Skip to main content

Full text of "Földtani közlöny"

See other formats 


^ &?C 0 
f Go  5 


\I.5£ 


088280 


FÖLDTANI  KÖZLÖNY. 

A MAGYARHONI  FÖLDTANI  TÁRSULAT  FOLYÓIRATA. 

EGYSZERSMIND 

A MAGYAR  KIRÁLYI  FÖLDTANI  INTÉZET  HIVATALOS  KÖZLÖNYE. 

„TELEGDI  ROTH  LAJOS  JUBILEUMI  KÖTET/* 

SZERKESZTIK 

ZELLER  TIBOR  dr.  és  REICHERT  RÓBERT  dr. 

TÁRSULATI  titkárok. 

ÖTVENÖTÖDIK  (LV.)  KÖTET. 

KÉT  TÉRKÉPPEL,  EGY  TÁBLÁVAL  ÉS  HUSZONNÉGY  SZÖVFGKÖZTI  ÁBRÁVAL. 


FÖLDTANI  KÖZLÖNY. 

(GEOLOGISCHE  MITTEILUNGEN.) 

ZEITSCHRIFT  DÉR  UNGARISCHEN  GEOLOGISCHEN  GESELLSCHAFT 

ZUGLEIGH 

AMTLICHES  ORGAN  DÉR  KÖNIGL.  UNGAR  GEOLOGISCHEN  ANSTALT. 

„LUDWIG  ROTH  v.  TELEGD  FESTBAND.** 

UNTER  MITWIRKUNG  VON  PROF.  FR.  SCHAFARZIK 

REDIGIERT  VON 

Dr.  T.  ZELLER  und  Dr.  R.  REICHERT, 

SEKRETARE  DÉR  GESELLSCHAFT. 

FÜNFUNDFÜNFZIGSTER  (LV.)  BÁND. 

.MIT  ZVCEI  KARTEN,  EINER  TAFEL  UND  VIERUNDZWANZIG  TEXTFIGUREN. 


BUDAPEST,  1926.  - 

A MAGYARHONI  FÖLDTANI  TÁRSULAT  TULAJDONA. 
EIGENTUM  DÉR  UNGARISCHEN  GEOLOGISCHEN  GESELLSCHAFT. 


< ' 


■SMl'ltóí- 

8,1*2? 


Kir.  Magy.  Egyetemi  Nyomda,  VIII,  Múzeum-kőrút  6. 


Főigazgató:  Dr.  Czakó  Elemér. 


TARTALOMJEGYZÉK. 


A Magyarhoni  Földtani  Társulat  75  éves  fennállása  alkalmából 
1925.  évi  május  hó  14-i  ünnepi  ülésen  elhangzott  előadások. 

Lap 

Mauritz  Béla  dr.: Visszapillantás  a Magyarhoni  Földtani  Társulat 

múltjára  5 

Pálfy  Móric  dr.  : I.  A m.  kir.  Földtani  Intézet  részletes  geológiai  fel- 

vételeinek fejlődése  és  jelenlegi  állása.  II.  A m.  kir. 
Földtani  Intézet  új  átnézetes  geológiai  térképé- 
nek ismertetése 11 

Treitz  Péter: Az  agrogeológia  múltja  és  feladatai  hazánkban....  20 

Értekezések. 


Schréter  Zoltán  dr.: 

Strobentz  Ilona  dr.:  

ifj.  Lóczy  Lajos  dr.:  

Pávai  Vájná  Ferenc  dr.:.  . 
Simkó  Gyula  dr.: 

Lengyel  Endre  dr.: 

Löw  Márton  dr.:  

Szádeczky-K.  Elemér  dr.: 

Kubacska  András: 

Koch  Sándor  dr.: 

Szalai  Tibor  dr.  : 

Papp  Ferenc  dr.:  

Reichert  Róbert  dr.:.... 

Ferenczi  István  dr.: 

Strausz  László  dr.: 

Sümeghy  József  dr.  : 

Winkler  Artúr  dr.  (Wien): 

Kutassy  Endre  dr.: 


Az  1925.  januárius  31-i  egri  földrengés 

Magyarországi  dolomitkristályok  újabb  elemzései  . . 

A Dunántúl  hegyszerkezetéről  

A földkéreg  legfiatalabb  tektonikus  mozgásairól  . . 
Adatok  a Tokaji-Nagyhegv  és  vidékének  talaj- 
ismeretéhez   

Petrogenetikai  megfigyelések  a Pilisszentlászló- 

kömyéki  andeziteken  

Ércelőfordulások  a Mátrában 

Adatok  az  Alsójára-Fenesi  eocénterület  geológiájá- 
hoz II 

Adatok  a Nagyszál  környékének  geológiájához  .... 
Néhány  ritkább  ásvány  újabb  előfordulása  Magyar- 

országon  

Adatok  a harmadkori  crinoideák  kérdéséhez  

Adatok  a magyarországi  dioritok  ismeretéhez  .... 
Űjabb  adatok  a Salgótarján-környéki  bazaltos  kőzetek 

petrokémiai  ismeretéhez 

Adatok  a Buda-Kovácsi  hegység  geológiájához  .... 
Ojabb  adatok  Fót  alsómediterrán  faunájához  .... 
Zalaegerszeg  környékének  levantei  korú  képződményei 
A Kis-Magyar-Alföld  szegélyén,  a kelet-stájer  medencé- 
ben fellépő  bazaltkitörések  kora  és  keletkezése.. 
A Buda-vidéki  triász  sztratigrafiája 


26 

49 

57 

63 

36 

118 

127 

144 

150 

162 

169 

174 

181 

196 

212 

217 

227 

231 


Rózsa  Mihály  dr.: 
Noszky  Jenő  dr.  : 
Boros  ádám  dr.: 


Rövid  közlemények. 

A kristályos  magnezit  alpesi  telepeinek  képződéséről  237 


A levantei  forrásmeszek  a pesti  oldalon 238 

A talajjelző  mohok  kérdéséhez  239 


Ismertetések 


241-247 


Társulati  ügyek. 


I.  Közgyűlés 247 

II.  Szakiilé6ek 252 

III.  Választmányi  ülések,  új  tagok 255 

Bibliographia  Geologica  Hungarica  Anni  1925  395 

A Magyarhoni  Földtani  Társulat  tagjainak  névjegyzéke  401 


INHALTSVERZEICHNIS  DES  SUPPLEMENTES. 


Vortrage,  gehalten  in  dér  Fachsitzung  anlásslich  dér 
75.Jahresfeier  dér  Ungarischen  Geologischen  Gesellschaft 


B.  Mauritz:  Rückblick  in  die  Vergangenheit  dér  Ung.  Geol.  Gesell- 
schaft   

M.  Pálfy:  I.  Entwick  ung  und  gegenwártiger  Stand  dér  geolo 

gischen  Detailaufnahmen  dér  Kgl.  Ung.  Geol. 
Anstalt.  II.  Besprechung  dér  neuen  geol.  Über- 

sichtskarte  dér  Kgl.  Ung  Geol.  Anstalt 

P.  Treitz: Über  die  Vergangenheit  dér  Agrogeologie  u.  ihre  Auf- 

gaben  in  Ungarn 

Abhandlungen. 

Z.  Schréter:  Über  das  Erdbeden  vöm  31.  Jánner  1925.  von  Eger 

(Erlau)  im  Komitate  Heves  (Ungarn) 

Helene  Strobentz:  Analysen  von  ungarischeh  Dolomitkristallen  

L.  v.  Loczy  jun.:  Über  die  Tektonik  Transdanubiens  in  Ungarn  .... 

Fr.  v.  Pávai  Vájná:  Über  die  jüngsten  tektonischen  Bewegungen  dér 

Erdrinde 

J.  Simkő:  Daten  zűr  Bodenkunde  des  Tokajer  Berges  (Kopasz) 

u.  seiner  Umgebung  

E.  Lengyel: Petrogenetische  Beobachtungen  an  den  Andesiten  dér 

Umgebung  von  Pilisszentlászló  (Komitat  Pest, 
Ungarn) 

M.  Löw: Erzlagerstátten  in  dér  Matra  (Komitat  Heves, Ungarn) 

E.  v.  Szádeczky-Kardoss:.  . Beitráge  zűr  Geol.  dér  Gegend  v.  Alsójára-Fenes  II. 

A.  Kubacska  : Daten  zűr  Geologie  dér  Umgebung  des  Nagyszál  . . 

A.  Koch:  Neuerliches  Vorkommen  einiger  seltenerer  Mineralien 

in  Ungarn 

T.  Szalai: Daten  zűr  Frage  dér  Tertiiircrinoideen 

Fr.  Papp:  Beitráge  zűr  Kenntnis  dér  ungarischen  Diorite  .... 

R.  Reichert:  Petrochemische  Untersuchungen  an  den  basaltischen 

Gesteinen  dér  Umgebung  v.  Salgótarján.  (Kom. 

Nógrád,  Ungarn) 

St.  Ferenczi:  Daten  zűr  Geologie  des  Buda-Kovácsier  Gebirges  . . 

L.  Strausz  : Neuere  Daten  zűr  untermediterranen  Fauna  von  Fót 

J.  Sümeghy  : Die  levantinischen  Bildungen  dér  Umgebung  von 

Zalaegerszeg 

A.  Winkler  (Wien)  : Über  Entstehung  u.  Altér  dcr  Basaltausbrüche 

im.  östl.  steirischen  Becken,  am  Rande  des_Kleinen- 

Ungarischen-Alföld 

E.  Kutassy  : Zűr  Stratigraphie  dér  Trias  dér  Budapester  (Ofener) 

Gedend 

Kurze  Mitteilungen. 

M.  Rózsa: Über  die  Entstehung  dér  kristallinen  Magncsitlager- 

státten  dér  Alpen  

E.  Noszky  : Über  die  levantinischen  Quellenkalke  auf  dér  Pester 

Seite  

A.  Boros  : Zűr  Frage  dér  bodonbezcichnendon  Moose  


tíesprechungen  

Gesellschaftsangclegenheiten. 

I.  Jahres-,  zugleich  Festsitzung  anlásslich  des  75jáhrigen  Bestandes  dér  Ung, 

Geol.  Gesellschaft 

II.  Fachsitzungen  

III.  Ausschussitzungen  

Bibliographia  Geologica  Hungarica  Anni  1925 

Verzeichnis  dér  Mitglicder  dér  Ung.  Geol.  Gesellschaft  


Seite 

257 


261 

267 


272 

275 

276 

282 

298 


309 

319 

324 

327 

332 

339 

341 


344 

349 

367 

370 


379 

384 


385 

386 

387 

389 


390 

391 

394 

395 
401 


FÖLDTANI  KÖZLÖNY 

LV.  kötet.  1925. 


A MAGYARHONI  FÖLDTANI  TÁRSULAT  75  ÉVES  FENN- 
ÁLLÁSA ALKALMÁBÓL  1925.  MÁJUS  14-ÉN  TARTOTT  ÜNNEPI 
ÜLÉSEN  ELHANGZOTT  ELŐADÁSOK. 

VISSZAPILLANTÁS 

A MAGYARHONI  FÖLDTANI  TÁRSULAT  MÚLTJÁRA. 

Írta:  Mauritz  Béla  dr. 

Mélyen  tisztelt  Ünneplő  Közönség! 

Midőn  Társulatunknak  három  emberöltőt  magába  foglaló  múltját 
tanulmányoztam  és  végigforgattam  a régibb  köteteknek  már-már  el- 
fakuló lapjait,  szemem  nem  egyszer  könnytől  homályosult  el.  Meghatot- 
tál! olvastam  a sorokat,  melyek  a Társulat  megalakulásának  nehézsé- 
geit és  az  első  küzdelmes  éveket  írják  le.  Megcsodáltam  azt  a hazafiúi 
lelkesedést,  azt  az  önzetlen  tudományszeretetet,  amellyel  az  úttörők  a 
Társulat  megalapításához  hozzáfogtak  és  az  első  tizenhat  küzdelmes 
esztendő  számos  nehézségét  legyőzték. 

Nem  óhajtom  ez  alkalommal  a háromnegyedszázad  történetét  rész- 
letesen ismertetni;  a megalakulás  eseményeit  híven  mondja  el  az  1852. 
évben  Kováts  Gyula,  a Társulat  első  titkára;  az  1866.  évben  az  első 
tizenhat  esztendő  lefolyását  élénk  színekkel  ecseteli  Kubinyi  Ferenc 
társulati  elnök;  a Társulat  30  éves  fennállása  alkalmából  a három 
évtizedről  Schmidt  Sándor  titkár  számol  be;  a félszázados  történetet 
igen  részletesen  ismertette  Koch  Antal  elnök. 

Az  1847.  évi  augusztus  hó  11.  napján  a Magyar  Orvosok  és  Ter- 
mészet vizsgálóknak  Sopronban  tartott  vándorgyűlésén  dr.  Zipser 
András  besztercebányai  lelkes  természetbúvár  vetette  fel  egy  földtani 
társulat  megalakításának  eszméjét.  A vándorgyűlés  elnöke,  Esterházy 
Pál  herceg,  készségesen  vállalta  az  új  társulat  pártfogói  tisztét  és  évi 
400  pengő  forintot  ajánlott  fel  anyagi  támogatásul.  Ezzel  a Társulat 
jövendője  biztosítva  volt.  A hercegi  családban  azóta  is  apáról  fiúra 
szállt  a pártfogói  tisztség  és  a Társulat  örök  hálára  van  kötelezve  a 
hercegi  családdal  szemben,  mert  úgy  a megalakuláskor,  mint  pedig  a 


6 


MAURITZ  BÉLA  DR. 


mai  nehéz  napokban  ez  az  anyagi  támogatás  hathatósan  segíti  elő  Tár- 
sulatunk működését. 

Az  1848.  év  januárjában  gyűltek  össze  az  úttörők:  Kubinyi  Ágos- 
ton, Kubinyi  Ferenc,  Marschan  József,  Pettko  János  és  Zipser 
András,  hogy  a megalakulásról  tanácskozzanak.  A szabadságharc 
azonban,  miként  sok  egyéb  szép  tervet  meghiúsított,  egyelőre  a Tár- 
sulat megalapítását  is  megakadályozta. 

A szabadságharc  leveretése  után  az  1850.  év  tavaszán  mégis  meg- 
alakult a Társulat,  igaz,  hogy  mintegy  osztrák  fennhatóság  alatt. 
Ekkor  szervezte  meg  az  osztrák  császárság  a birodalmi  cs.  k.  földtani 
intézetet,  mely  ugyancsak  még  e hónapban  fogja  ünnepelni  fennállásá- 
nak 75  éves  fordulóját;  az  ünnepélyen  Társulatunkat  Liffa  Aurél 
alelnök  fogja  képviselni.  Az  újonnan  szervezett  birodalmi  cs.  k.  föld- 
tani intézet  igazgatója,  Haidinger  Vilmos  szükségét  látta  annak, 
hogy  a Habsburg-birodíalom  tartományaiban  a földtani  kutatásokkal 
foglalkozó  társulatok  tovább  működjenek,  illetőleg  megalakuljanak  és 
az  ő kezdeményezésére  valóban  meg  is  alakult  a „Magyarhoni  Földtani 
Társulat “,  mely  első  alakuló  közgyűlését  az  1850.  év  július  hó  6.  nap- 
ján tartotta.  Az  alapszabályok  értelmében  a Társulat  szoros  kapcsolat- 
ban volt  a bécsi  cs.  k.  birodalmi  földtani  intézettel;  ez  a kapcsolat  azon- 
ban inkább  csak  papíroson  állott  fenn,  mert  a valóságban  a Társulatot, 
a legszorosabb  kötelékek  a Magyar  Nemzeti  Múzeumhoz  fűzték.  A tiszti- 
kar teendőit  a Nemzeti  Múzeum  tisztviselői  látták  el,  az  elnöki  tisz- 
tet Kubinyi  Ágoston,  a titkári  tisztséget  Kováts  Gyula  múzeumi  őr 
töltötte  be.  Lázas  igyekvéssel  indult  meg  különösen  a földtani  termé- 
szetű múzeumi  tárgyak,  kőzetek  és  kövületek  gyűjtése , melyek  mind  a 
Magyar  Nemzeti  Múzeum  ásványtárában  helyeztettek  el.  Az  anyagiak 
elégtelensége  miatt  azonban  a kiadványok  eleinte  nagyon  gyéren  láttak 
napvilágot,  így  1852-ben  az  első  jelentés  számol  be  a Társulat  meg- 
alakulásáról, majd  1856-ban  jelent  meg  a ,, Földtani  Munkálatok “ első 
kötete,  melyet  csak  1863-ban  követett  a második,  majd  1867 — 1870-ig 
a harmadik,  negyedik  és  ötödik  kötet.  Az  abszolutizmus  ideje  alatt  a 
földtani  felvételeket  hazánkban  az  osztrák  geológusok  végezték;  a 
Magyar  Nemzeti  Múzeum,  tisztviselőinek  e téren  nem  nyújtottak  kellő 
működési  teret.  Az  alkotmány  helyreállításával  Társulatunkban  is 
pezsgő  élet  fejlődött  ki.  Az  1868.  évben  a földmívelésügyi  minisztérium 
kebelében  külön  földtani  osztály  szerveztetett,  majd  pedig  a reákövet- 
kező évben  Jelállíttatott  az  önálló  m.  kir.  Földtani  Intézet;  ezzel  egy- 
idejűleg a Magyar  Nemzeti  Múzeummal  való  szorosabb  kapcsolat  meg- 
szűnt é6  helyébe  a m.  kir.  Földtani  Intézettel  való  szoros  kötelék  követ- 
kezett be,  amennyiben  a in.  kir.  Földtani  Intézet  az  évi  felvételi  jelen- 
téseket eleinte  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  kiadványaiban  hozta 


VISSZAPILLANTÁS  A MAGYARHONI  FÖLDTANI  TÁRSULAT  MÚLTJÁRA. 


7 


nyilvánosságra,  majd  pedig,  midőn  az  Évi  Jelentések  mint  önálló  köte- 
tek jelentek  meg,  akkor  úgy  ezeket,  mint  pedig  a ni.  kir.  Földtani  Inté- 
zet Évkönyveit  Társulatunk  tagjainak  rendelkezésére  bocsátotta, 
továbbá  megengedte,  hogy  tagjaink  az  Intézet  kitűnően  kezelt  könyv- 
tárát használhassák.  A begyűjtött  földtani  természetű  tárgyakat 
viszont  a Társulat  a Földtani  Intézet  tulajdonába  engedte  át.  Társu- 
latunk folyóirata,  a „Földtani  Közlöny “ még  mai  napig  is  a ,, Föld- 
tani hitézet“-nek  hivatalos  közlönye. 

Az  1870.  évben  határozta  el  a Társulat,  hogy  a földtani  „ Munká- 
latok“ helyett  olyan  folyóiratot  indít,  mely  gyorsabb  ütemben,  azaz 
évente  12  füzetben  fog  megjelenni.  Az  új  folyóirattal,  a „Földtani  Köz- 
lönyt- nyel  a Társulat  azt  a célt  akarta  elérni,  hogy  olvasóközönsége 
rövid  időközökben  és  gyorsan  értesüljön  a földtani  eseményekről.  A lel- 
kes vezetők  céljukat  el  Í6  érték,  a nagyközönség  körében  a földtan  iránt 
való  érdeklődés  nagyon  erősen  megnövekedett.  Csakhamar  megalakult 
1872-ben  a Selmecbányái  fiókegylet  is,  mely  Selmecbánya  szűkebb  kör- 
nyékének tanulmányozását  tűzte  ki  főcéljául  és  el  is  készítette  Selmec- 
bánya földtani  térképét.  Társulatunk  a külföld  előtt  is  szerepelni  kez- 
dett; 1872-ben  a bécsi  és  1878-ban  a párizsi  kiállításon  aratott  elisme- 
rést. Kiadványai  közül  addig  csak  a , Munkálatok1'  első  kötete  jelent 
meg  idegen  nyelven  is,  t.  i.  németül.  A vezetők  azonnal  felismerték, 
bőgj'  a külfölddel  való  kapcsolatot  csakis  úgy  lehet  bensővé  tenni,  ha 
a kiadványok  idegen  nyelven  is  megjelennek.  Az  1879.  évtől  kezdve  a 
„Földtani  Közlönyt  magyar  nyelven  és  idegennyelvű  fordításban,  több- 
nyire németül  is  megjelenik.  Ezzel  Társulatunk  elérte  azt.  hogy  ma  a 
„Földtani  Közlöny “ a külföldön  jól  ismert  folyóirat,  mert  a külföldi 
csereviszonyok  száma  meghaladja  a kétszázat.  Kevés  magyar  tudomá- 
nyos társulatot  ismer  ma  a külföld  annyira,  mint  a „Magyarhoni  Föld- 
tani Társulatli-ot.  A „Földtani  Közlönyíl-t  a külföldi  munkákban  lép- 
ten-nvomon  idézve  látjuk. 

Alapszabályaink  szerint  Társulatunknak  célja  a földtan  és  rokon- 
tudományainak  művelése  és  terjesztése.  Az  utóbbi  pont  értelmezése 
körül  Társulatunk  kebelén  belül  már  a hetvenes  években  is  ellentétes 
vélemények  mutatkoztak,  melyek  időnkint  igen  heves  nézeteltérésre 
adtak  alkalmat  és  amelyek  még  napjainkig  sem  oszlottak  teljesen  el. 
A Társulat  megalapításakor  határozottan  kifejezésre  jutott  az  ö. 
felfogás,  hogy  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  elsősorban  is  kimon- 
dottan tudományos  Társulat,  melynek  főcélja  a földtannak  tudomá- 
nyos művelése.  Társulatunk  az  a központ,  ahol  mindennemű  a földtant 
érintő  probléma  megvitatásra  kerül,  itt  mutatják  be  tudományos  ered- 
ményeiket a földtannal  és  rokontudományaival  foglalkozó  szakembe- 
reink és  ezek  az  eredmények  itten  kerülnek  élénk  eszmecsere  alá. 


8 


MAimrrz  béla  dr. 


A „Földtani  Közlönyt- nek  pedig  rendeltetése,  hogy  az  eredményeket 
a hazai  és  külföldi  szakkörökkel  nyomtatásban  megismertesse.  Szüksé- 
gesnek mutatkozott  azonban  az  is,  hogy  a tagok  a Társulat  belső  éle- 
téről, továbbá  a hazánkban  és  külföldön  megjelent  szakirodalomról 
kellőképen  tájékoztatva  legyenek.  A földtannak  és  rokontudományai- 
nak népszerűsítése  Társulatunkban  mindig  alárendelt  feladatot  alko- 
tott; ennek  a feladatnak  a megvalósítására  a Kir.  Magy.  Természet- 
tudományi Társulat  a hivatott  tényező. 

A hetvenes  évek  végén  a választmány  azt  a gondolatot  vetette  fel, 
hogy  a „Földtani  Közlönyt  kizárólag  a tudományos  értekezéseket  hozza 
nyilvánosságra  magyarul  és  idegennyelvű  fordításban,  míg  a Társulat 
belső  ügyeiről,  a nevezetesebb  földtani  eseményekről  és  az  újabb  kül- 
földi szakirodalomról  a tagoknak  egy  másik,  független  folyóirat  szá- 
moljon be.  így  született  meg  1880-ban  Társulatunknak  népszerűsítő 
folyóirata,  a „Földtani  Értesítő “,  mely  természetesen  csakis  magyar 
nyelven  jelent  meg.  A kísérlet  nem  vált  be;  a „ Földtani  Értesítő “ rövid 
háromévi  fennállása  után  megszűnt  és  az  oda  szánt  cikkek  azóta  újra 
a „ Földtani  Közlönyt- ben  láttak  napvilágot. 

Midőn  a világháború  előtt  Társulatunkban,  illetőleg  a .. Földtani 
Közlöny‘l-ben  a népszerűsítő  irányzat  kezdett  felülkerekedni,  megint 
felmerült  a gondolat,  hogy  a ,, Földtani  Értesítő “ újra  életre  keljen,  de 
végül  mégis  csak  az  a vélemény  alakult  ki,  hogy  Társulatunk  és  a 
„Földtani  Közlönyt  maradjon  meg  eredeti  rendeltetésénél,  a földtan- 
nak és  rokontudományainak  tudományos  művelésénél,  a népszerűsítést 
pedig  végezze  az  arra  hivatott  „Kir.  Magy.  Természettudományi  Tár- 
sulat11. 

Az  1910.  évben  tagjainknak  egy  nagy  csoportja  úgy  érezte,  hogy 
a kor  követelményeinek  tesz  eleget,  midőn  a Társulat  keretén  belül  a 
„Barlangkutató  Szakosztály “ felállítását  szorgalmazza,  melynek  célja 
barlangjainknak  földtani  és  őslénytani  tekintetben  való  átkutatása. 
A szakosztály  szép  eredménnyel  működik,  amiről  különösen  folyóirata, 
a ,, Barlangkutatás “ tesz  bizonyságot;  a vezetők  valóban  lelkesedéssel 
végzik  hivatásukat. 

Nem  sokkal  későbben,  1917-ben  megalakult  a „Hidrológiai  Szak- 
osztály“ is,  mely  közleményeit  egyelőre  a „ Földtani  Közlönyt- ben 
jelentette  meg;  ezután  azonban  ugyancsak  önálló  folyóiratot  fog  kiadni. 
E szakosztály  révén  a Társulat  különösen  a vízügyekkel  foglalkozó 
mérnökök  körében  keltett  mindnagyobb  érdeklődést. 

Társulatunk  kiadásában  nagyobb  önálló  munkák  is  megjelentek: 
így  meg  kell  említenem  PosEPNY-nek  „Geologisch-montanistische  Stu- 
dien  dér  Erzlagerstatten  von  Bézbányail  című  monográfiáját,  Koch 
ANTAL-nak  „Az  erdélyrészi  medence  harmadkori  képződményeit “ tár- 


VISSZAPILLANT AS  A MAGYARHONI  FÖLDTANI  TÁRSULAT  MÚLTJÁRA. 


9 


gvaló  művét,  Staub  Mómc-nak  „A  C innamomum-nem  történetéről “ 
írott  munkáját  és  különösen  Magyarország  geológiai  térképét , mely  a 
millénium  alkalmából  készült  és  oly  nagy  érdeklődést  keltett,  hogy 
csakhamar  el  is  fogyott. 

Társulatunk  a béke  éveiben  évtizedek  szorgalmas  munkájával  és 
vezetőink  fáradhatatlan  önzetlenségével  tekintélyes  tőkét  gyűjtött.  Ma 
mindenünk  megsemmisülve  hever  előttünk.  Alaptőkénk  pénzünknek 
elértéktelenedése  folytán  elveszett,  tagjaink  száma  megfogyatkozott, 
elvesztettük  a megszállott  területen  maradt  tagjainknak  nagyrészét, 
de  elmaradtak  a csonkaországi  tagok  közül  is  sokan  és  pedig  különö- 
sen olyanok,  akiket  a földtanhoz  szorosabb  kapcsolat  nem  fűzött.  De 
nem  vesztettük  el  munkabírásunkat  és  nem  vesztettük  el  a tudomány 
iránt  való  önzetlen  szeretet et,  nem  vesztettük  el  a jövőbe  vetett  hitet 
és  reményt.  Ha  bármikor  meginogna  bennünk  a kitartás  és  a Társulat 
jövőjébe  vetett  hit,  vegyük  elő  a „ Munkálatok “ és  a „Földtani  Köz- 
löny■“  köteteit,  lapozzuk  át  azokat  és  megacélosodott  erővel  fogjuk 
folytatni  a romokból  való  újjáépítés  munkáját.  Megelevenednek  előt- 
tünk a holt  betűk  és  megszólalnak  még  az  elnémult  ajkak  is.  A magyar 
kultúra  oszlopai  és  vezetői  vonulnak  el  előttünk.  Az  alapítók  sorában 
ott  látjuk  az  Esterházy  hercegi  családot,  Zípser  AndrásT,  a lelkes 
besztercebányai  természetbúvárt,  Kubinyi  Ágostont  és  Kubinyi 
FERENC-et,  továbbá  Kováts  Gyulát  és  Petényi  Salamont,  mindanv- 
nyian  a Magyar  Nemzeti  Múzeum  fanatikus  hívei:  ott  látjuk  Pettko 
JánosT,  a Selmecbányái  bányászati  akadémia  érdemes  tanárát;  ott  lát- 
juk a két  legkiválóbb  osztrák  geológust  és  mineralogust,  Hörnes 
MÓRIC-Ot  és  Haidinger  VilmosT,  de  ott  látjuk  különösen  Szabó 
JózsEF-et,  az  ásványtan  és  földtan  egyetemi  tanárát,  aki  a Társulat 
felvirágoztatása  körül  hervadhatatlan  érdemeket  szerzett.  Az  alapítók 
egyike  sem  érhette  meg  a háromnegyedszázados  évfordulót.  A hetve- 
nes években  nagyrészt  új  gárda  veszi  át  a Társulat  szellemi  életének 
vezetését.  Ásvány-  és  kőzetkémiai  kérdésekkel  Bernáth  József  és 
Wartha  Vince  foglalkozik;  az  ásvány-  és  kőzettan  művelését  Krenner 
József,  Franzenau  Ágoston,  Schmidt  Sándor  és  Roth  Samu  veszi 
át:  bánvageologiai  problémákat  különösen  Cseh  Lajos,  Gesell  Sán- 
dor és  Maderspach  Livius  tárgyal;  a stratigrafia,  tektonika,  palae- 
ontologia  és  egyéb  fejezetek  művelői  közül  elégséges  Böckh  János, 
Koc.h  Antal,  Lóczy  Lajos,  Hantken  Miksa,  Herbich  Ferenc,  Zsig- 
mondy  Vilmos,  Stürzenbaum  József,  Pávay  Elek,  Schafarzik 
Ferenc,  Hofmann  Károly,  Telegdi  Roth  Lajos,  Inkey  Béla, 
Pethő  Gyula,  Halaváts  Gyula,  Szontagh  Tamás,  Matyasovszky 
Jakab,  Staub  Móric  és  Winkler  Benő  nevét  megemlíteni;  munkássá- 


10 


MAURITZ  BÉLA  DK. 


guk  mindnyájunk  előtt  sokkal  jobban  ismert  és  nagyrabecsült,  semhogy 
részletesen  kellene  ezt  ismertetnem. 

A nyolcvanas  évkben  újabb  fiatal  erők  csatlakoznak  a kipróbált, 
régi  gárdához:  Bene  Géza,  Ilosvay  Lajos,  Kalecsinszky  Sándor, 
Loczka  József,  Lőrenthey  Imre,  Melczer  Gusztáv,  Posewitz 
Tivadar,  Primics  György,  Petrik  Lajos,  Szádeczky  Gyula,  Szte- 
rényi  Hugó  és  Zimányi  Károly  jelenik  meg  az  előadóasztal  mellett. 

Az  utolsó  25  esztendő  mérvadó  szereplőit  nem  kell  felsorolnom. 
Még  mindnyájunknak  fülében  csengenek  azok  a magas  színvonalú  elő- 
adások és  viták,  amelyeknek  fültanui  voltunk.  Bánnely  külföldi  tudo- 
mányos társulat  is  büszkeséggel  tekintené  magáénak  az  itt  előadotta- 
kat. Ma  is  úgy  érzem,  hogy  mindenben  az  elődök  nyomdokait  kell  követ- 
nünk, ha  biztosítani  akarjuk  a Társulat  jövendő  szellemi  életét. 

Társulatunk  a földtannak  főiskolai  és  középiskolai  tanításával  is 
több  ízben  foglalkozott.  így  a Vallás-  és  Közoktatásügyi  Miniszternél 
szorgalmazta,  hogy  a budapesti  egyetemen  a föld-  és  őslénytan  tan- 
széke, továbbá,  hogy  a J ózsef-müegy etemen  és  a vidéki  egyetemeken  az 
ásvány-földtan  tanszéke  kettéosztassék.  Hogy  a Pázmánv-egyetemen 
a földtan  és  őslénytan  egyidőre  valóban  külön  tanszéket  nyert,  ennek 
az  eredménynek  az  elérésében  Társulatunknak  is  része  volt;  sajnos, 
hogy  azóta  a viszonyok  megváltozása  miatt  az  őslénytan  tanszéke  egy 
előre  megint  szünetel. 

A középiskolában  a Társulat  a földtannak  ugyancsak  méltóbb 
helyet  óhajtott  biztosítani.  Sajnos,  itt  eddig  nem  sok  eredményt  tud- 
tunk elérni.  A leánygimnáziumok  tanrendjében  néhány  éven  át  a meg- 
felelő helyen,  t.  i.  a VIII.  osztályban  szerepelt  az  ásványtan  és  földtan 
mint  önálló  tantárgy.  Ma  már  az  illetékes  körök  meg  nem  értése  foly- 
tán ez  is  megszűnt. 

Büszkén  tekinthetünk  vissza  a 75  éves  múltra.  Ami  pedig  a jöven- 
dőt illeti , Társulatunk  szellemi  életét  nem  kell  féltenünk.  Dolgozni 
akaró  és  dolgozni  tudó  szakemberek  mindig  lesznek  itt  kellő  számmal. 

Egészen  más  azonban  a helyzet  a Társulat  fennállását,  biztosító 
anyagi  feltételeket  illetőleg.  Mint  már  említettem,  alaptőkénk  ma  mit 
sem  jövedelmez;  tagtársainknak  nagyrészét  elvesztettük;  megmaradt 
tagjaink  anyagi  képességükhöz  mérten  igyekeznek  kötelezettségüknek 
eleget,  tenni,  azonban  a Társulat  így  befolyó  jövedelme  nem  elégséges 
a „ Földtani  Közlöny “ jövőjének  biztosítására.  Pártfogónk,  Esterházy 
Pál  herceg  főúri  bőkezűséggel  siet  segítségünkre,  az  állam  a maga 
nehéz  anyagi  helyzetéhez  képest  meglehetős  anyagi  támogatásban 
részesít.  Nyíltan  kijelentem,  hogy  hasonló  támogatást  várunk  el  azok- 
tól a vállalatoktól  is,  amelyek  a földtani  kutatásoknak  anyagi  elő- 
nyeit élvezik.  Hálával  kell  megemlékeznem  itt  a Salgótarjáni  Kőszén- 


VISSZAPILLANTÁS  A MAGYARHONI  FÖLDTANI  TÁRSULAT  MÚLTJÁRA. 


11 


bánya  s a Magyar  Általános  Kőszénbánya  Részvénytársulatról , melyek 
a jubileum  alkalmából  méltó  adakozással  fejezték  ki  Társulatunk  iráni 
való  élénk  érdeklődésüket.  Hisszük,  reméljük,  sőt  elvárjuk,  hogy  a 
többiek  sem  fognak  mögötte  elmaradni. 

Végül  engedje  meg  a tisztelt  ünneplő  közönség,  hogy  ezt  a mai 
ünnepélyes  alkalmat  megragadva,  néhány  üdvözlő  szót  intézzek  Tár- 
sulatunk legrégibb  tagjaihoz,  akik  között  az  első  három  Társulatunk- 
nak a múltban  elnöke  is  volt,  ma  pedig  őket  tiszteleti  tagjaink  sorá- 
ban üdvözölhetjük.  Koch  Antalé  59  esztendő  óta,  Telegdi  Roth 
LAJOS-t  55  év  óta  és  Schafarzik  FERENC-et  50  esztendő  óta  mond- 
hatja magáénak  a Földtani  Társulat.  Ők  hárman  azok,  akik  a Társu- 
latnak több  mint  félszázados  történetét  nemcsak  végigélték,  hanem 
annak  irányításában  nagyon  tevékenyen  részt  is  vettek.  Mágocsy- 
Dietz  SÁNnoR-t  48  éve,  iglói  Szontágh  TamásT  46  éve,  Nagy 
LAszLó-t  45  éve,  Ilosvay  LAJOS-t,  Szádeczky  Gyulá-í  és  Thirring 
GuszTÁv-ot  42  éve,  Braun  GYULÁ-t,  Hoitsy  PÁL-t  és  Zimányi  Károly-1 
40  esztendeje  tisztelheti  tagjai  sorában  a Társulat.  Gesztorainkat, 
akik  nagyrészt  vezetőszerepet  játszottak  és  játszanak  ma  is  a Tár- 
sulat történetében,  akik  mindvégig  híven  kitartottak  a Társulat  lobo- 
gója mellett,  éltesse  az  Űristen  a magyar  kultúra  dicsőségére  még 
sokáig  friss  egészségben! 


I.  A M.  KIR.  FÖLDTANI  INTÉZET  RÉSZLETES 
GEOLÓGIAI  FELVÉTELEINEK  FEJLŐDÉSE  ÉS 
JELENLEGI  ÁLLÁSA. 

II.  A M.  KIR.  FÖLDTANI  INTÉZET  ÚJ  ÁTNÉZETES 
GEOLÓGIAI  TÉRKÉPÉNEK  ISMERTETÉSE. 

Irta:  Pálfy  Móric  dr. 

Bár  a múlt  század  50-es  évei  előtt  is  jelentek  meg  Magyarország- 
ról geológiai  térképek,  amik  közül  BEUDANT-nak  1822-ben,  majd  Liel 
v.  LiLiENBACH-nak,  Haidinger  ViLMOS-nak  térképei  emelhetők  különö- 
sen ki,  de  mindezek  a térképek  — jóllehet  nagy  ügy  buzgalomról, 
nemes  tudományszeretetről,  igazán  úttörő  munkásságról  tesznek  tanú- 
bizonyságot — csak  igen  kis  részleteikben  támaszkodtak  részletesebb 
vizsgálatokra. 

Ügy  a geológiai  felvételekben,  mint  általában  Magyarországon  a 
geológia  fejlődésében  a múlt  század  50-es  éveiben  értünk  el  az  első 


12 


PÁLFY  MÓRIC  DR. 


fordulóponthoz,  amikor  egyrészről  a bécsi  Földtani  Intézet 
megkezdette  hazánk  területén  is  a geológiai  felvételeket,  másrészről 
a Magyarhoni  Földtani  Társulatnak  1850-ben  történt  megalakulásával 
lehetővé  vált  a geológiával  foglalkozóknak  és  az  iránta  érdeklődőknek 
a társulatba  való  csoportosulása.  Habár  a Társulat  munkája  csak 
lassan  haladhatott  előre,  mégis  kétségtelenül  nagy  érdeme  volt  abban, 
hogy  amikor  az  alkotmány  helyreállítása  után  elérkeztünk  a hazai 
geológiai  vizsgálatok  második  fordulópontjához,  a m.  kir. 
Földtani  Intézet  felállításához,  már  kiváló  hazai  szakemberekkel  is 
rendelkezhettünk. 

A bécsi  Földtani  Intézet  az  ország  területén  először  ú.  n.  át- 
nézetes  felvételeket  végeztetett  s azután  tért  át  a részletesnek  mon- 
dott felvételekre.  Mondani  is  fölösleges,  hogy  ezek  az  ú.  n.  részletes 
felvételek  mainap  nagyon  is  átnézetes  felvételszámba  mennek.  A rend- 
szeres felvételieket  1858-ban  kezdették  meg  az  osztrák  geológusok 
hazánk  területén,  bár  az  intézet  megbízásából  Peters  és  Stur  már 
előbb  is  dolgoztak  itt.  Alig  10  év  alatt  felvették  az  ország  északi 
részét  kelet  felé  a Latorca  völgyéig  s délen  Komárom  vonaláig  és  a 
volt  bánáti  határőrvidéket  részletesen,  a többi  részt  átnézetesen. 
A felvevő  geológusok  közül  fel  kell  említsük  a többek  között  Hauer, 
Stache,  Wolf,  Stur,  Foetterle,  Richthofen,  Andrián,  Mojsiso- 
vich,  Stoliczka,  Tietze  neveit,  akik  a rendelkezésükre  álló  rövid  idő 
alatt  az  óriás  területen  igazán  szorgalmas  és  becsületes  munkát  végez- 
tek. Természetes,  hogy  az  a pár  év,  amit  az  ú.  n.  részletes  felvételekre 
fordíthattak,  nagyon  is  kevés  volt  ahhoz,  hogy  a képződmények  ki- 
jelölésében vagy  helyes  megállapításában  nagyobb  pontosságot  el- 
érjenek. Az  1865 — 1866-os  években  az  osztrákok  felvételi  munkájában 
résztvett  Böckh  .János  és  Gesell  Sándor  is,  akik  abban  az  időben 
a bécsi  pénzügyminisztériumban,  mint  bányamérnökök,  teljesítettek 
szolgálatot. 

Az  északmagyarországi  részletes  felvételeket  a bécsi  Földtani 
Intézet  1 : 144.000-es  arányú  térképlapokban  adta  ki,  míg  az  egész 
ország  átnézetes  geológiai  térképét  az  ausztriai  tartományokéval 
egybekapcsolva  Hauer  állította  egybe  1 : 576.000  arányú  térképen. 
Hauer  ezen  az  átnézetes  térképen  már  felhasználta  a magyar  geológu- 
sok munkáit  is,  különösen  Szabó  JózsEF-nek  Békés  és  Csanád  megyék- 
ről, Heves — Szolnok  megyékről,  a Hegyaljáról  megjelent  térképeit, 
nemkülönben  a m.  kir.  Földtani  Intézetnék  1868 — 69-bon  Buda  es 
Pest.  környékén,  valamint  a B.akonyban  végzett  felvételeit,  Hofmann 
Káról Y-nak  zsilvölgyi  és  HERBicn-nek  Erdély  keleti  hal  árhegységéről 
való  térképét  is. 


I.  A M.  KIR.  FÖLDTANI  INTÉZET  RÉSZLETES  GEOLÓGIAI  STB 


13 


1868-ban  érünk  a hazai  geológiai  felvételek  m á s o d i k í o r d u lé- 
pő n t.  j á h o z,  amikor  a földmívelés-,  ipar-  és  kereskedelemügyi  minisz- 
térium keretében  felállítják  a Földtani  Osztályt,  amit  1869-ben  már  az 
önálló  „M.  kir.  Földtani  Intézet megszervezése  követ.  Ezzel  nagy  erő- 
vel indult  meg  az  ország  területének  magyar  szakemberek  részéről  való 
felvétele.  Mindenekelőtt  a Dunántúl  felvételét  vette  a Földtani  Intézet 
programmjába. 

1877-ben  a nyolc  év  előtt  megkezdett  dunántúli  felvételek  a Lajta- 
hegység,  Mosony  és  Sopron  megyék  egyes  részeinek  kivételével  már 
befejezést  nyertek  s 1878-ban  az  egyes  geológusok  munkaterülete 
közötti  kapcsolatot  hozták  létre. 

Nem  tehetjük,  hogy  a legteljesebb  elismeréssel  ne  adózzunk  1 1 1 a 
Földtani  Intézet  első  munkatársainak,  akik  nyolc  év  alatt  majdnem 
az  egész  dunántúli  rész  geológiai  felvételével  elkészültek.  Ha  a Föld- 
tani Intézet  eme  munkájában  valami  kifogásolnivaló  van,  az  csak  az  a 
gyors  iram  lehet,  ami  a térképezés  részletességének  szolgált  hátrá- 
nyára, ellenben  — különösen  a hegységek  rétegtani  helyzetének  meg- 
állapítása — a rendelkezésre  állott  rövid  idő  alatt  annyira  helyes  volt, 
hogy  azon  az  azóta  végzett  részletesebb  vizsgálatok  sem  változtattak 
semmi  lényegeset.  Különösen  ki  kell  emelni  H.\NTKEN-nek  az  eocén-  és 
oligocén-képződinények  szintezésére  vonatkozó  tanulmányait,  Böckh 
JÁNOS-nak  a Bakonyban  és  Mecsekben,  Hofmann  KÁROLY-nak  a budai 
hegységben,  az  újbányai  medencében  és  az  Alpesek  nyúlványain, 
t.  Roth  Lajos-nak  Sopron  megyében  végzett  mintaszerű  felvételeit. 
Ebben  az  időben  kezdette  meg  Halaváts  Gyula  is  Böckh  János  és 
t.  Roth  Lajos  oldala  mellett  a fiatalabb  neogénképződmények  tanul- 
mányozását, amihez  azután  mindmostanáig  hű  maradt. 

A dunántúli  felvételeket  az  Intézet  1 : 144.000-es  méretű  térképe- 
ken hamarosan  ki  is  adta.  így  már  1870-ban  megjelentek  Buda  és 
Tata-Bicske  környéke,  melyek  közül  a budai  1880-ban  már  második 
kiadást  is  ért,  1879-ben  4,  1880-ban  7 és  1881-ben  8 lap  jelent  meg. 

A dunántúli  felvételekkel  párhuzamosan  Herbich  Ferenc  az 
erdélyi  múzeum  őre  is  megbízást  kapott  a Székelyföld  és  a keleti  határ- 
hegység átnézetes  felvételére,  amely  feladatot  1870 — 1875-ben  végezte  el. 
végezte  el. 

A dunántúli  felvételek  befejezése  után  évtizedekre  terjedő  új  fel- 
vételi programmot  készít  az  Intézet.  E programra  szerint  a Krassó- 
Szörényi  hegységet  s északi  folytatása  gyanánt  az  Erdély-Magyar- 
országi  határhegység  és  hozzájuk  csatlakozó  dombvidék  felvételét  vette 
tervbe  úgy,  hogy  azután  a felvételeket  egyrészről  az  Északkeleti  Kár- 
pátok, másrészről  Erdély  belseje  felé  folytassa.  Ennek  a nagyarányú 
programmnak  végrehajtásán  dolgozott  1879  óta  a legutolsó  időkig  az 


14 


PÁLFY  MÓRIC  DR. 


Intézetnek  majdnem  valamennyi  tagja.  A Krassó-Szörényi  hegységet 
Böckh  János,  t.  Roth  Lajos,  Schafarzik  Ferenc  és  kis  részben  a 
korán  elhalt  Adda  Kálmán,  a dombvidéket  Halaváts  Gyula  és 
Kadic  Ottokár  vették  fel.  A Marostól  északra  levő  határhegységben 
Lóczy  Lajos,  Hofmann  Károly,  Papp  Károly.  Pethő  Gyula, 
Primics  György,  Szontagh  Tamás,  t.  Roth  Lajos,  Koch  Antal, 
Rozlozsnik  Pál  és  Pálfy  Móric  dolgoztak.  A Rézhegységet  Matya- 
sovszky  Jakab  térképezte,  míg  Hofmann  Károly  és  Koch  Antal 
az  erdélyi  óharmadkori  területekről  készítettek  mintaszerű  felvéte- 
leket. 

Megindult  a munka  az  Északkeleti  Kárpátokban  is,  ahol  Posewitz 
Tivadar  M ármaros  és  Bereg  megyék  flisterületeit  vette  fel,  Erdély 
belseje  felé  haladva  pedig  a medence  déli  részét  t.  Roth  Lajos  és 
Halaváts  Gyula  vették  munka  alá. 

Amint  a felvételek  kellet  felé  haladtak,  megkezdődött  a Brassói  és 
Persányi  hegységek  felvétele,  amelyben  Jekeliusz  Erich,  t.  Roth 
Károly,  Pálfy  Móric  és  Wachner  Henrik  külső  munkatárs 
vettek  részt. 

1897-ben  Posewitz  Tivadar  az  Északkeleti  Kárpátok  felvételével 
párhuzamosan  a Szepes-Gömöri  Érchegység  északi  szélén  is  megkezdte 
a térképezést  s ezzel  a geológiai  felvételek  új  gócpontja  keletkezett  a 
Szepes-Gömöri  Érchegységben.  Posewitz  itteni  felvételéhez  déli  felé 
csatlakoztak  GESELL-nek  és  a Földtani  Intézethez  beosztott  bánya- 
mérnököknek, továbbá  Böckh  Hucó-nak,  Vitális  IsTVÁN-nak  és  Roz- 
lozsnik PÁL-nak  az  Érchegységre,  valamint  a gömöri  mészkőterületre 
kiterjedő  felvételei  is. 

1909-ben  kezdetüket  vették  a Magyar  Középhegység  ÉK-i  részé- 
nek és  a Középhegységet  észak  felől  kísérő  szónteknőnek  geológiai  fel- 
vételei, melyeknek  a Gömör-Szepesi  Érchegység  felvételeivel  kellett 
volna  összeolvadni.  Amíg  e területnek  a Galga  völgyétől  kb.  a Mátra 
és  Bükk  érintkezéséig  terjedő  részét  Noszky  Jenő  külső  munkatárs 
térképezte,  addig  a Bükk-hegység,  valamint  a Borsodi  szénmedence 
felvétele  Schréter  ZoLTÁNnak  jutott  osztályrészül. 

1913-ban  megindította  az  Intézet  az  északnyugat -magyarországi 
rész  felvételét  is,  főleg  abból  a célból,  hogy  Magyarország  kiadandó  ál- 
nézetes  térképénél  ne  legyünk  kénytelenek  a régi  osztrák,  ma  már  el- 
avult, felvételeket  felhasználni.  Ezek  a felvételek  Lóczy  igazgató 
személyes  irányítása  mellett  kezdődtek  s azokban  Schréter  Zoltán, 
Vigh  Gyula,  Vogl  Viktor,  Toborffy  Géza,  Ferenczi  István  és 
Maros  Imre  intézeti  tagokon  kívül  több  külső  munkatárs  is  rószt- 
vett. 


I.  A M.  KIR.  FÖLDTANI  INTÉZET  RÉSZLETES  GEOLÓGIAI  STB. 


15 


Mielőtt  azonban  az  egyes  munkatársak  felvételei  itt  szerves 
egésszé  olvadhattak  volna  össze,  bekövetkezett  hazánk  e részének  meg- 
szállása is,  s így  e munka,  bár  az  eddigi  vizsgálatok  is  nagyon  becses 
eredményeket  szolgáltattak,  befejezetlen  maradt. 

Meg  kell  emlékezzem  még  az  Intézet,  bányageológiui  felvételeiről 
is,  amik  1884-ben  indultak  meg  és  sorra  kerültek  Selmec-  és  Körmöc- 
bánya, a nagybányai  bányakerület,  az  erdélyi  Érchegység,  a Szepes- 
Gömöri  Érchegység  bányaterületei  és  az  utóbbi  években  Csonka- 
Magyarország  szén  területei.  Ezekben  a munkákban  résztvettek:  Gesele 
Sándor,  Pálfy  Móric,  Rozlozsnik  Pál,  Schréter  Zoltán,  t.  Roth 
Károly  intézeti  tagokon  kívül  Böckh  Hugó  és  Vitális  István  külső 
munkatársak,  valamint  az  Intézethez  1901 — 1911.  évek  között  be- 
osztott bányamérnökök  is. 

1909 —  1918  között  az  intézeti  felvételek  menetében  némi  változás 
történt.  Ugyanis,  mivel  a geológiai  térképek  kiadása  már  igen  nagy 
hátralékot  szenvedett,  az  Intézet  igazgatósága  szükségesnek  tartotta, 
hogy  az  egyes  régibb  felvételeket  reambuláltassa  s az  egyes  képződmé- 
nyeket speciálisan  tanulmányoztassa,  nemkülönben  a Dunántúl  egyes 
hegységeit  is  az  újabb  geológiai  térképek  kiadása  előtt  átdolgoztassa. 
Ily  megbízás  alapján  Schafarzik  Ferenc.,  t.  Roth  Lajos,  Halaváts 
Gyula,  Schréter  Zoltán  a Krassó-Szörényi  hegységben,  Szontágh 
Tamás,  Rozlozsnik  Pál  és  Pálfy  Móric  a Bihar-  és  Béli -hegységek- 
ben, t.  Roth  Károly  a Rézhegységben  végeztek  reambulációt,  Papp 
Károly,  ifj.  Lóczy  Lajos  és  Vadász  Elemér  az  erdélyi  Érchegység 
s a Torda-Torockói  hegység  flis-  és  szirtvonulatának,  Szentpétery 
Zsigmond  a mezozoós  eruptivumoknak,  Liffa  Aurél  a vaskő — dog- 
nácska — ómoldovai  kontakt os  vonulat  tanulmányozására  kapott  meg- 
bízást, míg  Taeger  Henrik  porosz  geológus  és  Vadász  Elemér  a 
bakonyi,  illetve  a mecseki  felvételek  átdolgozását  végezte. 

1910- ben  az  Intézet  kiterjesztette  felvételeit  Horvátországra  is 
s ennek  keretében  Kadic  Ottokár,  Vogl  Viktor  és  Kormos  Tivadar 
intézeti  tagokon  kívül  még  Koch  Ferenc,  Polják  .József  és  Salopek 
Marián  horvát-  geológusok  végeztek  felvételeket. 

1891-ben  a talajok  tanulmányozására  az  agrogeológiai  osztály 
létesült,  melynek  munkájáról  Treitz  Péter  főgeológus  fog  beszámolni. 

A dunántúli  geológiai  térképek  kiadása  után  az  Intézet  a térképe- 
ket már  1 : 75.000-es  lapokon  előbb  kézifestéssel,  majd  színnyomatban 
adta  ki,  de  — mint  a bemutatott  térképen  látni  lehet  — a térképek 
kiadásával  nagy  hátralékban  maradt.  1910  után  nagyarányú  program- 
mot  tűzött  ugyan  ki  a térképek  kiadására  és  a hegységek  monografikus 
leírására,  de  ennek  keresztülvitelét  a világháború  megakadályozta  és 


16 


PÁLFV  MÓRIC  DR. 


az  1918.  évi  összeomlás  következtében  előállott  pénzügyi  helyzet  annak 
megvalósítását  még  sokáig  lehetetlenné  teszi. 

A „rn.  kir.  Földtani  Intézet“  55  éves  felvételi  munkáját  a bemuta- 
tott térkép  tünteti  föl,  melyből  kitűnik,  hogy  Csonka-Magyarország- 
nak  meghagyott  kevés  hegyes-  és  dombosvidék  is  jóformán  már  fel  van 
véve.  Ezek  a felvételek  azonban  — különösen  a dunántúli  részek  — 
nem  terjedtek  ki  a legapróbb  részletekre,  sőt  sok  helyen  nagyon  is 
átnézetesek.  A „M.  kir.  Földtani  Intézet “ jövőbeli  feladata  az  lehet, 
hogy  a megmaradt  országrész  egész  területét  a legapróbb  részletekre 
kiterjedőleg  átdolgozza  úgy  tisztán  tudományos,  mint  gyakorlati  irány- 
ban. Emellett  igen  nagy  és  fontos  feladat  háramlik  az  Intézetre  még 
annak  a hatalmas  anyagnak  a feldolgozása  révén,  amit  50  éves  mun- 
kája alatt  Nagy-Magyarország  egész  területéről  összehordott. 

* 

Magyarország  átnézet es  geológiai  térképe  a 
magyar  geológusok  felvételeinek  felhasználásával  hosszas  vajúdás  után 
csak  a millenium  esztendejében,  1896-ban  tudott  megjelenni.  Egy  át- 
nézetes  térképet  Európa  internacionális  geológiai  térképe  részére 
ugyan  már  1885-ben  összeállított  Böc.kh  J.,  Hofmann  K.,  Koch  A., 
Lóczy  L.,  t.  Roth  L.  1 : 1,296.000-es  méretben,  de  csak  1887-ben 
határozta  el  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  választmánya,  hogy 
nagyobb  — 1 : 1,000.000  — méretben  külön  is  kiadja  az  ország  geoló- 
giai térképét.  Erre  a célra  a magyar  geológusok  ismert  mecénása, 
Semsey  Andor,  500  forintot  ajánlott  fel,  míg  a Földtani  Intézet, 
illetve  a földmívelésügyi  minisztérium  szintén  500  forintot  vállalt 
magára.  A térkép  elkészítése  és  kiadása  azonban  1896-ig  húzódott  el. 
E térképen  a dunántúli  rész,  a Krassó-Szörényi  hegység,  Bihar-hegvség 
egy  része,  a Hegyes  Drócsa,  az  erdélyi  óharmadkori  terület,  valamint 
az  erdélyi  keleti  határhegység,  Nagybánya  környéke  már  a Földtani 
Intézet  felvételei  alapján  készült.  A felteőmagyarországi  részre  fel- 
használták ugyan  mindazokat  az  irodalmi  és  kézi  rali  adatokat,  amik 
Hauer  térképének  megjelenése,  tehát  a 70-es  évek  eleje  óta  e terü- 
letre vonatkoznak,  mégis  igen  nagy  terület  volt  az,  amit  csak  az 
osztrák  geológusok  felvételei  alapján  lehetett  feltüntetni.  A karto- 
gráfiai lag  is  igen  szép  térkép  az  üledékes  képződményeket  26,  a töme- 
ges képződményeket,  és  azok  törmelékképződményeit  11  színben  tűntél  i 
fel.  Nagy  hátránya  e térképnek,  hogy  rajta  a geológiai  viszonyok  ki- 
zárólag csak  az  ország  határai  között  vannak  feltüntetve  s így  a 
Kárpátok  hegyszerkezetét  nem  lehet  róla  leolvasni.  A térkép  így  is 
nagy  hiányt  pótolt  s a Földtani  Társulat  választmányát  meglepte  az 
a nagy  kereslet,  amiben  a térkép  úgy  az  iskolák,  mint  a magánosok 


17 


I.  A M.  KIR.  FÖLDTANI  INTKZEl  RÉSZLETES  GEOLÓGIAI  STB. 

köréből  részesült.  1896-ban  a legvérmeeebb  reményekkel  sem  lehetett 
feltételezni,  hogy  az  1000  példányban  kiadott  térkép  10  év  alatt  el- 
fogyjon. 

Fel  kell  említsek  még  egy  átnózetes  geológiai  térképet,  ami  nem 
jelent  ugyan  meg  nyomtatásban,  de  néhány  példány  mégis  készült 
belőle  s különösen  a felsőoktatás  szempontjából,  tekintve  nagyobh 
méreteit  és  nagyobb  részletességét,  ma  is  megbecsülhetetlen.  A Föld- 
tani Társulatiéi  kiadott  térképpel  szemben  megvan  az  az  előnye  is, 
hogy  rajta  a Kárpátok  flisvonulata  jobban  tagozott  és  a m.  kir.  Föld- 
tani Intézet  részletes  felvételeit,  már  1898-ig  felhasználták.  Ezt  az 
1 : 360.000  arányú  térképet  hold.  Lóczy  Lajos  az  1900.  évi  párisi 
világkiállításra  állította  össze. 

Az  1900-as  évek  vége  felé  mind  sürgősebbé  vált  egy  újabb  átnéze- 
tes  térkép  kiadása  és  pedig,  hogy  a gyakorlati  igényeket  is  kielégítse, 
nagyobb,  1 : 500.000-es,  vagy  1 : 600.000-es  mértékben.  Minthogy  ez 
átnózetes  térkép  miatt  sok  vád  érte  a Földtani  Intézetet,  szükséges- 
nek tartom  felemlíteni  azt  az  okot,  ami  miatt  annak  megjelenése 
halasztást  szenvedett  s ezideig  is  elmaradt.  Ez  az  ok  pedig  az  volt, 
hogy  a felsőmagyarországi  terület  nagy  részéről  még  mindig  csak  a 
régi  osztrák  felvételekkel  rendelkeztünk  s azért,  hogy  erről  a terület- 
ről is  a réginél  megbízhatóbb  képet  nyújthassunk,  Lóczy  Lajos  igaz- 
gató 1913-ban,  amikor  végre  a költségekre  fedezetet  nyert,  megindí- 
totta a felsőmagyarországi  résznek  pár  évre  tervezett  reambuláció ját . 
Az  Északnyugati  Kárpátok  szerkezetének  érdekes  problémái  azonban 
ezeket  a reambulációkat  eredeti  céljuktól  elterelték  s az  átnézetes  fel- 
vételt felváltotta  a legrészletesebb.  A kiütött  világháború  a munka- 
társak jórészét  elvonta  a munkától,  az  összeomlással  pedig  füstbe- 
mentek a legszebb  tervek. 

1921  elején  fölmerült  annak  szükségessége,  hogy  Magyarország 
átnézetes  geológiai  térként  a legrövidebb  idő  alatt  kiadjuk.  A m.  kir. 
Földtani  Intézet  vállalkozott  is  reá,  hogy  1 : 600.000-es  méretben, 
50  éves  részletes  felvételeinek  felhasználásával  3 hónap  alatt  elkészíti 
az  ország  délkeleti  negyedét  s hasonló  időközökben  a többi  részeket 
is.  Lázas  munkával  az  intézet  minden  tagja  hozzákezdett  a térkép 
kidolgozásához  s a térkép  a megígért  időre  el  is  készült.  Időközben 
azonban  előkerült  Lóczy  említett  térképének  még  1910-ben  készüli 
1 : 900.000-es  arányú  redukciója,  amelynek  rövid  idő  alatt  való  át- 
dolgozását Papp  Károly  egyetemi  tanár  vállalta  magára.  Tekintettel 
arra,  hogy  ez  a térkép  készen  volt,  habár  csak  az  1898-i  állápotot  tün- 
tette is  fel,  az  illetékesek  annak  kiadása  mellett  döntöttek.  Ez  a tér- 
kép, melynek  ízléses  kiállítása,  pontos  nyomása  a Magyar  Földrajzi 
Intézet  dicsőségére  válik,  végre  1923  elején  meg  is  jelent. 


Földtani  Közlöny.  LV.  köt.  1925. 


2 


IS 


PÁLFV  MÓRIC  DK. 


A in.  kir.  Földtani  Intézet  a tőle  készített  1 : 600.000-es  tér- 
képét 1921  1922  telén  1 : 500.000-es  alapra  dolgozta  át,  melynek  DK-i 
negyedrészét  van  szerencsém  kéziratban  bemutatni.  Az  északkeleti 
negyed  1 : 200.000-es  lapokon  kidolgozva  nagyrészben  szintén  készen 
van.  A további  részek  elkészítését,  minthogy  kiadására  a közeljövő- 
ben remény  nem  volt,  egyéb  időszerűbb  munkák  miatt  az  Intézet  el- 
halasztotta. 

Mindenekelőtt  meg  kell  jegyezzem,  hogy  a bemutatott  térképlap 
nagyrészére  már  részletes  felvételek  állottak  rendelkezésünkre  s ennek 
tudható  be,  hogy  ezek  a helyek  térképünkön  túlzsúfoltak.  Vázlatos 
térképet  készíteni,  ahol  a készítőt  nem  köti  az  egyes  képződmények 
helyeinek  pontos  térbeli  rögzítése,  nem  ütközik  nehézségbe,  de  átnéze- 
tes  térképet  készíteni,  amelyen  az  egyes  képződmények  előfordulási 
helyei  és  határai  lehetőleg  pontosan  legyenek  feltüntetve,  mily  nehéz 
feladat,  azt  csak  az  ludja,  aki  1 : 25.000-es  részletes  felvétel  után  akar 
1 : 500.000  -es  térképet  készíteni.  Ennek  a részletességnek  azonban  mai 
helyzetünkben  lehet  még  egy  előnye  is,  t.  i.  az.  hogy  — ha  e térképet 
ki  tudjuk  adni  — legalább  rögzíthetjük  rajta  a magyar  geológusok 
50  évi  munkásságát,  hiszen  jelen  helyzetünkben  vajmi  kevés  kilátásunk 
lehet  hátrálékos  részletes  térképeink  kiadására. 

Térképünk  az  üledékes  képződményeket  38,  a tömeges  kőzeteket  és 
azok  törmelékképződményeit  tulajdonképen  csak  5 színben  tünteti  fel . 
de  — mint  alább  látni  fogjuk  — a tömeges  képződményeket  a tér- 
képen használt  módszer  szerint  szinte  korlátlan  számban  kijelölhet- 
jük. A színezésnél  az  internacionális  színkulcsot  vettük  alapul. 

Az  üledékes  képződményeknél  az  eddigi  szokásos  beosztásokat  tar- 
tottuk szem  előtt.  Ezekre  vonatkozólag  röviden  csak  a következőket 
jegyezzük  meg:  Részletesebben  tagoltuk  a pleisztocént,  amelyben  az 
összefoglaló  jelzésen  kívül  kiválasztottuk  a löszt,  babérces  agyagot, 
futóhomokot,  mésztufát,  tőzeget.  Az  idősebb  képződményeknél  meg- 
tartottuk a szisztémák  kettős  vagy  hármas  beosztását.  A kréta- 
oligocén-képződményeknél  az  illető  képződmény  színén  kék  pontozással 
feltüntettük  a flisfaciest.  A felsőkréta  ás  eocén  közé  átmeneti  tagul 
közbeiktattuk  a felsőkréta-regresszió  és  erdélyi  középeocén-transz- 
gresszió  között  lévő  szárazföldi  üledéknek,  az  al s ó tar k aagy agnak  és 
szentpóterfalvi  rétegeknek  színkulcsát.  A metamorf  paláknál  eltértünk 
a régi  hármas  beosztástól  s az  újabb  felfogás  szerint  a csillámpalát 
a gneisszel  és  a fülitet  jelöltük  ki,  az  utóbbiban  a közbetelepült  kris- 
tályos mészkővel. 

A tömeges  kőzetek  és  törmelékképződményeinek  kijelölésénél  új 
módszerrel  tettünk  kísérletet.  Abból  indultunk  ki,  hogy  a geológiai 
térképnek  elsősorban  az  egyes  rulkánossági  korszaknak  elterjedéséi 


I.  A ,\l.  KIR.  FÖLDTANI  INTÉZET  RÉSZLETES  GEOLÓGIAI  STB. 


19 


kell  kitüntetni  s csak  másodsorban  az  egyes  vulkános  korszakokon 
belül  a petrográfiai  kifejlődést.  Az  eddigi  térképeken  tisztán  petro- 
gráfiai  módszert  alkalmaztak,  tekintet  nélkül  a vulkáni  kőzetek  korára, 
így  azután  egy  színnel  .jelölték  az  archai,  triászi  és  krétakori  gránitol 
és  dioritot,  a permi  és  kréta  kvarcporfirt,  diabázt  stb. 

Azt,  a kijelölési  módszert,  amit  e térképen  követtünk  és  amit  a 
magyarországi  vulkánosságra  kivihetőnek  találtunk,  a következőkben 
ismertetem.  A hazai  vulkánosság  eddigi  ismereteink  szerint  négy 
nagyobb  időszakra  esik.  E szerint  a térképen  megkülönböztettünk: 

1.  Ferin  előtti  ml  kánosságot 

a)  normális  állapotban, 

b)  metamorf  állapotban. 

2.  Permi  vulkánosságot. 

3.  Mezozói  vulkánosságot. 

4.  Krétakori  vulkánosságot, 

5.  A ieogén  vulkánosságot. 

A bemutatott  térképen  öt  tömör  szín  jelöli  a hazánk  e négy  fő 
vulkáni  időszakában  feltört  képződményeket.  Minden  egyes  csoportban 
három  alosztály  van: 

a)  savanyú  kőzetek. 

b)  neutrális  kőzetek. 

c)  bázisos  kéísetek. 

Ez  a három  alosztály  az  alapszínen,  az  alapszínnél  egy  árnyalattal 
sötétebb  színű  pontozással  és  vonalzással  van  feltüntetve,  úgy,  hogy  ez 
a vonalzás  és  pontozás  távolról  nézve  nem  látszik  s így  egy  ilyen 
korszak  vulkánosságát  távolabbról  egyszínűnek  látjuk  s csak  közelebb- 
ről tekintve  ismerjük  fel  abban  a savanyú,  normális  és  bázisos  kőzetek 
elterjedését.  Az  egyes  alosztályokon  belül  görög  betűkkel  jelöltük  a 
petrográfiai lag  különböző  fajta  kőzeteket. 

A vulkáni  törmelékképződmények  kijelölésére  az  Európa  inter- 
nacionális  térképén  is  alkalmazott  vonalzást  használtuk  oly  módon, 
hogy  az  erupciók  bazicitása  szerint  az  egyes  alosztályok  tömör  színé- 
vel való  különböző  irányú  vonalzással  annak  a korszaknak  színén  tün- 
tetjük fel  őket,  amely  korszakban  kitörésük  történt.  Így  pl.  a kréta 
zöld  színén  a krétakorú  vulkánosság  tömör  színű,  különböző  irányú 
vonalzása  jelzi  a különféle  bazicitású  krétakorú  tufákat,  a mediterrán-, 
szarmata-,  pontusi  vagy  levantei  korok  színén  levő  vonalzások  jelölik 
az  illető  korokban  keletkezett  vulkáni  tufákat.  így  tehát  nemcsak 
általában  a neogén  vulkánosság  tufáit  látjuk  a térképen,  hanem  a 
vonalzás  iránya  megmutatja  a bázisos,  normális  és  savanyú  kőzeteket, 
a vonalzás  alatt  levő  alapszín  pedig  megadja  e tufák  közelebbi  korát  is. 


20 


TKEITZ  PÉTER 


Ismeretes,  hogy  a Szentendre-Visegrádi  hegységtől  kelet  felé 
haladva  az  andezitvulkánok  kitörése  mind  fiatalabb  korban  következett 
be:  Visegrád  és  a Cserhát  környékén  a felső  mediterrán  alján , a Har- 
gitta  déli  részén  már  a levanteiben.  E szerint  a Cserhát  tufáit  a felső 
mediterrán  alapszínén,  tovább  a szarmatáén,  azután  a pontusién,  míg 
a Hargitta  déli  részén  már  a levanteién  kell  ugyanazzal  a vonalzással 
feltüntetni.  Tekintve,  hogy  úgy  a felső  mediterrán,  mint  a szarmata, 
pontusi  és  levantei  korszak  alapszíne  a sárga  különböző  árnyalata,  a 
neogén-pleisztocén  tufavonulat  alig  elütő  színárnyalatban  fog  az  egész 
vulkánkoszorúban  jelentkezni,  de  az  alapszín  mindenütt  el  fogja  árulni 
a vulkáni  kitörések  korát  is. 

Ezekben  voltam  szerencsés  röviden  e geológiai  térkép  alapelveit 
ismertetni. 


AZ  AGROGEOLÓGIA  MÚLTJA  ÉS  FELADATAI 
HAZÁNKBAN. 

Irta:  Treitz  Péter. 

A talaj  tulajdonságainak  vizsgálata  és  a kutatások  adatainak 
ábrázolása  igen  régi  keletű  tudományos  munkálkodás,  ismeretes,  hog> 
a geológiai  térképeknek  is  bizonyosfajta  talajtérkép  volt  az  őse,  a fel- 
színi talajtérképből  fejlődött  ki  a geológiai  térkép. 

Magyarországnak  természeti  sajátságai  is  már  századokkal  ezelőtt 
felkeltették  a tudósoknak  érdeklődését;  a sós  tavaknak,  a sókivirág- 
zásoknak,  a nagyterjedelmű  futóhomok-területeknek  meg  lápoknak  sok 
kutatója  volt,. 

A legrégibb  hazai  munkák,  melyek  talajtani  vonatkozásúak. 
a sziksós  tavakról  és  a sós  területekről  szólnak,  persze  latinul. 
Ilyenek  Farkas  József-ó  1763-ból  és  P ázmándi-ó  1770-ből.  Kül- 
földiek is  tanulmányozták  sós  tavainkat:  Rükkert  1791-ben,  Ottinger 
1801-ben,  Berzelius  1824-ben  közölték  vizsgálataiknak  eredményeit. 
1840-ben  kezdődik  a magyar  tudósok  közleményeinek  sorozata  Balog 
József  munkájával.  A szabadságharc  persze  megakadályozta  a kuta- 
tások folytatását.  A sós  talajok  kutatása  az  osztrák  uralom  alatt 
azonban  újra  nagy  lendületet  vett.  Moser  István  tanár,  Ragsky 
Ferenc,  a bécsi  Földtani  Intézet  tagja,  továbbá  Wolf  és  Richthofen 
az  Alföldnek  északi  részében  nagyértékű  kutatásokat  végeztek.  Ebben 
az  időben.  1856-ban  kezdődött  a hazai  talajvizsgálatok  mesterének. 


AZ  AGROGEOLÓGIA  MÚLTJA  ÉS  FELADATAI  HAZÁNKBAN. 


21 


Szab*)  JózsEF-nek  munkássága  is,  kinek  nyomába  Kvassay  Jf.no 
kultúrmérnök  lépett;  végül  húsz  évi  szünet  után  az  újonnan  alapított 
agrogeológiai  osztály  vette  fel  a szikes  és  sós  talajok  vizsgálatának 
fonalát  az  1892.  évben. 

A futóhomokról  és  hasznosításáról  ugyancsak  ilyen  régi  keletű 
munkáink  vannak.  Már  1808-ban  kezdődik  a homokról  szóló  munkák- 
nak sorozata.  Witsch.  Molnár,  Vedres,  Hubeny,  Bátky,  Ploetz, 
Gottlieb  Wessely  írtak  e tárgyról. 

Úgyszintén  a tőzegről  szóló  munkák  sorozata  is  már  a múlt  év- 
században indul  meg.  Berzevitzy  G.  1803-ban  írta  az  első  munkát 
felsőmagyarországi  tőzegekről  és  1857-ben  Kornhuber  a Hanságról, 
végül  Pokorny,  majd  Staub  az  egész  ország  tőzegtelepeiről  térképi'! 
is  adtak. 

A tulajdonképeni  talajtérképező  munka  sokkal  későbben  kezdődött. 
Ezek  közül  a legismertebb  az  orosz  Grosul  ToLSTOJ-féle  1856-ban 
készült  munka,  mely  az  oroszországi  styeppek  elterjedését  és  válfajait 
tünteti  fel.  Utána  Szabó  JózsEF-nek  talajtérképe  következik  1861-ben 
Békés  és  Csanádi  megyékről,  azután  1866-ban  a bécsi  kormány  Lokknz 
v.  Liburnau  munkáját  adja  ki:  Die  Bodenkultnrverhöltnisse  des 
Osterreichischen  Staates.  Ez  az  első  átnézetes  térkép,  mely  Magyar- 
éi- zúgnak  talajviszonyait  is  feltünteti. 

A bécsi  geológiai  intézetnek  tagjai,  midőn  a Nagy-Alföld  keleti 
részén  dolgoztak,  tulajdonképen  szintén  talajtérképeket  készítettek, 
így  Richthofen  1860-ban  a Nyírséget  és  Wolf  1867-ben  a Hortobágy 
északi  részét  térképezte. 

Legelső  agrogeológusunk  azonban  Szabó  József  volt,  ki  Molnár 
István  vegyésszel  együtt  készítette  el  az  oroszok  után  a legelső  talaj- 
térképeket  . Már  négy  évvel  a Grosul  ToLSTOJ-féle  térkép  után  el- 
készült Békés  és  C simád  megye  talajtérképe  a leírással  együtt,  majd 
1867-ben  Tokaj-Hegyalja  térképe,  1868-ban  Heves  megye  talajtérképe 
és  1880-ban  Bugyi  környékének  leírása.  Szabó  József  munkássága 
ezután  a geológiai  felvételekre  szorítkozott  s ezzel  a talajvizsgálat  és 
térképezése  megszűnt,  bár  Szabó  .József  mindig  hangoztatta  a talaj- 
felvételek fontosságát.  Mattyasovszky  Jakab  m.  kir.  geológus  az 
1874.  évi  wieni  kiállításon  látott  talajtérképek  alapján  1880-ban  nyo- 
matékosan ajánlotta  hasonló  felvételek  felkarolását  és  midőn  Szabó 
József,  mint  a Földtani  Társulat  elnöke,  egy  közgyűlést  megnyitó 
beszédében  is  sürgette  az  országnak  talajtani  átkutatását,  Böckh 
János,  a M.  Kir.  Földtani  Intézet  igazgatója  csakugyan  fel  is  terjesz- 
tette egy  agrogeológiai  osztály  szervezése  tárgyában  írott  tervezetét, 
öt  évvel  később,  1891-ben  Bethlen  András  gróf  földmívelésügyi 
miniszter  valósította  meg  a felterjesztésekben  foglalt  terveket  és  el- 


22 


TREITZ  PÉTER 


rendelte  egy  agrogeológiai  osztálynak  létesítését  a Földtani  Intézet 
keretében.  A magyar  agrogeológiai  intézmény  volt  Európában  a máso- 
dik. mert  az  első,  a porosz  állami  intézet,  1882-ben  létesült. 

Az  elmondottakból  kitűnik,  hogy  a Magyarhoni  Földtani  Társulat- 
nak a hazai  talajkutatás  rendszeresítése  tárgyában  közvetve  bár.  de 
mégis  nagyon  fontos  szerepe  volt. 

A magyar  agrogeológiai  felvételek  egyenesen  a porosz  mintára 
készültek.  A felvétel  főcélja  a geológiai  kép  kidomborítása  volt,  míg 
a talajnak  tanulmányozására  és  jelzésére  csak  második  helyen  került 
sor.1  Magyarország  talajai  minden  tekintetben  különböznek  a tőle 
északra  fekvő  országok  talajaitól.  A származás,  a természeti  tulajdon- 
ságok tekintetében  olyan  alapvető  eltérések  mutatkoztak,  hogy  az 
eredmények  nem  is  voltak  a külföldiekkel  összehasonlíthatók  és  össze- 
egyeztethetők. Mindinkább  szükségessé  vált  tehát  a hazai  talajtípusok 
regisztrálása  egy  átnézetes  felvétel  keretében.  Az  1896,  évben  terjesz- 
tette be  a minisztériumnak  az  első  e célt  szolgáló  tervezetét  az  agro- 
geológiai osztály  akkori  vezetője,  Inkey  Béla. 

Az  eddigi  cél;  elérhetetlen  volta,  nevezetesen;  egy  térképen  kijelölni 
a geológiai  alapot  és  a talajminöségeket.  a munka  folyamán  mindjobban 
nyilvánvalóvá  vált.  Azonban  Inkey  Béla  memoranduma  csak  tizen- 
négy év  után  volt  megvalósítható. 

Időközben  Semsey  Andor,  a természettudomápyoknak  nagynevű 
mecénása,  engemet,  és  Timkó  Imré-I,  mint  az  agrogeológiai  osztály  tag- 
jait, tanulmányútra  küldötte  Oroszországba  és  Romániába.  E tanul- 
mányút fordulópontjává  vált  a magyarországi  agrogeológiai  térképe- 
zésnek. A keleti  országok  talajtípusaiban  ugyanis  a hazai  típusok 
hasonmásaira  akadtunk,  az  orosz  és  román  szaktársakkal  végzett  közös 
bejárások  és  szakértekezletek  pedig  kimutatták  egy  olyan  közös  kon- 
ferenciának a nélkülözhetetlen  és  szükséges  voltát,  melyen  Európa 
keleti  és  nyugati  országaiban  működő  agrogeológusok  a különböző 
országokban  uralkodó  talajtípusokra  vonatkozó  szakkérdésekben  meg- 
egyezési keresnének.  A m.  kir.  Földtani  Intézet  akkori  igazgatója, 
Lóczy  Lajos  magáévá  tette  az  ügyet  és  szétküldte  a meghívókat, 
így  ült  össze  1909-ben  az  első  nemzetközi  agrogeológiai  konferencia 
Budapesten. 

A konferenciának  tárgyalásain  csakhamar  nyilvánvalóvá  vált, 

1 Ilyen  eljárással  dolgoztak  hosszú  időn  át  velőin  együtt  a in.  kir.  Földtani 
Intézőt,  összos  agrogoológusai,  mint:  Inkey  Béla.  TIorusitzky  Henrik,  Timkó  Imiik. 
IjIFKa  Aurél,  Güll  Vilmos  és  László  Gábor,  kiknek  munkáiról  Inkey  B.:  A magyar- 
országi talajvizsgálat  története  (Budapest,,  1914,  a in.  kir.  Földt.  Int.  kiadv.)  eímii 
miivé  részletesen  beszámol. 


AZ  AGKOGKOLÓGIA  MILTJA  ÉS  FKI.AOATAI  HAZÁNKBAN. 


2ti 

hogy  az  a kívánság,  miszerint  a talaj  térképezés  választassák  külön  a 
geológiai  térképezéstől,  minden  országban  meg  volt  és  o közös  kívánság 
egyhangú  határozatba  is  ment.  E határozat  így  szólt  : Kívánatos 
1 1 talajtípusok  átnézetes  térképeinek  mielőbbi  elkészítése,  még  pedig 
a talaj  zónális  elterjedésénei  tekintetbevételével . 

Ezt  a feladatot  csak  úgy  lehet  megoldani,  ha  a térképezés  a geo- 
lógiai alaptól  függetlenül  és  elkülönítve  történik,  fis  miután  az  1910. 
évben  a második  nemzetközi  agrogcológiai  konferencia  ezt  a határo- 
zatot szintén  magáévá  tette,  ez  meggyőzte  a m.  kir.  Földtani  Intézet 
igazgatóját,  hogy  ily  szétválasztásra  a sikeres  és  hasznos  munka 
érdekében  csakugyan  szükség  van.  Elrendelte  tehát,  hogy  külön  készül- 
jön a talajtérkép  és  külön  a geológiai  térkép,  egy  későbbi  értekezlet 
eredményeként  pedig  elhatározza,  hogy  az  agrogeológusok  az  eddig 
szokásos  részletes  fel  vételeket  abbahagyva,  mindenekelőtt  készítsék  el 
az  országnak  átnézetes  talajtérképét . 

E rendeletnek  alapján  kezdtük  meg  1911-ben  Magyarország  át- 
nézetes talajtérképének  elkészítését,  és  pedig  nem  geológiai  alapon, 
hanem  természeti  hatások  figyelembevételével,  melyet  a természet 
tényezői:  a klíma  és  az  ősi  növényzet  a talajalakulás  folyamataira  ki- 
fejtenek és  amelyeknek  eredménye  a talajszelvényben  nyilvánul  meg. 

A közbejött,  világháború  a tóiké})  elkészítését  ugyan  késleltette, 
de  nem  akadályozta  meg.  Az  eredmények  összefoglalása  két  térképen 
történt.  Egyiket  Timkó  Imre  m.  k.  agro-főgeológus  készítette  és  ez 
.a  Magyar  Földrajzi  Intézet  „Világtérképéiben  nyomtatásban  meg  is 
jelent.  A másikat  van  szerencsém  itt  bemutatni.  Minthogy  az  orosz 
fennsíkon  a klíma  tényezőinek  hatása  akadály  nélkül  érvényesülhet, 
természetes,  hogy  a talajövek  a klímaövekkel  esnek  össze.  Azonban 
a Kárpátok  bércfalánál  a klíma-  és  talajövek  véget  érnek ; a hegy- 
koszorún belül  a klímatípusok  csíkjai  magasság  szerint  helyezkednek 
el  egymás  fölött,  mely  elhelyezkedéshez  idomulnak  a talajövek  is. 
Ennek  a ténynek  kiderítése  nem  volt  nehéz,  minthogy  a magas  fokon 
álló  hazai  erdészeti  szaktudomány  kitűnő  növényökológiai  térképeket 
juttatott  kezünkhöz. 

Klímatérképünk  eddig  még  nincs,  azonban  minthogy  a növényzet 
a.  legérzékenyebb  klímajelző,  az  erdészei  által  készített  növénytérképek 
kitűnő  és  biztos  alapot  nyújtottak  a talajrégiók  határainak  megállapí- 
tásához.  Nem  mulaszthatom  el,  hogy  e helyen  is  ki  ne  emeljem,  milyen 
nagy  köszönettel  tartozunk  mi  agrogeológusok  is  az  erdészek  tudomá- 
nyos munkásságának,  különösen  Fekete  L.  és  Blattny  Tibor  nagy- 
értékű  felvételéinek,  melyeket  Magyarország  erdőtalkotó  fáinak  el- 
terjedése című  munkájukban  foglaltak  össze.  Sajnos,  a csehek  még  sok 
kéziratol  elégettek,  pótolhatatlan  kézirati  térképekkel  és  írott  jegvze- 


24 


TRE1T7.  PÉTER 


tekkel  együtt  és  csak  az  maradt  meg,  ami  a munkában  nyomtatásban 
megjelent. 

A világháború  megakadályozta  a harmadik  nemzetközi  agro- 
geológiai  konferencia  megartását,  úgyhogy  az  csak  tizenkét  évvel  a. 
második  után,  1922-ben  csonkán  ülhetett  össze  Prágában.  Az  1925.  év- 
ben ülésezett  Rómában  a negyedik  ilyen  konferencia,  melyeknek  hiva- 
talos nevei  igen  érdekesen  mutatják  a talajismerettel  foglalkozók  fel- 
fogásának változását.  Az  első  és  második  konferencia  u.  i.  még  agro- 
geológiai  konferencia  nevét  viselte,  a harmadik  már  elhagyta  a geológia 
jelzést  és  pusztán  a pedológiai  jelzőt  viselte.  A negyedik  pedig  érthetően 
kinyilatkoztatta,  hogy  nem  kíván  semmiféle  más  tudományszakhoz 
csatlakozni,  hanem  mint  önálló  szaktudomány  kíván  érvényesülni  és 
működni,  mely  célból  egy  társulatot  is  szerveztek:  Nemzetközi  Talaj- 
tani Egyesület  címen,  mely  a talajnak  tudományos  vizsgálatát  és  e 
vizsgálatok  eredményeinek  gyakorlati  alkalmazását  tűzte  ki  célul. 
A világ  minden  országából  összesereglett  tudósok  ezzel  az  alapítással 
félreérthetetlenül  jóváhagyták  és  helyesnek  mondták  ki  azt  a felfogást, 
mely  szerint  Lóczy  Lajos  annak  idején  a talaj  térképeknek  a geológiai 
térképektől  való  különválását  elrendelte.  így7  Lóczy  Lajos  ezzel  az 
intézkedéssel  a többi  intézetet  egy  negyedszázaddal  megelőzte. 

A negyedik  konferencia  elhatározta  továbbá  azt  is,  hogy  elkészít- 
teti a világ  felszínét  borító  talajoknak  átnézet es  térképéi.  A térkép 
nem  geológiai,  hanem  természettudományi  alapon  áll.  a típusoknak 
elkülönítésére  a talajszelvény  minősége  szolgál. 

Az  irányváltozás  tökéletes  voltának  jellemzésére  fel  kell  említ  e- 
nem,  hogy  a térkép  egyöntetűségét  biztosítandó,  a negyedik  konferencia 
egy  szerkesztőbizottságot  választott  s ez  legutolsó  ülését  1925.  év 
május  8-án  és  9-én  Berlinben  tartotta  a porosz  geológiai  intézetben. 
A porosz  intézet  tagjai  és  vezetősége  a talajtérképezésben  eltöltött 
negyvenhárom  évi  működés  után  szükségesnek  látták  külön  talajtérkép 
készítését  és  késznek  nyilatkoztak  közreműködni  ennek  a térképnek 
elkészítésében. 

Ezzel  áttekintést  nyújtottam  a hazai  agrogeológia  múltjáról,  a 
következőkben  jövőjéről,  a jövő  terveiről  kell  szólanom. 

A külföldi  intézetekben  most  a rendes  munkán  kívül  az  átnézetes 
térkép  készítését  vették  tervbe.  A Magyar  Földtani  Intézet  agrogeo- 
lógiai  munkásságának  jövőjét  illetőleg  most  nem  tudok  felvilágosítás- 
sal szolgálni. 

Ami  a külön  működő  talajtani  osztályt  illeti,  inunkat  ácsaimmal 
az  első  és  második  nemzetközi  agrogeológiai  konferencia  által  kijelölt 
és  a Földtani  Intézet  igazgatósága  által  1910-ben  jóváhagyott  terv 


AZ  Al.ROGKOLÓGIA  MÚLTJA  ÉS  FELADATAI  HAZÁNKBAN. 


2r> 


alapján  dolgozom  tovább.  E csendes  munkának  első  eredményét,  az 
ország  átnézetes  talajtérképét  van  szerencsém  itt  bemutatni. 

A fent  jelzett  terv  szerint  e munka  elkészülte  után  az  egyes  talaj 
zónákban  vagy  talajrégiókban  uralkodó  talajtípusoknak  tanulmányo- 
zása és  monografikus  leírása  következnék. 

Most  ez  a munka  folyik,  Csonka-Magyarország  földmíves-iskolái 
birtokainak  térképezése  és  talajainak  tanulmányozása  keretében.  Mint- 
hogy e birtokokon  a talajmívelés  módjairól,  tápanyagok  pótlásának 
időpontjairól  és  a termésnek  táblánkénti  eloszlásáról,  valamint  a 
meteorológiai  és  klímabeli  \ áltozásokról  pontos  feljegyzések  állanak 
rendelkezésre,  meg  vagyok  győződve,  hogy  munkánk  a talajtan  szak- 
tudományának  fejlesztésére  fog  szolgálni  s ezzel  együtt  a gyakorlat- 
nak is  nagy  hasznára  fog  válni. 


ÉRTEKEZÉSEK. 

AZ  1925  JANUÁR1US  31-1  EGRI  FÖLDRENGÉS.1 

— Az  1.  ábrával  és  egy  térképmelléklettel.  — 
írta:  Schréter  Zoltán  dr.2 

1925  januárius  31-én  erős  földrengés  rázta  még  a Bükk-hegység 
délnyugati  oldalán  elterülő  dombvidéket,  amely  Eger  városában  s a 
környékbeli  községekben  jelentékeny  pusztításokat  okozott  s a lakosság 
körében  nagy  rémületet  keltett.  Eger  környéke  már  régóta  ismeretes 
mint  szeizmikus  terület  (5,  fil6)  s ezért  nem  volt  meglepő  újabb  föld- 
rengés jelentkezése. 

A Bükk-hegységnek  ezen  az  oldalán  egy  régibb  földrengés,  amiről 
az  időseb!)  egri  lakosok  említést  tettek,  az  1880-as  évek  elején  voll. 
Pontos  adatok  sem  az  időre,  sem  a rengés  lefolyására  vonatkozólag 
nincsenek.  Lehetséges,  hogy  talán  az  1883  március  27 — 29-i  miskolci 
(6,  r>()),  vagy  az  1883  december  l-i  mocsolyási  rengéssel  (6,  ’>rj)  ege- 
idében voll  itt  is  kisebb  rengés.  1896  november  30-án,  a mostani  rengés 
területére  eső  Mezőkövesden  és  Egerfarmoson  volt  kisebb  rengés; 
1901  november  15-én  pedig  Bükkzsércen  és  Cserépfalun  volt  kisebb 
földrengés  és  földalatti  moraj.  (2,  13.) 

Erőteljes  földrengés  rázta  azonban  meg  a Bükk  délnyugati  oldalát 
Eger  középponttal  1903  június  26-án,  reggel  5 óra  28  perckor  (3. 

4,  E rengéskor,  amely  körülbelül  a VIII.  fokot  érte  el,  számos 

fal  megrepedt,  kémények  ledőltek;  e mellett  a földfelszín  hullámzó 
mozgását  és  erős  földalatti  morajt  észleltek.  A földrengéstől  megrázott 

terület  legszélső  városai  Fülek,  Rimaszombat,  Rozsnyó,  Nyíregyháza, 

/ 

1 A ni.  k.  Földtani  Intézet  igazgatóságának  megbízásából  alkalmam  volt  a föld- 
rengéstől legjobban  sújtott  vidéket  a helyszínén  tanulmányozni.  Eger  városából,  Egor- 
flzalók,  Kistálya -Andornak,  Ostoros,  Novaj,  Deménd,  Kerecsend,  Szomolya  és  Noszvaj 
községekből  leírtakat  tehát  a helyszínén  szerzett  tapasztalatok  é'6  kapott  adatok 
alapján  közlöm.  Az  c községeken  kívül  eső  területre  vonatkozó  adatokat  legnagyobb 
részt  a szétküldött  kérdőívekre  a bpesti  Tud. -Egyetem  Földrengéstani  Intézetéhez 
beérkezett  válaszokból  merítettem.  Az  adatoknak  felhasználós  céljából  szives  átenge 
dóséért  KüvesligETHY  Radó  egyet.  nv.  r.  tanár  úrnak  és  Moravf.tz  Károly  tanár 
segéd  úrnak  mondok  köszönetét. 

2 Előadta  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  1925.  évi  március  hó  4-iki  szakülésén 


AZ  I JANUÁRIl'S  :í  1- 1 KORI  földrengés. 


Hajdúhadház,  Jánoshida  és  Jászberény  voltak.  Kisebb  rengésük  voltak 
még  Egerben  1922  augusztus  12-én  és  21-én  (9,  lf-20).  Felemlítem  itt, 
hogy  Gai.lasy  .J.  földbirtokos  úr  közlése  szerint  a .jelenlegi  rengési 
területre  eső  Berta-majorban  még  a következő  időpontokban  észleltek 
kisebb  rengéseket:  1911  július  8-án;  191b  június  19-én,  1917  július  14-én 
és  1923  február  9-én. 

A földrengés  kiterjedése.  A jelenlegi  földrengés  valamennyi  e 
vidékről  ismert  korábbi  földrengésnél  nagyobb  erősségű  és  nagyobb 
kiterjedésű  volt.  Annak  a területnek,  ahol  e földrengést  emberileg 
érzékelték,  vagyis  a makroszeizmikus  területnek  a széleit  a következő 
városok  és  községek  jelzik:  Budapest,  Pócsmegyer,  Dömös,  Váchartyán, 
Vanyarc,  Pásztó,  Salgótarján,  Fut  nők,  Szalonna,  Sátoraljaújhely, 
Csaroda,  Csenger,  Sáp,  Gyoma,  Szarvas,  Kecskemét.  E területnek 
amelynek  szélein  a Forel-Mercalli- féle  12  fokos  erősségi  fokozat 
szerint  körülbelül  III — IV.  fok  lehetett  a rengés  erőssége  — a hossza 
EK — DNv-i  irányban  körülbelül  300  km,  legnagyobb  szélessége  erre 
merőleges  irányban  körülbelül  170  km-nyi  volt. 

A kisebb  rengést  szenvedett  terület  közepetáján  találjuk  az  erőseb- 
ben-megrázott  középponti  (centrális)  területet.  A középponti  rész  az 
V.  erősségi  fokot  bezárólag,  körülbelül  70  km  hosszúságú  ÉÉNy — DDK-i 
és  körülbelül  50  km  széles  volt  KÉK — NyDNy-i  irányban. 

E területnek  nagyjából  a közepén,  Eger  és  Ostoros  táján  találjuk 
az  epicentrumot,  azt  a pontot,  ahol  a föld  mélyéből,  a rengés  fészkéből, 
a hipocentrinnhó\  kiinduló  íöldrengési  hullámok  először  érték  a föld 
felszínét  s ahol  azok  a legnagyobb  károkat  okozták.  Az  epicentrumban 
a rengés  erőssége  a IX.  fokot  (a  Forel-Mercalli-skála  szerint)  érte  el; 
e körül  találjuk  a VlII-as  erősségű  rengéssel  sújtott  övét,  ahová  Eger- 
szalók,  Kistálya,  Andornak  és  Novaj  esnek.  Ezen  kívül  fekszik  a 
Ylí-es  erősségű  rengési  öv,  Berta-major,  Szomolya,  Bogács,  Maklár- 
Nagytálya,  Deménd,  Verpelét,  Egerszólát,  Egerbakta  és  Felnémet 
községekkel.  Még  kijjebb,  a VI-os  erősségű  rengési  öv  területén  feksze- 
nek: Noszvaj,  Cserépfalu,  Tibolddaróc,  Mezőkövesd  (VII — VI.),  Szí- 
lialom  (VII — -VI.),  Füzesabony  (VII — VI.),  Dormánd,  Besenyő,  Papp- 
szászpuszta.  Atány  (VI— V.),  Kerecsend,  Felsőtárkány.  Továbbá  a 
Bükk-hegység  ÉNy-i  oldalán  Bátor  Szarvaskő  (VI — V.),  Monosbél, 
Bélapátfalva,  Mikófalva,  Balaton  s a borsodnádasdi  lemezgyár  szenved- 
tek hasonló,  sőt  tán  még  ennél  valamivel  erősebb  (VI— VII.)  rengést. 
Ezen  kívül  esik  végül  az  V.  erősségű  rengés  gyűrűje,  ahová  Kács, 
Mocsolyás  (V— IV.),  Abrány,  Tárd,  Szemere,  Egerfarmos,  Mezőtárkány, 
Kömlő  (V — IV.),  Vécs  (V — IV.),  Domoszló,  Kőkútpuszta  (V — IV.), 
Sírok  (V — IV.),  Hevesaranyos,  Bocs  s az  egeresein  Lipótakna  esnek. 
Külön  megemlítendő,  hogy  e területtől  kissé  nyugatra,  helyi,  szerkezeti 


28 


SCHRÉTER  ZOLTÁN 


viszonyok  következtében  Mátranovákon  szintén  erősebb,  a Vl-ik  fokot 
elérő  rengés  volt,  a III — IV.  fokos  rengési  terület  közepette.  Meg  kell 
már  itt  említenem,  hogy  a Blikk-hegység  tömege  a rengéssel  szemben 
majdnem  ászéi zmikusan  viselkedett,  vagyis  a rengést  itt  már  alig,  vagy 
egyáltalában  nem  érezték,  területét  tehát  legfeljebb  a III.  erősségi 
fokkal  jelezhetjük.  Hogy  a makroszeizmikus  területen  túl,  a földrengés- 
jelző  műszerekkel  mily  kiterjedésű  területen  regisztráltatott  e rengés, 
azt  a külföldi  földrengési  intézetek  feljegyzéseinek  tanulmányozása 
után  lehet  majd  megállapítani,  ami  már  a szorosan  vett  szeizmológia 
feladata.  Ezidőszerint  a mikroszeizmikus  terület  nagyságát  még  nem 
ismerjük. 

A rengések  időpontjai.  A szóbanforgó  földrengésnél  egy  elő- 
rengést, a főrengést  és  egész  sereg  utórengést  észleltek.  Figyelemre- 
méltó, hogy  az  1903-i  egri  földrengésnél  utórengések  nem  voltak. 
Az  időadatokat  a helyszínén  szintén  gyűjteni  igyekeztem,  az  adatok 
azonban  természetszerűleg  a legkülönbözőbb  okokból  többé-kevésbbé 
pontatlanok  s ezért  a belőlük  vont  következtetéseknél  kellő  óvatosság- 
gal kell  eljárnunk. 

Az  előrengést  1925  januárius  30-án,  pénteken  este  19  óra  45  perc- 
kor érezték  Egei-  területén,  ugyanakkor  Ostoroson  és  Deménden  s még 
néhány  környező  községben. 

A főrengés  januárius  31-én,  szombaton  reggel  8 óra  5 perckor 
következett  be  Egerben  s 5 — 6 másodpercig  tartott;  ezt  8 perc  múlva 
egy  második,  kevésbbé  erős  rengés  követte.  Ez  utóbbi  7 másodpercig 
1 ártott  és  Rohonczi  M.  tanár  szerint  szakadozott  volt.  Az  egri  fő- 
gimnáziumban két  pontosan  járó  ingaóra  8 óra  5 perc  30  másodperckor 
állott  meg.  (Rohonczi  M.  math. -fizika  tanár  közlése.)  Ez  az  időpont 
tekinthető  Eger  város  közepetájára  nézve  az  első  földrengés  pontos 
idejének.  A centrális  területen  nagyjából  azonos  időben  érezték  egyebütt 
is  a rengést.  A főrengés  hatásait  alantabb  külön,  részletesen  tárgyalom: 
itt  csak  azt  jegyzem  meg,  hogy  több  megfigyelő  az  epicentrális  terüle- 
ten alulról  felfelé  irányuló  lökést  érzett.  A centrális  területen  azonban 
többnyire  gyors  rostáló  mozgásról  tettek  említést.  Az  ide-oda  irányuló 
lökések  számát  az  első  főrengésnél  számos  megfigyelő  háromnak  jelezte. 
(Eger,  Mezőkövesd,  Szomolya.) 

A főrengést  számos  utórengés  követte  és  pedig  januárius  31-én. 
délelőtt  8 óra  45  perc  és  9 óra  közt  gyenge  lökést  észleltek  Ostoroson 
és  Novajon.  Délelőtt  10  óra  tájban  kis  moraj  kíséretében  Egerezalókon 
és  Szomolyán;  ez  egyesek  szerint  Egerben  is  érezhető  volt.  Délután 
17  óra  53  perckor  Egerben  egy  Ny  felől  jövő  lökést  éreztek,  amelyet 
Egerszalókon  is  megfigyeltek.  Délután  18  óra  45  perckor  Egerben 
kisebb  lökést,  majd  este  21  órakor  Egerszalókon  kis  morajt  észleltek. 


29 


az  1925  januárjus  :il -i  kori  iöi.drenoks. 

fejjel  22  (>ia  34  perckor  kissé  erősebb  rengés  volt  Egerben  (a  város 
közepén  hullámzó  mozgás),  Egerszalókon,  Berta-majorban  (moraj 
kíséretében  kissé  erősebb  rengés:  22  óra  15  perc),  Ostoroson  (22  óra 
körül),  fejjel  22  óra  45  perckor  Egerben,  Ostoroson,  Novajon  és 
Szomolyán  kisebb  rengést  éreztek,  fejjel  24  óra  tájban  Ostoroson  kisebb 
rengés  volt. 

Februári us  1-én  hajnali  0 óra  15  perckor  a többi  utórengést  felül- 
múló erősebb  rengés  volt,  amelyet  eddigi  adataim  szerint  a következő 
helyeken  éreztek : Ostoroson,  Egerben  (a  város  közepetáján  K-ről  Nv-ra 
haladó  rengést  észleltek,  dübörgésszeríi  moraj  kíséretében,  amely  a meg- 
tigyelési  helytől  délfelé  eső  területről  hallatszott),  Berta-majorban, 
Szomolyán.  Novajon,  Egerszalókon;  hajnali  2 óra  05  perckor  Ostoroson, 
Egerben;  hajnali  2 óra  30  perckor  Ostoroson,  Egerben;  reggeli  4 óra 
05  perckor  Ostoroson,  Egerben,  Novajon  kissé  erősebb  rengést,  5 órakor 
Ostoroson  és  Egerben,  illetve  Berta-majorban  (4  óra  45  perc)  kisebb 
rengést;  reggel  5 óra  59  perckor  és  délelőtt  10  óra  8 perckor  Egerben 
kisebb  rengést;  este  21  óra  30  perckor  Ostoroson  és  végül  éjjel  23  óra 
30  perckor  Berta-majorban  kisebb  rengést  észleltek.  Rohonczi  M.  tanár 
megjegyzése  szerint  Egerben  februárius  2-től  4-ip  sok  apró  rengés  volt, 
de  az  észlelések  eltérők  és  így  nem  megbízhatók. 

Februárius  4-én  este  21  óra  30  perckor  Egerben  és  Szomolyán 
kisebb  rengés  volt  moraj  kíséretében,  majd  déli  12  óra  tájban  Szomolyán 
éreztek  kis  rengést. 

Februárius  7-én  délelőtt  9 óra  42  perckor  Egerben  és  Ostoroson 
kis  rengést  észleltek.  Egerben  ezt  az  utórengést  — mint  úgy  látszik 
azok  nagyobb  részét  — inkább  a város  DK-i  részein  érezték.  Például 
a villanygyárban  egy  erős  lökés  jelentkezett  moraj  kíséretében.  Szomo- 
lyán tompa  morajt  hallottak. 

Februárius  14-én  hajnalban  1 óra  30  perckor  és  4 óra  15  perckor 
kicsi  morajjal  kísért  földrengés  volt,  amelyet  Egerben  főképen  a Tiszt- 
viselőtelepen és  a Rózsa-utca  tájékán  éreztek,  ahol  vakolatrészek  is 
peregtek  le.  („Egri  Népújság4*  1925  februárius  14-i  szám.) 

Rohonczi  M.  tanár  megjegyzése  szerint  februárius  7.  és  23.  közi 
néhány  kisebb  földrengés  volt,  de  olyan  gyengék,  hogy  az  észlelők  vitat- 
koznak a megtörténtökről. 

Februárius  25-én  hajnalban  3 óra  45  perckor  és  később  4 óra 
45  perckor  Egerben  kis  rengés  és  moraj  volt  észlelhető.  Ugyanakkor 
Ostoroson  is  erősebb  rengést  észleltek. 

Februárius  27-én  hajnalban  1 óra  30  perckor  Egerben  kisebb  rengés 
volt,  amelyet  reggel  6 óra  05  perckor  erősebb,  5 másodpercig  tartó 
rengés  követett,  amelynél  az  ablakok  megrezegtek.  Ostoroson  gyenge 
lökést  észleltek. 


SCHRÉTER  ZOLTÁN 


30 


Március  4-én  délután  14  óra  50  perckor  Egerben  kissé  erősebb, 
morajtól  kísért  rengés  volt. 

Március  9-én  este  18  óra  15  perckor  erősebb  hullámszerű  rengés 
volt  Ostoroson,  amelyet  Eger  irányából  jövőnek  éreztek.  Ez  a rengés 
volt  itt  eddig  az  összes  utórengések  közt  a legerősebb;  e rengés  a meg- 
rongált épületekben  még  több  repedést  idézett  elő,  a mennyezet  recse- 
gett s vakolatrészek  hullottak  le;  az  asztalon  levő  tárgyak  megingottak 
(Kozlanszky).  Egész  kicsi  rengés  volt  ugyanekkor  Egerben,  amely 
alkalommal  az  ablakok  megzörrentek  (Rapc.sák  J.).  Valószínűleg 
ugyanakkor  (Gallasy  J.  szerint:  17  óra  30  perckor)  Berta-majorban 
2 — 3 másodpercig  tartó  középerős  földrengést  észleltek,  amely  Eger 
felől  hullámzásszerűen,  dübörgésszerű  hang  kíséretében  jött.  Éjjel 
23  óra  45  perckor  kisebb  rengés  volt  Berta-majorban. 

Március  12-én  hajnali  1 órakor  kisebb  rengést  észleltek  Egerben. 

Március  16-án  délután  18  órakor  Ostoroson  kisebb  rengés  volt. 

Március  21-én  hajnali  1,  2 és  3 órakor  kisebb  rengések  voltak 
Ostoroson,  amelyek  közül  a legutolsó  volt  a legerősebb.  Ugyanez  nap 
délelőtt  10  és  11  órakor  erős  morajlást  hallottak  Ostoroson.  Ezen  kívül 
Ostoroson  máig  még  a következő  időpontokban  voltak  kisebb  rengések: 
március  26-án  este  20  órakor,  április  1-én  este  21  óra  30  perckor,  április 
2-án  este  18  óra  20  perckor  és  április  7-én  este  22  óra  30  perckor. 
(Kozlanszky.)  Máshonnan  e kis  utórengésekről  nem  érkezett  hír; 
Egerben  nem  érezték  őket.  Rohonczi  M.  megjegyzése  szerint  Egerben 
a március  12 — 22.  közti  időszakban  néhány  kisebb  rengést  észleltek 
ugyan,  „de  vitásak,  hogy  mikor  voliak  s hogy  tényleg  azok  voltak-e?" 

Ugyancsak  Rohonczi  tanár  úr  közlése  szerint  figyelemreméltó, 
hogy  az  Egerben  jelentkezett  rengések  két  csoportba  oszthatók:  az 
egyik  csoport  tartott  januárius  30-tól  februárius  7-ig,  amely  után  kél 
hétig  szünet  volt,  illetve  csak  kisebb  rengések  voltak.  Februárius  25-től 
március  12-ig  tartott  a másik  rengéscsoport,  amikor  újból  erősebb  utó- 
rengések jelentkeztek. 

A földrengés  összefüggése  a földtani  és  hegyszerkezeti  viszo- 
nyokkal. (L.  a mellékelt  térképet  a kötet  végén.) 

A földrengés  a Magyar  Középhegység  északkeleti  részét,  a Biikk- 
hegységet  körülvevő  harmadkori  medenceterületen  nyilvánult.  Az  a hely, 
ahol  a földrengés  a föld  felszínén  kipattant  (epicentrum)  s ahol  hatása 
legérezhetőbb  volt  (pleisztoszeiszta  terület),  a Blikk-hegység  DNy-i 
végződése  táján  fekszik.  Az  egri  földrengés  tektonikus  eredetű  volt ; 
vagyis  a földrengés  oka  gyanánt  egy-egy  földkéregdarabnak  a föld 
kérgét  Eger  környékén  átjáró  vetődések  egyike-másika  mentén  való 
hirtelen  megzökkenése  tekinthető. 

Keresnünk  kell  tehát  az  összefüggés!  a földrengés  és  a rengés- 


AZ  1925  JANUÁRILS  31-1  Et'.ltl  FÖLDRENGÉS. 


31 


tői  megrázott  terület  földtani  és  hegy  szerkezeti  viszonyai  között. 

(8,  9,  10.)I 

A Blikk-hegység  karbon  és  triász  rétegeinek  csapása  a nyugati  részén 
DNy — ÉK-i,  amely  Kelet  felé  Ny — K-be,  majd  ÉNy — DK-ibe  megy 
át.  A Bük k-hegy séget  környező  harmadkori  halomvidéket  felépít éS 
rétegcsoportok  csapásiránya  a Középhegység  uralkodó  csapásirányával 
általában  párhuzamos,  vágyik  DNy — ÉK-i.  A Bükk-hegység  régi  tömege 
a DNy-i  részén  főleg  ÉK — DNy-i  irányú  hatalmas  szegélytörések 
mentén  ér  véget,  amelyhez  alárendelten  még  más  irányúak  is  csatla- 
koznak. A harmadkori  medenceüledékeket  főleg  ÉK — DNy-i  irányú 
hosszanti  törések  járják  át,  amelyek  egymással,  s a Bükk-hegység- 
beliekkel  általában  párhuzamosak.  A Bükk-hegységtől  ÉNv-ra  és 
É-ra  levő  szénterületen  csak  ez  a vetődési  irány  ismeretes,  ellenben 
a Bükk  délkeleti  oldalán  levő  harmadkori  előhegyeket  a hosszanti 
törésekre  merőlegesen  haladó  ÉNy — DK-i  irányú  vetődések  is  átjárják, 
sőt  Eger  környékén  ezekhez  még  É — D-i  irányú  vetődések  is  csatla- 
koznak. Ezek  tehát  harántvetődések.  A salgótarjáni  szénterületen  mind- 
két irányú  vetődés  megvan,  a harántvetődések  azonban  itt  általában 
dominálóbb  szerepűek. 

Ha  a pleisztoszeiszta  területet  nézzük,  rögtön  szemünkbe  ötlik. 
hogy  a földrengés  legjobban  megrázott  területe  ÉÉNy — DDK.;  (közel 
É — D-i)  irányú,  vagyis  úgy  a rétegek  általános  csapás-irányára, 
valamint  az  uralkodó  hosszanti  vetődés  irányára  nagyjából  merőlegesen 
fekszik;  az  egri  földrengés  tehát  harántrengés  jellegűnek  mondható. 

A tulajdonképeni  központi  rész,  Eger,  Ostoros  környéke  s a 
Ylll-as  rengési  öv  területe,  részben  az  alsó  oligocén  kiscelli  agyagból 
s az  erre  települő  felső  oligocén  homokból,  homokkőből  és  agyagból, 
részben  a miocénkorú  homokból,  agyagból  s nagykiterjedésben  a miocén- 
korú riolittufából,  alárendeltebben  andezittufából  s végül  északnyuga- 
ton és  délkeleten  a pannoniai  (pontusi)  emelet  agyag  és  homok 
rétegcsoportjából  áll.  Mindezeket  a képződményeket  az  említett  irányú 
vetődések  járják  át  (1.  a térképmellékletet).  Figyelemreméltó  körül- 
mény, hogy  a két  legjobban  megrázott  rész,  Ostoros  és  Eger  nem 
fekszenek  egy  azonos  törésvonal  mentén,  amiből  az  egyforma  erősségű 
rengést  könnyen  meg  lehetne  magyarázni.  Ostoros  mellett  két  egymást 
keresztező  nagyobb  törésvonal  mutatható  ki.  Az  egyik  ÉK — DNy-i 
irányú  nagyobb  hosszanti  törés,  amelynek  mentén  az  oligocén  képződ- 
mények megint  a külszínre  bukkannak,  a másik  az  erre  merőleges 
ÉNy — DK-i,  az  ostorosi  völgy  mentén  húzódó  vetődési  vonal.  Tekin- 
tettel arra,  hogy  harántrengés  esetéről  van  szó,  az  utóbbi  törésvonalat 
kell  számításba  vennünk,  mint  olyat,  amelynek  mentén  a föld  kérgé- 
ben felgyülemlett  feszültség  földrengés  alakjában  kipattant;  neveze- 


32 


SCHRÉTER  ZOLTÁN 


tesen  pedig  ott,  ahol  a hosszanti  vetődést  ez  metszi,  Ostorostól  kissé 
ÉNy-ra.  Egerben  a földrengés  szintén  a haránttörések  mentén  hatott. 
A Bükk  DNv-i  nyúlványának,  a Nagy  Egednek  két  oldalán  lévő  nagy 
hosszanti  törésvonalak  s azok  meghosszabbításai  mentén  pl.  a rengés 
alig  volt  érezhető  (mint  a Legányi  gazdaságban,  az  Eged  tövében). 
Eger  városában  és  környékén  azonban  néhány  jól  megállapítható  haránt  - 
vetődés  húzódik;  így  a város  keleti  részén  lévő  kis  nummuliteses 
mészkő-kibukkanás  mellett  s főleg  ott,  ahol  a kiscelli  agyag  elterje- 
dését egy  észak-déli  irányú  keskeny  riolittufa-sáv  elvágja,  valamint 
ezen  túl,  kissé  nyugatabbra,  ahol  a miocén  (valószínűleg  szarmata 
emeletbeli)  homok-  és  agyagrétegcsoport  lép  fel.  Itt  egy-egy  É — D-i 
irányú  vetődés  húzódik,  amelyek  mentén  a rétegcsoport  Ny-felé  lejebb- 
lejebb  zökkent.  Ezek  úgylátszik  dél-felé  összefutnak.  Ezekkel  pár- 
huzamosan halad  továbbá  az  a törésvonal,  amelynek  mentén  (más 
irányú  kisebb  törésekkel  is  komplikálva)  a mai  egri  hévvizek  a pleiszto- 
tocénben  felfakadtak  s mésztufa-üledékeiket  (Dobóvár,  Tetemvár) 
lerakták.  A mai  hévvizek  az  előbb  említett  egyesült  törésvonal  s az 
egedi  nagy  törés  meghosszabításának  kereszteződése  táján  fakadnak. 
(9,  5—6.)  E vetődések  dél  felé,  a város  alatt  folytatódnak,  azonban 
az  Eger-f'olyó  alluviuma  elfedi  őket.  Az  Eger-völgy  baloldalát  végig- 
kísérő meredek  domboldal  Egertől  DDK-re,  szintén  egy  ÉÉNy — DDK-i 
irányú  vetődési  vonalat  jelöl,  amely  esetleg  az  előbbi  vetődések  egyiké- 
nek folytatása  lehet;  ez  a makiári  külváros  alá  folytatódik.  Egernek 
a déli  része  alatt  a föld  kérgében  szintén  nagyobb  feszültségnek  kellett 
felhalmozódnia,  amely  az  ostorosi  feszültséggel  egyidőben  egyenlítődött 
ki  földrengés  alakjában.  A földrengés  kipattanása  itt  kétségtelenül 
egy  közel  észak — déli  irányú,  az  alluviummal  elfedett  vetődés  mentén 
pattant  ki.  Támpontul  szolgálnak  a következő  adatok:  a villanygyár- 
telepen alulról  felfelé  irányuló  lökést  s gyors  NyÉNy — KDK-i  irányú 
mozgást  észleltek.  Az  innét  Ny.,  DNy.  és  ÉNy-felé  eső  városrészek- 
ben, valamint  a Kertész-utca  északi  részén  DNy — ÉK-i,  vagy  Ny — K-i 
irányú  mozgást  figyeltek  meg.  A Deák  Ferenc-utca  19.  sz.  ház  előli 
egyik  szemtanú  az  utca  egyik  díszfáját  létrán  állva  nyírta,  amikor  a 
•DK-felől  hallatszó  morajra  figyelmessé  lett,  arra  nézve  látta,  hogy 
először  a DK-re  levő  épületek  kéményei,  mint  a vasúti  állomásé, 
azután  az  ÉNy-ra  eső  épületek  kéményei  omlottak  le  sorban  egymás- 
után a házak  mozgása  közben.  A rengés  tehát  kifejezetten  KDK-ről, 
NyÉNy-fclé  haladt  e tájon.  Ellenben  a Maklári-úton  és  az  Újsor-utcá- 
ban DNy — ÉK-i  irányú  kilengést  észleltek.  Joggal  feltételezhető  tehát, 
hogy  e két  különböző  irányú  mozgás  határán  halad  az  a vetődés, 
amelynek  mentén  a rengés  történt.  Egyéb  adatokat  is  figyelembevéve 
(v.  ö.  40.  oldal),  a rengés  kipattanási  helyét,  az  epicentrumot  az 


AZ  1925  JANII ÁRIUS  31-1  EGRI  FÖLDRENGÉS. 


33 


Indóház  (Sas) -út  és  az  cgcr — putnoki  vasút  által  bezárt  területnek 
kb.  a közepetáján  kereshetjük.  Eger  nyugati  részén,  a Hajdúhegy  K-i 
oldalán  szintén  végighúzódik  egy  vetődés,  ahol  a riolittufa  alatt  az 
alsó  miocén  rétegek  jelentkeznek.  Mivel  e tájon  a Kisfaludy-utcában, 
sib.  és  környékén  szintén  erősebben  jelentkezett  a rengés,  feltételezhető, 
hogy  e tájon  a vetődés  is  az  oka  volt  az  erősebb  megrázásnak. 

Abból  a feltűnő  jelenségből  azonban,  hogy  Eger  és  Ostoros 
— a legerősebben  megrázott  helyek  — nem  fekszenek  azonos  törés- 
vonal mentén,  továbbá  abból  a körülményből,  hogy  az  utórengések 
részben  egyenetlenül  jelentkeztek,  hol  csak  Egerben,  hol  csak  Ostoroson, 
hol  mindkét  helyen  (nem  tekintve  a VlII-as  rengési  terület  községei- 
nek észleléseit),  arra  következtethetünk,  hogy  tulajdonképen  kettőn 
epicentrummal  van  dolgunk.  Az  egyik  Egertől  kissé  délre,  a másik 
Ostorostól  kissé  ÉNy-ra  fekhetik.  A főrengés  ezt  a két  epicentrumot 
egyidejűleg  rázta  meg.  Az  Eger  alatt  lévő  feszültségnek  rengés  alak- 
jában való  kipattanása  okozhatta  majdnem  egyidejűleg  az  ostorosi 
feszültség  kiegyenlítődését.  Ezt  azonban  egyelőre  csak  feltételesen 
állítom. 

A földrengés  az  epicentrum  (Eger,  Ostoros)  tájékáról  DDK-felé, 
Füzesabony,  Szihalom,  Dormánd;  Besenyő,  Pappszász-pta  és  Atány 
irányában  nagyobb  intenzitással  és  nagyobb  területen  terjedt  tova. 
Valószínű,  hogy  ez  irányban  több,  az  Alföld  síkja  alatt  rejtve  lévő 
harántvetődés  húzódik,  amelyek  a rengést  jobban  továbbították. 

A földrengés  a Bükk  DK-i  oldalán  lévő  harmadkori  képződmények- 
ben ÉK.  és  DNy-felé,  a hosszanti  vetődések  mentén  szintén  kissé 
jobban  tovaterjedt;  azonban  már  Márkáz,  Gyöngyös  felé  (Mátra),  más- 
felől Vatta  és  Harsány  táján  szintén  már  csak  a IV.  erősségi  fok  jelent- 
kezett. A földrengési  hullámok  a föld  felszínén  továbbgyűrűzve  megrázták 
az  Alföld  pliocénből  és  pleisztocén  rétegekből  álló  területének  északkeleti 
részét,  s a Bükk-hegységet  kétoldalról  megkerülve,  a tőle  É-ra  és 
ÉNy-ra  eső  harmadkori  medenceterületeket,  ahol  általában  a III — IV. 
fokot  érte  el  az  erőssége.  A Bükk  ÉNy-i  oldalán  azonban  erősebb 
földrengés  váltódott  ki.  A Bükk  eme  oldalán,  a neogén  medence  felé, 
hatalmas  ÉK — DNy-i  irányú  vetődés  mentén  letörik  s a medence 
rétegcsoportjait  is  evvel  párhuzamosan,  számos  vetődés  hatja  át. 
Kétségtelen,  hogy  a Bükk  eme  oldalán  szintén  nagyobb  feszültség 
volt  felhalmozódva,  amelynek  földrengés  alakjában  való  kiegyenlítő- 
dését úgy  a főtörésvonal  mentén,  Bélapátfalván,  Monosbélen  és  Nagy- 
bátoron, valamint  a neogén  szénmedence  területén,  Balaton,  Borsod- 
nádasd  mellett  szintén  egyes  törésvonalak  mentén,  az  egri  középpont- 
ból kiinduló  hullámok  okozták.  (Relais  rengés.) 

Hasonló,  már  meglévő  feszültség  lehetett  Mátranovákon  is.  Itt 

3 


Földtani  Közlöny.  LV.  köt.  192.3. 


34 


SCHRÉTER  ZOLTÁN 


köröskörül  csak  III — IV.  fokos  erősségű  volt  a rengés,  ellenben  a 
mátranováki  bányavidéken  a VI-os  és  e körül  az  V-ös  erősségi  fokot 
észlelték.  Ez  eset  is  úgy  magyarázható,  hogy  a felgyülemlett  feszült- 
ség az  itt  lévő  ÉK — DNy-i  irányú,  a miocén  rétegeket  áthatoló 
vetődések  mentén,  az  egri  rengési  hullámok  hatására  váltódott  ki,, 
ami  e kettő  összetevődéseként  erőteljesebb  helyi  rengést  hozott  létre. 

Hasonló  esetet  kell  feltételeznünk  Szalonnán  és  Budapesten  (főleg  a 
budai  oldalon),  ahol  aránylag  nagyobb  erősségű  rengést  éreztek,  amin! 
az  várható  lett  volna.  A vetődések  e helyeken  mindenütt  kimu- 
tathatók. 

Meg  kell  még  jegyeznem,  hogy  a külszínen  észrevehető  és  térké- 
pezhető vetődéseken  kívül  még  tömérdek  kisebb-nagyobb  rejtett,  a 
külszínen  fel  nem  ismerhető  vetődés  húzódik  végig  a leírt  terület  réteg- 
csoportjaiban,  amelyek  a kimutatható  vetődésekkel  általában  mindig 
párhuzamosan  haladnak.  Mindezek  kétségkívül  bizonyos  mértékig  be- 
folyásolták a földrengési  hullámok  erejét,  sebességét  és  irányát;  hol 
erősítették,  hol  gyengítették  azokat.  Ezenkívül  befolyást  gyakorolhatott 
a kőzetek  mineműsége  és  azok  változása  is.  Mindezek  azonban  már 
oly  aprólékos  részletek,  amelyekbe  tüzetesen  behatolni  lehetetlen. 

Ki  kell  azonban  itt  emelnem  a Bükk-hegység  viselkedését  a föld- 
rengéssel szemben.  A Bükk-hegység  régi,  kemény  szilárd  kőzetekből,  a 
karbon  mészköveiből,  homokköveiből  és  agyagpaláiból,  porfiritoidok- 
ból,  diabázokból  s a triász  mészköveiből  épült  fel,  amelyekre  aláren- 
delten, vékony  takaró  alakjában  az  eocén  mészkő  is  rátelepült.  E régi 
kőzettömegből  álló  hegység  a földrengési  hullámokat  alig  vette  át 
és  alig  továbbította.  Egész  közel  Egerhez,  a várostól  ÉK-re  2'3 
km-re,  a Nagy  Eged  tövében  a Legányi-gazdaságban  csak  a IV.  erősségi 
fokot  érezték;  a nagyobbrészt  lakatlan  Bükkben  pedig  (Répáshuta,  Ó-  és 
Újhuta)  csak  a III.  fokra  tehető  a rengés  erőssége.  A Bükk  tömege 
tehát,  azt  mondhatjuk,  aszeizmikus  szigetként  szerepelt  s a földrengési 
hullámok  a föld  felszínén  a Bükköt  megkerülve  gyűrűztek  tovább  a 
harmadkori  halomvidéken.  E megállapításokból  nyilvánvaló , hogy  a 
földrengés  fészke  (hipocentrum)  a külszin  alatt  csak  csekély  mélység- 
ben lehetett  a fiatalabb  harmadkori  rétegek  tömegében.  Az  egyetemi 
Földrengéstani  Intézetben  eddig  végzett  számítások  ezt  megerősítik. 

A földrengés  lefolyása  és  hatásai.  A főrengést  január  30-án 
este  7 óra  45  perckor  egy  kisebb  előrengés  előzte  meg  földalatti  moraj 
kíséretében.  Eger  DK-i  részén,  a tihaméri  malom  lakóházában  ÉK — DNy-i 
irányú,  lassú  hintáló  mozgást  figyeltek  meg.  A vízszintes  irányban 
történt  elmozdulás  nagysága  kb.  3 cm-nyinek  látszott.  A város  köze- 
pén csak  az  ablaküveg  megzörrenéséből  tudták  a legtöbben,  hogy  kis 
földrengés  volt.  Egerben  a villanytelepen  és  Deménden  zuhanásszerű 


az  1925  januárius  31-i  egri  földrengés. 


35 


hangot  hallottak,  kis  rengés  kíséretében.  Ostoroson  gyenge  rengést 
éreztek  kis  moraj  kíséretében. 

A januárius  31-én  reggel  8 óra  5 perckor  történt  főrengés 
legerősebben  hatott  Ostoroson  és  Egerben.  Ostoroson  (IX.)  az  első 
főlökés  5 — 10  másodpercig  s a második  lökés  kb.  5 perccel  az 
első  után,  3 — 5 másodpercig  tartott.  Az  első  lökés  előtt  moraj  nem 
volt ; a főrengésekkel  egyidejűleg  erős,  mennydörgésszerű,  mások  szerint 
gyors  ágyútüzeléshez  hasonló  moraj  volt  hallható,  amely  a megfigye- 
lők szerint  ÉNy-ról  DK-nek,  Eger — Kistálya  irányában  haladt  s a 
rengés  után  is  hallható  volt.  Az  első  főlökést  sokan  alulról  felfelé 
irányúiénak  érezték;  a szobában  lévő  kisebb  tárgyak  felugráltak,  az 
asztalon  levő  tárgyak  3 — 4 cm.-re  felugráltak  (Valkóczy  J.,  Zapády  E.), 
amely  jelenség  az  epicentrális  területre  utal.  Utána  gyors  rostáló 
mozgás  következett.  A rengés  haladásának  irányára  nézve  s a rostáló 
mozgás  irányára  nézve  ellentmondó  megfigyelések  vannak,  ami  epi- 
centrális területen  nem  meglepő.  A rengés  haladási  irányára  vonat- 
kozólag legvalószínűbb  az  az  észlelés,  hogy  ÉNy.  felől  DK.  felé  haladt 
a rengés.  Mások  erre  merőleges,  ÉK — DNy-i  irányt  véltek  megfigyelni. 
Legtöbben  csak  a gyors  rostáló  mozgást  észlelték,  amelynek  iránya 
ÉÉNy — DDK-i,  mások  szerint  ÉÉK — DDNy-i  volt. 

A földrengés  következtében  a falak,  mennyezetek  erősen  meg- 
repedeztek, tűzfalak,  oromfalak,  vagy  azok  felső  részei  (helyi  elneve- 
zés szerint  ,,vértelek“)  és  kémények  egészen  ledőltek,  vagy  jelentéke- 
nyen megsérültek.  Egyes  házak  annyira  megrongálódtak,  hogy  a bennük 
lakókat  ki  kellett  lakoltatni.  A templom  északi  oldalán  lévő  mellék- 
hajó mennyezete  leszakadt.  A riolittufába  vágott  barlanglakások  erő- 
sen szenvedtek  a rengés  következtében.  Tíznek  a mennyezete  beszakadt 
és  soknak  az  előépítményei  is  tönkrementek;  a többi  barlanglakás 
mennyezete  is  állandóan  omladozik,  úgyhogy  több  közülök  élet- 
veszélyes. 

A fr.  egyéb  hatásai  a következők  voltak:  sok  helyütt  leheteti 
látni  a gerendák  emelkedésének  és  sülyedésének  nyomait.  (Valkóczy.) 
Ez  szintén  alulról  felfelé  irányuló  lökésre  utal.  Az  épületekben  számos 
tárgy  feldőlt,  vagy  leesett  (edények,  képek  stb.),  a felfüggesztett  tár- 
gyak, pl.  lámpák  erősen  kilengtek,  az  ajtók,  ablakok  erősen  meg- 
rázkódtak. Figyelemreméltó  volt  a temetőben  a síremlékekre  gyakorolt 
hatás.  A síremlékek  hosszabbik  éle  ÉNy — DK-i.  Sok  egy  darabból 
álló  sírkereszt  ÉK.  felé  elhajlott  s közülök  több,  (amelyek  lágy  riolit- 
tufából  készültek),  kettétört.  A letört  darab  ÉK.  felé  esett.  A több 
darabból  álló  obeliszkek  felső  részei  az  óramutató  járásával  megegyező 
irányban  kb.  2'8  cm-nyire  elmozdultak.  A kémények  pedig  állítólag 
észak  felé  estek  le.  E két  irányból  következtetni  lehet  a főlökés  irá- 

3* 


36 


SCHRÉTER  ZOLTÁN 


nyára.  A temetőben  tapasztaltak  pl  ÉK — D.Ny-i  irányú  lökésre  utalnak 
(a  község  ÉNy-i  végén) ; a kémények  lehullása  északi  irányt  jelez. 

A község  406  épületéből  csak  8 maradt  sértetlen;  a megsérültek 
közül  135  ház  és  barlanglakás  veszélyes  sérüléseket  szenvedett.  Számos 
családot  ki  kellett  lakoltatni  összesen  kb.  70  életveszélyesen  megron- 
gálódott házból  és  barlanglakásból.  A kilakoltatottak  egy  része  ideig- 
lenesen összetákolt  kunyhókba  húzódott.  A hajléktalanok  lakáshoz 
juttatása  céljából  Borsodvármegye  közigazgatása  nagy  tevékenységet 
fejt  ki.  A lakóházakban  és  középületekben  okozott  kárt  a szakértői 
vélemény  közel  7 milliárd  koronára  becsüli. 

Eger  város  (IX — VIII)  területén  igen  különbözőképen  hatott 
a földrengés.  Sok  helyütt  a rengés  — bár  azt  erősen  érezték  — csak 
kisebb  kárt  okozott.  Legkisebb  kárt  szenvedett  a Deák  Ferenc-utca, 
a Sánc  és  a Tetemvár  vidéke,  továbbá  a Belváros.  A Kossuth-tér, 
Szervita-  és  Dobó-utcák  tája,  a főtemplom,  a színház  s a környékbeli 
épületek  csaknem  sértetlenek  maradtak.  Főleg  a Deák  F. -utcában  alig 
történt  kár,  amit  a helyi  földszerkezeti  viszonyokon  kívül  az  ottani 
épületek  jól  megépített  volta  magyaráz  meg. 

Ellenben  igen  erősen  jelentkezett  s nagy  károkat  okozott  a rengés 
a város  DK-i  részén  a makiári  külvárosban,  nevezetesen  az  Újsor- 
utca  északi,  a Maklári-út  középső  s a Kertész-utca  déli  szakaszán. 
A legnagyobb  károk  a város  nyugati  részén,  a Csíki  Sándor-utca  és 
Kisfaludy-utca  táján  történtek.  Ennek  oka  a földrengésnek  e tájon 
nyilvánult  nagyobb  erején  s egyebeken  kívül  az,  hogy  itt  nagyobb 
épületek  állanak. 

A makiári  külváros  délibb  részén,  a városi  villanytelepen  erős 
DK — ÉNy-i  irányú  rostáló-mozgást  éreztek,  az  épületek  mozgásba 
jöttek,  a falak  megrepedeztek,  a tűzfalak,  oromfalak  felső  részei  s a 
kémények  leomlottak,  a különböző  tárgyak  ÉNy.,  vagy  DK.  felé  ledől- 
lek, a felfüggesztettek  ez  irányban  erősen  kilengtek.  A második  erős 
lökésre  a villanytelep  lakóépületének  emeletén  egy  3 m magas  kályha 
tetején  álló  váza  felugrott  s 2‘30  in  távolságra  előreesett.  Ez  alulról 
felfelé  irányuló  lökésre  utal,  ami  az  epicentrális  terület  sajátossága. 
A Kertész-u.  82.  sz.  alatt  levő  gazd.  népiskolában  szintén  DK — ÉNy-i 
irányú  gyors  rostáló  rengést  éreztek.  (Gajda  Gy.)  A keletibb  része- 
ken, a Maklári-úton  s az  Újsor-utcában  ÉK — DNy-i  volt  a gyors 
rostáló  rengés;  ezt  tapasztalták  pl.  a Preszler-féle  szeszgyárban  s 
a tihaméri  malomban.  Itt  is  nagy  volt  a kár  mindenütt.  Falak,  tűz- 
falak, mennyezetek,  oromfalak  sokhelyütt  egészben,  vagy  részben 
leomlottak  vagy  megrepedeztek  és  sok  kemény  ledőlt.  A szeszgyár 
kéménye  meghasadt  s a felső  részét  le  kellett  bontani  s újraépíteni. 
A város  e része  mögött,  kissé  keletre,  az  Új-Rókus  temető  sírköveinek 


AZ  1925  JANL'ÁRIUS  31  -I  EGKI  FÖLDRENGÉS. 


oT 


ogy  része,  amelyek  a lágy  riolittufából  készültek,  eltörtek,  s a letört 
darabok  keletfelé  zuhantak.  A több  darabból  készült  obcliszkek  felső 
részei  az  óramutató  járásával  ellenkező  irányban  tetemesen,  25°-kal 
elfordultak  s emellett  a súlypontjuk  kb.  6 cm.-rel  ENy.  felé  ugrott. 
Ennek  következtében  egy  42'5 — 31  cm  élhosszúságú  obeliszkrészlet 
ftK-i  sarka  kb.  17'5  cra-rel,  l)K-i  sarka  kb.  11'5  cm-rel  mozdult  tovább. 
(Lásd  az  1.  ábrát).  Megjegyzem,  hogy  az  obeliszkek  hosszabbik  éle 
eredeti  helyzetökben  ftÉNy — DDK-i  (231'  2° — llh  2°)  irányú  volt. 

Az  izraelita  temetőben,  amely  a város  DNy-i  részén  fekszik,  kb. 
35  darab  sírkő  részben  ledőlt,  részben  elferdült  s több  kő  kettétörött. 

A Széchényi-utca  környékén  megint  jelentékenyebb  károkat  látunk. 
Itt  több  épület  súlyosabb  vagy  könnyebb  repedéseket  szenvedett, 


1.  ábra. 

.4  földrengés  következtében  elmozdult  sírkövek  az  egri  Űj-Hókiis-temetJben. 
1.  ÉK-ről,  2.  DK-ről,  3.  DNy-ról  levéve. 


kémények  leomlottak,  stb.  Nagyobb  károk  történtek  a cisztercita  fő- 
gimnázium épületében  és  a cisztercita  templomon.  (Lásd  alantabb 
á 45.  oldalon  részletesebben.) 

Innét  felfelé  NyÉNy-ra,  a Csiki  Sándor-utcában  és  ennek  kör- 
nyékén szintén  sok  kár  történt.  Itt  egyes  falak  megrepedeztek,  sok 
tűzfal  és  oromfal,  illetve  ezek  felső  része  (helyi  elnevezés  szerint 
,,vértelek“)  ledőlt.  A tapasztalat  szerint  főleg  az  észak — déli  irányú 
tűz-  és  oromfalak  dőltek  le  e tájon  keletre,  vagy  nyugatra,  míg  a 
K — Ny-i  irányú  falak  általában  alig  sérültek  meg.  A kémények  sok 
helyütt  ledőltek  nyugatra,  vagy  keletre.  A katonai  épületek  is  erősen 
megsérültek,  mint  a laktanya,  a csapatkórház  s a fertőzőbeteg-pavillon. 
Tanulságos  példát  nyújt  a csapatkórház  egyemeletes  épülete.  Ennek 
észak — déli  irányú  főfalai  az  épület  legnagyobb  részében  mitsem  szén- 


SCHRÉTER  ZOLTÁN 


38 

védték  ; ellenben  a K — Ny-i  irányú  közfalakon  keletről  nyugatra,  felül- 
ről lefelé  kb.  45°  alatt  haladó  s alárendelten  erre  merőlegesen  haladó 
repedések  képződtek.  Az  épület  É-i  és  D-i  vége  legerősebben  meg- 
rongálódott. Itt  mindkét  irányú  fal,  főleg  ott,  ahol  a mennyezettel 
érintkezik,  erős  rongálódást  szenvedett  az  emeleten. 

A Kisfaludy-utcában  és  annak  környékén  (a  tisztviselőtelepen) 
szintén  jelentékeny  károkat  okozott  a KDK  felől  jövő  földrengés. 
A házak  külsején  kisebb-nagyobb  sérülések,  repedések,  vakolathullások 
láthatók  és  a kémények  is  több  helyütt  ledőltek.  Az  épületek  belsejé- 
ben, főleg  a Ny — K-i  irányú  falakon  repedések  támadtak,  számos  tárgy 
felborult,  leesett  vagy  kilengett,  a tetőkön  a zsindelyek  táncoltak, 
stb.  (Szikszay  Gy.,  Czúnya  S.,  Vajda  J.)  A gyors  szitáló  mozgás 
e tájon  K — Ny-i,  vagy  KDK — NyÉNy-i  irányú  volt  s először  süvítő, 
majd  robajszerű  hang  kísérte.  Kivételesen  alulról  felfelé  irányuló  moz- 
gásról is  tettek  jelentést,  fgy  a fertőzőbeteg-pavillon  egyik  lakója 
a rengés  idején  ágyban  feküdt  s azt  tapasztalta,  hogy  először  az 
ággyal  együtt  emelődött,  majd  kelet  felé  dobatott.  Délebbre,  a szőlé- 
szeti iskolában  K — Ny-i  irányú  volt  a földrengés  kilengése;  a Ny — K-i 
falakon  itt  is  diagonális  repedések  támadtak  s helyenkint,  főleg  az 
épület  déli  részén  a fal  és  a mennyezet  érintkezési  vonalán  nagyobb 
repedés  és  vakolathullás  történt.  A gyengébb  építkezés  miatt  tetemes 
károk  állottak  elő  a Kapás-utca  és  a Tóth-utca  vidékén,  az  ú.  n. 
Szálában,  valamint  a Cifrakapú-utca  környékén  is. 

A hozzávetőleges  megállapítás  szerint  a városban  veszedelmesen 
megsérült  mintegy  200  ház,  amelyek  közül  15  teljesen  lakhatatlanná 
vált.  Leomlott,  vagy  igen  erősen  megrongálódott  kb.  3000  kémény  és 
1500  darab  tűzfal,  vagy  oromfal.  Úgyszólván  nincs  ház  Egerben, 
amely  a földrengés  kisebb-nagyobb  nyomát  ne  viselné  (Rapcsár  J.). 
A városban  a földrengés  által  okozott  kár  mintegy  16  milliárd  koro- 
nára becsülhető. 

Kistályán  (VIII.)  a földrengés  K-ről  jött  és  NY-ra  haladt. 
Az  első  lökés  után  hintáié  mozgás  következett.  A községben  a rengés 
jelentékeny  károkat  okozott.  Számos  ház  erősebben  megrongálódott; 
közülök  három  annyira,  hogy  a lakókat  ki  kellett  belőlük  telepíteni ; 
tűzfalak,  homlokfalak  és  kémények  ledőltek,  — többnyire  kelet  felé  — 
falak  megrepedeztek,  stb.  A templomban  az  1903.  évi  földrengés  alkal- 
mával az  ablakok  mellett  képződött  repedések  újból  megnyíltak  és 
újak  is  támadtak;  a torony  is  megrepedt  s a rajta  levő  kereszt  is 
NY.  felé  elgörbült.  A sekrestye  s annak  különösen  a boltozata  erősen 
megrongálódott.  A kár  3 ós  fél  milliárd  koronára  becsülhető. 

Andornakon  (VIII.)  a rengés  hasonló  erősségű  volt.  Itt  hat 


AZ  1925  JANUÁRIUS  31-1  EGRI  FÖLDRENGÉS. 


39 


súlyosan  megrongált  házból  kellett  a lakókat  kilakoltatni.  A kár  kb. 
fél  milliárdnyi. 

Egerszalókon  (Vili.)  ÉK  — DNY-i  irányú  rostáló  mozgást  ész- 
leltek. A házfalak  közül  sok  megrepedezett,  tűzfalak,  oromfalak,  ké- 
mények leomlottak.  5 ház  erősen,  200  ház  többé-kevésbbé  megrongá- 
lódott, 85  kémény  leomlott  vagy  megrongálódott,  60  ház  épen  maradt. 
Erősebben  megrongálódott  a plébánia-épület,  de  különösen  a templom, 
ahol  hatalmas  repedések  támadtak  az  ablakok  fölött  s a mennyezet 
bolthajtásán.  A riolittufába  vágott  barlanglakások  közül  is  több  be- 
szakadt. A legtöbb  kár  a község  „Sáfrány"  nevű  részén  volt,  ami  az 
e tájon  épült  régi  házak  rossz  építkezésével  áll  kapcsolatban.  A barlang- 
lakások  is  itt  vannak.  A kárt  kb.  2 milliárd  koronára  becsülték. 

Novajon  (VIII.)  ÉNy — DK-i  irányú  hullámszerű  mozgást  ész- 
leltek, tompa,  mennydörgésszerű  moraj  kíséretében.  A rengés  követ- 
keztében kb.  160  ház  megsérült,  köztük  10  erősebben  s kb.  50  kémény 
ledőlt.  A község  DNy-i,  u,  n.  csabai  részén  a riolittufába  vágott  bar- 
langlakások erősebben  szenvedtek. 

Bertamajorban  (VII.)  Ny — K-i  irányú  rázásszerű  földmozgást 
észleltek,  nagy  földalatti  moraj  kíséretében.  A szilárdabb  épületek 
megrázódtak,  a vakolat  s a díszítmények  itt-ott  lehullottak,  a beren- 
dezési tárgyak  elmozdultak,  edények  lezuhantak,  képek,  függőlámpák 
erőteljesen  kilengtek.  A gyengébb  építkezésű  cselédházak  falai  megre- 
pedeztek, az  oromfalak  felső  részei  leomlottak,  kémények  ledőltek. 
(Gallassy  J.) 

Szomolyán  (VII.)  az  első  lökés  Ny-ról  jött  s rázásszerű  Ny — K-i 
irányú  mozgás  volt  észlelhető.  A háztetőn  a zsindelyek  felugráltak, 
a községben  kisebb  falrepedések  történtek  s néhány  kémény  leomlott. 
Hasonló  erősségű  és  irányú  volt  a rengés  Bogácson  és  Tibold- 
darócon  is. 

Deménden  (VII.)  NyÉNy — KDK-i  irányú  gyors  rostáló  mozgást 
észleltek,  kb.  5 perccel  később  következett  a második  rengés.  Számos 
kisebb  repedés  támadt  s kb.  35  kémény  leomlott  vagy  megsérült,  számos 
tárgy  feldült,  vagy  kilengett. 

Felnémeten  (VII.)  K — Ny-i  irányú  hintáié  mozgás  volt  észlel- 
hető, dübörgésszerű  hang  kíséretében.  Igen  sok  házon  kisebb  repedések 
képződtek  s számos  kémény  ledőlt.  Mezőkövesdeji  (VII — VI.)  DNy — ÉK-i 
irányban  kilengő  három  erős  lökést  éreztek,  erős  dübörgésszerű  hang 
kíséretében.  A falakról  a vakolat  levált  s több  helyütt  repedések  is 
képződtek.  Néhány  kémény  ledőlt;  a lakásokban  lévő  tárgyak  meg- 
mozdultak. A lakosok  ijedtökben  az  utcára  menekültek.  Nagyobb  kár 
nem  volt.  (Répászky  T.) 

Noszvajon  (VI.)  Ny — K-i  irányú  rázásszerű  mozgást  észleltek, 


40 


SCHRÉTER  ZOLTÁN 


néhány  kis  repedés  támadt  s néhány  kémény  ledőlt.  A szobákban  álló 
tárgyak  megmozdultak  és  zörögtek.  Kerecsenden  (VI.)  ÉK— DNv-i 
irányú  szitaszerű  mozgást  észleltek,  dübörgő  hang  kíséretében.  A köz- 
ségtől ÉK-re  eső  erdőcske  fái  előbb  kezdtek  hajladozni  és  zúgni,  mint 
a tőle  DNy-ra  levő  erdőcskéé,  ami  a földrengési  hullám  haladásának 
irányát  jelzi.  A község  épületeinek  falain  itt-ott  kisebb  repedések  kép- 
ződtek, mint  a templomon  is,  ahol  az  új  freskók  megsérültek  s néhány 
kémény  rongálódott  meg.  F elsötárkányon  (VI.)  D — É-i  irányú  rengést 
állapítottak  meg,  délfelől  jövő  zúgás  kíséretében.  Néhol  a falakon 
kis  repedések  támadtak,  néhány  kémény  leomlott  és  kisebb  tárgyak 
eldőltek.  A Bükk  ÉNy-i  oldalán  Monosbélen,  Bélapátfalván , Balatonon 
és  a borsodnádasdi  lemezgyárban  (VI — VII.)  szintén  erőteljesebben  je- 
lentkezett a földrengés;  a rengés  iránya  itt  DK — ÉNY-i  volt.  Ugyan- 
csak erősebb  rengés  jelentkezett  Mátranovák  bányatelepen  (VI.)  is, 
elszigetelten  a kisebb  mértékben  megrázott  területen. 

Valamivel  kisebb  erősségű  volt  a rengés  az  apátfalva-monosbéli 
nagy  törésvonal  DNy-i  folytatása  mentén,  Nagybátorban  (V — VI.), 
ahol  az  5 — 6 másodpercig  tartó  rengés  hajómozgásszerü  volt.  Moraj 
kíséretében  a tetőzet  recsegett  s a vakolat  hullott.  A rengés  iránya 
itt  is  DK — ÉNy-i  volt.  Hasonló  erősségű  lehetett  a földrengés  a Bükk- 
hegység  karbon-képződményein  épült  Szarvaskő  községben  is,  ahol  a 
tetőzet  recsegése,  vakolatok  megrepedezése  és  erős  robajszerű  hang- 
kísérete mellett  hullámzó  földmozgást  észleltek.  Kb.  hasonló  volt  a 
rengés  a felnémeti  szénbányánál  is. 

Ennél  kisebb  erősségű  volt  a földrengés  Hevesaranyoson,  Borson 
s az  egercsehi  Lipótakna  táján,  ahol  a rengés  erőssége  a külszínen 
már  csak  az  V.  fokot  érte  el.  A Lipótakna  mellett  a külszínen  (1,  6d) 
folytonos,  mintegy  3 percig  (?)  tartó  erős  rázkódást  észleltek,  aminek 
következtében  a falakon  függő  tárgyak  lengésbe  jöttek,  sőt  a bútorok 
is  erős  rázkódást  szenvedtek.  Kár  nem  történt.  Az  akna  mélyében  a 
rengést  nem  érezték. 

Az  utórengéseket,  a jelentkezésükkor  észlelt  jelenségeket  „a  ren- 
gések időpontjai"  című  fejezetben  már  ismertettem  s így  szükségtelen 
azokra  itt  újból  visszatérnem.  Mindössze  annyit  jegyzek  meg,  hogy  az 
észlelők  szerint*  az  epicentrális  területen  valamennyi  utórengést  hang- 
tünemény is  kísérte;  továbbá,  hogy  Egerben  az  utórengéseket  többnyire 
délről  jövőnek  érezték  (az  epicentrum  felől),  s a hang  is  délfelől 
hallatszott,  bár  a kilengés  Ny — K-i,  vagy  K — Ny-i  volt.  (Rapcsák  J., 
Gajda  Gy.) 

A főrengés  kísérő  jelenségei  a középponti  területen.  Az 

egyes  rengéseket,  nevezetesen  a főrengést,  de  az  elő-  és  utórengéseket 
is  hangtünemény  kísérte  a középponti  területen.  A főrengést  kísérő 


11 


AZ  192Ö  JANUÁR1US  31-1  EGRI  FÖLDRENGÉS. 

földalatti  morajt  az  epicentrum  táján  mennydörgésszerűnek  mondták. 
Az  epicentrális  területtől  kissé  távolabb  eső  helyeken  erősebb  vagy 
halkabb  dübörgésnek  hallották  azt.  A hangtünemény  a főrengéskor  az 
epicentrum  táján  a rengéssel  egyidejűleg  jelentkezett,  másutt,  a helyi 
körülményeknek  megfelelőleg,  részben  megelőzte  a rengést  s részben  a 
rengés  után  is  folyton  távolodva  hallatszott.  Erre  nézve  elég  jó  meg- 
figyelések vannak.  A triász  és  eocén  képződményekből  álló  Nagy  Eged 
teteje  alatt  dolgozó  munkások  délnyugat  felől  hallották  a morajt, 
először  közelebbről  (kb.  az  egri  makiári  külváros  tájáról),  azután 
távolabbról.  Ostoroson  Eger  — Kistálya  irányában  hallatszottak  a 
morajok.  Bertamajorban  a dübörgést  Ny DNy.  felől,  Eger  felől  hallották 
s ez  irányban  a moraj  távozása  mindig  halkabban  és  halkabban 
hallatszott.  Szomolyán  a földalatti  moraj  DNy.  felől  hallatszott  s 
ebből  az  irányból  a rengés  után  is  mindig  halkabban  volt  hallható. 
Kerecsenden  és  Egerszalókon  Eger  irányából  hallották  a morajt,  Felső- 
tárkányon  déli  irányból  hallottak  a rengéskor  zúgást,  tehát  igen  csekély 
hangtüneményt.  Figyelemreméltó,  hogy  az  1903.  évi  rengéskor  ugyanitt 
szintén  igen  csekély  volt  a hangtünemény  (3,  21  és  26).  Ez  talán  arra 
vezethető  vissza,  hogy  az  epicentrális  terület  s a szóbanforgó  község 
közt  elég  tetemes  magasságú  és  tömegű  mesozoikus  képződményekből 
álló  hegy  vonulat,  a Nagy  Eged — Várhegy  vonulata  fekszik,  amely 
mintegy  ernyőként  szerepelhetett  a levegőben  tovaterjedő  hanghullá- 
mokkal szemben.  Eger  város  közepetáján  lakók  az  utórengéseket 
kísérő  morajokat  mindig  déli  irányból  hallották. 

Számos  szemtanú  megemlékezett  a föld  felületén  végigfutó, 
szemmel  látható  hullámrrwzgásról  is,  ami  a rengések  centrális  területein 
úgy  látszik  nem  ritka  jelenség.  Egerben  a következőket  észlelték  : 
Egy  kistállyai  lakos  Eger  egyik  utcájának  nyugati  oldalán  állva 
látta,  hogy  az  utca  túlsó,  keleti  oldala  gyorsan  emelkedik,  hullám 

módjára  feléje  tart,  alatta  gyorsan  továbbhalad,  őt  jócskán  megin- 

gatva. A város  ÉNy-i  részén  lévő  külső  vásártéren  haladva,  a hegy- 
bíró látta,  hogy  a téren  magányosan  álló  kis  vámolóház  először 

kelet  felé  elhajlik,  majd  megint  visszahajlik  (tehát  egy  keletről  jövő 
földhullám  emelkedő  része  emelhette  fel  az  épületet).  Kistályán  a kb. 
NyK-i  irányú  templom  közelében  állott  és  a felé  nézett  Bőgős  Gábor 
kistályai  lakos  a rengés  időpontjában.  Szerinte  a rengés  először 
a templom  keleti,  hátsó  részét  kapta  meg,  majd  a templomtető  gerincén 
kígyószerű  mozgással  végigszaladt,  ami  közben  a tetőcserepek  felugrál- 
lak s részben  lehullottak.  Legutoljára  a templom  előtti  lépcsőfok 

faragott  kóckaalakú  riolittufa  kőtömbjei  ugráltak  fel  egy  kissé.  Ezek 
helyükre  visszazuhanva,  az  óramutató  járásával  egyező  irányban  1 — 2 
cm-nyire  kissé  elmozdultak,  amiközben  kisebb  szilánkok  lepattogtak  róluk. 


42 


SCHRÉTER  ZOLTÁN 


A Nagyegedhegy  déli  oldalán  kb.  100  méterrel  magasabban  a 
Legányi-tanvánál  a munkások  látták,  hogy  a kocsi  a lóval  együtt 
emelkedik,  majd  sülyed.  (Legányi  F.)  Szomolyán  a községi  jegyző 
érezte  az  udvaron  állva,  hogy  egy  földhullám  halad  el  a lábai  alatt 
s egyszersmind  látta,  hogy  a községháza  tetején  Ny.-ról  kelet  felé 
hullámszerű  mozgás  fut  végig,  miközben  a zsindelyek  felugrálnak. 

Több  helyütt  a fák  hajladozását,  mozgását  észlelték;  Kere- 
csenden  jól  lehetett  látni,  hogy  először  a községtől  ÉK-re  lévő  fák, 
majd  a tőle  DNy.-ra  lévő  erdő  fái  kezdtek  el  mozogni,  zúgni. 

A földrengés  hatása  a föld  felszínére,  a talajvízre  és  a 
hévforrásokra.  A földrengés  a földkéreg  felületén  igen  csekély  defor- 
máló hatást  gyakorolt.  Mindössze  Ostoroson  és  Kistályán  említették, 
hogy  a föld  felszínén  hasadékok  támadtak;  mikor  ott  jártam,  ezek  már 
nem  voltak  láthatók.  Ostoroson  a lakosok  állítása  szerint  a templom- 
tól a harangozó  lakásáig  ÉNy — DK-i  irányban  kb.  35 — 40  m hosszú 
és  2 — 3 cm.  széles  hasadék  képződött,  valamint  ugyanilyen  irányú, 
de  jelentéktelenebb  hasadék  jött  létre  a község  keleti  oldalán  lévő 
barlanglakások  táján  is.  Nevezetes,  hogy  e repedések  iránya  meg- 
egyezik annak  a vetődésnek  csapásával,  amelynek  mentén  a zökkenés 
is  történhetett. 

A földrengés  a talajvízre  aránylag  nem  gyakorolt  nagy  hatást. 
Ez  könnyen  érthetővé  válik,  ha  figyelembe  vesszük,  hogy  az  egész 
megelőző  év  rendkivül  száraz,  csapadékszegény  volt  s a talajvíz 
rendkívül  alászállott.  Ostoroson  a fő-utca  vonalában  és  Kistályán 
több  kút  apadt,  más  kutak  vize  ellenben  emelkedett  s emellett  meg- 
zavarodott. Egerben  a Széchenyi-utcában  Kánitz  D.  házában  lévő 
kút  vize  majdnem  teljesen  elapadt. 

A várostól  nyugatra  eső  katonakórház  mögött,  ettől  40  méterre 
eső  kút  vize,  mely  3 m magas  volt,  teljesen  kiapadt.  Viszont  ezen 
kúttól  200  m-re  északnyugatra,  Várkonyi  József  kútjában  a vízszín 
kb.  1 m-t  emelkedett  a földrengés  után.  A Bethlen-utca  16.  sz.  ház 
előtti  közkút  vize  és  a Kertész-u.  3.  sz.  ház  kútjának  vize  a föld- 
rengés hatása  alatt  zavarossá  vált.  A Bethlen-u.  14.  sz.  alatti  ház 
kútjának  vize  kb.  60  cm-t  emelkedett.  A Cifrakapu-utca  53.,  55.  és 
59.  szám  alatti  házak  kútjai,  melyekben  mintegy  3 m.  magas  víz 
volt,  kiapadtak.  Az  59.  számú  háznál  levő  kutat  a földrengés  után 
kitisztíttatták.  A tisztítás  után  a kút  vize  ismét  hirtelen  felfakadt 
és  erősen  felemelkedett.  (Rapcsák  J.  tanácsos  közlése). 

Az  egri  hévforrásokon,  amelyek  több  vetődés  kereszteződési  pont- 
ján fakadnak  fel,  Bárány  G.  szerint  csak  csekély  változás  történt 
a földrengés  következtében.  A hévforrások  hőmérséklete  nem  változott. 
A „Városfejlesztő  R.-T.“  mosódájának  („kismosóda")  forrása  a rengés 


AZ  1925  JANl’ÁRIUS  31-1  EGRI  FÖLDRENGÉS. 


13 


után  sárga  iszapot  hozott  fel,  aminek  következtében  a mosoda  vize 
csakhamar  annyira  megsárgult,  hogy  a mosást  abba  kellett  hagyni  s 
csak  harmadnapra  tisztult  meg  annyira,  hogy  a mosást  újra  lehetett 
kezdeni.  A mosodában  vízvétel  céljára  lesülyesztett  30  cm-es  cső  el- 
iszaposodott. A jelenlegi  férfiuszoda  („nagy  melegvíz41)  középső  két 
nagy  forrásánál  igen  gyenge  iszapfelhozatal  volt  észlelhető.  A női 
uszoda  éppen  le  volt  eresztve,  a medencében  megmaradt  víz  kissé 
mozgott  és  szürkés-zavarossá  vált.  A gőzfürdő  (azelőtt  tükörfürdő) 
nagy  medencéjében  semmiféle  változás  nem  volt  észlelhető.  (Bárány  G.) 
Ez  adatokból  nyilvánvaló,  hogy  a hévforrásokat  felhozó  vetődések 
némelyike  mentén  a rengés  következtében  kis  mozgás  szintén  történt. 

A földrengés  az  emberekre  és  állatokra  nagy  hatást  gyakoroll 
(9,  61 ).  E helyütt  mindössze  csak  azt  jegyzem  meg,  hogy  emberélet- 
ben nem  esett  kár;  mindössze  néhány  kisebb  sérülés  történt. 

A földrengés  tanulságai  gyakorlati  szempontból.  Ha  a föld- 
rengés által  okozott  károkat  gyakorlati  szempontból  vizsgáljuk,  úgy 
azokból  több  értékes  tanulságot  vonhatunk.  Kétségtelen  ugyanis,  hogy 
ott,  ahol  komolyabb  károk  történtek,  ott  gyakran  — de  nem  mindig  — 
más  okok  is  közreműködtek  a földlökéseken  kívül  abban,  hogy  a ron- 
gálódások létrejöttek.  Mindenekelőtt  fel  kell  említenem  az  építkezés- 
hez felhasznált  anyag  kifogásolható  minőségét,  illeíve  a gyenge  épít- 
kezési módot.  Egerben  és  az  összes  környékbeli  falvakban  igen  álta- 
lános volt  s ma  is  elterjedt  a riolittufa  tömbökből  való  olcsó  épít- 
kezés. A riolittufát  a környéken  ősidők  óta  fejtik  s főleg  régebben  a 
kifejtett  szabálytalan  tömbökből  cyclopsfalak  módjára  emelték  az  épü- 
letek falait  olymódon,  hogy  a nagyobb  darabok  közeit  kisebb  kődara- 
bokkal tömték  be  s ragasztó  anyagul  nem  habarcsot,  hanem  polyvával 
kevert  sarat  használtak  (pl.  az  egerszalóki  „Sáfrány"  községrészben). 
Az  ilyen  házak,  nem  lévén  a megfelelő  kötéssel,  szilárdul  építve,  a 
rengésnek  nem  bírtak  ellenállni.  Azok  az  épületek,  amelyek  bizonyos 
méretek  szerint  kifaragott  riolittufa-tömbökből,  megfelelő  falkötéssel 
épültek,  azok  csak  alárendelt  mértékben  szenvedtek.  A rosszabb  minő- 
ségű téglából,  továbbá  a téglából  és  riolittufa-tömbökből  vegyesen 
épült,  gyengébb  szerkezetű,  továbbá  rosszul  alapozott  házak  álta- 
lában szintén  jobban  szenvedtek.  A jó  téglából  rendes  falkötéssel 
épült  jó  szerkezetű  házak  jóformán  semmit  sem  szenvedtek.  Felemlít- 
hető, hogy  a Preszler-féle  szeszgyár  téglakéménye  erősen  megrongáló- 
dott; ellenben  a 40  m magas,  riolittufa-tömbökből  épült  régi  minaret- 
nek nem  történt  baja,  mindössze  a középmagasságában  repedt  meg 
egy-két  kő.  A legtöbbet  szenvedtek  a felső  kiálló  tűzfalak  és  orom- 
falak és  pedig  nemcsak  az  erősebb  kilengés  következtében,  hanem 
mindenesetre  a kevésbbé  gondos  építkezési  mód  következtében  is.  Fel- 


44 


SCHRÉTER  ZOLTÁN 


tűnőén  szenvedtek  továbbá  azok  az  épületrészek  is,  amelyeket  utólag 
építettek  valamely  már  régebben  álló  épülethez.  Itt  nem  lévén  szó 
rendes  falkötésről,  az  utólag  épített  rész  nem  lenghetett  együtt  a fő- 
épülettel, ezért  attól  elvált  s falain  is  nagyobb  hasadékok  támadtak. 
Ez  az  eset  forgott  fönn  pl.  az  ostorosi  templomnál ; az  északi  mellék- 
hajója utóbb  épülvén,  leszakadt  a mennyezete  oly  módon,  hogy  a tartó 
fagerendák  a fal  mellett  mintegy  lemetsződtek.  Figyelemreméltó  továbbá, 
hogy  a bolthajtások  egyik  félesége  (dongaboltozat)  — amely  főleg 
egyházi  épületeknél  fordul  elő  — sok  helyütt  erősen  megrongálódott. 

Rapcsák  J.  műszaki  tanácsos  úr  a földrengés  által  Egerben 
okozott  károkra  vonatkozólag  a következőket  volt  szíves  közölni  r 
A károk  főleg  ott  állottak  elő,  ahol  az  építkezés  maga  is  hibás  volt. 
Általában  a szerkezeti  hiányok,  vagy  hibák  mindenütt  kitűntek.  Azok 
a kémények  dőltek  le  főképpen,  amelyek  nem  megfelelő  habarccsal  voltak 
felfalazva,  vagy  amelyek  régiek  voltak  s amelyeknél  a habarcs  már 
nem  tartott.  A tűzfalak  közül  főleg  azok  dőltek  le,  amelyek  nem 
voltak  kellőképen  bekötve.  A nagy  és  nehéz  tűzfal-takarókövek, 
amelyek  a régi  épületeknél  gyakran  előfordulnak,  majd  mindenütt 
lehullottak.  A Cifra-téri  elemi  iskolánál  a rossz  szerkezettel  megépített 
tető  az  épület  falait  szétnyomta.  A tisztviselőtelepen  lévő  házak  főleg 
azért  szenvedtek  annyi  kárt,  mert  nem  épültek  kellő  szolidsággal. 

Figyelemreméltó  a boltozatok  viselkedése  a földrengéssel  szem- 
ben. A kupolaboltozatok,  amelyeknél  gyűrűfeszültség  lép  fel  és  amelyek 
ha  lejjebb  is  sülyednek  valamit,  ismét  egyensúlyi  állapotba  jönnek, 
alig  szenvedtek.  Nem  mondható  ez  azonban  a dongaboltozatokra 
vonatkozólag,  főleg  ha  keresztirányban  kapták  a rengést. 

A földrengés,  okozta  legsúlyosabb  rongálások  azok,  amelyek  a 
falak  lengéseiből  eredtek  és  a rajtuk  nyugvó  boltozatok  megrepedését 
eredményezték.  A dongaboltozat,  mint  nyilást  áthidaló  szerkezet  a 
földrengés  szempontjából  igen  kedvezőtlennek  mondható,  miután  táma- 
szainak mozgásával  szemben  rendkívül  érzékeny.  Ahol  erősebb  volt 
a földrengés,  úgyszólván  az  összes  dongaboltozatok  megrepedtek.  így 
igen  erősen  megrepedtek  a boltozatok  az  alapítványi  női  kórháznál 
és  az  itteni  templom  kórusánál,  ahol  a kórus  felett  levő  torony  erő- 
sebb kilengése  volt  főként  az  oka  a nagyobb  repedések  keletkezésé- 
nek. Erősen  megrepedt  a minoriták  temploma  melletti  rendházfolyosó 
boltozata  is,  ahol  ugyancsak  a templom  erősebb  kilengése  okozhatta 
a nagyobb  mérvű  rongálódást.  A templom  függő  kupola-boltozatai 
viszont  semmit  sem  szenvedtek.  A Szt.  Ferenc-rendiek  templománál 
az  arcus  triumphalis  sérült  meg  erősen.  A záradék  egyik  köve  ugyanis 
annyira  meglazult  és  lecsúszott,  hogy  a boltív  azonnali  kijavítása 
vált  szükségessé. 


AZ  1925  JANUÁRI  US  21-1  EGRI  FÖLDRENGÉS. 


45 


Szenvedtek  még  más  épületeknél  is  a boltozatok,  mint  a i'őreál- 
iskolánál,  a régi  katonai  tisztilaknál,  stb.,  de  a legsúlyosabb  rongá- 
lást szenvedte  a cisztercita  főgimnázium  egyik  folyosójának  boltozata, 
amelyet  teljesen  le  kell  bontani  és  főképen  a ciszterciták  1740  körül 
épült  templomának  boltozata. 

E templom  főhajójának  11'60  méteres  nyílását  30  cm  erős  fél- 
körü  dongaboltozat  íveli  át.  A dongán  7 méteres  távolságokban  erő- 
sítő ivek  vannak.  A földrengés  következtében  a boltozat  eltorzult, 
amennyiben  a tetőpontnál  süllyedés  a nyílás  negyedeiben  pedig  a fél- 
körhöz képest  emelkedés  állapítható  meg.  Ezek  az  alakváltozások 
azonban  egész  nagyságukban  nem  a mostani  földrengés  folytán  kelet- 
keztek, mert  több  jel  arra  utal,  hogy  a száz  évnél  idősebb  boltozat 
máskor  is  megrongálódott  és  javításra  szorult.  A város  történetéből 
tudjuk,  hogy  a régi  templomot  az  1827-i  tűzvész  is  nagyon  meg- 
viselte és  azután  évekig  állott  fedetlenül,  fagyban  és  esőben.  Ez  az 
állapot  nagyon  elgyengítette  a boltozatot. 

A boltozat  annyira  megsérült,  hogy  tekintettel  a téglaanyag 
gyenge  minőségére,  már  az  egész  boltozat  lebontásának  a gondolata 
is  felmerült.  A Miháilich  Győző  dr.  és  Wálder  Gyula  műegyetemi 
tanárok  által  tervezett  megerősítéssel  azonban  a szép  iNNOCENT-freskók 
által  díszített  boltozat  megmenthető  lesz. 

A boltozat  rekonstrukciójának  alapgondolata  az,  hogy  az  erősen 
megrongált  helyeken  és  főleg  az  erősítő  boltíveknél  a boltozat  vas- 
betétes  boltozattá  alakíttatik  át,  amelynek  érzékenysége  az  alátámasztó 
falak  esetleges  mozgásával  szemben  kellően  csökken.  Még  inkább 
csökken  a bolt  ozat  érzékenysége  azáltal,  hogy  a boltíveknél  vonóvasak 
is  beépíttetnek.  A betonozáshoz  Wolfholz-féle  cementfecskendő  alkal- 
mazása van  tervbe  véve. 

A főszékesegyház,  amely  a gyengébben  megrázott  területen  van, 
károkat  nem  szenvedett.  A vele  szemben  lévő  érseki  lyceum  azonban 
a keleti  részén  megrongálódott.  Erős  repedések  képződtek  a torony 
mellett,  amely  repedések  főleg  a torony  erősebb  kilengése  következté- 
ben állottak  elő. 

A földrengés  által  okozott  kár  Egerben  mintegy  16  milliárd 
koronára  tehető.  Az  első  becslések  jóval  kisebb  kárt  állapítottak  meg. 
(10,  60.)  Ez  azzal  magyarázható,  hogy  a legtöbb  épület  nem  annyira 
a külsőre  nézve  sérült  meg,  mint  inkább  maguknál  a szerkezeteknél 
állottak  elő  súlyosabb  természetű  és  csak  nagy  költséggel  helyreállít- 
ható károk,  amelyeket  az  első  futólagos  kármegállapításnál  sokszor 
észre  sem  vettek,  vagy  kisebb  jelentőségűnek  minősítettek. 

Felemlítésre  érdemes  e helyütt  még  a makiári  templomon  okozott 
rongálódás  is.  Rapcsák  tanácsos  úr  szerint  a makiári  templom  bol- 


46 


SCHRÉTER  ZOLTÁN 


tozata  is  erősen  megrongálódott  a földrengéstől.  Az  erősítő  boltívek 
mindenütt  megrepedtek  a boltívzáradékoknál,  az  egyik  boltívből  pedig 
mintegy  20 — 30  darab  tégla  is  kihullott.  A boltív  így  veszélyes  álla- 
potba került,  mert  az  eddigi  60  cm  vastag  ívből  a záradéknál  csak 
15  cm  vastagság  maradt  meg,  amely  a boltozati  nyomás  felvételére 
nem  elégséges.  A boltív  csak  komplikáltabb  munkával  lesz  helyreál- 
lítható. 

Meg  kell  e helyütt  jegyeznem  azt  is,  hogy  a földrengés  pusztító 
hatását  elősegítette  helyenkint  a feltalaj  kissé  labilis,  csúszásra 
hajlamos  volta  is.  Ez  az  eset  forog  fönn  Eger  nyugati  részén.  Bárány 
G.  nyug.  városi  főmérnök  szerint  már  régi  idő  óta  tudott  dolog  volt, 
hogy  a Csiki  Sándor-utca  épületein  időnkint  kisebb-nagyobb  repedések 
támadnak.  1921-ben  a katonai  csapatkórház  jól  alapozott  fertőző- 
beteg-pavillonja  minden  előjel  nélkül  megbillent  s falai  megrepedeztek. 
A közelben  egy  jól  épült  magános  villa  falai  is  ugyanez  időtájban 
erősen  összerepedeztek.  Már  ekkor  megállapítottam,  hogy  ezen  a tájon 
a feltalaj  labilis  egyensúlyi  állapotban  van  s kismértékben  csuszam- 
lásra  hajlamos,  ami  az  említett  bajokat  is  okozta.  Mivel  ugyanezen 
a tájon,  a Csiki  Sándor-utcában,  a katonai  épületek  táján  s a szom- 
szédos tisztviselőtelepen  aránylag  igen  nagy  károk  történtek,  joggal 
feltételezhetjük,  hogy  a rengés  rázó  erején,  a gyengébb  minőségű 
építkezésen  és  elégtelen  alapozáson  kívül  a feltalaj  labilis  volta  is 
hozzájárult  a nagyobb  károk  okozásához.  Ugyanez  áll  az  egerszalóki 
templomra  nézve  is.  A templom  szintén  kevéssé  állékony,  csu6zamlásra 
hajlamos  területen  épült,  ami  miatt  már  azelőtt  is  támadtak  rajta 
repedések. 

Hogy  további  bajoknak  elejét  vegyék,  1923-ban  a templom  alatt 
és  mellett  lévő  területet  alagcsövezték  s a falakat  téglapillérekkel 
erősítették  meg.  A mostani  rengésnél  nemcsak  a régi  repedések  nyíltak 
meg,  hanem  számos  új  veszélyes  repedés  is  képződött.  A templom 
falainak  aláfalazása  azonban  sokat  segített.  Földig  lehatoló  falrepe- 
dések ugyanis  nem  képződtek  és  további  csúszás  a templomnál  nem 
állott  elő.  Ez  esetben  is  jogosan  feltételezhetjük,  hogy  a földrengésen 
kívül  végeredményben  a csuszamlásos  altalajnak , is  szerepe  volt  a 
károk  létrehozatalában.  Figyelemreméltó  ezzel  szemben,  hogy  a közel- 
ben, állékony  talajon  épült  harangtorony  sértetlen  maradt. 

Egész  külön  megítélés  alá  esnek  a földrengés  szempontjából  az 
úgynevezett  barlang-,  vagy  pincelakások.  A Bükk-hegység  DK-i  oldalán 
a nagykiterjedésű  riolittufa-takaró  fölöttébb  alkalmasnak  bizonyult 
arra,  hogy  benne  kisebb-nagyobb  üreget  vájjanak.  Ezeket  az  üregeket 
e bortermő  vidéken  már  ősidők  óta  készítik  pincék  céljaira,  aminek 
kitünően  meg  is  felelnek.  Ahol  a riolittufa  a községek  területén,  vagy 


AZ  1925  JANUÁRIUS  31-1  EGRI  FÖLDRENGÉS. 


47 


azok  közvetlen  közelében  fellép,  ott  a szegényebbsorsú  lakosok  kisebb 
üregeket  kivágtak  benne  s állandó  lakásként  használták  azokal. 
A kifejtett  kőanyagból  sok  esetben  a barlanglakás  elé  még  egy  kis 
előépítményt  is  készítettek  s ezt  szalmával,  vagy  deszkával,  stb.  be 
is  fedték.  Ahol  e pincék  és  barlanglakások  ép,  nem  mállott  és  hasa- 
dék-  vagy  vállap-mentes  riolittufába  mélyültek  s fölöttük  még  tetemes, 
10 — 20  m-nyi  riolittufa-tömeg  feküdt,  ott  egyáltalában  semmi  baj 
sem  történt  a rengés  következtében.  (Így  pl.  az  egri  mélyenfekvő 
pincékben,  az  ostorosi  nagy  káptalani  pincében,  a veszélyeztetett 
barlanglakások  alatt  kb.  15  m-re).  Ahol  azonban  a barlanglakás  a 
mállott  és  egyszersmind  hasadozott  riolittufába  mélyíttetett,  a külszín 
alatt  csekély  mélységben  — úgyhogy  alig  volt  fölötte  1 — 5 m vastag 
fedőréteg  — ott  a beszakadás  veszélye  már  eleve  is  megvolt,  mert  a 
fedő  kőzetréteg  nem  volt  elég  szilárd.  Ismételten  előfordult  már  a 
múltban,  hogy  egyes  barlanglakások  (Egerszalók),  vagy  pincék  (pl. 
Eger,  Kisvölgy-utca  10.  sz.  Kiss  Imre  s mellette  Módos  Imre  pincéje) 
teteje  részben,  vagy  egészen  leszakadt  s használhatatlanná  vált. 
E labilis  egyensúlyi  állapotú  mennyezet  a földrengés  erősebb  meg- 
rázása következtében  természetesen  könnyen  leszakadt,  vagy  annyira 
meglazult,  hogy  a főrengés  után  egy-két  nappal  az  utórengések  hatása 
alatt  beomlott.  Ez  történt  Ostoroson,  Nova  jón  és  Egerszalókon. 
Különösen  ott  bizonyult  veszedelmesnek  a barlanglakás  menyezete, 
ahol  a fedő  riolittufát  felfelé  szögben  összefutó,  illetve  egymást 
keresztező  hasadéklapok  hatották  át.  Kitűnő  példát  szolgáltatott  erre 
vonatkozólag  Egerszalókon  Tanner  József  barlanglakása,  ahol  a 
mennyezetről  három,  közelítőleg  csúcsban  összefutó  hasadéklap  által 
határolt,  kb.  1 tonna  súlyú  riolittufa-tömb  zuhant  alá,  azonban  oly 
szerencsésen,  hogy  a lakásban  a fal  mellett  ülő  két  embernek  s az 
ajtóban  álló  harmadiknak  semmi  baja  sem  esett. 

Ilyen  barlanglakások  készítése  az  említett  kedvezőtlen  viszo- 
nyokat feltüntető  kőzetben  a jövőben  nem  volna  engedélyezendő. 
Amennyiben  mégis  riolittufába  vágott  lakást  óhajtana  ezután  valaki 
készíteni,  esetről-esetre  volna  elbírálandó,  hogy  a kőzet  ép-e,  eléggé 
hasadékmentes-e  s hogy  elég  vastag  fedőréteg  van-e  még  fölötte.  Csak 
az  esetben  volna  a lakáskészítés  megengedhető,  ha  e feltételek  meg- 
vannak. Továbbá  az  sem  volna  a jövőben  megengedhető,  hogy  a 
lakosok  alig  1 — 2 m-nyire  egymás  barlanglakása  alatt,  vagy  fölött 
új  barlanglakást,  vagy  pincét  mélyítsenek,  amint  ez  pl.  Ostoroson 
megtörtént.  Ez  az  eljárás  az  amúgy  is  laza  összefüggésű  kőzetet  még 
bizonytalanabb  állékonyságúvá  teszi,  ami  által  a beszakadás  veszélye 
növekszik.  Ostoroson,  Novajon  és  Egerszalókon  a barlanglakások 
nagyobbrésze  e kedvezőtlen  viszonyokat  feltüntető  riolittufába  mélyül. 


SCHRÉTER  ZOLTÁN 


48  ■ 

A gyakorlati  szempontból  levonható  tanulságok  tehát  a követ- 
kezők volnának:  a jövőben  történendő  építkezések  alkalmával  lehető- 
leg jó  alapozású,  jó  anyagból  készült,  jó  szerkezetű  házak  építtesse- 
nek, más  földrengésjárta  területek  (Kecskemét,  olasz,  japán)  építkezési 
szabályainak  legalább  bizonyos  mértékű  szemmeltartásával.  A riolittu- 
fába  való  barlanglakás  vágása  lehetőleg  kerülendő;  amennyiben  erre 
mégis  sor  kerülne , esetről-esetre  megvizsgálandó,  hogy  a kőzet  minő- 
sége azt  minden  veszély  nélkül  megengedi-e.  Megjegyzem,  hogy  a 
hazai  építészek  a földrengésnek  ellenálló  építkezési  eljárásokra  a 
kecskeméti  1911-i  földrengés  alkalmából  már  kellőképen  felhívták  a 
figyelmet.  (7,  122) 

A földrengés  nyújtotta  eme  tanulságokat  nem  szabad  lekicsiny- 
lenünk.  Eger  környéke  régi  szeizmikus  terület , ahol  a földrengés  meg- 
ismétlődése várható ; nem  volna  tehát  helyes,  ha  egy  bekövetkezhető 
földrengésre  nem  gondolnánk  s el  nem  követnénk  mindent  a bekövet- 
kezhető veszély  és  károk  minél  hathatósabb  elhárítására,  illetve  ellen- 
súlyozására.  Olaszországban  megállapították,  hogy  az  egrihez  hasonló 
Vili — IX-es  erősségű  földrengések  ugyanazon  a vidéken  23  + 10  éven- 
kint  szoktak  ismétlődni.  Bár  jóslásokba  nem  óhajtok  bocsátkozni, 
még  sem  hagyhatom  felemlítés  nélkül  azt  a tapasztalati  körülményt, 
hogy  a Bükk-hegység  szegélyén  eddig  20 — 22  évenkint  ismétlődtek  az 
erősebb  földrengések.  Feltételezhető  tehát,  hogy  ugyanennyi  idő  múlva 
a föld  kérgében  e helyütt  a feszültség  ismét  fel  fog  halmozódni  s 
újabb  rengésben  egyenlítődik  ki.  Kívánatos  volna  tehát,  hogy  ez  az 
eshetőség  ne  találja  a lakosságot  teljesen  készületlenül. 

* 

Munkám  befejezése  s annak  közrebocsátása  alkalmával  köszönő* 
temet  fejezem  ki  mindazoknak,  akik  helyszíni  tanulmányaimban  s 
adatok  közlésével  támogattak.  Köszönetét  mondok  Eger  város  polgár- 
mesterének,  Rapcsák  József  műszaki  tanácsos  úrnak,  Bárány  Géza  és 
Gálffy  János  igazgató  uraknak,  Bárány  László  és  Rohonczi  M.  tanár 
uraknak,  Gallasy  István  és  Legányi  Ferenc  földbirtokos  uraknak, 
továbbá  Ostoros,  Kistálya,  Novaj,  Szomolya,  Egerszalók,  Kerecsend 
és  Deménd  községek  lelkészeinek,  illetve  elöljáróinak  és  tanítóinak 
továbbá  számos  megfigyelőnek,  kik  észleleteiket  velem  közölni  szi ve- 
sék voltak. 


* 

Az  irodalom,  amelyre  a munka  folyamán  hivatkozás  történik: 

1.  „Bányászati  Kohászati  Lapok"  LVIII.  évf.  4.  sz.  (>0  old. 
Egerben  és  környékén  észlelt  földrengés  1925. 


AZ  1925  JANUÁRll’S  31-1  EGRI  FÖLDRENGÉS. 


49 

2.  Réthly  Antal:  Az  1900 — 1902.  évi  magyarországi  földren- 
gések. A m.  k.  orsz.  Meteorologiai  és  Földmágn.  Int.  hiv. 
kiadványa,  1909. 

3.  Réthly  A.:  1903.  évi  magyarorsz.  földrengések.  A m.  k.  orsz. 
Meteor,  és  Földmágn.  Int.  Évkönyve,  XXXIII.  köt.  1903. 
évf.  II.  rész,  20 — 26.  old. 

4.  Réthly  A.:  Az  1906.  évi  magyarorsz.  földrengések.  A m.  k. 
orsz.  Meteor,  és  Földmágn.  Int.  hiv.  kiadványa.  Bpest,  1907. 
(Néhány  magyarorsz.  földi*,  makroszeizmikus  elemeinek  szá- 
mítása: Eger  1903.  VI.  26;  103—109.)  old. 

5.  Réthly  A.:  Magyarország  földrengési  térképe.  Mathematikai 
és  Természettudom.  Értesítő  XXXI.  köt.,  5.  füzet.  Bpest, 
1913. 

6.  Schafarzik  Ferenc:  A magyarorsz.  földrengésekről  1883- 
ban.  Földtani  Közlöny  XIV.  köt.  50.  és  55.  old.  1884. 

7.  Schoditsch  Lajos:  Földrengés  ellen  biztos  építkezések. 
Természettudományi  Közlöny.  45.  kötet.  122.  old.,  1913. 

8.  Schréter  Zoltán:  Eger  környékének  földtani  viszonyai. 
A m.  k.  Földtani  Intézet  Évi  Jelentése  1912-ről, ' 130 — 146. 
old,  1913. 

9.  Schréter  Z.:  Az  egri  langyosvízű  források.  A m.  k.  Föld- 
tani Intézet  Évkönyve  XXV.  kötet,  4.  füzet,  1923. 

10.  Schréter  Z.:  Az  egri  földrengés.  Természettudományi  Közi. 
57.  kötet,  2.  szám,  57 — 62.  oldal  1925. 

Ezenkívül  még  számos  újságcikk  az  egykorú  fővárosi  lapokban 
és  az  „Egri  Népújságában.  A térképmelléklet  földtani  és  földszerke- 
zeti adatai  a nyugati  rész  kivételével  a saját  felvételeimen  alapszanak. 
A nyugati  rész:  a Mátra,  a tőle  északra  és  délre  eső  terület  Noszky 
J.  fölvétele  után  készült. 


MAGYARORSZÁGI  DOLOMITICRISTÁLYOK  ÚJABB 

ELEMZÉSEI. 

Irta:  Strobentz  Ilona  dr.* 

Zepharovich1  nagyszámú  dolomit-lelőhelyet  sorol  fel;  az  elő- 
fordulások közül  azonban  csupán  egy  kapniki  dolomitot  elemzett  meg 
Ott  és  egy  tiszafáit  I.  Húsz.  Dolomitot  említ  többek  között:  Selmecről, 
Hodrusbányáról,  Magurkáról,  Kapnikbányáról,  Boicáról,  Felsőbányáról. 
E Mhelyek  dolomitkristályait  én  is  megelemeztem.  Elemzéseimből  ki- 

* Előadta  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  1925.  évi  márc.  3-i  szakülésén. 

1 Zepharovich  : Mineralogischer  Lexikon.  1859.  p.  133. 

Földtani  Közlöny.  LV.  köt.  1925.  -1 


50 


STROBENTZ  ILONA  DR. 


derült,  hogy  a fenti  lelhelyek  nem  mindegyikén  található  normál  dolo- 
mit, hanem  több-kevesebb  vasat  tartalmazó  ankerit. 

Alább  néhány  elemzést  sorolok  fel,  melyekből  kitűnik  az,  hogy  az 
eddigi  elemzések  főleg  tiszta  dolomitokra  vonatkoznak,  melyeknek 
összetétele  a normál  dolomithoz  áll  közel. 


1. 

2. 

3. 

4. 

Oldhatatlan 

6-72 

0-04 

— 



CaO  

2619 

30-28 

41-68 

30-66 

MgO  

1927 

2110 

9-61 

11-54 

MnO  

— 

! 0-98 

Sr.  nyom. 

— 

FeO  

— 

1 

2-98 

14-46 

Fe203  

J 1-73 

nyomok 

— 

— 

AUO3 

— 

— 

— 

co.  

42-87 

47-61 

45-97 

45-43 

Lelőhely 

Véghles  1. 

Jolsva  2. 

Selmec  2. 

Selmec  4. 

1.  Véghles.  Anal.:  C.  v.  John  u.  C.  F.  Eichleiter,  Jahrb.  d.  Geol. 
Reiehs.  45.  B. 

2.  Jolsva  (Gömör  in.),  fehér,  pálos  dolomit.  Anal.:  Loczka,  Zeit- 
.schrift  fül*  Krist.  35.  B.  p.  282. 

3.  Selmec.  Pseudom.  calcit  után.  Anal.:  Dittl.er,  Wien  (Central- 
blatt  für  Mineral.  1909.). 

4.  Selmec.  Ankerit  kristályok.  Anal.:  Zwick,  Doelter  Mineral- 
chernie.  I.  p.  372. 

Ezek  után  rátérek  vizsgálati  anyagom  és  eredményeim  ismer- 
tetésére. 

A qualitativ  analízis  a következő  alkatrészeket  mutatta  ki:  sósav- 
ban oldhatatlan  anyag,  C02,  Fe,  Mn,  Ca,  Mg,  Al. 

A quantitativ  vizsgálat  menete  röviden  a következő  volt.  A kris- 
tályos anyagot  vízzel  lemostam,  a zárványoktól  megtisztítottam. 
A megtisztított  és  finom  porrá  tört  anyagot  mérőüvegben  2,4  órán 
keresztül1  körülbelül  120°-on  szárítottam.  Az  így  jól  kiszárított  porból 
átlag  0‘4— 0-5  gr  anyagot  hígított  HCl-ban  oldottam  gyenge  melegítés 
mellett.  Az  oldási  maradékot  leszűrtem  s a szüredéket  szárazra  párolog- 
tattam be,  ezután  c.  c.  HCl-al  megnedvesítettem,  o műveletet  háromszor 
ismételtem.  Az  így  kapott  SiO-r t az  oldhatatlan  anyaggal  egyesítve, 
azt  izzítás  után  mértem.  Az  oldatból  először  is  KClO:;-al  történt  meg- 
előző oxidáció  után  a vasat  választottam  le  ammóniával.  A vassal 


MAGYARORSZÁGI  DOLOMIT  KRISTÁLYOK  ÚJABB  ELEMZÉSEI. 


51 


együtt  az  alumínium  is  levált.  Hogy  az  izzításnál  redukálódott  vasat 
újra  oxidáljam,  az  izzított  csapadékot  HN08-al  nedvesítettem  meg  s 
alacsony  lángnál  újra  izzítva,  lehűlés  után  mértem.  Ha  Mn  is  jelen  volt, 
ezt  Fe  és  yl/-tól  az  acetátos  eljárással  választottam  el.  A Ve,  Al  és  Mv 
leválasztása  után  a Ca- 1 oxalát  alakjában,  gyengén  lúgos  közegben 
választottam  le.  Az  (NH4)2(COO)2-ot  feleslegben  használtam  a le- 
választásnál, mert  a magnéz iumoxalát  oxalátot  tartalmazó  oldatban 
jobban  oldódik.  A csapadékot  egy  óráig  melegítettem  s egynapi  állás 
után  leszűrtem,  sósavban  oldottam  és  másodszor  is  leválasztottam, 
ügyelve,  hogy  az  oldat  lúgosítása  lassan,  cseppenkint  történjen,  hogy 
a csapadék  Mg- 1 ne  okkludáljon.  A calciumoxalat-csapadékot  forró  víz- 
zel kimostam,  majd  kénsavban  feloldottam,  az  oldatot  pedig  KMnOt-e  1 
forrón  titráltam.  A kistérfogatú,  bepárologtatott  szüredékből  a Mg- 1 
ammoniákos  oldatban,  Na.HPO<- tál  választottam  le  és  hideg  helyen 
állni  hagytam.  Egynapi  állás  után  platina,  Gooch  NEUBAUER-tégelybe 
leszűrve,  elektromos  kemencében  izzítottam. 

A C02  meghatározása  direkt  módszerrel  történt  a FRESENius-féle 
C02  meghatározó  készülékkel;  a COA  nátronmésszel  nyelettem  el  két 
TJ-alakú  csőben.  Az  analízisnél  kb.  030  gr  anyagot  használtam  fel. 

A Fe-t  külön  lemért  anyagból  KMn04-lal  titráltam,  a Zimmer- 
mann — ÜEiNHARDT-féle  metódus  szerint.  A Mn  tartalmú  anyagnál  pedig 
a Mn  előzetes  elválasztása  által  nyert  csapadékot  titráltam.  A ferro- 
casat  nem  titráltam  külön  meg;  az  alábbiakban  olyképen  jártam  el, 
hogy  a CaO  és  MgO- ra  eső  C02  levonása  után  fennmaradt  C02- re  eső 
FeO-t  levontam  a Fe.O ból  s csak  a fennmaradt  vasat  tekintettem 
oxidálódott  vasnak. 

Az  elemzett  dolomitokat  a következő  csoportokba  oszthatjuk: 


I.  FeO-tól  mentes  normál  dolomitok. 


Sz. 

CaO 

MgO 

O 

0 

Fe203 

AL03 

Oldh. 

Lelőhely 

összeg 

1. 

31-22 

2136 

47-22 

014 

0-37 

Selmecbánya 

100-31 

2. 

32-76 

19*97 

47-31 

0-31 

0-22 

Selmecbánya  .... 

100-57 

3. 

3r04 

21  02 

46-90 

0-68 

0-58 

014 

Kapnikbánya 

100-36 

4. 

29-60 

21-60 

46-50 

0-35 

0-23 

1-49 

Nagybánya  .... 

99-77 

1.  Zömök  romboederek,  tompított  élekkel.  A sarokban  helyenkint 
zónás  struktúra  látható.  Az  egész  tömegen  egy  zavaros  zóna  vonul 
végig,  amely,  amint  a 


4 


52 


STROBENTZ  ILONA  DR. 


2.  elemzésből  látható,  CaCOr bán  és  Fe-.O-r bán  gazdagabb,  amire 
már  sárgásabb  színéből  is  következtethetünk.  (F.  259.) 1 

3.  Szép,  tiszta,  nagy  hasadozott  lapú  romboederek  sárgás  árnyalat- 
tal, összetétele  csaknem  megegyezik  a teoretikus  dolomit  összetételével 
(F.  313). 

4.  Lencsealakú,  nyeregszerűen  hajlott,  hófehér,  a hasadási  lapon 
élénk  fényű  kristályok,  melyek  egymáson  keresztül-kasul  nőttek. 
A nagyobb  lapokon  igen  apró  fényes  lemezkék  látszanak,  amelyek  a 
lapokról  késsel  lepattanthatok.  (F.  326.) 

Amint  az  elemzési  adatokból  látható,  e dolomitok  csak  kis  szeny- 
nyezéseket  tartalmaznak.  Tapasztalati  képletük  az  alábbi  számítás 
szerint : 

Ca  Mg  (C03)2, 

tehát  a Ca  és  Mg  1 : 1 arányban  állnak. 

Az  1.  sz.  elemzésből  az  atomviszonyok  következőknek  adódnak: 


% 

A t o m v 

iszony 

CaO 

....  31-22  .... 

....  0-5568  ... 

1051 

MgO 

. ...  21-36  .... 

. . . . 0-5297  . . . 

rooo 

C02  . . . . 

. . . . 47-22  . . . . 

....  1-0738  ... 

2-025 

II.  Fe-.Oz-tól  mentes  dolomit,  melynek  összetétele:  3 : 1. 


Sz. 

CaO 

MgO 

COa 

Fe203 

A1203 

Oldh. 

összeg 

Lelőhely 

5. 

43-71 

9-81 

44-23 

0-22 

0-14 

1-83 

99-94 

Selmecbánya 

5.  Zömök,  sárgásszíníí,  teljesen  széthasadozott  tömeget  képező 
kristályok.  (F.  4.) 

A fenti  dolomit  képlete  Ca:!  Mg(CO:,)4,  amint  az  az  alábbi  számí- 
tásból kitűnik: 

% Atomviszony 

CaO.... 43-71  ....  0-7795  0779  3004 

MgO . . . . 9-81  ....  0-2433  0243  0'968 

C02  ....44-23  ....  1-0053  F000  4000 

Lehetséges,  hogy  e dolomitban  calcitkristályok  vannak,  bár  való- 
színűvé teszi  a dolomit  ez  összetételét  az,  hogy  ilyen  összetételű  dolo- 
mitok más  helyeken  is  előfordulnak  a 2 : 1 és  1:1  arányú  dolomitok 

1 A fenti  módon  jelölöm  a leltári  számokat.  Az  „F“  betű  az  Egyetemi  Ásvány- 
kőzettani Intézetből  való,  míg  az  „M“  betű  a Magyar  Nemzeti  Múzeum  Ásványtárából 
való  példányokat  jelöli. 


MAGYARORSZÁGI  DOLOMIT  KRISTÁLYOK  ÚJABB  ELEMZÉSEI. 


53 


mellett.  Így  pl.  Dittler  (Wien)  említ  Selmecről  ugyanilyen  összetételű 
dolomitot.  Az  analízis  adatait  az  előzőkben  közöltem.  Hasonló  össze- 
tételű dolomit  fordul  elő  Bleibergen,  Karintiában.  (Anal.:  Gintl,  1877. 
Zeitschr.  für  Kryst.  3.  1879.)  Továbbá  Markirchen,  Elzász-Lotaringiá- 
ban.  (Doelter:  Mineralchemie.  I.  371.) 


III.  Kismennyiségii  FeO-t  tartalmazó  dolomitok. 


Sz. 

CaO 

MgO 

FeO 

COa 

Fc*Os 

A1,03  Oldh. 

összeg 

Lelőhely 

6. 

30-84 

19-63 

1-67 

4667 

— 

0-51  007 

99-39 

Űr  völgy 

7. 

3115 

19-61 

133 

46-94 

— 

1-89  — 

100-92 

óradna 

6.  Zöld,  megnyúlt  kristályok,  melyek  gömbösen,  sugarasan  helyez- 
kednek el  s selymes  fényük  van.  Igen  tiszták,  átlátszók.  (M.  15.) 

7.  Gyönyörű,  üveges,  víztiszta,  átlátszó  apró  kristályok;  egymáson 
keresztül  nőttek  s a ragyogó  lapok  szép  csillogást  idéznek  elő.  Kéreg- 
szerű  vastag  bevonatot  alkot  pyrit  és  galeniten.  (M.  10.) 

6.  Analízisből  számított  atomviszony: 


CaO  . . . 

o/o 

. . . 30-84  . . 

. . . .0-5500  . . . 

. . . 1000 

MgO... 

. ..  19-63  .. 

....0-4869  ... 

. . . (0-885 

FeO  . . . . 

. ..  167  ... 

...00232  ... 

. . . (0-04-2 

CO 

. ..  4667  ... 

...1  0606  ... 

. . . V929 

E dolomitban  tehát  a FeO  csekély  mennyisége  a Mg O-t  helyettesíti, 
képlete  tehát: 

Ca  (Mg,  Fe)  (C03)2 

s így  FeO  tartalmú  normál  dolomitnak  tekinthető. 


IV.  5%-nál  több  FeO-t  tartalmazó  dolomitok.  (Ankeritek) . 


Sz. 

CaO 

MgO 

FeO 

o 

o 

IC 

Fe203 

A1A 

Oldh. 

Összeg 

Lelőhely 

8. 

3323 

7-78 

12-81 

42-31 

2"57 

— 

98-70 

Boicza  (Fünf- 
prinzbánya) 

9. 

30-69 

15-16 

674 

44"65 

1-27 

2-18 

0-22 

100-91 

Vaskő 

10. 

28-93 

1723 

5"66 

44-87 

— 

2-26 

1-58 

100-53 

Vaskő 

(Eleonorabánya) 

11. 

28"62 

13-70 

11-86 

44-64 

— 

1-16 

0-23 

10Ö21 

Magurka 

12. 

27-55 

11-22 

1710 

4274 

— 

1*58 

0-74 

100-93 

ötösbánya 

54 


STROBEXTZ  ILONA  DR. 


8.  Apró,  cukorszerű  dolomitkristályok,  melyek  sárgásbarna  színűek 
s sűrűn  egymásra  s egymásmellé  nőve  kérget  alkotnak.  (M.  8.) 

9.  Felületen  sárgás,  belül  hófehér,  porcellánszerű,  apró,  hajlott 
kristályok.  Igen  tiszták,  zárványoktól  nagyrészt  mentesek,  átlátszat- 
lanok. (M.  6.) 

10.  Nagy  romboederek,  melyek  felületét  mállási  kéreg  vonja  be  s 
ennek  sárga  színe  elárulja  már  első  pillanatra,  hogy  az  ásvány  sok 
vasat  tartalmaz.  Ez  a mállási  kéreg  könnyen  lepattantható,  úgyhogy 
az  elemzés  tiszta,  helyenkint  sárgásán  áttetsző  anyagon  történt. 
(M.  3.) 

11.  A dolomit  ereket  alkot.  A kristályok  egyes  üregekben  szebben 
fejlettek,  piszkos  színűek,  nedves  üvegfényűek.  (M.  11.) 

12.  Az  előfordulást  kétféle  anyag  alkotja.  Az  egyik  porcellánszerű, 
fénytelen,  törékenyebb.  Ez  könnyen  elválik  az  általam  megelemzett  erős- 
fényű, hajlott  s ezáltal  repedezett  oldalú  dolomit  kristályos  tömegétől. 
(M.  16.) 

A megelemzett  kristályok  mindegyikén  látjuk,  hogy  a vas  nagy- 
részt a Mg- ot  helyettesíti,  mert  ennek  mennyisége  erősen  csökkent. 
A kalcium  még  elég  konstans,  bár  az  egyetlen,  8.  sz.  analízist  kivéve, 
látható,  hogy  a vastartalom  növekedésével  ez  is  csökken.  Ezért  ebbe 
a csoportba  osztottakat  olyan  dolomitoknak  foghatjuk  fel,  amelyek 
Fe  vassal  nagymértékben  vannak  szennyezve. 

A 8.  sz.  analízisben  vagy  azt  kell  feltennünk,  hogy  az  anyaghoz 
CaCOs  keveredett,  vagy  pedig,  hogy  a Mg  helyét  részben  kismennyiségű 
Ca  foglalja  el.  Ez  azonban  kevésbbé  valószínű,  mert  hasonló  eset  csak 
igen  ritkán  fordul  elő. 

A 8.  ankerithez  hasonló  összetételűt  ismerünk  a Simplontunnelből. 
(Doelter:  Mineralchem.  I.  374.)  Ebben  is  12%  FeO  tartalom  mellett 
33%  CaO- 1 találunk.  Az  analízisek  nagy  részében  azonban  a CaO  tar- 
talom, úgy  mint  a 10.,  11.  és  12.  számú  elemzéseimben  is,  33%  és  28 9Í 
közt  van.  Az  alsó  határ  27%,  ilyen  kevés  CaO- t tartalmazó  ankeritek 
ritkábban  fordulnak  elő,  így  Greinerben  (Tirol)  analizált  Eisenhut 
(Zeitschr.  Kryst.  1902.)  és  Radmerben  (Felső-Stájerország)  analizált 
F.  Eichleiter.  (Doelter:  Mineralchemie.  I.  376.) 

8.  sz.  analizisből  számított  atomviszony: 

% 


CaO 

33-23 

0-5927 

0-616 

1-000 

0-232 » 

MgO 

7-78 

0-1929 

0-201 

0-402  1-006  Ca(Mg,Fc>,Ca)(COs)2. 

FeO 

12-81 

01 783 

0-186 

0-3721 

CO* 

42-31 

0 9615 

1000 

2 000 

MAGYARORSZÁGI  DOLOMITKRISTÁLYOK  ÚJABB  ELEMZÉSEI. 


A 9.  sz.  analízisből  számított  atomviszony: 


% 


CaO 

30-69 

0-5474 

0-539 

MgO 

15-16 

0-3760 

0-370 

FeO 

6"74 

0-0938 

0-092 

C02 

1465 

10147 

1000 

1- 078 
0’7401 

0<184J  0-924  Ca(Mg,Fe)(C03)2. 

2- 000 


A 10.  sz.  analízisből  számílott  atomviszony: 
% 


Ca(Mg,Fe)(COs)2. 


CaO 

28-93  0-5160 

1-000 

MgO 

FeO 

17-23  0‘4274 

5-66  0-0787 

0-8281 

0152j  °'9S0 

co2 

44-87  1 0197 

1-976 

A 11.  sz. 

dolomit,  vasban  még 

gazdagabb. 

A 12.  sz. 

analízis  atomviszonya  sem  mond 

% 

CaO 

2755  04914 

1-000 

MgO 

11'22  02783 

0 5661 

FeO 

17  10  0-2381 

0-485/  1 001 

C02 

42-74  09712 

1-977 

CaíMg,Fe)(C03)2. 


V.  Ankerit. 

A FeCOx  úgy  a CaCO,- 1,  mint  a MgCO,- 1 helyettesíti,  tehát 
a három  karhonát  isomorf  elegye,  mely  már  dolomitnak  nem  tekinthető. 


Sz. 

CaO 

MgO 

FeO 

CO. 

A 1203 

Oldh. 

összeg 

Lelőhely 

13. 

13-68 

1 447 

26-00 

42-32 

0-31 

3-53 

100-31 

Felsőbánya 

13.  A kristályok  lencsealakúak  s kvarcon  ülnek,  melytől  ülésre 
könnyen  leválnak.  A kristályok  jól  fejlettek,  fényesek,  tiszta  anyagot 
azonban  igen  nehéz  volt  kiválasztani;  egyrészt  a fekete  Wolframit- tűk 
miatt,  melyek  szabadszemmel  nem  látható  zárványokat  alkotnak,  más- 
részt pedig  az  apró  kvarczárványok  miatt.  Bár  nagy  gondot  fordítot- 
tam a szóban  levő  zárványok  elkülönítésére,  ez  mégsem  sikerült  tel- 
jesen; kitűnik  ez  a nagy  százalékban  jelenlevő  oldhatatlan  anyagból, 
mely  utóbbit  valószínűleg  belekeveredett  kvarc  alkotja.  (M.  1.) 

E kristályban  a CoO-nak  eddigiekben  tapasztalt  állandósága  meg- 
szűnik, mert  a FeO  ennek  egy  részét  kiszorítja. 


56 


STROBENTZ  ILONA  DR. 


Az  analízis  alapján  számított  tapasztalati  képletok: 


(Ca,  Fe)  (Mg,  Fe)  (C0k)3 


% 

A t o m v 

iszony 

CaO 

1368 

0“2440 

0-253  j 

MgO 

1447 

0-3589 

0-373  1-002 

FeO 

26-00 

0-3619 

0-3761 

Co, 

42-32 

0-9617 

1-000 

VI.  Mn-tartalmú  dolomitok. 


Sz. 

CaO 

MgO 

FeO 

MnO 

: 

o 

o 

1 

Fe,03 

A!203 

Oldh. 

összeg 

Lelőhely 

14. 

33-84 

14-27 

1-68 

1-87 

44-21 

3-97 





99-84 

Hodrusbánya 

15. 

2713 

14-31 

1-28 

6-39 

47-26 

— 

2-S2 

0-39 

99-08 

Vaskő  Eleonorabánya 

14.  Rózsaszínű,  stalaktitszerű,  apró  kristályhalmazok,  melyek 
bevonatot  alkotnak  amorph  fénytelen  anyagon,  mely  a stalaktitok  bel- 
sejét is  kibéleli.  Igyekeztem  ez  anyagtól  a kérget  lehetőleg  eltávolí- 
tani s talán  ez  mégsem  sikerült  teljesen  s ennek  következménye  a magas 
CaO-tartalom.  (M.  13.) 

15.  A kétféle  karbonát-  közül  csak  az  egyiket  leheteti  megelemezni. 
A megelemzett  dolomit  nagy,  szürkéslilába  játszó,  átlátszatlan  kris- 
tályokat alkot,  melyekben  találtam  itt-ott  pirit-zárványokat.  A mellette 
levő  nyeregszerűen  hajlott  dolomit  elemzését  azonban  a sűrűn  rárako- 
dott és  a kristály  belsejébe  is  bezárt  pirit  lehetetlenné  tette.  (M.  4.) 

Mindkét  dolomitban  a Mn  a Mg- 1 helyettesíti. 

A 14.  analízisben  a feleslegben  levő  CaCOs- ot.  szintén  mint  a 
MgCOi-ot  helyettesítő  alkatrészt  fogtam  fel,  bár  a fenti  megokolás 
alapján  szennyezésnek  is  tekinthető. 

A 14.  sz.  analízis: 


% 

A t . 

CaO 

33-84 

0-6035 

MgO 

1427 

03539 

FeO  ' 

1-68 

00233 

MnO 

1-87 

0-0263 

CO, 

44-21 

1*0047 

mviezony 

0600  1 000 
0'200\ 

0-352  0-704) 

0 023  0 046(  1002 

0026  0'052  J 

1 000  2-000 


Ca(Mg,  Ca,  Mn,  Fe)(COs), 


MAGYARORSZÁGI  DOLOMITKRISTÁLYOK  ÚJABB  ELEMZÉSEI. 


57 


A 15.  sz.  analízis: 


% 

Atom 

v i s z o n y 

CaO 

2713 

04839 

1000 

MgO 

14*31 

03549 

0734 1 

FeO 

1‘28 

00178 

0 037  0-957 

MnO 

639 

00901 

0186* 

CO, 

47-26 

1-0740 

2 -219 

Ca(Mg,  .Mn,  Fe)(Co3)2 


A fenti  dolomitelemzésekből  kitűnik,  hogy  a magyarországi  dolo- 
mitok nagyon  változatosak. 

* 

Dolgozatom  befejeztével  hálás  köszönetét  mondok  Mauritz  Béla 
egyetemi  ny.  r.  tanár  úrnak,  aki  munkám  folyamán  értékes  tanácsaival 
támogatni  szíves  volt.  Zimányi  Kákoly  múzeumi  igazgató  úrnak,  aki 
szíves  volt  rendelkezésemre  bocsátani  anyagom  nagy  részét.  Továbbá 
Benes  József  elnökigazgató  úrnak,  aki  lehetővé  tette,  hogy  elemzései- 
met a Hungária  kénsav-  és  műtrágyagyár  laboratóriumában  készít- 
sem el.  (Budapest,  1924.) 


A DUNÁNTÚL  HEGYSZERKEZETÉRŐL. 

Irta:  ifj.  Lóczy  Lajos  dr.* 

Pávai  „A  Dunántúl  hegyszerkezete  és  megismerésének  előzményei44 
című  előadásában  támadta  atyám  tudományos  munkálatait.  Megállapí- 
tani igyekszik,  hogy  a dunántúli  kutatások  kapcsán  ő id.  Lóczy  meg- 
állapodásaival ellenkező  tektonikai  eredményekre  jutott.  Főleg  azt  rója 
föl  atyámnak,  hogy  még  most  is  élő  tudományos  tekintélye  az  oka 
annak,  hogy  Pávai  dunántúli  gyűrődéses  teóriáját  nem  akarják  el- 
fogadni. Id.  Lóczy  nem  volt  autokrata  tudós,  kutatásai  eredményeiből 
leszűrt  nézeteit  sosem  akarta  kivívott  tekintélyének  súlyával  másra 
rákényszeríteni.  Ha  meggyőződött  másnak  az  igazáról,  úgy  készséggel 
engedett  nézeteiből  és  a bebizonyított  ellenvéleményt  ilyenkor  öröm- 
mel elismerte. 

Id.  Lóczy  főként  a Dunántúl  idősebb  hegységeit,  elsősorban  a 
Balaton  felvidékét  és  a Bakonyt  kutatta  harminc  éven  át  nagy  rész- 
letességgel, tisztára  tudományos  szempontból.  Paleontológus,  geológus 
és  geofizikus  munkatársakat  vett  maga  mellé  és  velük  nagy  precizitás- 
sal kutatta  át  e vidékeket.  Ö a Balaton-körnvék  szerkezetére  vonatkozó 
részletes  adatait  előbb  összehordta,  vaskos  kötetekben,  térképeiben  és 
szelvényeiben  elénk  tárta  és  csak  azután  fejtette  ki  az  azokból  levont 

* Előadta  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  1925  márc  18-án  tartott  ezakülésóu. 


58 


IFJ.  LÓCZY  LAJOS  DR. 


regionális  következtetéseit.  Azokat  utolsóknak  hagyta,  úgyhogy  geo- 
tektonikai  összefoglalását  már  nem  volt  ideje  részletesebben  megírni, 
erre  vonatkozólag  mindössze  három  ív  kézirat  maradt  tőle  fenn. 
Mindazonáltal  az  ő Dunántúlra  vonatkozó  hegyszerkezeti  felfogása 
nem  veszett  el  az  utókor  számára,  mivel  azt  főbb  vonásokban  az 
1913-ban  megjelent  művében  „A  Balaton-környék  geomorfológiája'' , az 
1915-i  munkájában,  ,,A  Balaton-környék  , geológiai  képződményei"- ben 
és  posthumus  munkájában,  Nyugat-Szerbia  geológiai  leírásában  fek- 
tette le. 

Pávai  Vájná  a Dunántúl  neogén-vidékein  végzett  petroleum- 
geológiai  kutatásokat,  tehát  ott,  ahol  atyám  nem,  vagy  csak  keveset 
munkálkodott. 

Nézzük,  tulajdonképen  mily  megjelent  munkákra  hivatkozhatok 
Pávai  „A  földkéreg  legfiatalabb  tektonikai  mozgásairól “ című  cikkében 
(Földtani  Közlöny,  XLVII.,  1917.).  Ebben  az  alig  ötoldalas  közlemény- 
ben kijelenti  Pávai,  hogy  Horvát-  és  Szlavonországban  gyűrődéses 
szerkezeteket  talált  a levantei,  sőt  a pleisztocén  lerakodásokban  is. 
Hogy  hol  és  mekkora  területen,  arról  mitsem  ír,  hogy  azok  a Dunán- 
túlon is  előfordulnának,  arról  semmiféle  említést  nem  tesz. 

1919  december  1-én  a Bányászati  és  Kohászati  Lapokban  a Dunán- 
túl föld, gáz-  és  petrol  eumkincs  ér  öl  ír  Pávai  egy-két  oldalon  propagan- 
disztikus  hangon.  Ugyancsak  ebben  a folyóiratban  1921  május  15-én 
a Magyar  földgáz  és  petróleum  geológiájáról  értekezik,  majd  a Föld- 
tani Közlöny  LI — L1I.  kötetében  „Válasz  a magyar  földgázkutatás 
kritikájára “ című  közleményében  vitát  folytat  velem  a Magyarhoni 
Földtani  Társulat  1923  március  7-i  szakülésén  tartott  előadásommal 
szemben. 

E rövid  cikkeiben  Pávai  tudományos  anyagot  vajmi  kévéséi  hoz, 
tél-kép-  és  szelvény-bizonyítékokkal  egyetlen  közleményét  sem  szereli 
föl.  Tudomásom  szerint  a.  Dunántúl  gyűrődéses  szerkezetére  vonatko- 
zólag mindezideig  Pávai  tudományos  leírást  még  nem  közölt.  Már 
pedig  ha  jegyzeteit,  térképeit,  profiljait  és  fúrásszelvényeit  állandóan 
elzárja  előlünk,  úgy  ne  vegye  rossz  néven,  hogyha  nem  akarjuk  parancs- 
szóra elhinni  az  ő teóriáit,  sőt  azokat  nem  közölt,  adatai  híján  a meg- 
levő publikációk  alapján  kritikával  is  követjük. 

Azonban  bátor  vagyok  még  egy  más  körülményre  is  kiterjeszkedni. 
Különbség  van  tudományos  geológiai  felvétel  és  petroleumgeológiai 
kutatás  között.  Míg  az  első  tudományos  szempontból  az  összes  geo- 
lógiai kérdésre  egyaránt,  kiterjeszkedik,  addig  a petroleumgeológia. 
csupán  az  ásványolaj  és  földgáz  szempontjából  vizsgálja  a szóbanforgó 
területet.  Még  egy  más  momentum  is  élesen  elválasztja  a két  kutatást 
egymástól.  A tudományos  felvételnél  a részletes  megfigyelési  adatok 


A DUNÁNTÚL  HBGYSZF.RKEZETÉRÖL. 


5!) 


azonnal  közöltéinek  a tudományos  nyilvánossággal,  úgyhogy  azokat 
elbírálhatjuk.  Ezzel  szemben  valamely  szindikátus,  avagy  állami  kutató- 
hivatal által  vezetett  petroleumgeológiai  felvételnél  az  üzleti  titok 
megőrzéséből  kifolyólag,  a legtöbb  esetben  részletekre  terjedő  meg- 
figyelési adatokat  hivatalból  eltitkolnak,  legfeljebb  a végső  eredményt 
publikálják,  természetesen  'legtöbbször  az  illető  szindikátus  érdekeinek 
szemmeltartása  mellett.  Nemcsak  a magyar  petroleumkutatásokra  cél- 
zok, mert  hiszen  így  van  ez  mindenütt  az  egész  földön,  ahol  petróleum- 
kutatás  folyik.  Midőn  valamely  állam  petroleum-koncessziókra  pályá- 
zatot készül  kiírni,  úgy  azt  többnyire  nagyszabású  propagandával 
szokták  bevezetni.  Ez  természetes  dolog  s az  ilyesmire  haragudni  nem 
szabad.  Az  ilyen  propagandának  az  a célja,  hogy  a tőkéket  versengésre 
serkentse  és  ilvmódon  az  ajánlatokat  az  illető  államra  nézve  kedvezően 
befolyásolja.  így  volf  ez  Dél-Amerika  republikáinál  is.  A perúi,  colum- 
biai, argentinjai  petróleum-koncessziók  kiírását  is  nagyszabású  pro- 
paganda előzte  meg,  amely  az  illető  területeket  sok  esetben  túlságos 
optimisztikus  geológiai  beállításban  ismertette. 

Ilyen  propaganda  nálunk  is  folyt.  Az  újságokban  minduntalan 
olvashattunk  optimisztikus  hangú,  sugalmazott  cikkeket  az  Alföld  és 
a Dunántúl  petróleumának  és  földgázának  megfúrására  vonatkozólag. 
Mint  említettem,  ilyen  propaganda  mindenütt  létezik,  ahol  petróleum- 
kutatás  folyik,  arra  határozottan  szükség  van  és  így  arra  neheztelni 
nincs  okunk.  Megrovandók  azok,  akik  ezt  kárhoztatják.  Azonban  ala- 
posan meg  kell  fontolnunk,  hogy  egy  ilyen  néha  túlontúl  optimisztikus , 
tudományos  fegyverekkel  is  küzdő  propagandát  miként  értékeljünk  itt 
a Földtani  Társulat  pódiumán,  ahova  csakis  a szigorúan  tudományos 
eredmények  megállapítása  tartozik. 

A petroleumgeológiai  és  a szigorúan  tudományos  jellegű  geológiai 
kutatás  közt  külföldön  mindig  éles  határt  vontak.  A petroleumvállala- 
tok  és  a petroleumkutatással  foglalkozó  állami  kutatóhivatalok  geo- 
lógusai külföldön  többnyire  szigorú  titoktartásra  köteleztetnek.  Sem 
kongresszusokon,  sem  nyilvános  tudományos  szaküléseken  nem  szólal- 
hatnak föl  a petróleum  területet  illető  kérdésekben,  még  tudományos 
kérdések  felett  sem  szállhatnak  vitába.  Hogy  ennek  követésére  nálunk 
is  mily  nagy  szükség  volna,  annak  igazolására  felemlítem  azt  az  esetet, 
midőn  nálunk  egyízben  ilyen  sugalmazott  propagandisztikus,  erősen 
optimisztikus  geológiai  cikkek  jogos  és  megokolt  kritikát  váltottak 
ki,  a pénzügyminisztérium  üzleti  érdekből  a kritizálókat  hallgatásra 
intette.  Ebből  is  látható,  hogy  mennyire  helytelen  az,  hogy  ha 
petroleumgeológusok,  kik  hivatalos  titoktartás  kényszere  miatt  bár, 
a legtöbb  esetben  részletes  térkép-  és  szelvényadataikat  nem  közölhetik, 
mégis  új  teóriákkal  lépnek  a tudományos  fórum  elé  és  számot  tartanak 


60 


IFJ.  LÓCZY  LAJOS  DR. 


arra,  hogy  azokat  bizonyítás  és  kritika  nélkül  el  is  fogadjuk  tőlük. 
Ezért  az  anomáliáért  a magyar  petroleumkutatást  sok  gáncs  és  támadás 
érte,  sok  tekintetben  bizony  méltatlanul  és  igazságtalanul.  A magyar 
petroleumkutatást  megvédeni  mindnyájunknak  hazafias  kötelessége. 

Azonban  nem  PÁVAi-nak,  hanem  Böckh  Hucó-nak  volt  az  érdeme, 
hogy  a Dunántúl  gyürődéses  szerkezetének  lehetőségeire  horvátországi 
eredményei  alapján  legelőször  rámutatott.  A Dunántúlnak  eddig  az 
időpontig  még  átkutatatlan,  plasztikus  neogénképződményekből  fel- 
épített vidékein  bizonyos  gyürődéses  szerkezeteknek  valóban  megvolt 
a lehetősége,  úgyhogy  a petróleum-  és  földgázkutatás  megindítása  a 
Dunántúlon  geológiai  szempontból  teljesen  jogos  és  megokolt  volt. 
Böckh  Hugó  nemzetgazdaságilag  eléggé  nem  méltányolható  érdemének 
tudom  be,  hogy  a petróleum-  és  földgázkutatást  az  Alföldön  és  a 
Dunántúlon  is  megindította,  ezzel  széles  látókörre  valló  fontos  hazafias 
cselekedetet  vitt  végbe,  amiért  ői  csak  elismerés  illetheti. 

A Dunántúl  gyürődéses  hegyszerkezete  azonban  a tudományossóig 
szempontjából  korántsincs  még  sem  bebizonyítva,  sem  megvilágítva. 
Pávai  előrebocsátott  teóriái  még  nincsenek  igazolva.  Teljes  homály 
fedi  azt  a kérdést,  hogy  a Dunántúl  neogénjénél  tulajdonképen  milyen 
jellegű  gyűrődésekről  van  szó.  Nem  tudjuk  még,  hogy  a neogén  gyűrő- 
déseknek milyen  a főcsapása,  regionális  jellegűek-e,  avagy  csupán 
szabálytalan  lokális  redőket  alkotnak.  A neogént  meggyűrő  tangen- 
ciális  erők  valóban  meggyűlték-e  a szilárdabb  mezozói  rögöket  is, 
amint  azt  Pávai  két  év  előtt  előadásában  hangoztatta.  Mindez  még 
teljesen  megvilágítatlan  probléma. 

Gyűrődés  és  gyűrődés  között  sok  és  nagy  különbség  állhat  fenn 
korban,  szerkezetben  és  intenzitásban  egyaránt.  A Balaton-felvidék  és 
a Bakony  variszkusi  (paleozói)  és  vindelicikus  (mezozói)  gyűrődéseket 
árul  el.  Ezeket  a gyűrődéseket  atyám  térképein,  szelvényeiben  és  le- 
írásaiban bőven  ismertette,  tehát  nem  Pávai  érdeme,  hogy  azokat 
id.  Lóczy  szelvényeiben  felismerni  vélte. 

A Balaton  környékének  geomorfológiájáéban  a 6.  oldalon  1913-ban 
kifejti  atyám,  hogy  a Bakonyban  és  a Pécsi-hegységben  csak  a mezo- 
zóikus  rétegek  gyűrődtek  meg  szelíd  boltozatokba  és  teknőkbe,  oly 
módon,  mint,  a horvátországi  karsztban  a kréta  és  az  eocén.  A hosszanti 
és  harántos  repedések  mentén  a töréses  diszlokáció  e régi  mezozoikus 
gyűrődések  nyomait  szétroncsolta.  Id.  Lóczy  szelvényei  és  térképei  azt 
igazolják,  hogy  a hosszanti  törések  régebbiek,  t.  i.  a mezozói  kor  végé- 
től az  ó-harmadkor  közepéig  keletkeztek;  a harántos  törések  fiatalab- 
bak, t.  i.  a legfiatalabb  neogén  lerakodásokat  is  érintették.  így  tehát 
atyám  sohasem  állította  azt,  hogy  a dunántúli  idősebb  képződmények 
felépítette  hegységek  nem  voltak  eredetileg  gyűrt  hegységek.  Azok 


A DUNÁNTÚL  HEG YSZKRK EZETÉRŐL. 


til 


mezozoikus  korú  gyűl ődöttségét  már  ő felismerte  és  le  is  írta.  Paleonto- 
lógiailag  és  sztratigrafiailag  bebizonyította,  hogy  középhegységeink 
mezozoikuma  fácies  tekintetében  a keletalpesi  mediterrán  faciesövek 
folytatását  képezi,  azonban  azt  is  megállapította,  hogy  e hegységeket 
oly  erősebb  felgyűrődések,  mint  amilyenek  az  Alpesekben  és  Kárpátok- 
ban tapasztalhatók,  soha  nem  érintették.  Tagadta  Uhlig  fantasztikus 
okoskodását,  hogy  a dunántúli  régibb  hegységek  felgyűrési  takarót 
képeznek,  melyek  a mediterrán  képződményeken  úsznak.  Ezzel  szemben 
ő kimutatta,  hogy  a mediterrán  diszkordánsan  transzgredál  az  idősebb 
képződményekre.  Cáfolta  Kóbek  érdekes,  de  fantasztikus  elmeful  tatá- 
sait és  kimutatta,  hogy  semmiféle  alapja  sem  lehel  annak  a nézetnek, 
mely  szerint  középhegységeink  gyökérrégiót  alkotnának,  amelyből 
észak  felé  a Kárpátok,  dél  felé  a Dinaridák  tolultak  volna.  Ezzel  szem- 
ben atyám,  jóllehet  a Kelot-Alpesek  fáciesöveivel  való  összefüggést 
beigazoltunk  látta,  igyekezett  Mojsisovics  teoretikus  ősi  szárazulatá- 
nak fogalmát  kiterjeszteni  a Dunántúlra  is. 

Atyám  tehát  a keszthelyi  hegységgel  összefüggő  Bakonyt:  észak- 
nyugatnak hajló,  teljes  perm-alsókr étakorú  rétegösszletből  álló , egy- 
oldalú felépülésű,  gyengén  ráncokba  redőzött  hegységnek  írja  le,  mely- 
nek ősi  gyürődéses  szerkezetét  a hosszanti  és  harántos  törések  és  az 
ezek  mentén  keletkezett  vízszintes  meg  vertikális  eltolódások  a sakk- 
tábla ide-odabillent  kockáival  összehasonlítható  módon  alakították. 
A besüllyedések  és  a haránteltolódások  a jelenkorig  tartottak  és 
mint  azt  a megismétlődő  földrengések  jelzik,  azok  még  ma  is  folyamat- 
ban vannak.  (Lásd  Réthly  földrengéstérképét.) 

Középhegységeink  mezozoikus  gyűrődéseitől  azonban  távol  áll  az 
a gyűrődés,  melyről  Pávai  szólott.  A dunántúli  pannon-  és  mediterrán- 
rétegek  újabban  hangoztatott  fiatal  pleisztocén-korú  gyűrődéseinek 
semmiféle  közük  sem  lehet  az  idősebb  röghegységekben  észlelt  mezo- 
zoikus redőzésekhez.  Atyám  előttünk  levő  bőséges  bizonyítékhalmaza 
alapján  kereken  visszautasítom  PÁVAi-nak  azt  a felfogását,  hogy  a 
dunántúli  neogént  meggyűrő  erők  a röghegységek  ellenálló  kőzetü 
mezozoikumát  regionális  értelemben  újból  is  meggyűrték  volna. 

A Balaton-felvidéken  az  eocénban  a regionális  jellegű  gyűrődések 
megszűntek  és  azok  az  erőhatások,  melyek  a még  problematikus  petro- 
leumtartó  neogén  antiklinálisokat  létrehozhatták,  összefüggő  gyűrődé- 
seket nem  alkottak.  Azok  elsősorban  töréseket,  horizontális  és  verti- 
kális eltolódásokat  alakítottak.  Erre  nézve  a legjobb  bizonyítékot  a z 
a körülmény  adja,  hogy  a konstatált  mezozoikus  redőkre  a neogév 
képződmények  a felvidék  peremén,  a Balaton  mellékén,  többnyire  víz- 
szintesen transzgredálnak,  amint  azt  atyám  részletesen  leírta.  Reá- 
mutatott annak  a lehetőségére,  hogy  a töréses  szerkezet  a Balatontól 


62 


IFJ.  LÖCZY  LAJOS  DR. 


délre  eső  somogyi  neogén  vidékek  altalajában  a nem  nagy  mélységre 
beszakadt  rögökben  is  valószínűleg  megnyilvánul.  A felvidéki  haránt- 
törésekkel egybeeső  somogyi  párhuzamos  eróziómentes,  vízszegény 
völgyekben  eme  törések  folytatását,  vélte  felismerni. 

E mellett  bizonyított  a siófoki  és  a balatonföldvári  fúrás,  ahol 
110,  illetve  300  méter  mélységben  a fúró  a besüllyedt  paleozoikus  al- 
talajt megütötte.  Hogy  délebbre  a Dunántúlon  mily  mélyre  süllyed- 
hetett be  az  idősebb  altalaj,  vagyis  azt  mily  vastagon  borítja  a neogén, 
azt  akkor  fúrási  adatok  híján  ő még  meg  nem  állapíthatta;  ezért  az 
erre  vonatkozó  következtetéseit  mindig  feltételes  határok  közt  közölte. 

Ahol  vastagabb  neogén  borítja  az  elsüllyedt  mezozoikus  és  paleo- 
zoikus hegységet,  ott  mi  sem  zárja  ki  annak  lehetőségét,  hogy  ugyan- 
azok a neogén-korú  erőhatások,  melyek  a röghegységekben  az  atyám 
által  bőven  ismertetett  törési  szerkezeteket  hozták  létre,  a plasztikus 
neogén-fedöben  gyűrődéseket  alakítottak.  Ilyesmit  különben  lokális 
értelemben  a Bálát on-felvidék  mezozoikumában  is  tapasztaltunk. 

Ugyanaz  a tangenciális  erőhatás,  amely  a masszív  ladini  lueszek- 
ben, avagy  a kárniai  sándorhegyi  mészkőben  harántos  cikkelves,  töréses 
egybetoll'ódásokat  hozott  létre,  a plasztikus  raibli  és  werfeni  palákban 
redőzéseket  alkotott.  Utóbbiak  azonban  teljesen  lokális  jellegűek  és 
lánchegységszerű  gvűrődési  szerkezetekkel  kapcsolatba  nem  hozhatók. 
Megjegyzendő,  hogy  a földrengési  terjedési  intenzitások  is  arra  utal- 
nak, hogy  az  említett  balatonvidéki  és  fejérmegyei  parallel  észak-déli 
völgyek  szintén  töréses  jellegűek.  Ha  tehát  a petroleumkutatások  még 
nem  közölt  adatai  a plasztikus  pannonképződményekben  gyűrődéseket 
regisztrálnak,  úgy  nagyfontosságú  a tudományra  nézve  annak  eldöntése, 
hogy  milyen  természetű  és  intenzitású  gyűrődésekről  van  itt  szó. 
Ha  az  idősebb  altalajban  Somogybán  is  a törések  mentén  árkos,  sas- 
bérces szerkezetek  keletkeztek,  úgy  kérdés,  hogy  a fedőben  települő 
plasztikus  pannon-,  szarmata-  és  mediterrán-üledékek  megtörés  nélkül 
flexuraszerűen  meghajolva  követik-e  az  altalaj  árkos  beszakadásait, 
sőt  még  inkább  kérdés,  hogy  ezáltal  helyenkint  a torlódás  következté- 
ben létrejött  helyi  tangenciális  erők  lokális  redőket . brachianti ki ináli so- 
kat és  dómokat  váltottak-e  ki? 

Ezek  a flexuraszerű  boltozatok  és  lokális  gyűrődéséé  szerkezet 
következtében  létrejött  szerkezetek,  amennyiben  a szénhidrátok  való- 
ban jelen  volnának  már,  alkalmasak  azok  felhalmozásához.  Az  ismert 
adatok  alapján  a Balatontól  délre  és  keletre  eső  vidékeken  az  ilyen 
jellegű  gyűrődések  volnának  a plauzibilisek. 

Ilyen  jellegű  neogén  gyűrődésekről  id.  Lóczy  is  megemlékezik. 
A 281.,  404.  és  40b.  oldalon  foglalkozik  a pannon-képződményekben 
észlelt  lokális  gyűrődésekkel.  (Pl.  lásd  a kenese-akarattvai  a nt  i ki  inál  ist . 


A DUNÁNTÚL  HEGYSZEHKEZEI ÉRÜL. 


tid 


A gyűrt  várpalotai  szén  403.  old.  Sághi-puszta  406.  old.  Már  id.  Lóczy 
is  észlelt  a löszben  gyűrődéseket.  520.  old.  Hévíz  407.  old.)  Egészen 
más  kérdés  azonban,  hogy  vájjon  a nagy  vastagságú  neogén  gyűrődése 
az  alatta  elsüllyedt  idősebb  masszív  kőzetü  képződményeket  is  magával 
bírta-e  ragadni  úgy,  hogy  regionális  értelemben  bizonyos  uralkodó 
csapásirány  mentén  vannak  a Dunántúl  neogén  vidékéi  meggyűrve, 
fis  hogyha  ez  valóban  így  volna,  akkor  hol  van  a határ  a töréses  és  a 
gyűrődéséé  szerkezet  között,  mert,  mint  említém,  be  van  bizonyítva, 
hogy  a Balaton-f elvidéket  pliocén-  vagy  pleisztocénkorú  gyűrődés  nem 
érintette.  Ezt  meglévő  térképeink  és  szelvényeink  teljes  mértékben  be- 
igazolják. Nagyon  valószínűtlennek  tartom,  hogy  a hosszanti  Halat on- 
töréstől  délre,  a neogén  fekűjében  egyszerre  minden  átmenet  nélkül 
egységesen  gyűrve  volnának  az  idősebb  tömeges  képződmények.  Ellen- 
ben hiszem,  hogy  a plasztikus  'fedőben , ahol  az  nagyobb  vastagságú, 
a törések  között  szekundér  jellegű  gyűrődések  keletkezhettek:  az  el- 
süllyedt idősebb  fekü  itt  is  inkább  töréses  jellegű  és  nincsen  egységesen 
meggyűrve. 

Egészen  más  lapra  tartozik  a Dunántúl  déli,  Dráva-menti  neogén- 
jének  tektonikája.  Atyám  Balaton-felvidéki  kutatásai  idáig  nem  hatol- 
tak. ő tehát  e vidékek  szerkezetével  közvetlenebbül  nem  foglalkozott. 
Itt  valóban  arra  lehet  gondolni,  hogy  a horvátországi  nagyvastagságú, 
fiatal  redőzést  mutató  neogénláncok  átlépik  a Drávát  és  déli  Somogy- 
ban  és  Baranyában  a dunántúli  idősebb  csapásirányra  merőlegesen 
húzódnak  át  Magyarországba.  Minderről  azonban  részletes  térképeket, 
szelvényeket  és  jegyzeteket  ezideig  még  publikálva  nem  láttunk,  úgy- 
hogy e tekintetben  is  csupán  lehetőségekkel  állunk  szemben. 


A FÖLDKÉREG  LEGFIATALABB  TEKTONIKUS 
MOZGÁSAIRÓL. 

— A 2.  ábrával  és  egy  tektonikai  térképmelléklettel.  — 

Irta:  Pávai  Vájná  Ferenc  dr.* 

A „ Földtani  Közlöm 1917.  évi  kötetében  ilyen  címen  már  egy 
rövid  cikkben  leszögeztem  azt  a meggyőződésemet,  ami  különben  az 
irodalomban  nem  új,  hogy  azok  a tektonikus  erők,  amelyek  a régmúlt 
geológiai  korokban  több  ezer  méteres  hegyóriásokat  emeltek  ki,  ma 
is  változatlanul  működnek  s ma  is  éreztetik  hatásukat  s ezeknek  a 
hatásoknak  megnyilvánulásai  a fiatal  és  legfiatalabb  földrétegeken  is 
meglátszanak. 


Előadta  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  1925.  évi  április  15-i  szakiilésén. 


64 


PÁVAI  VÁJNÁ  FERENC  DR. 


Mostani  tanulmányom  voltaképen  felöleli  a magyar  állami  szén- 
hidrogén-kutatások tudományos  eredményeit  is  és  önállóságából  sem- 
mit sem  von  le,  ha  kiemelem,  hogy  a magyar-horvát  neogén-medencébeu 
is  ezeket  a kutatásokat  Böckh  Hugó  vezetése  alatt  kezdtük  meg  s azo- 
kat 1921.  évig  ő irányította,  mert  magam  dolgoztam  fel  itt  is  nagy 
területeket  s évek  óta  ezeket  a kutatásokat  geológiailag  én  irányí- 
tottam. 

Magyar-horvát  medencére  vonatkozó  megállapításaim  idestova  tíz- 
éves munkám  eredményeképen  a magam  és  munkatársaink:  Papp  Simon, 
Pantó  Dezső,  Yendl  Aladár  és  Ferenczy  István  által  összehordott 
és  térképen  fixirozott  töméntelen  adat  alapján  jöttek  létre.  Ezek  a meg- 
állapítások a körülményekhez  képest  a sztratigráfiával,  morfológiával 
és  a geofizikai  fölvételek  eredményeivel  elég  jól  összevágnak,  de  nélkü- 
lözve a részletekre  is  kiterjeszkedő  publikációkat  geológusaink  és  geo- 
tgráfusaink  egy  részénél,  eddig  még  nem  találtak  kellő  méltánylásra. 

Ma  abban  a helyzetben  vagyok,  hogy  a jobbára  legfiatalabb 
tercier-  és  pleisztocén-  meg  holocén-üledékekkel  borított  magyar-horvát 
tercier-medence  tektonikai  viszonyait  egységesen  térképen  is  rögzíteni 
tudom  (1.  térképmelléklet)  s ennek  a szerkezetnek  olyan  generális 
rendszere  áll  előttünk,  amely  úgy  a Dunántúlon,  mint  az  attól  DNy-ra 
fekvő  Horvát-Szlavoniában  és  K-re  elterülő  Nagy-Magyar- Alföldön 
azonos,  de  azonos  azzal  is,  amelyet  megelőzően  az  Erdélyrészi  meden- 
cére vonatkozólag  Böckh  Hugó  vezetése  alatt  kimutattunk. 

Ez  a tektonika  azonos  — tapasztalataink  és  az  irodalom  adatai 
szerint  — a dunántúli  Kis-Alfölddel  szerves  összefüggésben  levő  wieni, 
felsőausztriai-bajor  tercier-medence  gyürődéses  tektonikájával  és  sok- 
ban analóg  a délfrancia,  olasz,  albán,  romániai,  galiciai,  bakulcör nyéki, 
kisázsiai,  perzsiai,  indiai  stb.  szénhidrogén  tartalmú  neogén-medence- 
részek  gyürődéses  szerkezetével  is. 

Ha  tekintetbe  vesszük,  hogy  nem  is  lehet  más,  mert  hiszen  azonos 
gyürődéses  szerkezetű  lánchegység  lábainál  és  széles  öbleiben  elterülő 
nagy  geoszinklinális  részekről  van  szó,  amelyek  nem  egyebek,  mint  a 
még  nagyobb  és  még  összefüggőbb  paleogén  és  mezozoos  geoszinklinális 
maradványai,  csodálkoznunk  kell  azon,  hogy  nálunk  még  mindig  küz- 
deni kell  egyes  esetekben  azzal  az  állásponttal,  amely  nemcsak  az  azo- 
nos geológiai  fekvésből  és  származásból  eredő  logikus  meggondolásnak, 
de  még  kézzelfogható  és  szemmellátható  adatoknak  is  ellenszegül. 

Mi,  magyar  szénhidrogén-geológusok,  tizenöt  év  alatt  kimutattuk 
és  bebizonyítottuk  Böckh  Hugó  kezdeményezésével,  hogy,  mint  tér- 
képeinkkel igazolhatom,  az  erdélyrészi,  magyar-horvát,  wieni,  osztrák- 
bajor  és  délfrancia  neogén-medencerészek  generálisan  gyűrve  vannak, 
halomra  döntöttük  megelőző  hosszúi  évtizedeknek  ezekre  a területekre 


A FÖLDKÉREG  LEGFIATALABB  TEKTONIKUS  MOZGÁSAIRÓL. 


65 


vonatkozó  hiányos  megfigyelésekből  származó  téves  nézetét.  Hazai 
munkánkat  revidiálták  és  elismeréssel  helyeselték  hasonló  területeken 
járatos  amerikai  (F.  G.  Clapp)  és  angol  (Cunningham  Craig)  geo- 
lógusok. Angolok,  franciák  és  más  idegen  nemzetek  veszik  igénybe, 
mint  azelőtt  soha,  a magyar  szénhidrogén-kutatással  foglalkozó  geo- 
lógusokat. 

Az  erdélyrészi  medencére  vonatkozó  megállapításainkat  két  vaskos 
füzetben  1911-ben,  1913-ban  publikáltuk.1  A magyar-horvát  medencére 
vonatkozólag  pedig  főbb  vonásokban  már  több  előadásban  és  cikkben 
jeleztem  eredményeinket,2  s Vendl  Aladár ; és  Fkrenczy4  kollégáim 
is  ismertettek  egyes  részleteket  előadásaikban,  úgy  a Magyarhoni  Föld- 
tani Társulatban,  mint  annak  Hidrológiai  Szakosztályában,  nem  is 
említve  Böckh  Hugó  egyéb  cikkeit  és  előadásainkhoz  fűzött  sokat- 
mondó hozzászólásait. 

A jelen  alkalommal  méltóztassanak  megengedni,  hogy  a magyar- 
horvát  neogén-medence  szerkezetének  ismertetését  megelőzően  néhány 
adatot  sorakoztassak  fel  annak  bizonyítására,  hogy  a földkéreg  tekto- 
nikus mozgásai  nem  szűntek  meg  az  ember  megjelenési  ideje  előtt, 
hanem  ma  is  változatlan  intenzitással,  végtelennek  látszó  lassúsággal, 
de  még  emberi  mértékkel  mérhető  idő  alatt,  mindig  folyamatban  vannak. 
Ez  a folyamatosság  pedig  — logikusan  gondolkozva  — a bizonyítékait, 
a tanúit  ott  kellett  hogy  hagyja  a terciervégi  és  negyedkori,  sőt  a jelen- 
ben képződő  földkéregrétegeken  is. 

Legyen  szabad  arra  reáutalnom,  hogy  ha  a földkéreg  legfiatalabb 
tagjainak  gyűrődésére  vonatkozó  bizonyítékokat  fel  tudom  sorakoz- 
tatni és  rendszerbe  tudom  állítani,  sok  tekintetben  nóvummal  állunk 
a szakemberek  elé,  és  pedig  nemcsak  nálunk,  hanem  a világirodalomban 
is.  mert  ha  elszórt  adatok  vannak  is  abban,  az  egészen  fiatal  mozgá- 
sokra vonatkozólag  — és  amint  látni  fogjuk,  vannak  — , azokat  tudo- 
másom szerint  még  senki  sem  foglalta  össze  az  általános  tektonika 
szempontjából,  s nem  próbálta  alkalmazni  a földkéreg  szerkezeti  viszo- 

1 .Mentés  az  erdélyi  medence  földgázelöfordulásai  körül  eddig  végzett  kutató- 
munkálatok eredményeiről.  I — II.  rész.  Kiadja  a M.  Kir.  Pénzügyminisztérium . 

2 A Dunántúl  földgáz-petróleum  kincseiről.  Bány.  Koh.  Lapok.  1919. 

A földkéreg  legtiatalabb  tektonikus  mozgásairól.  Földtani  Közi.  1917.  XLVII. 
köt.,  4 — 9.  füzet. 

Adatok  a liorvát-szlavonországi  pleisztocén-lerakódások  ismeretéhez.  Földtani 
Közi.  1917.  XLVII.  köt.,  4 — 9.  füzet. 

A magyar-  földgáz  és  petróleum  geológiájáról.  Bány.  Koh.  Lapok,  1921,  10.  szám. 

Válasz  a magyar  földgázkutatás  kritikájára.  Földtani  Közi.  Ll— LII.  (1921 — 22.) 

kötet. 

s Hidrológiai  és  tektonikai  vonatkozások.  Előadta  a Magyarhoni  Földtani  Társulat 
Hidrológiai  Szakosztályának  1923.  áprilisi  ülésén. 

4 Geomorfológiai  tanulmányok  a Kis-Magyar- Alföld  deli  öblében.  1922.  Március 
1-i  és  április  5-i  előadásai  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  ülésein.  Földt.  Közi  1924. 


Földtani  Közlöny  LV.  köt.  192.). 


o 


66 


PÁVAI  VAJ  NA  FERENC  DR. 


nyainak  kinyomozására,  holott,  amint  meg  vagyok  győződve,  s remélem 
sikerül  majd  a továbbiakban  bebizonyítanom,  ezeket  a fiatal  elmozdu- 
lásokat nagyszerűen  felhasználhatjuk  a gyürödéses  szerkezet  kimuta- 
tására. 

A dolgom  vol'taképen  nagyon  egyszerű,  hiszen  csak  reá  kell  mutat- 
nom a magyar-horvát  neogén-medence  tektonikai  térképére  s azon 
mindenki  saját  szemeivel  győződhetik  meg  arról,  hogy  ott  — bár  a fel- 
szín több  mint  kétharmad  részben  levantei  és  amiál  fiatalabb  üledék- 
takaróval van  borítva  — a felszínnen,  kézi  aknákban  és  fúrásokkal 
mért  sok  ezer  rétegdőlés  alapján  van  egy  olyan  gyűrődéséé  hegyszerke- 
zet kinyomozva,  amely  teljesen  beleillik  és  összevág  a környező  Alpc- 
sek,  Dinaridák  és  Kárpátok  közismert  gyürödéses  szerkezetével.  Lát- 
hatjuk, hogy  mezozoos  kőzetrétegek  egyes  redőzései  folytatódnak  nem- 
csak a jól  feltárt  tercier-üledékekben,  de  a pleisztocénben  is,  hogy 
néhány  km.  után  megint  tercier-  és  esetleg  mezozoos-képződményeken 
vezessenek  át.  Vagyis  a legfiatalabb  üledékrétegeken  is  okoztak  már 
a tektonikus  elváltozások  olyan  mérvű  kimozdulásokat,  amelyeket 
nemcsak  megfigyelhetünk,  hanem  azok  alapján  olyan  redőzéseket  fixi- 
rozhatunk,  amelyeket  a hegységek  lábánál,  a medencék  peremén,  régibb 
lerakodásokban  feltárva  láthatunk  és  konstatálhatunk,  de  amelyeket 
eddig  nem  volt  módunkban  geológiai  felvétel  alapján  továbbnyomozni 
a sík.  patalabb  üledékekkel  fedett  medencékben. 

Az  imént  jelzett  jelenségnek  felismerése  egyrészt  a fiatat . sík 
medencék  szerkezetének  kinyomozását  teszi  lehetővé,  amivel  szemben 
eddig  tehetetlenül  állottunk,  másrészt  a hasznosítható  ásványi  anyagok, 
elsősorban  a földgáz-ásványolaj  kutatásának  geológiai  lehetőségét  adja 
meg  a fiatal,  felszínileg  sík  területeken,  tehát  tudományos  és  gazdasági 
jelentősége  nem  lekicsinyelhető. 

Hogy  földrengések  vannak  és  hogy  azok  nagyrészt  ma  is  földkéreg- 
mozgások következményei,  mindenki  tudja.  Hála  Istennek,  olyan 
kataszt  rófái  is  földrengésekre  vonatkozólag,  mint  az  az  olasz  és  japán 
vulkanikus  vidékeken  nyújt  szomorú  tapasztalatokat  a lakosságnak, 
nekünk  személyes  impresszióink  nincsenek.  A mi  földrengéseink  tekto- 
nikus rengések,  amelyek  nem  egyebek,  mint  a geoszinklinálisos  fokoza- 
tos felgyürödésböl  származó  állandó  feszültségnek  helyenkint  való  ki- 
egyenlítődése, a gyűrt  vagy  gyürödö  kőzetrétegekben  egy-egy  szakadás- 
nak, törésnek  felrepedése,  vagy  továbbfeslése  anélkül,  hogy  az  a fel- 
színen a földkéregben  nagyobb  észrevehető  változásokat  idézne  elő. 

Nem  akarok  most  arra  kitérni,  hogy  ezeket  a földrengéseket 
mint  a közelmúltban  is  nálunk  — tévesen  más  tektonikai  folyamatok- 
kal hozzák  összefüggésbe,  csak  utalok  arra,  hogy  az  ez  évi  egri  föld- 
rengés éppen  úgy,  mint  1867 — 68-ban  Ungváron  és  Laibachban  is  ki- 


A FÖLDKÉREG  LEGFIATALABB  TEKTONIKUS  MOZGÁSAIRÓL. 


ti  7 

újult,  s így  nem  tekinthető  lokális  jelenségnek,  hanem  jele  annak 
a generális  tektonikai  folyamatnak,  amely  az  itteni  közismert  tekto- 
nikai vonal  kialakulására  vezetett  geológiai  korokon  keresztül . s még 
ma  is  folyamatban  van. 

De  visszatérve  tárgyunkhoz,  a magyar-horvát  medencében  köz- 
ismertek és  elég  gyakoriak  a földrengések,  tehát  senkit  sem  lephet,  meg, 
ha  azt  mondom,  hogy  a föld  kérgében  ma  is  vannak  mozgások  és  el- 
mozdulások. Egyelőre  több  bizonyító  erőt  a földrengésektől  ne  is  vál- 
junk, hanem  nézzük  meg,  mit  mondanak  a magyar-horvát,  erdélyrészi, 
wieni,  osztrák-bajor,  délfrancia,  olasz,  albán,  román  stb.  tercier-meden- 
cék kő-  és  földrétegei.  Térképeink  tanúsága  szerint  a peremeken  és  egy 
általán  ahol  fel  vannak  tárva,  meredek,  sőt  sokszor  átbukott  magvú. 
fokozatosan  ellaposodó  redőkbe  vannak  gyűrve.  A redök  legtöbbször 
nemcsak  egymással,  hanem  a peremhegységek  redőzéseivel  is  parallel 
haladnak,  mint  Erdélyben  és  máshol  is.  sokszor  több  száz  kilométer 
hosszúságban.  Ezek  a redőzések  fokozatos  lassú  felgyűrödésről  tesznek 
tanúságot,  vagyis  az  idősebb  üledékek  a redők  magiában  sokkal  mere- 
dekebben állanak,  mint  a burkolatot  képező  fiatalabb  képződmények. 

A redők  magjában  levő  idősebb  rétegek  gyakran  kimosásokat  szen- 
vednek a későbbi,  szinklinálisokba  összezsugorodó  tengeröblök  partjain, 
például:  Erdélyben  a mediterrán  sósagyag  és  szarmata;  vagy  geológiai 
korokon  át  erősen  denudálva  és  erodálva  kerülnek  a fiatalabb  tercier- 
rétegek  alá,  mint  Dél-Franciaországban  a triász-,  vagy  Németországban 
a penni  sóformáció,  amelyet  a posthumusan  továbbgyűrődő  fiatal  üle- 
dékek borítanak  be.  Ebből  természetszerűen  az  következik,  hogy 
a később  képződött  fiatalabb  és  fiatalabb  rétegek  viszonylag  fokozato- 
san kevésbbé  és  kevésbbé  lesznek  eredeti  településükből  kimozdulva, 
hiszen  fizikai  idejük  sem  volt  nagyobb  dőlési  fokot  felvenni.  Vagyis  az 
erdélyrészi  medencében  a mediterrán-  és  szarmata-üledékeknél  a náluk 
fiatalabb  pannoniai  lerakodások  a legtöbbször  enyhébb  dőlésszöget 
mutatnak,  de  azért  ezek  a kisebb  dőlésszögek  is,  amelyek  30 — 40°-ról 
lemennek  3 — 4 -ig,  követik  a peremen  kinyomozott  meredek  rétegzésű 
redők  csapását  az  egész  medencén  keresztül,  s a mély  feltárásokban, 
vág}'  a szemben  levő  peremen  megint  belevezetnek  a redő  meredek 
idősebb  magjába.  Ugyanezt  a jelenséget  látjuk  a redőkön  szabályos 
közökben  fellépő  brachyantiklinális  boltozatoknál.  Ha  ezek  jól  fel  van- 
nak tárva,  meredek  rétegállásokat  találunk  bennük,  míg  a közöttük 
levő  relativ-szinklinálisokban  természetszerűen  a mért  dőlési  fokok 
sokkal  enyhébbek  lesznek,  de  a nagy-  és  kisfokú  rétegdőlések  csapás- 
iránya, többször  egymásután,  parallel  redőzések  csapását  tünteti  fel, 
amely  semmiképen  sem  tekinthető  csupán  eredeti  településnek.  Legyen 
szabad  hangsúlyoznom,  hogy  a felszínen  szabályos  közökben,  egymással 


08 


PÁVAI  VÁJNÁ  FERENC  Dlt. 


parallel  vonulatokat  feltüntető,  ellentett  irányú  rétegdölések,  bármilyen 
kisfokunk  is  legyenek  azok,  gyűrődést  reprezentálnak,  s ezek  alatt  az 
enyhén  hajló  rétegek  alatt,  az  idősebb  tagokat  mindig  meredekebb 
dölésüeknek  találjuk,  sőt  ha  jó  mély  feltárásokat  nézünk  meg,  azok 
többszörösen  redőzöttek.  A kis  dőlésszögek  meglátása  és  lemérése  azon- 
ban nagy  gyakorlatot  igényel.  Ezt  BöCKH-nek  minden  munkatársa  ön- 
magán tapasztalhatta,  s egy  cseppet  sem  csodálkozhatunk  azon,  hogy 
az  ilyen  területeken  gyakorlott  amerikai  és  angol  geológusok,  úgy 
Erdélyben,  mint  a Dunántúl  szelíd  hajlású  rétegein  is,  azonnal  fel- 
ismerték a gyűrődéses  tektonikát. 

Ahol  vannak  levantei  üledékek,  mint  Horvát-Szlavoniában,  ezek 
sorsa  ugyanaz,  mint  a pannoniaiaknak,  gyönyörűen  parallel  redőkbe 
vannak  gyűrve,  úgy  azokon  a terülteteken,  ahol  az  egész  egykori  meden- 
cét borítják,  például  a Száva-Kulpa  környékén,  mint  ott,  ahol  csak  az 
antiklinálisok  közötti  szinklinálisokba  nyomulnak  be,  mint  a Biló- 
hegység  és  Dunántúl  egyes  részein.  30 — 40°-ú,  sőt  ennél  is  jóval  nagyobb 
dőlésszöget  nem  egyet  mértem  levantei  rétegeken,  s kétségtelenül  meg- 
állapíthattam, hogy  azok  nem  voltak  megrogyva,  megcsúszva. 

Megállapíthatom,  hogy  éppen  úgy,  mint  a már  említett  külföldi 
tercier-medencék  és  az  erdélyrészi,  a magyar-horvát  neogén-medenee  is 
generálisan  a környező  hegységek  gyűrődéses  tektonikájával  nagyjá- 
ból egyező  irányú  parallel  redőkbe  van  meggyűrve  és  ez  a gyürődöttség 
a közép-  és  déleurópai,  az  ázsiai  mezozoos  és  tercier  geoszinklinális 
fokozatos  és  napjainkig  tartó  felgyűrődéséből,  hegységgé  válásából 
logikusan  következik,  de  egyébként  is  tercier-üledékeinken  mért,  s tér- 
képeinken látható  számtalan  rétegdőlés  mérései  alapján  bizonyítva  van. 

De  ha  a levantei  lerakodások  is  gyűrődöttek,  s ez  a gyürődöttség, 
ez  az  eredeti  településből  való  tektonikus  kimozdulás  konstatálható 
rajtuk,  akkor  ez  csak  a leülepedésük  utáni  időben,  tehát  a tercier,  a 
pliocén  legvégén  és  a pleisztocénban  történhetett,  vagyis  a földkéreg 
tektonikus  kimozdulásai  fokozatosan  átmennek  a harmadkorból  a 
negyedkorba  is.  Popescu  Yoitesti5  1921-ben  megjelent  munkájában 
az  erdélyi  medence  redőit  már  szemben  a Kárpátok  miocén-redőivel, 
szubkárpáti  postplwcén-wdözésnek  nevezi. 

Megírtam  már  idézett  azonos  című  cikkemben,  hogy  1916-ban  mi- 
képen jöttem  reá  annak  idején  a Bil ó-hegységben  arra  a fontos  körül- 
ményre, hogy  a pleisztocén  réteges  lerakodásokon  is  kimutathatók  a 
fiatalabb  gyűrődési  folyamatok  nyomai,  s hogy  ezeknek  a nyomoknak 
alapján,  ezeken  a rétegzett  pleisziocén-üledékeken  is  tovább  lehet 
nyomozni  a régebbi  és  régi  képződményeken  megállapított  redőzéseket. 


D.  J.  P.  Yoitesti:  Apcrvu  généin!  sur  la  géologio  de  la  Rouinanie. 


A FÖLDKÉREG  LEGFIATALABB  TEKTONIKUS  MOZGÁSAIRÓL. 


Nem  egyszerű,  vagy  legalább  is  nem  olyan  egyszerű,  mint  a tercier- 
ben, a legtöbbször  laza,  hullámos  és  gyakran  kiékelődő  pleisztocén 
homok-  és  agyagrétegeken  dőlésméréseket  végezni,  de  egy  kis  utána- 
járással, körültekintéssel,  s ami  a fő,  gyakorlattal  és  érzékkel  reájön 
az  ember,  hogy  melyek  azok  az  irányok  és  dőlésszögek,  amelyek  a tekto- 
nikát jelölik. 

Eleinte  magam  sem  méltattam  elég  figyelemre  a szerkezet  szem- 
pontjából nem  szívesen  látott  diluviális  lerakodásokat.  Hiszen  én  még 
úgy  tanultam,  hogy  nemcsak  a diluvium  üledékei  feküsznek  a földkéreg 
felszínén  szintesen,  amint  azok  kiképződtek,  de  még  tercier-medencéink 
is  nyugodt  lapos  teknőt  alkotnak,  s őket  már  nem  érte  semmi  azokból 
az  erőkből,  ami  a szomszédban  az  Alpeseket,  Kárpátokat  és  az  ezekhez 
tartozó  hegységeket  több  ezer  méterre  emelték  ki  az  egykori  tenger 
fenekéről.  Akkor  még  csak  az  erdélyrészi-medencéről  sikerült  volt  ezt 
a téves  hitet  megingatnunk,  s alig  ismertem  valamit  a magyar-horvát 
medencéből  és  semmit  az  osztrák-bajor,  francia,  olasz  stb.  hasonló 
típusú  medencékből. 

Az  első,  ami  nemcsak  a rétegdőlések  irányát  tükrözi  vissza  a leg- 
több esetben  hűen  (lévén  ez  fizikai  törvény  következménye,  mert  a víz 
lejtőn  folyik,  legyen  ez  a lejtő  bármilyen  csekély),  hanem  a ma  is  tartó 
redőkiemelkedések  és  szinklinális-besüllyedések  konstatálására  vezetett, 
az  a lefolyó  vizmedreknek  az  iránya  és  alakja  volt  már  Erdélyben  is. 

Valóságos  hálával  tekintek  a legnehezebb  problémák  megoldásánál 
ezekre  a hű  segítőtársaimra.  191'2-ben  mesterem,  Böckh  Hugó,  a Med- 
gyes-Segesvár  környéki  vidéket  adta  munkaterületül,  a Nagyküküllőtől 
D-re.  Ez  a megelőző  években  más  munkatársaink  felvételi  területe  volt, 
s így  voltaképen  reambulációs  munkát  képezett.  Sehogysem  boldogultam, 
mert  Segesdnél  iszapvulkánt  említettek  BöCKH-nek,  amely  antiklinálison 
kellett  volna  legyen,  én  pedig  vápát,  szinklinálist  találtam.  Feltűnt 
azonban  nekem,  hogy  amíg  a folyó  Segesvár  alatt  és  felett  széles  lapos 
völgyben  lustán  kanyarog,  Segesvárnál  aránylag  szűk  szorosban  gyor- 
sabban és  ma  is  bevágva  folyik.  Nem  gondolhattam  egyébre,  mint  hogy 
ez  a jelenség  Segesvárnál  a talaj  fokozatos  kiemelkedésével,  tehát  redő- 
zéssel  kapcsolatos,  s szorgosan  gyűjtöttem  tovább  a rétegdőlési  adato- 
kat, amelyek  igazolták,  hogy  Segesvárnál  egy  É-ra  lejtő  lapos  redő 
tengelye  halad  keresztül  a folyón.  Végre  tehát  meg  volt  az  antiklinális, 
amit  hiába  kerestem  Medgyestől  idáig,  s Böckh  megelégedve,  később 
több  nehezebb  területet  osztott  ki  nekem.  Igv  jutottam  az  izavölgyi  és 
felsőausztriai  megbízatáshoz,  s Franciaországban  is  együtt  dolgoztunk. 

Mivel  megállapodásunk  értelmében  csupán  3 évig  nem  volt  szabad 
külföldi  tapasztalataimat  publikálni,  most  már  a 4— 5-ik  évben,  a hazai 
tektonikai  viszonyok  rendszerének  alátámasztása  érdekében,  egészen 


70 


PÁVAI  VÁJNÁ  FERENC  DR. 


röviden  kívánom  ismertetni  térképi  adataimat,  amelyek  Felső- Ausztriá- 
ban saját  tapasztalataimat  rögzítik,  míg  Dél-Franciaországban  Böckh-cI 
együtt  végzett  közös  megállapításunk  eredményei. 

F első- Ausztriában  W els  környéke  régen  ismert  földgázos  terület, 
de  a felszínt  borító  schlierről  és  annál  fiatalabb  üledékekről  minden 
geológus  egyhangúlag  azt  állította  1920-ig,  hogy  azok  eredeti  zavar- 
talan településűek. 

Mivel  a wieni  medencéről  már  1913  óta,  amikor  BücKH-el  együtt 
tanulmányoztuk  a Morva  völgyét,  autopsziából  tudtuk,  hogy  az  gyűrt 
területet  képvisel,  s Egbellen  az  ottani  redőzésen  már  virágzó  olaj- 
bányászatunk  volt,  kézenfekvőnek  látszott  a feltevés,  hogy  a felső- 
ausztriai-bajor  tercier-medence  is  gyűrve  van. 

Ennek  a megfontolásnak  alapján  vizsgáltam  meg  1920  augusztusá- 
ban Wels  környékét,  s ott  már  az  első  napokban  sikerült  megállapíta- 
nom, hogy  Wels-en  keresztül  redő  vonul  ÜK — DNy-i  irányban,  s azt 
Bachmaningon  tálig  követtem.  Az  enyhe  dőlésszögek  és  orográfia  szerint 
is  ezen  a redőn  két  boltozat  mutatkozott.  D.  felé  Steinliaus  és  Lambach 
irányában  ennek  megfelelően  szinklinálist  találtam,  s 1 Vimsbach  táján 
újabb  redőt,  amelynek  folytatása  a V öklabrucknál  levő  boltozatban  van. 

A welsi  redőt ől  ÉNy-ra  Schmieding-Altenhof  irányában  találtam 
szinklinálist  grandi  üledékekkel,  s Grafing-Haiding-Grieskirchen-Meggen- 
bach  irányában  a következő  redőt.  Itt  három  boltozódást  konstatáltam, 
s a két  keleti  között  Schallerbachnál  479  m mély  fúrás  kénhidrogénes 
meleg  vizet  ad,  s kevés  metán  is  mutatkozott.  A következő  szinklinálist 
N eumarkt-P  romnál  találtam,  míg  az  antiklinálist  Riedaunál,  s ezen 
Lambrechten  környékén  nagy  boltozatot  konstatáltam.  É.  felé  Andorf 
és  Sicharting  között  van  a szinklinális,  de  az  utóbbin  keresztül  keskeny 
redőt  láttam  KNy-i  irányban,  s a peremi  szinklinális  után  Taufkirchen- 
nél  annak  a Cseh-masszivum  gránitjára  támaszkodó  szárnyában  kevés 
olajat  szolgáltató  fúrás  volt.  Tehát  öt  redőt  és  öt  szinklinálist  sikerült 
kinyomoznom  ezen  a vidéken,  amelyeket  augusztus  végén  BöcKH-nek 
be  is  mutattam. 

A redők  iránya  Wels  táján  ÉK — DNy-i,  de  Ny-ra  menve  bizonyos 
Ny — 1 DNy-i  elhajlásra  való  hajlamot  árulnak  el.  A gyűrődés  iránya  az 
alpesi  redőzés  csapásával  hasonlítható  össze. 

Mint  az  itteni  és  az  alpesi  redőzések  okadatolásánál  igen  fontosat 
említem  meg,  hogy  a welsi  állami  mélyfúrás  1903-ban  1037  méterben 
érte  el  a gránitot,  anélkül,  hogy  közben  mezozoikumot  ütött  volna 
keresztül.  És  a schallerbachi  fúrás  alján  levő  durva  homok  sem  egyéb 
gránitporladéknál,  tehát  ha,  mint  egyes  szerzők,  például  Schubert,  a 
welsi  fúrás  alsó  100  m-es  rétegsorát  szárazföldi  oligocénnek  tekintjük, 
akkor  is  a felsőausztriai  neogén-medencében  éppen  úgy  hiányzik  a mező- 


A FÖLDKÉREG  LEGFIATALABB  TEKTONIKUS  MOZGÁSAIRÓL. 


TI 


zoikum,  mint  Galíciában,  ahol  az  áttolódott  flistakaró  alatt  a miocén, 
és  az  alatt  mezozoikum  nélkül  a karbon  jelentkezik  a fúrásokban. 

Dél-Franciaországban  a Pirenneusok  és  a Centrali s-plató  között 
olyan  geoszinklinális  terül  el,  amelyben  a mezozoikum  is  jól  van  kép- 
viselve, mint  Daxtól  D — DK-re,  ahol  a triász  sóformáció,  jura,  kréta  és 
eocén  is  felszínre  kerül.  Daxtól  DK-re  Goujacq-ná\  erősen  gyűrt  felső 
triász  sóformáció  boltozódik  fel  oíi tokkal,  sós  forrásokkal  és  olajos 
aszfaltnyomokkal.  Fedőjében  olajos  eocén-mészköveket,  találunk  az  ős- 
emberi leletek  miatt  híres  brassempouy-i  barlang  környékén  és  másfelé 
is.  DK.  felé  aquitanient,  és  burdigalient  képviselő  és  fiatalabb  kavicsos, 
homokos  képződményekből  álló  halomvidéket,  találunk,  amelyen  Bras- 
sempouy- nál  szép  relatív  színlel inálist  és  Castelner  környékén  elnyúlt, 
nagyszerű  brachyantiklinálist  nyomozhattunk  ki  az  eddig  szintén  eredeti 
településben  levőnek  hitt  neogén-üledékekben,  amit  a rétegdőlési  adato- 
kon kívül  morfológiai  formák  is  igazolnak.  É felé  Audignonnál  az  eocén 
és  miocénban  van  egy  szintén  ÉNy — DK-i  irányú  redőn  elnyúlt  brachy- 
antiklinális,  s a kettő  között  természetes  szinklinális.  ÉK-re  az  audi- 
gnon-i  redő  után  következő  szinklinális  és  redő  hiányosan  van  csak 
konstatálva,  de  Arthez-Maupass  között  megint  szép  szinklinálist  talál- 
tunk, s efölött  Estang  vidékén  ezzel  parallel  elnyúló  brachyantiklinálist 
és  Monclar-ná\  újabb  szinklinálist,  míg  tovább  É felé  Roquefort-Sz. 
Julién  vonalán  az  eocén-üledékek  felszínre  emelkedése  jelzi  a redőt,  de 
dőlésmérésekkel  is  igazoltuk  azt. 

Vagyis  anélkül,  hogy  tovább  részletezném,  a Pirenneusok  lábánál, 
vagy  a Biaritzi  part  és  lioni  öböl,  meg  Lion  környékén  szerzett,  a tekto- 
nikai és  szénhidrogén-előfordulási  viszonyokra  vonatkozó  megfigyelé- 
seinket, tény  az,  hogy  az  Adour-folyó  vízgyűjtő  területén  a Pirenneusok 
csapásával  megegyező  lefutású  geoszinklinális  felgyűrődést  állapítot- 
tunk meg  mi  is,  amely  felgyűrődést  a triász  utántól  fokozatosan  a neo- 
gén  végéig  tudtunk  követni,  miközben  egyes  redők  kiemelkedve  részekre 
tagolták  a geoszinklinálist,  s ezzel  ez  a tektonika  a magyar-horvát 
medence  szerkezeti  viszonyaira  emlékeztet. 

Olaszországban  1924.  év  tavaszán  tettem  egy  kirándulást,  s úgy 
Róma,  mint  Ancona  és  Bologna  környékén  láttam,  hogy  a miocén- 
és  pliocén-lerakodások  az  idősebb  képződményekkel  parallel  redőzöttek. 
A P ó-síkság  D-i  peremén  a redők  iránya  ÉNy — DK-i  és  ez  az  eocén-  és 
kréta-redőzések  iránya  is,  amint  azt  nemcsak  saját  Firenze- környéki 
tapasztalataimból  tudom,  hanem  egy  olasz  barátunknak  a Velleja- kör- 
nyéki olajos  területről  küldött  térképvázlatán  is  láthatjuk.  Itt  a geo- 
lógiai térkép  szerint  eocénben  vannak  a redők,  míg  a másik  ÉK-re,  a 
salsomaggiorei  hasonló  területről  küldött  vázlat  már  a miocén-  és 
pliocén-üledékek  redőzéseit  tünteti  fel. 


PÁVAI  VÁJNÁ  FERENC  DR. 


( 


72 

Papp  Simon  kollégám  Albánia  neogén  üledékeinek  gyűrődöttségéf 
tanulmányozta  ugyancsak  az  1924.  év  folyamán.  Románia  stb.  olajat  adó 
területek  neogénjónek  gyűrt  volta  közismeretes.  Ha  már  Közép-  és  Dél- 
Európában  mindenfelé  gyűrődött  a neogén,  nem  lehet  meglepő,  ha  az 
erdélyi  és  a magyar-horvát  medence  neogénje  is  az.  És  az  is,  amint  azt 
mindkettő  térképén  láthatjuk.  De  ha  a neogén  gyuréídött,  ez  a gyűrődés 
részben  a neogén,  a pliocén  után  kellett,  hogy  lejátszódjon,  a terciervégi 
rétegek  lerakodása  után,  tehát  kellett,  hogy  legyenek  negyedkori . sőt 
jelenkori  tektonikus  elmozdulások  is. 

A Társulat  1913.  évi  januári  ülésén  utaltam  reá  egy  hozzászólásom- 
ban, hogy  a Segesvár-hégeni,  s a Szászkézd-Szászdálya-pusztacelinai 
redők  volkányi  összeszögclésétől  É-ra  több  falu  határában  a patakok 
olyan  erősen  és  gyorsan  vágnak  be  ellentétben  a vidék  többi  patakjaival, 
hogy  valóságos  járhatatlan  szurdokokban  folynak,  ami  szintén  a talaj- 
nak a két  redő  összekanvarodása  által  való  jelenkori  kiemelkedésével 
magyarázható. 

1913-ban  a muraközi  petroleumos  területen  tapasztaltam,  hogy  ahol 
a szelencéi  (Selnica)  redő  tengelye  a szelencéi  patakon  áthalad,  az  ott 
egészen  szűk  völgyben  bevágódva  csörgedez,  de  fennebb  a redő  szárnyán 
a szinklinális  felé  széles  lapos  völgyben  elterülve  stagnál  a víz,  tehát 
a ma  is  kiemelkedő  redő  tengelye  mintegy  gátat,  képez  a lefolyó  víz  elé, 
s arra  kényszeríti,  hogy  bevágódó  felső  folyás  jelleggel  egye  magát 
keresztül  azon. 

Ezek  a jelenségek  azonban  mind  olyan  helyeken  vannak,  ahol  a 
pannoniai  emelet  üledékein  figyelhetők  meg,  ezek  a napjainkig  tartó 
kiemelkedések,  gyűrődéssel  kapcsolatos,  tehát  tektonikus  földkéreg- 
mozgások. De  vájjon  miként  a karomat  könyökben  nem  hajlíthatom  be 
anélkül,  hogy  hullámosán  ráncos  kabátom  ujja  ne  vegye  fel  könyököm- 
ben szintén  a karom  hajtásával  megegyező  generális  hajlást,  azonképen 
vájjon  elképzelhető-e,  hogy  a több  ezer  méter  vastag  idősebb  gvűrődő 
rétegsort  takaró,  mondjuk  sokszor  még  100  méter  vastagságot  sem 
reprezentáló  pleisztocén  lerakodások  ne  éreznék  meg  azonnal  az  alattuk 
levő  50-szer,  100-szor  vastagabb  kőzettömegnek  az  elmozdulását? 
Hiszen  a gyűrődő  posthumus  tercier-redők  kőzetsora  és  a befedő  vékony 
pleisztocén  között  az  arány  talán  még  kisebb,  mint  a karom  és  a kabá- 
tom között.  Egy  gummibotra  ragasztott  cigarettapapír  az  egész. 
Az  ugyan  vele  fog  hajlani  minden  helyzetben  a bottal,  s hajlásszöge 
pontosan  a bot  hajlásszögének  mása  lesz,  amint  bőven  elegendő,  hogy 
behajlított  könyökömön  a kabátom  generális  hajlásszögét  állapítsuk 
meg,  ahhoz,  hogy  a karom  hajlásszögére  következtetni  tudjunk. 

Ha  a közvetlen  gyűrt  tercier-rétegekre  települt  pleisztocén-rétegek 
némileg  elegyengették  a diszkordanciából  származó  lejtőt,  olyan  nyu- 


A FÖLDKÉREG  LEGFIATALABB  TEKTONIKUS  MOZGÁSAIRÓL. 


73 


godt  települést  vehetnek  fel,  mint  például  a Balaton . vagy  bármely 
sekély  partíi  tó  áradása  után  az  apadásnál  visszamaradó  vékony  homok- 
vagy iszapréteg,  amit  a fürdőző  gyerekek  kicsi  ásóikkal  gödrökben  tár- 
nak fel,  s amelyekkel  szakasztotton  azonosak  lösz  alatti  réteges  diluviá- 
lis  lerakodásaink  majdnem  az  egész  magyar-horvát  medencében.  Ha  ez 
alatt  a kabát  alatt  a karom  könyökben  meghajlik,  kiemelkedik,  bizony 
vele  hajlik  a kabát  is,  s ha  hajlásának  szögeit,  bármilyen  kicsinyek  is 
azok,  valamiképen  le  tudom  mérni,  s térképre  rakom  fel,  parallel  haladó 
ellentett  dőlésirányokat  fognak  feltüntetni,  redözést  fognak  fixirozni,  és 
pedig  olyan  redözést,  amely  széles  pleisztocén-területről  átmegy  foko- 
zatosan olyan  tercier-  vagy  mezozoos-területre,  ahol  a redők  folytatásai 
szépen  feltárva  meredek  dőlésekkel  állanak  előttünk.  Persze  ki  kell  tudni 
keresni  azokat  a rétegeket , amelyeken  egyáltalán  lehet  valamit  látni , 
meg  kell  ítélni  tudni  a generális  dölésirányt,  a medence  tektonikai  hely- 
zetét, elegendő  bátorsággal  kell  bírni  ahhoz,  hogy  a dölésfok  és  irány 
középértékeit  meghatározhassuk,  s ha  a dolog  véletlenül  nem  egyezik, 
keresni  kell  tudni  valami  más  támpontot  a szerkezet  kinyomozására. 

És  most  megint  visszatérek  az  én  kedves  patak-  és  folyó-völgyeim- 
hez,  hiszen  éppen  a minap  örvendeztetett  meg  Maros  kollégám,  hogy 
például  a Balatontól  délre  Gadánynál  azt  a helyet,  ahol  a legidősebb, 
már  pannoniainak  vehető  üledékeket  találta,  a völgy  délről  pontosan 
félkörben  futja  körül,  s míg  a völgy  északi  oldala  lapos,  a déli  bizony 
jó  meredek.  Ezt  a helyet  megelőzően  Vendl  Aladár  szerkezetileg  tanul- 
mányozta, de  Maros  barátom  sohasem  foglalkozott  behatóan  a mi 
dolgainkkal,  s mégis  meglátta  azt  a törvényszerűséget,  hogy  gyűrt 
területen  az  idősebb  tag  megjelenése  kiemelkedést,  redéit,  ez  esetben 
brachyantiklinálist  jelent,  s hogy  a lefolyó  víz  réteg  mentén  lecsúszva, 
folyton  mélyebbre  és  mélyebbre  eszi  magát,  a kőzetrétegek  közé,  s 
asszimmetrikus  völgyet  alkotva  követi  a völgytalpot  képező  rétegek 
csapását,  vagyis  brachyantiklinális  szárnyban  félkörben  szaladja  azt 
körül.  Ez  az  a közismert  morfológiai  forma,  amely  a legmegbízhatóbban 
nyomra  vezetett  15  éves  tektonikai  felvételeimnél,  ami  természetes  is, 
hiszen  fizikai  törvényeken  alapszik.  Más  esetekben  a brachyantiklinálisok 
vízválasztóként  szerepelnek,  amelyek  centrumáról  minden  irányban 
patakok  folynak  le,  s erősen  bevágódó  árkok  jelzik  a talaj  fokozatos 
kiemelkedését.  Ritkább  eset,  amikor  a völgyek  szétágazása,  illetve  össze- 
futása jelzi  a boltozatot,  mert  hiszen  ez  a jelenség  inkább  a szinklináli- 
sok,  illetve  vápák  réteghajlásából  következik.  A nagyobb  folyók  nagy 
kanyarulatai,  s oda  összefutó  mellékvölgyelések  szintén  brachyantikli- 
nálist jeleznek,  mint  a Kapós-kurdi,  vagy  szárazdi  kanyarulata. 

Lássunk  néhány  példát: 

Pécs-Biikkösd  között  egy  perm-magvú  boltozat  van,  amelyet 


74 


PÁVAI  VÁJNÁ  FERENC  DR. 


alsó  és  középső  triász-üledékek  burkolnak  be  félkörben  É-on  és  K-en 
nagyjából  ennek  megfelelő  dőléssel.  A brachyantiklinális  ÉK.  részén 
eredő  völgyek:  a Petőc,  Viganvár-Nyárás-p&tak  és  abaligeti  patak 
É-ra,  majd  Ny-ra  folynak,  s DNv-ra  kanyarodva  egyesülnek  a Bük- 
kösdi  vízben,  amely  D-nek  folyik.  A Jakabhegy  ÉK-i  lejtőjén  eredő 
Égervölgy  DK-re  és  D-re  kanyarodva,  N émetiirögnél  DNv  felé  haj- 
lik, vagyis  ott,  ahol  a boltozat  triász-köpenyege  megvan,  a völgyek 
gyönyörűen  követik  annak  lefutását,  s jelzik  az  uralkodó  rétegdőlési 
viszonyokat. 

A Kárpátokban  és  gyűrt  középhegységeinkben  minden  ennél 
fiatalabb  geológiai  kor  képződményeiben  találnánk  példát  arra,  hogy 
a boltozatokat  sokszor  háromnegyed  körben  szaladják  körül  a lefolyó 
vizek  völgyelései,  ami  persze  természetes  is,  ott  azonban  meredeken 
kiállnak  a feltárt  kőzetrétegek,  s nem  kell  a völgyek  lefutását  néz- 
nünk, hogy  a hegyszerkezetet  megállapítsuk,  de  még  ilyenkor  is  tájé- 
kozódást nyújtanak  a jó  morfológiájú  térképek.  A fiatal  üledékekben 
azonban,  ahol  mint  a terciervégi  és  pleisztocén-diluviális-képződmé- 
nyekben  igen  fontos  útmutató  a víz  útja,  a vízé,  amelynek  legkisebb, 
szemmel  nem  is  konstatálható  lejtőn  is  le  kell  folynia,  s éppen  ezzel 
jelzi  azt  a dőlésirányt,  amelyet  azért  keresünk,  hogy  a földkéreg  fel- 
szín alatti  szerkezetének  változásait  napjainkig  megállapíthassuk. 

Be  fogok  mutatni  néhány  ilyen  völgykanyarulattal  is  jelzett 
erdélyi  brachyantiklinálist,  még  pedig  különböző  korú  kőzetekben. 
A mediterrán  sós  agyag-komplexumban  kissé  bajos  jó  példákat  találni, 
mert  az  rendesen  többszörösen  van  gyűrve,  s aránylag  puha  rétegeivel 
nem  tud  egy-egy  többszörösen  gyűrt  boltozatszárnyban  a lefolyó  víz- 
nek könnyen  kidolgozható  lejtőt  adni.  Mégis  ha  a t ordái  kősómagvú 
mediterrán-boltozat  térképét  nézzük,  fel  kell  tűnjön  a Botorom-  és 
Ujtordai  völgy,  amely  ÉK-ről  DNy — D,  majd  DK  felé  kanyarodva 
futja  körül  a brachyantiklinális  egyik  felét,  s ahol  annak  tengelye 
lennebb  száll,  a Sósvölgy  vége  határolja  majdnem  összeérve  az  előbbi- 
nek keleti  ágával. 

Az  aránylag  nyugodtabb  településű  szarmatával  borított  vidéken 
még  több  szép  példáját  találjuk  az  ilyen  rétegdőlés  mentén  körbefutó 
völgyeknek.  A sok  közül  nekem  a legjobban  tetszett  az,  amit  a meleg- 
földvári  boltozatnál  láttam  Sál-mástól  É-ra,  mert  bár  ..Az  erdélyi 
medence  antiklinálisainak  vázlatos  térképeu  az  itteni  redőzések  le- 
futását tévesen  tünteti  fel,  ott  valóságos  gyermekjáték  a boltozatot 
megállapítani,  nemcsak  azért,  mert  a feltárások  sűrüek  és  nagy- 
szerűek, hanem  azért,  mert  a völgyek  nemcsak  a szárnyakat,  hanem  a 
boltozat  közepét  és  a redőtengely  lehajlását  is  illusztrálják  ívelt 
kanyarulataikkal  megjegyezve,  hogy  a boltozat  centruma  elég  meredek 


A FÖLDKÉREG  LEGFIATALABB  TEKTONIKUS  MOZGÁSAIRÓL. 


domboldalon  van,  amelynek  lejtője  (kilométerenként  100  m esés) 
egyáltalában  nem  akadályozza  a mellékvölgyek  réteghajláshoz  alkal- 
mazkodó ívelt  tektonikus  kanyarodásait. 

A pannoniai  üledékekkel  fedett  területeken,  ahol  a település  ter- 
mészetszerűen még  nyugodtabb,  se  szeri,  se  száma  azoknak  a morfoló- 
giai formáknak,  amelyek  a rétegek  hajlását,  tektonikai  helyzetét  rög- 
zítik, s adnak  fontos  útmutatást  a szerkezet  kinyomozásánál.  Például  a 
szarmata-magvú  pusztacelinai  boltozatot  a Szászkézd-nádpataki  anti- 
klinálison  délről  még  a szarmatán  folyó  ilics-patak  és  Haarbach 
ölelik  félkörben  körül,  míg  északról  a Hics-patakkal  azonos  víz- 
választón eredő  Schanser  Bach  kerüli  meg  domború  ívben  Szászdál '/iá- 
nál, majd  Apóidon  felül  homorú  ívvel  metszi  át  az  előbbi  és  a Seges- 
vár— Újváros — Lessesi  redő  közötti  synklinálist.  Ápold  alatt  megint 
éles,  domború  ívvel  jelzi  az  antiklinálist,  hogy  innen  homorú  ívben 
mutassa  a segesvári  boltozat  kidudorodását  Segesden  át  Segesvárig, 
ahol  hosszú,  de  igen  tanulságos  lefutás  után  a Nagykiikiillőbe  ömlik. 

Nem  is  fárasztom  tovább  olvasóimat,  hiszen  ez  a sok  közül  kiraga- 
dott néhány  példa  is  azt  hiszem  elég  meggyőző  volt  ahhoz,  hogy  a 
még  fiatalabb  és  még  nyugodtabb  településű  képződményekkel  betakart 
területeken  a lefolyó  víz  útjainak  irányát  megérthessük  és  lássuk  az 
összefüggést  az  altalaj  szerkezete  és  a között. 

Horvát-Szlavoniában,  tehát  a magyar-horvát  medencében  a pliocén- 
végi,  levantei  vidéken  mindenfelé  láthatjuk,  hogy  a lefolyó  víz  még  sok- 
szor ott  is  a rétegek  dőlését  és  csapását  követi,  tehát  a tektonikai  fel- 
építéshez alkalmazkodik,  ahol  az  orográfiai  lejtő  más  irányt  szabhatna 
neki.  Csak  azt  említem  meg,  hogy  a bujavicai  sok  földgázt  és  olajat  is 
tartalmazó  boltozatot  a Pakra-patak  völgye  D-ről  domború  ívben  öleli 
s a sík  völgyben  a patak  mai  medre  a boltozatfúrásokkal  megállapított 
másik  oldalára  kanyarodott  át,  s a jobboldali  mellékvölgyek  is  azt 
követik  bizonyos  lefutás  után. 

S most  menjünk  a pleisztocénnel  fedett  területre. 

A pleisztocénnel  fedett  területen  nem  igen  tudok  válogatni,  annyi 
példám  van.  Azt  kell  mondanom,  hogy  ahány  boltozat  van  a magyar- 
horvát  neogén-pleisztocén-medence  nagyjából  KNy-i  irányú,  kanyargó, 
parallel  redőin,  alig  akad  olyan,  amelyen  ne  találnánk  valami  jellemző 
dokumentumát  annak,  hogy  éppen  úgy,  amint  a lefolyó  víz  útjának  irá- 
nyáról az  altalajt  felépítő  rétegek  dülésére  és  csapására  következtet- 
hetünk, azonképen  a megállapított  üledékrétegek  dülése  és  csapása, 
tehát  az  altalaj  szerkezete  is  azt  dokumentálja,  hogy  a kettő  között  a 
legrégebbi  üledékektől  kezdve  napjainkig  elválaszthatatlan  szerves 
összefüggés  van,  sőt  mennél  fiatalabb  és  mennél  kevésbbé  megbolyga- 


PÁVAI  VÁJNÁ  FERENC  DR. 


76 


tott,  meggyűrt  rétegsort  vizsgálunk,  ez  az  összefüggés  annál  pre- 
gnánsabb. 

A gadányi  boltozatról  és  az  azt  D-ről  körülvevő  patakról  már 
beszéltem.  A D-re  következő  redőn  kissé  DNy-ra  a F elsőség esdnél  levő 
boltozatot  Ny,  É és  K-en  folyja  körül)  a Sió-árok  nevű  patak.  S egyik 
mellékága  D — DK-ről,  úgyhogy  csak  DNy-on  van  egy  kis  szárnyrésze, 
amelyet  nem  vesz  körül.  A pleisztocén  középső,  réteges  homok  és  agyag 
tagján  éppen  úgy,  mint  a centrumban  felszínen  levő  alsó,  néha  szintén 
rétegezett  konkréciós  szürke  agyag  tagján  mért  dőléseim,  ennek  a 
kanyargásnak  teljesen  megfelelők,  s ezt  a két  mélyebb  pleitocén-tagot 
a legfiatalabb  tag,  a lösz  fogja  majdnem  egészen  körül,  tehát  ebben  az 
esetben  is  nemcsak  dőlésmérések,  hanem  morfológiai  formák  és  sztrati- 
grafiai  elhelyezkedés  alapján  állapíthattam  meg  a brachyantiklinális 
boltozatot. 

A Nagyberek  D-i  folytatásában  levő  széles  szélmarta  völgyben  levő 
kaki,  csökölyi,  nagyatádi , magyarladi,  szuloki  és  háromfai  boltozatok 
mindegyikén  találunk  a dőlési  adatokon  kívül  hasonló  támogató  mor- 
fológiai formákat  is  a tektonikai  szerkezet  bizonyítására,  úgyhogy 
amint  munkatársaim  bizonyára  emlékeznek,  a már  ismerős  szerkezeti 
rendszer  alapján  nekem  sikerült  a tiszta  térképlapokon  még  fölvétel  előtt 
a három  utóbbi  boltozat  helyét  kijelölni,  s azt  Vendl  részletes  felvételei 
valósággal  meglepően  igazolták.  Ennek  a bizony  elég  sík  területnek 
azonban  sokkal  nagyobb  jelentősége  abban  rejlik,  hogy  a kiemelkedő 
boltozatokon  a legmélyebb  pleisztocén-tagok,  sőt  a kaki  boltozatban 
valószínűleg  már  a levantei  üledékek  is  megtalálhatók  a kéziaknák- 
ban, míg  a széles  völgyelés  két  kiemelkedő  oldalán  ezek  felett  mindenütt 
a legfiatalabb  tag,  a lösz  foglal  helyet  a Balatontól  a Dráváig,  s így  a 
sztratigrafiai  felépítés,  amire  ebben  az  esetben  megelőzőleg  nem  helyez- 
tek súlyt,  kétségtelenül  megdönti  a LóczY-CKOLNOKY-féíe  vetődésen 
árkok  teóriáját,  mert  hiszen  ha  ez  az  lenne,  éppen  fordítva  a legfiata- 
labb tagnak  kellene  az  árokban  lenni,  s az  idősebbek  volnának  a parto- 
kon, vagy  legalább  is  nem  lehetnének  az  idősebb  pleisztocén-tagok  körül- 
belül egy  magasságban  az  árokban  és  annak  partjában  is.  Különben  is 
ma  már  látjuk  térképek  és  szelvények  (Lásd  melléklet!)  alapján,  hogy 
a dunántúli  medencerész  szerkezetét  nem  a soha. senki  által  részletesen 
le  nem  írt  és  térképre  nem  rajzolt  törések,  hanem  parallel  redőzöttség 
jellemzi,  s ezek  a redők  éppen  harántolják  az  ED-i  irányú  nem  tektonikus 
eredetű,  hanem  deflációs  völgyeket,  mert  ezek  tényleg  deflációs  völgyek, 
amint  azt  Penk  már  1892-ben  jelezte  „Morphologie  dér  Erde“  munkájá- 
ban, csakhogy  ezt  a felismerést  a töréséé  elmélet  egészen  elfödte,  el- 
feledtette. Legújabban  a zágrábi  síkságon  tettem  igen  tanulságos  meg- 
figyeléseket. Frececen  több  mint  12  éve  fúrtak  egy  artézi  kutat,  s abból 


A FÖLDKÉREG  LEGFIATALABB  TEKTONIKUS  MOZGÁSAIRÓL. 


i t 

vízzel  együtt,  mondhatni  állandó  lánggal  égő  földgáz  ömlik.  A tulaj- 
donos (a  zágrábi  hercegérsekség)  véleményemre  sorozatos  30  m mélység 
körüli  fúrásokat  mélyesztetett.  le,  s ezeknek  adataiból  a mellékelt 
szelvényt  szerkesztettem  (2.  ábra).  Ez  a szelvény  nagyszerűen  doku- 
mentálja nemcsak  azt,  hogy  az  itt  levő  pliocén-rétegek  egy  széle- 
sebb fő-  és  egy  keskenyebb  mellékredőbe  vannak  gyűrve,  hanem  azt  is, 
hogy  a gyűrődés  folyamatos  volt , mert  az  fiK-i  szárnyban  különösen, 
a fiatalabb  rétegek  kiékelődve  támaszkodnak  a kiemelkedett  mellék- 
redőhöz,  s a boltozaton  időszakos  elmosások  jöttek  létre.  Ezen  szelvény 
megszerkesztése  után  a helyszínén  3 — 4 méteres  leadásokkal  állapítot- 
tam meg  a fenti  réteges  pleisztocén-takaróban  a dőlésviszonyokat,  s 
ezek  enyhébbek,  de  a mélyebb  üledékekkel  egyező  irányúak  voltak,  tehát 
nyugodt  lélekkel  folytathattam  további  méréseimet  s rövidesen  kisebb 


terjedelmű  boltozatot  állapítottam  meg  a gázos  kúttól  bizonyos  távol- 
ságra. A brachyantiklinális  tengelye  a körülbelül  30  év  előtt  ásott 
Zelina-patak  kanálisát  keresztezi,  s ennél  a keresztezésnél,  amit  réteg- 
dőlésmérésekkel  fixiroztam,  azt  tapasztaltam,  hogy  a kanálisban  a víz 
nagyon  sebesen  folyik  le  és  olyan  sekély,  hogy  a kanális  feneke  alig 
pár  centiméterre  a víz  alatt  jól  látszik,  s így  megállapítható,  hogy  azt 
a mintegy  félméteres  irányárkot,  amit  az  ilyen  kanális  fenekébe  külön 
szoktak  ásni,  a víz  egészen  elmosta  már,  s az  alatt  jár,  míg  a szár- 
nyakban és  a szinklinálisokban  a víz  valósággal  alig  mozog  és  olyan 
mély,  hogy  az  ember  alig  látja  a kanális  fenekén  itt  még  mindig  meglevő, 
kitöltött  irányárkot.  Kuriózumképen  felkerestem  a kanális  mentén  azt 
a helyet,  ahol  számításaim  szerint  a következő  redő  kellene  keresztezze, 
s azt  láttam,  hogy  az  előbbi  eset  megismétlődik:  a víz  megint  sebes 
lefolyású,  sekély  és  bevág. 


78 


PÁVAI  VÁJNÁ  FERENC  DR. 


De  most  már  igazán  nem  fárasztom  tovább  olvasóimat  a példák 
felsorolásával,  hiszen  tektonikailag  iskolázott  szakemberek  előtt 
nem  kell  bővebben  magyarázni,  hogy  gyűrődéses  hegyszerkezetű 
területeken  a redők  és  az  azokon  fellépő  brachyantiklinálisok,  s a közöt- 
tük levő  szinklinálisok  és  vápák  bármilyen  korúak  legyenek  azok,  azt  a 
szerkezetet  nemcsak  a rétegdölés  iránya,  hanem  a sztratigrafiai  felépítés 
és  a morfológiai  formák  is  jellemzik  és  dokumentálják.  Vagyis  ha  a 
pleisztocén-területeken  a sztratigrafiai  felépítés  és  morfológiai  formák 
redőt,  illetve  boltozatot  mutatnak , ott  a rétegdőlések  bármilyen  cseké- 
lyek. szintén  redőzést  kell  tüntessenek  fel  és  viszont. 

Még  csak  egyre  akarom  a figyelmet  felhívni,  arra  a viszonyra,  ami 
a különböző  módszereimmel  geológiailag  kimutatható  redőzések  és  a 
geofizikai  mérések  között  van  pleisztocénnel  borított  területeinken. 
A geofizikai  mérések  ugyanis  sík  vidékeken  is  tájékoztatni  tudnak  min- 
ket arról,  hogy  a felszín  alatt  milyen  a különböző  sűrűségű  kőzetek 
elrendeződése,  vagyis,  hogy  hol  vannak  nagyobb  és  hol  kisebb  fajsúlyú 
kőzetek  az  egvüntetünek  látszó  felszín  alatt.  Az  eruptivus  és  régi 
tömött  kőzetek  ugyanis  általában  nagyobb  fajsúlyúak,  mint  a fiatalabb 
laza  képződmények.  Ahol  a nagyobb  sűrűségű  kőzetek  inkább  tömörül- 
nek és  jobban  megközelítik  a felszínt,  ott  geofizikai  maximumok  vannak, 
s az  ezek  közötti  mélyedéseket  a geofizikai  minimumok  reprezentálják 
kivéve  azt  az  esetet,  amikor  nagy  tömegekben  valamely  kis  fajsúlyú 
képződmény,  például  kősó  van  a kiemelkedő  fiatal,  tehát  szintén  kis 
fajsúlyú  kőzetek  között,  mert  akkor  természetszerűen  a felszínt  meg- 
közelítő kiemelkedő  kőzetsorozat  fog  minimumot  adni.  Ez  az  oka  annak, 
hogy  az  erdélvrészi  és  hasonló  típusú  medence  kősómagvú  brachyanti- 
klinálisait  minimumoknak  látjuk  feltüntetve  a geofizikai  térképen.  Ren- 
des körülmények  között  gyűrt  területeken  a brachyantiklinálisok  maxi- 
mumok és  a vápák  minimunok.  Nálunk  a magyar-horvát  medencében  a 
legkeletibb  részt  kivéve , a mediterrán-sóformáció  csak  sós,  de  kősó  nem 
képződött  ki  benne  éppen  úgy,  mint  a wieni,  osztrák-bajor  vagy  dél- 
francia  neogén-rnedencékben,  s így  a normális  állapotok  állanak  fenn. 

Mi  sem  természetesebb,  hogy  az  egymásután  következő  maximumok 
és  minimumok  hossztengelyeik  irányában  antiklinálisokat  és  szinklináli- 
sokat,  illetve  ezek  parallel  lefutásait  reprezentálhatják,  s ilyen  értelem- 
ben maximum  és  minimum  sorokról,  illetve  vonulatokról,  s azok  hosz- 
szanti  irányáról,  tengelyéről  beszélhetünk,  hogy  ezeket  a tisztán  tudo- 
mányos megállapításokat  gyakorlatilag  is  értékesíthessük.  Sajnos,  attól 
távol  vagyunk,  hogy  a N agy-Magyar- Alföldön,  ahol  a legtöbb  geofizikai 
fölvételt  végeztek  geofizikusaink,  összefüggő  geofizikai  térképünk 
lenne,  s így  csak  elszigetelt  területekről  beszélhetünk.  Az  elő- 
adandó bizonyítékok  szerint  a N agy-Magyar- Alföld  is  gyürődő  terület, 


A FÖLDKÉREG  LEGFIATALABB  TEKTONIKUS  MOZGÁSAIRÓL. 


7!) 


minthogy  az  általános  középeurópai  tektonikai  helyzetből  kifolyólag 
más  nem  is  lehet,  s különben  is  kétségtelenül  gyűrt  H orv  át- Szláv  óniá- 
nak  és  Dunántúlnak  mint  tercier-medencének  szervesen  összefüggő  része 
és  így  megint  nem  beszélhetünk  más  szerkezetről,  mint  gyűrődésesről. 
Ott  ahol  az  Alföld  peremén  még  módunkban  van  a felszínen  a tereier- 
képződménveket  is  tanulmányozni,  mint  Szilágy  megyében , vagy  Buda- 
pest környékén  tettem,  Ecsér,  Pecek  Isaszeg , Valkó  vonalán  antikliná- 
list  állapíthattam  meg  a pannonban,  két  elég  nagy  boltozattal.  Ennek  a 
redőnek  ÉNy-i  oldalán  a szinklinális  még  szintén  tercier-üledékeken  is 
kinyomozható.  Vagyis  a redőzés  DNy-ról  ívelten  EK  felé  való  iránya 
és  méretei  régebbi  képződményeken  nyertek  megállapítást,  amely  irány- 
nyal és  méretekkel  jól  egyezően  sikerült  a D-re  elterülő  pleisztocénnel 
fedett  vidéken  is  még  két  szi nkl inálisf  és  két  redőt  konstatálni,  ahol 
a rétegdőléseken  kívül  természetesen  megint  a morfológia  is  erősen 
segítségemre  volt,  mint  például  az  urii  boltozat  konstatálásánál.  Az 
utolsó  redő,  amit  még  D felé  konstatálhattam  eddig,  Pilis-Tápiószent- 
márton  irányában  van.  Ha  ezt  az  irányt,  amely  egyezik  az  ÉNv-ra  meg- 
állapított szinklinálisok  és  antiklinálisok  irányával,  meghosszabbítjuk 
DNy  felé  Sári — Dömsödön  keresztül  a Csepel-sziget  déli  részéhez  jutunk 
ki.  Dömsöd  és  Sári  községek  között  pedig  hosszan  elnyúló  geofizikai 
maximum  van,  amelynek  hosszanti  tengelye  egyenesen  beleszalad  a 
pilisi  antiklinálisba.  D felé  megint  Tassnál  és  Örkénynél  vannak  ezzel 
parallel  minimumok  a következő  szinklinális  helyén,  majd  Szabad- 
szállás— Lajosmizse  között  újból  maximumot  találunk  éppen  úgy,  mint 
Kőcser — Jászkarajenö  között,  Kecskemétnél  persze,  D-re  ezek  között, 
minimum  foglal  helyet.  A maximumok  hossztengelyei  az  antiklinálisok 
irányával  parallelek , s a szabálytalan,  néha  szétágazó  geofizikai  mini- 
mumok éppen  úgy  a maximumok  közötti  tért  töltik  ki . mint  a szinkli- 
nálisok vápái. 

Sajnálatos  körülmény,  hogy  a geológiai  és  geofizikai  vizsgálatok 
még  nem  értek  területileg  itt  össze,  s így  a kettő  közötti  szoros  nexus 
nincsen  kellően  fixirozva. 

Van  azonban  egy  közös  területünk  is  a csonka  ország  legkeletibb 
szögletében,  amely  a Szamos — Tisza  összeszögelése  környékén  a Nyírség 
és  Ecsedi  láptól  K-re  terül  el.  A szomszédos  megszállott  területen 
Husztnál  és  közelebb  Nevetlen-falunál,  Turterebesnél  és  folytatásában 
Turvékonya-fürdőnél  tercierben  konstatált  DK — ÉNy-i  irányú  redők 
vannak  olaj,  gáz  és  sósvíznyomokkal.  Ezekkel  a redőkkel  parallel  három 
antiklinálist  és  két  szinklinálist  állapítottunk  meg  Pantó  kollegámmal, 
s később  Vendl  is  dolgozott  ott  1923  nyarán.  A terület  pleisztocénnel 
fedett,  de  sztratigrafiailag  szintén  tagozható,  s így  a barchyantiklináli- 


80 


PÁVAI  VÁJNÁ  FERENC  DR. 


sok  nemcsak  dőlésszögekkel,  hanem  sztratigrafiailag  és  morfológiailag 
is  fixirozottak. 

A mai  országhatár  közelében  a Tur-patak  nyugati  oldalán  halad  az 
egyik  antiklinálisunk,  amely  azt  Kölesénél,  a Tiszát  meg  Halábornál 
keresztezve  ívben  a tarpai  riolithegyen  keresztül  Csarodán  és  Bagi- 
pusztán  át  lép  megint  a Tisza  balpartjára.  Ezen  a redőn  dőlések  alap- 
ján, valamint  orografiai  és  sztratigrafiai  alapon  is  brachyantiklinálist 
konstatáltam  Ricse  és  Kölese  között  és  Tákos  környékén,  sőt  az 
utóbbin  a redőzés  dupla.  Ezzel  parallel  Kisnamény,  Gulács,  Szamosszeg 
vonalán  szinklinálist  állapítottunk  meg.  A következő  redő  Csenger— 
Győrtelek  között  a Szamost  követi.  Az  Ecsedi  láp  szinklinális  s DNy-ra 
Mérknél  megint  redő  és  boltozat  van.  Ricsétöl  EK-re  a redőn  a Ricse — 
Kölese  közötti  brachyantiklinális  DK-i  részén  a geofizikai  mérések  zárt 
minimumot  mutattak  ki.  Kisnaménytől  DK-re  a szinklinálisban  a maxi- 
mum jól  fekszik  benn,  de  folytatásában  az  ÉNy-ra  levő  másik  minimum 
centruma  három  kilométerrel  a szinklinális  geológiai  tengelyéhez  viszo- 
nyítva, el  van  szintén  tolva,  de  természetesen  még  mindig  a szinklinális- 
ban marad.  Hogy  ezek  a pár  kilométeres  centrumbeli  eltolódások  abban 
gyökereznek-e,  hogy  a közelben  riolitkibúvások  vannak  (Tarpai  hegy) 
s még  mások  is  feltételezhetők  a felszín  alatt,  vagy  a mélyben  levő  régi 
kőzetkiemelkedések  asszimetrája  és  más,  még  eddig  ki  nem  nyomozott 
hatásokban  keresendők,  az  gyakorlati  szempontból  lehet  nagyon  fontos, 
de  tudományos  szempontból  kevésbbé  az,  hiszen  ezekből  is  evidens,  hogy 
ahol  antiklinális-vonulat  van,  ott  ezen  a vidéken  geofizikai  minimumok 
helyezkednek  el  s a szinklinálisokban  maximumokat  találunk.  Tehát  a 
fiatal  üledékekben  kinyomozható  gyűrődések  geofizikailag  is  igazolhatók, 
s ebben  van  az  Eötvös-féle,  jelenleg  Pékár  Dezső  miniszteri  tanácsos 
vezetése  alatt  végzett  geofizikai  felvételek  gyakorlati  jelentősége  sík 
vidékeken. 

Bizonyára  feltűnt  a mélyen  tisztelt  olvasóimnak,  hogy  Budapest 
környékén  a geofizikai  maximumokat  antiklináli  sokkal,  itt  a Tisza- 
Szamos  szögében  pedig  szinklinálisokkal  hoztam,  összefüggésbe,  s a geo- 
fizikai minimumokról  azt  mondtam,  hogy  redőkön,  illetve  brachvantikli- 
nálisokon  vannak.  Ez  a látszólagos  ellentmondás  azért  van,  amint  már 
említettem,  mert  az  Alföld  ÉK-i  részén,  amint  a sok  sósforrás  Sóvár  és 
Már  amar  os  sziget  sótömzsös  vidéke  igazolja,  itt  még  az  erdélyivel  azonos 
kősót  tartalmazó  medit err én-s óf ormáéi ó van,  míg  a Nyírségen  túli  medi- 
terrán-medence csak  sós,  de  kősót  nem  zár  magába,  hiszen  a Hajdú- 
szoboszlónál levő  maximumfúrások  és  geológiai  felvétel  alapján  is  bol- 
tozatnak bizonyult,  szemben  a hortobágyi  minimummal,  amelynek  az 
előbbivel  szemben  mélyfúrás  alapján  a vápa  jellege  tisztázódott.  Hajdú- 
szoboszlónál ugyanis  az  első  fúrásban  180  m-ben  találtunk  már  földgáz- 


A FŐI  DKÉREC  LEGFIATAI.  ARK  TEKTONIKUS  MOZGÁSAIRÓL. 


81 


nyomokat  és  150  m körül  pannoniai  emelet  re  jellemző  kövületeket,  a 
sósvíz  pedig  190  méternél  jelentkezett,  a nagy  hortobágyi  fúrásban  a 
methán-nyomok  csak  400  m mélység  alatt,  s a sósvíz  és  pannoniai 
kövületek  pedig  600,  illetve  800  m körül  kezdtek  mutatkozni,  több  mint 
400,  illetve  600  m-rel  mélyebben.  A mediterránban  itt  észlelt  választó- 
vonal  megegyezni  látszik  a K-i  és  Ny-i  típusú  eocén-medencék  választó- 
vonalával. 

Azt  hiszem,  ezen  sok  és  különböző  természetű  adat  alapján  most 
már  nyilvánvaló  az,  hogy  a magyar-horvát  tercier-pleisztocén-medence. 
mint  felgyűrödő,  geoszinklinális  rész  szintén  generálisan  gyűrt  terület, 
s hogy  ez  a gyűrődési  folyamat  úgy  a tercier-,  mint  a pleisztocén- 
lerakódásokon  kimutatható , tehát  folytatólagos  és  mai  napig  tartó. 

Hogy  ez  a tektonikus  kiemelkedés  nem  magában  álló,  a hasonló 
típusú  más  medencerészekkel  igazolhatom.  Például  a Botteni  öböl. 
amely  pedig  van  akkora,  mint  a magyar-horvát  medence,  amint  méré- 
sek igazolják,  100  év  alatt  az  É-i  végén  16  métert,  s a D-i  végén, 
Allan-szigetnél  1 métert  emelkedik  lassan,  de  fokozatosan,  kiszámít- 
hatóan évezredek  alatt,  amely  idő  a geológiában  majdnem  semmit  sem 
jelent,  egészen  kiemelkedik,  szárazulat  lesz.  Természetesen  a szomszé- 
dos területek  megfelelően  süllyednek  éppen  úgy,  mint  a régebbi  geo- 
szinklinálisok  felgyűrődésénél  látjuk,  s éppen  ez  a régi  hegységek 
süllyedéséből  származó  nyomás  az,  ami  a kiemelt  geoszinklinálisokat  és 
azok  részeit  meg-,  illetve  felgyűrik.  A Skandináv-f élszigetnek,  a kon- 
tinens egyik  legrégibb  hegységroncsának  összes  Atlanti-óceánra  nyíló 
völgyei  fjordok,  mert  a hajdani  völgyfenekeket  sokszor  4 — 600  méter 
magasságban  ellepte  a tenger.  Azt  is  mindenki  tudja,  hogy  a hollandus 
gátat  emel  az  előnyomuló  tenger  ellen,  bizonyára  nem  jószántából; 
s hogy  Bretagne  partjain,  a római  kőutak  ma  már  a tenger  színe  alá 
nyúlnak  be.  Istád.  Malmö,  Telleberg  városok  szemlátomást  süllyednek, 
egyes  utcáik  már  a víz  alá  kerültek.  A part  itt  Linné  észlelései  óta 
00  m-es  szegélyt  veszített.  Viszont  É-ra  a délsvédországi  nagytavak 
vidéke  éppen  úgy  kiemelkedőben  van,  mint  ÉK-i  folytatásukban  a 
Botteni  öböl.  A Botteni  öböl  környékén  a pleisztocén-eljegesedés  utáni 
emelkedések  és  süllyedések  palaeontológiailag  a Yoldia  arctica , Ancylus 
lacustris  és  Litorina  litorea  szintekkel  igazoltak  s a praehystrikus- 
leletek  is  támogatják.  (L.  Hillebrand-Balla:  Az  ősember  és  kultú- 
rája. Pantheon  r.  t.  1921.)  Vagyis  süllyedő  területek  között  ma  is 
lassan,  emelkedő,  bizonyára  gyűrödő  medencék  vannak  másfelé  is. 

Hogy  az  ilyen  emelkedés  gyűrődéssel  jár,  azt  az  üledékes  kőzetek- 
ből álló  hegységekben  látjuk,  s a Pó-síksága  esetében  is  szembeötlő. 
A Pó-síksága,  mint  a mai  Adriának  medenceszerű  folytatása,  tercier- 
és  pleisztocén-kitöltésével  együtt  kiemelkedőben,  gyűrődésben  van. 


Földtani  Közlöny.  LV.  köt.  192.'). 


6 


82 


PÁVAI  VÁJNÁ  FERENC  DR. 


Ezek  a redőzések  a síkság  szélén  ismeretesek,  Bologna  környékén 
magam  is  láttam  azokat.  Az  Alpesek  centrális  váriskusi  magjának  D-i 
oldalán  általában  triász-,  jura-,  kréta-,  paleogén-,  neogén-,  pliocén-  és 
negyedkori  lerakódásokat  találunk,  tehát  egy  fokozatosan  napjainkig 
feltöltődő,  illetve  kiemelkedő  geoszinklinális  részt.  A nyugati  Alpesek 
K-i  része  azonban  a Genovai  öbölnél  K-re  kanyarodik,  s szerpentines. 
kristályos  tömegeik  Genovánál  ma  is  felszínen  vannak,  folytatásukban 
az  Apenninekben  azonban  csak  perm-  és  triász-képződmények  vannak 
felszínen  imitt-amott,  különben  mindent  fiatalabb  üledékek  borítanak, 
világos  bizonyítékául',  hogy  a krétában  és  tercierben  a mezozoos  geo- 
szinklinálisnak  ez  a DNy-i  pereme  sokkal  jobban  süllyedt,  mint  az  É-i. 
Ez  volt  az  az  alulról  ható  erő,  amely  az  Alpesek  mezozoikumának  és 
paleogénjének  D felé  bukó,  legyezőszerű  óriási  méretű  felgyürődését 
okozta,  bár  a hazai  analógiák  alapján  ( Pécs-morágyi , vagy  Polgárdi - 
balatonrnenti  kristályos  hegység)  ezt  inkább  egy  a Pó  síkján  állott  és 
utóbb  lesüllyedt  régi  hegység  hatására  gondolnám  visszavezethetőnek. 

Az  eocén-oligocén-üledékek  hiánya  azonban  Torino  és  a Garda-tó 
között,  ahol  a miocén  is  nagyon  keskenyen,  s a pliocén  megint  csak 
K-en  és  Ny-on  van  képviselve,  Itália  geológiai  térképe  szerint  viszont 
azt  bizonyítja,  hogy  most  már  ez  a perem  süllyed,  s a tercier-lerakódá- 
sokat eltakarják  a legfiatalabb  képződmények  s ebben  vélem  látni  a 
Pó-vidék  fel  gyűr  ód  és  ének  okát,  de  ebben  látom  azt  a tényezőt  is,  amely 
egyes  alpesi  völgyeket  fjordszerű  mély  tavakká  formált  át.  Ugyanaz  a 
süllyedés,  amelyet  Skandinávia  Ny-i  partjain,  vagy  a Balatonnál  lát- 
tunk, karöltve  a völgyek  irányát  keresztező  Pó-völgyi  fiatal  redőzés 
sel,  kiemelkedéssel,  az  az  előbb  említett  tényező,  amely  a több  száz 
méter  mély  Lago-Maggiore- 1,  Lago  di  Comó t,  meg  a hatalmas  Garda 
tavat  feltavította,  hiszen  a moréna-gát-elmélet  még  akkor  sem  áll- 
hatna meg,  ha  a geológiai  térkép  nem  jelezne  az  aránylag  vékony 
moréna  alatt  a gátban  mindeniknél,  a morénánál  idősebb  képződ- 
ményeket. 

Nagy  a gyanúm,  hogy  ugyanezzel  magyarázhatjuk  meg  az  Alpesek 
fi-i  oldalán  levő  tavak  keletkezését  is,  az  osztrák-bajor  peremi  részek 
felgyűrődésével,  szemben  a hegység  süllyedő  tendenciájával. 

Mielőtt  mostani  tanulmányom  tárgyát  röviden  összefoglalnám, 
egy  kicsit  még  vissza  kell  mennünk  az  Alföldre,  a Tisza  völgyébe. 
A „Magyarság"  egy  februári  cikke  nyomán  sikerült  megtudnom,  hogy 
a földmívelésügyi.  minisztérium  vízügyi  osztálya  az  1890-ben  bemért 
I.  és  Il-rendű  tiszamenti  fixpontokat  1914-ben  és  1921-ben  egyes  helye- 
ken újra  bemérte,  mert  az  áradások  talajingadozásra  engedtek  követ- 
keztetni. 


A FÖLDKÉREG  I.EGFIATALABR  TEKTONIKUS  MOZGÁSAIRÓL. 


*3 


Az  említett  osztály  eddigi  mérési  adataiból,  amelyeket,  felhaszná- 
lás végett  bányászati  osztályunknak  átengedni  szíves  volt.  kitűnik, 
hogy  a csonka  ország  határain  belül  18  helyen  a Tisza  mentén  emel- 
kedett a talaj  és  pedig  Tisza  becs,  Mezővári,  Iíalábor,  Tiszák  erecsény, 
Orladány,  Benk,  Mogyorós.  Komoró,  Tímár.  Tardos,  Sajókesznyéte. 
Tiszakeszi,  Tiszabábolna.  Tiszapüspöki.  Szolnok,  Tiszavezsény,  Űj- 
kécske.  Tiszakürt.  Csongrád,  Szentesnél.  Ezek  között  a helyek  között 
a fixpontok  süllyedést  tüntetnek  fel.  Aránylag  kevés  az  olyan  hely. 
ahol  elmozdulás  nem  észlelhető. 

Ez  a jelenség  különben  nem  magában  álló,  mert  tudomásom  szerint 
az  Alpesek  É-i  lábánál  ugyancsak  fixpontok  újra  való  bemérése  alapján 
nemcsak  függőleges,  hanem  vízszintes  irányban  is  tapasztaltak  arány- 
lag szintén  rövid  idő  alatt  számottevő  elmozdulásokat.® 

A legnagyobb  kiemelkedés  a Tisza  mentén  Szentes  alatt  van. 
ahol  két  I-rendü  fixpont  103  és  85  mm  emelkedést  tüntet  fel  31  év 
alatt,  utána  Űjkécskénél  van  nagyobb  emelkedés  40  és  38  mm.  Szolnok- 
nál + 33  mm  a különbség,  a többieknél  az  emelkedés  kisebb.  A leg- 
nagyobb süllyedést  Tisza  szőlősnél  észlelték,  222  mm-t,  de  vannak 
100  mm-en  felüli  eltérések  is  több  helyen,  így  101  mm  a süllyedés 
Taszaszajol  felett,  a szolnoki  kiemelkedésen  felül.  A többi  süllyedés 
kisebb,  de  az  emelkedések  és  süllyedések  a Tisza  mentén  eléggé  szabály- 
szerűen váltakoznak. 

Mivel  a már  említett  Turvékonyafürdő—nevetlenfalusi  redőzée 
éppen  az  emelkedőben  levő  Tiszabecs  irányában  látszik  folytatódni, 
s a Ricse — tákosi  pedig  Hol  óbornál  keresztezi  a Tiszát,  ahol  talajemel- 
kedés  volt  megállapítható,  kézenfekvőnek  látszott  a feltevés,  hogy  a 
fix  pont  emelkedések  redőt.  antiklinálist,  illetve  annak  tengelyét  mutat- 
ják. Ezt  annál  inkább  gondolhattam,  mert  a Ricse — tákosi  redő 
Tákosnál  levő  szakaszán  dőlések  és  sztratigrafiai  alapon  1923-ban,  még 
a mi  körünkben  is  feltűnést  keltőén,  dupla  redőzést  konstatáltam  a 
pleisztocén-üledékekkel  fedett  brachyantiklinálison,  s most  azt  láttam, 
hogy  ezen  a redőn  a dupla  ráncosodásnak  megfelelő  távolságban  Haló- 
bornál  és  Mezővárinál  is  emelkedés  van  közben  egy  süllyedéssel,  ami 
nyilván  a két  redő  közötti  szinklinálisnak  felel  meg. 

Megállapítandó,  hogy  vájjon  az  Alföld  közepe  táján  is  gyűrődés- 
nek felel  meg  a talajemelkedés  és  süllyedés,  Pantó  kollegámmal  az  el- 
múlt napokban  megvizsgáltuk  Szolnok  és  Szentes  környékét.  Az  ered- 
mény nem  lepett  meg,  mert  az  előzmények  után  ezen  aránylag  nagy 
kiemelkedéseknél  antiklinálist  kellett  találnunk.  Szolnoknál  a pleiszt- 

6 M:  Schmidt:  Erdknistenbewegungen  im'  Oberbayerischen  Alpenvorland.  Er 
gánzungemecsungen  z.  bayr.  Priizisionsmivellement.  Heft.  2.  No.  6.  (Veröff.  bayr.  Komra, 
f.  d.  intern.  Erdmessung.  München.  1919.) 


6’ 


84 


PÁVAI  VÁJNÁ  FERENC  DK. 


océn-üledékek  elég  jól  rétegzettek,  s a lösz  alatti  mélyebb  tagok  is  fel- 
színre kerülnek  a kiemelkedésben,  tehát  sztratigrafiailag  is  konstatál- 
ható a redö,  sőt  valószínűleg  megint  kétszeres  redő. 

A Tiszapüspöki  és  Tiszaszajol  közötti  101  mm-es  süllyedés  táján, 
a fiatalabb  vastag  humuszos  agyagpaddal  tarkított  rétegsorban  a szin- 
klinális  jól  kivehető,  a Tenyői  felsőtanyától  ÉNy-ra  ez  alul  réteges 
lösz,  majd  erősen  homokos  rétegsor  tűnik  elő  rengeteg  lapos  homokkő- 
és  mészmárga-konkrécióval,  ami  alatt  erősen  limonit-konkréeiós  szürke 
agyagot  találunk.  Az  egész  rétegsor  DNy  felé,  a szolnoki  vasúti  híd 
felé  haladva,  elég  nagy  eséssel  a vízszín  alá  bukik.  Itt  a süllyedés 
18  mm.  Majd  a vasúti  híd  és  Szolnok  közötti  szabályozott  mederben, 
átvágásban,  ahol  a kiemelkedés  33  mm,  megint  felszínen  látjuk  a 
pleisztocén  mélyebb  említett  tagjait,  amelyek  a város  K-i  végétől 
kezdve,  ahol  megint  süllyedést  észleltek,  a fiatalabb  lerakódások  alá 
merültek.  A rétegek  csapása  és  dőlése  ENy — DK-i  redőzésre  vall. 

Hogy  a fiatalnak  nevezett,  de  még  dőlésméréseknél  felhasználható 
üledéksor  koráról  fogalmunk  legyen,  megemlítem,  hogy  a lösz  feletti 
humuszréteges  sorozatba,  annak  lerakódása  után  a praehystorikus 
ember  sorba  beleásta  fordított  tölcséralakú  tűzhelyeit,  amelyekből  még 
korong  nélkül  készült  primitív  edény  töröd  ékek  és  rengeteg  feltört  csont 
kerül.  Ha  ezeket  a cserepeket  összehasonlítjuk  egy  Zsolnay-féle  vázá- 
val, némi  fogalmunk  lesz  arról,  hogy  mennyi  víz  folyt  le  a Tiszán, 
amióta  ezek  a fiatal  rétegek  lerakodtak,  s ha  évente  azóta  csak  egy- 
egy  mm-t  emelkedik  és  süllyed  mellette  a terület,  néhány  méter  különb- 
ség bizony  kiadódik , éppen  annyi,  hogy  az  a két-három  foknyi  réteg- 
hajlás  kialakuljon. 

Szentesnél  csak  azokban  a „fiatal“  üledékekben  konstatáltuk  a 
redőt  megint  ott,  ahol  a fixpontok  kiemelkedtek.  Itt  a Szolnoknál  és 
a Felső-Tiszán  észlelt  mélyebb  pleisztocén-tagok  nem  kerülnek  fel- 
tárásba. 

Ha  figyelembe  vesszük,  hogy  a Karcag — Debrecen  között  meg- 
állapított geofizikai  maximumok  és  minimumok  DK — ENy-i  irányú 
elhelyezkedése  azonos  a szolnoki  redő  irányával,  s a Budapesttől  DK-re 
Pilisig  kinyomozott  redőzések  ívelt  DNy — EK — K-i  iránya  könnyen 
összeköthető  a Szolnokon  felüli  kiemelkedő  tiszamenti  területekkel, 
nyilvánvaló  a fixpont  nívóvá, Hozásának  hézagpótló  jelentősége  a Nagy- 
Alföld  szerkezetének  körülményes  megállapításánál. 

Egyelőre  szögezzünk  le  annyit,  hogy  a Dunának  és  mellékfolyói- 
nak terrászuk  van,  tehát  annak  mente  nem  lehet  süllyedő  terület. 
Különben  is  a Duna  deltát  épít,  s erózió-bázisa  sem  süllyed.  A Tisza 
és  mellékvizei  csak  a szinklináli sokban  töltenek  fel  ma  is,  a redökön 
már  bevágódás  észlelhető,  tehát  a Nagy-Alföld  mint  felgyvrődő  terület. 


A I ÜLDKKHEl.  LÉGI-TATAI. ABB  TEKTONIKUS  MOZGÁSAIBÓL. 


85 


kiemelkedőben  van.  s így  annak  egészében  való  süllyedéséről  régen  nem 
beszélhetünk. 

Az  elmondottak  alapján  már  nemcsak  geológiai  korokra  vissza 
menő  hosszú  idők  elmozdulásait  ismerjük  földünk  szilárd  kérgében, 
hanem  különböző  természetű  megfigyelések  és  pontos  mérések  alapján 
meg  tudjuk  állapítani,  hogy  az  az  erő,  amelyik  a megelőző  geológiai 
korokban  gyűréídéseket  és  szakadd  sós.  töréséé  elmozdulásokat  hozott 
létre  azon.  végtelen  lassúsággal  és  kitartással  napjainkban  is  működik. 
Ennek  az  erőnek  megnyilvánulása  a föld  szilárd  kérgében  süllyedés, 
s az  ezáltal  kiváltott  emelkedés,  amely  mindig  gyűrődéssel,  szakadás- 
sal, vagy  töréssel  jár.  s szülője  az  ezek  mentén  a tektonikai  vonalak 
mentén  való  elmozdulásoknak  és  földfelszín-változásoknak. 

Előadásom  tudományos  eredményeit  összefoglalva,  azt  látjuk, 
hogy  a Magyar-horvát  medence  szerkezete  nem  töréses.  hanem  gyűrő- 
déséé. a földrengések,  fixpont  nivóváltozások  és  morfológiai  jelenségek 
tanúsága  szerint  földünk  kérgében  máig  tartó  mozgások  vannak.  Ezek 
a mozgások  földkéreg-kiemelkedéseket  és  süllyedéseket,  s ezzel  karöltve 
gyűrődéseket,  szakadások  és  törések  menti  elmozdulásokat  okoznak. 
Látjuk,  hogy  ezek  az  elmozdulások,  gyűrődések  kedvező  réteges  ki- 
fejlődés mellett,  úgy  dőlésszögek.  mint  sztratigráfiai  jelenségek  és 
morfológiai  formák,  valamint  fixpont  nivóváltozások  alapján  már  a 
pleisztocén  (diluviális)  lerakodásokon  is  konstatálhat  ók.  s fokozatosan 
jobban  és  jobbaii  az  ezeknél  idősebb  neogén  réteges  kőzeteken  is  termé- 
szetesen. Az  utóbbiak  a medenceszéleken  hasonló  irányban,  de  néhol 
még  intenzivebben  gyűrt .paleog én-  és  mezozoos-medencét  kitöltő  tagok- 
kal érintkeznek,  mint  az  Alpesek  és  Kárpátok  E-i  és  D-i  geoszinklináli- 
saiban,  Erdélyben,  vagy  a magyar-horvát  és  osztrák-bajor  medencékbe'!), 
is  látjuk.  Ez  a jelenség  pedig  nem  egyéb,  mint  a hegyképződés  vándor- 
lása, a felgyűrődö  mezozoos-geoszinklinálisok  roncsain  felépülő,  foko- 
zatosan feltöltődő  és  szűkebb  térre  szoruló  tercier-geoszinklinális  részek 
lassú,  fokozatos  és  napjainkig  követhető  felgyűrődése,  kiemelkedése. 
Ennek  a folyamatnak  elmozdulási  jelenségei  az  utoljára  kiképződön, 
nagy  területeket  elborító  pleisztocén  (diluviális)  rétegeken  is  konsta- 
tálhat ók,  s így  azok  is  bekapcsolhatók  a tektonikus  viszonyok  kinyomo- 
zására irányuló  munkálatoknál,  amely  munkálatok  különben  megelőzően 
a pleisztocénnel  fedett  területeken  általánosságban  keresztülvihetetle- 
neknek  látszottak.  Az  előadott  kutatási  eredmények  kétségtelenül  iga- 
zolják azt,  hogy  a fiatal,  vastagon  pleisztocén-üledékekkel  borított  sík 
medencék  szerkezeti  felépítésének  kinyomozása  is  lehetséges  és  ezáltal 
hatalmas  tér  nyílik  azokon  az  óriási  nagy  területeken  is,  a mélyben 
rejtőzködő  hasznosítható  ásványos  anyagok,  elsősorban  a földgáz- 
petróleum  geológiai  alapon  való  felkutatására. 


86 


SIMKO  GYULA  DR. 


ADATOK  A TOKAJI-NAGYHEGY  ÉS  VIDÉKÉNEK 
TALAJISMERETÉHEZ* 

— A 3—8.  ábrával.  — 

Irta:  Simkó  Gyula  dr.** 

I. 

A vidék  általános  leírása. 

Tanulmányom  tárgyául  a Terézia-kápolna,  Tímár  és  Tiszaeszlár 
községek,  továbbá  a Takta-ér  melletti  Nagy-erdő  közötti  négyszögalakú 
területet  választottam.  E területen  levő  T oka ji-N agyhegy  az  Eperjes- 
Toka]i  eruptív  hegysornak  legdélibb  része.  Hatalmas  tömegével  izolál- 
tan, szigetszerűen  emelkedik  ki  környezetéből.  Legmagasabb  pontja  az 
516  m.  magas  Nagy-Kopasz.  E főhegytörzzsel  összeköttetésben  vannak 
a nála  jóval  alacsonyabb  formák:  D — Ny-on  Kis-Kopasz,  mindjárt 
mellette  Bajusz,  Királygát , É — Ny-on  A agy-Kövesd,  É-on  Kereszthegy, 
É — K-en  Gatya,  K-en  Lencsés.  E mellékhegytörzseket  kilenc  radiális 
völgy  választja  el  egymástól:  Lencsés-,  Murát,-,  Szil-.  Cehe-,  Mester-. 
Remete-,  Rákóczi-,  Csorgóközi-  és  Hideg  Oldal-i  völgyek.  Az  Aranyos- 
Tető  alatti  Aranyos-völgy  nem  radiális  völgy. 

Az  Eperjes  Tokaji-hegysor  a tercier-korszak  mediterrán  időszaká- 
ban keletkezett.  Egyéb  adat  híján  a Nagyhegyet  is  a mediterrán  idő- 
szakban keletkezettnek  kell  feltételeznünk.  A hegyről  begyűjtött  kőzet- 
mintáimat Lengyel  Endre  dr.1  dolgozta  fel.  E vizsgálatok  szerint  a 
Nagyhegy  főtömege  piroxen-andezitekből  áll.  Ezek  D-ről  É és  ÉNy 
felé  haladólag  rhyolitokba  mennek  át.  A hegység  É-i  részén  rhyolit 
tufát  és  rhyolit-horzsakövet  is  találtam.  E vulkánikus  kőzeteket  lösz 
és  a belőle  alakult  talajnemek  borítják.  Fenn  a hegyhátakon  és  a hegy- 
lejtők magasabb  részein  alig  l/> — 1 m.  vastag  a löszréteg,  lenn  a völ- 
gyek talpán  azonban  2 — 10  m vastag  löszréteget  is  találunk.  E hatal- 
mas löszrétegekbe  és  részint  az  alattuk  levő  vulkánikus  kőzetekbe  idő- 
szakos vízmosások  vágódtak  be.  A 3.  ábra  ilyen  vízmosás  árkát 
mutatja  a hatalmas  löszfalakkal. 

A Nagyhegyet  Bodrogkeresztúrtól  Tárcáiig  körívben  a Tisza  ár- 
területe veszi  körül.  Hogy  ennek  az  árterületnek  nincs  egységes  agro- 
goologiai  felépítése,  azt  már  a külső  tájképtipus  is  elárulja.  Élénk  ellen- 

f 

* A hazai  tudományos  irodalomban  tokaji-Nagyhegy  néven  szerepel,  bár  az  itteni 
nép  jó  része  nemcsak  a hegy  csúcsát,  hanem  az  egész  hegyet  Kopasznak  nevezi. 

**  Előadta  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  1925.  évi  április  22-i  szak  ülésén. 

1 A mü  Lengyel  E.:  A tokaji-Nagyhegy  andezites  és  rhyolithos  kőzetei  címen 
fog  megjelenni. 


ÚJATOK  A TOK  A JI-N  AGYHEGY  ÉS  VIDÉKÉNEK  TALAJISMERETÉHEZ. 


87 


tétben  all  a Bodrogköz  üde  vegetációja  a Felső-  és  Alsó-berek  kopár 
terméketlenségével . 

Agrogeologiai  szempontból  nagyon  fontos  körülmény  a térszín 
lejtési  viszonyainak  és  ezzel  kapcsolatban  a talaj  átnedresedhenek 
ismerete. 

Az  alluviális  térszín  általában  szép  rónaság.  Legvegyenletesebb 
Felsöberek.  Olyan  sírna  ez,  mint  a víz  tükre.  Alsóberek  K-i  részén 
-‘1 — 6 m.  széles  közökben  a Nagy  Morotva-tó  ívelése  szerint,  áradmány- 
iszapból  keletkezett  hosszanti  zátonyok  és  a zátonyok  közé  fogott 
árokrendszerek  hullámossá  teszik  a térszínt.  Ugyanilyen  Bodrogköz 


3.  ábra.  Vízmosás-árok  löszfala  az  Aranyos-völgyben.  Szerző  fényképe. 


legdélibb  része  a Bodrog  és  Tisza  ívelése  szerinti  zátonyokkal.  (Lásd 
Szelvényes  talajtérkép.)  Az  alluvium  legmagasabb  a Takta-ér  mentén 
(103  m)  és  a Szög  K-i  részén  (104  m).  E helyeken  ó-alluviális  homok- 
buckasorok is  keletkeztek.  Kengyelhát  is  a környezetéből  jóval  maga- 
sabbra kiemelkedő  platószerű  képződmény.  A lejtési  viszonyokról  a 
Kopasz- tetőről  is  teljes  áttekintést  nyertem  az  1922.  évi  október  havi 
-árvíz  alkalmával.  Bodrogköz  a Nagy  Nádas-tóig  teljesen  víz  alatt 
állott.  A Bodrog-iolyó  medre  nem  volt  látható,  folyása  irányát  csak 
vizének  iszaposabb  színe  árulta  el.  Alsóberek  K-i  részét  a Nagy 
Morotva-tó  ívelése  szerint  öntötte  el  az  árvíz.  Felsőberek  és  az  allu- 
vium  többi  része  szárazon  maradt,  kivéve  egyes  mélyebben  fekvő  helye- 


88 


SIMKÓ  GYULA  DR. 


két:  ezeket  a felszínre  átszivárgó  talajvíz  nedvessé  tette.  A Nagy- 
hegytől D-re  eső  három  kútban  szárazabb  időjáráskor  méréseket  eszkö- 
zöltem. Ezek  szerint  a talajvíz  3 — 5 m.  mélyen  van. 

Az  alluviumot  keletről  a nyírségi  diluviális  homokbuckás  plató 
szegélyezi,  mely  Rakamaztól  É-ra  8 — 10  m magasságra  emelkedik  ki 
Felsőberek  árteréről.  (4.  ábra.) 

A Nagyhegy  lejtői,  libelláé  lejtőmérővel  eszközölt  méréseim 
szerint  12 — 30°  között  váltakoznak.  E meredek  lejtő  s a lösz  víz- 
áteresztő  tulajdonsága  lehetetlenné  teszik  a talaj  kellő  átnedvesedését. 


azért  itt  csak  kivételes  helyeken  található  agyagosabb  talaj  (pl.  Kis- 
Kopasz  és  Nagy-Kopasz  és  Királygát  közti  lapos  hegyháton).  A Nagy- 
hegy vörös  agyagját  más  természeti  tényezők  hozták  létre.  (Lásd  II.  és 
V.  fejezet.) 

II. 

A talajnemek  eredete  és  mechanikai  elemzése. 

A Tokaji-Nagy  hegyen  és  vidékén  7 talajtípust  állapítottam  meg: 
1.  áradmány,  2.  futóhomok,  3.  lösz,  4.  vályog,  5.  rétiagyag,  6.  lösz- 
vályog, 7 vörösagyag.  A Nagyhegyen  lévő  lösz,  löszvályog  és  vályog 
talajnemek,  s a belőlük  keletkezett  talajtípusok  nem  vulkánikus  köze- 


adatok  a tok  aj  i -nagy  hegy  és  vidékének  talajismeretéhez. 


89 


tökből  képződtök  s így  a vulkánikus  kőzetek  nem  is  C szintjei  a talaj- 
típusoknak. A vulkánikus  kőzetek  raállási  termékeit  leginkább  a völ- 
gyek talpán  vagy  a völgyeknek  az  ártérre  nyíló  tölcsértorkolatában 
képződött  kolluviális  talajban  találjuk  meg.  Hogy  a Nagyhegyen  lévő 
vörösagyag  löszből  képződött-e  vagy  pedig  az  andezit  mállási  terméke, 


5.  ábra.  A Tiszameder  áradmányának  talajrepedései. 

Szerző  fényképe. 

ezt  csak  chemiai  elemzése  útján  állapíthatnék  meg.  A Mester-völgyben 
a lösz  alatt  közvetlenül  az  andezitre  települve  találtam,  a hegyhátakon 
a felszínen,  de  ugyancsak  az  andeziten.  (II.  táblázat.  V.  talajszelvény, 
1.  a cikk  végén.)  A magasabb  régiókban  a defláció  és  denudáció  el- 
távolította róla  a löszréteget. 

A lösz  aeolikus  eredetű.  A Nagyhegyen  lévő  barna  és  fekete  vályog- 
talajok s a löszvályog  löszből  keletkeztek. 


SIMKÓ  GYULA  DR. 


90 

Az  ártéren  lévő  ár  a dm  dny  talajnem  a Tisza  hordalékiszapjából 
keletkezett,  a,z  ártéri  alluviális  futóhomokbuckák  anyaga  részint  az 
áradmányból,  részint  a diluviális  platóról.  Az  ártéri  vályog,  rétiagyag, 
löszagyag  talajai  löszből,  a Tisza  áradmányiszapjából  és  futóhomok- 
ból keletkeztek.  Az  összes  talajtípusok  anyagának  kialakulásához  a 
levegőből  hulló  por  is  hozzájárul.  (Lásd  „Lösz“  c.  fejezeteket.) 

E talajnemek  mechanikai  összetételét  néhány  jellemző  próbán 
végzett  elemzéssel  megállapítottam. 

A talaj  megismerésének  egyik  fontos  tényezője  a mechanikai  talaj- 
elemzés. Bár,  mint  ’Sigmond  Elek  megállapítja,  a talaj  sajátságai  a 
mechanikai  összetétellel  nagyon  bonyolult  összefüggésben  állanak;2 
az  elemzés  a talajok  eredetének  eldöntésénél  és  geológiai  vonatkozásai- 
nak felderítésénél  mégis  igen  nagy  hasznunkra  lehet.3 

A talajnemeket  Ballenegger  Róbert  dr.  műegyetemi  m.  tanár 
talajtani  laboratóriumában  Appiani-Atterberp-féle  készülékkel  elemez- 
tem meg.  A talajokat  az  elemzéshez  Beám  W.  módszere  szerint  készí- 
tettem elő.  Az  elemzés  Ballenegger  Róbert  idevonatkozó  művének3 
leírása  szerint  történt.  Két  löszminta  mésztartalmát  calcimeterrel 
határoztam  meg. 

Áradinány.  E talajtípust  jellemzi;  dús  csillámtartalma,  s a 0-002 
mm.-nél  kisebb  átmérőjű  szemcséknek,  tehát  az  agyagnak  hiánya. 

Az  ártér  talajai  általában  változatos  összetételűek.  A mélyebb 
ártér  legújabb  lerakódásai  kötöttek,  kiszáradáskor  összerepedeznek.  Ez 
a jelenség  szépen  látható  a 3.  ábrán.  A magasabb  ártér  talaja  agyagot 
nem  tartalmaz.  (I.  táblázat.  1.  sz.  talaj.) 

Futóhomok.  Treitz  Péter  szerint  a futóhomok  a vízi  eredetű 
áradmánytalajtól  abban  különbözik,  hogy  á tiszta  futóhomokban  nincs 
csillám.4 

A S2ö.9-menti  (104.  magaslat)  homokbucka  futóhomokjának  csak 
első  frakciójában  nincs  csillám.  Ez  a tény  és  agyagtartalma  azt  bizo- 
nyítják, hogy  ez  az  alluviális  homokbucka  itt  az  ártéren  nem  is  áll 
tiszta  futóhomokból.  Az  ártéri  iszapból  csillám  és  agyag  keveredett 
bele. 

Az  áradmány  és  futóhomok  között  egy  másik  főkülönbsóg  az,  hogy 
az  előbbi  szemcséi  élesek,  sarkosak,  míg  az  utóbbié  nagyrészt  gyöngy- 
szemekként. vannak  legömbölyítve. 

A Szög-menti  futóhomok  szemcséi  részint  gömbölydedek,  részint 
élesek  és  sarkosak,  míg  a típusos  nyíregyházi  és  debreceni  futóhomok 

’Sigmond  E.:  A talajvizsgálat  mechanikai  és  fizikai  módszerei.  13.  1. 

:l  Ballenegger  R.:  Magyarországi  talajtípusok  mechanikai  vizsgálatának  ered- 
ményei. Kiilönlenyomat  a M.  kir.  Föleit.  Int.  1915.  évi  jelentéséből. 

4 Treitz  P. : Homokvizsgólatok.  Földt.  Int.  1916.  évi  jelentése. 


ÚJATOK  A TOKAJI-NAGY  HEGY  ÉS  VIDÉKÉNEK  TAI.AJÍ  SMERETÉHEZ. 


(ti 


szemcséit  mind  gömbölyűnek  találtam.  Az  áradmány  és  futóhomok 
alaki  különbségeit  csak  300-szoros  nagyítású  mikroszkóp  alatt  vettem 
észre.  Az  áradmány  homokja  főként  abban  különbözik  a futóhomoktól, 
hogy  szemcséinek  kontúrvonalai  a mikroszkóp  alatt  erősen  csipkézet- 
tek,.  míg  a futóhomoké  nem. 

Lösz.  A lösznek  Tokaj  vidékén  oly  kiváltságos  szerepe  és  nagy 
geográfiai  jelentősége  van,  hogy  ezzel  részletesebben  foglalkozom. 

A lösz  mechanikai  összetételét  illetőleg  Európa  különböző  részein 
más  és  más  eredményhez  jutottak.  Ramann  szerint  a löszben  csak 
2 — 4%  005  mm.  nagyságú  szemcse  van,  míg  a 005 — 001  mm.-es  szem- 
csék menyisége  90%.  Sachse  26  drb  szászországi  lösztalaj  elemzése 
alapján  a lösz  szemcséinek  főkontingenséi  0'05 — 0‘02  mm.  nagyságúnak 
mondja.  Wahnsc.haffe  szerint  a löszszemcsék  nagysága  1 — 0-l  és 

0- 05 — 0-01  mm.  Jentzsch  szerint  004 — 0-02  mm.5  Horusitzky  Henrik 
azt  írja,  hogy  a típusos  lösznek  legíinomabb  része  30%. 6 Lóczy  Lajos 
a Balaton-tó  víztükrére  hulló  port  egy  edényben  felfogta  és  vizsgálat 
alá  vette.  A legnagyobb  szemcséket  0-05  mm.  nagyságúaknak  találta.7 

Saját  vizsgálataim  szerint  a Tokaj-vidéki  típusos  lösznek  legjelleg- 
zetesebb alkatrészei  finom  homokból  és  kőlisztből  vannak.  E két 
frakció  összege  98-5%,  s ez  a mennyiség  annyira  jellemzi  a löszl. 
hogy  a típusos  löszből  alakult  löszvályog  és  a réteges  lösz  is  megtartja 
ezt  a százalékszámot. 

Vizsgálataim  eredménye  nem  egyezik  meg  Ramann,  Sachse, 
Wahnschaffe  és  Jentzsch  löszvizsgálataival.  Ez  az  eltérés  amellett 
bizonyít,  hogy  a gleccseriszapból  defláció  útján  keletkezett  észak- 
európai  lösznek  más  a mechanikai  összetétele,  mint  a Tokaj-vidékinek. 

Tokaj  vidékén  a típusos  diluviális  steppe-lösz  lazaszövetű,  élénk 
világossárga  színű,  függőleges  elválású.  Löszcsigákat  és  gyökércsövecs- 
kéket tartalmaz.  A gyökércsövecskék  rendszerint  oly  kicsinyek  és 
annyira  be  vannak  ágyazva  a löszbe,  hogy  szabad  szemmel  nem  látha- 
tók. A mechanikai  talajelemzésnek  nemcsak  az  a nagy  jelentősége, 
hogy  e művelettel  a vázrészek  mennyiségét  határozhatjuk  meg,  hanem 
az  is,  hogy  az  iszapolás  alkalmával,  ezek  a nagyon  jellemző  gyökér- 
csövecskék, löszbabák  és  csigák,  az  első  frakcióhoz  csatlakozva, 
a sodronyszitára  kerülnek. 

A szemcsék  alaki  tulajdonsága  mikroszkóp  alatt  nagyon  jelleg- 
zetes: túlnyomóan  sarkosak  és  jól  kifejlett  élekkel  vannak  ellátva. 

5 P.  Brack:  Dér  Löss  als  fluviatile  u.  áolische  Bildung.  2.  1. 

8 Horusitzky  H.:  Löszterületek  Magyarországon.  Földt.  Közi.  XXVIII.  köt.. 

1 —  4.  füzet,  31.  1. 

7 Lóczy  L.:  Balaton  környékének  geológiája  és  morfológiája.  I.  köt.,  I.  ezak. 
Budapest,  1913. 


92 


SIMKÓ  GYULA  Dl?. 


Igen  gyakori  az  ék-,  négyszög-,  lemez-  és  téglalapalak.  A szemcsék 
sárgás  és  fehéres  színűek,  vagy  üveges  átlátszó  módosulatok  (csillám!). 

A lösznek  igen  jellemző  tulajdonsága  dús  csillámtartalma. 

A Tokaj-vidéki  löszlerakódásokban  a következő  csigákat  találtam: 

A Tokaji-Nagvhegy  DK-i  lejtőjén  löszfalban  Fruticicola  (Helix) 
hispida  Lin.,  Buliminus  tridens  (alsóbb  rétegben),  Clausilia  (Piro- 
stoma)  pumila  C.  Pfr.,  Chondrula  Buliminus  tridens  Müll.,  Eulota 
fruticum  Müll. 

Ugyanott,  de  a löszréteg  felszínén  és  a vízmosások  mentén:  Cepea 
vindobonensis  Fér.  juv.,  Euomphalia  strigella  Drap. 

Nagyfalu  (II.  táblázat,  VII.  szelvény,  B-színt)  Succinea  oblonga. 

Tiszaeszlár  (II.  táblázat,  I.  szelvény,  B-színt)  Pupa  muscorum. 

Mestervölgy  (II.  táblázat,  V.  szelvény,  B-színt)  Pupa  muscorum. 

E csigák  közül  a Cepea  vindobonensis  nedves  és  száraz  helyen 
(tehát  löszben  is)  egyaránt  előfordul.  Az  Eulota  fruticum  az  ázsiai 
Eulota-genm  legnyugatibb  képviselője.  Hegyvidéken  és  síkságon  egy- 
aránt előfordul.  A debreceni  Nagyerdőben  is  megtalálható. 

A lösz^eredete  és  chémiai  összetétele.  Ric.nTHOFEN-nek  a lösz 
aeolikus  eredetére  vonatkozó  nézetét  nem  fogadta  el  egyhangúan  a tudo- 
mányos világ  (Wahnschaffe,  G.  Merzbacher,  W.  A.  Obrutschew. 
Armaschewsky,  A.  D.  Pawlow)  és  különösen  sarkvidékekhez  köze- 
lebb eső  területeken  kutató  tudósok,  mert  ott  természetesen  sokkal 
kevesebb  a porhullás. 

Hazánkban  a lehulló  por  egy  része  a Szaharáról  és  az  ázsiai  siva- 
tagokról származik.  Ha  elgondoljuk,  hogy  a Szahara  sivatagos  területe 
23-szor  nagyobb,  mint  a világháború  előtti  Magyarország,  megérthet- 
jük, hogy  milyen  óriási  tárháza  ez  a hulló  pornak.  Az  alföldi  mezőségek. 
poros  országutak,  dünék  és  az  ipari  tevékenység  is  sok  hullóport  szol- 
gáltat. 

Mivel  január-március  hónapokban  legerősebb  a porhullás,  Treitz 
Péter  útmutatásai  szerint8  1922  március  6-án  a Tokaji-Nagyhegy  déli 
lejtőjéről  1 m2  területről  4 1.  havat  gyűjtöttem  össze  a reá  hullott  por 
mennyiségének  és  chemiai  összetételének  megállapítása  végett.  A havat 
körülbelül  200  m.  magas  helyen  gyűjtöttem  össze  (a  vasúttól  jó  távol, 
hogy  a közlekedő  vonat  füstjétől  és  a koromtól  lehetőleg  mentes 
legyen).  Ugyanaznap  délután  Nyíregyháza  határában  is  (ugyanolyan 
eljárással)  vettem  hómintát. 

A nyíregyházi  üledék  összsúlya  0‘3781  gr.  volt.  Ez  1 nr-re  esett 
körülbelül  1 hónap  alatt,  mert  annyi  idő  telt  el  az  utolsó  hóeséstől 
a hóminta  begyűjtésének  napjáig.  Ha  a porhullást  minden  hónapra 


Treitz  Péter:  1914.  évi  agrogeológiai  munkálatai.  Fokit.  Int.  1914.  évi  jelentése. 


ADATOK  A TOKAJI -NAGYHEGY  ÉS  VIDÉKÉNEK  TÁL  AJISMEREIKIIKZ. 


9:1 


egyenlő  mennyiségűnek  vennénk,  akkor  egy  hektár  területre  egy  év  alatt 
45*372  kg.  por  hull.” 

A tokaji  100  C -on  szárított  üledék  súlya  jóval  több,  mint  a 
nyíregyházié:  4*0430  gr.  A Tokaji-Nagyhegy  lejtőjén  tehát  egy  hektár 
területre  1 év  alatt  485*10  kg.  por  hull,  tehát  átlag  tízszer  több.  mint 
a nyírségi  futóhomok  területre. 

A lösz  aeolikus  eredete  mellett  bizonyít  tehát  az  az  évi  485*16  kg. 
por.  amely  a Nagyhegy  lejtőin  egy  hektár  területre  esik.  Jelentékeny 
bizonyító  körülmény  az  is,  hogy  a löszt  a völgyek  közötti  vízválaszt ó- 
knn , sőt  a Kopasz  fi  és  ÉNy-i  lejtőin  (a  talajszelvóny  C-színtjében, 
lásd:  II.  táblázat,  VI.  szelvény)  is  megtaláltam,  ha  pedig  fluviaülis 
eredetű  vagy  tavi  lerakódás  volna,  akkor  a vízválasztókon  és  a 
Kopaszon  nyomát  sem  látnok.  A Nagyhegynek  az  Alföld  mai  szintjéből 
kiemelkedő  részét  janiig  keletkezése  óta  nem  borította  be  tengernek 
vagy  tónak  vize. 

A lehulló  por  ásványtani  összetétele  a lösz  eredetére  is  fényt  derít. 
A Tokaji-Nagyhegyro  és  Nyírségre  lehulló  port  hómintáim  üledéke  alap- 
ján chémiai  vizsgálat  alá  vétettem.9 10  Az  eredmény  a következő: 


Nyíregyház 

a 

Tokaj 

Abszolút  súlya 

Percentuális  értéke 

Si  O,  - 0-227S  g 

6026 

76*15 

Fe,  O,  - 0 0567  

15  00 

1308 

Ab  O,  - 0 0726  

19’22 

1 76 

CaO  = 0 0087  

2*30 

6 16 

Mg  O = 0 0059  

1.57 

- 

Na,  O = nyomokban 

nyomokban 

Izzítási  veszteség  és  organikus  anyagok  0 0151 

4’00 

359 

Feltűnő  a tokaji  mintának  magas  kovasav’-  és  mésztartalma, 
viszont  a nyíregyházi  mintának  magas  aluminium-oxidtartalma 

Ezek  az  elemzések  is  bizonyítják  a lösz  aeolikus  eredetét,  mert 
a lösznek  és  e hómintáknak  hasonló  a chemiai  összetétele. 


9 Itt  természetesen  nem  az  1 évi  porhullás  mennyiségének  pontos  meghatározása 

a fontos,  hanem  annak  a megállapítása,  hogy  a porhullás  mennyisége  napyov 
is  számottevő.  • 

10  Az  elemzést  Széki  Tibor  szegedi  egyetemi  tanár  laboratóriumában  Székely 
György  és  Weisz  Ferenc  doktorok  végezték. 


94 


SIMKÓ  GYULA  DR. 


A lösz  kora.  Ha  a lesz  nagy  vastagságú,  akkor  tercier-korú  is 
lehet.  A Tokaj i-Nagyhegyen  egyes  kedvező  helyeken,  mint  Tehéntánc. 
Óvár,  Palota,  Aranyoshegy  és  Lencsés  keleti  lejtőjén  a löszréteg  vas- 
tagsága kb.  30 — 40  m.  Másutt  jóval  vékonyabb  rétegek  fedik  a hegy- 
lejtőket. A 30 — 40  m.  vastagságú  rétegek  sem  nagyterjedelműek,  mert 
megfigyeléseim  szerint  ily  vastagságban  csak  a vulkánikus  hegy- 
sarkantyúk  meredek  elvégződéséhez  tapadtak  hozzá.  Ezen  az  alapon 
tehát  a Nagyhegy  löszlerakódását  nem  mondhatjuk  tercier-korúnak. 
A diluviális  jégkorszak  az  eljegesedésen  kívül  álló  Nagyhegyre  is  hatás- 
sal volt.  A radiális  völgyek  legtöbbjében,  de  különösen  a Lencsés- 
völgyben óriási  andezit-tömböket  láttam  szépen  rétegesen  beágyazva 
a mély  árkok  löszfalaiba.  Itt-ott  két  ilyen  egy-két  méter  magasság- 
különbséggel  egymás  felett  fekvő  réteget  állapíthattam  meg.  A réte- 
gekben lévő  nagy  tömbök,  szögletes  és  sarkos  formájú  ökölnyi  és  kisebb 
kavicsok  halmaza  csakis  a maitól  elütő  klimaperiódusban,  az  erózió 
nagy  erővel  működő  periódusában  kerülhetett  a löszbe.  Ilyen  klima- 
periódusok  pedig  csakis  a jégkorszakokkal  hozhatók  összefüggésbe. 
A tokaji  borpineók  mind  löszbe  vannak  bevágva.  E pincék  készítése 
alkalmával  igen  sok  lelet  került  elő.  Karniss  István  plébános  aranyosi 
dűlőben  levő  szőlőjében  egy  mammutnak  izületi  vápáját,  Didovszky 
igazgatótanító  szőlőjéből,  valamint  Papp-utcai  pincéjéből  és  Tittesz 
Rudolf  szőlőjéből  szintén  mammut-csontmaradványok  kerültek  elő. 
Ezek  bizonyítják  a jégkorszak  kétségtelen  hatását  és  a lösz  diluviális 
voltát. 

Vályog.  Már  a mechanikai  összetétele  is  megkülönbözteti  az  agyag- 
és  homoktalajoktól.  Az  ártéren  általában  több  az  agyagos,  mint  a 
homokos  vályogtalaj.  (1.  táblázat.) 

Agyag.Az  ártéren  kétféle  típust  találtam:  világosabb  rétiagyagot 
és  koromfekete  szurokföldet.  A sárgásszürke,  barna  vagy  feketés  alap- 
tónusú rétiagyag  405 — 42-5%  agyagot  tartalmaz,  a szurokföld  jóval 
többet:  67-8%-ot.  Ez  utóbbi  erősen  képlékeny,  ragadós,  zsíros  fényű 
agyag.  Tőzegréteg  alatt,  iszapos  tófenéken  képződött  talajtípus. 
A tarcali  Legelőn  *4  m.  mélységben  kezdődik,  Tavaszföldeken  110  cm. 
mélységben  találtam  meg.  Nemcsak  nedvesen,  de  szárazon  is  teljesen 
feketeszínű.  Ha  a felszínre  kerül,  hosszabb  idő  múlva  világosabb  színű 
lesz,  humusztartalma  megfogy  és  olyan  rétiagyaggá  alakul  át,  mint  a 
most  felszínen  levő  rétiagyag-talajok. 

Löszvályog.  Tiszaeszlár  és  Nagyfalu  között  levő  löszvályogból 
vett  talajminta  elemzése  azt  mutatja,  hogy  szemcséinek  mechanikai 
összetétele  ugyanolyan,  mint  a löszé,  vagyis  a löszt  leginkább  jellemző 
finomhomok  és  kőliszt  százalékos  mennyisége  szintén  98*5.  A lösz- 
vályog  gyengén  kilúgzott  metamorf  lösz.  A lösztől  abban  különbözik. 


ADATOK  A TOK  A JI-N  AGYHEGY  ÉS  VIDÉKÉNEK  TÁL  AJ  ISMERETÉHEZ.  í*.r» 

hogy  szemcséi  inkább  gömbölydcd,  mint  sarkos  alakúak.  Csillám- 
tartalma  főként  csak  az  első  három  frakciónak  van.  A gyökércsövecske 
feltűnően  kevés. 

A löszvályog  egyéb  tulajdonságait  illetőleg  Horusitzky  Henrik- 
nek:  „A  diluviális  mocsárlöszről“  írott  művére  utalok.  (Földt.  Közi. 
XXXIII.  k.  5 — 6.  fűz.)  Ezt  a talajnemet  Wolf  Henrik:  Erlauterun- 
gen  zu  den  geologischen  Karten  dér  Umgebung  von  Hajdúnánás,  Tokaj 
und  Sátoralja-Ujhely  (Jahrbuch  d.  k.  u.  k.  geol.  Reichs.)  c.  művében 
Lösslehm-nek  veszi.  Mechanikai  összetétele  miatt  a szokásos  löszagyag 
helyett  mindenesetre  löszvályognak  kell  elneveznünk. 

Vörösagryag. Valószínűleg  a lösznek  mállási  terméke.  Ezt  bizo- 
nyítja az  első  frakcióban  talált  sok  gyökércső.  Szemcséi,  mini  a löszé, 
mikroszkóp  alatt  sarkos,  üde  alakúak,  ez  azt  bizonyítja,  hogy  ez  a 
talaj  in  situ  keletkezett.  Ha  nem  eredeti  fekvésben  lévő  talaj  lenne, 
akkor  nem  lehetne  benne  oly  sok  gyökércsövecske.  Hogy  pedig  gyökér- 
csövecskéi  mellett  mégsem  lösz,  hanem  vörösagyag,  ezt  a természetben 
észlelt  göröngyös  és  talajrepedésekkel  áthatott  szerkezete  és  4*8^ -os 
agyagtartalma  is  bizonyítja. 

Ha  mechanikai  összetételét  a többi  agyagtalajjal  összehasonlít- 
juk, nagyon  feltűnő  a kevés  agyagtartalma;  negyedik  frakciójának  szá- 
zalékos mennyisége  még  a vályog  agyagtartalmának  Í6  csak  a fele. 
A többi  agyagtalajtól  mésztartalma  is  megkülönbözteti. 

Az  itteni  nép  is,  a lösztől  megkülönböztetve-  agyagtalajnak 
mondja. 

Színe  rozsdavörös  és  barnás  árnyalatú.  E talajban  termő  szőlő 
zöldszínű  levelei  és  a talaj  színe  közti  ellentét,  különösen  napfényes 
időben  távolról  tekintve,  a talajnak  élénkvörös  színt  kölcsönöz.  A talaj 
vörös  színét  vastartalma  adja  meg. 

III. 

Talajszelvények.  1 

Eddig  csak  a talajnemeket  ismertettem.  A talajnemekből  tevődnek 
össze  a talajszelvények.  A tál  aj  szelvények  különböző  kialakulása  ered- 
ményezi a különböző  talajtípusokat.  Minden  talajtípusnak  megvan  a 
jellemző  szelvénye.  Vannak  teljesen  egynemű  szelvénnyel  bíró  talaj- 
típusok, ilyen  pl.  a lösztalaj.  Ez  típusos  előfordulásában  (Tokaji-Nagy- 
hegyen,  óvár,  Tehéntánc)  30 — 40  m.  vastagságban  is  teljesen  egynemű. 
Az  új  alluviális  áradmánytalajok,  mint  pl.  a Tisza  áradmánytalaja 
3 — 7 m.  mélységig,  a Rakamaz-menti  homokbuckák  talajszelvényei 
6 — 7 m.  mélységig  is  teljesen  egyneműek. 


11  Lásd  II.  táblázatot  a cikk  végén. 


SIMK(')  GYULA  I)R. 


96 


Más  típusokon  ellenben  jellegzetes  különbségeket  láthatunk.  Meg- 
különböztethetünk jól  kifejlődött  fel-  és  altalajt,  esetleg  a kettő  között 
még  egy  harmadik  réteget  is.  Ebben  az  esetben  tehát  a talajtípus  szel- 
vénye több  talajnemet  foglal  magában,  de  mindig  különböző  mélységű 
horizontokon. 

A szelvény  kialakulására  hatással  vannak  a talajképződés  összes 
tényezői,  úgyhogy  a szelvényekből  sokszor  következtetéseket  vonha- 
tunk a talaj  kialakulásának  különböző  tényezőire,  így  többek  közt  a 
kiimára  és  vegetációra. 

A talajszelvénynek  három  (A,  B,  C)  szintje  csak  olyan  talajon 
alakul  ki,  amelyen  jó  hosszú  ideig  tenyészett  egyforma  növényi  takaró. 
Ilyen  esetben  erdő  alatt  típusos  erdei,  mezőség  alatt  típusos  mezőségi 
t alajszelvényt  találhatunk.12 

Tokaj  vidékén  olyan  talajtípusok  is  vannak,  amelyeken  képződésük 
óta  többféle  típusú  növényzet  váltotta  fel  egymást.  Ebben  az  esetben 
nem  kaphatunk  típusos  erdei  vagy  típusos  mezőségi  talajszelvényt, 
s ekkor  nem  határoztam  meg,  hogy  az  A-színt  vagy  At-  és  AL,-színt 
meddig  tart.  Nem  egy  esetben  a változó  klimatológiai , hidrológiai 
viszonyok  (időnkénti  árvizek)  és  változó  növényzeti  típusok  által 
normális  kifejlődésében  megzavart  talajszelvény  előtt  állottam.  Ezért 
nem  minden  talajszelvényen  közlöm  a A-,  B-,  C-színtet,  hanem  csak  a 
horizontokat  és  talajnemeket.  A fentemlített  okok  miatt  a talajszelvé- 
nyek fölött  lévő  növényzet  jellege  is  több  esetben  ellentmond  a talaj- 
szelvény jelenlegi  szerkezetének.1* 

A tiszaeszlári  talajszelvény  C-színtjében  lévő  transformált  lösz- 
féleségeket a Tisza  áradásai  rakták  le  a Nyírség  platója  peremén  lévő 
löszből.  Az  A-színt  helyett  a Tiszától  keletre  sokszor  csak  a homok- 
buckák sorozatát  látjuk,  a Tisza  árterületén  pedig  a B-színt  sem  lát- 
ható mindig,  hanem  a Tisza  alluviuma  mindjárt  a C-színtre  települt. 
Fölötte  a következő  növényzet  van:  Medicago  falcata  L.  (sarlós 
lucerna),  Daucus  carota  L.  (vadmurok),  Medicago  sativa  L.  (takar- 
mánylucerna), Euphorbia  cyparissias  L.  (farkasfűtej) , Oenothera  bien- 
nis  L.  (közönséges  liget  szépe),  Astragnlus  cicer  E.  (hólyagos  bóka), 
Eryngium  planum  L.  (laposlevelű  iringó),  Rubus  caesius  L.  (hamvas 
szeder),  Carduus  acanthoides  L.  (bogáncs). 

A rakamazi  talajszelvény  a Rakamaz  és  Tímár  között  lévő  homok- 
buckás területre  nagyon  jellemző.  Akár  Felsőberekből , akár  Malom- 

1-  Thkitz  I’.:  Az  agrogeológia  föladatai.  Természettudományi  Közlöny 

CXXIX-OXXX.  pótfüzete. 

13  Mivel  a kemény  agyagtalajokon  ásóval  még  1 m mélységig  is  nehezen  jutottam, 
6 esetben  2 m-es  talajfúrót  használtam. 


\[>  \T( IK  \ TOKAJI-NAOYIIKÜY  ÉS  VIDÉKÉNKK  TALAJISMKRKTÉHKZ. 

■szegből,  vagy  Bagolyszegből  megyünk  fel  a 3 — 10  m.  magasan  kiemel- 
kedő diluviális  nyírségi  platóra,  o plató  peremén  mindenütt  löszfalat 
látunk.  Ha  a homokbuckák  között  leásunk  1 — IV2  m.  mélységre,  a futó- 
homok  alatt  mindenütt  löszrétegre  bukkanunk.  Növényzete:  Quercus 
robur  L.  (kocsános  tölgy),  Artemisia  absinthium  L.  (fehér  üröm), 
Yerbascum  austriacum  Schott  (ökörfarkkóró),  Prunus  spinosa  L. 
sep.  dasyphylla  Schur  (kökényszilva). 

A Bajusz-liegylejtő  talujszelvénye  hosszabb  és  változatosabb  geo- 
lógiai múltnak  kópét  tárja  elénk.  E löszfal  változó  vastagságú,  kb. 
5 — 6 m-es.  Itt  a löszképződés  két  periódusát  láthatjuk.  A felső-  és  alsó- 
löszréteget  1 m.  vastag  kavicsgörgetegekkel  teli  löszanyag-  és  vályog- 
réteg választja  el  egymástól. 

Növényzete:  Centaurea  scabiosa  (vastövü  búzavirág),  Coranilla 
Varia  (tarka  koronilla),  Kosa  Medicago  falcata  (sarlós  lucerna),  Seseli 
glaucum  Z.  Beckii  Seefried  (fakó  gurgolya),  Crepis  pannonica  Iacg 
(magyar  zörgőfű),  Lathyrus  tubernsns  L.  (gumós  lednek),  Campanula 
glomerata  L.  (farinosa  Rooli)  (csomós  csenget yűke),  Galium  rerum  L. 
(tejoltó  galaj). 

A mesterrölgyi  talajszelvényből  azt  a következtetést  vonhatjuk  le, 
hogy  a Nagyhegyen  előforduló  vörösagyag  a tercier-korszak  végéről, 
vagy  a diluviális  korszak  elejéről  való,  mert  rajta  diluviális  steppe- 
löszt  és  löszvályogot  találunk.  Ügylátszik,  hogy  a Mester-völgy  maga- 
sabb lejtőin  a defláció  és  erózió  eltávolította  a vörösagyag  fölötti  lösz- 
réteget, mert  itt  mindenütt  a felszínen  találjuk  meg. 

Növényzete:  Cornus  sanguinea  L.  (veresgyűrű-som) , Coryhis  avel- 
lana  L.,  Populus  tremula  (rezgőnyárfa),  Rhamnas  cathartica  L. 
(farkasbenye),  Ligustrum  vulgare  L.  (vesszős  fagyai),  Centaurea 
scabiosa  L.  speudospinalosa  Rf.ch  (vastövű  búzavirág),  Trifolium 
médium  L.  (közepes  lóhere),  Prunus  cerasus  L.  (savanyú  meggy),  Medi- 
cago falcata  (sarlós  lucerna),  Galium  verum  (tejoltó  galaj). 

A Kopasz  talajszelvénye  a hegytető  erős  szélnek  kitett  déli  és 
délkeleti  részén  csonka.  Csak  a koromfekete  A-színt  található  meg. 
Alig  20 — 35  cm.  vastagságon  fedi  az  andezitből  álló  csatornakitöltést. 

Növényzete:  füves  terület,  itt-ott  bokrokkal,  közvetlen  a cserjés 
erdő  mellett.  A csererdő  sűrű,  magas  cserből  és  bokrokból  áll 
(170  cm-ig).  Ugyanez  a növényzet  a füves  területen  gyérebb  és  sat- 
nyább: törpeakác  és  fenyő.  Stachys  (Betonica)  officinalis  L.  (orvosi 
tisztesfű),  Verbascum  austriacum  Schott  (osztrák  ökörfarkkóró), 
Dianthus  collinus  W.  et  K.  (öves  szegfű),  Knautia  arvensis  L.  (mezei 
varfű),  Campanula  glomerata  L.  (csomós  c.sengetyűke) , Centaurea 
■scabiosa  L.  (vastövű  búzavirág),  Galium  verum  L.  (t-ejoltó  galaj), 


Földtani  Közlöny.  LV.  köt. 


98 


SIMKÓ  GYULA  DR. 


Hypericum  perforatum  L.  (közönséges  orbáncfű),  Plantago  média  L. 
(közönséges  útilapu),  Origanum  vulgare  L.  (vadmajoranna),  Euphorbia 
salicifolia  Hőst.  (fűtej),  Prunus  domestica  L.  (szilva),  Pinus  nigra 
Arn.  (feketefenyő). 

A Nagy  falu  talajszelvénye  nagyon  jellemző  a Tiszától  keletre  eső 
és  idáig  elnyúló  nyírségi  platónak  mindazon  peremrészeire  is,  amelyek 
mint  alacsonyabb  fekvésű  területek,  átmenetet  alkotnak  ugyan  a 
homokbuckás  területekre,  de  még  nem  azok.  Tiszaeszlár,  Rakamaz, 
Nagyfalu  vonalán,  Tiszaladány  mentén  levő  mesterséges  feltárások  és 
vályogbányák  talaj  szelvényei  mind  ilyenek.  Nagyon  jellemzők  a 
C-színt  nagy  meszes  konkréciói. 

Növényzet:  Artemisia  vulgáris  L.  (fekete  üröm),  Matricaria  ino- 
dora L.  (eb  székfű),  Solanmn  nigrum  L.  (fekete  ebszőlő),  Panicum 
miliaceum  L.  (termesztett  köles),  Achillea  millefolium  L.  (közönséges 
cickafark),  Chenopodium  album  L.  (lisztes  libatop),  Melandryum 
album  Vogl  Garcke  (fehér  estéli  mécsvirág),  Crepis  setosa  (serte- 
szőrös  zörgőfű),  Delphinium  consolida  L.  (közönséges  szarkaláb), 
Gypsophila  muralis  L.  (gyepi  dercefű). 

Nagy  hádas-tó  talajszelvényében  nincs  meg  a szikfok.  Elszikese- 
dóse  ezidőszerint  nem  következett  be,  mert  körülötte  laza  összetételű 
áradmány talaj  van;  alatta  is  nagyobb  mélységben  áradmánvtalajt  kell 
feltételeznünk.  Ez  felszívja  a tó  nedvességét. 

A Tavaszföldek  és  a tarcali  „Legelöu  talajszelvényeiben  legjelleg- 
zetesebb a szurokföld.  Ez  a tarcali  „Legelőn44  60  cm-rel  magasabb 
szintben  kezdődik,  mint  a Tavaszföldeken.  E két  szelvény  szurok- 
földje e helyek  egyenlőtlen  nívójú  ó-alluviális  horizontját  jelöli.  Az 
ó-alluvium  korában  régi  morotva,  tófenék  vagy  a Tisza  valamely  holt- 
ágának medre  lehetett  itt. 

Ontava  talajszelvényében  2 m.  mélységig  nyomát  sem  találtam  a 
szurokföldnek. 

Alsó-  és  Felsőberek  holt  ágaiban,  a Holt-Tiszában . Középlegelö 
és  Bodrogköz  mélyebb  helyein,  a vízállásos  helyeken  típusos  réti- 
agyag talaj  alakult  ki  igen  nagy  kolloid  agyagtartalommal.  Ilyen 
helyeken  száraz  időben  3 — 8 cm.  széles  és  2 m.  mély  talajrepedések  is 
vannak.  Legszebb  tál  aj  repedéseket  Nagy  Nádas-tó  mellett  találtam. 
3 — 5 cm.  széles  és  2 m.  mély  talaj  repedéseket  mértem  meg  a mérőnáddal. 

A holt-medrek  az  év  legnagyobb  részében  ki  vannak  száradva, 
legfeljebb  tócsák,  pocsolyák  találhatók  bennök.  E helyeken  a követ- 
kező kagylókat,  és  csigákat  találtam:  Vivipara  hungarica  Har.,  Unió 
pictorum  Lin.,  Anodonta  cygnea  Lin. 

Paptó:  Vivipara  contecta  Mi  el.,  Limnaea  stagnalis  Lin.,  Plavor- 
bis  corneus. 


ADATOK  A TOKAJI-NAGY  HEGY  ÉS  VIDÉKÉNEK  TALA.IISMERETÉHEZ. 


99 


Bodrogköz:  Limnea  stagnulis  Ljn.,  Anodonta  cygnea  Lin. 

Közép-legelő:  Planorbis  corneus  és  Limnaea  stagnalis  Lin. 

Valamennyien  alluviális,  mérsékelt  nedves  klimaperiódus  képviselői. 

IV. 

Klimatológiai  viszonyok. 

Ha  a talajosztályozással  nincs  valami  különleges  célunk,  akkor 
a mesterséges  osztályozás  helyett  a különféle  talajtípusok  olyan 
osztályozására  kell  törekednünk,  amely  a természet  munkáját  igyek- 
szik feltüntetni.  A talajnak  anyaga  ilyen  osztályozás  alapja  nem  lehet, 
mert  pl.  gránitból  a Schwarzwaldban  podszol,  Dél-Oroszországban 
csernoszjom,  a forró  égöv  alatt  pedig  laterit  lesz.1*  Fontosabbak  azok 
a tényezők,  amelyek  az  anyagot  talajjá  alakítják  át.  Legfontosabb 
ilyen  tényező  a klíma. 

Tokaj  vidékének  tercierkori  klímája  főként  azért  érdekel  minket, 
mert  a Nagyhegyen  nyirokszerű  vörösagyagot  lösz  alatt  is  találtam, 
ez  tehát  a diluviális  lösznél  idősebb  képződmény. 

A tercier-korszakban  egész  Közép-Európában,  tehát  Tokaj  vidé- 
kén is,  olyan  klíma  volt,  mint  ma  a Földközi-tenger  mentén.  A mele- 
gebb időjárás  és  kellő  nedvesség  mellett  a növényzet  a mainál  gazda- 
gabb volt.  A diluviumban  az  eljegesedés  időszakának  van  legnagyobb 
klimatológiai  jelentősége.  Ezzel  karöltve  a légnyomás  úgy  oszlott  el, 
hogy  a Kárpátok  medencéi  (tehát  Tokaj  is)  és  Dél-Oroszország  erdő- 
steppe-vidék  volt.  Ezzel  magyarázhatjuk  a nagymértékű  porhullást  és 
löszképződést. 

A jelenkor  klímáját  közvetlenül  Tokaj  vidékére  részletesebben  is 
fel  tudtam  dolgozni.  Erre  a célra  igénybe  vettem  Réthi.y  Antal  dr.-nak 
Tárcái  klímájára  vonatkozó  tanulmányát  és  az  orsz.  m.  kir.  Meteoro- 
lógiai Intézetnek  az  évkönyveiben  közölt  adatait.15 

Miután  Réthly  Tárcái  klímaviszonyait  az  1901—1908.  évi 
meteorológiai  észlelések  alapján  dolgozta  fel,  én  ezeket  az  1908 — 1916. 
évi  észlelések  belevonásával  Réthly  intencióinak  megfelelőleg  át- 
dolgoztam. mert  mennél  több  év  adatai  alapján  dolgozunk,  az  elért 
eredmények  annál  közelebb  állanak  a valósághoz. 

Mivel  Tokajból  csak  a csapadékra  vonatkozó  megfigyelések  adatai 
állottak  rendelkezésemre,  Tokaj  állomására  vonatkozólag  csakis  ezt 
dolgozhattam  fel  és  Tarcallal  való  összehasonlítást  csakis  ezekre  a 
meteorológiai  elemekre  vonatkozólag  végeztem  el.  Réthly  tanulmá- 
nyából is  csak  azokra  az  éghajlati  elemekre  voltam  tekintettel,  amelyek 

14  Ballenegger  R.:  A termőföld.  109  1.  Budapest,  1921.  Ethikai  könyvtár. 

15  Réthly  A.:  Adatok  a M.  Kir.  Ampelológiai  Intézet  szőlészeti,  meteorológiai 
állomásainak  klímájához,  1901  — 1908.  Budapest.  1913.  Pallas. 


7* 


100 


S1MKÓ  GYliLA  DR. 


dolgozatom  céljának  leginkább  megfelelnek.  Dolgozatomnak  az  a 
szabálytalansága,  hogy  majd  1908-ig,  majd  1910-ig,  vagy  1916-ig  ter- 
jedő megfigyelések  alapján  dolgoztam,  onnan  ered,  hogy  a félbeszakadt 
vagy  tovább  nem  folytatott  meteorológiai  megfigyelések  miatt  egyes 
éghajlati  elemeknél  más  és  más  hiányok  állottak  elő. 

Legfontosabb  éghajlati  elem  a hőmérséklet.  Réthly  Tárcái  hő- 
mérsékletének havi  átlagai  alapján  a nyíregyházai  állomás  bevonásá- 
val a hőmérséklet  30  éves  középértékét  9*6  évi  átlagban  állapítja 
meg.  Legmelegebb  hónap  a július  213°  és  leghidegebb  a januárius 
— 3'2°-kal.  Eszerint  az  évi  ingadozás  nagysága  24-5°. 

A hőmérséklet  maximumai  Tarcalon.  1901 — 1916. 

(Lásd  a 101.  oldalon  levő  táblázatot.) 

A hőmérséklet  legmagasabb  értékét  38  -kai  1905  augusztus  6-án 
érte  el,  míg  ez  évek  legalacsonyabb  maximumát  2'3°-kal  1905  január 
6.-án  észlelték,  tehát  a 16  év  alatt  nem  volt  olyan  hideg  hónap,  hogy 
a hőmérséklet  egész  hónapon  át  a fagypont  alatt  maradt  volna. 
A 38c-os  maximum  rendkívül  magas  érték,  mert  csak  35*2°-kal  áll 
második  helyen  1904  augusztus  7.-e  és  1911  augusztus  23.-a.  A leg- 
melegebb napok  jelentkezése  júliusban  és  augusztusban  kb.  egyenlően 
oszlik  el.  Az  átlagos  havi  maximumok  is  arról  tanúskodnak,  hogy  a 
legmelegebb  napok  kb.  egyenlően  oszlanak  el  július  és  augusztus  hó- 
napban, amennyiben  augusztusban  32'6°  és  júliusban  32‘4°  a maxi- 
mumok átlagélteké. 

A hőmérséklet  minimumai  Tarcalon.  1901 — 1910. 

(Lásd  a 102.  oldalon  levő  táblázatot.) 

A 16  év  alatt  a legalacsonyabb  hőmérséklet  Tarcalon  1912  decem- 
ber 14.-én  volt:  — 24’2°.  A minimum  legmagasabb  értékei  júliusra  esnek, 
míg  a maximumoké  augusztusra.  Az  átlagokban  december  a leghidegebb 
és  augusztus  a legmelegebb.  A minimum  novembertől  március  végéig 
minden  évben  a fagypont  alá  süllyedt.  Azonban  a 16  évben  egyszer 
(1916  év  márciusában)  előfordult  az  az  eset,  hogy  a minimum  l-2° 
volt. 

A hőmérséklet  havi  ingadozása:  Tárcái  1901-től  1910-ig. 

(Lásd  a 104.  oldalon  levő  táblázatot.) 

A hőmérséklet  havi  ingadozásai  Tarcalon  ll-3°  és  34*0  között 
voltak.  1911  decemberében  +7'7°  és  — 3*6°  között  ingadozott  a hő- 
mérő, míg  1913  márciusában  +22‘0°  és  — 12’0°  között.  Az  abszolút 
havi  ingadozás  a legkisebb  júliusban  22*3  , míg  legnagyobb  december- 
ben, 37*8°  volt.  Az  évi  ingadozás  a 10  év  alatt  elérte  a 62'2  -ot, 
míg  az  egyes  években  39'7°  és  58*5°  között  váltakozott.  Az  átlagos 
havi  ingadozás  értéke  legnagyobb  áprilisban  22*5  , mindjárt  utána 


A hőmérséklet  maximumai  Tarcalon  1901 — 1010 


ADATOK  a TOKAJI  -NAGYHEOY  ÉS  VIDÉKÉNEK  TALAJISMERETÉII8Z. 


101 


havi  maximum 


102 


SIMKO  GYDLA  DK. 


A hőmérséklet  minimumai  Tarcalon  1901—1916, 


ADATOK  A TOK  AJI-N  AGYHEGY  ÉS  VIDÉKÉNEK  TALAJISMERETÉHEZ. 


103 


következik  szeptember  és  október  teljesen  egyenlő  értékkel:  21  -8  -kai. 
Ezek  az  adatok  jellemzik  legjobban  Tokaj  vidékének  erősen  kontinen- 
tális klímáját. 

Viszonylagos  nedvesség  százalékokban  Tarcalon. 

(Lásd  a 104.  oldalon  levő  táblázatot.) 

Mivel  az  1904.  és  1908.  évek  kivételével  a régebbi  évekből  való 
adatok  nem  teljesek  (az  1912.  év  sem  teljes),  azért  csak  a teljes  évek 
adatai  alapján  dolgoztam,  hogy  a végeredményeket  is  megállapít- 
hassam. Így  számítottam  ki  a viszonylagos  nedvesség  közepeit.  Legszá- 
razabb hónap  a május,  60-4^  nedvességgel,  legnedvesebb  a december 
hónap,  85'6%-kal.  Az  évi  nedvesség  átlaga  70 •7r7. 

A csapadék  havi  összegei. 

(Lásd  a 105.  oldalon  levő  táblázatot.) 

A csapadék  havi  összegeinek  16  évi  átlagértéke  Tokajban  574-7  mm, 
Az  évi  menet  típusa  a kontinentális  típustól  annyiban  tér  el  (lásd: 
Hona  Zsigmond:  Éghajlat  lí.  r.  Magyarország  éghajlata,  277 — 287.  1.), 
hogy  a főmaximum  június  helyett  júliusban  jelentkezik,  mind  Tokaj- 
ban, mind  Tarcalon,  míg  a főminimum  mind  a két  helyen  januárban 
van.  Augusztus  és  szeptember  hónapok  helyett  október  és  december 
hónapok  között  egy  másodminimum  van  november  hónapban.  Szep- 
tembertől októberre  menve  a csapadék  erős  apadását  látjuk.  A 16  évi 
megfigyelések  alapján  e két  helyen  nincs  másodmaximum,  mert  Tárcái 
igen  kicsiny  szeptemberi  maximuma  nem  vehető  figyelembe.  A novem- 
beri és  januári  minimumok  között  feltűnően  kiemelkedik  a december 
hónap  jóval  több  csapadékával.  A viszonylagos  nedvesség  legnagyobb 
havi  átlaga  csak  a 9.  évnek  teljes  és  megbízható  adatai  alapján  a csapa- 
dékosabb hónapra:  decemberre  esik.  Tarcalon  a júliusi  főmaximum  ide- 
jére esik  a hőmérséklet  legnagyobb  abszolút  ingadozása:  45*3°.  Ada- 
tok híján  ezt  Tokajjal  nem  hasonlíthattam  össze. 

A csapadék  havi  összegeinek  16  évi  átlagértéke  Tarcalon  537-8, 
Tokajban  tehát  36'9  mm.  átlagértékkel  több  csapadék  esett  16  év  alatt, 
mint  Tarcalon.  Ez  annyit  jelent,  hogy  e 16  év  alatt  e vidéknek  egy 
hónapi  átlagos  esőmennyiségével  több  jutott  Tokajnak,  mint  Tárcái- 
nak. Ez  adatok  szerint  tehát  a Nagyhegy  tokaji  oldala  alig  csapa- 
dékdúsabb,  mint  a tarcali  hegyoldal. 

Rendkívül  magas  csapadékértéke  van  Tarcalnak  1913  augusztus 
havában:  212  mm.  Ugyanebben  az  évben,  de  július  hónapban  Tokaj- 
nak még  nagyobb  csapadéka  van:  223  mm.  A 16  év  alatt  tehát  e két 
hely  közül  a legcsapadékosabb  hónap  Tokajban  volt  1913  július  havá- 
ban. Az  1913.  évi  július,  augusztus  és  szeptember  hónapok  16  év  alatt 
mind  a két  helyen  legcsapadékosabbak  voltak  (146 — 223  mm.-rel)  és 


104 


SIMKÓ  GYULA  DR. 


A hőmérséklet  havi  ingadozása  Tarealon  1901 — 1916. 


É v 

i. 

ii. 

ni. 

IV. 

V. 

VI. 

VII. 

Vili. 

IX. 

X. 

XI. 

XII. 

Év 

1901 









220 

20'S 

180 

21-4 

17-0 

18-0 

22-6 

18-2 



1902 

140 

23'2 

305 

222 

21*3 

18-2 

18-6 

21-8 

24-8 

142 

246 

310 

585 

1903 

22-2 

18'8 

24-2 

190 

205 

14-0  20-8 

20-6 

25-4 

282 

21-7 

266 

47  0 

1904 

196 

15-8 

192 

237 

19-3 

20-0  18'5 

217 

196 

171 

21-0 

23-1 

48-3 

1905 

18-8 

170 

181 

22-4 

189 

18*1  j 174 

28-0 

25-2 

18‘9 

18-1 

200 

545 

1906 

140 

17-0 

17-7 

25-6 

160 

23"7|  18-4 

22-4 

30-7 

24-5 

18’4 

229 

474 

1907 

213 

209 

23-0 

15-8 

230 

201 

206 

23-7 

26-4 

23-8 

18-8 

164 

51  2 

1908 

15-9 

130 

144 

20-2 

229 

23-Oj  20-6 

18-9 

24-2 

27-6 

22-4 

18*3 

47-6 

1909 

25-2 

199 

19-4 

27-1 

25-6 

19  8 

21-3 

20-2 

16-2 

20-7 

21-1 

163 

55-8 

1910 

12’5 

134 

210 

262 

200 

18'1 

194 

211 

197 

209 

199 

13-8 

397 

1911 

18-5 

26  1 

27-1 

25-5 

18-8 

20-8;  21-4 

22-5 

21-8 

246 

16-4 

11*3 

52  1 

1912 

217 

24-1 

196 

190 

20-6 

209 

17-2 

213 

17  9 

243 

147 

170 

487 

1913 

192 

19  2 

34-0 

27-7 

21*6 

202 

144 

150 

17-0  20-7 

21-2 

17-5 

446 

1914 

17  2 

293 

153 

21-4 

20-2 

15  6 

205 

174 

212 

161 

215 

15  2 

460 

1915 

156 

231 

2T4 

21-2 

22-7 

20-0 

174 

17-0 

199 

253 

263 

17-5 

45  0 

1916 

177 

18-1 

15  6 

217 

196 

181 

209 

194 

206 

24-9 

26-0 

134 

44  1 

Abszolút  ingadozás  . . 

296 

343 

37-0  28-9  27-o|  25'2 

22-3 

29-0 

329 

320 

309 

378 

62-2 

Átlagos  havi  ingadozás 

17-8 

19-8 

21-8  22-5 

21'0 

194 

191 

21-4 

21-8 

| 21  *8 

209 

185 

4S-5 

Viszonylagos  nedvesség  százalékokban  Tarealon. 


É v 

I. 

II. 

III. 

IV. 

V. 

VI. 

VII. 

Vili. 

IX. 

X. 

XI. 

XII. 

Év 

1904 

88 

84 

63 

65 

60 

57 

48 

59 

72 

71 

82 

88 

69 

1908 

89 

89 

74 

69 

55 

53 

54 

59 

62 

69 

64 

90 

69 

1909 

69 

62 

68 

50 

55 

58 

57 

53 

61 

65 

65 

71 

61 

1910 

69 

68 

52 

53 

56 

54 

59 

58 

62 

66 

75 

79 

63 

1911 

68 

67 

62 

52 

55 

61 

62 

72 

73 

84 

93 

96 

71 

1913 

84 

77 

71 

68 

70 

68 

77 

80 

81 

79 

85 

90 

78 

1914 

86 

95 

82 

64 

68 

78 

75 

68 

76 

87 

82 

88 

79 

1915 

83 

77 

77 

64 

59 

64 

69 

72 

76 

77 

81 

86 

74 

1916 

87 

87 

77 

72 

66 

63 

63 

64 

65 

75 

78 

83 

73 

Közép 

803 

78-4 

695 

618 

604 

617 

626 

65 

697 

747 

78-3 

00 

ON 

707 

1 

ADATOK  A TOK  AJ  I-N  AGY  HEGY  ÉS  VIDÉKÉNEK  TALAJISMERETÉHEZ.  105 


A csapadék  havi  összegei:  Tarczal  1901 — 1910. 


Év 

I. 

II. 

III. 

IV. 

V. 

VI. 

VII. 

Vili. 

IX. 

X. 

XI. 

XII. 

Év 

24  órai 
maximum 

1901 



_ 



526 

59’8 

63'6 

60-3 

195 

500 

50-5 

164 





1902 

3'0 

50'S 

364 

56'0 

73-5 

37'2 

16-1 

28'4 

2-0 

498 

0-0 

28-6 

361-8 

304 

IV.  26 

1903 

19-6 

4'8 

10*5 

70-8 

11 ‘9 

92-1 

128  8 

21-4 

5'5 

339 

83-9 

29-6 

512-8 

64-0 

VII.  10 

1904 

62 

35*3 

2-5 

30-2 

26*3 

45’6 

177 

453 

460 

46-2 

24-5 

31 

328-9 

37-6  VIII.  23 

1905 

3-1 

17*4 

5-0 

333 

98-2 

66'2 

26-1 

12-1 

238 

80-0 

50'0 

41 

419-3 

33*5 

V.  23 

1906 

16‘0 

15*0 

29-8 

7-5 

40-9 

536 

57'5 

403 

86-5 

2-3 

501 

759 

475-4 

301 

IX.  12 

1907 

35-2 

7-6 

117 

373 

194 

867 

45  0 

72-9 

503 

16M 

22-7 

494 

453-7 

41-4 

VI.  23 

1908 

1SM 

480 

397 

787 

20'1 

27-5 

54-5 

52-5 

233 

11-2 

13'6 

36'9 

424-3 

210 

11.24 

1909 

51 

■5 

46 

5 

102 

78 

87 

44 

82 

17 

23 

81 

611 

31 

IX.  15 

1910 

23 

23 

0 

52 

61 

101 

62 

85 

70 

34 

62 

42 

615 

47 

VI.  12 

1911 

14 

9 

19 

73 

109 

26 

24 

45 

23 

70 

17 

43 

472 

489 

V.  30 

1912 

22 

30 

52 

29 

77 

47 

76 

62 

116 

42 

22 

25 

600 

363 

VII.  21 

1913 

17 

4 

29 

26 

57 

76 

206 

212 

158 

13 

24 

19 

841 

100  8 

VIII.  6 

1914 

3 

5 

42 

5 

36 

129 

62 

32 

111 

46 

9 

66 

546 

395 

IX.  12 

1915 

98 

45 

50 

43 

51 

77 

112 

77 

124 

69 

49 

67 

862 

352 

V.  28 

1916 

18 

68 

43 

93 

36 

28 

79 

45 

48 

59 

30 

64 

611 

28-6 

VII.  15 

16  évi 
kilép 

2 1-3 

23  6 |27’2 

42-7  |54-4  |64‘3  |69‘8  |584  j61-8  |39'9  |33*2 

406 

537-8 

A 

csapadék  havi 

összegei:  Tokaj  1901— 

1016 

1901 

|» 

37 

39 

60 

38 

155 

28 

123 

46 

35 

71 

69 

729 

29-6 

XI.  16 

1902 

0 

44 

44 

59 

88 

44 

45 

38 

10 

87 

0 

24 

483 

27  4 VIII.  17 

1903 

7 

3 

9 

71 

46 

85 

189 

21 

7 

49 

91 

35 

613 

82-0 

VII.  10 

1904 

13 

36 

8 

24 

43 

88 

16 

62 

20 

50 

27 

7 

394 

46  4 VIII.  23 

1905 

6 

16 

4 

47 

120 

43 

24 

13 

29 

79 

53 

27 

*>1 

344 

V.  21 

1906 

16 

15 

30 

8 

41 

54 

58 

40 

87 

2 

50 

76 

477 

301 

IX.  12 

1907 

37 

12 

17 

34 

19 

84 

40 

49 

29 

18 

26 

40 

405 

350 

VI.  23 

1908 

14 

57 

31 

86 

18 

28 

60 

64 

23 

9 

17 

28 

435 

26  4 VIII.  24 

1909 

26 

15 

48 

7 

50 

77 

82 

41 

49 

18 

24 

73 

510 

24-2 

VI.  21 

1910 

42 

24 

1 

57 

44 

81 

50 

71 

84 

33 

60 

44 

591 

250 

IX.  2 

1911 

16 

17 

23 

36 

78 

26 

26 

68 

21 

68 

13 

47 

439 

28-4 

X.  24 

1912 

28 

58 

68 

48 

72 

31 

61 

93 

124 

44 

39 

28 

694 

36  2 VIII.  11 

1913 

19 

5 

36 

33 

68 

58 

223 

182 

146 

16 

30 

24 

840 

55-6 

IX.  11 

1914 

; 8 

10 

56 

9 

78 

114 

53 

24 

121 

66 

13 

90 

642 

447 

IX.  12 

1915 

111 

46 

58 

47 

31 

68 

98 

78 

126 

73 

51 

79 

866 

305 

IV.  14 

1916 

í30 

68 

59 

115 

34 

24 

56 

24 

50 

68 

35 

54 

617 

295 

IV.  18 

kUí l20’5 128'9 133‘8 146'3  !54-2  i66'2  i69'3 161-9 1607 144'5 137-5 146-5 1574*7 1 


106 


SIMKÓ  GYULA  DK. 


mind  a két  hely  legcsapadékosabb  hónapja  1912  és  1915  szeptember 
hava  (111—158  mm.-rel),  a 16  év  alatt  legalacsonyabb  évi  átlaga 
Tarcalnak  volt,  1904-ben  328‘9  mm.-rel,  míg  Tokajnak  évi  minimuma 
ugyanebben  az  évben  394  mm.  volt.  Viszont  Tarcalnak  legnagyobb  évi 
átlaga  1915-ben  volt  (862  mm),  míg  Tokajnak  legnagyobb  évi  átlaga, 
természetesen  ugyanebben  az  évben  866  mm.  volt.  Eszerint  tehát  az 
évi  átlagnak  úgy  maximuma,  mint  minimuma  Tokajban  nagyobb 
értékű,  mint  Tarcalon.  A 16  évi  megfigyelések  ez  adatai  szerint  tehát 
Tokaj  valamivel  csapadékosabb,  mint  Tárcái. 

Legnagyobb  volt  az  ingadozás  júliusban,  199'9  mm.-rel,  míg  május, 
június,  augusztus  és  szeptember  hónapokban  98 — 200  mm.  között  inga- 
dozott a csapadék  mennyisége. 

Tokajban  a legnagyobb  ingadozás  szintén  júliusban  volt  207  mm.- 
rel,  míg  január,  április,  május,  június,  augusztus  és  szeptember  hóna- 
pokban 102 — 169  mm.  között  ingadozott  a csapadék  mennyisége. 

Az  eső  mennyisége  mind  a két  helyen  az  első  három  hónapban  volt 
a legkisebb.  (Lásd  a 107.  és  108.  oldalon  levő  táblázatokat.) 

10  év  alatt  Tokajban  1903  június  10.-én  esett  a legtöbb  eső- 
82-0  mm.  Ugyanez  a nap  Tarcalnak  is  a legcsapadékosabb  napja  volt: 
64-0  mm.  csapadékkal.  Ha  azonban  az  egyenlő  mennyiségű  évektől  el- 
tekintünk és  Tarcalnak  16  évi  megfigyeléseit  vesszük  figyelembe,  Tar- 
calon 1913  augusztus  6.-án  esett  a legtöbb  eső:  101  mm.  Évi  maxi- 
mumok Tarcalban  (16  év!)  legtöbbször  május,  július  és  szeptember 
hónapokban  voltak,  míg  Tokajban  (10  év  alatt!)  az  augusztus  hónap- 
ban. A maximális  csapadékösszegek  évi  menete  azt  mutatja,  hogy  a 
legerősebb  maximumok  mind  a két  helyen  június,  július,  augusztus  és 
szeptember  hónapokra  esnek,  míg  január,  február  hónapokra  a leg- 
gyengébb maximumok. 

Mindezek  alapján  azt  mondhatjuk,  hogy  bár  lényegtelen  különb- 
séggel, Tokaj  csapadékosabb,  mint  Tárcái:  nagy  vonásokban  azonban 
mind  a két  helyen  egyforma  csapadékbeli  változások  észlelhetők. 

Milyen  következtetéseket  vonhatunk  le  e klimatológiai  adatokból''' 

Koppén  Wladimir  kiváló  klimatológusnak  az  erdőségek,  mező- 
ségek  és  sivatagok  elterjedésére  vonatkozó  klimatológiai  szabálya  sze- 
rint az  erdőség  öve  ott  alakul  ki,  ahol  az  évi  középhőmérséklet 
10 — 20  C°  között  van,  az  évi  csapadék  pedig  100 — 250  cm. 

A hőmérséklet  és  a megfelelő  csapadék  határértékeit  a mezőség 
és  sivatag  öve  között  a következő  táblázatban  foglalja  össze: 

Ha  25,  20,  15,  10,  5,  0,  — 6 Cc  átlagos  hőmérsékletű  vidéken  az 
évi  csapadék  összege  70,  60,  50,  40,  30,  20,  10  cm,  akkor  ott  mezőség 
alakul,  ha  ellenben  az  évi  csapadék  összege  35,  30.  25.  20,  15,  10, 
5 cm.-nél  kevesebb,  akkor  ott  sivatag  van. 


Legnagyobb  csupuri^künszegck.  Tárcái  1901 — 1916. 


ADATOK  A TOKAJI-NAGYHEGY  ÉS  VIDÉKÉNEK  TALAJISMERETÉHEZ.  107 


108 


SIMKÓ  GYULA  DR 


Legnagyobb  csapadék  összegek.  Tokaj  1901 — 1910. 


ADATOK  V TOKAJI  -NAGYHECY  ÉS  VIDÉKÉNEK  TAI.  AJISMKKKTÉII EZ 


l(l!i 


la  reálnak  évi  átlagos  hőmérséklete  9*6  . Mivel  ez  közelebb  van 
10  -hoz,  mint  5 -hoz,  azért  a táblázatban  10  -ot  számítunk;  ennek 
évi  40  cm.  csapadék  telel  meg.  Tárcái  csapadékának  évi  átlagértéke 
537*8  mm,  kikerekítve  54  cm,  míg  Tokaj  évi  átlagértéke  574*7  mm, 
kikerekítve  58  cm.  Ha  e két  érték  középarányosát  vesszük  is  56  cm.-rel, 
akkor  is  közelebb  van  00  cin.-hez,  mint  50  cm.-hez.  A táblázat  szerint 
pedig  60  cm.  csapadéknak  20  hőmérséklet  felelne  meg.  E mérlegelés 
szerint  Tokaj  vidéke  csapadékának  inegfelelöleg  olyan  mezöségi  típus , 
hogy  csapadékához  mérten  jóval  alacsonyabb  hőmérséklete  van.  mini 
lennie  kellene. 

Minél  alacsonyabb  az  évi  hőmérséklet,  annál  csekélyebb  mennyi- 
ségű csapadék  elegendő  ahhoz,  hogy  a klímát  nedvesen  tartsa,  föltéve, 
hogy  a csapadék  egyenletesen  oszlik  el  a 12  hónapra. 

Tokaj  és  Tárcái  csapadékát  feltüntető  táblázatból  meggyőződ- 
hetünk arról,  hogy  itt  a csapadék  nem  oszlik  el  egyenletesen.  Éppen 
ez  is  egyik  oka  annak . hogy  a hőmérséklet  és  csapadék  viszonya  az 
erdőség  és  mezőség  közti  határok  között,  ingadozik,  mert  hiszen  Tokaj 
vidékén  normális  viszonyok  között  (ha  t.  i.  a csapadék  egyenlőtlen  el- 
oszlása miatt  nem  volna  száraz  a klímája)  10  hőmérséklet  mellett 
már  40  cm.  csapadék  is  elegendő  volna  a mezőségi  típus  kialakítására. 
Évi  56  cm.  csőmennyiségével  tényleg  az  erdőség  típusához  húz, 
viszont  10°-os  hőmérséklete  az  erdőség  övének  alsó  határértéke.  56  cm. 
csapadéknak  a mezőség  övében  17  hőmérséklet  felelne  meg  és  ez  az 
erdőség  övében  a hőmérséklet  felső  határához  húz. 

A csapadék  és  hőmérséklet  egymáshoz  való  viszonyának  anomá- 
liája a legszebben  kifejezi  Tokaj  vidékének  az  erdőségi  és  mezőségi 
klímatípus  közt  való  megoszlását.  A valóságban  kicsiny  tanulmányi 
területemen  csakugyan  közvetlen  közelségben  találjuk  egymás  mellett 
az  erdőség  és  mezőség  legszebb  típusait.  E két  növényzeti  típust  ki- 
alakító anomáliának  megértését  még  a helyi  klíma  természetrajza  is 
elősegítheti.18 

V. 

A talajok  természetes  osztályozása,  talajtípusok  és  a talajtérkép. 

A különböző  talajokat  nagyon  sokféle  szempont  szerint  osztá- 
lyozhatjuk. Lehetséges  a talajnemek,  talajszelvények  és  talajtípusok 
szerinti  osztályozás  is. 

A talajnemek  szerint  való  osztályozásnál  azonban  a vidék  talaj- 
tani viszonyairól  nem  kaphatunk  hű  képet,  mert  az  egyes  talajnemek 
a talajszelvényben  hol  a felszínen,  hol  a B-  vagy  C-színtben  vannak. 
A talajok  anyagát  magában  foglaló  talajszelvény  maga  sem  elég  bizo- 

16  Passakge  Siegfried:  Dir  Grundlagen  dér  Landschaítskunde.  III.  k.,  170.  1. 


110 


SIMKÓ  GYULA  DR. 


uyos  alapja  az  osztályozásnak  és  térképezésnek.  (Lásd  a III.  és  IV. 
fejezetet.) 17  Ilyen  alapon  készült  talajtérkép,  bár  a talajnak  sok  jellem- 
vonását veszi  figyelembe,  de  a különböző  jellemvonások  valódi  értékét 
nem  domborítja  ki  eléggé.  A talajnak  nem  egy  igen  jellegzetes  vonása 
a többi  kevésbbó  jellegzetessel  szemben  háttérbe  szorul.  A talajszelvény 
felett  lévő  növényzettípus  szerinti  osztályozás  is  csak  akkor  felel  meg, 
ha  a talajon  nagyon  hosszú  ideig  tenyészett  ugyanaz  a típusú  növény- 
zet. (Lásd  a III.  fejezetet.) 

Ballenegger  Róbert  azt  írja,18  hogy  a természetes  talajosztályo- 
zás azokon  a törvényeken  alapszik,  amelyek  a különböző  talajok  saját- 
ságainak egymás  mellé  és  egymás  alá  való  rendeltségét  megállapítják. 
Ezeket  a törvényeket  az  egyes  talajok  létfeltételei  szabják  meg. 
A természetes  osztályozási  rendszerek  már  haladást  jelentenek  a mes- 
terséges rendszerekkel  szemben.  Ma  ugyan  ezek  sem  lehetnek  tökéle- 
tesek, mert  a természetről  szóló  ismereteink  maguk  sem  tökéletesek. 
Igyekeznünk  kell  a talajokat  keletkezési  módjuk  szerint  osztályozni. 

Mivel  a különféle  talajnemek  a növényzet  és  a növényzet  felett 
levő  éghajlat  hatására  képződnek,  az  osztályozásnál  az  éghajlat 
és  növényzet  hatására  tekintettel  voltam. 

Mivel  azonban  Glinka  talajosztályozásában  az  a tényező  képezi 
az  osztályozás  alapját,  amely  leginkább  szabja  meg  a talaj  kialakulá- 
sát és  ez  a.  tényező  a talaj  átnedvesedése:  azért  erre  is  tekintettel 
voltam.  Mivel  a talaj  átnedvesedésének  foka  nemcsak  a klímától, 
hanem  a vidék  lejtési  viszonyaitól,  az  anyakőzet  sajátságaitól, 
a növényi  takarótól,  meg  attól  is  függ,  hogy  árvizes,  vagy  árvíz- 
mentes-e a kérdéses  terület,  a talajtérkép  készítésekor  a lehetőség 
szerint  ezeket  is  figyelembe  vettem. 

Az  éghajlati  tényezők  és  a talaj  átnedvesedésének  egyéb  tényezői 
azonban  több  esetben  nem  fejthetik  ki  kellőleg  hatásukat,  részint  azért, 
mert  még  igen  rövid  ideig  hatottak  a talajra,  részint  pedig  az 
anyakőzetnek  fizikai  sajátságai  és  chemiai  összetétele  is  akadályoz- 
hatják a külső  természeti  tényezők  hatását.  Pl.  a Tisza  áradmány- 
talaja  olyan  fiatal,  hogy  Glinka  szerint  ma  még  endodinamo- 
morf 111  talajnak  kell  minősítenünk,  mert  a talajképződés  külső  folya- 
matai ezidőszerint  még  nem  fejthették  ki  hatásukat,  míg  a Nagy 
Nádas-tó  rétiagyagja  vagy  még  inkább  a tarcali  „Legelő“  szurok- 
földje ektodinamomorf  talaj,  mert  kialakulásukban  a külső  talajképző 
erők  már  rég  túlsúlyra  jutottak. 

17  Talaj  térképemen  a szelvényes  és  nem  szelvényes  talajok  típusait  a reájuk  ható 
természeti  tényezők  és  a talajokban  rejlő  természeti  sajátságok  figyelembevételével 
állapítottam  meg. 

,H  L.  c.  1.04.  1. 

10  A talajképződés  folyamatának  belső  körülményei  szerinti. 


ADATOK  A TOKAJI  NAGVHEGY  ÉS  VIDÉKÉNEK  TALAJISMERETÉHEZ 


111 


A Szög  mentén,  valamint  Tiszaeszlár,  Tiszaladány  és  Holl  -Tisza 
mentén  fiatal  szürkésbarna  átmeneti  képződményeket  .jelöltem  ki,  mert 
először  endodinamomorf  talajból  ektodinamomorf  talajjá  alakultak  át., 
azonban  a Tisza  árvizeinek  átnedvesítő  hatása  a múlthoz  képest  mind- 


Seh&nyei  §g  totgjoh 


*5 zetvény  nélküli  talqjok 


111  TTffTTl  

OTalajszeivér/yek  helyéi  jelöli  ^Mechanikai talajelemzés  helyei 

6.  ábra.  Természetes  osztályozás  szerinti  talajtérkép. 

Jelmagyarázat. 

I.  Szelvényekkel  bíró  talajok:  1.  Fekete  mezőségi  talaj.  — 2.  Sötétbarna  mezőségi  talaj 
(csernoszjom)._— -3.  Világos,  6zürkésbarna  (átmeneti  jellegű)  mezőségi  talaj.  — 4.  Béti- 
— ö.  Vörösagyag,  reliktum  talajnem.  Egykori  taíajszelvény  fi-szintje. 

II.  Szelvénynélkuli  talajok:  6.  Lösz-talaj.  — 7.  Átmosott  lösz.  — 8.  Aradmány  talaj. 


inkább  alábbhagy,  más  szóval  a külső  talajképző-tényező  (árvíz)  át- 
alakul (árvíz  megszűnése),  a talaj  tehát  szintén  ismét  átalakul  s így 
most  a múlthoz  képest  átmeneti  képződmény. 

A Holt  Tisza-menti  ó-  és  új-alluviális  átmeneti  képződményre 
nemcsak  az  árvíz  megszűnése  volt  hatással,  hanem  az  erdő  meg- 
szűnése, amelyet  ott  a múlt  század  80-as  éveiben  kiirtottak.  A talaj 
térkép  készítésénél  úgy  itt,  mint  a többi  helyeken  is  a lehetőség  szerint 


112 


SÍM  KO  GYULA  UK. 


figyelembe  vettem  a klíma,  növényzet,  talajvíz  és  a térszín  lejtési 
viszonyai  által  megszabott  külső  tényezőket  is,  mivel  ezek  a talaj  át- 
nedvesedését nagyon  módosíthatják. 

A talajképződés  belső  folyamatai  közül  az  anyakőzet  fizikai  saját- 
ságait annyiban  vehettem  figyelembe,  hogy  mechanikai  összetételét 
vizsgál tam  meg.  A chemiai  hatásokat  csak  a talajszelvények  B-színtjei- 
nek  kialakulásában  vagy  ki  nem  alakulásában  figyelhettem  meg. 

A tokajvidéki  talajtípusokat  térképezés  céljából  két  főcsoportra 
osztottam:  I.  a)  Szelvénnyel  bíró  talajtípusok,  b)  Erdei  talajtípus 
reliktuma,  II.  Szelvénynélküli  talajtípusok. 

Az  első  csoportba  azokat  vettem,  amelyeken  a külső  talajképző 
tényezők  már  hosszú  időn  át  kifejthették  hatásukat,  tehát  a teljesen 
kifejlődött  szelvényű  típusokat.  Ide  soroztam  még  a szelvénykialakulás 
eléggé  fejlett  stádiumában  levő  talajtípusokat  is.  Idetartoznak:  1.  a 
fekete  mezőségi  talajok,  2.  sötétbarna  mezőségi  talajok  (cserno- 
szjomok),  3.  világos  szürkésbarna  (átmeneti  jellegű)  mezőségi  talajok, 
4.  rótiagyag  talajok. 

5.  A vörösagyag  mediterrán-klíma  alatt  kialakult  szelvénnyel  bíró 
erdei  talajtípus  altalaja  (B-szintje).  Mint  ilyen,  a jelen  geológiai  kor- 
szakban nem  is  talajtípus,  hanem  talajnem , egy  diluviumnál  idősebb 
korú  talajtípus  reliktum  altalaja.  Az  A-színtet,  főként  a Nagyhegy 
magasabb  részein  a defláció  és  denudáció  eltávolította. 

A szelvénynélküli  talajtípusok  még  a belső  talajtképző  tényezők 
hatása  alatt  állanak.  Ilyen  tényezők  lehetnek  a talaj  anyakőzetének 
fizikai  sajátságai,  chemiai  összetétele.  Sokszor  a talaj  kedvezőtlen  el- 
helyezkedése is  elegendő  ok  arra,  hogy  a talajtípus  hosszú  ideig  szel- 
vény nélkül  marad  más  talajokkal  szemben.  (Lösztalaj  a Nagyhegyen 
és  ártéren!)  Ezek  mind  endodinamomorf  talajok.  Idetartoznak:  6.  lösz- 
talaj, 7.  átmosott  lösz  a hegy  lábánál  és  a Szöginél.  Ez  kolluviális 
talaj,  8.  áradmánvtalajok. 

Hogy  az  endodinamomorf  talajtípusok  mily  hosszú  idő  alatt  ala- 
kulnak át  ektodinamomorf  talajtípusokká,  azt  geológiai  korszakok 
szerint  mérni  nem  lehet,  mert  a Nagyhegy  legtöbb  lösztalajának  még 
mindig  nincs  szelvénye,  pedig  diluviális  korú,  holott  a szelvénnyel  bíró 
rétiagyag  alluviális  korú. 

Glinka  az  ektodinamomorf  talajokat  (de  csak  ezeket!)  azon 
nedvességmennyiség  alapján  osztályozza,  amely  a talajképződés  során 
a talajba  bejutott.  Mivel  ez  az  osztályozás  nagyon  tanulságos,  a tokaj- 
vidéki ektodinamomorf  talajokból  a következő  osztályokat  létesí- 
tettem : 

1.  Optimális  átnedvesedésü  talajok.  Idetartozik  a Nagyhegy 
vörösagyag  talaja  a Kereszthegy  hosszanti  gerince  mentén,  a Mester 


ADATOK  A T OK AJ1-N AGY1IEGY  ÉS  VIDÉKÉNEK  TAI.AJ ISMERETÉHEZ. 


113 


völgy  középső  és  felső  részén  (Róka-völgy  és  Nyavalya-tető),  a Nagy 
Rákóczi-  és  Csorgóközi-völgy  egyes  részein.  A talaj  vörös  színét  a 
hajdani  erdei  talajtípus  B-szintjében  felhalmozódott  vashidrátok  adják 
meg.  A talaj  a meleg,  nedves  klíma  és  erdő  alatt  bő  nedvességet  kapott . 

2.  Közepes  átnedvesedésű  talajok  a fiatal  szürkésbarna  (helyen- 
ként sárgásszürke)  átmeneti  képződmények.  (Szelv.  talajtérkép).  Eze- 
ken egy  kevés  podszolosodás  jelei  láthatók.  Idetartoznak  még  a Nagy 
Nádas-tó,  tarcali  „Legelő4'  C-színtjei  és  a Tavaszföldek  145  cm. -tői  le- 
felé eső  horizontja.  Ezek  az  altalajok  azonban  nem  fiatal  képződmények. 


A nyírségi  diluviális  platóperem  kialakulóban  levő  csernoszjom-szelvénye. 

(II.  táblázat  VIII,  IX,  X,  XI.  szelvénye.)  Ilyen  a rakamazi  diluviális 
platóperem  B-színtje  a Nagy  Morotva-tó  É-i  nyúlványától  É-ra. 

3.  Mérsékelt  átnedvesedésű  talajok  a térképen  kijelölt  csernoszjomok 
és  csernoszjom-típusú  mezőségi  talajok,  a Nagyhegy  fekete,  barna  mező- 
ségi talaja  és  mezőségi  jellegű  kolluviuma.  A Kopasz-tető  fekete- 
barna  mezőségi  talaja  és  az  alsóbb  szinteken  levő  lösz  között  olyan 
talajgyűrűt  jelöltem  ki,  amely  már  nem  lösz,  de  nem  is  típusos  mező- 
ségi talaj,  B-színtje  nincs,  valami  keveréktípus.  Ezt  mezőségi  jellegű 
kolluviumnak  neveztem  el. 

A csemoszjom  sajátságait  Ballenegger  Róbert  részletesen 
ismerteti  idézett  művében.  A 7.  ábra  kialakulófélben  levő  csemoszjom 
profilját  mutatja.  Az  A-színt  erősen  összerepedezett,  morzsalókos 
szerkezetű.  A kisebb  repedéseken  kívül  a C-színtig  lehatoló  nagyobb 
tál  aj  repedések  prizmaszerű  oszlopokra  bontják  a talajt.  A B-színtben 


Földtani  Közlöuy.  I.V.  köt.  192.') 


8 


114 


SIMKÓ  GYULA  DR. 


lévő  krotovinák  (vakondlyukak)  a feltalaj  anyagával  vannak  kitöltve. 
Ezt  az  anyagot  részint  a talajnedvesség  és  a csapadék  szállítja  le  a 
talaj  repedéseken  át,  részint  a vakondok.  Ezek  és  a földi  giliszták 
hosszú  idő  múltán  teljesen  elkeverik  a három  szintet  és  teljesen  egy- 
nemű csernoszjom  talajtípus  lesz  belőle. 

4.  Túlzott  átnedvesedésü  talajok  a mélyebb  helyek  intrazonális 
rétiagyag  és  koromfekete  szurokföld  talajai.  (Szelv.  talajtérkép.)  Ezek 
hol  a felszínen,  hol  az  altalajban  vannak.  (II.  táblázat.)  Mindkét  talaj- 
nem, ha  a felszínre  kerül,  és  a külső  talajtképző  tényezők  olyan  át- 
alakulása éri  őket,  hogy  kevesebb  nedvességet  kapnak,  fokozatosan 
mezőségi  földekké,  csernoszjommá  alakulnak  át. 

Igen  érdekes  a Bodrogköz  D-i  és  DK-i  részének  és  Alsóberek  K-i 
részének  talajtérképe.  Itt  az  árvíz  alkalmával  keletkezett  hosszanti 
zátonyok  (lásd  I.  fej.)  között  keletkezett  árokrendszerekben  az  ár-víz 
visszavonulása  alkalmával  a víz  hosszú  ideig  visszamarad  s alatta 
egészen  fiatal  rétiagyag  képződik.  Ez  az  oka  annak,  hogy  e helyeken 
a zátonyok  áradmánytalaja  a rétiagyag  talajokkal  sávszerűén  válta- 
kozik. 

A felsorolt  tényekből  azt  a következtetést  vonhatjuk  le,  hogy  bár 
a klimatológiai  viszonyok  ismerete  föltétlenül  szükséges  a talajok  osztá- 
lyozásához, de  a helyi  körülmények  még  ilyen  kis  területen  is  nagyon 
módosíthatják  a klíma  hatását  és  ezzel  a talaj  átnedvesedését.  Csak 
így  magyarázható  meg,  hogy  közvetlen  közelségben  olyan  eltérő  talaj- 
típusok képződhetnek. 

5.  A futóhomok  mint  talaj,  vándor  talajtípus. 

6.  A Nagyhegy  lábánál  átalakult  löszféleség  az  alluviummal 
összekeveredett:  kolluvium. 

VI. 

A talajok  geológiai  korszakok  szerinti  osztályozása. 

A lösz  és  a nyírségi  platóperem  futóhomokbuckái  diluviális 
korúak.  A magasabb  ártéri  részeket,  árvízmentes  területeket,  ahol  már 
új  anyag  nem  járul  hozzá  a talaj  képződéséhez,  a Nagyhegyen  pedig 
a diluviális  korszak  után  képződött  talajokat  ó-alluviális  korfuiknak 
vettem.  Ugyancsak  ó-alluviális  korúak  az  altalajban  a rétiagyagok  és 
szurokföldek.  Persze  ezeket  nem  lehet  térképezni.  Tiszaladány  és 
Takta-ér  között  és  a Szögtől  D-re  a 104-os  magaslat  homokbuckái 
szintén  ó-alluviálisak. 

A teljesen  fiatal,  ma  is  árvizes  területeket  új-alluviális  korfuiknak 
vettem. 


I.  TÁBLÁZAT. 

Tokaj-vidéki  talajtípusok  mechanikai  összetétele  és  mésztartalma. 


ADATOK  A TOKAJl-NAtiYHEOY  ÉS  VIDÉKÉNEK  TALAJISMERETÉHEZ 


115 


8* 


116 


SIMKÓ  GYULA  DR. 


II.  TÁBLÁZAT. 

A Tokaji-Nagyhegy  és  vidékének  talajszelvényei. 

0- = Mechanikai  talajelemzés  helye. 


I.  Tiszaeszlár. 


Horizont  és 
mélység  cm. 

A talajnem 
minősége 

A talaj  színe  és  egyéb  jellemző  tulajdonságai 

A 1 
0-40  j 

Vályog 

Fakóbarna.  Mészkonkréciók. 

B 1 
40—60  ( 

Löszvályog 

Sárgásbarna.  Határ  elmosódott.  Mészkonkréciók. 

C 1 

60-  i 

w 

Fehéres  fakósárga.  Mészkonkréciók. 

II.  Rakamaz-inenti  diluviális  plató  homokbuckái. 

X— X | 

Futóhomok 

Feketésbarna.  Nem  meszes. 

0-700  j 

„ 

„ „ 

X-X  1 
700—  j 

Lösz 

Barna,  meszes. 

III.  Bodrogköz.  Áradmánytalaj. 

Áradmány 

Sárgásszürke  és  barnásszürke.  Nem  meszes. 

0—300 

» -0 

ff  ff  ff  ff  ff 

IV.  Bajusz-hegylejtő. 

0-  70 

Lösz 

Sárga,  meszes. 

70-120 

„ 

Világosbarna,  meszes. 

120—200 

Sárga,  meszes. 

200-315 

Löszvályog 

Sötétbarna,  meszes.  Kavicsgörgetegek.  Nagyhömpölyök. 

315—360 

Vályog 

Világosbarna,  nem  meszes. 

360— 

Lösz  -0- 

Élénk-világossárga,  meszes. 

V.  Mestervölgy. 

X-X  \ 
0—40  / 

Löszvályog 

Barna,  meszes. 

X— X 1 
40—60  j 

Lösz 

Világossárga,  ineszes. 

X-X  \ 
60—  f 

Vörösagyag  -0- 

Vörös,  meszes. 

VI.  Kopasz. 

A 1 
0—25  j 

Vályog 

Fekete,  nem  meszes. 

B I 

25—60  ) 

n 

Barnássárga,  nem  meszes. 

C 1 

60-  | 

Lösz 

Sötétsárga,  meszes. 

ADATOK  A TOK  AJI-N  AGY  HEGY  ÉS  VIDÉKÉNEK  TALAJ  ISMERETÉHEZ. 


117 


Horizont  és 
mélység  cm. 

A talajnem 
minősége 

A talaj  színe  és  egyéb  jellemző  tulajdonságai 

VII.  Nagyfalu. 

A | 
0-80  | 

Vályog 

Sötétbarna,  nem  meszes.  Pikkelyes  talajrepedések. 

B i 

80—110  I 

„ 

Sárgásbarna,  szürke  alaptónussal.  Nem  meszes. 
Kisebb  konkréciók. 

„0^  } 

| Lösz 

Világossárga,  meszes.  10  cm.  nagyságot  is  elérő 
mészkonkréciókkal. 

Vili.  Nagy  Nádas-tó. 

0—30  1 

Rétiagyag 

Egérszürke,  nem  meszes. 

B 

30—10  | 

O 

Fekete,  nem  meszes. 

C \ 
70-130  | 

" 

Egérszürke,  nem  meszes.  Rozsdabarna  foltok. 

IX.  Tavaszföldek.  • 

X-X  1 
0-40  j 

Vályog  <> 

Barna,  nem  meszes. 

X-X  1 
40-85  } 

Sötétbarna,  nem  meszes. 

X-X  1 

85-110  J 

Réti  agyag 

Sárgásbarna,  z&irosfényü.  Rozsdabarna  és  fekete 
foltok.  Nem  meszes. 

X-X  1 

110-145  f 

Szarokföld  -0 

Koromfekete,  zsirosfényü.  Nem  meszes. 

X-X  1 
145-  200  / 

Vályog  <^> 

Sárgásszürke,  nem  meszes. 

X.  Ontava. 

X-X  1 
0-50  } 

Rétiagyag 

Feketésszürke,  zsirosfényü.  Nem  meszes. 

X-X  1 
50—80  | 

•> 

Sárgásbarna,  zsirosfényü.  Rozsdabarna  foltok  Nem 
meszes. 

X-X  1 
80-115  ) 

Vályog 

Világosbarna,  lazaszerkezetű.  Nem  meszes. 

X-X  1 
115-200  J 

1 

»» 

Sárga,  agyagos.  Rozsdavörös,  szürke  és  fekete  foltok- 
kal. Sok  csillám.  Nem  meszes. 

XI.  Tarcali  „Legelő4*. 

X— X 1 
0—55  ) 

Rétiagyag 

Szürkésfekete,  zsirosfényü,  nem  meszes. 

X-X 

55—110  j 

Szurokföld 

Koromfekete,  zsirosfényü,  nem  meszes. 

X-X  1 
110-  200  | 

Rétiagyag 

Barnásszürke,  rozsdavörö6  és  fekete  foltokkal.  Nem 
meszes. 

118 


VITÉZ  LENGYEL  ENDRE  DR. 


Jelen  tanulmányom  kiadásának  költségeihez  hozzájárult  a Magyar- 
honi Pöldt.  Társulat,  Szabolcs  és  Zemplén  megye  törvh.  bizottsága, 
Nyíregyháza  város  és  Tokaj  nagyközség  képviselőtestülete,  amiért  is  e 
testületeknek  hálás  köszönetét  mondok. 

Készült  Debrecenben,  1925  április  havában. 


PETROGENET1KAI  MEGFIGYELÉSEK 
A P I LISSZENTLÁSZ LÓ-KÖRN Y É K 1 ANDEZITEKEN. 

— A 9-ik  ábrával.  — 
írta:  vitéz  Lengyel  Endre  nn.*' 

1923  nyarán,  Visegrád  környéke  és  az  Apátkuti-völgy  tanulmányo- 
zásának folytatásaként,  a Szentendre-Pilisszentlászló  közötti  területei, 
valamint  Pilisszentlászló  közvetlen  környékét  jártam  be.  Ezt  a 1 őrületet. 


Előadta  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  1925  május  ti-án  tartott  szűkülésén. 


l’ETROí.EN ETIKAI  MEGFIGYELÉSEK  STB. 


119 


amint  ismeretes  — részletesebben  Koch  Antal1 2  vette  fel,  majd 
Schafarzik  Ferknc.'  térképezte  1 : 75.000  mértékben.  Ügy,  hogy  a 
kutatót  e területen  főként  azok  a petrogenetikai  problémák  érdekelhe- 
tik, amelyek  tekintetében  a.  üunazug-hegysóg  szinte  klasszikus  helynek 
mondható  s amelyeknek  kinyomozása  természetesen  hosszú  évek  vizs- 
gálatait veszi  igénybe.  E kutatások  eredményei  elsősorban  a részletes 
kőzetvizsgálatokon  nyugszanak.  A különböző  kőzettípusok  genetikai 
összefüggésének  kérdésében  pedig  a mikroszkopi  vizsgálatokon  kívül 
majd  a vegyi  elemzések  derítenek  világosságot. 

A szóbanforgó  terület  nagy  részét  eruptív  kőzetek  s azok  szár- 
mazékai borítják  s elenyészően  csekély  szerep  jut  az  üledékeknek. 
Az  eruptivumokat  vizsgálataim  alapján  a következő  csoportokra  osz- 
tályozhatom: 1.  Biotitamíibolandezitek.  2.  Amfibolandezitek.  3.  Hyper- 
szténamfibolandezitek.  4.  Pyroxénandezitek.  5.  Andezit  tufák. 

E kőzetféleségek  közül  a nagy  területeket  borító  tufákon  kívül,  e 
részen  a tömeges  eruptivumok  sorában  uralkodó  a pyroxénandezit  s leg- 
alárendeltebb  a biotitamfibolandezit,  amelyet  szálban  csak  a Pilisszent- 
lászlótól  D-re  eső  s öregnyilas-hegy,  valamint  Kapitány-hegy  között 
húzódó  Száraz-patak  völgyében  sikerült  megtalálnom.  Az  ízbégtől  É-ra 
eső  Nagy-  és  Kis-Kik  tömegét  hyperszténamfibolandezit  alkotja,  amely- 
ben néha  a biotit  is  felismerhető  rezorbeált  roncsok  alakjában.  Nagyobb 
szerepe  van  e kőzetféleségnek  Pilisszentlászlótól  E-ra,  de  ez  alkotja 
a Kapitány-hegycsoporttól  É-ra  előforduló,  nagy  területeket  borító 
andezitagglomerátum  javarészét  is. 

Ásványos  összetétel  tekintetében  legsavanyúbbak  a b i o t i t- 
amfibolandezitek,  melyeknek  uralkodó  alapanyaga  hypo- 
kristályos.  felzites  fészkeket  és  gyakran  szferolitokat  is  tartalmazó 
üveggel.  Az  alapanyagot  femikus  ásványok,  főként  amfibol  ércesedett. 
lécalakú  vörös  mikrolitjai  hálózzák  be  s színezik  vörösre.  F ö 1 d p á t- 
j u k a labrador- sorozat  savanyúbb  tagjainak  bizonyult,  melyeknek  ki- 
képződése igen  jól  mutatja  a megszilárdulással  járó,  ingadozó  hő- 
mérsékkülönbségeket  is.  A barna  amfibol  két  generációban 
jelenik  meg:  nagy,  erősen  rezorbeált,  ércesedett  kristályokban  és  apró, 
üde  idiomorf  egyének  alakjában. 

Igen  érdekes  e kőzetekben  a.  k v a r c.  megjelenése.  A felzites  foltok 
és  szalagok  helyenkint  szabálytalan  kvarcszemekbe  mennek  át,  melyek 
ujjasán,  fogazottan  illeszkednek  egymás  mellé.  Társaságukban  apró 

1 Koch  A.:  A dunai  trachytceoport  jobbparti  részének  földtani  leírása.  Bpest,  1877. 

2 Schafarzik  F.:  Budapest  és  Szentendre  vidéke.  (Magyarázatok  a Magyar 
Korona  országainak  részletes  földtani  térképéhez.)  Földtani  Intézet  kiadványa.  Buda- 
pest, 1902. 


120 


VITÉZ  LENGYEL  ENDRE  DR. 


földpátkristályok  is  megjelennek,  amelyek  a porfiros  plagioklaszoknál 
jóval  savanyúbbak:  oligoklasz-  és  andezin-sorúak.  Érdekes  jelenség, 
hogy  a nagyobb  kvarccsoportozatok  következetesen  színes  ásványok, 
még  pedig  biotit,  ritkábban  amfibol  szomszédságában  jelennek  meg , 
aminek  oka  az  lehet,  hogy  a színes  ásványok  kiválása  után,  környeze- 
tükben femikus  alkatrészekben  szegény  anyalúg  állott  elő,  melyben 
uralkodó  szerepe  a kovasavnak  volt.  Analóg  esetet  a fenyőkosztolánvi 
andezitekben3  figyeltem  meg,  ahol  a színes  ásványhalmazok  közvetlen 
közelében  fellépő  plagioklaszok  viszonylagosan  igen  sok  esetben  sava- 
nyúbbak a többi  porfiros  földpátnál.  Valószínű  ezek  alapján,  hogy  ki- 
hűléskor a magma  adott  vegyi  összetételén  belül,  amely  az  ásvány- 
asszociációt  már  eleve  determinálja,  bizonyos  körzetekben,  amelyeknek 
méreteit  a legelőször  kiválni  kezdő  alkatrészek  távolsága  szabja  meg. 
a frakcionált  krisztallizáció  egy  bizonyos  neme  indul  meg.  még  pedig 
a bázisosságnak,  helyesebben  az  egyes  ásványos  alkatrészek  megszilár- 
dulási hőfokának  sorrendjében. 

Az  amfibolandezitek  általában  világosszürke,  néha  vö- 
röslő színű,  legtöbbször  elváltozott  kőzetek.  A színes  ásványok  rend- 
szerint ércesedettek,  csupán  a f'öldpátok  maradtak  üdébbek.  Uralkodó 
felzites  alapanyagukat  bőséges  vashvdroxyd  és  klorit  infil- 
trálja. A labradorit-sorú  plagioklaszok  elváltozott  belsejét  jóval  sava- 
nyúbb (Ab70  An3„),  üde  burok  szegélyezi. 

Az  amfibol  csaknem  valamennyi  effajta  kőzetben  pyroxénné  való 
átalakulás  nyomait  mutatja.  Némelyik  andezitben  annyira  haladt  az 
átalakulás,  hogy  az  amfibol  csupán  elmosódott  szélű  reliktuinok  alakjá- 
ban lelhető  fel.  E jelenség  jól  bizonyítja  az  effuzió  utáni  huzamosabb 
ideig  tartó,  magas  hőmérsékletet  és  nyomáscsökkenést.  Az  amfibol  u.  i. 
magas  hőfokon  csupán  nagy  nyomás  és  vízgőz  jelenléte  mellett  van 
stabilis  egyensúlyi  állapotban.  Ha  a magmatömeg  egységes  nagy  láva- 
tömegekben nyomult  a felületre,  egyrészt  a hirtelen  fellépő  nyomás- 
csökkenés és  a magmat ikus  gőzök  eltávozása,  másrészt  a lassú,  foko- 
zatos lehűlésig  tartó  magas  hőmérsék  nem  kedvez  az  amfibol  meg- 
maradásának s a megváltozott  fizikai  viszonyok  között  labilis  egyen- 
súlyi helyzetéből  jóval  stabilisabb  fázisba:  pvroxénbe  vándorol1  át. 
Természetes  tehát,  hogy  míg  nagy  tömegekben  általános  és  gyakori 
jelenség  a pyroxénné  alakulás,  a nagy  területeket  borító  agglomerátu- 
mok és  kisebb  tömegű,  valamint  átmérőjű,  gyorsabban  lehűlő  lávapadok 
és  árak  esetén  az  amfibol  rendesen  jobb  megtartású  vagy  egészen  üde. 
Pedig  itt  is  bekövetkezik  a nyomáskisebbedés,  a magma  gőztartalmá- 

:1  E.  Lengyel:  Die  Andesite  dór  Umgcbung  von  Eouyőkoeztolány  im  Komit.u 
Bars.  Acta  Litt.  ac.  Scient.  Tóm.  1.,  faec.  3.,  p.  92— 93.  Szeged.  1923. 


PETROGENETIKAI  MEGFIGYELÉSEK  STB. 


121 


nak  elvesztése,  de  a gyorsabb  lehűlés  következtében  hiányzani  fog  a 
pyroxénné  átalakító  tényezők  közül  a legfontosabb:  a huzamosabb  ideig 
tartó  magas  temperatura.  E tapasztalati  tények  birtokában  magyaráz- 
ható meg  az  amfiboloknak  e kőzetekben  gyakran  előforduló  zónássága  is. 
Megfigyelésem  szerint  a zónás  amfibolok  valamennyijén  a belső  mag 
sötétebb,  a külső  burkok  világosabb  színeződésűek.  A zónás  elkülönülést 
e kőzetekben  az  eredeti  amfibolnak  nyomás-  és  hőmérsékletváltozással 
kapcsolatos . kívülről  befelé  haladó  átalakulása  idézte  elő.  Az  átalakulás- 
legtöbb esetben  fokozatos,  s a legkülső  burok  gyakran  már  kifejezel  len 
pvroxén. 

Leggyakoribb  andezitfajta,  amely  az  egész  Dunazug-hegységben, 
de  területünkön  is  nagy  területeket  borít,  részint  agglomerátum,  részint 
nagyobb  tömegek  formájában:  ahyperszténamfibolandezit. 
Ez  andeziteken  belül  fordulnak  elő,  izolált  kisebb-nagyobb  tömegekben, 
a többi  andezitféleségek. 

A hyperszténamfibolandezitek  is  elváltozott  kőzetek.  A savanyúbb, 
világosabb  típusokban  — amelyek  üvegben  rendesen  gazdagok  — a 
inagnetit  viszonylagosan  kevesebb,  de  nagyobb  kristályokat,  illetőleg 
halmazokat  alkot.  A bázisosabb,  pyroxénben  gazdagabb  típusokban 
igen  sok  apró,  megközelítőleg  egyenlő  nagyságú  magnetitszem  jelenik 
meg.  E megfigyelések  alapján  is  valószínű , hogy  a magnetitkristályok 
kiválásánál,  növekedésénél  és  viszonylagos  mennyiségénél  a magmák 
adott  vegyi  összetételén  kívül  a lehűlés  menetének  gyorsasága  is  fontos 
szerepet  játszik.  Ami  viszont  a kőzetek  színárnyalatával  áll  szoros 
összefüggésben.  Minél  gazdagabb  a magma  vasban  és  minél  gyorsabb 
a lehűlés  — kisebb  keresztmetszetű  lávaárak,  lávapadok  esetében  — , 
annál  rövidebb  az  intervallum , amely  a magnetit  megjelenhetése  hő- 
fokától és  időpontjától  a kőzet  teljes  megszilárdulásáig  tart  s így,  bár 
egyidejűleg  sok  kristályosodási  központ  keletkezik,  a lehűlés  gyorsa- 
sága miatt  a kristályok  aránylag  kicsinyek  s viszonylagosan  egyenlő 
nagyságúak  maradnak.  Hasonló  vastartalom,  de  nagyobb  magmatöme- 
gek és  ennek  következtében  lassúbb  lehűlés  esetén  a magnetitkristályok 
jóval  nagyobbak  lesznek  s a kőzet  színárnyalata  az  előbbinél  viszony- 
lagosan sötétebb.  Savanyúbb  típusokban,  amelyeknek  Fe-tartalma 
kisebb,  egymástól  távolabb  jelennek  meg  a magnetitszemek  és  gyors 
lehűlés  esetén  apró , lassúbb  lehűlés  alkalmával  — még  aránylag  kisebb 
vastartalom  mellett  is  alkalom  adódván  a magnetitmolekulák  tömörü- 
lésére — nagyobb  kristályokat  alkot  a magnetit.  Ügy  a savanyúbb, 
mint  bázisosabb  andezit-típusokban  előfordul  tehát  szélső  határként 
egy  viszonylagosan  világosabb  s egy  sötétebb  színárnyalat,  amely  az 
adott  vegyi  összetételen,  illetőleg  vastartalmon  belül  a lehűlés  meneté- 
nek gyorsaságával  áll  összefüggésben.  A két  szélső  árnyalat  között 


122 


VITÉZ  LENGYEL  ENDRE  DR. 


— az  esetleges  porfiros  színes  ásványok  szám-  és  nagyságbeli  viszonyá- 
tól eltekintve  — az  átmeneteknek  egész  sora  előfordulhat. 

A tömeges  eruptivumok  közül  uralkodó  szerepe  a pyroxén- 
andeziteknek  van,  amely  a Bükkös-patak  mindkét  oldalán  össze- 
függő zárt  tömegeket  alkot  s a jobbparton  a Bölcső-hegy  (Kolevka) 
587  m-es,  a balparton  az  Öregnyilas-hegy  519  m-es  tetőiében  emelkedik 
legmagasabbra.  Kíséretükben  kevés  agglomerátum  és  tufa  található. 
A kihűléssel  kapcsolatos  oszlopos,  pados,  helyenkint  gömbhéjas  és 
pikkelyes  elválási  formáik  különösen  a jobbparti  új  kőfejtők  feltárásai- 
ban figyelhetők  meg  jól. 

Sötétszürke,  tömör,  meglehetősen  üde  kőzetek.  Alapanyaguk 
legtöbbször  hyalopilites  szerkezetű.  A mélyebb  szintek  kőzetének  alap- 
anyaga azonban  gyakran  holokristályos.  E régiók  andezitjeiben  igen 
sok  dioritos  jellegű  ásványkoncentráció  jelenik  meg  endogeneus  zár- 
ványként. A labrador-bytownit  fajtájú  plagioklaszokat  rendkívül  finom 
zónasor  építi  fel,  gyakori  rekurrenciával.  A kristályoknak  főként  a 
centrális  része  zsúfolt  gáz-  és  üvegzárványokban,  ami  a magmának  gáz- 
alkatrészekben való  gazdagsága  mellett  szól;  később,  mikor  felnyomu- 
lás közben  a magma  gáznemű  alkatrészeitől  a csökkenő  nyomás  követ- 
keztében szabadulni  kezdett,  zárványmentes,  fokozatosan  savanyodó 
zónákban  folytatódott  a plagioklaszok  növekedése. 

A legtöbb  pyroxénandezitben  a Hifiből  is  felismerhető,  rend- 
szerint erősen  korrodált,  rezorbeált,  ércesedett.  roncsok  alakjában. 
A pyroxének  közül  legtöbbször  uralkodó  a h y p e r s z t é n,  igen  rit- 
kán az  augit  (Öregnyilas-hegy),  amely  mindig  közönséges  augitfajta 
(Ng  :c  = 52—54°). 

Mint  általában  a bázisosabb  eruptivumokban,  c pyroxénandezit ék- 
ben is  a magnetitkristályok  és  halmazok  túlnyomólag  pyroxének  társa- 
ságában jelennek  meg.  Ez  az  együttes  megjelenés  azonban  nem  véletlen 
dolog.  Közelebbi  vizsgálatuk  rávezet,  hogy  közöttük  szoros  genetikai 
kapcsolat  áll  fenn.  Még  pedig  két  eset  lehetséges:  vagy  pyroxének  kelet- 
keznek ott,  ahol  a magma  vasban  gazdagabb  s a vasoxyd  tömörülése  már 
a pyroxének  megjelenése  előtt  megkezdődött,  úgyhogy  a késeibb  kiváló 
pyroxének  növekedésük  közben  magukba  is  zárják  a magnetitszemek 
egy  részét,  vagy  a pyroxének  egyensúlyi  állapota  bomlik  meg  a később 
megváltozott  fizikai  viszonyok  között  s azok  elváltozásából  keletkezik 
utólagosan  a közelükben  előforduló  magnetitszemek  nagy  része.  Ez 
utóbbi  származási  mód  kevés  helyen  valószínű. 

A pyroxének  és  vasércszemek  származásbeli  kapcsolatát  azok  az 
érdekes  rezorpciós  tünemények  mutatják  legszebben,  amelyek  éppen  a 
Kapitány-hegy  környéki  pyroxénandezitekben  figyelhetők  meg.  E pvro- 
xénandezitekben  meglehetősen  gyakori  kép  a következő:  világos,  szalma- 


PETROGENF.TIKAI  MEGFIGYELÉSEK  STB. 


I 

sárga,  erős  pleokroizmusú,  finoman  rostos  kristályhalmazokat,  amelyek 
[iszeudomorfozaként  őrzik  az  eredeti  ásvány  kristályalakját  s közelebbi 
vizsgálatnál  halmazpolarizációs  iddingsit-szeríí  ásványnak  bizonyultak, 
sajátos  kacsalakú  vasércszálak  koszorúja  vesz  körül,  melyek  a köz- 
pont felé  nagyobbak  és  sűrűbb  elrendeződésűek,  kifelé  fokozatosan 
kisebbednek  s kíséretükben  pyroxén-,  még  pedig  kizárólag  hyperszt én- 
kristályok csoportja  jelenik  meg.  Ez  utóbbiak  szintén  körkörösen 
helyezkednek  el  és  nagyságuk  — a magnetit szemekkel  ellentétben 
kívül,  a széleken  tekinté- 
lyesebb (Lásd  a 9.  ábrát). 

Befelé  fokozatosan  kiseb- 
bednek s egymást  idiomorf 
kifejlődésükben  kölcsönösen 
gátolják.  A legkülső,  leg- 
nagyobb egyének  teljesen 
idiomorfok,  felismerhetők  s 
közelükben  magnetitszem 
már  nem  található. 

E sajátos  jelenség  más- 
más stádiumban  több  lelő- 
hely közelében  előfordult. 

Az  már  kezdetben  nyilván- 
való volt,  hogy  valamely 
primér  alkatrész  elváltozá- 
sával, szétesésével  s anya- 
gából másodlagos  úton  kép- 
ződő új  ásványok  keletkezé- 
sével állunk  szemben,  vala- 
mint, hogy  e folyamat  mag- 
netikus  rezorpcióval  kapcso- 
latos. Azonban  sokáig  kérdé- 
ses volt  előttem,  hogy  mi  lehetett  a szétesett  ásvány:  amíibol-e,  olivin-e'J 
Szerpentin-féleség  megjelenése  nem  tette  kizárttá  — ily  bázisos  kőze- 
tekben, mint  ezek  a pyroxénandezitek  — olivin  feltételezését  sem, 
amint  azt  Becke  professzor  is  véleményezte  bécsi  vizsgálataim  alatt. 
A kérdéses  jelenségre  a Kapitány-hegycsoport,  kőzeteiben  nem  találtam 
kielégítő  magyarázatot.  Ellenben  a következő  évben  (1924)  Pilisszent- 
lászlótól  ÉNy-ra,  az  Öregpap-hegyen  gyűjtött  kőzetekben  igen  szépen 
figyelemmel  kísérhető  az  egész  folyamat. 

Az  ásványhalmaz  közepén  még  meglehetősen  üde  amfibol  maradi 
meg,  mely  szélein  széles  sávban  fokozatosan  pyroxénné  változott  át. 
(A  keletkezett  augit  utólagosan  széles  körzetben  világossárga,  rostos- 


ig ábra. 

Amfibol  rezorpciója  a Kapitány -hegyi  pyroxén  an- 
dezitben. Közönséges  fényben._30-szoros  nagyítás. 


124 


VITÉZ  LENGYEL  ENDRE  DR. 


sugaras  szerpentin-szerű  anyaggá  alakult  át.)  Az  amfibolnak  augittá 
történt  átváltozását  bőséges  vasérckiválás  kísérte,  amelyből  a még 
izzón  folyó  vagy  újólag  azzá  lett  magma  anyagának  hozzájárulásával 
újra  pyroxén,  hypersztén  keletkezett.  Amily  mértékben  haladt  előre  az 
amfibolnak  augittá  változása  s az  ezzel  kapcsolatos  vasérckiválás,  oly 
mértékben  szaporodott  az  újonnan  megjelenő  hyperszténkristályok 
száma.  Az  itt  vázolt  folyamatot  a kőzet  megszilárdulása  különböző 
stádiumban  érte.  Kezdeti  stádium  az,  amikor  még  csak  az  amfibol 
peremén  indult  meg  az  elváltozás;  végső  pedig,  amikor  az  amfibolnak 
már  nyoma  sincs  s helyén  átlátszatlan,  vashydroxydtól  barnára  színe- 
zett tömeg  maradt  vissza. 

Az  egész  lezajlott  folyamatnak  kiváltó  oka  az  amfibol  elbomlása 
volt,  amelynek  vegyi  egyensúlyi  állapota  a megváltozott  fizikai  viszo- 
nyok között  labilissé  vált  s anyagának  szétesésével  az  adott  új  fizikai 
feltételeknek  megfelelőleg  új  anyagátrendezödés,  stabilis  ásványok  kelet- 
kezése indult  mey.  A kristályos  palák  újabbi  vizsgálataiból  is  ismeretes, 
hogy  az  amfibol  inkább  alacsony,  a pyroxén  pedig  magasabb  hőfokon 
stabilis  fázisú  s hogy  míg  amfibol  (urálit)  pszeudomorfoza  augit  után 
metamorf  kőzetekben  gyakori  jelenség,  pyroxénképződés  amfibolból  csak 
magas  hőmérsékleten,  a kiömlési  kőzetekben  található.  Tudjuk  továbbá, 
hogy  az  amfibol  a fizikai  változásokkal  szemben  sokkal  érzékenyebb, 
mint  a pyroxének  s hogy  keletkezésénél  a nyomásnak  s a magma  (HO)- 
tartalmának  jut  jelentékeny  szerep.  Csakis  nagy  nyomás  és  göztartalom 
mellett  marad  stabilis,  ellenkező  esetben,  tehát  kisebb  nyomáson  és 
magasabb  hőfokon  elbomlását  csakis  a kőzet,  megmerevedése  akadá- 
lyozza meg.  Széli  magmatikus  rezorpciója  így  is  csaknem  valamennyi 
kőzetben  tapasztalható.  Mesterséges  megolvasztásnál  pedig  az  amfibol 
inkongruens  oldatként  viselkedik:  kihűlve  nem  alakul  többé  amfibollá. 
hanem  pyroxénné  (augittá)  válik.  Ugyancsak  ez  történik  vele,  ha  huza- 
mosabb ideig  magas  hőfokon  hevítjük.  A pyroxének  ellenben  úgy  a 
mélységi,  mint  a kiömlési  kőzetekben  stabilis  fázisként  viselkednek. 
Kitűnik  ez  Weich  táblázatából  is,4  amelyen  analitikus  alapon  ki- 
mutatja, hogy  a mélységi  s aequivalens  kiömlési  kőzetekben  a rombos 
pyroxének  vastartalma  egyenlő  s e vastartalom  a növekvő  bázicitással 
fordított  viszonyban  áll.  A pyroxének  keletkezésében . vegyi  összetételé- 
ben. megmaradásában  a nyomás  tehát  nem  játszik  lényeges  szerepet. 

A másik  fontos  mozzanat  e rezorpciós  folyamatnál:  a szereplés 
ásványok  olvadási,  illetéileg  megszilárdulási  hőfoka  közötti  összefüggés. 
A Kapitány-hegy  csoporti  pyrox  énandezitekre  jellemző  a nagy.  zárt 
tömegekben  történt  felnyomulás.  Ily  hatalmas  tömegek  lehűlése  minden 


' THchermak’s  Petr.  Mitt.  1924.  32.  p.  423. 


PETllOGENETIKAI  MEGFIGYELÉSEK  STB. 


125 


valószínűség  szerint  hosszú  időt  vett  igénybe,  a lám  tömegek:  sokáig 
maradhattak  tehát  magas  hőfokon , amelyen  az  intratellurikus  amfibol 
rezorpciója  csaknem  teljesen  végbement  s helyét  e kőzetekben  a magas 
hőfokon  és  alacsony  nyomás  mellett  is  stabilis  pyroxének  foglalták  el. 
Abból  a megfigyelésből  tehát,  hogy  az  amfibol  elbontásából  származott 
vasérc  a pyroxének  képződésénél  nagyrészben  felhasználódott,  arra  a 
következtetésre  kell  .jutnunk,  hogy  a két  ásvány:  magnetit  és  hyper - 
sztén  megszilárdulási  hőfoka  között  nem  lehet  nagy  különbség.  S való- 
ban Kohlmkyer  a magnetit  olvadáspontját  1527°-nak  határozta  meg, 
amely  hőmérsékhez  igen  közel  áll  a hypersztén  olvadáspontja  (körül- 
belül 1530°). 

Az  olvadási,  illetőleg  megszilárdulási  hőfok  szem  előtt  tartásával 
válik  érthetővé,  hogy  miért  követi  legtöbb  esetben  a rombos  hypersztén! 
a monoklin  augit  kiválása?  Miért  üde  sok  esetben  az  augit,  mikor  a 
hypersztén  rezorpciója  már  megkezdődött?  Az  augit nak.  mint  (Ca  Mg 
Fe)  metaszilikátnak  megszilárdulási  hőfoka  a hyperszt énénél  jóval  ala- 
csonyabb. A felületre  jutott  lávának  pár  száz  fokot  kellett  lehűlnie, 
hogy  az  adott  magmatikus  összetétel  határain  belül  augit  kiválása  meg- 
kezdődhessék. Ezért  üdébb  rendszerint  az  augit,  ha  hyperszténnel  együt- 
tesen jelenik  meg.  Néha  csak  az  alapanyag  mikrolitjai  között  ismerünk 
augitra.  Ilyen  esetekben  vagy  a magma  vegyi  összetétele  nem  volt  ked- 
vező több  és  nagyobb  augitkristály  megjelenésére , vagy  a láva  jutott 
át  lehűlése  közben  oly  gyorsan  az  augit  kiválására  kedvező  hőinter- 
vallumon,  hogy  az  augitkristály  ok  növekedésére  már  nem  jutott  ele- 
gendő idő.  Az  augit  stabilitására  mindig  a viszonylagosan  magasabb 
hőfok  és  alacsony  nyomás  kedvező,  amint  az  az  újabb  fizikokémiai  és 
preparativ  vizsgálatokból  kitűnik. 

E szempontok  mérlegelése  után  Böckh  Huoő-nak5  ama  felfogása, 
hogy  a Nagymaros-környéki  andezitek  ásványtársulás  szempontjából 
fokozatos  átmenetet  mutatnak  s hogy  élesen  elhatárolható  típus  ilyen 
értelemben  nincs,  valamint  az  a feltevése,  hogy  az  amfibol  és  pyroxén 
keletkezésében  és  megmaradásában  a nyomás  is  szerepet  játszik,  a 
Dunazug-hegység  kőzeteiben  is  helyesnek  mondható  azzal  a kiegészítés- 
sel, hogy  a rezorpciós  folyamatoknál  a nyomásváltozáson  kívül  a hő- 
mérsékleti  viszonyoknak  még  a nyomásnál  is  fontosabb  szerep  jutott. 
Ha  viszont  szem  előtt  tartjuk  azt  a megállapítást  — amiben  közelebbi 
vizsgálataim  is  megerősítenek  — , hogy  e kőzetek  erupció-ciklusán  belül 
bizonyos  növekvő  bázisossági  sorrend  tapasztalható,  valamint,  hogy 
az  időbeli  egymásutánban  ismétlődő  effuzióknál  a magmák  vegyi  össze- 

5 Bockii  Hugó  dr.:  Nagymaros  környékének  földtani  viszonyai.  Földt.  Int.  Év- 
könyve. XIII.  Budapest,  1899—1902. 


126 


VITÉZ  LENGYEL  ENDRE  DR. 


tételében  és  ásványtársulásában  különbségek  mutatkoznak  — ami 
éppen  a legfiatalabb  pyroxénandezitek  vizsgálatában  szembetűnő  — , 
Schafarzik  véleményével  egybehangzóan  annak  a felfogásnak  helyes- 
ségét látom  igazoltnak,  hogy  e kőzetek  vegyi  összetételén  belül  — ami 
az  ásványtársulást  még  teljesen  azonos  fizikai  viszonyok  feltételezése 
esetén  is  előre  meghatározza  — andezittípusokat  felvehetünk,  bár  e 
típusok  közettanilag  nem  határolódnak  el  mindig  élesen,  tér-  és  idő- 
belileg  azonban  határozottan  elkülönülnek. 

* 

A Szentendre-Pilisszentlászló  közötti  terület  tufáinak  bővebb 
ismertetésére  nem  térek  ki  ez  alkalommal.  Kőzettani  megjelenésük 
érdekes  világot  vei  a lezajlott  vulkáni  működés  egyes  fázisaira.  Csupán 
a szentendrei  (Szentendre  Ny-i  végződésénél,  a Bükkös-patak  jobbpart- 
ján) tufafalról  emlékszem  meg  röviden.  E szép  feltárás  tufáit  közelebb- 
ről megvizsgálván,  azt  találtam,  hogy  az  egymásra  következő  tufa- 
padok sorrendjében  a legalsó  tagok  igen  savanyú , egészen  riolitos  habi- 
tusú, fehér  horzsakötufálc.  Fölfelé  egyre  szaporodnak  bennük  a színes 
ásványok  kristálytöredékei,  míg  végre  a legfelső  tufapadokban  az  üdén 
maradt  színes  ásványok  közül  pyroxén  veszi  át  az  uralkodó  szerepet. 
E szelvény  is  világosan  mutatja,  hogy  a tufalerakodás  e szakaszon 
egészen  savanyú  horzsaköves  tufákkal  kezdődött,  majd  fokozatosan 
bázisosabb  tufaképződéssel  folytatódott.  A tufafal  felső  harmadában 
egyes  helyeken  megjelenő  1 — 2 cm-es  agyagos  széncsík  közeli  tenger- 
partról tesz  tanúságot  s míg  az  alsó  tufapadok  — elváltozásuk  fokából 
ítélve  — feltehetőleg  mélyebb  tengerben  ülepedtek  le,  a széncsík  fölötti 
durvábbszemű  tufák  már  csekély  parti  tengervízben  ülepedhettek  le, 
amikor  a vulkáni  terület,  lassú  emelkedését  a tenger  fokozatos  regresz- 
sziója  kísérte. 

Az  izbégi  tufafalakban  s a Kapitány-hegycsoport  körüli  területen 
uralkodó  szerep  az  agglomerátumos  hypersztén-amfibolandezittufáknak 
jut,  melyeknek  egyrésze  gránát  tartalmú.  Gránátszemeket  először 
csupán  az  ízbég  ÉNy-f  végződésénél  mesterségesen  feltárt  tufákban 
vettem  észre.  Közelebbi  vizsgálatuknál  azonban  kitűnt,  hogy  ízbégtől 
a Dömörkapuig  terjedő  útfalban  megnyitott  újabbi  feltárások  tufáiban 
mindenütt  megjelennek  töredezett  gránátszemek,  amelyek  az  esővíz- 
mosta mélyedésekben  összegyűlnek.  E területen  belül  csupán  a Kőhegy- 
ről említ  Koch0  gránátos  tufákat,  de  gránátot  itt  is  csak  a tufák 
zárványdarabjaiból  ír  le.  A kőhegyi  gránátos  andezit  tufákról  Schafar- 
zik7 is  megemlékezik. 

" Koca  A.:  A dunai  t.rachytcsoport.  jjobbparti  részének  földtani  leírása.  Bmla- 

7 Schafarzik  F.:  Budapest,  és  Szentendre  vidéke.  Budapest.  1902. 


ÉRCELŐFORDULÁSOK  A MÁTRÁBAN. 


127 


E gránátos  tufák  újabb  (Bükkös-patak  balparti)  előfordulása  külö- 
nösen a gránátos  andezitek  petrogenetikai  problémája  szempontjából 
fontos.  Mert  amilyen  valószínű,  hogy  a gránátkristályok  egyenletes 
eloszlása  a Bölcső-hegytől  (Koleuka)  ENy-ra  húzódó  tömeges  biotit- 
amfibol andezitekben,  azoknak  nagyobb  mélységben  történő  származása 
mellett  szók  épp  olyan  lehetetlen  e probléma  megfejtésénél  bizonyos 
kőzetek  rezor pci ójának  lehetőségét  figyelmen  kívül  hagynunk.  Mint 
ahogyan  valószínűnek  látszik  az  is,  hogy  nemcsak  a Dvnazug-hegység- 
ben,  hanem  többi  andezithegységeinkben  is  a különböző  andezitfélesé- 
gek keletkezésében  a magmatikus  differenciáción  kívül  lokális  jelentő- 
ségű kőzetasszimilációnak  is  jelentékeny  szerep  jutott.  De  igen  érde- 
kes kérdés  elé  állítja  a kutatót  a gránátos  andeziteknek  mindenütt  az 
eruptikus  terület  peremén  történő  megjelenése  is. 

Ez  alkalommal  csak  futólag  érintem  e petrogenetikai  észrevétele- 
ket. Genezisük  megoldásának  kérdése  amúgy  is  hosszabb  kutatást  és 
gondos  vegyi  analíziseket  igényel. 

* 

Készült  a m.  kir.  Ferenc  .József  Tudományegyetem  ásvány-  ijs  föld- 
tani intézetében,  Szegeden,  1925  május  havában. 

t 


ÉRCELŐFORDULÁSOK  A MÁTRÁBAN. 

— A 10—14.  ábrával.  — 

Irta : Löw  Márton  dr.* 

A m.  kir.  pénzügyminisztérium  megbízatása  folytán  1921  és  1922 
nyarán  -feladatom  volt  a Mátra-  és  a Bükk-hegvség  hasznosítható 
ásványelőfordulásainak  geológiai  tanulmányozása,  valamint  a rudó- 
bányai  vasércelőfordulás  és  ugyancsak  a telkibányai  ezüst-  és  arany- 
előfordulás  folytatásának  kinyomozása. 

A következőkben  a Mátra  ércelőfordulásait  óhajtom  röviden 
ismertetni. 

Általános  geológiai  viszonyok. 

A Mátra1  főtömege  fiatal  eruptív  kőzetekből  és  azok  tufáiból  épült 
fel.  Az  erupciók  Recsk  és  Párád  környékén  a kisebb  kiterjedésű  biotitos- 
amfibolandezittel  indulnak  meg  az  alsómediterrán  elején.  Ezt  követik 
az  alsó-  és  felsőmediterrán  határán  a Mátrának  általában  kelet-nyugati 


* Előadta  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  1925.  évi  május  hó  6-i  szakülésén. 
1 Jahrb.  d.  k.  k.  geol.  Reichsanst.  1868.  F.  v.  Andkian,  p.  509.  — Földt.  Int.  Évi 
jelent.  Noszky  J.  1910.  p.  47.;  1911.  p.  46.;  1912.  p.  147.  — Math.  és  térni. -tud.  Közle- 
mények, 1909.  Mauritz  B.  p.  133. 


128 


LŐ W MÁRTON  DK. 


irányú  s nyugati  végén  dél  felé  kanyarodó,  főgerincót  alkotó  piroxén- 
andezit  lávái  és  tufái  s ennek  kerületi  fáciesét  képező  piroxénbiotit- 
andezitek.  Az  eruptiv  kőzetek  sorát  végül  a déli  peremen  fellépő  s már 
a felsőmediterrán  végén  megjelenő  riolit  és  riolittufa  zárja  be. 

A piroxénandezitek  kitörését  megelőzőleg  egy  riolit  kitörési  perió- 
dust kell  feltételeznünk,  s innen  származnak  a mátravidéki  alsómediter- 
rán széntclepek  fekvőjében  fellépő  riolittufák  és  később  a piroxón- 
andezitt  ufával  váltakozó  piroxénandezitlapillit  tartalmazó  riolittufák. 
Ennek  a kitörésnek  eredeti  kőzetét  és  helyét  nem  ismerjük. 

Üledékes  kőzetek  (homokkövek,  agyagok,  márgák,  mészkövek) 
csak  a hegység  peremén  s egyes  mélyebben  benyúló  öblökben  észlel- 
hetők. Az  egész  hegység  magán  viseli  a vulkáni  eredet  bélyegét.  A vul- 
káni utóhatások  Recsk  és  Párád  környékén  a biotitos-amfibolandezit 
nagymérvű  elkaolinosodásában,  elkvarcosodásában  s ezzel  karöltve 
járó  piritesedésében,  érces  telérek  s impregnációk  keletkezésében  jelent- 
keznek. Ugyancsak  ilyen  természetűek  a Gyöngyösoroszitól  északra  a 
Kisbükk  déli  lábánál,  a Tóthegyesen  tapasztalható  elváltozások  is, 
amelyek  a Hidegkút-hegyen,  a Nyikomon,  az  ólombércen  s a Muzslai- 
hegyen  át  a Koncsur  délkeleti  oldaláig  nyomozhatok.  A vulkáni  műkö- 
dés további  szakaszában  az  Alföldi  medence  függélyes  elmozdulásával 
vagy  gyűrődésével  kapcsolatban  a déli  Mátra  szélein  hidrokvarcitok 
és  opálszerií  lerakódások  jelennek  meg,  amelyeknek  keletkezési  ideje  a 
pannoniai  időszak-előttre  esik  s leginkább  a szarmata-kort  foglalja  le. 
A kéregmozgások  az  opállerakódások  óta  is  tartanak,  mint.  azt  a 
Gyöngyösoroszitól  északra  levő  feltárások  mutatják,  ahol  az  opálos 
rétegeken  bar  itt  el  éré  k húzódnak  keresztül.  Végül  a nagyszámban  talál- 
ható szénsavas  források  a vulkáni  tevékenység  ma  működő  utolsó  fázi- 
sait mutatják. 

Ércelőfordulások. 

A Mátra-hegység  ércelőfordulásait  három  csoportban  tárgyalom. 

I.  Az  első  csoport  középpontja  a Párád  és  Recsk  közé  eső  Mátra- 
bánya.  Idetartoznak  a Lahoca-hegy,  a Fehérkő,  a Veresvár  és  a 
Hegyestető. 

II.  A második  csoport  Gyöngyösoroszitól  északra  a Kisbükk  déli 
lábánál  terül  el.  Ehhez  hasonló  ércesedés  mutatható  ki  a Hasznosi-völgy 
felső  részében  a Dessewffy-hutától  délre. 

III.  A harmadik  csoport  az  előbbenioktől  teljesen  eltérő  Rajpataki 
termésréz  előfordulás,  amelynek  esetleg  a Nagvrézoldalban  és  a Damó- 
hegyen  van  meg  a folytatása. 


fcRCELŐFORDULÁSOK  A MÁTRÁBAN. 


129 


I.  A Párád  és  Recsk  közé  eső  terület  bányászata. 

1.  A Lahoca-hegy  bányái. 

A tulajdonképeni  Lahoca-hegy  a Recsk  és  Párád  közötti  biotit- 
amíiból-andezites  hegyeknek  a Bikk-patak,  Tarnapatak  és  Rétkert- 
patak  mélyen  bevágott  völgyei  által  határolt  része. 

a)  A Lahoca  déli  oldala. 

A Lahoca  déli  lejtőjén,  a mai  Mátrabányán,  már  1858-ban2  meg- 
találjuk a Felső-György-  és  a Középsö-György-tárókat,  valamint  ezek 
alatt  a Katalin-tárót. 

Cotta  B.:;  szerint  a György-  és  Katalin-táróban  a szarúkőszerű 
porfirban  s különösen  annak  külső  szélein  vannak  az  ércek.  Sem  telér- 
nek, sem  tömzsnek  nem  nevezhető,  hanem  inkább  az  impregnáció  egy 
különös  fajának  tekinthető  (kontakt  impregnáció).  Az  elbontott  közel 
szabálytalan  fészkekben  tartalmaz  szabálytalanul  fellépő  piritei  s fakó- 
crcet  s néha  kevés  enargitot.  Ezek  az  ércek  helyenként  teljesen  átjár- 
ják a kőzetet,  különösen  ott,  hol  az  petróleum  tartalmú.  A válogatott 
érc  4 — 10%  Cu-t  tartalmaz,  a maradékot  felzúzzák.  Az  ércelőfordulás 
szélein  agyagos  tömegek  találhatók  fekete  rézoxidokkal  (Kupfer- 
schwarze)  és  mindenféle  bomlástermékkel. 

Kevéssel  Cotta  után  Andrián  F.  járt  területünkön,4  akitől  a 
inai  Mátrabányára  szintén  igen  értékes  adatokat  kapunk.  Kár,  hogy  a 
részletesen  leírt  adatokat  térkép  híján  már  nem  lehet  pontosan  követni. 

A bányászat  későbbi  alakulásáról  az  irodalomban  csak  a következő 
adatokat  találtam: 

1875.  Szabó  J.:  Enargit  újabb  előjövetele  Párádon.  Földtani  Köz- 
löny V.  köt.  p.  158. 

1877.  Nendtwich  K.:  A parádi  enargit.  Mathematikai  és  termé- 
szettudományi Közlemények,  XIV.  köt.,  p.  33. 

1912.  Emszt  K.:  Jelentés  a m.  kir.  Földtani  Intézet  chemiai  labo- 
ratóriumának működéséről.  Föld.  Int.  Évi  Jel.  1912. 

1914.  Greisiger  R.:  A körmöcbányai  m.  kir.  pénzverőhivatalnál 


2 A.  Vass:  Bergbau  in  der  Mátra,  öesterreichischc  Zeitschr.  f.  Berg-  und  Hütten- 
wesen. (1858.)  p.  125. 

s B.  Cotta:  Die  Kupfer-  und  Silbererzlagerstatten  der  Mátra  in  Ungarn.  Oester- 
reichische  Zeitschrift  f.  Berg-  u.  Hüttenwesen.  (1866.)  p.  90. 

4 F.  Andrián:  Die  Erzlagerstátten  der  Mátra.  Oesterreichische  Zeitsch.  f.  Berg- 
u.  Hüttenwesen.  (1866.)  p.  387.,  399.,  410. 

— : Die  geologische  Verbáltnisse  der  Erzlagerstátten  von  Recsk.  Verhand.  d.  k.  k. 
geol.  Reiehsanst.  1867.  p.  167. 

— : Die  geologischen  Verháltnisse  der  Mátra.  Jalub.  d.  k.  k.  geol.  ReichsanstaJt. 
1868.  p.  520. 

Földtani  Közlöny.  LV.  köt.  1925. 


9 


130 


LÖW  MÁRTON  DR. 


az  1870.  évtől  1913.  évig  beváltott  nemesfómanyag  statisztikája. 
Bányászati  és  Kohászati  Lapok,  XLVII.  óvf.,  I.  köt.,  p.  628. 

1922.  Zsivny  V.:  Ásványtani  megfigyelések  Recskről.  Annales 
Musei  Natíonalis  Hungarici  p.  147. 

A következő  sorokban  a bányászat  előrehaladását  vázoltam,  amint 
azt  az  irodalom  alapján  és  a mai  helyzetből  látjuk. 

A 185*9  m tengerszínefeletti  magasságban  telepített  Katalin-táró, 
amelyet  1858-ban  123  m,  1866-ban  245  m-nyire  hajtottak,  most  már 
600  m hosszú.  Általában  a Sckwarze  Kluftot  követi  ÉÉNv-i  irányban, 
amely  egy  fontos  törési  iránynak  felel  meg  a Mátrában,  amint  arról 
számos  andezittelér  tanúskodik. 

A Középső  György-táró  az  élőbbemtől  100  m-nyire  északra  s vagy 
25  m-rel  magasabban  210*5  m tengerszínefeletti  magasságban  van  tele- 
pítve s hossza  1922-ben  körülbelül  500  m'.  A Sckwarze  Kluftot  a maga- 
sabb szinten  tárta  fel. 

A Felső  György-táró  231*6  m tengerszínefeletti  magasságban,, 
most  teljesen  üzemen  kívül  van. 

Körülbelül  100  m-nyire  a Katalin-táró  szájától  keletre  van  az 
Álsó  György-,  a bányászoktól  Kis  Katalinnak  nevezett  táró,  amely 
újabb  keletű  s körülbelül  200  m-nyire  halad  ÉÉK  irányban. 

A bányageologiai  viszonyokat  röviden  a következőképen  jellemez- 
hetem. Az  ércelőfordulás  mellékkőzete  a glaukonitos  homokkőnél  való- 
színűleg idősebb  biotitamfibolandezit.  Ezt  K — Ny-i  és  ÉÉNy — DDK-i 
irányú  törések  (csuszamlások)  járják  át.  A „Schwarze  Kluft“,  amelyen 
most  is  mozog  a bányászat,  egy  ÉÉNy — DDK-i  irányú  zúzódásos. 
breccsiás  szerkezetű  törésvonalnak  felel  meg.  Az  andezit  nagy  kiter- 
jedésben piritesedett  s a törések  mentén  erős  kvarcosodást  mutat.  A réz- 
ércek a kvarcosodott  övékben  jelennek  meg. 

Az  ércek  eloszlásáról  az  alábbiakat  állapíthatjuk  meg.  A felszín 
alatt  10 — 20  m-nyire  a kőzet  fehér,  lágy,  leveles  szerkezetű,  kilúgzott. 
Ez  alatt  következik  a „Kupferstrasseli  néven  ismeretes  érckoncentráció, 
amely  az,  oxidációs  zóna  és  a cementációs  zóna  határának  felel  meg 
a szulfidok  mellett  megjelenő  termésrézzo]  és  fekete  rézoxidjaival. 
A Felső  György-táróból  Kleinschmidt5  szerint  fakóérc  (1*4%  ezüst- 
tartalommal)  került  ki,  Andrián  pedig  főképen  fakóér  erői  s részben 
kalkopiritrö 1 emlékezik  meg.  A Középső  György-táróban  Andrián  sze- 
rint az  érc  csaknem  tisztán  kálkopirit,  azonkívül  van  kevés  fakóérc. 
szfalerit  és  enargit  is.  A mostani  dús  érc  a Középső  György-táróban 
enargit,  fakóérc.  pirít  és  kevés  kálkopirit.  A Katalin-táróból  Andrián 

5 J.  L.  Kleinschmidt:  Dió  Kupíor-  und  Silbororziageretátton  dór  Mátra  in  Ungarn. 
Oo«t*>rrcichÍKcho  Zeitschr.  f.  Borg-  u.  Htittenwosen.  (1866.)  p.  317. 


ÉRCEI.ÖFORDULÁSOK  A MÁTRÁBAN. 


181 


fakóércet,  kalkopiritet  s pirite t említ  s végül 
a 20  m-rel  a Katalin-táró  talpa  alá  eső  akná- 
ból kovandok  mellett  kristályos  és  vaskos 
cnargitTÓ\  emlékezik  meg.  Űgylátszik,  hogy  az 
oxidációs  érckoncentrációs  öv  (a  2 m vastag 
„Kupferstrasse“)  alatt  megjelenő  fakóérc  és 
kalkopirit  a mélység  felé  fogy,  és  helyébe  az 
enargit  kerül.  A mellékelt  hosszszelvénycn  igye- 
keztem a gyér  adatok  alapján  a mátrabányai 
bányászat  mai  helyzetéről  egy  vázlatos  képet 
adni.  Bárminő  gyér  adatok  mellett  is,  annyi 
mégis  kiviláglik,  hogy  a Katalin-táró  szintjén, 
a 82.  m-ben,  ahol  a Kupferstrassén  termés- 
rezet,  fekete  rézoxidokat  találtak,  az  oxidációs 
övben  vagyunk.  A 150.  m.  körüli  öv,  ahol 
Andrián  szerint  a sok  fakóércet,  kalkopiritet  és 
piritet  lelték  tonnánkénti  300 — 450  g ezüsttel 
és  4*/2 — 63/é  g arannyal,  a gazdag  szulfidos 
cementációs  övnek  felelhet  meg.  A Katalin- 
táró  talpa  alá  a 150.  méterben  mélyített  és 
20  m -es  aknából  kikerült  kovandok  és  kris- 
tályos, valamint  vaskos  enargit  esetleg  már  a J 
primar  ércesedés  összetételéhez  közeledik. 

Miután  mikroszkópi  kőzet-  és  ércvizsgálatok 
nélkül  ezt  a különben  is  vitás  genetikai,  de 
fontos  gyakorlati  jelentőségű  kérdést  eldönteni 
nem  lehet,  összehasonlításul  áttanulmányoztam 
két,  sok  tekintetben  a mátrabányai  ércelőfor- 
duláshoz hasonló,  de  amellett  tekintélyes  mély- 
ségben feltárt  s igen  behatóan  megvizsgált 
enargitos  ércelőfordulást. 

Az  egyik  az  északamerikai  Montana  állam- 
ban Butte  várostól  északra  levő  aránylag  kis 
rézérctellércsoport,6  amely  egy  tercier  eruptív 


> '■ 


o »v 
% 


8 Beyschlag — Krusch— Vogt:  Die  Lagerstátten 
dér  nutzbaren  Mineralien  und  Ge6teine.  II.  Bd.  1913.  p 374. 

Stelzner — Bergeat:  Die  Ezlagerstátten.  II.  Halfte, 
2.  Abt.  1906.  p.  700.  és  p.  853. 

Beck  R.:  Lehre  von  den  Erzlagerstátten.  3.  Aufl. 

T.  Bd.  1909.  p.  328. 

W.  H.  Emmons:  The  enrichment  of  őre  depo6Íte. 

U.  S.  Geol.  Survey  Bulletin.  No.  625.  1917.  p.  199. 


9* 


10.  ábra.  A-B-szelvény  a Lahoca-kegyen  keresztül,  a mátrabányai  tárók  hosazszelvényóvel.  Mérték  1 : 6700. 


132 


LÖW  MÁRTON  DR. 


területen  lép  fel.  A rézérctelérek  3 kin  hosszú  és  IV2 — 2 km  széles  terü- 
leten vannak.  . 

Ide  iktatom  a buttei  rézércbányászat  fejlődésének  rövid  történetét : 
Az  1860-as  években  Butte  környékén  alluviális  rétegekből  kevés  aranyat 
mostak.  Ezután  áttértek  a kvarcdús,  sok  mangánoxidtartalmú  ezüst- 
telérek  oxidációs  övének  művelésére.  Ez  a bányászat  az  1890-es  évek 
közepéig  tartott,  amikor  is  az  ezüst  nagy  értékcsökkenése  miatt,  azzal 
felhagyni  voltak  kénytelenek.  Kezdetben  a felszínhez  közel  egyik-másik 
rézérctelért.  is  művelték  kizárólag  ezüstre,  amennyiben  a különben  meg 
lehetősen  ezüstszegény  primár  rézércek  oxidációs  övében  az  ezüsttarta- 
lom valamennyire  koncentrálódott  s visszamaradt,  miközben  a réz 
csaknem  teljesen  a mélyebb  cementációs  övbe  került.  A tulajd önképen i 
nagymennyiségű  rézérc  jelenlétére  csak  olykor-olykor  előkerülő  kevés 
termésréz  utalt.  Rézkarbonátok  teljesen  hiányzanak  s a rézoxidok  is 
a ritkaságok  közé  tartoznak.  Általában  a legfeljebb  100  m mélységig 
lenyúló  oxidációs  zóna  annyira  rézmentes,  hogy  kezdetben  teljes  lehe- 
tetlenség volt  azokra  a mélységben  levő  gazdag  rézércekre  következ- 
tetni. A kitartó  és  a mélység  felé  irányuló  kutatásoknak  csak  az 
1880-as  évek  elején  sikerült  a gazdag  cementációs  ércre  rábukkanniok, 
amely  éles  határral  jelentkezik  a legfeljebb  néhány  láb  vastagságú  oxi- 
dációs ércek  alatt.  A legmélyebb  bánya  1910.  év  őszén  900  m mély  volt. 
A legnevezetesebb  bányák  legmélyebb  fejtései  800  m mélységben 
vannak. 

A rézércteléreket  nagyobb  terjedelemben  szegény  eziistérctelérek 
öve  veszi  körül.  A rézérctelérek  a kőzet  átalakulásából  keletkeztek. 
Sales  szerint  Butten  van  egy  centrális  zóna  rézércekkel,  főleg  kalkocit 
és  enargit;  egy  közbülső  zóna,  amely  kalkocitot,  enargitot,  szfaleritot, 
rodokrozitot,  rodonitot  s kevés  ezüstérce t;  s egy  külső  zóna,  amely 
szfaleritot , rodonitot , rodokrozitot,  tetraédrite t,  tennavtitot  és  kalko- 
pirite t tartalmaz,  ritkán  kalkocitot  vagy  bornitot.  A külső  öv  főféme 
ezüst,  arany,  cink  és  valamelyes  ólom.  Az  ezüsttelérek  kibúvása  fel- 
tűnő, a rézércteléreké  nem.  A kilúgozott  öv  300 — 400  lábnyira  is  le- 
nyúlik. 

A primár  érc  összetétele  még  nincsen  véglegesen  kikutatva.  Wkei> 
legújabb  munkájában  1912-ben  azt  mondja,  hogy  a másodlagos  ércnek 
főképen  enargitból,  réztartalmú  piritböl  vagy  idősebb  kalkocit  generá- 
cióból kellet  keletkeznie.  Ugyancsak  Weed  szerint  a bányászat  kezdete 
óta  a réz  75%-a  kalkocitból,  20%-a  enargitból,  4^f-a  bomitból,  0’5%-a 
eovellin  és  0*5%-a  kalkopiritből  került  ki. 

A másik,  a mátrabányai  rézércelőforduláshoz  hasonló  viszonyokat 


ÉRC ELŐFORDUL ÁSOK  A MÁTRÁBAN. 


138 


feltüntető  rézérc  a kcletszerbiai  bori  Cuka-Dulkan  rézércelőfordul ása, 
amelyre  Lazarevic  M.7  több  tanulmánya  vet  világot. 

Szerinte  ez  egy  granodioritos  magma  eífuziv  kőzeteihez  (augit- 
amfibolandezit)  van  kötve,  amelynek  kitörése  a felsőkrétába  és  az 
ó-tercierbe  esik.  A mellékkőzet  egy  biotittartalmú  amfibolandezit,  ame- 
lyet zeolitos  propilitesedós  tüntet  ki.  Az  érc  maga  kvarcosodott  ande- 
zittel! lép  fel.  A tulajdonképeni  érckiválás  részére  a mellékkőzet  ki- 
szorítása adott  helyet.  Az  ércelőfordulás  tehát  metaszomatikus. 

A bányászat  maga  már  1912-ben  100  m-nél  nagyobb  mélységben 
mozgott,  s a talajvíz  tükre  alatt  már  60 — 70  m-nyi  mélységben.  Az 
ércnek  tömzsszerű  kifejlődése  van.  Az  oxidációs  zóna  22 — 35  m. 
A kvarc  a felszínhez  közel  nagyon  limonitos.  Néhány  méterrel  mélyeb- 
ben helyenkint  felgyülemlett  vas-rézoxidot  tartalmaz  1-5G  Cv  tarta- 
lommal. 7 — 10  m mélységben  tömegesen  lép  fel  kén  1 — 2 mm-nyi  kris- 
tálykák  halmazában,  a kőzetnek  7%-át  is  alkotva.  A gazdag  szulfid- 
ércek  öve  már  70  m-rel  a talajvíz  felszíne  alá  nyúlik.  Az  enargit  és  a 
covellin,  mint  a legfontosabb  két  rézérc  eloszlásáról  a következőket 
mondja:  Az  1.  szinten  (12  m-rel  a közepes  talajvíz  szintje,  alatt, 
1 — 2 m-rel  a völgy  talpa  fölött)  kizárólag  szekundár  enargit  fordul  elő, 
melynek  viszonya  a covellinhez  0-2  : 1.  A 2.  szinten  (27'5  m-rel  az 
1.  színt  alatt)  primár  és  szekundár  enargit  van.  Viszonya  a covellin- 
hez = 1 : 1.  A 3.  szinten  27  m-rel  mélyebben  csak  primár  enargit,  mely- 
nek viszonya  a covellinhez  = 2 : 1.  A pirittartalom  általában  úgy 
viszonvlik  a többi  érchez,  mint  3:1.  A kvarc  átlag  42%.  Változik 
40  és  55%  között. 

Az  elmondottakon  gyakorlati  szempontból  nem  változtat  G.  Berg8 
vizsgálatainak  az  az  eredménye,  hogy  szerinte  a bori  enargit  legnagyobb 
része  kétségtelenül  szekundár  eredetű,  más  része  pedig  legfeljebb 
bizonytalan  eredetű,  és  hogy  primár  eredetre  valló,  azt  bizonyító  meg- 
figyelésre nem  volt  alkalma. 

Ezek  után  most  már  vessünk  egy  pillantást  a mátrabányai  tárók 
hosszszelvényére.  Mindjárt  feltűnik  az,  hogy  a mélység  felé  egyáltalán 

7 F.  Cornu  und  M.  Lazarevic:  Zűr  Paragenesis  dér  Kupfererze  von  Bor  in 
Serbien.  Zeitschr.  f.  pr.  Geologie.  1908.  p.  153. 

M.  Lazarevic:  Neue  Beobaehtungen  über  die  Enargit-Covellin  Lagerstátte  von 
Bor  und  verwandte  Vorkommen,  Zeitschr.  f.  prakt.  Geologie.  1909.  p.  177. 

M.  Lazarevic:  Einige  Beitrage  zu  den  K ri térién  dér  reiehen  Sulfidzone.  Zeitschr. 
f.  prakt.  Geologie,  1911.  p.  321. 

M.  Lazarevic:  Die  Enargit-Covellin  Lagerstátte  von  Cuka-Dulkan  bei  Bor  in 
Üstserbieri,  Zeitschr.  f.  prakt.-  Geol.  1912.  p.  337 — 370. 

8 G.  Berg:  Mikroskopische  Untersnchungen  an  Erzen  von  Bor  in  Serbien,  Zeitschr. 
f.  prakt.  Geol.  1918.  p.  108. 


134 


LŐW  MÁRTON  DR. 


nem  haladt  sem  a bányászat,  sem  pedig  a kutatás,  holott  valószínű, 
hogy  a Kupferstrasse  oxidációs  ércei  a Katalin-táró  alá  is  folytatód- 
nak, de  ha  ez  nincs  is  meg,  mindenesetre  meg  kell  lennie  a Katalin- 
táró  talpa  alatt  annak  első,  külső  szakaszában  a táró  szintjében  le- 
fejtett oxidációs  ércnek  megfelelő  cementációs  övnek.  Igaz,  hogy  a 
bányában  megfigyelhető  telérek  és  vetők  rendszere  nem  ismeretes,  de 
az  órcesedés  hirtelen  megszakadása  a Katalin-táró  külső  szakasza  alatt 
csak  egy  fiatalabb  vető  útján  volna  lehetséges.  Nézetem  szerint  ez 
nincsen  kikutatva.  Csak  a bányába  behatoló  víztől  való  félelem,  illetve 
a vízzel  való  küzdelemhez  szükséges  anyagi  eszközök  hiánya  okozta 
azt,  hogy  a további  bányászat  csak  a hegy  belseje  felé  mozgott.  Butten 
azt  tapasztalták,  hogy  a legnagyobb  ércgazdagság  a nagyon  zúzott 
kőzetöveken  van  meg,  amelyek  egyben  sok  vizet  tartanak.  „A  dry  and 
tight  vein  is  barren,  a wét  and  crushed  one  is  rich.“ 

Itt  vetem  fel  a gyakorlati  szempontból  legfontosabb  két  kér- 
dést: 1.  Milyen  mélységig  tart  az  ércesedés?  2.  A mélység  felé  mint 
fog  viselkedni  a réztartalom?  — Az  első  kérdésre  csak  azt  válaszol- 
hatjuk, hogy  a metaszomatikus  ércölőfordulások  alakja  nagyon  szabály- 
talan. A második  kérdésre  a buttei  és  a bori  tapasztalatok  arra  utal- 
nak, hogy  az  enargit  azoknál  a kovandos  rézércelőfordulásoknál,  ame- 
lyeknél szfalerit  és  galenit  nagyjában  hiányoznak,  a mélység  felé  eredeti 
primar  változást  nem  mutatv 

b)  A Lahoca  északi  felének  bányái  és  hitatásai. 

A Lahoca-hegy  északi  lejtőin,  Derecske  község  határában,  a múlt 
század  50-es  és  60-as  éveiben  a következő  bányák  és  kutatások 
léteztek :9 

1.  Isten  adománya-  (Gabe  Gottcs)-  táró  a Bikkpatak  torkolatával 
szemközt,  amely  észak-déli  irányú  s 1857-ben  38  m hosszú  volt  és 
3 telért  tárt  fel.  A táró  szájánál  a főtelér  vagy  fekete  telér  (schwarze 
Gang),  amelyet  keletre  15  méterre  követtek  s 2 m vastagságú  s igen 
gazdag  érceket  tartalmazott. 

1868-ban  Andrián  azt  írja  az  Isten  adománya-bányáról,  hogy  a 
37.  teléren  (Kluft)  agyagot  fejtettek  gazdag  fakóérccel.  Az  előfordulás 
természetét  nem  sikerült  megállapítania.  30  méterrel  odébb  egy  máso- 
dik érces  rész  következik  sejtes  kvarccal,  amelyben  1863-ban  először 
ismerték  fel  az  enargitot.  A mögötte  következő  bomlott  zöldkőben  egy 

11  A.  Vass:  Die  im  Mátraer  Gebirgo  bestehenden  Silber-  und  Kupferbergbaue  und 
die  dasolbst  seit  dem  Jahrc  1850  gebildoten  Gruben  Goworksehaften.  Oeaterreichische 
Zeitechr.  f.  Borg-  und  Hlittenwo6en.  1857.  p.  166.  — A.  Vass:  Bergbaue  in  dér  Mátra 
Oesterreichiacho  Zeitschr.  f.  Bőig-  u.  Hüttenweaon.  1858.  p.  125.  — F.  Andrian:  Dió 
geologischen  Vorhaltnisae  dór  Mátra.  Jahrbuch  d.  k.  k.  gool.  Reichsanet.  1868.  p.  520. 


fcRCELÖFORUDLÁSOK  A MÁTRÁBAN. 


Kií> 


38  m vastag  szarukő  tóiért  tártak  fel,  amely  behintett  érceket  tartal- 
maz ugyan,  de  fejtésre  nem  való.  Hogy  milyen  mélyre  hatolt  a táró 
Andrián  idejében  s hogy  azóta  művelték-e,  erre  nem  találtam  adatot. 

2.  Az  Isten  adománya-altáró  15  m-rel  mélyebben  volt  telepítve. 

3.  Az  Isten  adománya-tárótól  300  m-re  nyugatra  a telérvonulat 
főcsapására  merőlegesen,  valószínűleg  ÉD-i  irányban  hajtották  az  Alsó 
dános-tárót.  Ez  1857-ben  95  m hosszú  és  az  üzem  szünetel. 

4.  A Felső  János-táró  vagy  a János-főtevágat  38  m hosszú.  Frce 
ínkóérc. 


A Lahoca  bányáinak  és  kutatásainak  térképvázlata.  Mérték  1 : 10,000.  A mátra- 
bányai  tárók  és  az  Isten  adománya-táró  hosszátlásd  az  A-B-szel  vényen  (10.  ábra). 

5.  A Sándor-kutató-táró  152  m-rel  magasabban  van,  mint  az  Isten 
adománya-bánya.  Fakóérckibuvásra  telepítették. 

6.  A Véletlen  kutatás  a János-tárótól  nyugatra  300  méterre  azzal 
egyenlő  magasságban  a Lahoca  lábánál,  a Jajmalommal  szemben,  a 
völgy  talpában  van  és  egy  4 m vastagságú,  fakóéregömböcöket 
(Fahlerc  mügéin)  tartalmazó  telért  keresztez.  Ez  a telér  7 — 8h  csapású. 

A 3 — 6-ig  leírt  műveletek  1857-ben  tőke  híján  szünetelnek. 

7.  Andrián  1868-ban  még  megemlékezik  az  István-kutatótáróról, 
amely  ugyanabban  a szakadékban  van,  mint  az  Isten  adománya-táró, 
csak  kissé  feljebb.  Itt  egy  l-3  m vastag,  3 m magas  és  5 m hosszú 
fészekből  22-4  tonna  fakóércet  nyertek  40%  réz  és  1*5%  ezü6t  maxi- 
mális tartalommal.  Ez  a fészek  agyaggal  volt  körülvéve,  amelyet  szin- 
tén sok  ér  járt  át. 


1SG 


LŐW  MÁRTON  DR. 


Az  1 — 7 alatt  leírt  műveletek  további  sorsáról  napjainkig  csak 
annyit  tudtam  meg,  hogy  Mátrabánya  mostani  tulajdonosa  Schmidt 
Jenő  1922  tavaszán  az  Isten  adománya-altárót,  a Sándor-kutat  ó-tárót 
és  az  István-tárót  kitisztítatta,  de  eközben  ércet  még  nem  találtak. 

Az  ércek  összetételére  nézve  megállapítható,  hogy  az  1-től  7-ig 
leírt  kutató-  és  bányaműveletekben  csak  fakóércről  tesznek  említést. 
Az  Isten  adománya-bánya  főtelérén  vagy  fekete  telérén  talált  igen 
gazdag  érc  valószínűleg  fekete  rézoxidos  oxidációs  ércekből  állott. 
Ugyancsak  valószínű,  hogy  a Lahoca  északi  felén  az  Isten  adománya- 
tárón  jutottak  be  legmélyebben  a hegybe  s azért  érték  el  abban  a 
kvarcos  enargitot.  A mellékelt  vázlaton  feltüntettem,  amennyire  lehet- 
séges volt,  a Lahoca  északi  felének  bányáit  és  kutatásait  1 : 10.000 
méretben.  A vázlat  csak  az  1858-as  viszonyokat,  azokat  is  csak  bizo- 
nyos valószínűséggel  tünteti  fel,  de  tekintve  a mátrabányai  ércnek  az 
ottani  tapasztalatok  útján  is  megismert  tömzsszerű,  a metaszomatikus 
eredetnek  megfelelő  fellépését,  biztosan  feltehető,  hogy  az  ismertetett 
kutatások  és  bányák  a Lahocában  lehetséges  érc  feltárására  távolról 
sem  elegendők.  Ezt  annál  is  inkább  feltehetjük,  mert  a csekély  anyagi 
erőkkel  rendelkező  mátrai  bányászat  a kvarcosodott,  ennélfogva  kemé- 
nyebb közöket  kerülte. 

Megemlítem  még,  hogy  a galenit  és  a szfalerit  a Lahoca  északi 
felén  is  hiányzik  az  ércek  során,  ami  szintén  feltűnő  egyezés  a bnr-i  és 
a butte-i  enargitos  rézércelőfordulással. 

2.  A Fehérkő  bányái. 

A mai  Parád-fürdő  mögött  levő  Fehérkő  hegyen  az  1850.  év  után 
gombamódra  nőttek  a kisebb  bányák  és  kutatások,  amelyek  1857-ben 
főleg  a Pest-Mátrai  bányatársulat  birtokában  voltak.10 

1.  Az  Antal-,  Irma-  és  Ilka-bányák  málHott  porfir  és  kalkopirit 
elegyéből  álló  úgynevezett  agyagos  télért  alkotnak.  Ennek  a telérnek 
rnarája  2 — 4%  rezet,  2 — 4%  ólmot  és  0-03 — 0-09%  (1  tonna  marában 
300 — 400  g)  ezüstöt  tartalmaz. 

2.  A Friedrich  Wilhelm  és  a Mária  bányamértékek  gálenittal  be- 
hintett fakóércet  tartalmaznak,  az  Eisenfresser-bánya  pedig  2 m vas- 
tag kvarcos  telérkitöltés  kalkopirittel  és  fészkekben  tarkar ézérccel. 

Andrián”  1868-ban  megemlékezik  az  Orczy-táróról,  amely  szaru- 
kőtélért  keresztez  pír? ítél  és  fakóérccel. 

1U  A.  Vass:  1857.  óé  1858.  loc.  cit. 

11  F.  Andrian:  Die  goologische  Verháltnisee  dér  Máira.  J^brbucb  d.  k.  k.  jjeóL 
Heichsanst.  1868.  p.  520. 


ÉRCELŐFORDL' LÁSOK  A MÁTRÁBAN. 


187 


A Párádhoz  tartozó  területen1"  a Fehérkő  keleti  lábán  galenitrn 
és  fakóércre  hajtott  Jó  szomszéd-táró  (Gute  Nachbar)  200  m hosszú. 

1852- től  1855-ig  csak  a táróhajtásból  és  az  ereszkéből  több  mini 
112  Ionná  vaskos  érc  és  90  tonna  mara  került  ki.  A beváltás  mázsán- 
kint  (50  kg)  2 frt  volt,  amit  felerészben  ezüstért  és  felerészben  rézért 
fizettek. 

Cotta  B.13  1866-ban  azt  mondja,  hogy  a Jó  szomszéd-táróban 
szanikőtartalmú  porfir  lép  fel.  Számos  telér  járja  át,  amelyek  gyenge 
kitöltése  főleg  agyagos.  E telérek  egyik  szélén,  rendesen  a fedőben, 
a kőzet  30 — 60  cm-nyire  szarukővel,  kvarccal  és  érccel  átjárt.  Ezt  az 
impregnált  övét.  nevezik  telérnek,  amely  azonban  csak  a telérhasadék 
felé  bír  éles  határral.  Az  impregnáció  helyenkint  teljesen  hiányzik  a 
hasadékok  mentén.  Fakóérce n s pirite n kívül  galenit  és  szfalerit  is 
található  itten.  Ezek  az  ércek  kis  szemeket,  fészkeket  és  kristályhalma- 
zokat alkotnak  a bomlott  kőzetben.  A galenit  0-06 — 0‘09%  ezüstöt 
tartalmaz.  Ezek  az  ú.  n.  telérek  művelésre  alkalmasnak  nem  mutat- 
koztak. 

Andrián14  szerint  a Jó  szomszéd-táróban  egy  összekuszált;  telér- 
rendszer  van  feltárva,  amely  főkép  galenit . fakóérc,  Icalkopirit  és  szfale- 
rit tartalmú,  részben  kvarcos,  részben  agyagos  töltelékben. 

Az  Egyesség-bánya13  (Vereinsfelder,  Unió  Grube)  a Fehérkő  olda- 
lában, a timsóforrások  fölött  van.  Itt  fakóérce t fejtettek.  1852-ben  és 

1853- ban  20  tonna  ércet  váltottak  be  1378  frt-nyi  ezüst-  és  804  frt-nyi 
rézt  art  alommal.  Egyes  stufák  35%  rezet  és  0‘45 — 0-81^  (1  tonna  érc 
4500  g — 8100  g-nyi)  ezüstöt  tartalmaztak. 

Cotta10  szerint  itt  a kissé  bomlott,  szürke  kőzetet  számtalan, 
0-6 — 2’6  cm  vastag,  kvarcér  járja  át,  amelyek  szimmetrikusan  kristá- 
lyodott  kvarccal  telvék.  Azonkívül  találhatók  itt  breccsiaszerűen  ki- 
töltött igen  szabálytalan  s gyakran  hamar  kiékelődő  hasadékok,  ame- 
lyek kvarcos  tölteléke  mellékkőzettörmelékeket  zár  be.  Ezek  tehát  az 
előbb  említett  kvarctelérek  szabálytalan  halmozódásának  tekinthetők. 
Ezekben  a breecsiákban  is  szokott  fakóérc  megjelenni.  Ezeket  az  elő- 
fordulásokat sem  találták  fejtésre  alkalmasaknak. 

Andrián17  szerint  az  Egvesség-bánya  főleg  fakóércet  tartalmazott. 

A.  Vass:  Oesterreichische  Zeitschr.  f.  Berg-  u.  Hüttenwesen.  1857.  p.  166. 

1S  B.  Cotta:  Oesterreichische  Zeitschr.  f.  Berg-  u.  Hüttenwesen.  1866.  p.  90. 

M F.  Andrián:  loc.  cit. 

15  A.  Vass:  loc.  cit. 

16  B.  Cotta:  Die  Kupfer-  und  Silbererzlagerstatten  dér  Mátra  in  Ungarn.  Oester 
reichische  Zeitschr.  f.  Berg-  u.  Hüttenwesen.  1866,  p.  90. 

17  F.  Andrián:  Die  geol.  Verháltnisse  dér  Mátra.  .Jahrbuch  d.  k.  k.  geol.  Reichs- 
anst.  1868.  p.  120. 


138 


LŐW  MÁRTON  DR. 


Végül  Andrián  megemlékezik  még  a Westliche  Zubaustollenról, 
amely  a Fehérkő  legszélső  nyúlványán  van  telepítve  és  D — É irányban 
hajtva.. 

3.  A Veresvár  bányái. 

A Tarnapataktól  délre  a Veresvár,  Hegyestető  és  a Veresagyag 
hegyek  közül  csak  a Veresvár  északi  meredek  lejtőjén  a Károlyi-kastély 
közelében  eszközölt  bányászkodási  kísérletről  van  adatunk.  Vass  A.18 
szerint,  — akinek  egyszersmind  a tulajdonát  is  képezték  a következők- 
ben leírt  feltárások,  — a felszínen  kibukkanó  két  ércelőfordulást  egy 
csuszamlás  következtében  vették  észre,  ölömére-  és  fakóérc- tartalmúak. 
Az  adományozás  1854-ben  történt  és  a Róza-,  Pál-  és  Etelka-tárókkal, 
valamint  az  Etelka  külmívelettel  tárták  fel.  A teléreket  tárókkal 
csapásirányban  114  m-nyire,  dőlésben  pedig  ereszkékkel  követték. 
A telérek  párhuzamosak  és  6 — 8 m-re  vannak  egymástól.  Vastagságuk 
a kibúvás  közelében  10 — 15  cm,  beljebb  és  mélyebben  30  cm-t-  is  elér. 
Kitöltés  kvarcos  5 cm-es  érclencsék  és  10%  zúzóérc,  amely  helyenkint 
galenit  és  fakóérc,  máshol  pedig  szfalerit  és  fakóérc.  Az  érc  tartalmaz 
12%  rezet  és  0-14%  ezüstöt. 

1856-ban  az  ereszkét  elöntötte  a víz  s úgylátszik  beszüntették  a 
további  feltárást.  Később  Cotta  és  Andrián  a Veresvár  bányáiról  már 
meg  sem  emlékeznek.  Újabb  adatokat  a Fehérkő  és  a Veresvár  bányái- 
ról sem  tudtam  meg.  Valószínű,  hogy  már  Andrián  ott  jártakor  a leg- 
több végleg  felhagyatott.  A bányák  leírásából  már  látjuk,  hogy  azok- 
nak érctartalma  ásványos  összetétel,  illetve  fémtartalomra  nézve  eltér 
a Lahoca-hegy  érceinek  összetételétől.  Az  eltérést  galenit  és  szfalerit 
megjelenése  és  az  enargit  elmaradása  okozza.  Azonkívül  itt  már 
tapasztalható  telérek  fellépte  normális  kvarc  váladéklapokkal  (Saal- 
band).  Ez  már  átmenetet  alkot  az  ezüstös  ólom  ércformációs  telér- 
csoporthoz,  amint  ez  Butte  és  Bor  környékén  is  a rézércelőfordulások 
külső  övében  ismeretes. 

II.  A Gyöngyösoroszi-i  bányák. 

Az  itteni  bányászatról  Vass  A.19  az  ötvenes  évek  végén  a követ- 
kezőket mondja: 

1.  A Vrányi  György  tulajdonában  lévő  György'-  és  Elek-bányák 
részben  galenit,  részben  fakóérc  tartalmúak.  Üzemük  be  van  szüntetve. 

2.  A Gyöngyösoroszi-i  Pál  bányatársulat  2 telérre  nyitott  bányát. 
A felső  bánya  Péter-Pál-táróyá,va\  (1857-ben  171  m hosszú)  agyagporfir- 
ban  lévő  24h  5°  csapású  és  69°  keleti  dőlésű  1 — 2 vastagságú  tetárt 


18  Lop.  cit. 
1!‘  Loc.  cil. 


KRCELŐFORDULÁSOK  A MÁTRÁBAN. 


130 


228  m hosszúságban  tárták  fel.  Tartalom  kvarcos  töltelék,  aranyos 
ólomércek  és  szfalerit.  A táró  nem  jut.  nagy  mélységbe,  mert  a felszín 
a táró  irányában  csak  kevéssé  emelkedik  s a telér  mégis  csaknem  egész 
tömegében  zúzóércet  ad.  A ma  rák  20 — 25%  ólmot,  003— 0*06%  ezüstöl 
és  0-031 — 0-053%  aranyat  tartalmaznak.  Egy  tonna  marára  átszámítva 
az  ezüst-  és  aranytartalom  300 — 600  g ezüstöt  és  310 — 530  g aranyai 
eredményez.  A táró  szája  közelében  az  ereszkében  az  ércmennyiség 
annyira  növekszik,  hogy  jobb  zúzóérc  mellett  már  válércre  alkalmas  is 
jelentkezik. 

A Péter-Pál-tárótól  570  m-re  lejebb  keletre  van  a másik  bánya, 
ahol  egy  csaknem  4 m vastagságú  22h  15°  csapású  84°-ra  nyugatra 
dőlő  telért  vettek  művelésbe.  Az  érceloszlás  itt  is  hasonló  a Péter-Pál- 
tárónál  tapasztalttal.  Ugyanis  míg  a magasabb  fekvésű  s gyengén 
emelkedő  térszín  alatt  hajtott  József -táró  (1857-ben  76  m hosszú) 
galenit,  szfalerit  és  aranytartalmú  piritből  álló  tartalma  csak  gyéren 
és  művelésre  nem  méltó  mennyiségben  jelentkezik,  addig  a 15  m-rel 
alacsonyabb  szinten  levő  Károly-táró bán  a telér  már  jó  zúzóércet  ad. 
A belőlo  kifejtett  telért  ölt  elék  6-1%  marát  adott  7%  ólom,  61% 
kéneskő,  0-136%  ezüst  és  0-03%  arany  tartalommal.  Ezt  a tartalmat 
a telérkitöltésre  átszámítva  a következő  értékeket  kapjuk:  0‘427% 
ólom,  0-0083%  ezüst  és  0-0018%  arany  (1  tonna  kifejtett  telérben 
tehát  83  g ezüst  és  18  g arany). 

A bányától  700—800  m-rel  lejebb  (délre)  a völgyben  van  az  érc- 
előkészítő mű,  egy  12  nyilas  zúzóval,  2 seprŐ6zérrel  (Kehrherd), 
6 szérelő  mű  (Schlemmherd)  és  1 aranyszér  (Goldlutte).  Végül  az 
északi  völgyben  egy  befejezetlen  völgyzáró  gát  tartozott  a Gyöngvös- 
oroszi  Pál-bányatársulat  felszereléséhez. 

Cotta2*1  szerint  Gyöngyösoroszin  1855  óta  egy  zöldkőben  fellépő 
3 in  vastag  kalko  piritek  tartalmazó  telért  fejtenek,  amelyen  még  fakóérc 
és  galenit  is  megjelenik  nagy  fészkekben. 

Andrián  21  4 párhuzamos  É — D-i  csapású  meredek  téléiről  emlé- 
kezik meg.  Vastagságuk  2 — 3 m.  A telértöltelék  szalagos  szerkezetű 
és  kristályhalmazos  kvarc.  Az  ércek  fakóérc,  arany-  és  ezüsttartalmú 
galenit.  kalkopirit,  pirít  és  szfalerit.  A galenit  átlagban  20 — 55% 
ólmot,  0-03 — 0-06%  ezüstöt  és  0-031- — 0'053%  aranyat  tartalmaz. 
A Péter-P ál-táró  380  m hosszban  van  feltárva. 

A gyöngyösoroszi-i  bányák  mai  állapotáról  a mellékelt  térkép- 
vázlat  (1  : 15.000  méretű)  és  a bejárt  két  táró  vázlata  nyújtanak  némi 

20  B.  Cotta  und  E.  Fellenberg:  Die  Erzlagerstatten  Ungarns  und  Siebenbür- 
gens.  1862.  p.  144.  és  195. 

11  F.  Andrian:  Jahrb.  d.  k.  k.  geol.  Reichsanst.  1868.  p.  520. 


140 


LÖW  MÁRTON  DR. 


tájékozást  A két  táróban  a mátrabányaitól  teljesen  eltérő  viszonyokat 
találunk.  A két  tárót  két  egymástól  200 — 300  m-nyire  párhuzamosan 
É — D-i  irányban  haladó  teléren  hajtották.  A délibb  fekvésű  Károly- 
v.  József-tárón  egy  1 — 1*5  m vastag  típusos  kvarc-vállapokkal  határolt 
felért  fejtettek.  Ennek  a tárónak  déli  ágában  egy  állítólag  80  m mély 
akna  valószínűleg  összeköttetésben  volt  egy  a Gyöngyösoroszi  völgy- 
ben még  délebbre  nyíló  és  mélyebb  színtű  táróval.  A Kisbükki-út  mel- 
letti északibb  fekvésű  Péter-Pál- táróban  2 — 3 m szélességet  meghaladó 
fejtés  van  a mélység  felé. 


12.  ábra.  A Gyöngyösoroszi-i  bányák  térképvázlata.  Mérték  1 : lőOOO 

A bányákban  és  a hányókon  gyűjtött  anyag  csak  támogatja  és 
megerősíti  azt,  ami  a régi  leírásokból  is  kitűnik.  Itt  ugyanis  már 
tipusos  telérekkel  találkozunk,  amelyeknek  kitöltésében  a kvarc-váll- 
lapokon  belül  fellépő  ércben  fnkóérc.  kalkopirit  és  pirít  mellett  mint 
jellemző  és  főérc  az  arany-  és  ezüsttartalmú  galenit.  valamint  a szfale- 
rit.  is  megjelenik.  Mátrabánya  és  a tőle  légvonalban  18  km-nyre 
Ny- — DNy-ra  fekvő  Gyöngyösoroszi-i  bánya  egymással  valószínűleg 
hasonló  genetikai  kapcsolatban  vannak,  mint  Butten  és  Boron  az 
enargitos  rézércelőfordulással  kapcsolatos  aranyos-ezüst  érctelérek. 

Ili.  A Baj  pataki  kutatások. 

A múlt  század  közepe  táján  a Mátra  északkeleti  csücskében  meg- 
indult rézérckutatásokra  a megindító  lökést,  úgylátszik,  a Recskiül 


ÉRCELŐFORDULÁSOK  A MÁTRÁBAN. 


141 


félórányira  DK-re  levő  ú.  n.  aszaláshegyi  termésréz\e\etek  adták  meg.22 
Eltekintve  a környék  lakosságának  lázas  rézkeresésétől,  a szakszerűbb 
bányászati  kutatás  a kincstár  részéről  1849  novemberében  indult  meg. 
A kőzet,  amelyben  a réz  egy  valóságos  telór  kitöltése  gyanánt  jelenik 
meg,  Haidingek  leírása  szerint  vörösesbarna  diorit.  A telér  23h  csa- 
pású  és  70  alatt  keletre  dől.  A legnemesebb  ponton  a televóny  alatt 
60  cm  vastag.  A 15  g-tól  17  kg-ig  terjedő  súlyú  réz  azonban  csak  6 m 
csapásban  és  4 m mélységig  tartott.  A telérkitöltésben  haléit,  laumontit. 
és  vasoxidtartalmú  veres  kővelő  vesz  még  részt.  A termésróz  némely 
darabján  a malac hiton,  rézzöldön  s a knpriton  kívül  még  kvarc  bekér- 
gezést  is  észlelhetünk.  Szulfidok  még  a legszorgosabb  vizsgálat  mellett 
sem  voltak  fellelhetők.  Sem  kalkopirit,  sem  pirít.  Ugyancsak  szulfid- 
mentes  a kevés  meddő  kőzetdarab.  A telér  további  nyomozását  egy 


13.  ábra.  A Károly  v.  József-táró  1922-ben  14.  ábra.  A Péter  Pál-táró  1922-ben  be- 

bejárható részének  vázlata.  Mérték  1 : 1200.  járható  részének  vázlata.  Mérték  1 : 2500. 

táróval  végezték.  Ezt  a völgy  talpán  fektették  s benne  december  közepe 
táján  a 17.  méterben  elérték  a telért,  de  az  meddőnek  bizonyult. 
1850.  év  január  végéről  jelentették,  hogy  a telért  csapásirányban  É-ra 
követve  réz  újból  mutatkozik.  A felszín  közelében  levő  rézdarabokból 
112  kg-ot  gyűjtöttek.  Eddig  jutunk  Haidinger  W.  leírásából. 

Vass  A.23  1857-ben  a termésrézelőf'ordulásokról  mondja,  hogy  Recsk 
területén  a Bajpatak  vidékén  az  Áldáska -táró  1853-ban  adományozott 
és  1854-ben  kimért  bányamérték.  A táró  nyugati  irányban  76  m hosszú, 
s több  kaiéit  telért  keresztez,  amelyekben  változó  vastagságban  terv iés- 
réz  jön  elő. 

Cotta24,  aki  1861-ben  a bajpataki  leleteket  még  a íelsőtóvidéki 

22  Haidinger  W.:  Note  über  das  Vorkommen  von  gediegenem  Kupfer  zu  Recsk 
bei  Erlau  in  Ungarn.  Jahrb.  d.  k.  k.  geol.  Reichsanst.  1850.  p.  145. 

as  Vass  A.  loc.  cit. 


24  B.  Cotta:  Die  Erzlagerstatten  Europa’s.  (1861.)  p.  308.  — B.  Cotta:  Oester- 
reichische  Zeitschrift  f.  Berg-  u.  Hüttenwesen.  1866.  p.  90. 


142 


LŐW  MÁRTON  DR. 


északamerikai  rézelőfordulásokhoz  hasonlította,  10  év  után  bejárta  a 
mátrai  réz  lelőhelyeket  s arra  az  eredményre  jutott,  hogy  a Haidinger 
által  ismertetett,  Recsken  talált  termésrézelőfordulásának  közelebbi 
vizsgálata  kiderítette,  hogy  az  másodlagos  helyen  volt.  Ugyanezt  a 
kérdést  veti  fel  Kubinyi  F.2'’  az  1850-ben  tartott  s 1867-ben  megjelent 
előadásában.  Andrián,  úgy  látszik,  átvette  Cotta  nézetét  a bajpataki 
termésréz  eredetére  vonatkozólag,  mert  arról  a bányászati  viszonyokra, 
különben  kiterjeszkedő  munkáiban  nem  emlékezik  meg.  Az  újabb  kuta- 
tások azonban  HaidingerI  igazolják,  mert  a Bajpatakban  csakugyan 
egy  kalcit-zeolitos  rézelőfordulással  van  dolgunk.  Gyakorlati  jelentő- 
ségének megítéléséhez  még  kevés  adat  áll  rendelkezésünkre. 

Ha  a további  kutatások  is  megerősítik  azt  az  állítást,  hogy  a réz 
a kaiéi tteléreken  csak  a felszínhez  közel  van  meg  s a mélység  felé 
pedig  eltűnik,  úgy  ez  és  a szulfidok  hiánya  valószínűvé  teszik  azt  a 
gondolatot,  hogy  a réz  itt  a felszínről  oldatok  útján  került  a telérekbe. 
Ennek  időben  össze  kell  akkor  esnie  a Lahoca-hegy  érceinek  vagy  a 
keletkezésével  vagy  még  inkább  egy  olyan  időponttal,  amikor  a Lahoca 
érceinek  oxidációs  övét  talán  az  oligocén  vagy  alsómediterrán  sós- 
tenger kezdte  ki.  A tengervíz  ugyanis  a termésrezet  elég  jól  oldja  s ez 
oldatból  ferrosók  hatására  zeolitok  jelenlétében  kiválik.2'1 

Javaslatom  a mátrai  ércbányászat  felélesztésére. 

A Mátra  ércelőfordulásainak  tanulmányozása  a következő  gyakor- 
lati szempontból  fontos  eredményekre  vezetett. 

A Lahoca-hegy  rézércelőfordulása  az  enargitos  metaszomatikus 
rézércelőfordulások  csoportjába  tartozik  s mint  ilyen  benne  az  érc 
nagyon  szabálytalan  alakban  jelenik  meg.  Általában  megállapítható, 
hogy  a völgy  talpa  fölötti  részek  sincsenek  eléggé  feltárva.  A mélység 
felé  pedig  teljesen  hiányzik  a kutatás,  pedig  ott  primőr  réz- 
ércek feltárása  is  várható. 

A fenti  általános  megjegyzésekhez  a következő  konkrét 
javaslatot  csatolom  a mátrabányai  rézércbányászat  felélesztése 
céljából.  A Katalin-táró  első  80  méteres,  a kavicsban  hajtott  szaka- 
szában, vagy,  ha  a víz  ott  zavarna  (ezt  már  szakszerű  bányászra,  kell 
bíznom) , azon  túl,  de  lehetőleg  közel  a kavics  határához,  egy  akna 
mélyesztendő,  amelyből  egy  táróval  a Katalin-táró  szintjén  kifejtett 
oxidációs  ércek  (Kupferstrassc)  folytatását  fel  kell  kutatni.  Azonkívül 

25  Kubinyi  F.:  A recski  termés  rézről.  A m.  Földtani  Társulat  munkálatai.  III.  két. 
18(17.  p.  1. 

2#  C.  Doelter:  Handbuch  dér  MincraJcliemie.  Bd.  III.  p.  45.  1919. 

Beyschj.ac.,  Krijsch,  Vogt:  Die  Lagerstátten.  Bd.  II.  p.  424.  1913. 


ÉRCELÖFORDULÁSOK  A MÁTRÁBAN. 


14:: 


a Katahn-táró  szintje  alatt  meg  kell  lelnünk  úgy  a Katalin-táró  szintién 
lefejtett  oxidációs  érceknek,  valamint  a táró  szintje  alatt  még  előkerülő 
oxidációs  érceknek  megfelelő  dús  szulfidos  cementációs  érceket.  ítl 
hívom  fel  a figyelmet  arra  is,  hogy  a Lahoca,  Fehérkő  és  Veresvár 
közötti  völgyek  (kelet — nyugati  és  északnyugat — délkeleti)  tektonikai 
mozgások  és  posztvulkáni  működések  által  meglazult  kőzetek  kimosá- 
sából származott  (ércesedés  és  oxidáció)  eróziós  völgyek.  Nagyon  való- 
színű tehát,  hogy  a mátrabányai  érc  a völgy  alatt  folytatódik,  sőt 
valószínű , hogy  ott  került  a felszínre  az  érc  zöme. 

Ha  a javasolt  kutatás  eredményes,  akkor  elsősorban  a biotit- 
amfibolandezites  területen  oly  helyeken , amelyek  ércesedett  részek 
oxidációs  maradékának  bizonyainak.  100 — 150  m-es  fúrással  kell  a 
mélyben  lehetséges  tömzsszerű  érc  jelenlétét  kifürkészni.  Ilyen  hely 
lehet  a Hagymás  timsóskút.  környéke. 

A mátrai  rézércbányászat  jövőjére  nézve  nagy  horderejű  kérdés 
a szegényebb  ércek  dúsításának  problémája.  A régibb 
nagyobbarányú  bányászat  egyik  kerékkötője  a vízszegénység  volt.  Ma 
vannak  ércdúsító  eljárások,  amelyekhez  nagyon  csekély  vízmennyiségre 
van  szükségünk.  Ki  kell  tanulmányozni  a Mátra  érceinek  a flotációs 
eljárásoknál  tanúsított  viselkedését.27 

A bányászat,  életképességét  mozdítaná  elő,  ha  az  ércbányászattal 
együtt  feltáruló  anyagok  egyikét-másikát  melléktermék  gyanánt  lehetne 
feldolgozni  vagy  értékesíteni.  Ezt  a célt  szolgálja  a mátrabányai  tárók- 
kal feltárt  kaolinszerű  agyag  vizsgálata,  amelyről  talán  más  alkalom- 
mal számolhatok  be. 

A Fehér  kő  és  Veresvár  bányáinak  felújítása  a mai  pénzügyi  és 
gazdasági  helyzetünknél  fogva  nem  ajánlatos , mert  ezek  úgy  a törté- 
neti adatok,  valamint  a Butte  és  Bór  analóg  ércelőfordulásainál  tapasz- 
talt viszonyok  figyelembevételével,  nagyobb  ércmennyiségek  feltalálá- 
sára nem  jogosítanak. 

A gyöngyösoroszi-i  aranyos-ezüsttelérek  is  csak  akkor  kerülhet- 
nek véleményem  szerint  újabb  feltárás  alá,  ha  Mátrabánya  a várako- 
zásnak megfelelt,  mert  ahhoz  képest,  amilyen  mélységig  analóg  telérek 
másodlagos  aranytartalma  terjedni  szokott,  már  tekintélyes  mélységig 
le  vannak  fejtve.  Itt  inkább  arról  lehetne  szó,  hogy  az  ezzel  analóg 
s bányászat  tárgyául  még  nem  szolgált  486.  ponttól  keletre  levő 
kvarcitot  tárnák  fel  annyira,  hogy  megvizsgálása  lehetővé  váljék. 

i 

87  P.  Krusch:  Die  Untersuchung  und  Bewert.ung  von  Erzlageretatten.  III.  kiadás. 
1920.  p.  141. 

Paul  Vageler:  Die  Schwimmaufbereitung  dér  Erze.  1921. 


144 


SZÁDECZKY-K  ARDOSS  ELEMÉR  DR. 


ADATOK  AZ  ALSÓJÁRA— FENESI  EOCÉNTERÜLET 
GEOLÓGIÁJÁHOZ.  II. 

— A 15.  ábrával.  — 

Irta:  Szádeczky-Kardoss  Elemér  dr.* 

A „Lippa — gyalui  geoszinklinális“  (id.  Lóczi  \ legfelső  krétakorú. 
felgyűrődése  óta  nagyobbrészt  szárazföld  maradt.  Az  eocéntenger 
transzgressziója  csak  északi  részét  öntötte  el.  Ezen  a három  oldalról 
kiemelkedésekkel  védett  területen  megmaradtak  a szedimentációs-tér 
szélének  üledékei.  Ezért  különböznek  a folytatásukat  képező  Kalota- 
szeg-, Egeres-,  Kolozsvár-vidéki  hasonlókorú  lerakódásoktól,  melyek 
az  üledékgyüjtőterület  beljebb  eső  részének  képződményei.1 

A Gyalui  Masszivum  északi  részén,  az  alsó-tarka-üledék- 
sorozat  mélyebb  szintjeinek  uralkodó  veres  „agyagijában  kevés,  ren- 
desen lokális  kongliomerát-,  homok-,  zöld  márgabetelepülés  van.  Jelen- 
tékeny kavicsos,  veres  agyag-  és  konglomerát-pad  csak  a legdélibb, 
széli  előfordulások  legmélyebb  szintjeiben  található.  Az  alsó-tarka- 
üledéksorozat  felső  szintjét  viszont  (vertikálisan)  sűrűn  váltakozó 
veres,  zöld  rétegek,  (oolitoid)  édesvizi  mészkövek,  dolomitok,  gyakran 
gipsz  és  konglomerát  alkotják.  Ezzel  szemben  Alsójára,  Kisbánya, 
Asszonyfalva  vidékén  a gyorsan  váltakozó  rétegsor  hiányzik,  a tengeri 
rétegek  allatt  közvetlenül  már  veres  agyag  van.  Az  egyhangú  alsó 
tarka-üledéksorozatot  több  jelentékeny  konglomerát-,  fehér  homok-pad 
szakítja  meg.  E padok  a terület  legdélibb  részén,  Bikalatnál  20 — 40  m 
vastag  fehér  kvarc  homok-kavicsteleppé  szélesednek. 

Az  alsó-tarka-üledéksor  feletti  tengeri  rétegek  abban  különböznek 
az  Egeres — Kalota-vidékiektől,  hogy  itt  a zöld  márgák  helyett  mész- 
kövek uralkodnak.  Léta,  Magyarfenes  vidékén  már  a perforata-pad 
alatt  durvamészkő-jellegű  üledék  van.  Az  „ostrea  tályag4'  jóval  véko- 
nyabb, 60 — 100  m helyett  pl!,  az  Oláhlétai  Costa  marén  csak  10 — 20  m 
vastag. 

A felső-tarka-üledéksorban  a veres  rétegek  közt  itt  is  jelentékeny 
konglomerát-  és  fehér  homok-padok  jelennek  meg.  A felső  homok-(kő-)- 
pad  kalcit-oolitos  tengeri  kövületeket  (pl.  foraminiferákat)  tartalmaz, 
s így  már  a felső  durvamészkő-csoportba  sorolandó.2  Ennek  az  erősen 
tranzgredáló  csoportnak  felső  része  azonban  területünkön  is  normális 
mószkőfáciesévcl  rakódott  le. 

* Előadta  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  1925.  övi  május  hó  6-i  szűkülésén. 

1 SzAdeczky  E.:  Az  erdélyi  eocén  potrogenezise.  Doktori  értekezés.  Megjelenendő 
az  Eötvös-Füzetek  1926.  évi  kötetében. 

2 A durvamészkő  ezen,  eddig  ismeretlen  homokkő  fáciese  legszebben  a Kuhaegreetől 
délre  feltűnően  kiemelkedő  753-as  kótán  fordul  elő. 


ADATOK  AZ  ALSÓJÁRA — I'EN ESI  EOCÉNTERÜLET  GEOLÓGIÁJÁHOZ.  II. 


14.') 


Ennek  a sajátságos  szedi  inén  táci  ónak  okál  a következőkben  keres- 
hetjük: 1.  Az  üledéket  szolgáltató  kőzotek  kémiai  mállása  által  kelet- 
kezett oldható  anyagok  a leghosszabb  transzportra  képesek  és  leg- 
nagyobbrészt a (szárazföldi)  szedimentációs  tér  belsejében  rakódnak 
le.  Az  ilyen  kőzetek:  dolomitok,  mészkövek,  (gipsz)  hiányzanak  Alsó- 
jára— Fenes  vidékének  szárazföldi  üledékei  között.  A kémiai  mállás- 
nak ellenálló  anyagok  (elsősorban  a fizikailag  is  nehezen  málló  kvarc) 
kevéssé  aprózódnak  és  ezért  rövid  transzport  után  — rendesen  kevéssé 
szortírozva  — rakódnak  le.  Üledékeinket  éppen  a kvarc-homokok- 
konglomerátok  nagy  mennyisége  jellemzi.  E sajátságok  lerakódásaink- 
nak bizonyos  rövid  transzportú,  éretlen  jellemvonást  adnak.  2.  A veres 
agyagok  kolloid-vashidroxid-gél  festőanyagának  (turgit,  limonit) 
redukciója  kolloid-vasszulfiddá  (melinikovit),  illetve  gyakran  csak 
magnezitté,  legnagyobbrészt  a tenger  — különösen  a beszáradó,  sok 
organikus  hulladékot  tartalmazó,  gipszlerakó  tenger  — hatására  tör- 
ténik. Ily  módon  keletkeznek  az  erdélyi  eocén  tarkaagyagjainak  felső 
részére  (:  szárazföldi  és  tengeri  periódus  átmenetének  üledékei),  vala- 
mint egyes  tengeri  üledékekre  annyira  jellemző  zöld  „márgák“.  Az 
erdélyi  eocén  egyes  gipsz  közti  sötét  meszes  üledékei  megfelelnek  a nagy 
sótartalmú  tengerrészek  FeS-től  fekete  lerakódásainak  (pl.  Watten- 
schlick,  Limanschlamm,  Finnország  Litorina-agyagja,  a Fekete-tenger 
üledékei  stb.).  Ezekben  a kolloid  vasszulfid  lecsapásához  szükséges 
kénhidrogént  anerob  mikroorganizmusok  termelik,  melyek  csak  kon- 
centrált sóoldatokban  élnek  meg  (1.  Aarnio:  Die  Entstehung  dér 
Eisensulfidtone,  Ztschr.  f.  prakt.  Geol.  1922,  123).  Alsójára  vidékének 
eocénöblét  azonban  három  oldalról  szárazföld  vette  körül,  ahonnan 
összegyűlő  édesvíz  nagyobb  mennyisége  a tenger  sótartalmának  kon- 
centrálódását megakadályozta.  A két  tarkagyagsor  közti  tengeri  cso- 
port zöld  „márgái“  fosszilis  kékiszapnak  (Blauschlick)  felelnek  meg, 
melyek,  mint  ismeretes,  200  m-nél  nagyobb  tengermélységekben  rakód- 
nak le.  Ilyen  üledékek  Alsójára  vidékén  nem  játszanak  lényeges  szere- 
pet, mert  a tengeri  csoportnak  Alsójára  felé  történő  fokozatos  elvéko- 
nyodásával  kapcsolatban  a tenger  mélységének  is  csökkennie  kell. 
3.  A vasszulfid,  illetve  az  ebből  keletkező  kénsav  hiánya  folytán  az 
organizmusok  mészváza  sem  oldódik  fel.  (V.  ö.  Soudry  kísérletei, 
Andrée:  Geol.  Rundsch.  VII.  123.  1916.)  Ennek  megfelelően  Alsójára — 
Fenes  területén  már  a „perfora.ta-pad“  alatt  mészvázakból  álló  durva- 
mészkő jellegű  kőzet  van.  Mindezek  tipikus  szedimentáciás-térszéli 

üledékcsoporttá  avatják  Alsójára — Fenes  vidékének  eocénjét. 

* 

Az  eocén-sorozat  települése  itt  is,  miként  a Kalota — Egresi  terü- 
leten, a tektonikus  mozgásokkal  szemben  ellenállóbb  kristályos  kőze- 


Föltltani  Közlöny.  LY.  köt.  192.’>. 


10 


146 


SZÁDECZKY-KARDOSS  ELEMÉR  DR. 


tekhez  alkalmazkodik.  A rétegek  uralkodólag  ÉK — KÉK-re  dőlnek,  a 
Gyalui  Masszívumhoz  viszonyított  helyzetüknek  megfelelően.  Telepü- 
lésük aránylag  nyugodt,  csak  a kristályos  kőzetekkel  érintkező  széle- 
ken, tektonikai  vonalak  mentén  hajlanak  fel  hirtelen.  A Gyalui  Masszí- 
vum K-i  szélén  az  eocén-rétegek  eme  hirtelen  felhajtása  a két  Léta 
község  felett  nyugatra,  majd  Asszonyfalva  és  Kisbánya  közt  észlelhető. 
E pontok  által  alkotott  egyenes  déli  folytatásában  helyezkednek  el  a 
ldsbányai  eruptivumok,  pontosabban  ezek  közül  éppen  a legsavanyúbh 
(s  valószínűleg  a legidősebb)  dike:  Ez  a telér  a falu  Ny-i  oldalán 
É — D-i  csapással  húzódik  és  feltűnően  leukokrata  kifejlődésével 
(:  a hegyek  tetején  aplitszerű,  mélyen  a völgyben  a porfiros  ásványok 
uralkodása  folytán  gránitszerű)  eltér  a többi  kisbányai  eruptivumtól. 
A vonalnak  további  déli  folytatásába  esik  a felsőkréta  és  kristályos 
pala  határa  Oklos,  Szolcsva  vidékén.  A két  kőzet  határa  egészen  egye- 
nes vonalat  képez  T.  Róth  Lajos  felvétele  szerint,  aki  ezt  vetődés- 
nek jelöli.3  Pávai  Vájná  Ferenc  pedig  ugyanezt  a határt  áttolódási 
vonalnak  jelzi.4  Az  eocén  után  még  kis  mértékben  folytatódó  gyűrődés- 
kor az  eocénrétegek  felhajtása  ugyanazon  tektonikai  vonal  mentén 
történt,  amely  szerint  a felsőkréta  a kristályos  pala  alá5  gyűrődött. 
a krétakor  végén.  Ezek  szerint  Oláhlétától  Kisbányán  át  Szolcsváig 
legalább  32  km  hosszúságban  hatalmas  tektonikai  vonal  van,6  mely 
éppúgy  megtartotta  aktivitását  a felsőkrétától  az  eocén  utánig,7  mint 
a Kalotaszeg  Egeres  vidékének  tektonikai  vonalai.  E vonal  abban  is 
megegyezik  amazokkal,8  hogy  a legfelső  krétakorban  dike-ok  törnek 
át  rajta. 

Az  Alsójára — Fenesi  eocén  és  a Lunka — Peterdi  kristályos  pala- 
nyelv tektonikai  egymásrahatása  kevésbbé  pregnáns.  (Ennek  megfelelő 
déli  folytatásban  a felsőkréta  és  kristályos  pala  is  sokkal  bizonytala- 
nabbul lefutó  vonalban  határolódnak,  mint  a pendantját,  képező  nyu- 
gati vonal  esetében.)  A Lunka — Peterdi  vonulat  É felé  fokozatosan 
lesüllyed  és  itt  már  csak  hézagosán  bukkan  fel.  Azonban  a kristályos 
kőzetek  ezen  északi  előfordulása  mentén  is  az  eocén  egyébként  nyugodt 
települése  éppúgy  megzavarodik,  mint  a Gyalui  masszívummal  való 

3 L.  Földt.  Int.  1900.  évi  Jelentésében  közölt  szelvény. 

1 Bányászati  és  Koh.  Lapok.  XLVI1I.  II.  1915;  szelvény  a 239.  lapon. 

. 5 Pávai  Vájná:  i.  h. 

8 Valószínű,  hogy  e vonal  fi  felé  hasonló  tektonikai  jelleggel  még  tovább  foly- 
tatódik. 

7 Ez  áll  a tektonikai  vonal  déli,  áttolódásos  részére  is:  Pávai  kimutatta,  hogy 
e mozgások  két,  egymástól  távol  eső  időben,  a kréta  vége  felé  és  az  alsó  mediterrán 
után  játszódtak  le.  (Bányászati  és  Koh.  Lapok.  Lili.  1920,  136.) 

8 Földt.  Közi.  Lili.  85,  1923. 


ADATOK  A/  ALSÓJÁRA — FENKSl  EOCÉNTERÜLET  GEOLÓGIÁJÁHOZ.  H. 


147 


találkozásánál.''  A „Havasbükke“-plat.ó  egységesen  ÉK-re  dőlő  felső- 
durvamószkőpadja  Székesétől  K-re  is  folytatódik,  hol  700  m tenger- 
színfeletti  magasságú  dolináé  felülete  majdnem  a „Kis-Magura‘“ 
csúcsáig  húzódik;  azonban  a Magurán  (tehát  tovább  a dőlésirányban!) 
egyszerre  100  m-rel  magasabban  bukkan  ki  (már  szarmata  homokból), 
tekintélyes  durvamószkőrög  a kristályos  kőzetekkel  együttesen. 

Figyelemre  méltó,  hogy  míg  a Gyalui  masszívum  szélére  a közép- 
eocéntenger  üledéke  is  felhaji  ik,  addig  a Magúra  kiemelkedésén  már 
csak  a maximálisan  transzgredáló  felsődurvamészkő  található.  Fel- 
merül a kérdés,  hogy  a Jára — Fenesi  eocénöböl  elágazott-e  az  Erdélyi 
medence  felé  a Lanka — Peterdi  kristályos  palanyelven  keresztül?  Külö- 
nösen a kristályos  vonulat  Peterd  és  Mikes  közti  alámerülésénél  vizs- 
gálandó ez,  ahol  már  az  eocénben  is  csekélyebb  kiemelkedés  lehetett, 
mivel  e szakaszon  az  eocén  terület  kiszélesedik  keletre,  a kristályos 
vonulat  területe  felé.  Ha  a kérdést  határozottan  nem  is  tagadná  az  a 
körülmény,  hogy  tovább  K-re,  Indalnál  az  eocén  végül  is  kiékül 
hiszen  az  eocén  kimaradását  a kristályos  pala  és  miocén  közt  okoz- 
hatta a miocénkori  transzgressziós  abrázió  — teljesen  valószínűtlenné 
válik  ez  azáltal,  hogy  a Lanka — Peterdi,  illetve  Torockói  Érchegy  - 
ségi  vonulat  túlsó  (K-i)  oldalán  nem  ismeretes  az  eocén,  sőt  legdéleb- 
ben, a Sárborbándi  rögben  is  csak  a regionálisan  transzgredáló  felső- 
eocén van  képviselve.  Nem  tarthatjuk  tehát  azt  sem  valószínűnek, 
hogy  a kristályos  vonalat  mentén  K-re  meglenne  a teljes  eocénsorozat, 
és  így  magán  a vonulaton  is  legfeljebb  csak  felsőeocénkorú  tengeri  át- 
járó tételezhető  fel. 

Ha  a Gyalui  Masszívum  eocénszegélyének  tektonikai  magasság- 
vonalait  megszerkesztjük, 1U  e vonalak  lefutásából  kitűnik,  hogy  réte- 
geinknek fokozatos  ledűlését  a medence  felé  mindenütt  az  eruptivumok, 
illetve  az  eruptivus  maggal  bíró  kristályos  kőzetek  determinálták. 
Legjelentékenyebb  hatása  természetesen  a Gyalui  Masszívumnak  van, 
melyről  hatalmas  félkörben  dűlnek  le  a rétegek1.  A kisebb  eruptivumok 
azonban  külön-külön  is  éreztetik  hatásukat:  A M.-Gyerőmonostori 
Köveshegy  pegmatitos  gránitja  körül  félkörben  kis  boltozat  van,  mely- 
nek K-i  oldalát  vető  alkotja.  Ugyanez  ismétlődik  a Pányik — Gyerő- 
vásárhelyi  eruptivumok  körül,  melynek  ugyancsak  K-i  oldalán  az  eocén- 
rétegek,  a legalább  14  km-es  Egerbegv — Gyerővásárhelvi  tektonikai 

9 Jó  feltárás  hiányában  ennek  közelebbi  jellege  (felhajlás?)  nem  bizonyítható. 

10  Barométeres  magasságméréseim  alapján  készített  nagyszámú  szelvényekből  meg- 
szerkesztettem az  alsó  és  felső  tarkasorozat  feletti  édesvízi  mészkő  (helyesebben  át 
meneti  rétegek)  szintájának  azonos  tengerszín  feletti  magasságú  pontjait  összekötő 
tektonikai  magasságvonalakat  (izobázisokat,  melyek  tehát  összefüggően  ábrázolják  a 
rétegek  csapásirányát,  sűrűségük  pedig  a dőléssel  egyenesen  arányos) 


10! 


148 


SZÁDECZKY-K  ARDOSS  ELEMÉR  DR. 


vonal11  mentén  levetődnek.  A Kisbányai  eruptivumoknak  megfelelően 
szintén  elhajlik  az  eocén  rétegek  csapásiránya.  A Lunka-Peterdi  kristá- 
lyos vonulat  hatása  következtében  pedig  teknőszerű  települést  nyernek 
Alsójára  környékének  legalsó  paleogén  rétegei.  Az  eocén  rétegek  hirte- 
len felhajtása  a Gyalui  Masszívum  K-i  szegélyén  szintén  a Kisbányai 
eruptivumok  mentén  érezhető  a legerősebben.  Hasonló  jelenséget  emlí- 
tettünk a Szelicsci  Maguránál  is,  megfelelően  az  eruptivos  kőzetek 


Földt.  Közi.  Lili.  1923,  85. 


ADATUK  AZ  ALSÓJÁBA — KENESI  EOCÉNTERÜLET  GEOLÓGIÁJÁHOZ.  II. 


149 


közeli  kibukkanásainak  (1.  mellékelt  térképvázlatot  a 148.  oldalon). 
A medence  eme  eocénszegélye  tehat  tektonikailag  különbözik  a medence 
belsejének  neogénjétől.  Míg  itt  az  eocénrétegek  gyűrődéskor  a íekii 
kőzetek  minősége  (tektonikus  mozgásoknak  ellenállóképessege)  szerint 
és  azokkal  együttesen  gyürődött,  addig  a medence  neogénje  Böckh  és 
Pávai  szerint,  a „kősóval,  mint  csuszamlási  réteggel  a mélyebb  iilcdó- 
kektől  függetlenül  gyűrettek  meg,‘“2  elsősorban  a medence  peremi 
részének  betolódása  folytán." 


'-  Bányászati  és  Koh.  Lapok.  XLV111-  II.  1915,  234. 

13  Az  ollenállóbb  kristályos  kőzetek  előfordulása  Kolozsvártól  D-re  — melyeket 
szálbanállókként  legelőször  Atyám  ismert  föl  — teszik  érthetővé  nemcsak  a durvainéezkő 
településének  megzavarodását  a Szelicsei  Maguránál,  hanem  azt  i6,  hogy  az  Erdélyi 
Medence  antiklinálisainak  térképén  a Felek  felé  behúzott  hipotetikus  szinklinális  nem 
folytatódik  itt  tovább.  Erre  a körülményre  már  1913-ban  világosan  utal  maga  Pávai 
Vájná  (aki  azonban  e dolgozat,  előadásakor  a kristályos  kőzetek  itteni  elő- 
fordulását éppen  tektonikai  szempontból  vonta  kétségbe) : „György falvától  Nv-ra 
es  Felek  körül  tapasztaltak  alapján  a helytálló  rétegeken  már  rsak  gyenge 
dülést  láthatunk,  szóval  perifériális  gyüretlen  perem (Jelentés  az  erdélyi 
medence  földgázelőfordulásai  körül  eddig  végzett-  kutató  munkálatok  eredményeiről. 
Budapest.  II.  1,  1913,  94.)  A Peana.  Felek.  Mikes  közti  kristályos  kőzetektől  Nv-ra 
a durvamészkő  településében  hirtelen  megzavarodik;  tőlük  E-ra  majdnem  Kolozsvárig 
beszögellik  és  ott  hirtelen  véget  ér  a Kolozs— Szamo6falvi  gyűrt,  terület;  a kristályos 
kőzetektől  K-ro  pedig  szintén  a gyűrt  medence  kezdődik.  Mindezekkel  szemben  maga 
a „Feleki  tábla*1,  — amely  alatt  szintén  a másutt  csuszamlási  rétegként  szereplő  kősót 
tartalmazó  (Mikes,  Indali,  etc.  sósforrások!)  mezőségi  rétegek,  de  alattuk  a Torockói 
Érchegységi  vonulathoz  hasonló  tektonikai  szerepű  kristályos  kőzetek  vannak, 
viszont  nyugodt  településű!  Ez  a legeklatánsabb  tektonikai  bizonyítéka  annak,  hogy 
a kristályos  kőzetek  Kolozsvártól  délre  szálba, n is  előfordulnak  és  ott  a neo- 
gén  üledékek  alatt  nagyrészt  eltakart,  kiemelkedő  tömeget  alkotnak.  Petrografiailag 
is  kifejezést  nyer  ez:  az  oligocén  összes  tengeri  szintjének  fáciese  száraz- 
földi jelleget  ölt  Kolozsvár  felé  közeledve.  (Eme  érdekes  körülmény  részletes 
kifejtését  e közlemény  keretei  nem  engedik  meg.)  Az  oligocénbcn  a Gyalui  Masz- 
szivumhoz  és  a Lunka-Peterdi  vonulathoz  hasonlóan  kétségtelenül  kiemelkedő  hegyet, 
alkotó  Peana-Magurai,  etc.  kristályos  kőzetek  területén  az  egész  oligocén-sorozat 
kiékül.  Az  erősen  tranzgredáló  miocén-tenger  is  e területen  sokkal  vékonyabb  üledékeket 
rakott  le,  mint.  a medence  belsejében:  a Peana-Magurai  kristályos  kőzetelőfordulás 
közelében  Csürülye  és  Magyarszilvás  közt  „mezőségi  márgát“  találtam  a Koch  tér- 
képén jelzett  „intermedia  márga  helyén,  melynek  vastagsága  kb.  20  m-re  tehető,  a 
medencében  levő  több  száz  m-rel  szemben.  Atyám  a kristályos  kőzet-előfordulásokat 
az  Erdélyi  Medencében  tovább  is  nagy  területen  kinyomozta.  — A Medencére  vonat- 
kozó felfogását  legújabban  Pávai  is  odamódosította,  hogy  a neogén  alatt  közvetlenül 
kristályos  kőzeteket  tart  fel tételezend ének.  — Ezekkel  teljesen  megegyező  eredményre 
jutottam  egyébként  az  erdélyi  eocén  petrogenesisére  vonatkozó  tanulmányaim  alapján 
magam  is:  e szerint  Erdély  ÉNy-i  részének  eocén  szedimentációs  tere  nem  volt  össze- 
köttetésben azzal  a tengerrel,  mely  a Medence  déli  és  keleti  részén  előforduló  eocén- 
kőzeteket  (Porcsesd.  Lövéte)  lerakta. 


•150 


KUBACSKA  ANDRÁS 


ADATOK  A NAGYSZÁL  KÖRNYÉKÉNEK 
GEOLÓGIÁJÁHOZ. 

— A 16 — 18.  ábrával.  — 

Irta:  Kubacska  András.1 

1924  tavaszától  több  ízben  felkerestem  a Nagyszált  és  környékéi. 
Vizsgálataimat  a kosdi  szénbányára  is  kiterjesztettem.  Ebben  a dol- 
gozatomban a fent  említett  területre  vonatkozó  néhány  megfigyelésemet 
közlöm. 

Triász-dolomit. 

A terület  legrégibb  képződménye.  Egyetlen  előfordulási  helye  a 
Szarvas-hegy  D-i  oldalán  van.  Itt  a dachsteini  mészkőből  álló  takaró 
alól  három  oldali  törés  mentén  működő  denudáció  szabadította  a fel- 
színre. Egyes  pontjain  — így  az  előfordulás  K-i  oldalán  — egészen 
átkristályosodott,  dolomit-márvány  szerű.  Csiszolatán  tisztán  látszik, 
hogy  ez  az  átkristályosodás  másodlagosan,  nyomás  útján  jött  létre. 
Vegyi  elemzése  Endrédy  E.2  szerint  : 


Ca  CCh 

60-60 

Mg  CO, 

39  83 

Oldhatatlan 

013 

Fe„  0..  + Al..  0 

nyomok 

10056 

Tehát,  amint  látjuk,  egy  kevéssé  meszes,  igen  tiszta,  majdnem 
normál-dolomittal  van  dolgunk. 

Az  utólagos  átkristályosodást  a területen  végbement  hatalmas 
rétegzavarok,  levet őd'ósek  alkalmával  létrejött  nyomásnak  tulajdonít- 
hatjuk. 

Igen  rosszul  rétegzett.  Rétegei  nagyjából  ÉK-nek  dőlnek. 

' Előzetes  jelentését  a szerző  t.ávollctében  Un.  Zkllkii  Tibor  első  titkár  olvasta 
fel  - a Magyarhoni  Földtani  Társulat  1925  június  3-i  szűkülésén. 

A szükséges  összes  elemzést  Endrkdy  E.  végezte  a Tudomány  Egyetem  ásv. 
kőzettani  intézetében,  kinek  szívességéért  itt  is  köszönetét  mondok. 


ADATOK  A NAGYSZÁL  KÖRNYÉKÉNEK  GEOLÓGIÁJÁHOZ. 


151 


Dachsteini  mészkő. 

A dolomitra  települt  dachsteini  mészköbül  sikerült  több  pontról 
nagyobb,  vékonyhéjú,  asszimmctrikus  Megalodus  sp.  (közelebbről  meg- 
határozhatatlan) példányait  gyüjtenem,  melyek  eddig  innét  — Haueb' 
kétes  adataitól  eltekintve  — ismeretlenek  voltak.  Vadász4  a dolomitot 
a noricumba.  a dachsteini  mészkövet  a r hat  iái  emeletbe  helyezi,  bár  a 
felsorolt  i hat  in i fauna  inkább  a noricumra  jellemző. 

I 

Eocén-képződmények. 

A most.  említett  mezozoos  alaphegységre  közvetlenül  eocén-rétegek 
rakódtak.  Ezeknek  a legalsó  része  vörös  és  szürke  agyagból  áll. 
A fúrási  napló  adatai  szerint  közbe  még  egy  vékony,  dachsteini  mészlcő- 
darabokból  álló  konglomerát-p&á  is  települt,  melyet  azonban  a jelenlegi 
bányaművelés  sehol  sem  tár  föl. 

Az  agyagokat  először  Majer  .J.:'  ismertette.'1  Dolgozatához  volna 
néhány  megjegyzésem. 

Az  agyagok  feküje  mindenütt  dachsteini  mészkő . fedője  felső  eocén 
szén  és  édesvizi-félsósvizi  rétegek  (2-es,  3-as,  13-as  vágat).  Településük- 
nek egymáshoz  való  viszonyát  illetőleg  a következőket  tapasztaltam. 
A 2-es  vágat  végén  a széntartalmú  rétegek  kiékelődnek  és  a fedő  félsós- 
vizi  agyagmárga  alatt  közvetlenül  a vörös  agyagot  kapták  meg  körül- 
iéiül 6 m.  vastagságban.  Az  agyag  fekűjében  dachsteini  mészkőre  buk- 
kantak. Ugyanebben  a vágatban  a most  említett  hely  előtt  több  ponton  a 
szürke  (nedves  állapotban  kékesszürke)  agyagot  tárták  fel  (1.  17.  ábra).. 
A 3-as  vágatban  a félsósvizi  agyagmárga  alatt  édesvízi  mészkövek 
közé  zárt  szénréteget  találunk,  mely  alatt  szürke  agyag  következik 
(1.16.  ábra).  Ez  a szürke  agyag  a vágatban  tovább  fokozatosan  vörös 
agyagba  megy  át,  amint  az  a nehéz  viszonyok  között  megfigyelhető 
volt  (a  vágat  ugyanis  víz  alatt  áll).  Ügy  látszik,  hogy  a szürke  agyag 
a vörös  agyag  fölé  terjed  és  a rétegek  dőlésére  szög  alatt  haladó  vágat- 
ban ezért  látjuk  a kettőt  egymás  folytatásában  (1.16.  ábra);  innét  a 
fokozatos  átmenet  is.  Ebben  a vágatban  egy  kisebb  vető  is  van,  melynek 
mentén  a szürke  agyag  teljesen  plasztikussá  sajtolódott. 


s R.  Haxjer:  Geol.  Übersicht-skarte  d.  österr.-ung.  Mon.  Jahrb.  d.  k.  k.  Geol.  R.  A. 
»vk.  Vol.  XVIII.  p.  101. 

4 Vadász  M.  E. : A Duna  balparti  id.  hegyrögök  őslénytani  ée  földt.  vissz.  Földt. 
Évkv.  Vol.  XVIII.  p.  101.  . 

■’  Majer  J.r  Felsőkréta.  Divosaurus  nyomok  a kosdi  eocén  széntelep  fekűjében. 
Földt.  Közi.  Vol.  LI — LII.  p.  66. 

B A fúrási  napló  „terra  rosso“-ként  említi. 


152 


KL’BACSKA  ANDRÁS 


A 13-as  vágat  egész  hosszában  egy  az  előbbihez  hasonló  vetődésben 
halad  és  csak  átsajtolt  szürke  agyagot  tartalmaz. 

A vörös  agyagban  élesszélű  dachsteini  mészkőVóvmvIék  van,  melyen 
a víz  munkájának  nyoma  sincs.  Szádeczky  E.  vizsgálatain  kívül  ez  is 
bizonyítja  ennek  az  anyagnak  szárazföldi  eredetét.5 

Majer5  az  agyagok  képződésének  idejéül  a felső  krétát  jelöli  meg. 
A fent  vázoltak  alapján  ebben  kételkedem.  Sztratigrafiai  elhelyezkedé- 
sük folytán  ezek  inkább  a felső  eocén  széncsoporthoz,  mint  a mezo- 
zoos  (!)  alaphegységhez  csatlakoznak. 

Ugyancsak  Majer5  a 3-as  vágat  szürke  agyagából  Dinosauras 
koprolitokat  ismertet.  Hogy  ezek  az  állítólagos  koprolitok  Dinosauru- 
soktól  erednének,  azt  a most  említettek  már  eleve  kizárttá  teszik. 
Koprolit-vo'ltukat  pedig  kétségessé  teszik  a következők: 

Az  agyag  — mint  azt  megállapíthattam  — százszámra  tartalmaz 
5 cm-től  50  cm-ig  változó  nagyságú,  szeszélyes  alakú  konkréciókat  (me- 
lyeknek konkréció-voltát  Majer7 8 9  is  elismerte).  Ezekben  a konkréciók- 
ban,  de  az  agyagban  is  nagy  számmal  találunk  markazit  és  pirít  kristály- 
halmazokat,  gumókat  és  ereket.  Csiszolt  felületükön  ugyanazok  a 
növényi  maradványok  láthatók,  mint  a ,,koprolitoku  csiszolt  felületén. 
Ezen  az  alapon  a kettőt  egymástól  megkülönböztetni  nem  lehet.  Leg- 
többjük gömbhéjas  elválású  s ha  ezek  mentén  mintegy  „lehámozzuk44 
őket,  úgy  alakjuk  többszörösen  megváltozik.  Koprolit-v öltük  ellen  szól 
a kémiai  elemzés  is,  mely  Endrédy  szerint  a következő: 


Si'O, 

Ti  O, 

Aló  03 

Fe.  03 

FeO 

Mn  O 

Agyag  (grauer  Tón)  

40'73 

1*58 

32-46 

5-80 

0-06 

Konkréció  

35-22 

118 

3002 

4-92 

— 

004 

Koprolit  * 

15-70 

nyom. 

7-41 

28-35 

— 

nyom. 

Ezekből  az  elemzésekből  a legszembeötlőbb  egyrészt  a foszforsav 
teljes  hiánya,  másrészt  oly  elemek  aránytalanul  nagy  százalékszáma, 
mint  amilyen  a vas,  a szilícium.  A guanókban  és  a — részben  koprolit- 
ként.  ismertetett  — foszfátokban  a foszforvegvületek  mennyisége 
10 — 90% -ig  is  emelkedhet ik."  A legelőre  csapott  szarvasmarha  ürüléké- 

7 Szóbeli  közlés. 

8 A megölöm zett  darabot  Majer  volt  szíves  rendelkezésemre  bocsájtaui. 

9 J.  Samojloff:  Phosphorite.  Doelter:  Handbuch  d.  Mineralehemie.  1918.  Vol. 
III.,  Pars.  1.,  pag.  352.  — O.  Stuzer:  Die  wirhtigsten  Lagorstátton  d.  „Nicht-Erze”. 
1911.  Vol.  I. 


ADATOK  A NAGYSZÁL  KÖRNYÉKÉNEK  GEOLÓGIÁJÁHOZ. 


153 

ben  is  3 — 4'/  foszforsav  van.10  Petiig  a „ko prolitok" -nak  ennél  jóval 
koncentráltabb  mennyiségben  kellene  a foszforvegyületeket  tartalmaz- 
tok.0 Megemlíthetem  még,  hogy  az  agyagban  levő  mészkődarabok  sem 
tartalmaznak  foszforsavat!  A konkréció-koprolit  sósavával  pezseg,  míg 
az  agyag  nem.* 

Mindezeket  összegezve:  ha  száinbavesszük  a koprolitok 4*  nagy 
számát,  aránytalanul  váltakozó  méreteiket,  a csiszolatok  egyezését,  az 


16.  ábra.  1.  Molluszkás  ngvagmárga,  2.  édesvízi  mészkő,  3.  szén,  4.  szürke  agyag. 

5.  vorö6  agyag.  V — V = vető,  — = vágat. 

A 3-as  vágat  szelvénye. 

elemzések  eredményét,  a csontmaradványok  abszolút  hiányát  és  azt  a 
tényt,  hogy  eddig  az  eocén  szárazföldi-mocsári  gerinces  faunából  semmi 
olyan  hatalmas  állatot  nem  ismerünk,  melynek  ekkora  koprolitjai  lehet- 
tek volna,  — a konkréciók  „koprolit“-v oltában  kételkednünk  kell.  Annál 
is  inkább  állíthatom  ezt,  mert  a konkréciók  közül  pusztán  alak  és 
nagyság  szerint  „koprolitokatu  kiválogatni  lehetetlenség;  vagy  mind 


MgO 

CaO 

Ko  0 

Na,  O 

p3o. 

s 

GO, 

H,0 
— 110° 

H20 
+ 110° 

Összesen 

015 

1-97 

0-38 

0-56 

— 

— 

4-17 

2‘55 

10-08 

100-59 

012 

8"  38 

0-32 

0-54 

nyom. 

— 

5"53 

2-59 

11-10 

99*96 

— 

1041 

0-34 

045 

— 

14-16 

— 

'6-14 

17-89 

100-85 

.Jcoprolit“,  vagy  egyik  sem  az.  Azonkívül,  ha  fel  is  tesszük,  hogy 
ilyen  temérdek  „koprolitil  a „gazdaállatok“  minden  egyéb  pozitiv 
nyoma  nélkül  előfordulhat  e rétegekben,  akkor  — az  ál-koprolitok 

10  Endrédy  elemzése. 

* A konkréeió  és  a „koprolit“  egyes  alkatrészei  között  meglehetős  eltérés  mutat- 
kozik, ezt  azonban  megmagyarázza  keletkezésük,  minthogy  ingoványos,  mocsaras  terü- 
letek üledékében  jöttek  létre  s így  a chem. -ásványi  összetételük  nagyon  is  változó. 
A konkréció-képződós  sorozatos  folyamatát  jól  megfigyelhetjük  a 2-es  vágat  falában, 
ahol  még  az  anyakőzettel  egybefolyó,  kezdeti  stádiumtól  egészen  a teljesen  elváló, 
határozott  felületekkel  határolt  példányokig  az  összes  átmeneteket  megtaláljuk.  Ter- 
mészetes, hogy  itt  nem  lehet  teljesen  azonos  kémiai  összetétel. 


154 


KUBACSKA  ANDRÁS 


szélsőséges  méreteire  való  tekintette]  — legalább  féltucat  állatfaj 
jelenlétét  kellene  ezek  alapján  megállapítanunk.11 

Azt  hiszem,  hogy  a jelen  esetben  gyengén  meszes  — konkréció s 
eocén  (palaeocén,  alsó  és  közép  eocén ) agyagokkal  van  dolgunk. 
melyeknek  alsó  része  még  napégette,  karsztos,  kopár  mészkőterületen 
képződött  (vörös  agyag),  felső  részük  pedig  a süllyedéssel  karöltve 
járó  eocén-tenger  előnyomulását  megelőző  mocsarak,  lápok  üledéke 
(szürke  agyag). 

A következő  rétegcsoport  a szén  és  az  ezt  kísérő  üledékek. 

A fővágatban  és  az  ennek  folytatásául  szolgáló  2-es  vágatban 
a következő  szelvényt  látjuk  (1.  17.  ábra) : legfelül  nummulinás-orto- 
phragminás  mészkő  van,  ez  alatt  közvetlenül  kékesszürke,  alsó  részeiben 
meszes,  felül  agyagosabb  félsósvizi  rnolluszkás  agyagmárga , alsó  részé- 
ben 20  cm-es  barna,  bitumenes  palák  közé  zárt  széncsíkkal.  Az  agyag- 
márga vastagsága  22 — 30  m.  Ez  alatt  ismét  felül  palával,  alul  édesvízi 
mészkővel  határolt  vékony  széntelep  következik.  Ebben  a mintegy 
60  cm-es  édesvízi  mészkőben  szintén  van  20  cm  tiszta  szénréteg.  Végül 
az  átlag  80  cm  vastag  főszéntelepre  bukkanunk,  mely  alatt  újra  édes- 
vízi mészkőpadokat  találunk  (100 — 150  cm).  Majd  a már  fentebb  emlí- 
tett szürke  és  vörös  agyagok  s a dachsteini  mészkő  zárják  be  a feltárt 
rétegsort.  Ezt  a rétegsorozatot  természetesen  nem  minden  vágatban 
látjuk  így.  Egyik-másik  réteg  kiékelődik,  elvékonyul  vagy  meg- 
vastagodik. 

Az  édesvízi  mészkő  sárgásbarna,  olykor  kékesszürke,  telve  növényi 
maradványokkal.  Érdekes,  hogy  az  egyéb  helyekről  ismeretes  édes- 
vízi faunának  (Bythinia,  Planorbis.  Vivipara  stb.)  a legszorgosabb 
kutatás  ellenére  sem  találtam  nyomát.  Ennek  a mészkőnek  a szénnel 
érintkező  felületén  sokszor  vékony,  bitumenes  félsósvizi  palás-márgás 
rétegek  vannak.  A következő  fajokat  gyűjtöttem  belőle:  Fannus 

( Melanatria)  vulcanicus  Schi.oth.  (i.  gyak.),  F.  (M.)  nov.  var. 

11  Ma.ikiuuiIc  egyik  főérve  még  a ,, koprolitok “ „általános  alakja,  mely  nyilván- 
valóvá teszi  eredetüket,  amennyiben  mint  véletlen,  konkréciók  nem  képződhettek,  mert 
látszik  rajtuk,  hogy  a térben  és  időben  szabad  létük  volt . . (id.  műnk.  70.  old.). 
Megvizsgáltam  az  Egyet.  Földt.  Int.  gyűjteményében  lévő  IIantken-Koch-ÍóIc  gazdag 
konkréció-gyüjteményt,  s mondhatom,  ott  számtalan  oly  darab  van  (pl.  tengeri  eredetű 
homokból),  melyek  tökéletesen  olyanok,  mintha  csak  ..a  térben  és  időben  szabad  létük “ 
lett  volna,  azaz  Majer  felfogása,  szerint,  ha  nem  tévedek,  az  UrUlékhullatás  foly  - 
tonossága során  támadt  összetapadás  látható  rajtuk.  Ez  az  érv,  szerintem,  minden 
kétséget  kizárólag  téves,  amíg  azonban  Majer  osetleges  részletesebb  munkájában  a 
„koprolitok“  fényképét  nem  közli,  nincs  értelme,  hogy  én  kétségeimet  a konkréciók 
ábráival  is  alátámasszam.  A koprolitokat “ Majer  szívessége  folytán  személyesen  vizs 
gálhattam  meg. 


ADATOK  A NAGYSZÁL  KÖRNYÉKÉNEK  GEOLÓGIÁJÁHOZ. 


155 


(i.  gyak.),  F.  (M.)  auriculatux  Schloth.  (ritka),  Cerithium  V ivarit 
Opp.  (i.  gyak.),  C.  sp.  (valamilyen  meghatározhatatlan  apró  faj). 
Natica  Kosdensis  nov.  sp.  (i.  gvak.),  Fusus  sp.  (gyak.),  hal -otolit 
(1  darab). 

A faunában  a fajok  kicsiny  számát  az  egyedek  nagy  száma  pótolja. 
A Faunusok  az  egészen  kicsiny,  fiatal  alakoktól  a legnagyobb  öreg 
példányokig  képviselve  vannak.  Hordaszámuk  tekintetében  meglehetősen 
variálnak,  amennyiben  a bordák  száma  7 — 14  között  váltakozik.  Nyomát 
találjuk  ennek  az  irodalomban  is,  ahol  a 7 bordával  jellemzett  eredeti 
fajt12  a párizsi  medencében  talált  12  bordájú  fajjal  egybevonták." 
Számbeli  gyarapodást  vehetünk  észre  a kanyarulatokkal  egy  irányban 
haladó  bütykökön,  szalagokon  is.  Bár  a bordaszám  megkétszereződése 


17.  ábra.  1.  Nummulinás  mészkő,  2.  molluszkás  agyagmárga,  3.  pala,  4.  szén,  5.  édesvízi 
mészkő,  6.  szürke  agyag,  7.  vörös  agyag,  8.  dachsteini  mészkő,  9.  vető. 

A fővágat  szelvénye.  (A  gyűrődés  miatt  a csapásirány  állandóan  változik  és  ezért 
kénytelen  vagyok  irányjelzés  nélkül,  sematikusan  rajzolni  meg  a szelvényt.) 


új  faj  felállítására  jogosítana,  mégis,  mivel  jóformán  az  összes  át- 
menetek feltalálhatok  anyagomban,  helyesebbnek  tartom  — egyéb 
kisebb  eltérések  figyelembevételével  — új  változatként  felemlíteni. 
Sajnos,  a rossz  megtartású  példányok  leírásra  nem  alkalmasak.  Ugyan- 
csak rossz  megtartásuk  miatt  a Aaticókat  sem  ismertethetem  részle- 
tesen. Leghasonlóbbak  még  a N.  Rossii  Opp.-höz,14  bár  annál  kisebbek 
és  nincs  oly  mély  köldökük.  Kanyarulatszám  4.  Növedékvonalai  élesen 
kitűnnek,  sűrűek,  a bázis  felé  hátrahajolnak. 

12  A.  Brogniart:  Yicentin  . . . pag.  96.  Táv.  III.  lig.  20. 

13  F.  Bayan:  Mollusques  tertiaires.  Études  . . . . 1870.  I.  és  1873.  II.  — De  van- 
nak 6,  8 stb.  bordaszámmal  ismertetett  alakok  is.  (Hébert:  P.  Oppenheim). 

14  P.  Oppenheim:  Die  Priabonaschichten  u.  i.  Fauna.  Palaeontographica.  Vol. 
XLVII.  Taf.  TIT.  fig.  10-10c. 


1 56 


KUBACSKA  ANDRÁS 


A szénnel  többen  foglalkoztak,15  miért  is  csak  a településéről  és 
bányászatáról  említek  egyet-mást. 

A bányászat  mindenütt  a főtelep  kiaknázására  irányul.  Ezt  a 
műveletet  nemcsak  a nagyszámú  vetődés  nehezíti,  hanem  a képződmé- 
nyek gyűrődöttsége  is.  Így  a bányaműveléssel  feltárt  területen  jól 
konstatálható  egy  nagyjából  ÉK — DNv-i  kis  antiklinális  két  sziv- 
klinálissal.  Az  antiklinális  DK-i  oldala  30— 35°-kal  dől,  ÉNy-i  oldala 
10 — 12°  alatt  lejt.  DNy  felé  azonban  mindinkább  ellaposodik.  Ezek  az 
apró  gyűrődések  a Nagyszál  idősebb,  szilárdabb  röge  körül  állandóan 
mozgásban  levő  fiatalabb  rétegekben  jönnek  létre.  A jelenlegi  szén- 
területet D-ről  — körülbelül  az  antiklinálissal  egyirányú  — hatalmas 
vető  határolja  (a  szénrétegekből  az  oligocén-képződményekbe  jutottak 
át).  K-en  körülbelül  É — D irányú  12  m-es  vető  van,  ettől  Ny-ra  8 m-es. 
A széntelep  a Nagyszál  felé  ÉK-nek  kiékül  (2-es  vágat  vége),  ÉNy-i 
irányban  azonban  tovább  folytatódik  a művelés  alatt  levő  területen. 
A medencék  felé  a szén  vastagodik,  a kísérő  édesvízi  rétegek  elvéko- 
nyulnak. 

A szénterület  kipuhatolására  két  ízben  is  furattak.  1894 — 95-ben 
először,16  1908 — 10  között  másodszor.  Ezen  utóbbiak  közül  az  I.  sz. 
fúrás  800  m-re  van  az  aknától  D felé;  a II.  sz.  fúrás  a Vác — Kosd-i  úttól 
kissé  jobbra  (a  falu  előtti  lösz-domb  lábánál) ; a III.  sz.  fúrás  (új 
I.  jelzésű)  a Kösd — Keszeg-i  útvonalon,  Kösd  utolsó  házaitól  2*5  km-re. 
Mind  a három  fúrást  az  oligocénben  befejezték.  A szén  itt  már  több 
száz  méterre  vetődött  le. 

A bánya  vízveszélyes  szintje  (alig  60  cm  évi  ingadozás  mellett) 
112  m mélyen  van  az  akna  szájától.  Az  Anna-akna  nyílása  229*55 
tengerszínfeletti  magasságban  van.  1907  május  havában  a bányaműve- 
léssel kapcsolatban  megütött  triász  mészkő  repedéséből  kizúduló  víz 
24  óra  alatt  elöntötte  a bányát  a vízveszélyes  szintig,  mely  rész  a mai 
napig  víz  alatt  áll.  Jelenleg  már  szintén  10 — 12  m-re  dolgoznak  e szint 
alatt,  azonban  eddig  nagyobb  mennyiségű  vizet  még  nem  kaptak. 

A jelenlegi  termelés  átlag  napi  10  tonna,  melyet  4 km-es  drótkötél- 
pályán  szállítanak  a váci  vasúti  állomásra. 

A molluszkás  agyagmárgával  és  faunájával  Vadász4  részletesen 
foglalkozik  s a fauna  alapján  keletkezésének  idejét  a közép  eocén  és 

15  Kalecsinszky  S. : A magyar  korona  országainak  ásványszenei.  M.  K.  Földtani 
Int.  kiadv.  1901.  pag.  152.  — Grittner  A.:  Szénelcmzések.  1906.  Kazán-  és  gépujság 
kiad.  — Kalecsinszky  S.:  Közlemények  a Földi.  Int.  cheiniai  laboratóriumából.  Földt. 
Int.  Évi  Jel.  1907.  pag.  263.  — Vadász  E. : 2 pag.  151.  — Papp  K.:  A magyar  biro- 
dalom vasérc-  és  kőszénkészloto.  1915.  pag.  676,  920. 

19  T.  Roth  L.:  A Vác  melletti  Kösd  községnél  átfúrt  eocén-korú  széntelep. 
Földt.  Közi.  Vol.  XXXI.  pug.  162. 


ADATOK  A NAGYSZÁL  KÖRNYÉKÉNEK  GEOLÓGIÁJÁHOZ. 


157 


fölső  eocén  határára  teszi  (rocai-pusztafomai  csoport).  Azt  hiszem, 
hogy  ezl  a réteget,  valamint  a szenet,  édesvízi  mészkövet  és  a félsósvizi 
palákat  is  jelenleg  bátran  a felső  eocénba  sorozhatjuk.  Ha  idők  múltá- 
val a dunántúli  szénképződmények  kor-beosztása  esetleg  meg  is  változ- 
nék, úgy  ennek  a Duna-balparti  előfordulásnak  kora  is  lejebb  tolódnék, 
de  annyi  bizonyos,  hogy  az  eddig  ismert  eocén  előfordulások  közül  min- 
dig a legfiatalabb  marad  (fiatalabb  a fornai  és  moóri  képződményeknél 
is).  A kosdi  faunában  fellépő  régibb  alakok  mellett  található  számos 
fiatalabb  (granconai)  és  új  alak  annak,  a középhegység  eddig  isme- 
retes faunáitól  merőben  eltérő  jelleget  kölcsönöz. 

Ugyancsak  a felső  eocénbe  tartozik  a félsósvizi  rétegre  települi 
nummulinás-ortophragminás  mészkő  is.  A következő  fauna  került  ki 
belőle:  Nummulina  incrassata  De  La  Harpk.,  N.  Fabianii  Prever., 
N.  Chavanessi  De  La  Harpe.,17  Ortophragminák.  Operculinák,  Pecten 
corneus  Goldf.,  Pecten  Thorenti  D’arch.,  Spondylus  sp.,  Ostrea 
(Gryphaen)  Brogniarti  Pronn.,  0.  gigantica  Sol.,  Echinodermato, 
Latrina  sp.,  Otodus  sp.  A komplexus  felső  része  lithothamniumos  padok- 
ból áll,  igen  gyér  ortophragmina-nummulina  faunával.  Hojnos  Rezső 
a következő  lithoth. -fajokat  határozta  meg:  Lithophyllum  lichenoides 
Ellis.,  L.  incrustans  Phil.,  Amphiroa  verrucosa  Kütz. 

Ezeket  a lithothamniumos  rétegeket  főként  a Nagyszál  Padimen - 
tum“l*  nevű  kőfejtőjében  látjuk  szép  feltárásban.  Itt  tapasztaltam, 
hogy  a lith.- padok  a fedő  felé  elmárgásodnak,  sőt  puha  márgapadokat 
zárnak  közre  (ugyanazzal  a faunával,  mint  a mészkő).  A romhányi 
Dél-hegyen  Vadász  Elemér4  a nummulit  mészkő  és  hárshegyi  homokkő 
között  talált  hasonló  márgákat.  Szerinte  a romhányi  márga,  valamint 
a Hofmann  által  leírt  solymári,  nagykovácsi  stb.  márgák  a nummulit- 
mészkg  elmárgásodott  fáciesei.  Ezt  én  a fentiek  alapján  még  inkább  meg- 
erősíthetem s ideszámítom  a budakeszi  márgákat  is.  A mészkő  elterje- 
dése nagyobb,  mint  az  eddigi  térképek  jelzik.  így  megvan  az  527<>-on  is. 

A következő,  korban  fiatalabb  képződmény  az 

Oligoeén  hárshegyi  homokkő  és  kiscelli  agyag. 

A hárshegyi  homokkő  az  idősebb  képződményeken,  a bérc  tetején 
foglal  helyet,  míg  a kiscelli  agyag  a vetőktől  lesüllyesztett  mélyedések- 
ben van  meg.  A kettő  egymáshoz  való  viszonyát  területemen  nem  tisz- 
tázhattam. Ha  az  irodalomban  az  e kérdésre  vonatkozó  adatokat  át- 


17  Az  általam  gyűjtött  mim. -kát  Rozlozsnik  Pál  íőgeologus  úr,  ismert  nummu- 
linológus  volt  szíves  meghatározni.  Legyen  szabad  néki  ez  úton  is  őszinte  hálámat 
ki  fejeznem . 

Schafarzik  F.:  Magyarország  kőbányái.  Budapest,  1904.  pag.  183—84. 


158 


KUBACSEA  ANDRÁS 


l ekintjük,  úgy  legvalószínűbbnek  látszik  az  a különben  tényekkel  is 
igazolható  felfogás,  hogy  a kiscelli  agyag  a hárshegyi  homokkő  fölé 
települt. 

A hárshegyi  homokkő  tárgyalásánál  Vadász4  megemlíti,  hogy  alsó 
része  vékonyan  pados,  telve  növényi  lenyomatokkal.  A kőbánya  jó  fel- 
tárásában ez  a réteg  látható  is,  azonban  c-sak  a feltárt  rétegek  felső 
kétharmadában. 

Törmeléke  ott  is  fedi  a feltalajt,  ahol  a szálban  álló  kőzet  más 
(pl'-  nummulit-m észkő) . így  lehetséges  azután,  hogy  Vadász4  (bár  a 
szövegben  4-5  m törmelék  után  nummulit-mészkövet  jelez)  szelvényében 
vastag  takaróként  tünteti  fel  ott  is,  ahonnét  már  az  erózió  teljesen 
eltakarította.1"  Szelvényét  felvételeim  után  némi  módosítással  közlöm 
(1.  18.  ábra.) 


18.  ábra.  1.  lösz,  2.  diluviális-alluviális  törmelékes  agyag,  2.  f.  oligocén  homok,  4.  oligocén 
agyag,  5.  nummulinás  mészkő,  6.  molluszkás  agyagmárga,  7.  széncsoport,  8.  dachsteini 

mészkő,  9.  vetők. 

Szelvény  a Nagyszálon  és  az  Anna-aknán  át. 


Említésre  méltó,  hogy  a Nagyszálról  már  Beudant2"  is  közöl 
egy  metszetet.  . 

A kiscelli  agyagra  fiatalabb  oligoeén  homok  és  agyag  települt. 

Felső  oligoeén-  (chattien-)  rétegek. 

Belőlük  Stache21  említ  felső  oligocénre  jellemző  faunát,  melynek 
ellenére  az  alsó  mediterránba  (horni  rét  egek)  helyezi  őket.  Ez  a hibás  adat 
azután  az  irodalomba  is  bekerült  és  a térképeken  is  kifejezésre  jutott. 
Ezekből  a rétegekből  az  általam  gyűjtött  fauna  a következő:  Murex  sp., 

A szelvényben  sajtóhiba,  hogy  a félsósvízi  rétegek  a szén  ulti  vannak  rajzolva 
és  hogy  a.  vetők  csak  a dachsteini  mészkövön  mennek  át. 

20  F.  S.  Beudant:  Voyage  min.  et  geol.  en  Hongrie.  Paris,  1818.  Atlas.  111. 
lig.  8.  Szöveg:  Vol.  I.  pag.  246.  522,  536,  541. 

21  G.  Stache:  Die  geol.  Verli.  d.  Umg.  v.  Waitzen  in  Ungarn.  Jahrb.  d.  k.  k. 
Geol.  R.  A.  Vol.  XVI.  pag.  277. 


ADATOK  A NAGYSZÁL  KÖRNYÉKÉNEK  GEOLÓGIÁJÁHOZ. 


159 

Melongena  sp..  Voluta  sp.,  Natica  sp.,  Fasciollaria  sp..  Tympanotomvs 
margaritaceus  Brocc.,  Potamides  ( Pyrenella ) plicatus  Brust.,  Turri- 
tella  Geinitzi  Speyer.,  Turritella  sp.,  Calyptraea  sp.,  Dentalium  sp.. 
Pholadomia  Puschi  Goldf.,  Corbula  Basteroti  Hoern.,  Corbula  sp.. 
Teliina  Nysti  Desh.,  Teliina  sp..  Meretrix  incrassata  Sovv.,  Meretrix  sp., 
Cyrena  sp.,  Cyprina  sp.,  Isocardia  cyprinoides  A.  Braun.,  Cardium 
(Laevicardium)  cingulatum  Goldf.,  C.  Heeri  May.-Eym.,  Cardium  sp., 
A ucula  sp..  Arca  sp.,  Modiola  sp.,  Pectunculus  obovatus  Lám.,  Pectun- 
culus  sp.  (fiatal  példány),  Mytilus  sp.,  Pecten  arcuatus  Br.,  Pecten  sp., 
Panopaea  Heberti  Bosqu.,  Panopaea  sp.,  Lucinia  sp..  Anomia  sp., 
Ostrea  callifera  Lám.,  0.  fimbriata  Grat.,  0.  cyathula  Lám.,  0.  digi- 
talina  Dub.,  Teredo  sp.,  Bryozoa,  Vermes . halfog  és  növényi  marad- 
ványok. 

A P.  arcuatust  hazánkból  tudtommal  egyedül  Hollós"  említi. 
Az  én  példányaim  (60  darab)  teljesen  egyeznek  a Sacco23  munkájában 
ábrázoltakkal  és  leírásukkal  (a  rossz  fényképek  alapján  az  enyéim 
varietásai  meg  nem  határozhatók).  A Cselöte-parti  homokbánya  egy 
meszesebb,  keményebb  padja  majdnem  tisztán  ennek  a fajnak  a leknői- 
ből  áll.  Előfordul  azonban  másutt  is. 

A C.  Basteroíi-példányaim  (16  darab)  a legaprólékosabb  részle- 
teikben is  tökéletesen  megegyeznek  Dollfus24  szép  ábráival  és  élesen 
eltérnek  a többi  (ugyanott  ábrázolt)  Corbula- fajoktól.  Példányaim 
legszebbjei  a Degré-villa  mögötti  szőlőkből  valók.  A C.  Heeri  jól  egye- 
zik a Wolff25  által  ismertettekkel.  Négy  darab  van  birtokomban. 
Teljesen  ép  héjúak.  Feltűnő  még  a Bryozoák  rendkívüli  gyakorisága  is. 

Az  itt  közölt  fauna  határozottan  a felső  oligocénre  utal.  Hogy 
most.  már  meddig  terjed  a felső  oligocén  és  hol  kezdődnek  és  miként 
kapcsolódnak  hozzá  az  idősebb  oligocén-rétegek,  azt  megállapítani  igen 
bajos.  Annyi  bizonyos,  hogy  a fúrási  próbákból  ismertetett  kiscelh 
agyag  csak  legalsóbb  részében  az.  Felső  része  agyagközbetelepüléseket 
tartalmazó  fiatalabb  oligocén  homok.  A fiatalabb  agyag  iszapolási 
maradványa  sok  homok  és  roppant  kevés,  legtöbbször  erősen  koptatott 
foraminifera.26  A már  említett  II.  sz.  fúrás  még  171  m-ben  is  ezekben 


22  Hollós  A.:  A csörögi  andezit-lelérek  földtani  viszonyai.  Földt.  Közi.  Vol. 
XLVI1.  pag.  209. 

23  Bellardi-Sacco  : 1 moll.  dei  terreni  terz.  dél  Piemonte  e della  Liguria.  Vol. 
XXIV.  pag.  65 — 66.  Táv.  XXI.  fig.  24. 

-*  Dollfus-Dauzenberg  : Conchyologie  du  Miozene ....  Mém.  de  la  Soc.  Geol. 
de  Francé.  1903.  Vol.  XXVIII.  Táv.  XI.  fig.  28—36.  pag.  79. 

25  W.  Wolff:  Die  Fauna  dér  südbayerischen  Oligocanmolasse.  Palaeontograpbiea. 

Vol.  XLIII.  Taf.  XXII.  fig.  2,  8. 

->B  Koc.H-féle  eredeti  fúráspróbák.  (Egyetemi  Földtani  Int.  tulajd.). 


IfiO 


KUBACSKA  ANDRÁS 


a.  rétegekben  járt.  Vácon  a f'egyházi  kút  fúrásakor  82  ni-ig  hatoltak  le 
ugyancsak  ezekben  a rétegekben. 

Felső  oligocén-üledékek  a következő  helyeken  bukkannak  a fel- 
színre: Váralja — Kőhíd,  téglaházai,  papréti,  Degré-villai,  bácskahegyi 
és  Törökhegyi  mély  utak  és  árkok,  ahol  a pleisztocén-kavics  alól,  vagy 
a lösz  alól  bukkannak  ki.  Kisebb-nagyobb  területen  a felszínen  vannak: 
egyházmegyei,  cselötei,  törökhegyi  szőlők,  a 250  <>  Kösd  falu  fölött, 
Tamás-hegy,  Szendehelynél  és  az  agárdi  erdőkben. 

Az  oligocén  fölött  a terület  Ny-i  részén  megvannak  a 

Miocén-(mediterrán-)  képződmények 

is.  Az  I.  mediterrán  alsó  része,  az  anomiás-homok  a Só-hegy — Nagy- 
száli  mélyárok  Nagyszál  felőli  oldalában  van  meg  Ostrea  sp..  cserepek- 
kel és  számtalan  Anomia  ephippium  var.  costata  Brocc.  héjával. 
A Vác— Szendehelyi  országút  mentén,  a Diós-hegyi  bevágásban  van 
feltárva  a következő  réteg,  a Pecten  praescabriusculus-os  meszes , kavi- 
csos homok.  A P.  praescabriusculus  Font.  teknőin  kívül  Ostrea  digi- 
talina  Dub.  és  Anomia  sp.  kerültek  még  ki  belőle,  valamint  sok  Bryo- 
zoa  is. 

Eme  képződmény  fölött  vékony,  kövületnélküli  schlier- szerű  réteg 
van,  erre  pedig  andezittufa  és  breccia  települt.  Az  utóbbi  széntelepet 
is  tartalmaz,  melyet  a lapomon  kívül  eső  Verőce— szendehelyi-út  mentén 
egyideig  bányásztak  is.  Ezeket  a tufákat  és  brecciákat  egyéb  világosabb 
szti'atigrafiájú  lelőhelyek27  analógiájára  én  is  a II.  mediterrán  közepére 
teszem.  I. — II.  mediterrán-homokból  és  kavicsból  áll  a Só-hegy  is,  vala- 
min! a Herman-hegy  is. 

Pleisztocén. 

A Duna  partján  az  oligocénre  pleisztocén-kavics  települ,  melyből 
számtalan  apró  forrás  szivárog.  Egy  Unió  sp.  ind.  töredékeit  találtam 
benne  mindössze. 

E kavicsok  fölött,  valamint  beljebb  a területen  a felső  oligocén- 
rétegek  fölött  lösz  települ.  Az  itteni  löszökkel  újabban  Murányi  J.28 

27  Ez  tűnik  ki  már  Noszky  ős  Schafarzik  munkáinak  egybevetésénél  is,  midőn 
N'oszky  megállapítja,  hogy  a rákosszent mihályi  Sashalom  kavicsai  a grundi  kavicsok- 
nak felelnek  meg  és  a tufa  feküjét  képezik,  míg  Schafarzik  szerint  ezek  a tufák 
viszont  a lajta  mészkőnek  képozik  a feküjét.  Horusutzky  H..  Koch  A.,  HalavAts, 
Gaái.  a II.  mediterránra  jellemző  kövületeket,  gyűjtenek  benne.  — Majkii  I.:  A bör- 
zsönyi hegység  északi  részének  üledékes  képz.  Földi.  Közi.  Vol.  XLV.  pag.  18.  — 
Horusitzky  F.:  Geol.  tanúim.  Mogyoród  környékéről.  Doktori  értek.  Egyetemi  levéltár 
Budapest. 

28  Murányi  J.:  A váci  lösz  képződni,  rétégt.  visz.  Barlangkutatás.  Vol.  X — XIII. 
pag.  17. 


ADATOK  A NAUYSZÁI.  KÖRNYÉKÉN I'. K ÖKOLÓGIÁJÁHOZ. 


ISI 


foglalkozott.  Tudomásom  szerint  ez  lenne  az  első  adat  hazánkból, 
miszerint  fauna  alapján  igazolódnék  be  a ki  ima.  változása  a lösz- 
hullás alatt.  Kizártnak  tartom  azonban,  hogy  a beállott  változás  el- 
jegesedéssel lett  volna  kapcsolatos.  A vörös-barnás  agyagos  rétegek 
egykori  erdőtalajok  maradványai.  Kötelességemnek  tartom  azonban 
megjegyezni,  hogy  magam  — bár  több  napon  át  a legnagyobb  gond- 
dal, lelőhelyenként  és  magasságonként,  gyűjtöttem  a lösz  faunáját  — 
anyagomban  Murányi  által  meghatározott  fajokat,  valamint  az  általa 
elkülönített  csoporotokat  felismerni  nem  tudtam.  A kérdés  megérde- 
melné, hogy  pleisztocén-holocén  molluscum  specialistáink  foglalkozza- 
nak vele. 

Holocén. 

A holocén-korú  üledékek  közül  felemlíthető  a Váralján  előforduló 
mésztufa *”  és  a Nagyszál  barlangjainak  tetemes  mennyiségű  denevér- 
[ manója . 

* 

A Nagyszálon  a vetődések  és  repedések  mentén  a dolomit,  dach- 
steini  mészkő  és  a hárshegyi  homokkő  sok  helyen  hévforrásokra  vissza- 
vezethető változásokat  mutat.  A repedések  és  üregek  mangános  limo- 
nithaematit-erekkel  vannak  kitöltve.  Elemzésük  alkalmával  kitűnt* 
hogy  611/  ( Si02,  75-96/v  FejCt,  + MnO,  15*51%  H20  van  bennük. 
Hasonlókat  először  Schréter30  ismertetett.  A mészkő  és  dolomit  üre- 
geiben apró  baritkristályok  vannak 

Ezeken  kívül  nagymérvű  elkovásodások  is  tapasztalhatók  az  emlí- 
tett kőzetekben.31 

* 

Végül  köszönetéin  fejezem  ki  Papp  Károly  dr.  egy.  ny.  r.  tanár 
úrnak  mindenkori  szíves  támogatásáért,  úgyszintén  Mauritz  Béla  dr. 
egy.  ny.  r.  tanár  úrnak,  ki  ezenkívül  megengedte,  hogy  a szükséges 
elemzéseket  kémiai  laboratóriumában  Endrédy  barátom  elvégezhesse. 
A bányában  folytatott  vizsgálataimnak  engedélyét  Majf.r  I.  dr. 
közbenjárásának  köszönöm,  valamint  köszönettel  tartozom  Rótt 
bányamérnök  úrnak  is. 

Készült  az  Egyetemi  Földtani  Intézetben,  1925-ben. 

29  A.  Boros:  Neuere  Daten  zum  récén ten  und  íossilien  Vorkommen  des  Didymodon 
tophaceus  in  Mittelungam.  Magyar  Botanikai  Lapok.  XX.  pag.  71 — 72.  — A.  Boros: 
Two  Fossil  Species  Of  Mosses  Froin  The  Diluvial  Lime  Of  Hungary.  The  Bryologíst. 
Vol.  XXVIII.  pag.  29. 

30  Schréter  Z.:  Harmadkori  és  pleist.  hévforrások  tevékenységének  nyomai.... 

Földt.  Évk.  Vol.  XIX.  pag.  213 — 14. 

31  Jugovics  is  említ  hévforrás-nyomokat  a Középhegység  Duna-balparti  részé- 
ből, Csővárról.  Annales  Mus.  Xat.  Hungarici.  X.  pag.  595. 


Földtani  Közlöny.  I.V.  köt.  1925. 


11 


162 


KOCH  SÁNDOR  DR. 


NÉHÁNY  RITKÁBB  ÁSVÁNY  ÚJABB  ELŐFORDULÁSA 
MAGYARORSZÁGON. 

— A 19—21.  ábrával..  — 

Irta:  Koch  Sándor  dr.* 

Az  alábbiakban  néhány  magyar  országi  lelőhelyre  nézve  újabb 
előfordulású  ásványt  ismertetek.  Vizsgálataim  anyagát  dr.  Fülöpp 
Béla  udvari  tanácsos  úr  volt  szíves  magán  ásványgyüjteményéből 
rendelkezésemre  bocsátani  s ezért  neki  e helyen  is  hálás  köszönetéinek 
fejezem  ki. 

1.  Termés-antimon  Péntekről. 

A megvizsgált  példányon  a gneiszben  finom  szemcsés  ereket  alkotó 
sötétszürke  antimonit  mellett  egy  világos  ónfehér,  kitünően  hasadt* 
fém  szemecskéi  s kisebb  szabálytalan  alakú  foltjai  tűntek  szemembe. 
Az  ásvány  szemecskéi  forrasztócső  előtt  gömbbé  olvadnak,  huzamosabb 
hevítésre  meggyulladnak  s a szénre  fehér  verődék  rakódik  égésük 
termékeként.  Királyvízben  oldva  az  antimon  reakcióit  adja.  Csekély 
anyagommal  megejtett  qualitativ  kémiai  vizsgálat  során  egyedül  vas- 
nak nyomait  tudtam  benne  kimutatni.  Ásványunk  tehát  termés-antimon 
s mint  ilyen,  újabb  tagja  az  érdekes  perneki  ásvány  tár  saságnak. 

Tekintve,  hogy  hazánkból  a termés-antimont  egészen  bizonyosan 
csak  Kapnikbányáról  és  Oláhláposbányáról  ismerjük,  Pernek  a har- 
madik lelhelye  nálunk  ez  ásványnak. 

2.  Zeolithek  Sztanizsáról. 

Sztanizsáról  eddig  két  zeolithót  ismertünk,  a desmint  és  a Iau- 
montitot,  mindkettőt  Primics  találta  és  írta  le.1  Kettőjükhöz  most 
a chabasit  és  apophyllit  járul  s velük  a sztanizsai  bányák  zeolithjainak 
száma  négyre  növekedik. 

Az  apophyllitnél  idősebb  chabasit  tejfehér,  áttetsző  kristályai  köz- 
vetlenül a pyrit- szemcséket  tartalmazó  kőzeten  ülnek.  Az  egy  ceht.i- 
méter  élhosszat  is  elérő  kristályok  a következő  három  forma  kombi- 
nációi : 

7?  {1011},  c{0112},  s {0221}. 

A kockaszerű  kristályok  uralkodó  formája  az  li,  lapjai  üveg- 
fényűek  s a kombináció-élek  irányában  gyengén  rostozottak.  Az  e 
keskeny  sávocskái,  valamint  az  s kicsiny,  trapézalakú  lapjai  kifogás- 
talan fényességnek.  A kristályok  legnagyobb  része  penetrációs  iker, 

* Előadta  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  1925-  évi  okt  7-i  szűkülésén. 

1 Primics  Gy.:  ásv.  földt.  iegyz.  Erdélyből.  Orv.  term.-tud.  ért.  1891.  129.  o. 


NÉHÁNY  RITKÁBB  ÁSVÁNY  ÚJABB  ELŐFORDULÁSA  MAGYARORSZÁGON. 


líi.'í 

megjelenési  formájuk  megegyezik  a Heddle*  által  leírt  s lerajzolt 
Lindale-ből  származó  chabasit -kristályokéval.  Kristályaink  között 
néhány  R szerinti  juxta pozíciós  iker  is  előfordul. 

A chabasit- kristályokon  ülnek  az  apophyllit  rózsaszínű,  teljesen 
átlátszó,  1 cm  hosszat  s közel  ennyi  szélességet  is  elérő  igen  egyszerű 
kombinációi,  melyeken  az  alábbi  három  forma  szerepel: 

riooi:,  a : ion;,  p ;in:. 

Uralkodó  a p.  a kristályok  habitusa  piramisos.  A jól  fejlett 
p lapok  fényesek,  kissé  görbültek,  az  u rhombusalakú  lapjai  ugyancsak 
jól  tükrözőek,  rajtuk  a lap  alakjával  megegyező  formájú,  de  görbült 
körvonalú  növekedési  idomok  láthatók.  A r parányi  négyzet,  illetve 
téglalapalakú  lapocskáin  ugyancsak  tompa  kúpra  emlékeztető  formájú 
növekedési  idomok  észlelhetők. 

A kristályok  úgy  színben,  mint  formában  a szépségeiről  híres 
ondreasbergi  előfordulásra  emlékeztetnek.  A fentiekben  ismertetett  új 
előfordulás  egy  szép  példánya  Fülöpp  dr.  úr  ajándékaként  a Nemzeti 
Múzeum  ásványtárába  került. 

A chabnsitra  vonatkozó  mért  és  számított  szögértékek  a követ- 
kezők: 


Mért 

Számított 

R:R‘  (1011 ):( 1101) 

85c06' 

85°14' 

R:e 

(10Tl):(01Í2) 

42°32' 

42°37' 

R:S 

(10n):  (0221) 

53°29' 

53°32'56 

e:s 

(0112):(0221) 

36°09' 

36°10' 

3.  PyiThotin,  siderit  és  arsenopvrit  Kisbányáról. 

A szatmármegyei  Kisbányáról  már  régebben  ismeretesek  voltak 
pyrit-  és  markasit-képezte  pseudomophosák  pyrrhotin  után,  belőlük 
a Nemzeti  Múzeum  gyűjteményében  is  van  néhány  jobb  darab.  Ezek 
a hatszögletű,  vékonyabb-vastagabb  táblás  pseudomorphosák  fekete 
sphaleriten  ülnek,  míg  őket  erősen  gömbölyödött  sidmí-kristályok  s 
egy  rozsdaszínű,  finom  szálakból  alkotott,  meglehetősen  tömött  anyag 
burkolja  be.  Utóbbi  mikroszkóp  alatt  hajszálvékony  plumosit-szálak 
szövevényének  bizonyult,  melyekre,  fonálra  fűzött  korallhoz  hasonlóan, 
hengerded  sphar  ősid  érit- részecskék  telepedtek. 

A legújabb  időben  előkerült  a pseudomorphosák  után  maga  a 
pyrrhotin  is,  mégpedig  váratlanul  szép  darabokban.  A FüLöPP-gvüjte- 
mény  e lelhelvről  származó  legnagyobb  pyrrhotin- kristályának  szélee- 

1 Min.  Scotland.  1901.  2.  k.  Taf.  82.  Fig.  8. 

11* 


1S4 


KOCH  SÁNDOR  DR. 


ségét  45  mm-nek,  magasságát  közel  5 mm-nek  mértem.  Egy  kis  fényes 
lapokkal  határolt  kristálykán  a következő  két  formát  állapítottam 
meg  mérés  segélyével: 

c > 0001 } v >1122!. 

A vékonytáblás  kristályok  jól  fejlett  c lapja  kissé  görbült,  rajta 
a metsződési  élekkel  parallel  futó  gyenge  rostozottság  s némelyiken 
orientált  továbbnövés  észlelhető.  A v piramis  keskeny  csíkocskái  élén- 
ken csillogó,  fényes  lapok.  A kristályok  fekete  sphaléritre  telepedett 
vaskos  pyrrhotinQ n fennőttek  s a c tengely  szerint  parallel  összenőve, 
5—7  cm  magas,  hatszögletű  oszlopokat  alkotnak.  A szép  és  nagyobb 
kristályokban  meglehetősen  ritka  pyrrhotinnek  e leihelyről  kikerült 
példányai  a Morro-Velho-i  híres  pyrrhotin-előfordulás  példányaival  is 
vetekszenek  szépség  dolgában. 

A pyrrhotin- kristályokon  nagy  számmal  ülnek  világosabb-sötétebb 
barnás,  2 — 3 mm  nagyságú,  skalenoederes  típusú  sidmt-kristálykák. 
A siderit  kristályain  a skalenoederes  formák  nem  a leggyakrabban 
szoktak  fellépni,  olyan  kristályok  meg,  melyeken  skalenoéderek  az 
uralkodó  formák,  meglehetősen  ritkák  s hazánkból  eddig  nem  is  isme- 
retesek. Schaller3  írt  le  Frostburg-ból  (Maryland)  származó,  átlag 
1 mm  nagyságú  siderit-kristályokat,  melyeket  nagyobbrészt  a mi 
kristályainkon  is  szereplő  formák  építenek  fel,  ugyancsak  ő észlelte 
először  ez  ásvány  kristályain  a nálunk  domináló  formaként  szereplő 
y 1-1251 } skalenoédert  is. 

Kristályainkat  az  alábbi  hat  forma  építi  fel: 


Bravais 

Miller 

c 

10001! 

1111! 

d 

111201 

1101! 

V 

l íoíi 1 

1100! 

0 

10551! 

1223! 

V 

12131! 

1201! 

y 

13251! 

1302! 

Uralkodó  a két  skalenoeder,  közülük  a kristályok  egyrészón  az 
egyik,  másrészén  a másik  van  jobban  kifejlődve,  de  akadnak  kristályok, 
melyeken  az  y nem  is  szerepel. 

Az  egyes  formák  lapjairól  a következőket  mondhatom.  A kris- 
tályok legnagyobb  részén  nagy  lapokkal  fejlőt t c felülete  mindig 

3 Schaller:  Sidorite  and  Baryte  írom  Maryland.  Amer.  Journ.  of  Science  190t>. 
Vol.  21,  p.  3(56. 


NÉHÁNY  KITKÁBB  ÁSVÁNY  ÚJABB  ELŐFORDULÁSA  MAGYARORSZÁGON 


homályos,  mérésre  nem  alkalmas.  Az  egyes  kristályon  szintén  jól  fej- 
lett, másokon  csak  keskeny  sávként  fellépő  a prizma  lapjai  fényesek, 
illetve  néha  a skalenoéder  metsződési  éleivel  parallel  rostozottak. 
Minden  kristályon  fényes,  jól  tükröző  lapok  a p alaprhomboeder  kicsiny 
háromszögei,  míg  O negatív  rhomboeder  homályos,  görbült,  lapokkal 
szerepel  a kombinációkon.  Az  uralkodó  skalenoéderek  közül  a r-nek 
lapjai  kissé  homályosak,  míg  az  //  lapjai  fényesebbek,  eléggé  jól  tiik- 
rözőek  (19.  ábra). 

A kristályok  részben  csak  egyik,  részben  mindkét  végükön  fejlet- 
tek s köpcösek,  lm  a c lap  erősebben,  míg  nynlánkak.  ha  gyengébben 
van  rajtuk  kifejlődve. 

Utolsónak  a lelőhelyről  az  innen  még 
szintén  ismeretlen  arsenopyritet  ismertetem 
Kristályai  markasit  társaságában  fordulnak 
elő  s náluk  fiatalabb  képződésü  quarz- 
kristályokból  álló  réteg  vonja  őket  részben 
be.  Ezen,  valamint  magukon  az  arsenopyrit- 
kristályokon  világosbarna,  1 — 2 mm  nagy- 
ságú, e leihelyre  jellemző  skalenoéderes  tí- 
pusú, görbült  lapú  siderit-kristálykák  ülnek. 

Az  arsenopyrit-kristályokat  három  forma 
építi  fel: 

c |001 !,  millOl,  eilOll. 

A két  első  forma  lapjai  erősen  fejlettek, 
görbültek,  a c lap  felülete  zöld  és  vörös 
színekben  irrizál.  Csak  néhány  kristályon  lép  fel  piciny,  fényes  három- 
szög alakjában  az  e forma.  A körülbelül  3 — 5 mm  nagyságú  kristá- 
lyok egymással  az  a tengely  szerint  parallel  összenőttek. 

A sideritre  vonatkozó  mért  és  számított  (Schallek)  szögértékek 
a következők: 


Mért 

Számított 

p:v  (1011): (2131) 

29°17' 

29°13' 

v:y  (2131): (3251) 

8°56' 

9°05'25" 

v:v'  (2131): (2311) 

74°51' 

74°57'04° 

v:vv  (2131):(3121) 

35°29' 

35°26'20" 

y:y'  (3251) : (3521) 

70°51'30" 

70°50/ 

y:yv  (3251): (5231) 

45°24' 

45°27'20" 

(0551): (1011) 

60°13/ 

60°54'16" 

<b:y  (0551):  (3251) 

36°09' 

35°41'40" 

KOCH  SÁNDOB  DK. 


16(i 


A két  utolsó  mért  érték  a (í>  lapjainak  erősen  görbült  volta  miatt 
mutat  a számított  értékektől  nagyobb  eltérést. 

4.  Pyrostilpnit  és  pyrargyrit  Boipatakról. 

A Nagybánya  melletti  Borpatakról  származó,  egy  sejtesquarz- 
darab  üregeiben,  irizáló  pyrit-kristálykák  társaságában  a pyrargyrit- 
nek  és  a pyrostilpnitnek  kicsiny  kristálydruzái  ülnek.  A pyrargyrit 
ismert  ásványa  a szomszéd  Nagybányának,  ellenben  a pyrostilpnitet 
hazánkból  bizonyosan  csak  Felsőbányáról4  ismerjük,  míg  a Becke 
által  Selmecről5  leírt  darab  leihelye  nem  egészen  bizonyos. 

Példányunkon  a pyrargyrit  sötétvörös,  erősfényű,  1 — 2 mm  hosszú 
s druzákká  összenőtt  kristálykáit  mindössze  két  forma  lapjai  építik 
fel,  úgymint: 

a Í112Ö!  d 101121. 

Az  uralkodó  prizmalapok  a rhomboeder  metsződési  éleivel  parallel 
futó  gyenge  rostozottságot,  mutatnak,  a rhomboeder  lapocskái  ki- 
fogástalan fényességűek.  A kristálykák  csak  egyik  végükön  fejlettek 
s egymással!  druzákká  nőttek  össze. 

A másik  ásvány  vékony  lemezkéi,  nyílt  üvegcsőben  hevítve,  fehér 
antimontrioxid  sublimatiót  adnak,  a maradékot  salétromsavban  oldva 
s sósavval  kémlelve  Ag  Cl-ből  álló  fehér  csapadékot  kaptam.  Az  ásvány 
tehát  pyrostilpnit.  Vékony,  b szerint  táblás,  1 — 2 mm  hosszú  kristálv- 
káin  a következő  formák  lépnek  fel: 

a 1100!  d 1101! 

b 1010!  I)  1101! 

Az  uralkodó  b lapok  a doma-lapok  irányában  rostozottak:  a 
kristálykák  gyakran  parallel  összenőttek  a b lap  szerint  ; az  a lapjai 
keskeny,  fényes  sávok,  a doma-lapok  homályosak,  meghatározásuk  az 
általuk  bezárt  szög  mikroszkóp  alatti  megmérésével  történt. 

Mért  Számított 

d:l)  (101) :(101)  = 53°30'  (15  mérés  középeredménye)  53  21' 

A kristálykák  a többszörös  összenövés  folytán  egyes  helyeken 
vastagabbak,  színük  itt  jácintvörös,  a vékonyabb  lemezkék  narancs- 
vörös színben  áttetszők.  Egyes  kristálykák  terminális  végei  ellenkező 

* Krf.nner  : Felsőbányái  ezü6tércek.  Term.-tud.  K.  1877,  200.  o. 

6 Becke : Rittingerit  u.  Feuerblende  v.  Schenmitz.  Tschorm.  Min.  Mitt.  1880. 
2.  Bd.,  p.  94. 


néhány  ritkább  Ásvány  újabb  előfordulása  Magyarországon. 


1 HT 


irányba  görbülő  lemez  kék  re  vallanak  szét,  másnál  az  alap  vékony  s 
többszörösen  hajlott,  míg  a kristály  közéjjé,  a többszöri  ránövÓ6  foly- 
tán, háromszor-négyszerte  vastagabb.  A kristálykák  egymással  szabály- 
talan kristályhalmazokká  nőttek  össze. 

Borpatak  tehát  hazánkban  második  bizonyos  lelhelye  ennek  a ritka 
-ásványnak. 

ö.  Brochantit  és  lihethenit  Vaskőről. 

Vaskőről  a brochantit  már  ismert  ásvány,  vékony,  tűszerű  kris- 
tályait. Löw  találta  egy,  a Reiehenstein-bányából  származó,  hámatit- 
darabon." 

Példányunkon  a zömök,  szép  méregzöld,  4 — 5 mm  hosszat  és 
szélességet  is  elérő,  b tengely  szerint  megnyúlt  kristályok  pvrit  utáni 


limonit  pseudomorphosákon  ülnek  apró,  erősen  csillogó,  vöröses  vas- 
quarz-kristálykák  társaságában. 

A kristályokon  a következő  öt  formát  állapítottam  meg: 

b ioio;  d Í120I 

• h |110!  e 1012! 

a:  !201| 

Uralkodó  a görbült  , homályos  lapu  x,  a kristály  habitusát  e forma 
lapjai  szabják  meg;  jól  fejlettek  a prizmazóna  fényes,  gyengén  rosto- 
zott,  valamint  az  e kissé  görbült  s homályos  lapjai  is  (20.  ábra). 

6 Löw:  Néhány  ritkább  ásvány  a krassószörénymegyei  Vaskő-bányából.  Föleit. 
Közi.  1911.  41.  k.  746.  o. 

7 Schrauf:  Miner.  Beobachtungen  V.  Sitzungsb.  d.  Wiener  Ok.  LXVII  Bd. 
I.  Abt.,  p.  275,  illetve  364.  Ábrája  u.  o.  Tafel  II.  fig.  20. 


168 


KOCH  SÁNDOR  DK. 


Az  egymással  druzákká  összenőtt  kristályok  csak  egyik  végükön  fej- 
lettek s némelyiken  jól  észlelhető  a b lap  szerinti  kitűnő  hasadás. 

Hasonlítanak  ezek  a kristályok  a Schrauf  által  leírt7  s kérdésesen 
Dognácskáról  származtatott  kristályokhoz,  melyek  valószínűleg  szin- 
tén Vaskőről  kerültek  ki. 


A formák  megállapítása  céljából  mért 
a következők: 


Mért 


b:d  (010): (120)  = 32°42' 
d:h  (120): (110)  = 19°19' 
b:e  (010): (012)  = 76°06' 
e:x  (012): (201)  = 53°28' 


és  számított  szögértékek 


Számított 

32c44' 

19°23' 

76c13' 

53°01'40" 


Egy  ugyancsak  Vaskőről  származó  limonit-darabon.  azurit  társa- 
ságában egy  feketés-zöld  ásvány  apró,  1 — 2 mm-es  kristálykái  ülnek. 
Az  ásvány  salétromsavas  oldatához  ammoniummolibdatot  adva,  gyenge 
hevítés  után  ammoniumphosphormolibdátból  álló  sárga  csapadékot 
kaptam,  a kristálykák  tehát  libethenit  kristályai.  Vaskőről  ez  az 
ásvány  még  nem  ismeretes,  a közeli  Dognácskáról  ellenben  említi  Tóth 
Mike,  ki  a Nemzeti  Múzeum  gyűjteményében  akadt  innen  származó 
példányra.8 

Oszlopos  habitusú  kristályainkat  az  alábbi  három  forma  építi  fel: 


m JllOj  e )011(  s )111( 


Uralkodó  az  m,  lapjai  kissé  egyenetlen  felületűek,  míg  a szintén 
jól  fejlett  s lapjai  eléggé  sírnák,  fényesek,  úgyszintén  az  e keskeny 
csíkocskái  is. 

A kristályok  alakja  szokatlan,  mert  a libethenitnél  rendesen  ural- 
kodólag  fellépő  e itt  csak  mint  keskeny  sáv  szerepel,  míg  az  általá- 
ban kisebb  lapokkal  fellépő  m és  s kristályainkon  uralkodó  formák 


ábra).  Mórt  és 

számított  szögértékek  a 

következők 

Mért 

Számított 

m:m 

(110): (110)  = 87°08' 

87°38' 

s:s' 

(111) : (111)  = 59°36' 

59°07' 

s:s11 

(111): (111)  = 89°22' 

89°08' 

e:e' 

(011): (011)  = b6°16' 

66°31' 

Budapest,  1925  június  hó.  Készült  a budapesti  Pázmány  Péter 
Tudományegyetem  ásvány-kőzettani  intézetében. 


B Tóth  M.:  Magyarország  ásványai.  306.  o. 


ADATOK  A HARMADKORI  CR1NOIDEÁK  KÉRDÉSÉHEZ. 


1H!) 


ADATOK  A HARMADKORI  CRINOIDEÁK  KÉRDÉSÉHEZ. 


írta:  Szalai  Tibor  dr.* 

— Egy  míímolléklettel  a kötet  végén.  — 

Vadász1  munkája  az,  amelybon  az  Északkeleti  Cserhát  Crinoideái- 
ról  az  irodalomban  legelőször  volt  szó.  ö utána  Gislén2  foglalkozott 
a fenti  lelőhely  anyagával  és  Vadász  genusait  átkeresztelte  (tisztán 
csak  a papírforma  alapján),  amint  az  az  alábbi  felsorolásból  kitűnik: 


Vadász  fajai: 

Antedon  Fontannensi  Lók. 
Actinometra  hungarica  Vad. 
Actinometra  Imngarica  Vad.  rar. 

rotundata  Vad. 

Actinometra  miocenica  Vad. 
Antedon  hungarica  Vad. 
Antedon  rodanica  Font. 
Antedon  tanrinensis  Noelli 
Antedon  pannonicus  Vad. 


Gislkn  fajai: 

Glenometris  Fontanensis  Lók. 
Glenometris  hungaricus  Vad. 
Glenometris  hungaricus  Vad. 

rar.  rotundatus  Vad. 
Glenometris  miocenicus  Vad. 
Conometra  hungarica  Vad. 
Discometra  rodanica  Font. 
Palaeantedon  depressa  Gis. 
Palaeantedon  pannonira  Vad. 


Nyilvánvaló,  hogy  Gislén  más  jellegeket  tartott  lényegesnek, 
mint  Vadász  és  a megelőző  szerzők  különben  az  Antedon-  és  Actino- 
metra-genusokat  nem  foglalhatták  volna  egy  nembe  össze.  Gislén 
munkája  általános  részében  részletesen  foglalkozik  a karizekkel,  illetve 
karokkal:  valószínű  tehát,  hogy  beosztását  is  ezekre  alapítja. 

A fossilis  tertier-fajoknál  a karizekre  építeni  nagyon  nehéz  dolog, 
mert  az  állatnak  rendszerint  csak  a kelyhe  van  meg,  míg  a karizek 
csak  szétszórva  összetöredezve  lelhetők  fel.  már  pedig  az  így  szórvá- 
nyosan és  szétszórtan  található  darabokból  a kart  összeállítani,  nem- 
különben ezt  főfaji  bélyegnek  tekintetni  lehetetlen 

Ezért  GislénA  megelőző  nomenklatúra  stb.  mellett  kell  maradni. 

Általános  sajátságok. 

Mátraverebélyről  az  újabb  öttel,  tizenötre  szaporodott  fajok 
között  csak  három  olyan  van,  amely  egynél,  illetve  kettőnél  több 
egyeddel  van  a gyűjteményekben  képviselve,  bár  ezen  a lelőhelyen  igen 
alapos  gyűjtések  történtek.  Ebből  kifolyólag  megszívlelendő  dolog  e 
fajoknak  az  értékelése. 


* Előadta  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  1925.  évi  október  hó  7-i  szakülésén. 
1 Vadász  M.  Elemér  : Magyarország  mediterrán  tüskésbőrííi.  Geologica  Hungarica 
I.  kötet. 

1 Torsten  Gislén:  Studies  Echinoderm.  Academical  Dissertation,  Zoologiska 
Bidrag  Fráu  Upsala.  Bánd  9. 


170 


SZALAI  TIBOR  DR. 


Az  élőlények  alkalmazkodó  képességüknél  fogva  más-más  miliőbe 
jutva,  ahhoz  idomulni  tudnak,  de  elképzelhetetlen,  hogy  a változatok- 
nak (Gislén  felfogása  szerint  pedig  még  a fajoknak,  sőt  a genusok- 
nak is)  nagy  száma  legyen  meg  egy  olyan  tengerrészletecskében. 
amelyben  százszámra  élt  valamely  faj.  Egészen  bizonyos,  hogy  a ren- 
delkezésre álló  Antedon-vázak  nem  alkalmasak  arra,  hogy  faji  meg- 
határozásoknál szolgálatot  tegyenek.  A problémát  közelebb  vinnék  a 
megoldáshoz,  ha  az  ilyen  irányú  munkához  récens  tanulmánnyal  fog- 
nánk hozzá.  Sajnos,  eddig  még  a récens  Antedonokat  sem  ismerjük 
eléggé,  nem  tudjuk  például,  hogy  az  orális  lemezkék  közti  hol  nyitott- 
nak, hol  pedig  zártnak  (csatornaszerünek)  látszó  mélyedés  vagy  léc 
micsoda,  illetve,  hogy  miként  függ  az  állat  belső  szervezetével  össze, 
hogy  az  ambulacrumokkal,  avagy  a szellőztető  pórusokkal  van-e  ez 
valamilyen  kapcsolatban? 

Amint  említettem,  az  Antedon-  stb.  vázak  alapján  meghatározást 
végezni  nem  lehet.  Az  adott  esetben  mégis  kénytelen  vagyok  az  eddigi 
eljárás  mellett  maradni  s attól  csak  annyiban  fogok  eltérni,  hogy  ki- 
mutatni törekszem,  hogy  az  eddigi  eljárás  szerint  sem  alkalmasak  a 
meghatározásra  azok  az  Antedon-vázak.  amelyeken  még  az  orális 
lemezek  is  hiányzanak. 

A kelyhek  alakjával  foglalkozni,  azt  hiszem,  fölösleges,  ezért 
itten  csak  utalok  Vadász1  és  a korábbi  szerzők  munkáira,  továbbá 
a Magy.  Kir.  Földtani  Intézet  és  a Nemzeti  Múzeum  tulajdonát  képező 
Antedonokra. 

Kezdjük  tehát  a kehelyanalizist  a kacsbenyomatok  elrendeződésé- 
nek tárgyalásával.  A centradorsáliával  párhuzamosan  három-négy  sor 
kacsbenyomatot  figyelhetünk  meg  a vázakon.  Osszuk  négy  vagy  öt 
részre  a kelyhet,  akkor  a különböző  cikkekbe  eső  kacsbenyomatok 
száma  és  elrendeződése  között  általában  szabálytalanság  fog  mutat- 
kozni. így  ha  az  Antedon  pannonicus  Vadász1  (12.  sz.  ábra)  fajnak 
kelyhét  öt  részre  osztjuk,  akkor  a következő  kacsbenyomati  számokat 
nyerjük : 

D-i  cikkely  10  kacsbenyomat;  ebből  1 a DK-ibe.  1 pedig  a DNy-iba  nyúlik  át 

DNy-i  „ 11 

fcNy-i  „ 13 

ÉK-i  „ 19 

DK-i  „ 11 

Ha  a kelyheket  a fenti  példával  vázolt  szellemben  vizsgáljuk, 
akkor  a fenti  példához  hasonlóan  szabálytalanságot  fogunk  észlelni 
rajtuk,  amely  szabálytalanság  egy  faj  különböző  egyedein  más-más 
alakban  fog  jelentkezni. 


1 a D-ibe,  2 „ az  ÉNy-iba 

2 a DNy-iba,  3 „ az  6K-ibe 

3 az  ÉNy-iba,  2 „ a DK-ibe 

2 azÉK-i,  1 „ a D-ibe 


ADATOK  A HARMADKORI  (TŰNŐIDÉ \k  KÉRDÉSÉHEZ. 


171 


A kacsbenyomatok  alakját  vizsgálva  hasonló  szabálytalanságot 
észlelünk  s miként  az  Antedon  hungaricusról  nem  állítható,  hogy  kacs- 
benyomatai  hatszögüek,1  épúgy  a többiről  sem  mondható  el,  hogy  a 
kacsbenyomatainak  alakja  ilyen  vagy  amolyan,  hanem  általában  azt 
kell  mondanunk,  hogy  a sokszögűtől  a kerokdedig  mindenféle  kacsalakot 
láthatunk  rajtuk. 

A kacsbenyomatok  elrendeződése  függ  tehát  a kacsbenyomatok 
számától,  azok  alakjától  és  a kehely  alakjától;  illetve  ez  a függőség 
egyben  kölcsönös  is.  Ez  a függési  viszony  oka  annak  a labilitásnak, 
amelyet  az  egyes  jellegek  mutatnak. 

Hogy  a kehely  alakjának  és  a fent  tárgyalt  jellegek  különbözőségé- 
nek az  Antedon  életére  nézve  lényeges  szerepe  nincsen,  az  a kehely 
falának  vastagságából  is  következtethető,  mert  az  utóbbi  átmérője 
a testüreg  átmérőjénél  nagyobb. 

Az  elmondottakból  kitűnik,  hogy  a morfológiai  meghatározásnak 
eddigi  módjától  valamennyire  el  kell  térnünk  és  csak  azokat  az  Ante- 
don-kelyheket  használhatjuk  fel  erre  a célra,  amelyeken  az  orális  leme- 
zek nem  hiányoznak. 

Az  észlelt  újabb  fajok  leírása: 

Antedon  Bölcskeyensis  nov.  sp. 

Kicsiny,  alacsony  kehely,  a háti  oldalról  nézve  kifejezetten  ötszög- 
alakú, míg  a hasi  oldalról  erősen  lekerekített,  ötszögű  alakot  mutat. 
A kehely  enyhén  domború.  A kacs  benyomatai  beborítják  a kehelynek 
egész  dorsális  felületét  és  a csúccsal  párhuzamosan  három  sorban 
helyezkednek  el.  Alakjuk  sokszögű.  A hasi  nyílás  az  orális  lemezek- 
kel borított  felületnek  közel  egyharmadát  foglalja  el.  Az  orális  lemez- 
kék szélesebbek,  mint  magasak,  és  trapéz  alakúak.  Az  orális  lemezkék 
közt  kiemelkedő  léc  van,  amely  a nyílástól  kiindulva  sziromszerűen 
kiszélesedik  a lemezkék  közepe  táján,  majd  újból  keskenyedik  és  vala- 
mivel a lemezkék  pereme  előtt  ér  véget.  Közepén  bevágás  van. 
E sziromszerű  léc  a nyílás  felé  néző  oldalon  úgy  hajlik  meg  két  irány- 
ban, hogy  mind  a két  kihajlás  egv-egy  izombenyomatot  vegyen  körül, 
a két  szomszédos  orális  lemezkén.  A ventrális  léc  alig  emelkedik  ki  a 
kehely  alsó  kacsbenvomatokkal  borított  részéből  úgy,  hogy  felülről 
nézve  egész  laposnak  látszik. 

Valamennyire  hasonlít  az  Antedon  taurinensis  Noelli  fajhoz,  de 
attól  hasonlósága  mellett  is,  amely  főként  az  alak  kicsiségére  vonat- 
kozhat, eltér  legalább  is  annyira,  mint  a többi  Antedon  egymástól. 

Alakunkat  Bölcskey  Ferenc  művész  barátomról  neveztem  el. 


172 


SZAI.AI  TIBOR  DB. 


Antedon  Neogradiensis  nov.  sp. 

Lényegében  a fent  leírt  fajhoz  hasonló  alak.  Két  fontosabb  különb- 
ség van,  amelyek  talán  nem  is  lényegesek,  de  egyelőre  mégis  az  a 
helyzet,  hogy  ezek  a különbségek  adják  a morfológiai  fajokat.  Az  egyik 
az,  hogy  a szájnyílása  nagyobb,  mint  az  előbbinek,  a másik  pedig  az. 
hogy  itten  nincsenek  azok  a sziromalakú  lécek,  amelyek  az  A.  Bölcs- 
keyensisné]  oly  jellemzők  voltak,  ehelyett  egyenes  lécek  vannak,  ame- 
lyek felületén  nyílás  nem  látszik.  A szájnyílás  felőli  oldalról  úgy  lát- 
szik,  mintha  ezek  a lécek,  egy  csatornát  zárnának  körül.  Az  orális 
lemezkéket  itt  éppúgy,  mint  előbb,  egy  léc  két  félre  osztja,  ennek 
peremi  oldalán  nyílás  van.  Kacsbenyomatai  kisebbek,  mint  az  előbbeni 
fajnál. 

Antedon  hungaricus  Vadász  nov.  forma.3 

A torzsainktól  abban  tér  el,  hogy  az  orális  lemezkék  nem  emel- 
kednek olyan  meredeken  ki,  mint  annál  s így  a szájnyílás  is  mélyebben 
fekszik.  További  eltérést  az  orális  lemezkék  közti  léc  adja,  t.  i.  amíg 
itten  van  léc  és  annak  felületén  nyílás  nem  látszik,  addig  Vadász1 
által  ábrázolt  alakon  léc  nincs,  de  a lemezkék  között  nyílás  van. 
A háti  oldal  közepén  bemélyedés  látható,  amely,  amint  ezt  Vadász1 
is  mondja,  valószínűleg  a lárvaállapot  nyéliziilésének  maradványa. 

Antedon  quinquepetallus  nov.  sp. 

Az  Antedon  hungaricus- hoz  hasonló.  Különbség  az,  hogy  az  orális 
lemezek  közti  lécek  a szájperem  körül  kiemelkednek  és  visszahajolnak, 
amiáltal  ötszögű  csillag  keletkezik  a száj  körül.  Ilyen  erőteljes  vissza- 
hajlást  más  alakon  eddig  nem  láttam;  kivéve  az  ettől  sztratigráfiailag 
igen  messze  eső  Gislén2  által  leírt,  felsőkréta,  eocénkorú  Aphorometrn 
brydonei  Gis.,  Aphorometra  conoidea  Gis.  és  az  utóbbi  varietását, 
továbbá  a Semiometra  impressa  Gis.  fajokat.  Gyengébb  visszahajlási 
az  Antedon,  hungaricus  fajon  is  megfigyeltem. 

Példányaink  száma  négy.  Ezek  közt  kettőnél  érdekes,  hogy  a 
kehely  kacsbenyomatokkal  borított  részének  átmérője  kisebb,  mint  az 
evvel  párhuzamosan,  az  orális  lemezekkel  borított  részen,  húzható 
átmérő. 

5 Vadász:  Fajfogalom  az  ösállattanban  (Koch-Emlékkönyv  1912)  című  munká- 
jában a lényegtelen  és  egyéni  változatok  megjelölésére  a „forma"  jelzőt  ajánlja.  Ebben 
a szellemben  járok  el,  amikor  fajaim  közül  azokat,  amelyekről  nem  dönthető  el,  hogy 
a törzsalaktól  való  eltérései  lényegesek-o  vagy  sem,  „forma"  elnevezéssel  illetem.  Mivel 
pedig  az  őslénytanban  az  újonnan  lelt  változatokról  sohasem  dönthető  el,  hogy  eltérései 
lényegbe  vágók-e,  ezért  minden  új  változatot  mindaddig,  amíg  legalább  két.  helyről 
nem  kerül  elő.  ajánlatos  lenne  „forma"  jelzővel  jelölni  és  új  nevet  nem  adni  neki. 


ADATOK  \ HARMADKOK!  CRINOIDEÁK  KÉRDÉSÉHEZ. 


17:í 


Mind  a négy  példány  különböző  nagyságú,  a mellékelt  ábra  a leg- 
nagyobbról  készült. 

Az  eddig  tárgyalt  Antedonok  a Meszestető  déli  oldalán  levő 
Remetelak  melleti  feltárásból  valók. 

E lelőhelyen  kívül  Szúpatakról  (Antedon  exeavatus  Schff.  pél- 
dány), továbbá  a sámsonházai  Várhegyről,  Budahegyről,  Halastóhegy- 
ről és  Mátraszőlősről  kerültek  elő  Antedon-kelyhek.  Valamennyi  elő- 
fordulási hely  Strausz4  szerint  a tortonemelet  neritikus  régiójába 
tartozik.  Megjegyzem,  az  alakok  kopottságából  és  a rétegek  felépíté- 
séből következik,  hogy  e képződmény  partközeibe,  nagyon  is  sekély 
vízben  ülepedett  le. 

lsocrinus  Stellát  a nov.  sp. 

Nemi  hovatartozását  ennek  a kis  alaknak  eddig  véglegesen  el- 
dönteni nem  sikerült,  de  mivel  az  lsocrinus  genushoz  sokban  hasonlít  , 
egyelőre  ehhez  sorolom  és  mint  ilyet  stellata  névvel  jelölöm. 

Kicsiny  ötszögalakú  kehely,  orális  lemezei  szélesebbek,  mint  maga- 
sak. Amíg  az  eddig  tárgyalt  Crinoideáknál  az  orális  lemezkék,  úgy 
helyezkednek  el,  hogy  a szájnyílást  körülzárják,  addig  a szóbanforgó 
alaknál  a szájnyílás  és  az  orális  lemezek  közt  még  egy  sor  lemez  van,  ez 
a lemezsor  is  öt  részből  áll,  minden  orálisra  jut  egy-egy  lemez.  A leme- 
zek közt  ambulacralisan  egy  bevágás  van,  e bevágáson  kívül  minden 
lemeznek  közepén  is  van  egy  bevágás. 

A háti  oldalán  ötszögletes  csillag  van,  a csillag  tengelyei  az 
orális  lemezek  érintkezési  síkjában  vannak,  tehát  ambulacrális  helyze- 
tűek. Ez  utóbbiból  és  abból,  hogy  a csillag  szegélyén  bevágás  van 
arra  lehet  gondolni,  hogy  az  ambulacrális  vízedény  rendszerrel  van 
összefüggésben  s nem  lehetetlen,  hogy  az  ambulacrális  lábacskáknak 
helyét,  jelöli  meg. 

Az  eddig  ismert  harmadkori  erinoideák  kelyheivel  semmiféle 
közelebbi  vonatkozásba  nem  hozható.  Kivéve  a Rhizocrinus  pyriformis 
Goldf.  eocénkorú  fajt,  amelynek  orális  és  szájkörüli  lemezei  hasonló 
kifejlődésűek,  de  alakja  megnyúlt,  szemben  a stellatáóval. 

Ilymódon  e kehelynek  új  típusként  való  felfogását  jogosultnak 
tartom. 

Actionometra  Mátraverebélyensis  nov.  sp. 

Ötszögalakú  kelyhe  a háti  részen  síma,  gyengén  homorú.  Kacs- 
benvomatai  egy  sorban  állnak,  mélyen  bevágottak,  nagyjából  kerek 

4 Strausz:  Az  Északkeleti  Cserhát  Mediterrán  faciesei.  (Eötvös-füzetek.  A szö- 
vetségi évkönyv  IV.  évfolyamának  függeléke.) 


174 


PAPP  FERENC  DR. 


alakúak,  közel  egyforma  nagyok.  Egyik  beljebb  másik  kijjebb  van  a 
sorban  s így  egyenetlen  sor  áll  elő,  számuk  25 — 30-ra  tehető. 

A kehely  két  részből  áll,  egy  alsó  és  egy  felső  részből.  Az  alsót  alap- 
lemeznek is  lehetne  nevezni  helyzeténél  fogva,  amelyen  az  orális  lemez- 
kék vannak.  Az  orális  lemezek  szélessége  felülmúlja  a magasságot. 
A szájnyílás  jól  fejlett,  köralakú,  az  azt  körülvevő  oldalakon,  amelyek 
az  orális  lemezek  belső  lapjai,  éppúgy,  mint  az  Isocrinus  Stelláidnál 
volt,  ambulacrális  és  interambulacrális  irányban  is,  bevágás  van. 

Vadász1  ábrázol  két  Actinometra  sp.  és  egy  varietást.  de  ezeknek 
csak  az  alaplemezét  ábrázolhatta.  Fajunknál  az  aláplemez  belső  része 
nem  látható  (t.  i.  az  orális  lemezek  elfedik)  s így  Vadász  alakjai  és  a 
szóbanforgó  alak  közt  csak  a lemez  alsó  és  ennek  oldalsó  része  az. 
amely  összehasonlítás  alapját  képezheti.  Az  Actinometra  hungaricn 
Vadász  allaplemezének  alsó  része  evvel  megegyezik,  de  nem  így  az 
oldalsó  rész,  t.  i.  az  Actinometra  hungaricá-ná 1 a kacsbenyomatok  el- 
rendeződése más,  mint  az  Actinometra  Mátraverebélyensis-né\. 

A leírt  körülmények  megokolttá  teszik,  hogy  ezt  a kelyhet  is 
önálló  típusnak  vegyük. 

Az  utóbbi  két  kehely  is  a Meszestető  déli  oldalán  levő.  Remete- 
lak  melletti  feltárásból  való. 

Végül  még  annyit  jegyzek  meg,  hogy  Noszky  .J.  [Ann.  Mus.  Nat. 
Hung.  XXII.  köt.  1925.] -ben  megjelent  értekezésében  többek  közt  a 
mátraverebélyi  fauna  alakjait  is  felsorolja,  e felsorolásban  az  előbbiek- 
ben leírt  fajok  is  fel  vannak  említve;  még  pedig  az  én  hibámból  az 
Isocrinus  stellata.  Actinometra  stellata  néven. 


ADATOK  A MAGYARORSZÁGI  DIORITOK  ISMERETÉHEZ. 

Irta:  Papp  Ferenc  or.* 

Hazánk  dioritelőfordulásaival  már  a múlt  század  elején  foglalkoz- 
tak, mikor  még  a kőzetek  mai  felfogás  szerinti  rendszere  nem  alakult 
ki  s a vizsgálati  eljárások  is  kezdetlegesek  voltak.  így  több  kétes  eset 
várt  tisztázásra,  kiegészítésre. 

Az  irodalmi  adatok  és  a begyűjtött  kőzetanyag  a Felvidék,  Erdély 
s Horvátország  különböző  pontjaira  utalnak  diorit-előfordulás  gyanánt. 

A Felvidéken  ötösbányán  (Kotterbach-on),  Szomolnokon. 
Dobsinán,  Szarvaskőn,  Selmec-Vihnye  vidékén,  Zobor-hegven,  (balgáé 
mellett  és  Pozsonyban  említenek  dioritot. 

Az  ötösbányai,  diorilnak  nevezett  kőzet  tömör,  sötét  zöldesszürke, 


Előadta  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  1!>25  dór.  2 i s/.akülósén. 


ADATOK  \ MAGYARORSZÁGI  DIORITOK  ISMERETÉHEZ. 


17.r, 


vörhenyes  foltú,  szabad  szemmel  csak  a csillogó  szericit-pikkelykéket 
lehet,  felismerni.  Mikroszkóp  alatt  igen  sok  kvarcot,  elvétve  egy-két 
plagioklászt,  kalcitot,  klorit.ot  és  hematitot  lehetett  megfigyelni. 
Ez  a kőzet  tehát  távolról  sem  diorit,  hanem  arkoza  homokkő. 

A Szomolnokra  való  kőzet  igen  elváltozott,  kloritosodott.  epido- 
tosodott,  benne  táblás  kifejlődést!  andezin,  aktinolit,  zirkon,  hematit 
s leukoxen  szegélyű  ilmenit.  különböztethetők  meg.  Végleg  e kőzetet 
csak  kémiai  vizsgálat  alapján  lehet  meghatározni.  Valószínű,  hogy 
amfibolit,  melyet  e vidéken  már  régebben  ismernek. 

A dobsinai  dioritot,  J.  Woldrich,1  a terület  egy  részét  bejárva, 
a Golyó-  (Gugl-)  hegyre  való  kőzet  elemzési  adataira  támaszkodva, 
elváltozott  gabbrónak,  amfibolitnak  minősíti.  A Golyó-hegytől  DNy-ra, 
alig  egy  kilométerre  levő  Zembergve  való  kőzet  mikroszkóp  alatt  igen 
elbontottnak  bizonyult,  melyben  zoizitosodott,  kaolinosodott  s szerici- 
tesedett  andezineket,  magmatikus  reszorpciótól  megtámadott  barna 
amfibolt,  apatitot,  zirkont,  titanitot,  piritet  s elvétve  másodlagos- 
kvarcot  lehetett  megfigyelni.  Harwood  elemzési  adatait  (Tábl.  1.) 
is  figyelembe  véve.  ez  a.  kőzet  elváltozott  gabbró.  (H.  F.  Harwood 
az  elemzéseket  Mauritz  Béla  professzor  úrnak  szívességből  készítette, 
az  ő engedélyével  közölhetem  őket.)  Általánosítani  azonban  nem 
lehet,  Rozlozsnik  Pál2 3  az  egész  területet  behatóan  tanulmányozva, 
megállapította,  hogy  a város  É-i  részét  kivéve,  az  előfordulás  túl- 
nyomó része  diorit.  E megállapítással  megegyezett  más  pontok 
vizsgálatának  eredménye  is.  Jobb  megtartású,  világosabb  kőzetek- 
ben primőr  kvarcot,  hipidiomorf,  kis,  táblás  andezint,  barna  amfibolt, 
apatitot,  zirkont,  titanitot,  elbontási  termékek  gyanánt  pedig  klorit  o- 
kat,  kalcitot  s szericitet  figyelhettem  meg.  Ezek  a kőzetek  tehát  való- 
ban dioritok. 

A szarvaskői  dioritról  már  Szabó  József  megemlékezett.  Leg- 
utóbb Herrmann  Margit4  a Bükk-hegység  eruptív  kőzeteit  vizsgálva; 
részletesen  foglalkozik  a dioritokkal  is.  Gabbró-dioritok  jelenlétéről 
szól,  melyek  közül  az  Üjhatár-völgyit,  mivel  benne  diallágot  találtam. 
gabbró nak  tartom.  A Major-tetői,  Határ-tetői  s Homonnai  gerincre 
való  kőzetekben,  a már  ismertetett  elegyrészeken  kívül,  hematitot, 
ílmenitet,  delessitet,  a-zoizitot,  szericitesedést  s kalcitosodást  vehettem 
észre.  A határtetői  kőzetet  Újhelyi  Sándor  volt  szíves  megelemezni. 

1 J.  Woldrich:  Geologische  und  tektonische  Studien  in  den  Karpathen,  nönJ- 
lich  von  Dobschau.  (Bulletin  international  de  l’Acadeinie  des  Sciences  Bohémé,  1912.) 

8 Rozlozsnik  P. : Földtani  jegyzetek  Dobsináról.  (Földt.  Int.  Évi  Jelentése.  1913. 
p.  .379.) 

3 Szabó:  J.:  Geológia,  p.  608. 

* Herrmann  M. : Adatok  a Bükk-hegység  eruptív  kőzeteinek  ismeretéhez.  1923. 


17<» 


PAPP  FERENC  »R. 


(Tábl.  2.)  Az  elemzés  szerint  ez  bázisos  diorit  és  Osank  „Stettin  area“ 
típusához  hasonló. 

A Felvidék  legjelentékenyebb,  legismertebb  diorit-előfordulása  a 
Selmec-Vihnye  vidéki. 

Szabó  József*  nagy  monográfiájában  részletesen  írja  le,  Böckh 
Hugó0  pedig  legutóbb  a kitörések  korára,  az  elnevezésre  vonatkozó 
észrevételekkel  egészítette  ki  azt. 

Húsznál  több  pontot  vizsgálva,  a már  eddig  leírt  elegyrészeken, 
sajátságokon  kívül:  oligoklászt,  andezint,  a földpátok  zónás  szerke- 
zetét, periklin  ikreit,  behintett  voltát,  zirkont,  hematitot,  az  elbontási 
termékek  közt  szericitesedést,  pennint,  prokloritot  s delessitet  külön- 
böztethettem meg.  Szabó  JózsEF-től  („apró“-  s ,,középszemű“-) 
szienitnek  nevezett  kőzet,  mivel  primér  (folyadékzárványos)  kvarcot 
tartalmaz,  a biotit-trachit,  mivel  kristályos  szemcsés  alapanyagú. 
kvarc-csillámdiorit.  Ez  utóbbi  azelőtt  biotit-trachitnak  nevezett  kőzet- 
ben a színes  elegyrészek  közt  találni  idiomorf  hiperszténeket  is,  melyek- 
ben az  (110)  szerinti  hasadáson  kívül  ezt  ferdén  keresztező  elválás 
nyomait  is  meg  lehet  figyelni.  Ez  a kőzet  kvarc-hipersztén-csillámdiorit. 

A Rossgrundi  tó  mellől  való  kőzet  Harwood  végezte  elemzése 
(Tábl.  3.)  is  csak  azt  bizonyítja,  hogy  a selmeci  hegyekben  kétségtele- 
nül van  kvarc-diorit.  Vizsgálataim  szerint  itt  kvarc-csillám-  s kvarc- 
án git-dioritok  vannak,  melyek  között  azonban  gyakori  az  átmenet. 

A Zobor-hegyi  gránitot  Schafarzik  Ferenc5 * 7  mikroszkopi  vizsgá- 
lat alapján  „kvarc-biotit-diorit'i-nak  írja  le.  Emszt  Kálmán — Vendi 
Aladár8  elemzése  csak  megerősíti  ezt  a megállapítást.  A leírt  elegy- 
részeken kívül  sikerült  még  mellékes  elegyrész  gyanánt  muszkovitot. 
apatitot,  zirkont,  mint  elbontási  terméket;  zoizitot,  szericitet  s kevés 
kalcitot  felismernem.  E kőzet  kvarc-csillám-diorit. 

A galgóci  (felsővásárdi  országút  7-4  km)  gránitszerű  kőzetről 
Ferenczi  István0  mint  „grano-diorit,,  kvarc-diorit  féle  kőzet“  emléke- 
zik meg.  Anyagát  volt  szíves  ideadni,  az  szabad  szemmel  tekintve  murva- 
szerű,  középszemcsós,  világosszürke  kőzet,  amelyben  földpátot  és  biotitot 
lehet  felismerni.  Mikroszkóp  alatt  kaolinosodó,  szericitesedő  és  zoizi- 
tosodó  albit-oligoklászokat,  oligoklászokat,  ezekkel  helvenkint  mirme- 
kitesen  összenőtt  kvarcot,  táblás  kifejlődésű  rutil-tűktől  átjárt  muszko- 

5 Szabó  .J. : Selmec  körny ékének  geológiai  leírása.  1891. 

0 Böckh  H.:  Előzetes  jelentés  a Selmecbánya  vidékén  előforduló  eruptív  kőzetek 
ismeretéhez.  (Földt.  Közi.  1901,  p.  289.) 

7 Schafarzik  F.:  Nyitramegyei  kőzetek.  (Földt.  Int.  Évi  Jelentése.  1898,  p.  289.) 

" Vénül  A.:  Zoborhegy -kvarc  diorit.  (Földt.  Int.  Évi  Jelentése.  1913,  p.  431.) 

" Ferenczi  1.:  GaJgócz  és  környékének  geológiai  viszonyai.  (Földt.  Int.  Évi 
Jelentése.  1914,  p.  213.) 


ADATOK  A MAGYARORSZÁGI  DIORITOK  ISMERETÉHEZ 


177 


Földtani  Közlöay.  FY.  köt,  1935. 


12 


178 


PAPP  FERENC  DR. 


vitot,  elvétve  biotitot  lehetett  megkülönböztetni.  A plagi  okiász  ok 
kaolinos  halmazai  között  szericit-pikkelykókét  csak  elvétve  lehet  észre- 
venni. A kőzetet  külső  megjelenése,  a kémiai  elemzés  és  mikroszkopi 
vizsgálat  alapján  a Zobor-hegyihez  hasonló  kvarc-csili ám-dioritnak 
kell  tartanunk. 

A pozsonyi  dioritot  Kornhuber10  ismerte  fel,  Andrian,11  utóbb 
Richarz11’  részletesen  írta  le.  A magyar  irodalomba  Horusitzkv 
Henrik13  vezette  be,  újabban  Toborffy  Zoltán14  foglalkozott  vele. 
A Mély-útról  való  kőzetemben  van  kaolinosodó  oligoklász,  xenomorf. 
primér  kvarc,  pisztacitosodó  amfibol  (érdekes,  hogy  ez  c irányában 
erőteljesen  kékeszöld,  a irányában  pedig  sárgászöld),  kalcitosodó  tita- 
nit,  apatit,  epidot  s klorit. 

A Kis-Kárpátokbó\  való,  dioritnak  nevezett,  tömör,  sötétzöld 
kőzetben  szabad  szemmel  amfibol  ismerhető  fel.  Porfiros  alapanyagában 
szericitesedő,  zoizitosodó  oligoklász-andezint,  andezint,  aktinolitot, 
magnetitot  s hematitot  lehet  megfigyelni.  Kühn  László  oki.  vegyész- 
mérnök  elemzése  szerint  e kőzetben  Si02  50*31%,  ALOs  13*53%,  FeR). 
6*04%,  CaO  13*68%  van.  E sajátságok  alapján  ez  a kőzet  amfibolit. 

Erdély  különböző  helyeiről  szintén  említenek  dioritot,  így  a 
Biharból,  Gyalui-,  Erdélyi  Érc-hegységből,  Pojana  Ruszkából,  Páreng- 
ből,  Fogarasi,  Gyergyói  havasokból,  Réz-hegységből. 

Közvetlenül  a következőkről  győződhettem  meg:  Kishalmágyon  a 
dioritnak  gondolt  kőzet  megelemez  tetve  (Tábl.  4.),  mikroszkopiailag 
megvizsgálva  igen  elbontott,  kloritosodott  diabáz. 

Paulis  mellől  származó  sötétzöld,  tömött,  dioritnak  tartott  kőzet- 
ben kloriton,  egy-egy  amfíbolon  kívül  más  elegyrészt  nem  lehet  kivenni. 
Mikroszkóp  alatt  zöld  amfibolt,  igen  sok  kloritot,  ezt  közrefogó  kalci- 
tot,  epidotot,  leukoxen  szegélyű  ilmenitet  lehetett  megfigyelni.  E kőzet 
diabáz. 

Ompolyica  szomszédságából  akadt  olyan  dioritnak  vélt  kőzet, 
melyben  andezin-labradort,  zöld  amfibolt,  apatitot,  pisztacitot  s klori- 
tot lehet  megkülönböztetni  porfiros  alapanyagban.  A földpátok  kaoli- 

10  G.  Kornhuber:  Gránit  und  Diorit  bei  Pressburg  1857.  (Verhandlungen  des 
Vereins  für  Naturkunde  zu  Pressburg.  II.) 

11  F.  V.  Andrian:  Dió  geologische  Verháltnisse  dér  Kloinen  Karpathen  und  dór 
angrenzonden  Landgebiete  in  Nordwostlichen  Ungarn.  (Jakrb.  dér  k.  k.  Grol.  Reichs- 
anstallt.  1864,  p.  324.) 

12  P.  S.  Richarz:  Dér  südliche  Teil  dér  Kleinen  Karpathen  und  die  Hamburger 
Berge.  (Jahrb.  dór  k.  k.  Geo).  Reichsaustallt.  1900,  p.  1.) 

13  Horusitzkv  H.:  A Kis  Magyar  Alföld  nyugati  részének  föld-  és  talajtani  le- 
írása. (Földt.  Int.  Évi  Jelentése.  1906,  p.  153.) 

M Toborffy  Z. : Előzetes  jelentés  a Kis-Kárpátokban  végzett  kőzettani  meg- 
figyelésekről. (Földt.  Int.  Évi  Jelentése.  1916,  p.  120.) 


ADATOK  A MAGYARORSZÁGI  DIORITOK  ISMERETÉHEZ. 


1 79 


nosodottak.  Az  uralkodó  színes  elegyrész  a zöld  ainfibol,  melynek 
hipidiomorf  táblás  egyéneit  a magmatikus  reszorpció  támadta  meg. 
Mindent  figyelembe  véve,  amfibol-porfiritnek  tarthatjuk  ezt  a kőzetet. 

Dioritok  vannak  azonban  Paulis,  Ompolyica  más  pontjain,  Klado- 
vicán,  Temesden.  Soborsinon , mellyel  már  behatóan  foglalkoztak 
Koch  A.,15  id.  Lóczy  Lajos,18  legújabban  Szentpétery  Zsigmond.17 

A földpátok  túlnyomókig  az  oligoklász-andezin  sorba  tartoznak 
(Temesd,  Paulis.  Kladovica),  előfordul  azonban  oligoklász  is  (Paulis). 
A Paulis  körüliek  közt  találni  80  s még  több  albit-ikrekből  összetetl 
egyéneket.  Az  Ompolyica , Soborsin  vidékére  való  kőzetek  földpátjai 
az  előbbieknél  bázikusabbak  (labrador,  labrador-bytownit,  sőt  bytownil 
is  akad).  A földpátok  meggörbülését  is  több  helyt  meg  lehetett  figyelni. 

A földpátok  nem  épek,  nagymértékben  zoizitosodtak,  kaolinisodot- 
tak:  o folyamat  a középről  indul  ki.  A hipidiomorf  amfibolok  klorito- 
sodnak,  pisztacitosodnak  s kalcitosodnak  (c  irányában  zöldek,  o irányá- 
ban pedig  sárgászöldek).  A Kladovica- i s Paulis- i kőzetek  közt  van 
olyan,  melyben  az  amfibol  kék  (t  kék,  l'  halvány  sárgászöld), 
ilyeneket  eddig  ortogenetikus  kristályos-pala  hegységből  ismerünk 
(Val  Canaria  s Val  Piora  vidékéről).  Az  idiomorf,  mézsárga  titanil 
kalcitosodik.  Kvarc,  biotit,  magnetit,  pirít  s leukoxen  szegélyű  ilmenit 
elég  gyakori  elegyrészek  és  a szokott  módon  jelennek  meg.  Mindezeket 
figyelembe  véve,  Paulison  kvarc-csillám-,  Temesden,  Kladovicán  kvarc- 
diorit,  az  Ompolyica  mentén.  Temesden  és  Soborsinon  diorit  fordul  elő. 

A Zsidóvárról  való  kőzet  üde  megtartású,  feketés-fehér,  melyben 
szabadszemmel  földpát,  kvarc,  csillám  s ti  tanít  vehetők  észre. 

Mikroszkóp  alatt  zónás  albit-oligoklászt,  oligoklászt,  folyadék 
zárványos  kvarcot,  kloritosodó  biotitot.  kalcitosodó  titanitot  lehet 
megfigyelni.  Ez  a kőzet  grano-dio  r i t,  azokhoz  hasonló,  melyeket 
e környékről  Szterényi  Hugó,18  Posewitz  Tivadar,19  Schafarzik 
Ferenc,20  Papp  Károly,21  Liffa  Aurél,22  Rozlozsnik  s Emszt2s 
ismertettek. 


15  Koch  A.:  A Hegyes-Drócsa  Pietrosza-hegység  kristályos  és  tömeges  kőzetei- 
nek, valamint  Erdély  néhány  hasonló  kőzetének  is  petrográfiai  tanulmányozása.  (Föleit. 
Közi.  1878,  p.  159.) 

18  Id.  Lóczy  L. : Földt.  Int.  Évi  Jelentései  1884 — 88-ig. 

17  Szentpétery  Zs. : Erdély  eruptív  kőzetei.  (Földt.  Szemle.  1923,  p.  125.) 

18  Szterényi  H.:  Földt,  Közi.  1879—1880. 

19  Posewitz  T. : Szörénymegyei  eruptív  kőzetek.  (Földt.  Közi.  1879,  p.  317.) 

20  Schafarzik  F. : Földt.  Int.  Évi  Jelentései.  1901 — 1913. 

21  Papp  K.:  Alvácza  és  Kazanesd  vidéke  Hunyad  vármegyében.  (Földt.  Int.  Évi 
Jelentése.  1903,  p.  65.) 

22  Liffa  A.:  Földt.  Int.  Évi  Jelentése.  1911,  p.  157. 

23  Rozlozsnik-Emszt:  Adatok  Krassó-Szörény  vármegye  banatitjainak  ponto- 
sabb petrográfiai  s kémiai  ismeretéhez.  (Földt.  Int.  Évkönyve.  1907/1908.) 


180 


PAPP  FERENC  I)R. 


A Persány-hegységből  Budai  József21  ismertet  dioritot.  Az  általa 
is  említett  ágostonfalvi  erdőből  való  kőzetet  megvizsgálhattam  s abban 
szabad  szemmel  földpátot  s amfibolt  különböztethettem  meg.  Mikro- 
szkóp alatt  kaolinosodó  andezint,  zöld  amfibolt,  apatitot  s kloritot 
figyelhettem  meg.  Bár  a mikroszkopi  vizsgálat  nem  mond  ellen  a diorit- 
jellegnek,  a kőzet  végleges  helyét  csak  kémiai  elemzés  alapján  lehet 
meghatározni. 

A Gyergyói  havasokból  Herbich  Ferenc,25  Szabó  József26  írnak 
le  kvarc-dioritokat.  Mauritz  Béla27  e vidék  erupciójaira  vonatkozó 
értekezésében  tisztázza  e kőzetek  hovatartozandóságát,  így  nem  voll 
nehéz  meghatározni  az  orotvavölgyi  dioritoknak  nevezett  kőzeteket. 
Figyelve  a kémiai  elemzés  (Tábl.  5.)  eredményére  s arra,  hogy  e 
kőzetekben  arfvedsonitot  s barkewikitet  lehetett  találni,  nyilvánvaló, 
hogy  e kőzetek  az  alkáli-provinciába  valók. 

Peters,28  Szabó  József29  a Mecsekből  is  közölnek  dioritot.  Mau- 
ritz  Béla20  legutóbb  megejtett  vizsgálatai  e kőzeteket  is  az  alkáli 
tartományba  utalták,  így  a Vasas  Kis  Köves  tetőről,  Viganvár  Hetve- 
helyre  való  dioritnak  nevezett  kőzeteket,  mivel  azokban  nefelint, 
analcimot,  aegyrinaugitot  lehetett  többek  közt  felismerni,  ezek  s egyéb 
sajátságaik  alapján  trachidoleritnek  s fonolitnak  kell  minősítenünk. 

Horvát.  - Szlavóniá  bán  P éterváradon, Fuzine 32  körül, 

Samarica,  Jahlanac  vidékén  írnak  le  dioritot,  anyagom  nem  lévén, 
ezekre  ki  nem  terjeszkedhetem. 

Összegezve  mindezeket  nyilvánvaló,  hogy  hazánkban  többhelyt 
fordul  elő  diorit.  Ezek  közül  többet  vizsgálhattam  meg  s azl  találtam, 
hogy  a gránitokhoz  való  átmenet  képviselőinek  tekinthető  a zobor- 
hegyi,  Galgóc  melletti  kvarccsillám-diorit.  valamint  az  ú.  n.  bánsági 
granodioritok.  típusos  kvarcdiorit  a pozsonyi.  Selmec-Vihnye  vidéki 

24  Budai  J.:  A persányi  hegység  másodkorú  erupli\  kőzotei.  (Földi.  Közi.  1880, 
p.  214.) 

25  Herbich  F. : Északkeleti  Erdély  földtani  viszonyai.  (Földt.  Int.  Évi  Jelentése. 
1871.) 

28  Szabó  J.:  Geológia.  1883,  p.  262. 

27  Mauritz  B. : Adatok  a gyergyó-ditrói  szienit  tömzs  chémiai  viszonyainak  isme 
rétéhez.  (Mathematikai  s Természettudományi  Értesítő.  1912.) 

2#  Peters:  Uber  den  Lias  von  Fünfkirchen.  (Sitzungsberichte  d.  k.  Academie  dér 
Wissonschaften.  Wien,  1862.) 

28  Szabó  Az  eruptív  kőzetek  érülése  kőszénnel  Vasason  és  Esztergom  vidékén. 
(Földt.  Közi.  1871,  p.  5.) 

:,°  Mauritz  B. : A Meosek-hegyaég  cruptivus  kőzotei.  (Földt.  Int.  Évkönyve.  1913.) 

31  M.  Kispatic:  I)ie  Trachyto  dér  Fruska  Gora  in  Kroatien.  (Jahrh.  d.  k.  k.  Geol. 
Hoichsanstallt.  1882.) 

32  Kormos-Vogi.:  Földt.  Int.  Évi  Jelentése.  1911—12. 


ÚJABB  ADATOK  A SALGÓT ARJ ÁNKÖRNYÉKI  STB. 


181 


.<?  egy-két  Maros  menti,  ez  utóbbi,  vidéken.  Dobsinán  és  Szarvaskőn, 
dioritok  fordulnak  elő.  A szarvaskői  diorit  Csonka-Magyarország  terü- 
letén az  egyetlen  rf/or? telőfordulás,  a gabbróhoz  való  átmenetet,  kép- 
viseli. 

Végül  Mauhitz  Béla  és  Schafarzik  Ferenc  professzor  uraknak, 
akik  munkámban  irányítottak,  e helyt  is  bálás  köszönetemet  fejezem  ki. 


ÚJABB  ADATOK  A SALGÓT  ARJÁNKÖRNYÉK1 
BAZALTOS  KŐZETEK  PETROKÉMIA1  ISMERETÉHEZ. 

— A 22.  ábrával.  — 

Irta:  Reichert  Róbert  dr.* 
iíI.  F.  Harwood  és  Endrédy  E.  új  elemzéseivel.) 

A nógrádmegyei  bazaltos  kőzeteket  már  Zipser1  említi  müvében. 
Kissé  részletesebben  foglalkozik  velük  Beudant2  és  Szabó  József.8 
Bernáth  József4  elemzéseket,  Koch  Antal  fajsúlymeghatározásokat 
közöl.  Kubinyi  Ferenc0  a terbelédi  és  lázi  bazaltokról  értekezik. 
Röviden  emlékeznek  meg  e vidék  bazaltos  kőzeteiről  geológiai  fel- 
vételeik kapcsán  Paul7  és  Göbl.8  firdekes  analógiára  utal  Schafarzik 
Ferenc”  a lukareci  és  nógrádmegyei  bazaltok  alapanyagának  szerke- 
zetét és  jelentékeny  kálitartalmát  illetőleg.  A Magyarhoni  Földtani 
Társulat  szakülésein  Szontagh  Tamás  a somoskői  bazaltkúpról  (1880 
január  7)  és  Schafarzik  Ferenc  kiküldetéséről  tartott  jelentésé- 
ben egy  a széntelepet  áttörő  telér  viszonyairól  tart  előadást  (1893 
május  3).  Az  ajnácskői  csontosárok  hömpölyének  kőzetét  Szádeczky 

* Előadta  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  1925  dec.  2-i  szakülésén. 

1 Zipser  : Vorsuch  eines  topogr.-rainer.  Handb.  von  Ungarn.  1817.  p.  387. 
s Beudant:  Voyage  min.  et  geol.  en  Hongrie. 

J Szabó  .1.:  A pogánvvári  hegy  Gömörben.  (Math.  és  Térni.  Köziem.  III.  k., 

1865.  p.  32.0.)  — A bazaltok  kvarczárványai.  (Magyarh.  Földt.  Társ.  Munkálatai.  III.  k., 
1867.  p.  145—146.)  — Oligoklász  Ajnácskő  vid.  bazaltjaiban.  (Ibid.  V.  k.,  1870. 
p.  187-191.) 

4 Bernáth  J.:  A pogánvvári  bazaltsalak  vizsg.  (M.  Földt.  Társ.  Műnk.  111.  k., 
1867.  p.  102.) 

5 Math.  és  Term.  Közlemények.  111.  k.,  1865.  p.  346—48. 

* Magyarh.  Földt.  Társ.  Munkálatai.  III.  k.,  1867.  p.  11—27. 

7 C.  M.  Paul:  Das  Tertiargebiet.  nördlich  von  Mátra...  (Jb.  d.  k.  geol.  Reichs- 
anst.  XVI.  k.,  1866.  p.  522.) 

8 W.  Göbl:  Geol.  Aufn.  d.  Umg.  v.  Salgótarján.  (Verhandl.  d.  k.  k.  R.-Anst. 

1866.  p.  113.) 

9 Schafarzik  F.:  A Pojana-Ruszka  környéke  néhány  eruptív  kőzetének  petr. 
tanúim.  (Földt.  Közi.  XII.  1882.  p.  30—31.) 


182 


REICHERT  RÓBERT  DR. 


Gyula10  ismerteti.  Az  ajnácskői  Várhegy  szerkezetével  Koch  Antal11 
foglalkozik.  Schafarzik  Ferenc  hazánk  kőbányáit  ismertető  munká- 
jában12 a környékbeli  szóbanforgó  kőzeteket  szürke  és  feketés,  tömött 
és  finomszemű,  illetve  amfibolos  bazaltok  néven  említi. 

A Salgótarján-környéki  bazaltos  kőzetek  egvrészének  újabb  és 
tüzetes  vizsgálatát  Rozlozsnik  Pál  és  Emszt  Kálmán13  végezték. 
A medvesi  kőzet  nagy  ásványzárványait  (oligoklász,  olivin,  augit) 
Mauritz  Béla14  vizsgálataiból  és  elemzéseiből  ismerjük.  Az  ereszt- 
vényi  kőbánya  kőzetének  ilmenitnek  tartott  zárványairól  Vendl 
Aladár15  mutatta  ki,  hogy  titántartalmú  magnetite k. 

Végül  a környék  eruptiv  kőzeteinek  geológiai  és  tektonikai  viszo- 
nyaival legbehatóbban  Noszky  Jenő16  foglalkozott.  Kéziratban  levő 
felvételi  térképét  gyűjtéseimhez  szíves  volt  rendelkezésemre  bocsátani. 

Az  ez  alkalommal  ismertetendő  kőzetek  a Medves  déli  részéről  és  a 
tőle  délre  elterülő  erupciós  területről  származnak.  így  iparkodnám 
a Rozlozsnik-Emszt  megkezdette  vizsgálatok  szerves  folytatását 
szolgáltatni.  A kémiai  alapon  eszközölt  rendszertani  vizsgálatokat 
lehetővé  tették  az  új  elemzések,  melyek  közül  négyet  H.  F.  Harwood, 
a londoni  techn.  főisk.  adjunktusa,  Mauritz  Béla  professzor  iránti 
szívességből!  készített,  ki  ezeket  nekem  átengedte,  amiért  különös 
köszönettel  tartozom. 

Rozlozsnik-Emszt  az  eresztvényi,  részben  a korlát  i és  a „Nagy- 
Rákoshegy  tető“-i  kőzetet  nefelin-bazanitnak  írják  le.  Az  általuk 
közölt  elemzés  adataiból  (lásd  táblázat  1.),  az  újabb  OsANN-értékeket 

10  Szádeczky  Gy.:  Magyarorsz.  korundok.  (Földt.  Közi.  XXIX.  1899.  p.  249—51.) 

11  Koca  A.:  Bazalt,  lakkolith  az  ajnácskői  Várhegyben.  (Földt.  Közi.  XXXIV. 
1904.  p.  242-44.) 

12  Schafarzik  F.:  A M.  Kor.  Orsz.  területén  létező  kőbányák  részletes  ismer 
tetőse.  (No.  98.1—1105.) 

Rozlozsnik-Emszt:  Előzetes  jelentés  a Medves  hsg.  amf.-nefclines  bazanit, járói. 
(Földt.  Közi.  XXXVIII.  1908.  p.  36-37.) 

Rozlozsnik-Emszt:  A Medves-hegység  bazaltos  kőzetei.  (Földt.  Közi.  XL1.  1911. 
p.  257—72.) 

,'1  Mauritz  B. : Magyarorsz.  kőzetalkotó  ásványok.  (Földt.  Közi.  XL.  1910. 
p.  548 — 50.) 

15  Vendi.  A.:  Az  eresztevényi  bazalt  „ilinenit,“-je.  (Földt.  Közt  XLII.  1912. 
p.  911—12.) 

Noszky  .).:  A salgótarjáni  szénterület  földtani  viszonyai.  (Koch-emlékkönyv. 
1912.  p.  79—82.) 

Noszky  J.:  A Mátrától  északra  levő  doinbnsvidék  földt.  viszonyai.  (Évi  Jelentés 
1915-ről.  p.  370—71.) 

Noszky  .1.:  A Zagyva-völgy  és  körny.  geol.  és  feji. -tört.  vázlata.  (Ann.  Mnsci 
Nat.  llung.  XX.  1923.  p.  64—66.) 


ÚJABB  ADATOK  A SALGÓTARJ ÁNKÜRN YKKI  STB.  183 


184 


REICHERT  RÓBERT  DR. 


számítva,  e kőzet  Osann  rendszerében17  a tephritek-bazanitek  bázisom 
csoport jába  kerül  és  a következő  típusok  közé  illeszkedik:17 


Típus 

s 

A 

C 

F 

a 

e 

f 

n 

sor 

k 

SiO-,% 

Mte  Caffé. . . 

. 5142 

6-43 

4-71 

25-89 

5 

4 

21 

6-7 

p 

0-70 

44-19 

Eresztvény 

. 48-83 

5‘  72 

4-55 

30-63 

4-2 

33 

225 

7-9 

a 

066 

44-66 

Limburg 

47'74 

501 

5-14 

3245 

3-5 

3-5 

23 

7-4 

p 

0-65 

42-96 

Niggli  rendszerében18  pedig  a kiszámított  értékek  igen  jól 
egyeznek  a theralith-gabbroid-magmatípus  NiGGU-féle 
értékeivel: 


Típus 

si 

al 

fm 

c 

alk 

k 

mg 

metszet 

Theralithgabbroid  . . . 

. 90 

20 

46 

23 

11 

025 

0-50 

IV. 

Eresztvény  

95 

20 

465 

22-5 

11 

0-21 

0-53 

IV. 

Medve?.  A Medves  DNy  oldalába  vájt,  <>  554-től  É-ra  fekvő 
szóbanforgö  új  kőbánya  a Salgótelep  közelében,  Zagyva — Róna  felé 
van.  A kitermelésben  levő  kőzet  üde,  tömött,  kagylós-horgas  törésű, 
sötétszürke  színű.  Szép  gömbhéjas  elválási  formával  rendelkezik. 
A bánya  felső  szintájá ból  származó  kőzetben  ritkásan  üvegzöld 
olivineke t láthatunk,  melyek  V2  cm  nagyságú  gumókat  is  alkotnak. 
Gyakoribbak  az  1 — 4 mm  nagyságú  augitok. 

M.  a.:  az  alapanyag  szövete  hypokristályos-porfiros,  interszertális 
szerkezetű.  Szemnagysága  002 — 02  mm.  Felépítésében  részt  vesz: 
magnetit,  apatit,  olivin,  augit,  biotit,  plagioklász,  nefelin  és  üveg. 

A magnetit  szokott  alakú  szemeket,  az  apatit  apró,  zömök  oszlo- 
pokat alkot.  Az  olivin  kis  szemei  jelentékeny  mértékben  szerpentine- 
sedtek.  Az  augit  ibolyás-zöldes  színű.  A biotit-pikkelyek  részint  magne- 
tithez  kapcsolódnak,  részint  önállóan  is  megjelennek.  Pleochr.:  a — 
zöldessárga,  y — vörösesbarna.  A plagioklász  kizárólag  léces  alakban 
fordul  elő;  albit-ikresség  általános,  karlsbadi  ritkább.  Maximális  szim- 
metrikus kioltás  25° — 33°.  Albit-karlsbadi  ikrek  konjugáll  kioltása  pl.: 

1 és  1'  = ± 19'5°  vagy  ± 1S’5°, 

2 és  2'  — t 30"5°  vagy  ± 32"5°. 

Tehát  bázikus  labrador,  MiCHEL-LÉvv-féle  diagrammok  szerint 
Ab40  AnH()  összetétellel.  A nefelin  kristályosán,  többé-kevésbbé  meg- 
nyúlt vagy  közel  négyzetalakú  prizmákban  fordul  elő.  A normális 
optikai  sajátságokon  kívül  jellegzetesek  bennük  a főtengely  irányában 

17  A.  Osann:  Dér  cheinische  Faktor  in  einer  natttrl.  Klassif.  dér  Eruptivgesteine. 
1919.  II.  p.  31—32 

1H  P.  Niggli:  Oesteins-  und  Mineralprovinzen.  Itd.  I.  1923.  p.  168. 


ÚJABB  ADATOK  A SALGÖT ABJ ÁNKÜRN YÉK I STB. 


1 85 


elhelyezkedett  tűszerű  mikrolit-zárványok.  Az  üregbázis  színtelen, 
benne  ugyancsak  találni  erős  fénytörésű  színtelen  mikrolit  tűkel . 

A színtelen  elegyrészek  mennyisége  a színesekét  felülmúlja.  A szí- 
nes elegyrészek  a plagioklászlécek  rácsos  szerkezetének  nyílásaiban  kis 
csoportokba  rendeződve  foglalnak  helyet. 

A beágyazások  nagysága  nem  nagyon  emelkedik  az  alapanyag 
szemnagysága  fölé,  ami  egyöntetű,  folytonos  kiválásra  utal. 

Az  olivin  színtelen,  0-2 — 0*8  mm  kristályokban  fordul  ele.  ídinmorf 
alakjukat  a korrózió  és  szerpent  inesedés  miatt  elvesztették.  A szer- 
pentin rostos  (chrizotil)  alakján  kívül  találkozunk  zöldszínű,  pikkelyes, 
chlorithoz  hasonló  elváltozási  termékkel  is,  mely  valószínűleg  már  a 
szerpentin  további  elváltozásából  jött  létre.  Az  olivin  zárványaként 
magnetit-  és  pikotit-szemek  szerepelnek. 

Az  augit  az  olivinnel  körülbelül  egyforma  nagyságban,  de  nagyobb 
mennyiségben  lép  fel.  A nagyobb  egyének  erősen  korrodáltak.  Színük 
világos  sárgás-zöldes,  a szegély  ibolyás  árnyalatú.  Némelyiknél  a 
pleochroizmus  kivehető- 

a — halványrózsaszíii-ibolyás,  y'  = ibolyás-zöldes 

színváltozattal.  Zónás  szerkezet  általános,  homokóraszerkezet  főleg  a 
kisebb  augitoknál  jellegzetes.  Kioltás  maximuma:  c y'  = 44° — 52'  . 
Egy  J_  optikai  tengelyre  metszetben  jelentékeny  tengelydiszperzió: 
p > u volt  észlelhető.  Némely  augit  magja  elkülönülni  látszik  és  a 
diopszidos  molekulában  gazdagabbnak  vehető.  A szegély  Ti-tartalma 
nagyobb.  A második  generáció  augitjai  pedig  titánban  gazdag  augitok. 
Ikrek,  apró  szemekből  álló  csoportok  gyakoriak. 

Az  augitok  korróziós  öblében  olykor  magnetit  és  egész  apró 
rhönit- szemek  fordulnak  elő.  Némely  korróziós  üregben  chloritosodás 
észlelhető. 

Ugyané  bánya  alsó  szintájá ból  származó  kőzet  a nagy 
olivinekben  (2 — 5 mm)  gazdagabb,  fekete  augit  jai  néha  centiméteres 
nagyságot  is  elérnek.  Feltűnnek  selymesfényű,  vékony  amfibolok  is. 
Homokkőzárványok  is  előfordulnak  (e  vidék  kőzeteiben  gyakoriak). 

M.  a.:  az  alapanyagban  a nefelin  nincs  kristallográfiailag  élesen, 
elhatárolva:  eldugottan  vesz  részt  az  alapanyag  felépítésében  („A  ephe- 
linfülleu).  E szerkezet  különösen  étetés  és  festés  után  tűnik  ki  pom- 
pásan. 

A beágyazások  közül  a szerpentinesedett  olivinek  szalagos  szer- 
kezetében gyakran  találunk  a chrizotil  és  az  ép  olivin  között  egy 
szálas  képződményt , melynél  a főzóna  opt.  karaktere  pozitív,  kioltás 
egyenes,  kettőstörés  erős.  Fénytörése  pedig  az  olivinnél  jóval  gyen- 
gébb. Pleochroizmusa  jól  kivehető:  a = sárgászöld  színtelen,  y = zöld. 


REICHERT  RÓBERT  DR. 


lSli 

E sajátságok  alapján  a képződmény  talán  iddingsit.  mely  néven  A.  C. 
Lawson19  ír  le  egy,  szerinte  a bazaltos  kőzetekben  gyakori  olivin  utáni 
pszeudomorfózát. 

Az  umfibol  után  képződött  resorpciós  pszeudomorfózák  0-3 — 0-9 
mm  nagyságúak.  Főleg  szivacsos  augit,  magnetit,  olykor  rhöiiit  és 
biotit  alkotja,  de  részt  vesz  felépítésükben  a nefelines  alapanyag  is. 
A rhönit  apró  oszlopok  alakjában  fordul  elő,  az  igen  jellegzetes  zöldes- 
barna-sötétbarna-rókavörös  pleochroi  zmussal . Rácsos  szerkezetet  is 
alkot.  Hasonlót  írt  le  Rozlozsnik-Emszt  az  ereszt vénvi  kőzetből.2" 

Végül  még  meg  kell  említenünk  a helyenként  előforduló,  kis, 
ovális  alakú,  színtelen,  víztiszta  képződményeket.  Fénytörésük  jóval 
kisebb  1‘54-nél  és  repedésekkel  elkülönülő,  gyengén  kettőstörő  mezők- 
ből tevődnek  össze.  E sajátságokból  analcimra  kell  következtetnünk. 

A medvesi  nevezett  feltárás  kőzete  tehát  tipikus  n e f e 1 i n- 
b a z a n i t és  rendszertani  helye  az  eresztvényi  típussal  lesz  azonos. 

Nagy  és  Kis  Salgó.  A megvizsgált  kőzet  példányok  az  észak-déli 
irányban  húzódó  gerinc  északi  (Nagy  Salgó,  620  m)  és  déli  hármas 
csúcsáról  (Kis  Salgó,  480  m)  származnak. 

A Nagy  Salgó  sötétszürke,  szívós  kőzete  vastag  zsákokhoz 
hasonló  oszlopokban  válik  el.  A tömött  szövetben  rögtön  feltűnnek  a 
centiméteres,  nagy  földgát  (oligoklász)  zárványok.  Látni  még  egy- 
két mm  nagyságú,  zöldessárga  olivinszemeket  és  egész  apró  fekete 
angitokat. 

M.  a.  a 0-01 — 0-05  mm  szemnagyságú  alapanyag  szövete  hiipo- 
krist.-porfiros,  az  apró  plagioklász-lécek  fluidálisan  rendeződnek  el. 
Az  alapanyag  felépítésében  résztvesz:  magnetit,  apatit,  augit,  biotit, 
olivin,  plag.  és  üveg.  A magnetitezemek  a jellegzetes  kristallogiv 
keresztmetszetekkel  elszórtan  fordulnak  elő.  Az  apatit  finom  kis 
oszlopai  az  üvegben  tűnnek  ki.  Az  augií-mikrolitok  gyakran  tartal- 
maznak magnetit  zárványokat.  A biotit  kis  pikkelyei  a magnetitet; 
szegélyezik,  pleochroizmusuk:  a'  = zöldes-színtelen,  y — barna.  Az 
alapanyag  szemnagyságú  olivin  a kivállott  vasoxydtól  sárgásbarna 
színű.  A plagioklász-lécek  általában  ikresek  az  albit-tv.  szerint,  azon- 
ban előfordulnak  albit  + karlsbadi  tv.  sz.  konjugált  ikrek  is.  Ezek  és  a 
szimmet r.  zónában  mért  max.  kioltások  (24° — 33  ) bázikus  labradorra 
utalnak,  kb.  Ab42An5N  összetétellel.  A plagioklászok  mennyisége  nagy. 
az  alapanyag  jórészét  teszik  ki. 

Az  alapanyag  finom  szövedékébe  ékelődő  üveg  színtelen,  a bal- 
zsamnál gyengébben  törő.  Igen  gyenge  anomális  kettostörese  gipsszel 

,H  Rosenbwsch-WüLfing : Miki.  Phvs.  Bd.  I.  2.  p.  159. 

50  Id.  őrt.  p.  263—64. 


ÚJABB  ADATOK  A S ALGÓT ARJÁNKÖRN YÉKI  STB. 


]S7 

kivehető.  Híg  (kb.  normál)  sósavval  lO'-ig  étetve  a methylkéket  fel- 
veszi. tehát  nefelinitoid-üveg. 

Elváltozás!  termék  gyanánt,  helyenként  kalcit.  látható,  kristallogr. 
el  nem  határolt  foltokat  alkot. 

Beágyazások  nem  nagyok,  kb.  egyformán  fejlettek,  legfeljebb 
0-5  mm  nagyságúak.  Ezek:  olivin,  augit,  ércszemekből  álló  pszeudo- 
morfózák,  nagyobb  plagioklászok.  Az  olivine k színtelenek.  A szegély- 
es repedések  mentén,  továbbá  a kisebb  szemek  sárgásbarnák  (kiváltott 
vasoxyd).  A nagyobb  egyének  idiomorfok,  csupán  csúcsaik  gömbölyöd- 
tek  kissé  le.  Ikrek  is  előfordulnak.  Az  augit  ok  világos  sárgászöldes 
színűek,  idiomorfok.  A magma!  ikus  korrózió  nyomait  gyakran  találni 
rajtuk.  Némelyiken  alig  kivehető  pleochroizmus  a = világos  ibolyás- 
szürke,  y'  — ibolyássárga.  Homokórastruktura,  zónás  szerkezet  gya- 
kori. Egyik  egyén  (010)  lapján  cy  = — 45°.  Prizma  szerinti  növ.  kúp- 
ban: cf  = — 48  , piramis  sz.  növ.  kúpban  ; = — 43°.  Hisektrix  dispersio 
jelentékeny: 

c : cp  < c : cu. 

Mindezek  a sajátságok  bazaltos  augit  ra  vallanak,  de  magasabb 
Ti  tartalommal . Zárványként  magnetit,  apatit,  biotitfoszlányok  és 
üveg  találhatók  benne.  Ikrek  gyakoriak.  Egy  pontosan  nem  orientált 
nagy  augit  magva  zöldszínű,  gyengén  pleochroós:  a'  — élénkzöld, 
y = sárgászöld.  ca'  = 32°.  Ezek  aegirinaugitos  magva,  engednek  követ- 
keztetni. A magot  övező  keret  erősen  zónás  szerkezetű. 

Gyakoriak  az  oly  augitszemekből  álló  csoportok,  melyeknek  bel- 
sejében rendesen  olivinszemecske  foglal  helyet.  Magmatikus  resorpció 
következtében  keletkeztek  a romszerű  augitok,  melyek  az  egyszerre 
való  kioltás  alapján  egy  egyén  maradékrészeinek  tekinthetők.  Az  augit 
mennyisége  az  olivinénél  nagyobb! 

A csiszolatokban  helyenként  feltűnő,  ércszemekből  álló  tömegek, 
a többi  környékbeli  kőzettel  való  analógia  alapján  amfibol  után  kelet- 
kezett resorpciós  pszeudomorf ózák. 

A beágyazások  közé  számítható  földpátoknak  feltűnő  zónás  szer- 
kezete van,  ikerlemezesség  ezeknél  rendesen  nem  látható.  Opt.  tengely- 
képük pozitív.  Közelebbi  meghatározásra  alkalmas  orientált  csiszolat 
nem  volt.  Hasonló  földpátokról  Rozlozsnik21  és  Vitális22  munkáiban 
is  találunk  említést. 

A Kis  Salgó  hármas  csúcsa  közül  az  északi  vékonypados,  a 
középső  hólyagos,  a déli  kettős  csúcs  részint  oszlopos,  részint  vékony 
palás-levelesen  széthulló  kőzetből  áll.  A tömött  kőzet  kékes  árnyalatú, 

21  Rozlozsnik-Emszt:  Id.  ért.  p.  2(>9. 

--  Vitális  .J. : A balatonvidéki  bazaltok. 


188 


REICHERT  RÓBERT  OK. 


feketésszürke  színű.  Ritkán  látni  benne  apró,  fekete  augit-  és  üvegzöld 
olivinszemeket.  Érckiválásként  kis  piritkockák  fordulnak  elő.  A salakos- 
hólyagos láva  üregeinek  belsejét  barnás-,  zöldes-  és  fehérszínű  kolloidos 
bekérgezések  vonják  be.  Vékony,  vasérces  eret  is  találni.  Síma  felü- 
letén helyenkint  sötétbarna,  dendrites  rajzok  láthatók. 

M.  a.  a hvpokrist.-porfiros  szövetű,  fluidális  alapanyagot  alkotja: 
magnetit  (helyenkint  ágasformák),  apatit,  szerpentinesedett  olivin. 
augit,  plagioklász-lécek  (bázikus  labrador),  szodalith  (repedésektől 
átjárt,  színtelen,  balzsamnál  gyengébben  törő,  isotrop,  kis  kiterjedésű, 
isometrikus  alakban)  és  színtelen,  egyenletesen  festődő  nefelines-üveg. 
Találunk  továbbá  ovális,  vagy  isometrikus  alakú,  tompaék-mezőkből 
összetevődő,  gyengén  törő  és  kettőstörő  kitöltéseket:  valószínűleg 
analcim.  Helyenkint  kaiéit osodás  észlelhető. 

Beágyazások:  olivin,  augit  és  prizmatikus  resorp.  pszeudomorío- 
zák.  Az  olivin  02 — 1 mm  nagyságú,  nem  mindig  idiomorf.  Szerpenti- 
nesedett,  olykor  teljes  pszeudomorfózáig.  A szerpentinrostok  anyagát 
chrizotil  alkotja,  c = y.  Előfordul  az  olivin  a tengely  sz.  megnyúlt, 
(010)  sz.  táblás  kifejlődésben  is.  Az  augit  OT — 0*5  mm  világos 
barnásszínű,  főleg  a szegély  mentén  kivehető  igen  halvány  ibolyás 
árnyalattal.  Némelyiknek  magva  zöldszínű.  Általános  a zónás  és 
homokóraszerkezet,  igen  jelentékeny  a bisektrix  dispersió.  A kioltás 
c y felmegy  55°-ig  is.  A homokóraszerkezetű  augitokban  a piramis  és 
prizmaszerinti  növ.  kúpok  kioltási  különbsége  5—7°.  Egv  I j metszetben 
a tengelyszög  kb.  55 — 60  -nak  bizonyult.  Az  augitok  tehát  tipikus 
titánaugitok.  A zöldszínű  mag  az  augit  belsejének  aegirinaugitos 
összetételére  utal.  Hasonló  észrevételeket  találunk  az  irodalomban,  pl. 
W.  Boese  a Sao  Thomé  trachydoleritjében  úgy  találta:  „Bei  sehr 
vielen  Augiten  findet  sich  ein  grüner  Kern  von  Aegirinaugit  . . .“  (N. 
.).  M.  34.  B.  B.  p.  262.).  Ikrek  gyakoriak  (100)  és  (122)  sz.;  csillag- 
szerű  ikercsoportok  is  vannak.  Az  augit  mennyisége  az  olivinét  jóval 
meghaladja.  Űgv  az  olivin,  mint  az  augit  korrodált. 

Az  elszórtan  előforduló  amfibol  utáni  resorpciös  pszeudomorfoző- 
kat  főkép  ércszemek  (magnetit)  alkotják,  melyek  csoportját  keskeny 
augit-szegélv  övezi. 

Harwood  elemzésének  (1.  tábl.  2.)  adataiból  számított  Osann- 
értékek  alapján  a kissalgói  kőzet  a t e p h r i t e k - b a z a n i t e k 
savanyú  csoportjába,  a következő  típusok  közé  sorozandó :” 


Típus  s A C F a c í n sor  k Si020/o 

Ragou 5530  623  4’44  23-03  55  4 20\5  6-2  p 080  4886 

Kis-Salgó  52-81  612  420  26\55  5 34  216  7’5  a 074  46  78 

Londorf 527  2 4 50  480  28'45  3'5  4 22\5  75  a 0*81  46’82 


2:1  Osann:  D<*r  ebem.  Faktor.  II.  p.  26 — 27. 


ÜJ Altit  ADATOK  A SALGÓTAIlJ ÁN KÖRNYÉKI  STB. 


189 

A NiGGLi-féle  értékek  alapján  e kőzet  a theralithos,  illetve 
t.  h e r a 1 i t h g a b b r o i d o s magmacsoportokba  tartozik  és  a követ- 
kező kőzetek  közé  illeszkedik: 

«)  Theralithos  csoport,:24 


si  al  fm  c alk  k mg  metszet 

Teschcnit 110  225  385  23  16  025  050  IV. 

(Bellow  Water,  Skócia) 

Kis  Salgó  108  22  41  5 235  13  025  0 54  IV. 

Theralith  103  18  42  26  14  0‘19  046  IV. 

(Duppau,  Csehorsz.) 

fi)  Theralithgabbroid  csoport:25 

si  al  lm  c alk  k mg  metszet 

Kauaiit  109  16'5  44  275  12  0'18  0’44  IV. 

(Kauai,  Hawai) 

Kis-Salgó  108  22  41*5  235  13  025  0'54  IV. 


Amfibolnephelinit 105  24  40  21  15  0'26  0'53  IV. 

(Bckinkina.  Madagaszkár) 

Péeskö.  A Nagy-  és  kis-Salgótól  D-re  elterülő  gerinc.  A ; 544 
és  környékének,  valamint  az  alatta  levő,  az  utóbbi  esztendőkben  nyi- 
tott és  a Pécskői  Bazaltbánya  R.-T.  által  üzemben  tartott  új  kőbánya 
kőzete  üde,  tömött,  szürkés-kékesfekete,  kagylós-szilánkos  törésű 
kőzet.  Jellemzi  olivin gazdagság  a.  Bőven  találni  benne  a 2 — 5 mm  nagy- 
ságú üvegzöld  és  gyantasárga  olivineket.  Kisebb  mennyiségben  s leg- 
feljebb félakkora  nagyságban  látni  a fekete  augitokat.  Sőt  lupéval 
tüvékonyságú,  csillogó  mm-es  plagioklászok  is  kivehetők.  A csúcs 
közelében  a sziklá<on  jellegzetes,  napszúrás"- nak  nevezett  foltossá- 
got észlelhetünk. 

M.  a.  a kőzetet  földpát-  és  olivingazdagsága  tünteti  ki.  A porfiros 
alapanyag  már  közel  áll  a holokristályos  porfiroshoz.  Ugyanis  a kevés 
üveg  egészen  az  ásványos  elegyrészek  közé  (főleg  természetesen  a 
plagioklászok  közé)  szorul.  Az  alapanyagot  alkotja:  magnetit  (kb. 
egyenlő  nagyságú  szemekben  eloszoltan),  olivin  (gyakran  szerpentine- 
sedett),  apró  prizmatikus  augit,  fc/oíit-táblácskák,  léces  kifejlődésű 
plagioklász  és  festődé,  nátrongazdag,  nefelines  üveg.  Az  alapanyag- 
ban a plagioklász  uralkodó  szerepet  visz,  hol  interszertális,  hol  fluidális 
elrendeződéssel  annak  2/3  részét  teszi.  Albit-,  karlsbadi-  és  periklin- 
ikertv.  szerinti  ikrek.  A max.  színim,  kioltás  (27 — 36°)  és  albit-karls- 
badi  ikrek  konjugált  kioltásai  alapján  AbSiAn6o  összetételű,  a labrador- 
bytownit  határának  megfelelő  földpáttal  van  dolgunk. 

Beágyazások  bőven  fordulnak  elő.  A már  említett  nagy  olivinek 
idiomorfok:  a j010(,  |021j,  '100|,  >001 P í formák  megállapíthatók. 

u Niggli  : Gestoins-  und  Mineralprov.  Bd.  I.  p.  166. 

23  Niggi-i  : L.  c.  p.  168. 


190 


KEICHERT  RÓBERT  DR. 


Előfordul  a tengely  sz.  megnyúlt,  (010)  sz.  táblás  alak  metszete  is. 
'Főbb  ikertörvény  közül  a (120)  sz.  törvény  volt  kétségtelenül  meg- 
állapítható, mikor  is  b :b'  = 87°.  Zárványok  ritkák,  magnetit,  pikoíit 
és  üveg.  Korróziós  jelenség  gyakori.  Szerpentinesedés  teljes  pszeudo- 
morfózáig  is.  Az  iddingsit- nek  tartott  képződmény  is  többször  elő- 
fordul. 

Az  augit  az  olivinnél  kisebb  mennyiségben,  idiomorf  alakban  talál- 
ható. Gyakran  és  erősen  korrodált.  Zöldessárgás  és  szürkésszínű,  néme- 
lyik alig  kivehető  ibolyásba  hajló.  Zónásság  általános:  mag  és  szegély 
közötti  kioltáskülönbség  a 10°-ot  is  eléri.  Homokórás  szerkezet  rit- 
kább. Ikrek  gyakoriak:  (100)  és  (122)  sz.  megállapítható  volt  (utób- 
binál c:c'  = 60°).  Alkot  csillagszerű  alakokat  és  csomókat  is. 

A nagy  plagioklászok  0-2 — 0-7  mm  léces  és  táblás  metszetekben 
fordulnak  elő.  Erősen  zónásak.  Balzsamnál  jóval  erősebb  fénytörésük, 
max.  kioltásuk  (27 — 42°)  és  albit-karlsbadi  ikreken  mért  konjugált. 
kioltásuk  alapján  Ab25An 75  összetételű  bytovmitok.  Egy  közel  J_  u 
metszetben  «'/M  = 35°.  Az  előbb  kivált  plagioklászok  tehát  báziku- 
sabbak.  A szegélyük  jóval  savanyúbb,  az  An  molekula  itt  50%  alá 
is  süllyed.  Egyes  nagyobb  plagioklászokban  a külső  kontúrokat  követve, 
bőven  találni  zárványokat,  ami  gyors  növekedésükre  utal! 

Eltörött  plag.-lécek  is  előfordulnak.  E jelenségek  az  effuzió  mecha- 
nikai hatásának  tudhatok  be. 

Elváltozási  termék  gyanánt  kaiéit  és  chlorit  fordul  elő. 

Harwood  elemzéséből  (1.  tábl.  5.)  számított  OsANN-értékek 
szerint  a pécskői  kőzet  Osann  rendszerében  ugyancsak  .,Ragou“  és 
„Londorf“-típusok  közé  helyezendő: 


Típus  s 

A 

C F a 

c 

f 

n sor 

k 

SIO|% 

Ragou 55‘30 

6-23 

4-44  23-03  5-5 

4 

20-5 

6-2  fl 

080 

48-86 

Pécskő  54  02 

5-36 

4-89  25-48  4’5 

4-1 

21-4 

79  u 

078 

48-59 

Londorf 5272 

4-50 

4-80  28-45  3-5 

4 

225 

7-5  a 

0-81 

46.82 

A NiGGLi-féle  rendszerben  pedig  a 
magmacsoportba  kell  illesztenünk  :z# 

t h e r a 1 

i t h g 

abbroidos 

si 

al  fm 

C 

alk 

k 

mg 

metszet 

Theralithgabbroid . . . 
(Fournol,  Cantal) 

. 118 

22  42-5 

22 

13-5 

0-22 

054 

IV. 

Pécskő 

115 

22-5  415 

24-5 

11-5 

0-21 

0-62 

IV. 

Kauaiit 

(Kauai,  Hawai) 

. 109 

165  44 

27-5 

12 

0-18 

044 

IV. 

A leírt  kőzettípustól  kissé  különböznek  a Fécskő  lejtőjéről,  deli 
részéről  gyűjtött  példányok.  Általában  tömött  szövetűek,  némelyik 
kokkolitosba  hajló.  A DDK  vidéken  hólyagos  kőzetet  találunk. 


10  L.  c.  p.  168. 


ÚJABB  ADATOK  A SALGÓTARJÁNKÜRNYÉKI  STB. 


l!ll 

E kőzetféleséget  jellemzi  az  olivinbeágyazások  számának  csökke- 
nése és  a bazaltos-amfibolnak  jelentékenyebb  mennyiségben  való  fel- 
lépése. 

M.  a.  a hypokrist.-porfiros  alapanyag  igen  finom  szerkezete  tűnik 
elő.  E szerkezetet  főkép  a táblás  és  léceskifejlődósű  plagioklászok 
(labrador)  határozzák  meg,  melyek  közé  eldugottan  ékelődik  a bal- 
zsamnál, gyengébben  törő,  kocsonyásodó  és  festődő  nefelinitoid  üreg. 
Az  (ipatitok  ritkán  nagyobb  szemek  alakjában  is  előfordulnak. 

Beágyazásként  található  olivinek  (005 — 0*2  mm)  vasoxydtól 
barnásra  festődöttek,  főleg  a szegély  és  erek  mentén.  Az  augitok 
(0*1 — 05  mm)  sajátságai  már  nem  árulnak  el  oly  magas  Ti-tartalmat. 
Külön  figyelmet  érdemelnek  a 0-5 — 1 mm  nagyságú  amfibolok.  Nyúlt 
prizmatikus  alakokban  fordulnak  elő.  Terminális  lapok  a resorpciós 
folyamat  kapcsán  • eltűntek.  Pleochroizmusuk  erős:  a=  sárga,  / = 
barna.  A kioltás  szöge  a pontosan  nem  orientált  előforduló  metszetek- 
ben c/  = 8 — 13°  körül  ingadozott.  Opt.  tengelyek  disperziója  jelen- 
tékeny, p < u.  Tehát  tipikus  barna  bazaltos  amfibolok.  A magmatikus 
resorpc.ió  érdekes  jelenségeit  tüntetik  fel. 

Kivétel  nélkül  mindegyiken  látni  az  opacitos  szegélyt , melyet 
sűrűn  felhalmozott  magnetitszemek  alkotnak.  Ez  az  opacitos  szegély 
mindig  híven  visszatükrözi  az  eredeti  prizmatikus  alakot.  E szegélyen 
belül  az  ásvány  részleteit  kisebb-nagvobb  mértékben,  olykor  teljesen 
a resorpciós  termékek  váltják  fel.  A resorpciós  termékek:  aprószemű 
magnetit;  augit,  mely  vagy  kis  prizmák  alakjában  fordul  elő,  vagy 
„szivacsos  augit“  gyanánt  szabálytalan,  egymással  összefüggő,  egy- 
szerre kioltó  részekből  áll;  rhönit  0-05 — 0T0  mm  nagyságú,  vastagabb- 
vékonyabb  prizmák  és  lécek  alakjában  található,  pleochr.  jellegzetes: 
sötétzöldesbarna-sötétgesztenyebarna  (/)  vagy  vörösesbarna;  hol 
csillagszerűen  tűzdelve,  hol  pedig  60°  szög  alatt  hajló  rácsozatot 
alkotva  helyezkedik  el,  melynek  igen  szép  példáival  találkozunk  hason- 
lóan Soellner27  és  Rozlozsnik-Emszt28  tapasztalataihoz:  biotit  kis 
foszlányokban. 

A magm.  resorp.  teljes  pszeudomorfóza  képződéséig  is  vezet,  mikor 
az  amfibol  helyét  igen  gyakran  keskeny  augitszegéllyel  övezett  és 
augit,  rhönit,  magnetitból  álló  pszeudomorfóza  foglalja  el,  melynek 
felépítésében  az  alapanyagnak  is  szerepe  lehet  (erre  utal  az  előforduló 
plagioklász  és  festődő,  nefelines  üveg). 

Az  augit  és  amfibol  mennyisége  között  relatív  összefüggés  áll  fenn: 

27  Soellner  : Ueber  Rhönit  etc.  N.  J.  M.  Beil.  Bd.  XXIV.  p.  475 — 547. 

2#  Id.  ért.  p.  263-64. 


1!»2 


REICHERT  RÓBERT  DR. 


az  amfibol  nagyobb  mértékben  való  megjelenése  az  augit  mennyiségé- 
nek jelentékeny  csökkenésével  jár. 

Végül  a beágyazások  közé  számítható  plagioklászok  (0-1 — 0*6 
mm)  erősen  zónás  kioltása  említendő.  A max.  svmm.  kioltás  (25 — 35°) 
és  albit-karlsbadi  ikrek  konj.  kioltásai  kb.  Ab^An^  összetételre  utal- 
nak. Zárvány  gyanánt  magnetit  és  augit  fordul  elő  bennük. 

A nagy  földpátok  rohamosan  növekedtek,  amit  a kerületükkel 
parallel  helyzetben  bőven  előforduló  zárványok  bizonyítanak.  Egyik- 
ben egész  amfibol  pszeudomorfózát  találunk  bekebelezve. 

A kőzetben  helyenkint  kvarczárvány  található.  A mikroszkópi 
kiesinységű  legömbölyödött  kvarcszemeket  augitmikrolit-koszorú  veszi 
körül.  A kőzetbe  a homokkövön  való  áttörés  közben  kerültek. 

Somlyó.  A pécskői  gerinc  irányában,  délre  fekvő  <>  587.  Sötét, 
feketésszürke  kőzet.  A tömött  alapanyagban  ritkásan  eloszolva  talál- 
juk a porfirosan  kivált  elegyrészeket:  2 — 3 mm-es  üvegzöld  vagy  sárgás 
olivineke t,  1 — 3 mm  nagyságú  fekete  augitokai , helyenként  felcsillanó 
igen  vékony  plagioklász-tüket,  végül  vékony,  rozsdaszíníí  prizmákat 
(elváltozott  amfibolt). 

M.  a.  az  alapanyag  szöveti  szerkezete  holokristályos- 
porfirosnak  nevezhető.  Legnagyobbrészt  unduláló  kioltású  plagioklász- 
szövedék  alkotja,  melybe  kevés  apatit,  magnetitszemek,  erősen  szer- 
pentinesedett  olivinek,  augitok , őíotíípikkelyek  és  pia  giokl  ász-lécek 
(labrador)  illeszkednek.  Az  alapanyag  e finom  szövedékébe  ékelődő 
üveg  kétségtelenül  ki  nem  mutatható,  bár  a sósavtól  kocsonyásodó  és 
jól  festődő  részletek  nefelines  üvegre  utalnának,  de  származhatnak  a 
festéket  szintúgy  jól  megkötő  bomlástermékektől  is. 

A beágyazások  gyanánt  előforduló  olivinek  színtelenek,  a szerpen- 
tinesedés  teljes  pszeudomorfóza  képződéséig  is  terjed.  A chrizotil  mel- 
lett itt  is  előfordul  az  iddingsitnek  tartott  képződmény.  A 0‘2 — 0-6  mm 
nagyságú  idiomorf  augitok  világos,  sárgászöldes  színűek,  gyakran  kor- 
rodáltak. A nagyobbak  a diopszidos  sorhoz  tartoznak,  a kisebbek  több 
titánt  tartalmaznak.  Az  amfibol  helyén  kizárólag  a már  ismertetett 
resorp.  pszeudomorfózákat  találjuk. 

A plagioklász  léces  és  táblás  metszetekben  fordul  elő.  Általában 
zónás.  A balzsamnál  jóval  erősebb  fénytörése,  20 — 33°  max.  kioltás 
a symm.  zónában  labradorva  utal,  egyik  karlsbadi  ikernél  1 = l'f, 
« M = 30  , 2 = 55°,  melyből  összetétele  AbH,  Anw. 

Gyakran  találkozunk  kalcit-  és  chloritosodással.  A kőzetben 
különben  vannak  kalcit-  és  zeolitgeodák. 

A mikroszkópi  vizsgálat  alapján  a somlyói  kőzetet  földpát 
bazaltnak  is  tekinthetnők.  Az  elemzés  (1.  tahi.  fi.)  és  a belőle 


ÚJABB  ADATOK  A SALGÓTARJÁN  KÖRNYÉKI  STB. 


19.1 

számított  Osann-,  illetve  NiGGLi-fóle  értékek  szerint  á 1 m e net  i 
típussal  van  dolgunk:  bazalt-bazanitoid  között. 

Osann  rendszerében  az  alkáli-provincia  típusos  képviselői  közé  a 
somlyói  kőzet  nem  iktatható,  de  teljes  mértékben  illeszkedik  a követ- 
kező típusok  közé: 


Típus  s A C F a c f n sor  k SiO»°/o 

Oroville39 57-43  4 46  4*51  24-36  4 4 22  77  a 095  31*27 

(plagioklászbazalt) 

Somlyó  55-57  5‘48  504  23’39  4 8 4’5  207  7 6 u 0 84  49'34 

Serrado30  5533  5‘83  5‘83  21‘04  5'5  5‘5  19  7*1  fi  0'82  4770 


(trachidolerit) 

Niggli  rendszerében  a gabbrodioritos  és  t h e r a 1 i t h- 
ir  a b b r o idős  magmatípusok  közé  kerül  a következő  kőzetek  mellé:*1 


si  al  fm  c alk  k mg  metszet 

Noritdiorit  122  25  40  23  12  023  0‘43  IV. 

(Tripyramid  Mt„  N.  H.) 

Somlyó  122  235  39.5  245  125  024  0'60  IV. 

Thcralithgabbro 120  23'5  40  23  13*5  030  0*49  IV’ 

(Fournol,  Cantal)  . 


Kővár.  (Mikó-puszta  m.).  A „Kővár"  Salgótarjántól  ENv-ra,  a 
Karanesalja-felé  vivő  út  mentén  kibukkanó  telér.  A homokkövén  való 
áttörés  kontaktusa  jól  feltárt,  a mellékkőzet  megpörkölődött,  breccsia- 
szerű.  Belőle  zárvány  gyanánt  jókora  darabokat  találni  az  eruptív 
kőzetben  is. 

A dyke  kőzete  szürkés-fekete,  benne  kisebb-nagyobb  elnyújtott 
hólyagok  vannak.  E hólyagos  üregeket  limonitos  és  salakos  bevonat 
kérgezi.  Szembetűnők  e kőzetben  a félcentiméter  nagyságot  is  elérő 
olivinzárványok,  augitcsomók  és  a jókora  oligoklász-földpátok.  Gya- 
koriak továbbá  a zsírfényű  kvarc-  és  a homokkőzárványok,  melyeket 
a kőzet  az  erupció  folyamán  kebelezett  magába.  Nem  ritkák  a szép, 
tűalakú  fehér  zeolit-kristályokkal  teletűzdelt  geodák  sem. 

M.  a.:  az  alapanyag  szöveti  szerkezetét  üvegben  gazdag,  hypo- 
kristályos  porprosnak  találjuk.  Az  üveg  salakos,  barnaszínű;  bőven 
tartalmaz  sötétbarna,  finom  ilmenit- tűket  zárvány  gyanánt,  melyek 
helyenkint  60c  alatt  metsződő  rácsozatot  alkotnak.  Ezek  a tűk  be- 
nyomulnak a nagyobb,  többnyire  táblás  földpátokba  is.  Az  alapanyag 
elegyrészei:  apatit,  eloszoltan  magnetit-szemek,  szerpentinesedett 

olivin.  nagyszámban  nugit  és  plagioklász.  Ez  utóbbiak  között  az 
.465u  Ansfí — AbM,  An-,n  összetételű  labrador-hytownit-sor  képviselői  sze- 

39  Osann:  L.  c.  II.  p.  19. 

30  Osann:  L.  c.  II.  p.  28. 

31  Niggli-Beger:  L.  c.  p.  126.  és  p.  168. 


Földtani  Közlöny.  LV.  köt.  1925. 


13 


194 


KEICHERT  RÓBERT  DR. 


lepelnek.  Figyelemreméltók  továbbá  01 — 0-2  mm  átmérőjű  nnalcim - 
kitöltések.  Rendesen  vörösbarna  vasoxidos  termékek  kísérik. 

Beágyazások  gyanánt  erősen  korrodált  és  jelentékeny  mértékben 
szerpentinesedett  0*2 — 05  mm-es  olivinek,  továbbá  nagyobb  számban 
szereplő  ibolyásszegélyű  titánaugitok  említendők.  Ez  utóbbiak  tipikus 
homokóraszerkezete  olykor  már  parallel  poláros  fényben  is  előtűnik. 
A magma  oldó  hatása  következményekóp  előálló  szivacsos  és  zegzugosan 
határolt  alakoknak  szép  példáival  találkozunk.  Zárványként  magnetit. 
zöldesbarna  pikotit,  gyakran  üvegzárványok  fordulnak  elő.  Ikrek,  csil- 
lagalakú rozetták  lépten-nyomon  találhatók.  Az  amfibol  utáni  jelleg- 
zetes resorp.  pszeudomorfozák  csak  elvétve  fordulnak  elő,  mindössze 
ércszemek  sűrű  tömegéből  állanak. 


Külön  kell  megemlékeznünk  a 015 — 0‘30  mm  nagyságú,  rombus- 
és  romboid-alakú  földpátokvól,  melyek  a kikristályosodás  késői  idő- 
tartamáig növekedtek.  Ezekbe  benyomulnak  az  alapanyag  rendkívül 
vékony  ilmenit-tűi,  találunk  bennük  magnetit-  és  augit zárványokat  is. 
Fénytörésük  a balzsamnál  mindig  erősebb,  erősen  zónás  kioltásuk  jel- 
legzetes. Plagioklászok,  de  a közelebbi  meghatározást  az  albit-ikrek 
hiánya  lehetetlenné  tette. 

Végül  a O'l — 02  mm  nagyságú  és  sugarasan  rendezett  augit- 
mikrolit-koszorúval  körülvett  kvarcszem  ekei  említjük,  mint  a kőzetbe 
került  zárványokat. 

A kővári  bazanitoida  Vitális  István  által  ..szigligeti  típusá- 
nak nevezett  balatonmenti  magnetites  - ilmenites  - bazanitoidhoz  igen 
nagy  hasonlóságot  árul  el.  A környék  ismertetett  kőzetei  közöt i 
trichites,  barna  üvegbázisával  tűnik  ki.  Egyébként  a salgói  kőzethez 
áll  legközelebb. 

Az  elemzések  két  különböző  darabból  készültek  (1.  tábl.  3.  és  4.). 
Szerintük  a kővári  kőzet  Osann  „Londorf“-tipusával  (trachidolerit) 
rokon. 


I J AH H VONTOK  A SALGÓTARJÁN  KÖRNYÉKI  STB. 


195 


Tipus  s A ('  F a u.  f n sor  k Si02°A* 

kővár  a)  53-81  5-32  463  2629  4‘4  3‘8  21*8  7‘0  p 07  9 46‘28 

Harwood  elemző 
séhől  számítva 

kővár  b)  5363  476  .V43  25  99  4 4'5  21  5 6’3  p 0 82  46  39 

Endrédy  elemzé- 
séből számítva 

Londorf 5272  4 50  480  2845  3’5  4 225  7'5  a 081  4682 


A számított  NiGGLi-féle  értékek  alapján  kőzetünket  a I li  e ra- 
li t h g a li  I)  r o i (1  magmaceo  portba  sorozhatjuk: 

si  al  fm  c alk  k mg  metszet 

Thcralithgabbro  118  22  42"5  22  135  022  0"54  IV. 

(Fournol.  Cantal) 


Pécskő 115  225  41*5  24\5  115  ü‘21  062  IV. 

kővára) 112  21*5  40  27  11  5 0*29  055  IV/V. 

kővár  b) 112  22  40  5 275  10  0 37  0 54  V. 

kauaiit 109  165  44  275  12  0 18  0'44  IV. 


(kauai,  Hawai) 


Az  OsAUti-számokból  összeállított  differenciációs  táblázat: 
(az  s értéke  É-ról  D felé  haladva  emelkedő) 


Lelőheiy 

s 

A 

c 

F 

a 

c 

f 

n 

sor 

k 

Siü2  % 

Eresztvény  . . 

48*83 

5"  72 

4-55 

30-63 

42 

33 

225 

79 

a 

066 

44-66 

Kis-Salgó  .... 

52-81 

612 

4-20 

26-55 

5-0 

3-4 

21-6 

7"5 

a 

074 

46-78 

Kővár  a) 

53-81 

5-32 

4-63 

26-29 

44 

3-8 

2P8 

70 

p 

079 

46-28 

Kővár  b) ... . 

53-63 

476 

543 

2599 

4 

45 

21-5 

63 

p 

0-82 

46-39 

Pécskő  

5402 

536 

4-89 

25-48 

4-5 

41 

2P4 

7-9 

a 

0-78 

48-59 

Somlyó 

55-57 

5-48 

5-04 

2339 

4-8 

4"5 

20-7 

76 

a 

0-84 

4934 

,4  Niggli -számokból  összeállított  differenciációs  táblázat: 


Lelőhely 

si 

— 

qz 

„ 

P 

h 

al 

fm  I 

n 

C 1 

alk 

k 

mg 

c/fm 

met- 

szet 

Eresztvény 

95 

—49 

0-46 

009 

15-2 

20 

465 

225 

11 

0-21 

0-53 

049 

IV. 

Kis-Salgó  . . 

108 

—44 

3-75 

0-53 

10-3 

22 

41-5 

23-5 

13 

0-25 

0-54 

0-57 

IV. 

Kővár  a)  . . 

112 

—34 

4-72 

055 

25-1 

2P5 

40 

27 

11*5 

0-29 

0-55 

0-675 

I V/V. 

Kővár  b)  . . 

112 

—28 

3-85 

0-64 

263 

22 

40-5 

27-5 

10 

0-37 

O 

Ln 

O 

Cs 

00 

V. 

Pécskő 

115 

—31 

2-83 

0*51 

19-0 

22-5 

41-5 

24-5 

11*5 

0-21 

0-62 

0-59 

IV. 

Somlyó .... 

122 

—28 

3-32 

0-52 

232 

235 

39-5 

24-5 

125 

024 

0-60 

0-61 

IV. 

A Salgótarján-környéki  bazaltos  kőzeteken  végzett  vizsgálatok 
eredményekép  tehát  megjegyezzük: 


13 


1% 


FERENCZI  ISTVÁN  DR. 


1.  e kőzetek  tipikus  nefelinbazanitok  és  bazanitoidok.  délen  át- 
meneti típussal  a földpátbazaltok  felé; 

2.  a magmatikus  differenciádé  északról  dél  felé  haladva  a kovasav- 
tartalom  fokozatos  gyarapodásában,  az  anortittartalom  emelkedésében 
és  a vasmagnéziumtartalom  csökkenésében  nyilvánul  (1.  diff.  tábl.  és 
diagrammot  22.  ábra) ; 

3.  a balatonvidéki  bazanitoidokkal  sokban  feltűnő  a hasonlatosság. 
Végül  őszinte  köszönetemet  fejezem  ki  Mauritz  Béla  professzor 

úrnak,  aki  szíves  volt  munkámban  irányítani. 

Készült  a budapesti  kir.  m.  Pázmány  Péter  Tudományegyetem 
Ásvány-kőzettani  Intézetében  1925. 


ADATOK  A BUDA-KO VÁCS1  HEGYSÉG  GEOLÓGIÁJÁHOZ. 

— A 23.  ábrával.  — 

Irta:  Ferenczi  István  dr.* 

Szakembereink  előtt  ismert  tény  az,  hogy  az  összeomlás  után  a 
Földtani  Intézet  munkásságát  a praktikus  élet  követelményeinek 
szolgálatába  állította,  amikor  megkezdte  megmaradt  szénterületeink 
modern  áttanulmányozását.  E munka  kezdetén  az  esztergomi  medencét 
tanulmányozó  csoportba  nyertem  beosztást  én  is  s feladatom  lett  a 
medence  K-i  peremének  s azzal  együtt  a Buda-Kovácsi  hegység  Ny-i 
oldalának  tanulmányozása.  A feladatot  1919 — 1920-ban  végeztem  el,' 
de  ez  a munkám  adott  alkalmat  arra,  hogy  az  Intézet  Vezetősége 
1924-ben  ismét  a Buda-Kovácsi  hegység  tanulmányozását  bízza  reám. 
Újabb  feladatom  annak  a területnek  feldolgozása  lett,  amely  egyrészt 
a fővárosi  felvételek,  Schafarzik,  Pálfy,  Schréter  felvételei,  másrészt 
Rozlozsnik,  Schréter  szénfölvételei  közé  esik,  hogy  a Budapest  É-i 
térképlapnak  a fenti  munkákból  kimaradt  része  is  reambuláció  alá 
kerüljön. 

Munkaterületemen  neves  elődök  tiszteletreméltó  sora  dolgozott;  elég, 
ha  a Szabó,  Hantken,  Hofmann,  Schafarzik  neveket  említem  meg. 

Az  irodalmat,  az  egyes  képződményeket  nem  óhajtom  ismertetni, 
ezeknek  essay-szerü  összefoglalását  mindannyian  ismerjük  a Schafar- 
ziK-féle  térképmagyarázóból.2  Pár  dologra  a képződmények  sorrendjé- 
ben mégis  ki  kell  térnem,  hogy  aztán  a geomorfológiai  megfigyelések 
alapján  a paleogeográfiai  kép  megrajzolására  térhessek  át. 

* Előadta  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  J 5)25  december  2-án  tartott  szakülósón. 

' V.  ö.  a m.  kir.  Földtani  Intézőt  Évi  jelentése  1920 — 23-ról.  p.  40. 

2 Schafarzik  F.:  Budapest  'és  Szentendre  vidéke.  1902. 


ADATOK  A BUDA-KOVÁCSI  HEGYSÉG  GEOLÓGIÁJÁHOZ. 


197 


A mezozoikum  üledékeiből  begyűjtött  kövületanyagomat  Kutassy 
dr.  ismertette3 4 5  s ő foglalkozott  a szintezés  kérdésével  is.  A triász 
sorozatából  egy  kérdéssel  szeretnék  foglalkozni  és  pedig  a porózus, 
szerteomló  mészkő  és  dolomit  kérdésével.  Kutassy  legújabb  vizsgálatai 
azt  mutatják,  erre  különben  Pálfy4  is  reáutalt  már,  hogy  a remete- 
hegyi és  a fazekashegyi  faunák  elválasztható  geológiai  szinteket 
képviselnek.  Pálfy5  megemlékezik  arról  is,  hogy  a porrá  hulló  mészkő 
több  helyről  ismeretes  a budai  hegyekben,  ahol  régebben  a dolomit- 
területekhez  sorozták,  de  a típusos  porrá  széthulló  dolomit  előfordulása 
is  több  helyről  ismeretes.  Porrá  széthulló  dolomitot  említ  ép  dolomitok 
közepette  Vendi.  Aladár8  is  a Csíki  hegyekből,  ilyen  van  a Gellért- 
hegy K-i  oldalában  stb.  Úgy  látszik,  hogy  a mészkőnek  és  dolomitnak 
ez  a sajátságos  elváltozása  nincs  határozott  szinthez  kötve  s így  való- 
színűen nem  eredeti  képződésű.  Utólagos  elváltozásra  következtetek 
abból,  hogy  ezt  a kifejlődést  csak  ott  találtam  meg,  ahol  törésvonala- 
kat s velük  együtt  néha  a biztos  forráéüledékeket  is  kijelölhettem  és 
abból,  hogy  a törésvonaltól  vagy  a törésvonalak  metszéspontjától 
távolodva,  a dolomit,  a mészkő  normális  kife jlődésű  lesz.  A köviilet- 
anyag,  amint  ezt  a remeteszorosi,  a hidegkúti,  a nagykovácsi  kőbányák- 
ban megfigyelhettem,  megvan  a kemény  mészkőben  is,  de  abból  csak 
akkor  szabadítható  ki,  ha  a mészkő  a törésvonalhoz  közelebb  eső 
részen  porráválóbb  lesz.  A fentiek  alapján  a triászdolomitnak  és 
mészkőnek  ezt  a sajátságos  megjelenési  formáját  utólagos  elváltozás- 
nak tulajdonítom,  ami  nem  zárja  ki  annak  lehetőségét,  hogy,  amint 
ezt  Pálfy7  magyarázza,  a faunák  sajátságos  fáciesű  kialakulásában 
a triász  tengeralatti  források  szelepet  játszottak.  Arra  a kérdésre, 
hogy  mi  ez  az  alakváltozás,  még  nem  tudok  felelni.  Kérésemre  Sürü 
•vegyészmérnök-hallgató  gondos  vizsgálattal  állapította  meg  a behozott 
dolomitok  és  mészkövek  legfontosabb  alkotórészeit  s bár  a két  mészkő- 
elemzés ugyanazon  darab  még  teljesen  ép  s porrá  omló  részletéből, 
a két  dolomitelemzés  egy  dolomitporból  s a por  között  épen  maradt 
részletből  készült,  amint  a táblázat  mutatja,  köztük  lényeges  eltérés 
nincs.  Míg  a mészkő  tisztább  módosulatba  ment  át,  a dolomitban  nem- 
csak a szennyező  anyagok  szaporodtak  fel  a bomlással,  hanem  a Ca- 


3 A Magyarhoni  Földtani  Társulat  1925  december  2-án  tartott  „A  budai  triász'1 
című  előadásában. 

4 Pálfy  M.:  Tengeralatti  forráslerakódások  a budapesti  triászkorú  képződ- 
ményekben. (Földtani  Közlöny,  L.  kötet,  p.  19.) 

5  Pálfy  M.:  Ugyanott,  p.  18. 

8 Vendl  A.:  Reambuláció  Budaörs  környékén.  (A  m.  kir.  Földtani  Intézet  Évi 
jelentése  1917— 1919-ről,  p.  47.) 

7 Pálfy  M.:  Loc.  cit.  p.  19. 


19b 


FERENCZI  ISTVÁN  DR. 


Ép  mészkő 

Porózus 

mészkő 

Ép  dolomit 

Szétporlott 

dolomit 

Remetehegy, 

N agy kőbánya 

Solymár,  Aui  dér  öden-tető 

SiO» 

Fe203  -p  ALÓ,  

MgO 

CaO 

CO. 

0-71  % 
3-48  „ 
371  „ 
46-65  „ 
45-13  „ 

0- 48  % 

1- 67  „ 
0"16  „ 

54*55  „ 
44  07  „ 

021  % 
118  „ 
14-48  „ 
37-36  „ 
47  02  „ 

0 42  % 
■i  75  „ 
19'41  „ 
28-47  „ 
47-88  „ 

Összesen : . . 

99-68  „ 

100-93  „ 

100-25  „ 

99-93  „ 

CaC03  molekula  % 

91-48  „ 

96'68  „ 

68"76  „ 

55"59  „ 

MgCOa  „ 

8-52  „ 

3-32  „ 

3124  , 

44-41  „ 

Kén 

N y 

0 111 

o k b 

a n. 

éB  Mg-arány  is  megváltozott  a Mg  javára.  Talán  a mészkő  és  dolomit 
hosszú  időn  át,  gyenge  hatóerők  (gyenge  szénsavas  víz?,  kismértékű 
exhalációk?)  révén  való  elváltozására  gondolhatunk,  valami  olyan 
folyamatra,  aminő  az  atmoszferiliák  hatására  porlasztja  szét  a mész- 
követ s a dolomitot.  Ennek  a lassú  hatóerőnek  s nem  gyors  kilúgzás- 
nak  eredménye  a dolomit  és  a mészkő  állandóbb  módosulatba  való 
elváltozása.  Ott,  ahol  ezek  a törések  mentén  jelentkező  hatások  ható- 
körébe kövületes  szintek  is  belekerültek,  a kövületek  héja  is  elváltozott, 
elvált  a környezettől  s jól  kipreparálható  lett,  viszont  a hatások  nem 
kövületes  szintekben  is  érték  kőzeteinket  s akkor  kövületnélkiili 
mészkő-,  dolomitpor  állott  elő.  Sőt,  amint  ezt  Hof.mann8  leírja,  a 
Zugligetben,  a Kissvábhegyen  s a Lipótmezőn  a nummulinás  mészkő 
szétporlását  is  észlelte. 

A bejárt  terület  eocén  üledéksorozatának  legidősebb  tagjait  két- 
féle kifejlődésben  ismerem.  Nagykovácsi  vidékén,  amint  ezt  Hantken" 
klasszikus  kutatásaiból  ismerjük,  a dorogi  kifejlődéstől  csak  keveset 
különböző,  teljes  eocén  rétegsor  fejlődött  ki.  Ebből  a solymári  Fels- 
berg  D-i  oldalán  két  édesvízi  mészkőfolt  van  á felszínen  meg,  az  Auf 
dér  öden-tető  É-i  lábánál  pedig  az  orbitoidás  mészkő  alatt  egy  elegyes 
vízi,  kövületes  szinttáj  foszlányait  mutathatjuk  ki.  Az  édesvízi  mészkő 
a nagykovácsi  bányákból  ismert  alsó  édesvízi  mészkővel  egyezik  meg 

M Hof.mann  K.:  A buda-kovácsi  hegység  földtani  viszonyai.  (A  in.  kir.  Földtani 
Intézet.  Évkönyve,  I.  1871.  p.  220.) 

* Uantken  idevágó  munkáinak  sorozatát,  lásd  Schafar/.ik:  Budapest,  Szent 
endre- térképmagyarázóban. 


ARITOK  A BURA-KOVÁCSI  HEGYSÉG  GEOI.ÓGIÁJÁHO/. 


199 


teljesen,  az  elegyes  vízi  kövületes  szinttáj  |>edig  a jóval  magasabb 
szintű  felső  elegyes  vizit  képződményhez  tartozik.10 

Budakeszi  környékén  más  a kifejlődés;  itt  alsó  szintjében  durva 
obráziós  konglomerát,  felső  részében  szénnyomos,  agyagos,  kövületes, 
mészmárgás,  milioideás  mészköves  szint  alakult  ki  Az  alsó,  konglo- 
merátos  csoportot  területemen  eddig  a hárshegyi  csoporthoz  vették, 
legújabban  pár  pikkelyben  Pálfy11  mutatta  ezt  ki  a valóságnak  meg- 
felelő helyzetben  a János-hegy — Svábhegy-gerinc  Ny-i  lejtőjén.  Nekem 
a makkosmáriai  erdőőri  ház  felett,  a pátyi  határban  sikerült  ezt  a 
szintet  kimutatnom,  legszebb  feltárásban  a budakeszi  katonaszanató- 
rium  területének  Ny-i  részén  van.  A rétegcsoport  rőtvörös  terra  rossa- 
val  összekötött  rfo/o/w/tkavicsokból  áll,  a virágvölgyi  és  a makkos- 
máriai pikkelyekben  homokkődarabok  mellett  porfir- féle  eruptivumok 
teljesen  mállott.  és  bomlott  kavicsait  találjuk  benne.  Ezek  azok  a 
kavicselőfordulások,  amelyekről  először  Szabó12  ad  hírt  s amelyeket 
Hofmann18  később  a nummulinás  mészkő  konglomerátos  padjaihoz  vett. 
Érdekes  kérdés,  hogy  azok  az  eruptivum  kavicsok,  amelyeket  Hofmann14 
még  a Zugligetből,  a Guggerről  és  a Csíki  hegyekből  említ,  nem  ebbe  a 
szintbe  tartoznak-e?  Ez  a budai  hegységrészlet  első  transzgressziójának 
elterjedésére  volna  érdekes  adat.  A felső  csoport  Hofmann  fontai 
csoportja,  amely  a budakeszi,  ú.  n.  pusztatemplommezői  árok  mentén 
kibukkanó  legmélyebb  részében,  — úgy  látszik,  — alul  szenes  rétegek- 
ből, agyagokból  s kövületes  mészmárgából  áll,  de  már  itt  is  bitumenes, 
milioideás  mészkő  jelentkezik  felette.  A katonai  szanatórium  területén 
csak  a pár  méter  vastag  milioideás  mészkő  van  meg  s hasonló,  helyen- 
kint  szarukőg uniókat,  doíowíídarabokat  tartalmazó  lemezes  mészkő 
következik  a hármaskuttetői  s a makkosmáriai  előfordulásokban  is, 
amint  ezt  Pálfy  közléseiből  tudom.  Amíg  a HoFMANN-féle  lelőhely 
alig  ad  valami  útbaigazítást  a „fornai“  szintnek  helyzetére,  a katonai 
szanatórium  útjainak  friss  bevágásaiban  a dolomit  felett  hatalmas 
területen  találjuk  a vörös  alapkonglomerátot,  felette  az  alig  pár  méte- 
res milioideás  mészkövet  s ezen  konkordáns  településsel  a normális 
nummulinás-orbitoidás  mészkövet,  itt  a sorozat  sorrendje  élesen  meg- 
állapítható. 

A nummulinás-orbitoidás  mészkőcsoportot,  az  eocén-sorozat  követ- 
kező tagját,  transzgressziv  kifejlődésében  nagyobb  elterjedésben  tér- 

10  Hantken  M.:  Új  adatok  a buda — nagykovácsi  hegység  és  az  esztergomi  vidék 
föld-  és  őslénytani  ismeretéhez.  (Értekezések  a term.-tudományok  köréből,  1889.  XIV.  k.) 

11  Kéziratban  levő  térképén. 

12  Szabó  J.:  Pest-Buda  környékének  földtani  leírása.  1858.  p.  56. 

13  Hofmann  K.:  Loc.  cit.  p.  233. 

14  Hofmann  K.:  Loc.  cit.  p.  233. 


200 


FERENCZI  ISTVÁN  DR. 


képeztem.  Lényeges  azonban  mindössze  a pátyi  határban  való  eddig 
nem  ismert,  jóval  nyugatibb  előfordulása,  ahol  az  országúitól  D-re 
levő  vadászház  táján  nagyobb  területet  borít  az  apró  kővágó-gödrök- 
ben. E rétegcsoportban  Nagykovácsitól  ÉK-re,  a Kálváriahegy  DK-i 
lejtőjén  s a solymári  Auf  dér  Öden-tetőn  tufás  közbetelepüléseket 
ismerek. 

A briozoumos  márgacsoportot  a Hofmann  által  is  kijelölt  puszta- 
templom-mezői  kis  előforduláson  kívül  a katonai  szanatórium  területé- 
nek DK-i  részén  találtam  meg  a nummulinás  mészkő  fedőjében.  Itt 
típusos  kifejlődésű,  rengeteg  briozourranol,  míg  Budakeszitől  D-re,  a 
Grosser  Heuwinkel  É-i  oldalán  futó  oldalvölgy  mentén  a kovásodotl 
típus  van  meg.  Az  említett  oldalvölgy  É-i  oldalára  is  áthúzódó  ková- 
sodott  briozoumos  csoport  felett  jól  észlelhettem  a következő  tag,  a 
budai  márga  megegyező  települését.  Azaz,  helyesebben,  a kovás,  brio- 
zoumos csoportra  először  laza,  diato /»ea-palaszerű  kis  rétegsor  települ, 
olyan,  aminőt  Vendl15  Budaörsről  említ  s csak  erre  következnek  a mész- 
köveknek is  beillő  budai  márgarétegek.  Ez  utóbbiakat  típusos  kifejlődés- 
ben a Makkosmáriáig  benyúló  medenceszerű  részlet  É-i  oldalán  látjuk, 
a budakeszi  Kálváriahegyen  a nummulinás  mészkövén  ülnek.  A két 
szanatórium  közti  területen  vagy  a két  képződmény  határfelületén, 
vagy  átmenetes  részén  vagyunk. 

Üledéksorozatunk  következő  tagja  a hárshegyi  homokköc&oyovi 
volna.  Ennek  tárgyalása  előtt  azonban  meg  kell  emlékeznem  egy  saját- 
ságos képződményről,  amely,  úgy  látszik,  új  tagként  iktatódik  soro- 
zatunkba. Toborffy  Géza  szíves  közléséből  tudok  először  erről  a 
hárshegyi  homokkő  alatt  fekvő  szürke  agyagos,  növénytörmelékes, 
markazitgumós  üledékről,  amelyet  kútieméi yítésnél,  90  m kemény  hárs- 
hegyi homokkövön  való  áthatolás  után  értek  el  a hidegkúti  Steinriege- 
len.  Sajnos,  ezen  a helyen  már  csak  átmosott  formában  láttam  ezt  az 
üledéket,  de  azonosnak  vehettem  azzal  a képződménnyel,  amely  a 
solymári  Auf  dér  öden-tető  K-i,  az  országútra  néző  lejtőjén  van  a 
hárshegyi  homokkő  apró  foszlányai  alatt.  Itt  laza,  szürke  agyagszerű, 
néha.  likacsos,  kilúgzottnak  látszó  féleségek  mellett  fehéres  vagy  külön- 
bözően festett,  gyengén  palás,  növénytörmelékes,  tufaszerű  kőzetek, 
édesvízi  kvarcitok  fordulnak  elő  s hasonló  képződmények  törmelékét 
láttam  Nagykovácsitól  Ny-ra  is.  Hasonló  képződményt  írt  le  Vadász1* 
a csővár-nézsai  csoportból,  Schréter17  a pilisborosjenői  fúrásból  említ 

15  Vendi.  A.:  Loc.  cit.  p.  46. 

,w  Vadász  M.  E.:  A Duna-balparti  idősebb  rögök  őslénytani  és  földtani  viszo- 
nyai. (A  in.  kir.  Földtani  Intézőt  Évkönyve,  XVIII.  1910.  p.  162.) 

17  Sc.hrí:ter  Z.:  A pilisborosjenői  mélyfúrás  geológiai  eredményei.  (Földtani  Köz- 
löny, XXXIX.  1909.  p.  10.) 


ADATOK  A BUDA-KOVÁCSI  HEGYSÉG  GEOLÓGIÁJÁHOZ. 


201 


a hárshegyi  homokkő  és  a dolomit  alaphegység  közötl  7 m vastag, 
részben  limonitosan  barnára  festett,  részben  kékesszürke  agyagot, 
legújabban  Roth  K.ls  a Vörösvár-Piliscsaba  közti  lipinahegyi  fúrás- 
ból említ  hasonló  dolgokat  és  ilyen  üledékeket  láttam  a hárshegyi 
homokkő  alatt  a triász  felületén,  a Nagyszál  É-i  oldalán,  Szendehely 
vidékén.  Bár  Vadász  a benne  talált  meletta- pikkelyek  alapján  a budai 
márgával  gondolja  egyenértékűnek,  legalább  is  magasabb  részükben, 
terresztrikus  képződményeket  látok  bennük,  az  említett  piliscsabai 
fúrásból  édesvízi  csigák  kerültek  ki  Roth  K.1"  szerint  belőlük;  részben 
talán  apróbb-nagyobb  geizirek  üledékei  lehetnek  az  infraoligocén 
abrázió  alatti  szárazföldön,  ami  természetesen  nem  zárja  ki  azt,  hogy 
képződésük  a budai  márga  visszahúzódó  tengerének  partjain  meg- 
kezdődött. 

A hárshegyi  homokkőesopovtot  Nagykovácsi — Solymár — Hidegkút 
táján  jóval  elterjedtebbnek  térképeztem,  viszont  Budakeszi  vidékén, 
részint  a már  ismertetett  alapkonglomerát,  részint  az  elkülönítendő 
fiatalabb  homokkőcsoport  javára  a hárshegyi  homokkő  borította  terület 
kisebb  lett.  Rendesen  durva  konglomerátos,  néha  aprószemíí  homok- 
köves, több-kevesebb  kovasavas  kötőanyagú  rétegcsoportunk  az  időseb- 
beken át  messze  felmászik  az  alaphegységre,  a nagykovácsi  Kopasz- 
riegelen  510  m körül  vannak  legmagasabb  foltjai.  Eltérő  kifejlődésűek 
rétegeink  a budakeszi  Hosszúhajtáshegy  É-i  részén,  ahol  egyenletes, 
finoinszemíí  s majdnem  kötőanyag  nélküli  homokkövet  fejtenek  és  a 
briozoumos  rétegcsoport  elkovásodott  részeivel  csalódásig  egyező  a 
Feketehegyek  és  az  Am  Felsen-csoport  D-i  lábánál,  de  ezeken  a helye- 
ken ott  vannak  közelükben  a típusos  rétegek  is.  Egyes  helyeken,  így 
a Feketehegyek  lábánál  opálos  darabok  vannak  a hárshegyi  homokkő- 
csoportban,  kétségtelen  bizonyítékaiul  a hárshegyi  domo  Adócsoport 
legalább  helyenkint  geizirek  szolgáltatta  kovasavas  kötőanyagának. 

Budai  típusú  kiscelli  agyagot  a bejárt  területen  nem  ismerek. 
Hidegkút  környékén  a medencét  homokos  részletekkel  váltakozó  agya- 
gok töltik  fel,  kevéssel  tisztább  agyagos  rétegcsoport  van  Budakeszi 
mellett  a Kálváriahegy  Ny-i  oldalán . Foraminiferás  faunát  csak  az 
utóbbiból  nyertem  ki,  tehát  csoportunkat  teljes  bizonyossággal  lehet 
a magasabb,  felső  oligocén  rétegcsoportba  sorozni.  Hantken  a nagy- 
kovácsi medencéből,  az  ördögárokból  említ  foraminiferás  kiscelli  agya- 
got. sajnos,  ezeket  ma  nem  látni  feltárásban.  Hasonló,  de  helyenkint 
laza  homokkőbe  átmenő,  vékony  pados  rétegek  töltik  ki  Budakeszitől 

18  T.  Roth  K.:  Paleogén  képződmények  elterjedése  a Dunántúli  Középhegység 
északi  részében.  (Földtani  Közlöny,  LTII.,  1923.,  p.  13.) 

18  1'.  Roth  K.:  Ugyanott,  p.  13. 


FERENCZl  ISTVÁN  I)R. 


202 


Ny-ra  a Hosszúba jtásvölgy  felső  részét;  ez  a medencerészlet  az  általá- 
ban Ny-i  irányú  dőlések  alapján  nem  tartozik  a budaörs-törökbálinti 
medencerész  let  be  z,  a Ny-ra  nyitott  zsámbéki  medence  széle  volt. 

A ??.eca/én-sorozatból  felemlítésre  érdemes,  hogy  a Páty  vidékéről 
ismert  szarmata- mészkő  erősen  töredezett,  a törések  mentén  a felső 
oligocén  foltjai  becsípődtek  a szarmata-pikkelyek  közé,  tehát  a szarma- 
tát követő  időkben  is  voltak  erős  kéregmozgások.  Érdekes  a svábhegyi 
típusú  édesvízi  mészkőnek  jóval  alacsonyabb  szintben  való  megjelenése 
a pátyi  út  mentén  és  a telki-budajenői  alaphegység  szegélyén,  végül  a 
fiatalabb  édesvízi  mészkő nek  újabb  s magasabban  való  előfordulása 
a máriaremetei  templomtól  ÉK-re  levő  kis  tetőn,  ahol  a hárshegyi 
homokkő  és  a nummulinás  mészkő  között  a várhegy-fazekashegyi  törés- 
vonal folytatását  jelzi. 

A következőkben  elsősorban  a bejárt  terület  s azzal  kapcsolatban 
a Pilis — Buda-Kovácsi  hegycsoport  mezozoikumának  tektonikájával 
szeretnék  foglalkozni.  Mai  állapotában  hatalmas  ÉNv— DK-i  és  az 
erre  merőleges  ÉK — DNy-i  irányú  törésrendszer  ad  pregnáns  arcula- 
tot hegycsoportunknak,  emellett  még  ÉD-i  irányú  vetők  is  megjelen- 
nek. Van  azonban  a mezozoikum  tektonikájában  egy  kevésbbé  éles 
vonás  is,  amely  talán  az  ősibb  állapotot  örökítette  meg.  Feltűnő  az 
a szabályosság,  hogy  a Pilis-csoportban,  Piliscsaba,  Leányvár,  Osév 
stb.  vidékén  a mezozoos  rögöknek  D-i,  DK-i  oldala  meredek,  rétegfejes 
s hogy  az  É-i,  ÉNv-i  lejtők  aránylag  enyhék.  A Nagykevély  csoportjá- 
ban a DNy-i  lejtők  a rótegfejesek,  míg  a Hármashatárhegy — Svábhegy 
körüli  rögöknek  DK-i  lejtője  enyhe,  meredek  oldalaik  É — ÉNy-ra  nézők. 
Ezt  a morfológiai  szabályosságot  a rögökben  levő  átlagos  dőlésirányok 
is  kifejezésre  juttatják.  A Pilis-csoportban,  ahol  a dőléseket  a Pilis- 
tömeget  bezáró  törés  és  a Szentendre — visegrádi  eruptiv  tömeg  némileg 
megzavarta,  21h — 2h  közti  dőléseket  mért  Schafarzik,20  Vigh,21  a 
Nagykevély-csoportban  Koch22  szerint  3h  körüliek  a dőlések,  a budai 
Guggerről  Hofmann  9h-s  dőlést  közöl  s 10h — 12*'  korai  dőlnek  a 
Remetehegy,  Hosszúordőhegy,  Feketefej  mezozoós  rétegei.  Viszont  a 
Csíki  hegyekben,  Vendl23  adatai  szerint,  ismét  ÉNy-iak  a fő  dőlés- 
irányok.  Bár  a kör  nem  teljes,  a DNy-i  negyedből  nincsen  adatom,  a 
mezozoós  rögöknek  ezt  a.  szabályos  elhelyezkedését  nem  tarthatom 

20  Schafarzik  F.:  .Jelentés  az  1883.  év  nyarán  a Pilis-hegységben  eszközölt  föld 
tani  részletes  felvételről.  (Földtani  Közlöny,  XIV.,  256 — 258.) 

-1  Vigii  Gy.:  Adatok  a Pilis-hegység  felsötriász  képződményeinek  rétegtani  és 
őslénytani  viszonyaihoz.  (Kézirat.) 

Koch  A.:  A Szentendre— Visegiádi-hegység  és  a Pilis-hegység  földtani  leírása, 
in.  kir.  Földtani  Intézet  Évkönyve,  I.  1871.,  p.  148.  és  p.  152. 

M VEND!.  A.:  Loc.  cit.,  p.  42—46. 


ADATOK  A KCDA-kOVÁCSI  HEGYSÉG  GEOLÓGIÁJÁHOZ. 


203 


merő  véletlennek,  benne  lapos  brachyant iklinálist  sejtek.  Mai  meden- 
céink fiatal  rétegsorának  az  Alpok — Kárpátok  ráncaival  össaefiiggés- 




*305 

$ Késztől c 


700 

o 

Ooboyokö 


o 

Pilissztlászlo 


35/  IVt 

^ '1 75/  ÜPilisszf  kereszt 


Csev 


y 

^ 0 

367  , 

M Somlyo 

J Piliscsaba 


° Pilisszántó 


í% 


NZinbar 

wo 


Izbeq 

t 

0367  $ 

Szentendre 
Pomá  z 5^**' 


‘innye 


0379 


> > 
370 


Csobánka- 

Keze'1)  h _ 


$ Pilis^orösvár^J,3  N.  Kévéig 
PÍlissztn/án  \oPborosjeno 

^N.tízenasn  +c/^'-  túróm 

Q,sítQ  óSolymar 

.oí^Kerek  h 

& N Kovácsi  ojaőSzaivas  h 
^ Remete  h.o  tP  hidegkút 
Jenöt  /'N-Kopaszh  T"  **  Kecske 

/ó  TBik1  556  jftiaki  n 

/ Fehete  fej  ^ 


•<>  JW 


Széchenyi  h 

t Pátu  oK. Kopasz  h t Budakeszi 

J 359 


Torba gy  & 
tBia 


37,5 

O 


“ Sas 

t Budaörs 

• ^>=>  o.tfa 


°ítter  T 


í 

23.  ábra. 


1 — 2.  Feltételezett  antiklinálisok. 

2.  Feltételezett  szinklinális. 

3.  Átlagos  dőlésirányok. 


I>en  levő,  posthumus  ráncosodásához  hasonlóan  a budavidéki  mezozoi- 
kum is  posthumus,  embrionális  ráncokba  gyűrődött  fel,  talán  a Nagy 
Magyar-Alföld  régi  ős  masszívuma  variszkuszi,  talán  az  Alpok — Kárpá- 


204 


FERENCZl  ISTVÁN  DR. 


tok  fiatalabb  ráncosodásával  összefüggésben.  Érdekes  megerősítés  van 
felfogásomra  nézve  Limanovsky24  a napokban  kezembe  került  művében, 
amelynek  adatait,  térképét  Köbér2’1  is  átveszi.  Limanovsky  szerint 
a Tokajeperjesi,  Bükk,  Mátra,  Cserhát,  Szentendre — Visegrádi  vulkán- 
sor nem  más,  mint  a variszkuszi  ráncosodás  ama  nagy  ívének  neogén 
időben  való  feléledése,  amelyet  a K-i  és  DK-i  Kárpátok  utánoztak 
ismét  s amely  ívnek  létrejöttét  az  Alföld  elsüllyedt  masszívumának 
variszkuszi  ráncosodása  szabályozta.  Adataim  nem  elegendők  arra. 
hogy  a brachyantiklinálist  teljesen  kidolgozzam,  annyi  azonban  már 
is  valószínű,  hogy  Nagykovácsi,  Solymár  és  Hidegkút,  között  anti- 
klfhális  gerinc  húzódik  keresztül  körülbelül  DNy — ÉK-i  irányban  és 
hogy  a Buda-kovácsi  hegység  D-i  részén,  a Csíki  hegyek  É-i  lábánál 
a D-re  következő  szinklinális  is  megvan,  a Csíki  hegyek,  a Sashegy,  a 
Gellért-hegy  a D-re  következő  redő  maradványai.  Ha  ezek  az  irányok 
nyernek  megerősítést,  akkor  lapos  redőnk  eléggé  asszimmetrikus,  a 
DK-i  szárny  Nagykovácsi — Solymár  vidékétől  a Csíki  hegyek — Gellért- 
hegy előtti  vonalig  jóval  rövidebb,  mint  ugyanonnan  az  É-i  szárny, 
amely  legalább  is  az  esztergomi  Kisstrázsahegy  vonaláig  terjed,  ahol 
még  mindig  É — ÉNy-iak  a dőlések.  Vannak  azonban  arra  is  adatok, 
hogy  az  antiklinális  valamivel  északabbra,  a Nagyszénás — Nagykevély 
irányban  húzódik  át  s a boltozat  beszakadt  tetejét  az  az  üst  jelzi, 
amelyet  a Pilis — Nagykevély — Csúcshegy — Hármashatárhegy — Nagy- 
szénás-tetők zárnak  körül.  Az  egész  boltozatból  csak  az  előbb  említett 
nagyobb  tömegek  maradtak  meg  annyira,  amennyire  eredeti  helyükön, 
kifelé  a szárnyakon  az  adva  volt  dőlésirányokat  megtartva,  csak  meg- 
növekedett dőlésszöggel  törtek  le  az  egyes  rögök  a megújuló  kéreg- 
mozgások idejében.  Érdekes,  hogy  e tektonikai  vezérvonalak  hatása  még 
az  eocénban  is  érezhető  volt.  Érdekes  bizonyíték  továbbá  a mezozoikum 
üledéksorozatának  elhelyezkedése.  A boltozattető  közelében  vannak 
hegységünk  legrégibb  szintjei  a felszínen,  a csúcshegy — hármashatár- 
hegy— mátyáshegyi  szaruköves  mészkő,  a fazekashegyi  karni-nori  hatá- 
ron levő  szint,  a boltozattetőn  a dachsteini  mészkő  leülepedése  a 
fazekashegyi — remetehegyi  faunák  szerint  a kar  ni- bán  már  megkezdő- 
dött, itt  a dachsteini  mészkő  karni  és  a nori  emeletbe  tartozik,  a szár- 
nyakon pedig  a Pilisben  s a Strázsahegyen  a kövületes  kössem  mészkő 
felett  a dachsteini  mészkő  a rétiumhdí  tartozik.  Ugyancsak  a szárnya- 
kon jelennek  meg  a jura  foszlányai  s ott  jelenik  meg  a kréta  is.  Erre 


24  Limanovsky  M.:  Sur  le  croisement  successif  les  chaines  de  l’Europe  centrale 
(>n  Pologne  et  sur  les  lignes  anagogiques  de  ces  chaines.  (Bulletin  du  Service  Geologique 
de  Pologne,  I.  p,  583.) 

Köbér  L. : (ieetultungsgeechichte  dér  Erde.  Feriin,  1925.  p.  73.,  lig.  19. 


ADATOK  A BÚD  A- KOVÁCSI  HEGYSÉG  GEOLÓGIÁJÁHOZ. 


205 


a jelenségre  az  esztergomi  t érképmagy ar áz óban26  Rozlozsnik,  Schrk- 
ter  és  Roth  is  reámutattak.  Sőt,  ha  a Hármashatárhegy — Nagyszénás 
diploporás  dolomitjának  ladini  volta  is  bebizonyosodnék,  amit  pedig 
a diploporák  alapján  valószínűnek  kell  tartanunk,27  a csúcshegy— 
hármashatárhegy — mátyáshegyi  mészkövekben  talán  az  ÉNy-i  Kárpá- 
tok wetterling  mészkövének  megfelelően  (amelyekhez  csalódásig  hason- 
lítanak), még  idősebb  tag  felszínre  kerülése  is  biztos  adattá  válik. 
És  nem  tudom,  nem  volna-e  annak  a jelenségnek,  hogy  a Fazekashegyen 
a dachsteini  mészkő  a karai  emeletbe  is  lenyúlik,  egyszerűbb  magyará- 
zata az,  hogy  a boltozattetőn  a kiemelkedés  közben,  talán  éppen  a 
boltozaton  fellépő  tengeralatti  források  révén,  mészkő  vált  le  s ugyan- 
akkor a szárnyakon  dolomit  képződött  ki.  E kérdéssel  kapcsolatban 
azonban  kötelességem  azt  felemlíteni,  hogy  a budavidéki  triász  ránco- 
sodásának  gondolata  — tudomásom  szerint  — Büc.kh  Hugó  gondolata 
volt,  aki  Papp  Simon  és  Pávai  Vájná  FERENC-re  bíz!  a a kérdés  meg- 
fejtését. Eredményeiket  nem  ismerem,  minthogy  eddig  semmi  ily  irányú 
közlés  nem  történt,  az  érdekes  adatok  közlését  célszerűnek  láttam. 

A paleogén  geomorfológiájának  megítélésében  is  tört  csapáson 
járok,  a szénmedencék  legújabb  vizsgálatánál  Rozlozsnik,  Schréter, 
Roth23  kollégák  által  leszűrt  törvényszerűségeket  s elsősorban  T.  Roth 
KÁROLY-nak21*  a már  említett  s a Földtani  Közlönyben  közölt  paleo- 
geográfiai  megállapításait  óhajtom  a budai  hegyekre  is  kiterjeszteni 
s azokat  itt-ott  kibővíteni.  Területünk  a triásztó]  szárazulat  volt,  a 
jura,  kréta  foszlányait  csak  a hegység  szélein  ismerjük.  Amint  erre 
RozLOZSNiK-ék30  reámutattak,  hegységünk  egyes  részeiben  a paleocén- 
ben  kezd  ismét  víz  alá  merülni.  Ezt  a folyamatot  RozLozsNiK-ék 31 
ingressziós  folyamatnak  mutatták  ki,  az  első  süllyedést  a karsztvíz 
emelkedése,  a lápos  eredésű  szénképződmény  jelzi,  amelyre  aztán  a 
süllyedés  fokozódásával  transzgresszió  nélkül  megjön  a tenger  is. 
Ennek  először  mélyebb  vizében  az  operkulinás  márgacsoport  rakódik 
le,  majd  a tenger  sekélyesedésével  a perforátás-moUuszkumos  márga- 
szint-  alakul  ki.  Ezeket  a változásokat  létrehozó  rétegmozgások  azon- 
ban — úgy  látszik  — nem  érték  hegységünket  egyformán:  a süllyedés 
csak  a boltozattetön  s főleg  az  EMv-i  szárnyon  következett  be,  a dorog- 


26  Rozlozsnik  P.,  Schréter  Z.,  T.  Roth  K.:  Az  esztergomi  szénterület  bánya- 
földtani  viszonyai.  1922.,  p.  14 — 15. 

27  Ezt  a kérdést  részletesebben  Kutassy  Endre  dr.  fejtette  ki  említett  előadásában. 

28  Rozlozsnik  P.,  Schréter  Z.,  T.  Roth  K.:  L.  cit. 

29  T.  Roth  K.:  Paleogén  képződmények  elterjedése  a Dunántúli  Középhegység 
északi  részében.  (Földtani  Közlöny,  Lili.  1923.,  p.  5 — 14.) 

30  Rozlozsnik  P„  Schréter  Z.,  T.  Roth  K.:  L.  cit.,  p.  15. 

31  Ugyanott,  p.  15. 


206 


FERENCZl  ISTVÁN  DR. 


vidéki  eocénkifejlődést  csak  Vörösvár — Nagykovácsi  vidékén  ismerjük, 
az  antiklinális  DK-i  iránya  még  ekkor  szárazon  maradt.  Az  auver sien  ~ 
felső  részében  azonban  a kéregmozgásokban  csere  következik  be.  Ez  az 
ÉNy-i  szárnyon  lassú  emelkedésben  nyilvánul,  aminek  bizonyítéka  a 
tokodi  homokkő  rétegcsoportja  s az  esztergomi  Strázsahegy  magasabb 
szintű  édesvízi  mészkövei  a perforálás  márgák  felett.  Ugyanakkor  az 
antiklinális  gerinc  is  kiemelkedik  s ez  a kiemelkedés  a dörög — tokodi 
és  a vörösvár — nagykovácsi  medencék  elkülönülésére  vezet,  a nagy- 
kovácsi medencének  a Dorog — Tokod  vidékivel  eddig  megegyező  réteg- 
sora felett  egy  a dorogvidéki,  esztergom — strázsahegy itől  eltérő  vastag, 
második  édesvízi  üledékcsoport  képződik  ki.  Az  eddig  szárazon  maradi 
DK-i  szárny  pedig  süllyedni  kezd,  a süllyedés  első  eredménye  a már 
ismertetett,  még  sok  szárazföldi  törmeléket,  terra  rossát,  tartalmazó 
abráziós  breccsa.  Ez  az  auversien-ben  bekövetkezett,  kiemelkedő  irányú 
rétegmozgás  az  ÉNy-i  szárnyon  is  rövid  életű  volt,  lassan,  de  már  nem 
olyannyira  ismét  süllyedt  ott  is  a térszín,  Dorog  vidékén  a nummulinás- 
ortofragminás  homokkő-  és  mészkőszint,  a nagykovácsi  részeken  a felső 
elegyes  vizű  rétegcsoport,  majd  a nummulinás-orbitoidás  mészkő  Buda- 
keszi vidékén,  a szinklinál ishoz  közelebb  eső  mélyebb  vészeken  kezdet- 
ben a „ forrni “ agyag,  a milioideás  márga,  s végül  itt  is  a nummulinás- 
orbitoidás  mészkő  képződik  ki.  Ez  az  újabb  s a paleocémhoz  képest 
aránylag  kismértékű  kéregmozgási  periódus  azonban  nagyjelentőségű, 
a dorogi  medence  elkülönül  az  antiklinálistól  DK-re  levő  résztől,  a 
priabonien  más  kifejlődésű  itt,  mint  ott.  Bár  a priabonien  apró  kéreg- 
ingadozásai mindkét  helyen  egyértelműeknek  látszanak,  az  elkülönülés 
a fauna  némi  különbségében  éleződik  ki,  a budavidéki  az  erdélyi  ú.  n. 
barton-tongenel  kerül  összeköttetésbe.  Erre  az  erdélyi  ú.  n.  .. bartoniev " 
A ummulina  Fabianii- fának  a budavidéki  priabonien-beu  való  megjele- 
nése a legjobb  bizonyíték,  amint  erre  T.  Roth  K.33  reámutat  már,  a 
kiemelkedett  antiklinális  gerinctől  ÉNy-ra,  Ny-ra  sehol  sincs  a num- 
mulinás  priabonien- ben  N ummulina  Fabianii. 

A priabonien  elején  való  süllyedési  periódus  a továbbiakban  apróbb 
ingadozásokká  simul  ki,  a dorogi  elkülönült  részben  a piszkei  bryozoás 
márga,  a budai  részeken  a bryozoás  márga  és  a budai  márga  egymásba 
kapcsolódó,  sőt  a határrészeken  egymást  helyettesíteni  látszó  üledékei 
rakódnak  le.  Én  t,  i.  a nummulinás- mészkőtől  a budai  márgá ig  foly- 
tonos üledéksorozatot  látok,  amelyben  kis  helyi  kéregingadozások  hoz- 

32  A paleogén  szintezésében  RozLOZSNiK-ók  többször  hivatkozott  munkájának 
elnevezéseit  használom.  (A  Nummiilina  intermedio  név  hol  vett  o Haih;  megállapításai 
szerint  az  erre  a fajra  érvényes  A’.  Fabianii  nevet  használom.) 

33  T.  Róth  K.:  Loc.  cit.,  p.  9—10. 


ADATOK  V BUDA-KOVÁCSl  HEGYSÉG  GEOLÓGIÁJÁHOZ. 


207 


lak  létre  fáciesbeli  eltéréseket.  Mindenesetre  van  korkülönbség  is  a 
sorozat  egyes  tagjai  között,  de  egy  tenger  üledéksorozata  s így  az 
igazságot  Hantken  és  Hofmann  oly  heves  vitájában  a középúton  látom. 

RozLOZSNiK-ék‘4  szénkutatásai  teljes  bizonyossággal  megállapítot- 
ták azt,  hogy  a dörög — tokodi  szénterület  egyes  részletei  nem  teljesen 
megegyező  kifejlődésűek,  és  pedig  abban  az  értelemben  nem,  hogy  amíg 
egyes  szénmezőkön  az  egész  eocén-sorozat  megvan,  másokon  a sorozni - 
nak  csak  alsóbb  részei  vannak  meg  és  pedig  különböző  szintmagassá- 
gig. A rétegsorozat  eme  egyenlőtlen  megmaradását  hatalmas  denu- 
dáeiónak  tulajdonítják,  amely  folyamatnak  jelenléte  lassankint  az 
egész  Középhegységben  beigazolódott.35  Természetes,  hogy  ez  az  infra- 
oligocén  denudáció  csak  akkor  következhetett  be,  amikor  az  eocén- 
tenger  visszahúzódott  területünkről,  azaz  hegységünk  kiemelkedett . 
Az  eocén-tenger  üledéksorozata  után  így  szárazföldi  periódus  követ- 
kezik be  területünkön,  amelynek  aránylag  hosszú  időtartama  alatt  a 
dorogvidéki  eocén  tetemes  része  elpusztult.  Buda  vidékét  valószínűleg 
~ j — j-íi-í  — ' J~zertől  való  távolsága  miatt,  úgy  látszik,  nem  érte 


............  ...... sőt  a széntelepekig  elpusztult  az  eocén  rétegsor, 

holott  legalább  annyira,  mint  Nagykovácsinál,  itt  is  teljes  lehetett.37 
Arra  se  gondolhatunk,  hogy  ezt  a részt  még  a budai  márga  tengere 
borította  volna,  abból  a rengeteg  elpusztított  anyagból,  ami  az  infra- 
oligocén  denudáció  révén  oly  messzire  elkerült,  hogy  a következő 
fiatalabb  üledékekben  is  csak  a nyomait  találjuk  meg,  a budai  márga 
tengerébe  is  jutott  volna  törmelék,  ezt  azonban  sehol  sem  ismerjük. 
Területünkön  inkább  némi  üledékképződés  következett  be,  erre  valla- 
nak a hárshegyi  csoport  alatti  terresztrikus  s ^e/zirüledékek.  Sajnos, 
kevés  adat  van  arra,  hogy  e denudációs  működések  irányát  megállapít- 
hassuk, valószínű,  hogy  az  id.  Lóczy  által  feltételezett  nagyalföldi 
masszívumból  a mai  Kisalföld  felé  irányulhatott. 

Az  eocéw-tengert  követő  szárazföldi  periódust  fokozatos  süllye- 
déssel ismét  tengeri  periódus  váltja  fel,  amelynek  első  üledékét  a hárs- 
hegyi homokkő  csoportjában  látom.  A fokozatos  süllyedés  apróbb  töré- 
sek révén  következett  be,  amelyek  mentén  helyenként  kovasavas  forrá- 
sok vize  adta  a kötőanyagot  a.  transzgressziv  üledék  felépítéséhez.  Ez 
az  üledék  néha,  pl.  a Nagyszénás  É-i  oldalán  tisztán  a dolomithegység 
feloldott  kavicsaiból  épült  fel,  más  helyeken  s ez  a típusos  kifejlődés, 

34  Rozlozsnik  P.,  Schrétf.r  Z.,  T.  Róth  K.:  Loc.  cit..  p.  37. 

35  T.  Róth  K.:  Loc.  cit.,  p.  9. 

16  T.  Róth  K.:  Loc.  cit.,  p.  10. 

37  Schafarzik  F.:  Budapest  és  Szentendre  vidéke.  1902.  p.  21. 


munkája,  de  már  a vörösvári  medencében  az  oper- 


FERENCZI  ISTVÁN  DR. 


20* 

a.  denudáció  messziről  hordott  kvarckavicsos  homokos  anyaga  halmo- 
zódott fel  az  előrehaladó  tenger  partján,  ahol  egyes  csendesebb  öblök- 
ben állati  élet  is  kifejlődik,  amint  ezt  Solymárról  Koch,™  Budakesziről 
Hofmann''  kimutatta.  Az  abrázió  fokozatos  voltát  a Nagyszénás  É-i 
lábánál,  a Slanicka-gerinc  szép  abráziós  platója  mutatja  s csak  a mai 
500  m-en  felüli  részek  maradtak  ki  belőle.  Érdekes,  hogy  a hárshegyi 
homokkő  tengere  csak  a Jánoshegy-Hármashatárhegy  vonaláig  terjedt 
mai  tudásunk  szerint,40  amiből  arra  következtethetünk,  hogy  a fenti 
vonaltól  DK-re  eső  rész  jobban  kiemelkedett  az  infraoligocén  száraz- 
földi periódusban.  Úgy  látszik,  az  eocénben  hatását  még  éreztető,  régi 
boltozatos  szerkezet  összefüggését  a törésrendszer  mozgásai  most 
lazították  először  lényegesen  meg. 

A kéregmozgásokban  az  előbbeniekben  feltételezett  különbség 
rövidesen  ismét  egyforma  tendenciájúvá  vált.  Hegységünk  hatalmas 
törésekkel  gyorsan  süllyedni  kezd,  de  míg  az  előbbeniekben  is  süllyedő, 
hárshegyi  homokkővel  borított  terület  süllyedése  lassúbb  s kisebb 
méretű,  a Jánoshegy-Hármashatárhegy  vonalától  DK-re  eső  rész 
viszonylagosan  gyorsabban  s mélyebbre  süllyed  alá  legalább  is  egyes 
részeiben.  A lesüllyedt  árkokat  a tenger  elönti  s ismét  ingressziós  kép- 
ződményként lerakódik  a kiscelli  agyag  rétegcsoportja.  A Ny-i  része- 
ken. Dorog  vidékén  egy  közben  jelentkező  kismértékű  kiemelkedés 
elegyesvízi  széntelepek  kialakulására  adott  alkalmat,  azután  ismét 
fokozódó  süllyedéssel  a valószínűleg  szintén  süllyedt  masszívumról 
kevesebb  s finomabb  anyag  került  bele  a hárshegyi  homokkő  tengerébe 
s kifejlődött  a Solymár-Vörösvár-Dorog  vidéki  foraminiferás  agvag- 
márga.  Ugyanakkor  a régi  szinklinálisnak  megfelelő  legmélyebb  része- 
ken a kiscelli  agyag  finom  üledéke  rakódott  le.  Ez  a rétegcsoport  hatal- 
mas ingressziót  jelent,  fjordszerű  öblökben  s az  összes  eddig  ismer- 
tetett képződmények  felett  megtaláljuk  bazális,  durva  üledék  nélkül. 
E süllyedési  periódus  is  elcsendesedik  lassanként,  sőt  lassú  emelkedés 
váltja  ismét  fel,  rétegsorozatunkban  mind  több  és  több  a homokos  üle- 
dék, kifejlődik  a pectunculus-oe,  homokkő  csoportja.  Ettől  az  időtől 
hegységünk  szárazra  került,  lábainál  kialakulnak  a neogén  tengerei, 
amelyek  közül  mindössze  a késői  szarmata- tenger  nyomul  be  Páty- 
Budajenő  vidékén  s transzgredál  aránylag  elég  magasra. 

A fentiekben  megrajzolt  paleogeográfiai  változásokból  érdekes 
következtetések  vonhatók  le.  Elsősorban  megállapíthatjuk  azt,  hogy  a 

3"  Koch  A.:  A Solymár  melletti  Várerdőhegy  földtani  szerkezete.  (Földtani  Köz- 
löny, 1.  1871.  p.  94.) 

39  Hofmann  K.:  A Buda— kovácsi  hegység  földtani  viszonyai.  (A  ni.  kir.  Föld- 
tani Intézet.  Évkönyve,  I.  1871.,  p.  257. 

,n  V.  ö.  Hofmann:  Loc.  cit.  p.  255. 


ADATOK  A BUDA-KOVACSI  HEGYSÉG  GEOLÓGIÁJÁHOZ. 


209 


pal eocén-tenger  Ny-ról  nyomult  be  s Vörösvár-Nagykovácsi  vidékéig 
jutott  el.  Az  auver  sieti- ben  bekövetkező  emelkedő  kéregmozgás  utolsó 
fázisa  a Vörösvár-Nagykovácsi  medenceperemet  gáttal  zárja  el  a dorogi 
nagy  medence  résztől,  ez  a gát  jelentős  különbséget  okoz  az  auversien 
végén  bekövetkező  újabb  süllyedési  periódus  termékei  között:  a Közép- 
hegység  Nv-i  részén  a dorog-tatabányai  típusú  eocén-tenger  tovább  él 
a Vértesben,  Bakonyban  ismert  parti  fácieseivel,  a budavidéki  pria- 
bonien-tenger  az  erdélyi  eocén-tengerrel  kerül  kapcsolatba.  A buda- 
vidéki priabonien- ben  folytonos  rétegsor  alakul  ki,  ezért  helyesebbnek 
látom  a budai  márgacsoportot  is  az  eocén- hez  venni.  Állításomat  más 
tények  is  bizonyossá  teszik.  Az  eddig  alsó  oligocénnek  ismert  hármas: 
budai  márga -.  kiscelli  agyag-  és  hárshegyi  homokkő- csoportot  Roz- 
LozsNiK-ék41  vizsgálatai  megbontották,  az  infraoligocén- denudáció  és 
szárazföld  kimutatásával  a hárshegyi  homokkő  fiatalabb  képződésű- 
nek  adódott  ki.  Tény  az  továbbá,  hogy  a budai  márga  és  a hárshegyi 
homokkő  geomorfológiai  tekintetben  egységes  csoport  a kiscelli  agyag- 
gal szemben,  a két  előbbi  benne  van  az  alaphegység  rögeihez  kapcsolódó 
pikkelyekben,  a kiscelli  agyag,  amint  erre  Roth  K.42  és  Schafar- 
zik43  is  reáutalnak  már,  transzgressziv,  helyesebben  ingressziv  meg- 
jelenésű, mélyen  benyúlik  fjordszerűen  a pikkelyek  közé.  Tény  az  is, 
hogy  a hárshegyi  homokkő  és  a kiscelli  agyag  között  nem  ismerünk 
átmenetet,  az  említett  pilisborosjenői  fúrás  szerint  is  rajta  ül  a kis- 
celli agyag  a hárshegyi  homokkövön.  A kiscelli  agyag  tehát  fiatalabb 
mindkettőnél  s még  fáciesképződménvnek  se  tudom  felfogni  a kiscelli 
agyagot  a budai  márgával  szemben,  különösen  nem  olyan  kis  terüle- 
teken, aminőn  pl.  a Rózsadombon,  a Várhegyen  budai  márga,  a kettő 
közti  keskeny  szakaszon  kiscelli  agyag  rakódhatott  volna  le.  Fácies- 
nek  inkább  a budai  már  gát  s a hárshegyi  homokkövet  vehetnők:  a budai 
márga  elterjedési  területén  hiányzik  a hárshegyi  homokkő  és  viszont, 
amint  ezt  Hofmann44  már  megállapította.  Ebben  az  esetben  döntő 
bizonyítéknak  a budai  márga  durva  üledéktől  mentes  voltát  látom, 
mert  azt  se  tudom  másképen,  mint  különböző  időben  való  keletkezéssel 
megmagyarázni,  hogy  miért  van  pl.  a Szép  juhászné  melletti  határ- 
gerincen hárshegyi  homokkő  s tőle  alig  valami  távolságra  budai  márga, 
amelynek  mélyebb  térszínen  leülepedő  üledékébe  egyidőben  való  kelet- 
kezés esetén  a hárshegyi  képződéséhez  idehurcolt  kavicsok  szintén  bele- 

41  Rozlozsnik  P.,  Schréter  Z.,  T.  Roth  K.:  Loc.  cit.  p.  35—38. 

12  T.  Roth  K.:  A Magyar  Középhegység  északi  részének  felső  oligocén  rétegeiről, 
különös  tekintettel  az  egervidéki  felső  oligocénre.  (KocH-Emlékkönyv,  1912.,  p.  123.) 

43  Schafarzik  F.:  Budapest  székesfőváros  legújabb  geológiai  térképezéséről. 
(Math.  term.-tud.  Értesítő,  XXXIX..  1922.  p.  189 — 190.) 

44  Hofmann:  Loc.  cit.,  p.  253. 


Földtani  Közlöny.  LV.  köt.  1925. 


14 


210 


FERENCZI  ISTVÁN  DR. 


jutottak  volna.  Még  arról  is  szó  lehetne,  hogy  a budai  rnárga  az  infra 
oligocén-szániziöld  periódusának  felel  meg,  itt  azonban  ismét  kizárt- 
nak tartom,  hogy  az  erős  denudációs  periódusban  semmi  durvább  anyag 
ne  került  volna  bele  a budai  márga  tengerébe.  Mindezekből  azt  a 
következtetést  vonom  le,  hogy  a budai  márga  még  az  eocén-tenger 
utolsó  fázisát  jelenti  s így  az  eocénbe  veendő.  A szárazföldi  ciklus  s 
üledékfoltjai  felelnének  meg  az  alsó  oligocénnek  (Lattorfien,  Ligurien), 
s amint  ezt  RozLozsNiK-ék45  vették,  a Középhegységben  eddig  hiányzó 
középső  oligocénbe  (Rupélien,  Tongrien)  kerülne  a hárshegyi  homokkő , 
a kiscelli  agyag  mélyebb  része,  míg  a dorogvidéki  oligocén  szén,  a felette 
levő  foraminiferás  viárga,  a kiscelli  agyag  magasabb  szintjei  a felső 
oligocén  (Kassélien,  Chattien)  mélyebb  része,  végül  a pectunculusos 
homokkő  a felső  oligocén  felső  része  lenne. 

Nem  tudom,  mit  szólanak  paleontológus  kollégáim  fejtegetéseim- 
hez, de  úgy  látom,  mindazok  a törekvések,  amelyek  az  eocén-oligocén- 
határ  megállapítására  irányultak,  Hantken,40  Hofmann,47  Vogl,48 
Toborffy  Géza49  munkái  a faunák  alapján  nem  döntötték  el  a kér- 
dést. Az  eddig  megoldatlan  határ  az  infraoligocén  szárazföldi  ciklus- 
sal természetes  megoldásnak  látszik.  Mindenesetre  hálás  feladat  volna 
a faunák  modern  feldolgozása  is,  ámbátor,  hogy  félős,  a faunák  meg- 
tartási állapota  aligha  fog  biztos  eredményeket  adni.  Legyen  szabad 
itt  reámutatnom  Hantken50  egy  ellentmondására,  aki  több  helyen  ki- 
mondja a budai  márga  és  a kiscelli  agyag  faunáinak  azonosságát 
s mégis  a kettő  között  azt  a viszonyt  látja,  ami  a badeni  tályag  és  a 
lajtamészkő  között  van,  a fáciesváltozással  a fauna  se  ugyanaz.  Fej- 
tegetéseim igazolását  még  az  Erdélyi  Medence  távoli  üledéksorozatá- 
ban is  látom,  amelyben  az  ismertetett  kéregingadozásokat  majdnem 
pontosan  megtaláljuk.  Koch51  klasszikus  munkája  szerint  az  eocén 
elején  az  Erdélyi  Medencében  is  szárazföldi,  édesvízi  üledékek  rakód- 
tuk le,  szén  nélkül  ugyan,  de  édesvízi  mészkövekkel  (=  alsó  tarka 
agyag,  alsó  édesvízi  mészkő).  Erre  a perforátás  és  az  alsó  durva 
mészkőr  étegekben  süllyedő  területre  nyomuló  tengeri  periódus  üledékei 

45  Rozlozsnik  P.,  Schréter  Z.,  T.  Roth  K. : Loc.  cit.,  p.  16. 

48  47  L.  az  irodalmi  összeállítást  a Schafarzik  térképmagyarázóbaD. 

48  Vogl  V.:  Az  eocén  és  oligocén  határa  Budapest  környékén.  (Koca  Emlékkönyv, 
1912.,  p.  153—158.) 

48  Toborffy  G. : A budapestkörnyéki  oligocénről,  különös  tekintettel  a geológiai 
korhatárok  megállapítására.  (A  m.  kir.  Földtani  Intézet  Évi  jelentése  1917— 1919-ről 
p.  34—41.) 

•r,°  Hantken  M.:  A budai  márgáról.  (Földtani  Közlöny,  II.  1872.,  p.  170)  és 
A budai  márga.  (A  m.  kir.  Földtani  Intézet  Évkönyve,  II.  1873.,  p.  189—190.) 

81  Koch  A. : Az  Erdélyrészi  Medence  harmadkori  képződményei.  I.  Paleogén- 
csoport.  (A  ni.  kir.  Földtani  Intézet  Évkönyve,  X.,  1904.) 


ADATOK  A BUDA-KOVÁCSI  HEGYSÉG  GEOLÓGIÁJÁHOZ. 


211 


következnek,  amelyet  a középső  eocén,  ismét  szárazföldi  periódus  vált 
fel  a felső  tarka  agyagok  s a felette  levő  felső  édesvízi  mészkövek 
bizonysága  szerint.  Erre  ismét  folytatólagos  tengeri  sorozat  követ- 
kezik, a budavidéki  sorozat  pontos  mása,  a felső  durva  mészkő  csoport, 
az  intermediás  (helyesebben  N.  Fabianii-s ) márga,  a bryozoás  márga 
s a hójai  mészkő , amely  utóbbiban  én  a budai  márga  ekvivalensét 
látom.  Kolozsvár  vidékén  látszólag  e tengeri  rétegsor  folytatódik 
tovább,  a hójai  mészkőre  a sokszor  durva  üledékeket  is  tartalmazó 
mérai  rétegek  települnek  közvetlenül.  Azonban,  amint  ezt  Hofmann  és 
KochS2  kimutatták,  itt  sincs  folytatólagos  sorozatról  szó,  mert  a 
medence  É-i  részein  a révkörtvélyesi  rétegekben  ismét  édesvízi,  elegyes 
vízi  üledékek  iktatódnak  a hójai  és  a mérai  rétegek  közé.  amelyek  ismét 
kiemelkedést  jelentenek.  Koch  vizsgálatai  szerint  a Ny-i  részeken  talán 
még  nagyobb  méretben,  de  megvolt  szintén  ez  a kiemelkedés,  a hójai 
mészkő  felett  színes  agyagok,  homokkövek  foltjai  jelennek  meg.31 
Ezek  a tarka  agyagok  s a révkörtvélyesi  szint  a budavidéki  infra- 
oft<7occ'M-denudációs  időszaknak  felelnek  meg,  így  a hárshegyi  homok- 
kövünk a mérai  csoportnak  felelhet  meg.  Még  teljesebb  a megegyezés, 
ha  a medence  É-i  részén  a mérai  rétegekre  következő  rétegcsoportokat, 
a nagyilondai  halpalákat,  Hofmann  mélytengeri  agyagos  fáciesét  s 
felettük,  de  egymást  helyettesítőleg  is  a sekélyebb  tengeri  homokkő- 
fáciest  vesszük  szemügyre,  teljes  hasonmását  a kiscelli  agyagnak  és  a 
pectunculus  homokkő nek,  amint  erre  a megegyezésre  Hofmann  és  Koch 
is  reámutatnak.54  Koch  55  ugyan  még  a hójai  mészkövet  a fauna  alap- 
ján alsó  oligocénnek  veszi,  de  nem  tudom,  nem  volna  itt  is  célszerűbb 
a természetes  paleogeográfiai  határ.  Mindenesetre  csodálatos  a meg- 
egyezés és  én  hiszem,  hogy  ez  sem  véletlen  s hogy  gondolatmenetem 
Koch,  Hofmann,  Hantken  anyagainak  reviziójával  és  összehasonlítá- 
sával beigazolást  fog  nyerni. 


52  Koch  A.:  Loc.  cit.,  p.  299 — 302. 

53  Koch  A. : Loc.  cit.,  p.  302. 

54  Koch  A.:  Loc.  cit.,  p.  344. 

55  Koch  A.:  Loc.  cit.,  p.  165  és  p.  285. 


14 


212 


STRAUSZ  LÁSZLÓ  DR. 


ÜJABB  ADATOK  FÓT  ALSÓMÉ DITERRÁN 
FAUNÁJÁHOZ. 

— A 24.  ábrával.  — 

Irta:  Strausz  László  dr.* 

A Fót  község  környékén  levő  mediterrán-rétegek  már  régen  fel- 
hívták magukra  a geológusok  figyelmét.  Szabó  József1  és  Böckh 
János2  a kérdéses  rétegeket  felső  mediterrán-korúaknak  tartották, 
Schafarzik  Ferenc3  azonban  1902-ben  bebizonyította  alsó  mediterrán 
voltukat.  Azóta  Vogl  Viktor4  vizsgálta  részletesebben  e rétegeket, 
főleg  pedig  a Somló-hegyen  levő  két  kőbánya  feltárását.  E rétegek 
faunája  nem  nagyon  gazdag,  de  nálunk  általában  nem  sok  gazdag  alsó 
mediterrán  lelőhely  van,  s érdekessé  teszik  e faunát  a nagy  mennyiség- 
ben előforduló  bryozoák  és  az  echinidák,  melyekből  ugyan  nem  sok  van. 
De  egyáltalában  csak  három  alsó  mediterrán  lelőhelyük  van  Magyar- 
országon.  Két  ilyen  lelőhelyet  említ  Vadász:6  Cinkota  és  Drégely- 
palánk,  mindkét  helyről  csak  tüsketöredékek  valók  s a drégely- 
palánki  kérdéses  rétegek  kora  nem  is  biztosan  alsó  mediterrán. 
A harmadik  lelőhely  a budafoki  Nagyárok,  ahol  én  találtam  egy  szép 
Spatangidá- 1,  de  ezt  még  nem  is  publikáltam.  Fótról  Vogl  Viktor  két 
echinidát  sorolt  fel:  Cidaris  sp.  és  Echinolampas  plagiosomus-t,  Vadász 
még  a Cidaris  avenionensis  és  Psammechinus  dubius  fajokat  említi. 
Mivel  a Cidaris  sp.  és  Cidaris  avenionensis  valószínűleg  ugyanaz  az  alak 
lesz,  Fótról  három  fajt  ismertünk  eddig. 

1921  év  őszén  számos  kirándulást  tettem  Fótra  és  környékére  s, 
mivel  érdekes  újabb  kövületekre  is  akadtam,  átvizsgáltam  mind  a 
Somlyó-hegyen  levő  két  kőfejtő,  mind  a Fót  községtől  északra  körül- 
belül három  kilométerre  levő  kőhegyi  homokbánya  s lövészárkok  fel- 
tárásait. Sikerült  ezekből  az  eddig  ismertnél  jóval  gazdagabb  faunát 
gyüjtenem. 

A Somlyó-hegyen  Vogl  három  réteget  különböztet  meg  az  alsó 
mediterránban.  Az  alsó  kavicsos  réteg  az  alsó  kőfejtőben  van  feltárva; 
e felett  egy  meszes  réteg  következik,  mely  fel  van  tárva  az  alsó  és  a 
felső  kőfejtőben  is;  a rétegsor  felső  tagja  pedig  egy  meszes-tufás  kép- 
ződmény, mely  a felső  kőfejtőben  a magasabb  rétegeket  alkotja.  Vogl 
szerint  e rétegek  között  határozott  paleontológiái  különbségek  vannak, 

* Előadta  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  1922  február  15-i  szakülésén. 

1 Szabó  J.:  Pest-Buda  környékének  földtani  leírása.  1858. 

2 Bückii  J.:  Főt,  Gödöllő,  Aszód  környékének  földtani  viszonyai.  (Földt.  Közi. 
II.  kötet.)! 

3 Schafarzik  F. : Magyarázatok  Budapest— Szentendre  térképéhez.  1902. 

4 Vogl  V.:  Adatok  a fóti  alsó  mediterrán  ismeretéhez.  (Földt.  Közi.  XXXVII.  k.) 

5 Vadász  E.:  Magyarország  mediterrán  tüskebőrüi.  (Geologica  Hungarica.  I.  2.) 


ÚJABB  ADATOK  FÓT  ALSÓMED1TERRÁN  FAUNÁJÁHOZ. 


213 


s rétegenkint  a faunák  élesen  el  vannak  határolva.  Magam  azonban  a 
fauna  elosztását  illetőleg  azt  találtam,  hogy  éles  határok  benne  egy- 
általán nem  vonhatók.  Az  Anomiák  leggyakoribbak  az  alsó  rétegben, 
de  bőven  vannak  még  a középső  réteg  alján  is.  A bryozoák  viszont  a 
középső  rétegben  a leggyakoribbak,  de  azért  elég  sok  van  az  alsó  kavi- 
csos rétegben  is  és  éppen  innen  kerültek  ki  a legjobb  megtartású  pél- 
dányok; emellett  kisebb  számban  megvannak  a felső  rétegben  is. 
A Pecten  praescabriusculus  végig  uralkodik,  míg  a Pecten  pseudo- 
Beudanti  csak  az  alsó  réteg  és  középső  réteg  határa  táján  fordul  elő 
elég  nagy  számban.  A Balanusok  mindhárom  rétegben  gyakoriak. 

A somlyóhegyi  alsó  kőfejtőből  a következő  fajokat  határoztam 
meg  (hozzá  számítva  a Vogl  által  felsoroltakat  is) : 

Foraminifera  : Dentalina  fissicostata  Gü.mb.,  Anomalina  sp.. 
Rotalia  Beccarii  L.,  Truncatulina  sp.,  Amphistegina  Hauerina  d’Orb., 
Polystomella  sp.  A foraminiferák  általában  rossz  megtartásnak.  Csak 
az  alsó  rétegben  találtam  őket,  mert  a másik  kettőnek  kőzetanyaga 
sem  iszapolásra,  sem  csiszolásra  nem  igen  alkalmas. 

Coelenterata:  Silicispongia  tűk,  Vioa  sp.  Fúrás  nyomai 
igen  gyakoriak  a kagylóhéjakon,  főleg  a nagyobb  termetű  Pecteneken. 
Amphithelion  sp.  Jókora  elágazó  törzsei  nagy  számban  fordulnak  elő. 
Szép  példányokat  gyűjtött  innen  már  régebben  is  Lőrenthey. 

Echinodermata:  Plegiocidaris  Peroni  Cott.  Egyetlen  tüske- 
töredék,  melyen  azonban  jól  látszanak  az  egyenes  sorokba  rendezett 
apró  bibircsek.  Cidaris  avenionensis  Desm.  Nagy  tüskéi  elég  gyakoriak 
az  alsó  rétegben.  Cidaris  sp.  Erősen  lekoptatott,  vékony  és  görbült 
tüske.  Conoclypeus  sp.  Egy  kisebb  termetű  és  vékonyhéjú  példány 
töredéke.  Echinolampas  subpentagonalis  Greg.  E faj  az  echinoderma- 
ták  közül  a leggyakoribb  itt.  Több  példányt  gyűjtött  belőle  Vogl  és 
Kulcsár  Kálmán  is.  Vadász  több  példányt  is  vizsgált  meg  innen, 
azonban  a munkájában  közölt  ábra  éppen  nem  egyezik  meg  e faj  típu- 
sával. Egy  hasonló  példányt  magamnak  is  sikerült  találnom  Foton; 
ezeket  az  alacsonyabb  termetű  alakokat  a Grregory-iéle  faj  változatá- 
nak foghatjuk  fel. 

Echinolampas  subpentagonalis  Greg.  var.  Sok  tekintetben  meg- 
egyezik a Gregory  által  leírt  fajjal:  tetőpontja  a mell  felé  kissé  előre- 
tolódott, mellső  része  valamivel  meredekebb  a hátsónál,  pereme  le- 
kerekített. Ambulakrumai  egyenesek  és  keskenyek,  csaknem  a peremig 
nyúlnak  le.  A szájnyílás  kevéssé  a mell  felé  előretolódott  s erős  száj-' 
párnákkal  van  ellátva.  Eltér  azonban  a faj  típusától  abban,  hogy  kör- 
vonala elől  nem  annyira  lekerekített,  hátul  ellenben  jóval  tompább; 
termete  zömökebb,  nem  olyan  hosszúkás,  főleg  pedig  jóval  alacsonyabb, 
tetőponti  része  nem  emelkedik  ki  kúpszerűen;  a páratlan  ambulakrum 


214 


STRAUSZ  LÁSZLÓ  DR. 


meglehetősen  keskenyebb  a többinél  (szélessége  csak  iy2  mm,  míg  a 
többinél  átlag  9 mm).  Méretei:  szélesség:  78  mm,  hosszúság  84  mm, 
magasság:  35  mm. 

Prospatangus  fothiensis  nov.  sp.  (1.  ábrák).  Ez  alakból  egyetlen 
példányt  találtam,  ez  azonban  kifogástalan  megtartású  s összes  jel- 
legei jól  megfigyelhetők.  Középtermetű,  meglehetősen  lapos  alak; 
kevéssé  megnyúlt.  Elől  erősen  bemetszett;  pereme  vastag,  nem  lekere- 


c) 


kitett.  Felső  oldala  domború,  a tetőpont  igen  kevéssé  van  előretolódva, 
legmagasabb  pontja  azonban  az  első  harmadnál  van.  Alsó  oldala  lapos, 
a szternum  gyengén  emelkedik  csak  ki  s a hátsó  negyednél  kissé  ki- 
szögellik.  A peristom  jobban  előretolódott  mint  a tetőpont,  s erős 
ajakkal  bír.  Az  alfelnyílás  a hátsó,  egyenesre,  függőlegesre  lemetszett 
részen  jó  magasan  van,  harántul  kevéssé  megnyúlt  (szélessége  9 mm, 
magassága  7-8  mm).  Szirmai  egyenlő  szélesek  és  egyenlő  hosszúak, 
egyenesek,  végükön  a két  ambulakrumsor  összehajlik  (hosszúságuk 


ÚJABB  ADATOK  FÚT  ALSÓMEDITERRÁN  FAUNÁJÁHOZ. 


215 


körülbelül  30  mm,  szélességük  6 mm).  A hátsó  interambulakrum  erő- 
sen, a többi  kevésbbó  kidomborodó,  ami  az  ambulakrumoknak  kisfokú 
bemélyedését  okozza.  A homlokszirom  barázdája  széles  és  mély  a 
peremnél,  felfelé  keskenyebb  és  sekélyebb  lesz  s a tetőpont'  előtt  meg- 
szűnik. A dudorok  száma  és  elhelyezése  nagyjából  a Prospatangus 
Thieryi-é\e  1 megegyezik.  Méretei:  hosszúság:  68'5  mm,  szélesség: 
66‘5  mm,  magasság:  37  mm. 

Hasonlít  a Prospatangus  Botto-Miccai  Vinassa  fajhoz  (ez  helvét 
emeletbeli),  de  ennél  is  jóval  magasabb.  Hasonlít  még  kissé  a Prospa- 
tangus Thieryi  Lamb.  és  Prospatangus  hungaricus  Vadász  fajokhoz 
is,  de  lényegesen  eltér  tőlük  határozottabb  szívalakja,  nagyobb  magas- 
sága s hátsó  lemetszett  oldalának  feltűnő  meredeksége  által. 

Bryozoa:  Cellepora  globularis  Bronn.  Változó  alakú,  kis  és 
nagy  példányai  nagyon  gyakoriak.  Cellepora  sp.  Elágazó  törzsek. 
Salicornaria  farciminoides  Johnst.  Egyike  a Magyarországon  leginkább 
elterjedt  bryozoáknak.  Membranipora  sp.,  Onychocella  angulosa  Rss., 
Schizoporella  sp.,  Eschara  nodulifera  Rss.  Vogl  említi,  míg  én  nem 
találtam  meg.  fíetepora  cellulosa  Smitt.  A felső  mediterrán  bryozoás 
homokokban,  a Cserhátban,  igen  gyakori  e könnyen  felismerhető  faj. 
Crisia  subaequalis  Rss.  Szintén  a gyakoribb  alakok  közé  tartozik. 
Idmonea  sp. 

Fascicularia  cerebriformis  Blainv.  A fóti  faunának  egyik  érdekes- 
sége. Igen  ritka  faj,  Magyarországról  egyedül  Vogl  ismertette,  innen 
Fótról.  Szerinte  itt  is  ritka  s csakis  a középső  rétegben  fordul  elő. 
Magam  azonban  mind  a három  rétegben  megtaláltam  és  pedig  elég 
nagy  számban.  Igen  érdekes,  hogy  csaknem  valamennyi  példány  egyik 
végén  egy  1 — 2 cm  nagyságú  kavicsot  nő  körül. 

Vermes:  Serpula  sp.  Csövecskéi  főleg  az  Anomiák  teknőinek 
belsejében  gyakoriak. 

Lamellibranchiata  : Pecten  ( Chlamys ) praescabriusculus 
Font.,  P.  (Chlamys)  cfr.  Malvinae  Dub.,  P.  (Chlamys)  tauroperstriata 
Sacc.,  P.  (Chlamys)  sp.,  Pecten  sp.,  P.  revolutus  Mich.,  P.  hornensis 
Dep.  et  Rom.,  P.  pseudo-Beudanti  Dep.  et  Rom.,  Anomia  ephippium  L., 
A.  ephippium  L.  var.  costata  Br.,  A.  ephippium  L.  var.  pergibbosa 
Sacc.,  A.  ephippium  L.  var.  rugulosostriata  Br.,  A.  ephippium  L.  var. 
Hörnesi  Foresti.  (E  változatot  Magyarországról  eddig  nem  írták  le, 
holott  a Bécsi  Medencében  igen  gyakori,  sőt  Eggenburgnál,  amely  elő- 
fordulása leginkább  megegyezik  a fótival,  ez  a varietas  az  Anomiák 
közül  a leggyakoribb.  A nagyobb  alakok  közé  tartozik,  alakja  elég 
változó,  de  általában  megnyúlt,  búbja  behajlott  és  megvastago- 
dott; gyengén  bordázott,  s a bordák  messze  vannak  egymástól.) 
Ostrea  sp.,  Exogyra  (Aetostreon)  miotaurinensis  Sacc.,  Pectunculus 


216 


STRAUSZ  LÁSZLÓ  DR. 


pilosus  L.  (=  bimaculatus  Poli),  Lithodomus  avitensis,  Meretrix  ery- 
cinoides  Lk.,  Teliina  sp. 

Gastropoda  : Calyptraea  chinensis  L.,  Crepidula  sp.,  Fissu- 
rella  italica  Defr.,  Turbo  rugosus  L.,  Turritella  cfr.  vermicularis  Br., 
Murex  sp.,  Pyrula  cfr.  reticulata  Lk.,  Pleurotoma  sp.  (mindé  csigák 
igen  rossz  megtartásúak) . 

Scalaria  (Sthenorytis)  nov.  sp.  Egyetlen  töredékes  példány  áll 
csupán  rendelkezésemre,  jól  megfigyelhetők  azonban  már  ezen  is  azok 
a sajátságok,  melyek  a legközelebb  álló  fajoktól  megkülönböztetik. 
Amennyiben  újabb,  jobb  példányok  kerülnének  elő  belőle,  fenntartom 
számára  a „Scalaria  laticostata:i  nevet.  Legközelebb  áll  a Sthenorytis 
retusa  Brocc.  var.  paucicostata  Sacc.  alakhoz  s a Sthenorytis  trochi- 
formishoz.  Szélessége  körülbelül  24  mm,  magassága  a példány  töredé- 
kes volta  miatt  nem  mérhető  meg,  de  a szélesség  és  magasság  aránya 
egyezhet  a Sthenorytis  retusa-éval.  Bordáinak  kiemelkedettsége  és 
szélessége  különbözteti  meg  legjobban  az  említett  két  fajtól  (széles- 
ségük 7-5  mm,  számuk  4 — 4^2  az  utolsó  kanyarulaton,  míg  a hozzá 
legközelebb  álló  alakon  is  6 — 7 a bordák  száma) . Sem  a bordák  között,, 
sem  a bordák  széles  hátán  nincs  díszítés.  A szájnyílás  teljesen  kerek, 
de  nem  előrenyúló.  Az  ajak  igen  vastag;  a szájnyílás  belső  átmérője 
8 mm,  míg  a külső  14*5  mm. 

Arthropoda:  Balanus  coucavus  Bronn.,  B.  tintinnabulum  L., 
Ostracoda  teknők. 

Vertebrata:  gyakoriak  a cápafogak:  Lamna  contortideus 
Ag.,  L.  cuspidata  Ag.,  L.  cfr.  compressa  Ag.,  Oxyrhina  xyphodon  Ag. 

A másik  két  lelőhely  faunája  nagyjából  hasonló  jellegű,  csupán 
szegényebb,  megfogyatkozottnak  tűnik  fel;  ennek  oka  részben  a rosz- 
szabb  megtartás.  A Somlyó-hegy  tetején  levő  régi  kőfejtőben  a követ- 
kező faunát  gyűjtöttem:  Amphithelion  sp.,  Cellepora  globularis  Bronn., 
Fascicularia  cerebriformis  Blainv.,  Cidaris  avenionensis  Desm.,  Pecten 
(Chlamys)  sp.,  P.  (Chlamys)  cfr.  praescabriusculus  Font.,  Anomia 
ephippium  L .,  Exogyra  miotaurinensis  Sacc.,  P ectunculus  sp.,  Arca 
diluvii  Lk.,  Balanus  concavus  Bronn. 

A Kőhegyen  mészkő  és  homokrétegek  vannak  feltárva.  A mészkő- 
ben a kövületek  ritkábbak  és  rosszabb  megtartásúak;  a homokban 
helyenkint  olyan  tömegben  van  a Pecten  praescrabriuscnlus . hogy  egészen 
lumachella  jellegű.  E lelőhelyről  a következő  fajokat  határoztam  meg: 
Cellepora  sp.,  Cellepora  globularis  Bronn.,  Pecten  (Chlamys)  tauro- 
perstriata  Sacc.,  P.  (Chlamys)  praescrabriusculus  Font.,  Anomia 
ephippium  L.,  A.  ephippium  L.  var.  costata  Br.,  Ostrea  sp.,  Exogyra 
miotaurinensis  Sacc.,  Lithodomus  avitensis,  C ardita  sp.,  Balanus  cou- 
cavus Bronn. 


ZALAEGESZEG  KÖRNYÉKÉNEK  LEVANTEI  KORÚ  KÉPZŐDMÉNYEI. 


217 


Legfeltűnőbb  a két  utóbbi  faunában  a nagy  Pectenek  hiánya,  amit 
fáciesbeli  eltérés  meg  nem  okolhat,  mivel  mindhárom  lelőhely  ugyan- 
annak a fáciesnek  felel  meg. 

Paleontológiailag,  sztratigráfiailag  és  bathymetrikus  viszonyait 
illetőleg  is  e rétegek  az  eggenburgi  rétegeknek  teljesen  megfelelnek; 
csupán  a fauna  jóval  szegényebb.  Az  eggenburgi  előfordulás  faunáját 
legutóbb  F.  Schaffer  dolgozta  fel,6  míg  bathymetrikus  viszonyait 
T.  Fuchs  állapította  meg.7 

Ha  a fóti  faunákat  a Budapest  környékéről  ismert  alsó  mediterrán 
faunákkal  hasonlítjuk  össze,  azt  találjuk,  hogy  kövületgazdagságra 
csak  a budafoki  Nagyárokban  feltárt  homok  haladja  meg;  fáciesre 
pedig  teljesen  megegyeznek  vele  a Cinkota  környékén  előforduló  alsó 
mediterrán  homokos-kavicsos  képződmények,  melyekben  szintén  mindig 
megvan  a Cidaris  avenionesis  és  Exogyra  miotaurinensis,  melyek  igen 
jellemzők  e fáciesre. 

Végeredményben  tehát  63  fajt , illetve  változatot  sikerült  ki- 
mutatnom a fóti  alsó  mediterránból,  amivel  lényegesen  növeltem  az 
innen  ismert  kövületek  számát.  Ezek  közül  több  új  a Budapest-kömvéki 
alsó  mediterránra,  s főleg  sikerült  valamivel  gazdagítanom  a magyar- 
országi  alsó  mediterrán  echinoideákról  való  kevés  adatunkat. 

Készült  1921  őszén,  a budapesti  Pázmány  Egyetem  Őslénytani 
intézetében. 


ZALAEGERSZEG  KÖRNYÉKÉNEK  LEVANTEI  KORÚ 
KÉPZŐDMÉNYEI. 

Irta:  Sümeghy  József  dr.* 

Neumayr  és  Paul  1875-ben  megjelent:  „Die  Congenen  und  Palu- 
dinenschichten  Slavoniens  und  dérén  Faunen“  című  munkájában  esik 
szó  először  a magyarországi  levantei  korú  lerakódásokról.  Említett 
szerzők  a Balatonmelléke  néhány  vivipara-s  lelőhelyének  rétegeit  pár- 
huzamba állították  a szlavóniai  paludinás  rétegek  alsó  és  középső 
szintjeivel.  A magyar  geológusok  közül  többen,  így  néhai  Lóczy,1 

6 F.  Schaffer:  Das  Miozan  von  Eggenburg.  (Abhandl.  d.  k.  k.  geol.  R.-A. 
1910—12.) 

7 Th.  Fuchs:  Über  die  bathyinetrischen  Verháltnisse  dér  sogenannten  Eggenburger 
und  Gaudendorfer  Schichten  des  Wiener  Tertiárbeckens.  1900. 

* Előadta  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  1922  március  1-én  tartott  szakülésén. 

1 Néhai  Lóczy  Lajos:  A ponti  emelet  osztályozásához  Magyarországon.  Termé- 
szetrajzi Füzetek.  I.  köt.,  111.  old.  Budapest,  1877. 


218 


SÜMEGHY  JÓZSEF  DR. 


Halaváts,2  Lőrenthey3  Neumayr-  és  PAUL-nak  a Balaton  környé- 
kére vonatkoztatott  osztályozását  nem  fogadták  el  s azóta  sokáig 
általánosságban  élt  az  a tudat,  hogy  a Dunántúl  vivipara-unio-dús  le- 
rakódásai pannoniai  korúak.  Sokáig  általában  elfogadott  megállapo- 
dás volt,  hogy  Magyarországon  a felső-pliocénben  csak  a Nagyalföldet 
s Szlavónia  egyes  részeit  borította  el  édesvíz  s hogy  a Dunántúlon 
nincsen  levantei  korú  üledék.  Néhai  Lóczy  szerint:4  „Nincsen  átmenet 
a pannoniai-pontusi  rétegekből  a levantei  rétegekbe  s az  a néhány 
adat,  amellyel  a Vivipara  Fuchsi  s egyéb  domború  kanyarulatú  rokon- 
alak feltalálásával  Lőrenthey  és  Vitális  a levantei  emelet  jelenlétét 
sejtették,  nincsen  számottevő  lerakodásokhoz  kötve“.  Fauna  alapján 
kimutatható  levantei  korú  üledék  régebben  csak  a nagyatádi  artézi  kút 
fúrási  szelvényéből  volt  ismeretes  s ennek  a jelenlétét  néhai  Lóczy 
azzal  magyarázta,5  hogy  a Balatonparttól  délre  elterülő  síkság  alatt, 
a felsőpannoniai  rétegek  lerakódása  után  nagy  térszíni  beszakadás  tör- 
tént, amelynek  depressziójába  azután  a Nagyalföld  levantei  vizei  be- 
nyomultak. 

A siófoki,  városhidvégi,  vörösberényi  fiatal  pliocén-,  vagy  alsó- 
pleisztocén-korú  folyóbeli  lerakodást  tekintették  még  „esetleg41  levan- 
tei képződménynek  a belőlük  kikerült  fosszilda  nyomok  alapján. 

Az  1921.  év  nyarán  Ferenczi  az  egervár — zalaegerszegi  országút 
melletti  unio-s  homokgödörre  hívta  fel  figyelmemet,  amely  lelő- 
helyet Pávai  Vájná  fedezte  fel,  de  ugyanekkor  a Zalaegerszeg 
határában  levő  János-major  melletti  lelőhelyet  is  megmutatta.  Az 
alábbiakban  az  irodalomból  eleddig  ismeretlen  fenti  kettő  s az  időköz- 
ben fölfedezett  boldogasszonyfai,  levantei  korúnak  bizonyult  lelőhely 
rétegtani  helyzetét  s faunáját  ismertetem,  amelyek  faunagazdagságuk- 
kal a dunántúli  levantei  lelőhelyek  közül  a leggazdagabbak  közé  tar- 
toznak. E három  új  lelőhely  faunája  csak  kibővíti  s mégerősíti 
FERENCZi-nek6  a Kisalföld  déli  öblében,  a legutóbbi  években  tett  geo- 
morfológiai megfigyeléseit,  amelyek  szerint  teljes  bizonyossággal  állít- 
ható  már,  hogy  a pannoniai  sorozat  Unió  Wetzleri-ve  1 jellemzett 
szintje,  meg  a fölötte  elhelyezkedő  folyólerakódások  levantei  korúak. 


2 Halaváts  Gyula:  A balatonmelléki  pontusi  korú  rétegek  faunája.  A Balaton 
tudom,  tanulmányozásának  eredményei.  I.  köt.,  1.  rész.  Budapest,  1911.  66.  old. 

3 Lőrenthey  Imre:  Adatok  a balatonmelléki  pannoniai  korú  rétegek  faunájá- 
hoz és  stratigráfiai  helyzetéhez.  A Balaton  tudom,  tanulmányozásának  eredményei. 
I.  köt.,  1.  rész.  Budapest,  1911.  185.  old. 

4 I.  h.  423.  old. 

5 I.  h.  483.  old. 

“ Ferenczi  István:  Geomorfológiai  tanulmányok  a Kismagyar- Alföld  D-i  öblé- 
ben. Földtani  Közlöny.  LIV.  köt.  Budapost,  1925.  17—38.  old. 


ZALAEGERSZEG  KÖRNYÉKÉNEK  LEVANTEI  KORÚ  KÉPZŐDMÉNYEI. 


219 


De  ugyanezt  igazolja  annak  a tíz  lelőhelynek  időközben  előkerült 
levantei  korú  faunája  is,  amit  a Kisalföld  déli  öblében  gyűjtöttem.7 

Az  egervári  lelőhely  rétegsora  és  faunája. 

A lelőhely  a Zalaegerszeg — vasvári  országút  mellett,  Egervártól 
2 km-nyire,  D-re  fekszik,  ahol  az  országút  a Hársas-Vöröserdő  kavics- 
fennsíkjáról meredek  lejtővel  kezd  aláereszkedni  a Sárvíz  völgyébe. 

A lelőhely  rétegsorát  alul  álréteges,  sárgásszürke,  vasföstéses, 
durva  kvarchomok  kezdi  meg  2-5  m vastagságban,  kövületet  nem  talál- 
tam benne.  Fölötte  l-5 — 17  m vastag,  csillámos,  szürke  kvarchomok- 
réteg  helyezkedik  el,  amelyből  a következő  faunát  gyűjtöttem: 

Unió  Neumayri  Penecke;  Unió  sp.  ind.;  Pisidium  rugosum  Neum.; 
Zonites  n.  sp.;  Galactochilus  levanticum  n.  sp.;  Clausilia  sp.  ind.;  Vivi- 
para  Fuchsi  Neum. 

Ebben  a rétegben  egymás  fölött  négy,  20 — 40  cm  vastag,  hirtelen 
kiékelődő,  Unió  Wetzleri  héjtöredékekből  s homokos  iszaphordalékból 
álló  lencse  ül,  egyik-másikából  azonban  elég  jó  megtartásban  kerültek 
elő  Unió  Wetzleri  DuNKLER-példányok.  E réteg  homokja  fölfelé  átmegy 
finomabb  sárgásszürke,  50 — 60  cm  vastag  kvarchomokba,  amely  igen 
nagy  mennyiségben  tartalmazza  az  Unió  Wetzleri  DuNKLER-t;  ezen- 
kívül: Unió  Neumayri  Penecke;  Unió  atavus  Partsch;  Eulota  n.  sp.; 
Helix  (Tachea)  Etelkae  Halav.;  Galactochilus  levanticum  n.  sp.; 
Melanopsis  Entzi  Brusina;  Melanopsis  decollata  Stolitzka;  Vivipara 
Fuchsi  Neumann;  Valvata  piscinalis  Müll.  jó  megtartású  példányait. 

Ez  a réteg  felső  harmadában  már  erősen  kavicsos.  Ez  az  a kavics, 
amely  a feltárás  fölött  és  távolabb  is  a felszínt  mindenütt  elborítja  s 
a szomszédos  Hársas-Vöröserdő  s az  ezzel  összefüggő  Ságodi-fenn- 
síkot  tetemes  vastagságban  fedi  s amely  a Magyar  Kir.  Földtani 
Intézettől  magyarázó  szöveg  nélkül  kiadott  144.000-es,  C9,  Da  jelű 
térképeken  „diluviális,  vagy  legfelső  neogénkorú  kavics44  jelzéssel  volt 
ábrázolva,  amelynek  lerakodási  idejét  legutóbb  Ferenczi8  a felső 
levanteicumba  helyezte. 

A jánosmajori  lelőhely  faunája. 

Zalaegerszegtől  4 km-nyire  északra,  a Nekeresdi-majortól  Nagy- 
páli  község  felé  vezető  mezei  út  mellett,  János-majoríól  500  méter- 
nyire északra,  6 — 8 m mély  vízmosásos  árokban  fel  vannak  tárva  az 

7 Sümeghy  József:  Földtani  megfigyelések  a Zala-Rába  közé  eső  területről. 

Földtani  Közlöny.  Lili.  köt.  Budapest,  1924.  18 — 28.  old. 


220 


SÜMEGHY  JÓZSEF  DR. 


alsó  levantei  korú  üledékek.  Vöröses  és  szürke,  álréteges,  durva 
kvarchomokból  áll  itt  alsó  részük,  amely  helyenként  apró  kvarckavics- 
ból álló  kisebb  lencseszerű  telepeket  is  magába  zár.  Egy  ilyen  kavi- 
csos lencséből  a következő  fajokat  sikerült  kiszabadítani: 

Procampylaea  an  n.  sp Procampylaea  cf.  miocenica  Andr.;  Galac- 
tochilus  levanticum  n.  sp.;  Eulota  an  n.  sp.;  Triptychia  hungarica 
Halav.;  Triptychia  sp.  ind.  Vivipara  Lóczyi  Halav.;  Vivipara  cf. 
Fuchsi  Neum.;  Valvata  piscinalis  Müll.;  Valvata  sp.  ind. 

Feltűnő  a triptychiák  gyakorisága. 

A kövületes,  álréteges  homok  fedőjében  nagy  vastagságban 
szavanna-löszt  találunk  kifejlődve,  míg  a lelőhelytől  kissé  távolabb, 
a dombtetőkön  már  ott  ül  a felső  levantei  kavicstakaró. 

A boldogasszonyfai  lelőhely  rétegsora  és  faunája. 

Boldogasszonyfa  község  (Vas  megye)  Zalaegerszegtől  14  km-nyire 
északra,  a Sárvíz-patak  balpartján,  a Baltavári-fennsík  délnyugati 
lábánál  fekszik.  A lelőhely  a község  keleti  bejáratánál,  a Gyöpi-major 
felé  vezető  mély  úti  bevágás  mindkét  oldalán,  18 — 20  m magas  falban 
van  feltárva. 

Az  itt  föltárt  rétegkomplexum  legalsó  tagjának  azt  a vöröses- 
szürke, összeálló  homokot  tekinthetjük,  amely  közvetlenül  a község 
utolsó  háza  mögött  kerül  a felszínre.  Teljesen  meddő.  (1.  sz.  réteg.) 

Fölötte  1 — 1-20  m vastag,  ökölnagyságú  homokos  kvarckavics- 
réteg  helyezkedik  el.  (2.  sz.  réteg.)  Erre  1 — T5  m vastag  csillámos, 
szürke  kvarchomok  települt.  (3.  sz.  réteg.)  Ugyanez  a homokréteg  pár 
lépéssel  följebb,  az  út  baloldalán,  a tulajdonkópeni  ősmaradványokban 
gazdag,  meredekfalú  feltárás  legalsó  szintjét  képezi.  Miután  a maga- 
sabb rétegek  ezen  a meredek  falon  jobban  láthatók,  a rétegfölsorolást 
itt  folytatjuk.  A 3.  számú  rétegből  néhány  ősmaradvány  került  elő: 
Melanopsis  decollata  Stol.;  Melanopsis  Entzi  Brus.;  Melanopsis  sp. 
ind.;  Vitrina  sp.  ind.;  Xerophila  cf.  miocenica  Gaál;  llelix  sp.  ind. 

Az  erre  következő  réteg  50 — 60  cm  vastag,  csillámos,  szürke 
kvarchomok  (4.  sz.  réteg) ; apró  agyagkonkréciók,  iszapbemosások  pár 
centiméter  vastag  erei  teszik  változatossá.  Ritkán  elszórt  csigahéj- 
töredék bőven  található  benne,  de  jobb  megtartású  faj  csak:  Limnaea 
(Limnophysa)  palustris  Müll.;  Limnaea  (Limnophysa)  palustris 
Müll.  var.  minor  Sandb.;  Valvata  piscinalis  Müll.  néhány  példányban 
került  elő. 

Az  5.  sz.  réteg  2 — 3 m vastag  homokos  kvarckavics,  benne  a leg- 
nagyobb szemű  kavics  tyúktojás  nagyságú,  mely  fölfelé  apróbb  szeművé 
válik,  majd  legfelül  szürke  homokba  megy  át.  A kavicsok  meglehetősen 
koptatottak,  legömbölyített  darabjai  is  előfordulnak.  A rétegből  ki- 


ZALAEGERSZEG  KÖRNYÉKÉNEK  LEVANTEI  KORÚ  KÉPZŐDMÉNYEI. 


221 


került  faunát  a homokosabb  szintek  zárták  magukba.  Az  innen  gyűj- 
tött ősmaradványok  a következők: 

Unió  Wetzleri  Dunkler;  Unió  Neumayri  Penecke;  Unió  Zelebori 
Hörnes;  Unió  Partschi  Penecke;  Congeria  ? sp.  ind.;  Pisidium  rugo- 
sum  Neum.;  Hyalinia  (polita)  n.  sp.;  Zonites  an  n.  sp.;  Tachea  Etelkae 
Halav.;  Eulota  n.  sp.;  Galactochíilus  levanticum  n.  sp.;  Helix  sp.  ind.; 
Triptychia  hungarica  Halav.;  Triptychia  sp.  ind.;  Xerophila  striata 
Müll.;  Procampylaea  cf.  sarmatica  Gaál;  Procampylaea  an  n.  sp.; 
llelicogena  sp.;  Planorbis  (Coretus)  corneus  Linné;  Vivipara  Fuchsi 
Neum.;  Vivipara  cf.  Lóczyi  Halav.;  Neritina  (Theodoxus)  cf.  trans- 
versalis  Z iegl.;  Neritina  sp.  ind. 

A terresztris  csigák  mindenütt  a kavicsban  kisebb-nagyobb  vastag- 
ságban jelentkező  homok-  és  agyagos  iszaperekben  találhatók,  össze- 
keveredve mocsári  és  folyóvízi  fajokkal.  Az  Unió  Wetzleri  Dunkler 
példányai  azonban  egy  határozott  magassági  szintben,  a rétegnek  már 
homokossá  vált,  felső  részében  fordulnak  elő.  Feltűnő  a szárazföldi 
fajok  főleg  nagy  egyedszámú  megjelenése,  mindenesetre  ezek  adják  meg 
a réteg  fontosságát. 

A felette  levő  5 — 6 m vastag,  álréteges  vörhenyesszürke,  durva 
kvarchomok  (6.  sz.  réteg),  a mély  út  jobb  oldalán  is  fel  van  tárva, 
amelynek  alsó  részéből:  Unió  Neumayri  Penecke;  Unió  atavus 
Partsch;  Pisidium  rugosum  Neum.;  Zonites  an  n.  sp.;  Eulota  n.  sp.; 
Xerophila  striata  Müll.;  Triptychia  hungarica  Halav.;  Procampylaea 
an  n.  sp.;  Planorbis  (Gyrorbis)  baconicus  Halav.;  Planorbis  cf. 
filocinctus  Sandb.;  Planorbis  (Coretus)  corneus  Linné;  Prosostheina 
Sturi  BruA;  Bithynia  tentaculata  Linné;  Bithynia  sp.  ind.  oper- 
culuma;  Valvata  piscinalis  Müll.;  Valvata  sp.  búbrészlete;  Neritina 
(Theodoxus)  cf.  transversalis  Ziegl.;  Hydrobia  longueva  Neum.  fajo- 
kat gyűjtöttem. 

A fauna  jellegét  ebben  a rétegben  a xeroterm-fajok  adják  meg, 
nagy  egyed-  és  fajszámú  előfordulásukkal. 

A 6.  számú  réteg  fölött  azután  10 — 12  m vastag,  erősen  vasas- 
föstésű,  álréteges,  durva  kvarchomok  helyezkedik  el,  amely  0*50 — 1 m 
yastag  agyagzsinórokat  is  közbezár  (7.  sz.  réteg),  s erre  legfölül 
2 m vastag,  diónagyságú  vörös  kvarckavics  települt,  amely  már  a 
baltavári  fennsík  jellegzetes  felső  levantei  korú  kavicstakarója.  (8.  sz. 
réteg.) 

* 

t 

A boldogasszonyfai  feltárás  nyolc  megkülönböztethető  rétege 
közül  négy  rétegből  sikerült  meghatározásra  alkalmas  ősmaradványo- 
kat gyűjteni.  A rétegek  egymásközti  viszonyát  tekintve,  keletkezé- 
sükre vonatkozólag  a következőket  mondhatjuk: 


222 


SÜMEGHY  JÓZSEF  DR. 


Az  1.  sz.  réteg  vörös  homokja  meddőnek  bizonyult,  képződési 
módja  bizonytalan.  Petrográfiailag  azonban  azonos  azokkal  a felső 
pannoniai  korú  vörös  homok-  és  homokkőlerakódásokkal,  amelyek  a 
nagykutasi  völgyben  az  altalajt  alkotják.9  A 2.  sz.  réteg  durva  kvarc- 
kavicsát tekinthetjük  annak  a hatalmas  eróziós  munka  első  produktu- 
mának, amit  területünkön  a pannoniai  tó  elvonulása  után  bekövetkező 
denudációs  időszakban  az  ősi  Zala  végzett  el. 

A 3.  sz.  rétegben  édesvízre  jellemző  fajok  vannak,  ahol  a nagy 
egyedszámú  Melanopsis  Entzi  Brus.  az  uralkodó  faj.  Kivétel  nélkül 
síma  és  díszített  alakokat  áthidaló  típusúak  fordulnak  itt  elő,  amely 
típus  a Dunántúlon  a legfelső  pannonban  éri  el  virágzásának  tető- 
pontját. Sőt,  Lőrenthey  a peremartoni  Unió  Wetzleri- s szintből  is 
említi.10  A rétegben  kisebb  számban  föllépő  Melanopsis  decollata  Stol.- 
nak  korbeli,  vagy  rétegtani  fontosságot  nem  tulajdoníthatunk.  A felső 
pannoniai  alemelet  valamennyi  elegyesvízű  lerakódásában  gyakori,  a 
zsidi  Unió  Wetzleri- s homokban  is  megtalálták,11  sőt,  a szlavóniai  alsó 
paludinás  szintben  is,  mint  fontos  kövület  szerepel.  A változott  viszo- 
nyokhoz könnyen  alkalmazkodó  faj  a teljesen  kiédesült  vízben  is 
megélt. 

A 4.  sz.  réteg  már  jellegzetes.  Mocsári  üledék,  amelyben  azonban 
a folyóvízi  fauna  hírnökei  is  jelen  vannak. 

Az  5.  sz.  réteg  folyóvízi  üledék.  Faunájában  a felső  pannoniai 
alemeletből  is  ismeretes  fajt  csak  egyet  találunk,  egy  Congeria  sp. 
hiányos  példányát.  Miután  az  alsóbb  szintekben  nem  fordul  elő,  való- 
színűséggel gondolhatunk  arra,  hogy  másodlagos  eredetű  itt.  Az  5.  sz. 
réteg  faunája  élesen  különbözik  az  alsóbb  rétegekéitől.  Főleg  nagy 
egyedszámban  szárazságot,  meleget  kedvelő  xerotenn  fauna  lép  föl 
benne  s így  ebben  a megváltozott  klimatikus  viszonyok  hatása  érvé- 
nyesül. A 4.  sz.  réteg  lerakódása  után  határozott  száraz  időszak  követ- 
kezett be.  Puszták,  napsütötte  tisztások,  erdők  mohás  területei  válta- 
kozhattak már  akkor  a közeli  környéken,  amit  a Galactochilus,  Zoni- 
tes-,  Eulota-,  Campylaea-,  Triptychia-,  Hyalinia-nemck  bizonyítanak. 
A terresztris  fajok  nagy  egyedszámú  előfordulása  biztos  jele  az  élet- 
föltételek  kedvező  voltának,  a csigák  épen  maradt  héjai  pedig  helyben- 
lakást  bizonyítanak.  Felületük  alig  koptatott,  a víz  nem  igen  hurcol- 
hatta azokat.  De  mutatják  a réteg  gyors  és  egyenletes  képződését  is, 
mert  a talajnedvesség  savainak  nem  volt  elég  idejük  a házak  föloldá- 
sára. A már  szárazzá  vált  térszínbe  folyóvíz  vájta  be  magát  s áradá- 

9 Sümeghy  József:  Földtani  megfigyelések  a Rába-Zala  közé  eső  területről. 
Földtani  Közlöny.  Lili.  köt.  Budapest,  1924.  19.  old. 

10  I.  h.  6.  old. 

I.  h.  18.  old. 


íi 


ZALAEGERSZEG  KÖRNYÉKÉNEK  LEVANTEI  KORÚ  KÉPZŐDMÉNYEI. 


223 


sok  alkalmával  bemosta  a csigákat  nagymennyiségű  homokjába,  iszap- 
jába, ahol  azok  konzerválódtak.  A réteg  édesvízi  fajai:  az  Unió- k, 
Vivipara- k,  szárazföldhöz  kötött  folyóvizek  lakói. 

A 6.  sz.  réteg  kőzetanyagát,  fizikai  tulajdonságait  s faunáját 
tekintve,  ugyanennek  a folyónak  később  leülepedett  hordaléka.  Csön- 
desebb, állandó  vizű  folyólerakódás,  amely  felső  harmadában  kavics- 
lencsével van  képviselve.  Feltételezhetjük,  hogy  a kavicslcncse,  helyét 
folyton  változtató  vádiszerű  hozomány,  mert  mocsári  fajok  is  vannak 
benne,  viszont  folyóhordalék  is  lehet,  amely  eredet  mellett  főleg  a nagy- 
számban föllépő  Valvata  piscinalis  Müll.  bizonyít.  A mocsári  fajok 
sorozata  inkább  a víz  természetének  megváltozását  jelzi  a jelen  eset- 
ben. A folyó  ekkor  már  magasra  töltötte  föl  medrét,  lassúbb  folyású 
lett,  a pusztai  homok  meg-megakasztotta  útjában,  szétterült  s mocsa- 
ras partúvá  vált. 

A réteg  lerakódása  idején  már  határozott  trópusi  klímát  kell  föl- 
tételeznünk; a xeroterm-fajaink  kizárólag  Afrika  északi  részének  és 
Arábiának  természeti  viszonyait  tételezik  föl.  E réteg  faunájának  már 
mindegyik  faja  — kivétel  nélkül  — felső  pliocénre  jellemző. 

A 7.  és  8.  sz.  réteg  folyóvízi  üledék. 

* 

A fontiekből  következtethetjük,  hogy  a pliocén-kor  utolsó  harma- 
dában Boldogasszonyfa  és  Egervár  tájékán  nyugat — keleti  irányban 
folyt,  egy  kavicsot  és  homokot  szállító,  szétterjengő  folyó,  az  1.  sz. 
réteg  lerakódása,  tehát  a legfelső  pannoniai  emelet  időszaka  után, 
miután  a pannoniai  nagy  állóvizek  innen  eltűntek.  Üledéksora  bázisá- 
ban elhelyezkedő  durva  kavicsa  180  m t.  sz.  f.  magasságban  terül  el. 
Régebbi  kutatásaimban:  Zalaháshágy,  Nagykutas,  Nyirespuszta,  Eger- 
vár, Boldogasszonyfa,  Baltavár  irányában  húztam  meg  medrének  ten- 
gelyét12 abban  a nyugat — keleti  irányban  húzódó  szinklinális  baráz- 
dában, amelynek  felsőbb  rétegeiből,  több  lelőhelyről  már  előkerült  a 
boldogasszonyfaival  megegyező  gazdag  levantei  fauna.  Egervár  és 
Boldogasszonyfánál  az  ősi  mederkitöltés  vastagságát  50 — 60  m-nyire 
becsülhetjük.  Az  ősi  Zala  folyó  terítette  itt  szét  lapos  kavics-  és  homok- 
deltáját  a legmélyebb  helyen  s folyórendszerének  kialakulását  Ferenczi 
vizsgálataiból  ismerjük.13 

Az  Unió  Wetzleri-s  szint  rétegtani  helyzete. 

Az  ősi  Zala  folyó  deltaüledékeinek  bázisában,  a pannoniai  vörös- 
homok- és  homokkőre  települt  durva  kavicsréteg  felső  homokosabb 

12  SüMEGHY  József:  A baltavári  lelőhely  rétegtani  helyzete.  Földtani  Közlöny. 
Lili.  köt.  Budapest,  1924.  31.  old. 

13  I.  h.  23-28.  old. 


224 


SÜMEGHY  JÓZSEF  DR. 


részében,  a boldogasszonyfai,  egervári,  nagypáli,  meg  a többi,  alsó 
levantei  faunát  magukba  záró,  ismeretes  feltárások  hasonló  kifejlő- 
désü  és  helyzetű  lerakódásaiban  is,  kb.  180  m t.  sz.  f.  magasságban 
találjuk  az  Unió  Wetzleri  Dunkler  tömeges  fellépésével  jellemzett 
szintet.  Határozott  alsó  levantei  korát  a következők  bizonyítják: 

A levantei  korra  jellemzőnek  tartott  amerikai  szabású  uniók  ezzel  a 
képviselőjével  jelezték  általában  az  eddigi  szerzők  régi  folyómedrek  ki- 
töltéseiben a legfelső  pannon  felső  határképződményeit.  Hazánkban 
sokáig  ismeretlen  volt  ez  a faj  s az  „Unió  Wetzleri-sil  szint  csak  az 
újabb  irodalomban  lett  használatos.  Főleg  a Dunántúlról,  ma  már  több 
helyről  ismerjük.  Rohonc,  Baltavár,  Vasvár,  Egervár,  Nagypáli,  Be- 
senyő, Bakónak,  Söjtör,  Zalabér,  Zalaújlak,  Zsid,  Dióskál,  Karád, 
Nagyberény,  Fonyód,  Peremarton,  Ács,  Szőny,  Almás,  Köbölkút,  Érd, 
Szentlőrinc,  Csákvár  dunántúli  községek  határából  van  részben  be- 
gyüjtve,  részben  fölemlítve.  Teljes  és  pontos  faunafölsorolást  az  Unió 
Wetzleri-s-szmtbő\  csak  a peremartoni  Somlódomb14  és  a Fonyódi  hegy1:‘ 
rétegsorozataiból  ismerünk  a régebbi  irodalomból.  A két  lelőhegy 
rétegsorozata  abban  egyezik  meg  egymással,  hogy  fedőrétegeik  meddők- 
nek bizonyultak.  Mind  a két  helyen  felső  pannon  édesvízi  fáciesü  kép- 
ződményeire telepszik  rá  az  Unió  Wetzleri-s  szint. 

Eleinte  Lörenthey  a fonyódi  bazaltbombás  homok  alsó  kövületes 
részét  levantei  korúnak  vette  a benne  előforduló  Vivipara  Fuchsi  alap- 
ján; csak  miután  az  Unió  Wetzleri- s homokban  a Congeria  Neumayri 
egy  kicsiny,  fiatal  példányát  találta  s Peremartonban  öt  fogyatékos 
példányát,  helyezte  vissza  az  Unió  Wetzleri-s  szintet  a legfelső  pan- 
nonba. Lörenthey  a Congeria  Neumayri-nak  csak  a felső  pannoniai 
alemeletre  vonatkoztatott  szintjelző  értékét  a Congeria-  és  a Dreis- 
sensia-íajok  közötti  viszonnyal  okolta  meg.  „A  székelyföldi  szén- 
képződmény földtani  viszonyairól"  szóló  munkájában  azt  bizonyítja, 
hogy  a pannoniai  emeleten  fölfelé  haladva  a Congeria- k rovására  a 
Dreissensia- k szaporodnak  s a levantei  rétegekben  már  csak  Dreis- 
sensiá- kát  találunk.  Nem  egészen  érthető,  miként  tudott  Lörenthey 
ilyen  határozott  szabályt  fölállítani  faunakülönbség  alapján  akkor, 
amidőn  még  a Dunántúlon  a háromszéki  medencéhez  hasonló  levantei 
korú  üledékeket  nem  ismertek  s új  fajokkal,  melyek  a nagyalföldi  levan- 
tei korú  fajokkal  is  alig  egyeztek  meg,  a Dunántúlon  is  azonos  vonat- 
kozásokat tegyen  érvényessé. 

így  van  ez  általában  minden  idegenszerü  fajjal,  mint  az  Unió 
Wetzleri  DuNKLER-rel  is,  amíg  rétegtani  helyzetét  nagyobb  területről 

11  Vitális  István:  A poremartoni  Somlódomb  pliocóiiikorú  rétegsora  és  faunája. 
Földtani  Közlöny.  XLII.  köt.,  2.  fűz.  Budapest,  1912.  151  — 157.  old. 

15  Lörenthey  Imre:  I.  h.  30.  old. 


ZALAEGERSZEG  KÖRNYÉKÉNEK  LEVANTEI  KORÚ  KÉPZŐDMÉNYEI.  225 

nem  ismerik.  Átmenet  a felső  pannonból  a levanteibe  — édesvízi  és 
mocsári  fauna  jegyében  — úgylátszik  sokkal  fokozatosabb,  mint  gon- 
dolták s így  van  ez  a felső  pliocén  bázisát  jelző  folyóvízi  faunával  is, 
amelynek  elterjedési  köre  is  sokkal  nagyobb,  mint  azt  régebben  föl- 
tételezték. 

Igen  jellegzetes,  átmeneti  faunát  írt  le  Vitális  a peremartoni 
Somlódomb  Unió  Wetzleri-s  szintjéből.18  Az  Unió  Wetzleri-s  szintet 
ugyan  még  a felső  pannonba  helyezi,  de  mint  főpalaeontológiai  neve- 
zetességét kiemeli,  hogy  itt  már  a pannonjai  faunában  sok  olyan  faj 
is  jelentkezik,  amelyek  határozottan  pleisztocén  jellegűek.  Ilyenek  a 
Caryehium  minimum  Müll.  foss.;  Planorbis  (Gyrorbis)  baconicus 
Halav.;  P.  (Segmentina)  Lóczy  Halav.;  s ha  e szintből  a Pisidium 
sp.;  Helix  (Xerophila)  striataformis  Lörent.;  Limaea  minima  Halav.; 
Planorbis  (Coretus)  cornu  Brongn.;  Vivipara  cf.  Fuchsi  Neum.;  Val- 
vata  sp.;  Bithynia  fajokat  is  fölsoroljuk,  a felső  pannon-  és  levantei  kép- 
ződményeket összekötő  fauna  példája  áll  előttünk. 

Az  Unió  Wetzleri-s  szint  levantei  korát  azonban  az  a körülmény 
teszi  világosabbá,  hogy  Egervárott,  Boldogaszonyfán,  Vasvárott,  Balta- 
váron, Nagypáliban  az  Unió  Wetzleri  DuNK.-al  együtt,  egy  szintben 
nagyszámmal  lép  föl  az  Unió  Neumayri  Penecke.  A m.  kir.  Földtani 
Intézet  múzeumában  Doroszló,  Besenyő,  Zalabér,  Almás,  Dióskál, 
Köbölkút,  Baltavár  helységek  Unió  Wetzleri-s  lelőhelyeiről,  Unió 
baltavarensis  Hal  arát  s n.  sp.  meghatározással,  mint  felső  pontusi  ős- 
maradvány van  begyüjtve  ez  a faj.  A Földtani  Intézet  igazgatóságá- 
nak szívességéből  alkalmam  volt  ezeket  a példányokat  megtekinteni,  s 
hosszabb  vizsgálódás  után  azokat  a szlavóniai,  főleg  Penecke:  Unió 
Neumayri  n.  f.-al  kellett  azonosítani.  A levantei  fauna  leírásában  adom 
majd  megállapításom  helyességét,  itt  csak  azt  jegyzem  meg,  hogy  már 
az  a körülmény  is,  hogy  a Dunántúl  több  pontjáról  ismerjük  az  Unió 
Wetzleri  Dunkler  és  az  Unió  Neumayri  Penecke  együttes  előfordulá- 
sát, megingatja  az  Unió  Wetzleri-s  szintnek  az  eddig  felső  pannonnak 
megállapított  sztratigráfiai  helyzetét. 

Az  Unió  Neumayri  Penecke  a malinói  alsó  paludinás  szintben: 
Unió  Maximus,  Unió  Partschi,  Vivipara  Neumayri  és  V.  Fuchsi  tár- 
saságában fordul  elő.  Az  U.  Maximus,  V.  Neumayri  kivételével,  ezek 
a jellemző  fajok  már  előkerültek  a dunántúli  levantei  korú  üledékekből. 

Az  Unió  Wetzleri-s  szint  rétegtani  megállapításánál  azonban  első- 
sorban az  itt  nagyszámban  előforduló  szárazföldi  fajokat  kell  tekin- 
tetbe venni.  Bár  a velük  együtt  található,  édesvízi  eredete  mellett 
szóló  fajok  a szlavóniai  s a nagyalföldi  levantei  korú  képződmények- 

18  I.  h.  154—157.  old. 


Földtani  Közlöny  LV.  köt.  1925. 


15 


226 


SÜMEGHY  JÓZSEF  DR. 


nek  is  vezéralakjai,  a Congeria- töredéket  leszámítva,  határozott  fácies- 
változást  azonban  nem  jelölhetnek.  A pannon  végén,  amikor  az  egy- 
séges beltenger  kisebb-nagyobb  tavakra  bomlott,  önállósult  tavai,  öblei 
változtatták  meg  leghamarabb  tulajdonságaikat,  amelyekben  egy  kis 
változás  is  faunájuk  önállósult  típusait  teremtette  meg.  A pannon-  és 
a levantei  emeletek  ideje  között  az  éles  határt  az  a nagy  változás 
mutatja  legjobban,  hogy  a Dunántúlon  a vizek  akkor  már  a leg- 
mélyebb pontokra  szorultak  s inkább  a folyók  kezdtek  víztartókká 
válni.  Tehát  erózióciklussal  kell  megvonni  a kettő  közti  határt  s 
ugyanakkor  nagyszámban  megjelennek  a szárazföldi  puhatestűek  is. 
Megjelenésükkel  nem  azt  akarom  kifejezni,  hogy  az  egymást  követő  .két 
pliocén-emelet  üledékeit  a szárazföldi  fauna  alapján  minden  átmenet 
nélkül  elkülöníthetjük,  hanem,  hogy  a pannon-végi  rohamos  vízkiédesü- 
léssel  a tengeri  fauna  rovására  a szárazföldi  fajok  kezdenek  előtérbe 
jutni. 

A Zalaegerszeg  környéki  Unió  Wetzleri- s szint  alsó  felében  fellépő 
terresztris  csigafauna  szoros  genetikai  kapcsolatban  áll  a keletázsiai 
vonatkozású,  rákosdi  szarmata-korú  csigafaunával  s kitölti  azt  a héza- 
got, ami  fiatalabb  pliocénunk  szárazföldi  faunájában  mutatkozott. 
A Zonites-,  Galactochilus -,  Xerophila-,  Campylaea-,  íD/a/inia-fajok 
bélyegeinek  oly  törzsfejlődésbeli  fontosságot  kell  tulajdonítanunk,  ame- 
lyek a szarmaticumban  élt,  rákosdi-dóvai  fauna  fejlődési  menetének 
következő  fokát  jelentik. 

Mint  új  fajok,  összehasonlítható  kormeghatározásra  — egyelőre  — 
nem  igen  alkalmasak,  de  a felső  pliocén-  és  az  ennél  fiatalabb  korok 
hasonló  faunáihoz  való  vérrokonságuk  kétségtelen. 

A boldogasszonyfai  Unió  Wetzleri-s  szint  fekű-  és 
fedőrétegében  föllépő  tömeges  megjelenésük,  a 
leghatározottabban  megállapítható  időhöz:  alsó 

levanticumh  o z kötik  az  Unió  Wetzleri  Dunkler  tömeges  föl- 
lépésével jellemzett  szintet.  Be  lehet  Ígérni,  hogy  még 
gyakoriabbakká  válnak  s akkor  hiszem,  hogy  az  emlősfauna  rovására 
ezek  lesznek  a korhatározók.  Mert  a kicsiny,  helyhezkötött,  lassan 
mozgó  állatok  sokkal  jobban  jelzik  a kort,  mint  a gyorsabban,  köny- 
nyebben  mozgó  emlősök.  S mert  a szárazföldi  csiga  nemcsak  fácies- 
változást  jelez,  hanem  pontosan  elárulja  a topográfiát  is,  tehát  az 
erdőt,  a füves  térségeket,  napsütötte  tisztásokat,  pusztákat,  ahová 
inkább  oda  van  kötve,  mint  — mondjuk  — az  a tengeri  csiga,  amely 
csak  bizonyos  mennyiségű  sótartalmat  igényel,  s más  föltétel  neki  nem 
szükséges.  Ennek  alapján  határozható  meg  pontosan  az  Unió  Wetz- 
leri-s  szint  rétegtani  helyzete  csupán  szárazföldi  csigák  segítségével. 


A KIS-M AGYAR- ALFÖLD  SZEGÉLYÉN  FELLÉPŐ  BAZALTKITÖRÉSEK  STB. 


227 


A KIS-MAG  Y A R-ALF ÖLD  SZEGÉLYÉN  A KELET-STÁJER 
MEDENCÉBEN  FELLÉPŐ  BAZALTKITÖRÉSEK  KORA 

ÉS  KELETKEZÉSE. 

Irta:  Winkler  Artúr  dr.  (wien). 

1911  óta  foglalkozom  — a háború  idejét  nem  számítva  — a stájer- 
magyar határon  fekvő  fiatal  eruptivterület  tanulmányozásával  és  geo- 
lógiai felvételével.  Vizsgálataim  első  eredményeit  három  nagyobb  mun- 
kában közöltem,  melyek  1913 — 19-ben  jelentek  meg.1  Egy  későbben 
megjelent  tanulmányomban  („Beitrag  zűr  Kenntnis  des  Oststeirischen 
Pliozáns.“  Jahrb.  dér  Geol.  Staatsanst.  Wien  1921,  LXXI.  köt.)  ki- 
merítő jelentést  adtam  további  vizsgálati  eredményeimről.  Csak  az 
elmúlt,  évben  határoztatott  el  a Gleichenberg — St.  Gotthardi  részletes 
térképlap  geológiai  felvétele,  mely  a bazalt  és  trachit  eruptív  vidék 
nagyobb  részét  magába  foglalja.  A felvétel  egyrészt  kelet  felé  a mai 
osztrák-magyar  határig,  s egy  kis  darabon  azon  túl  is,  másrészt  az 
osztrák-jugoszláv  határon  Silberbergig  (Srednibreg)  és  Felsőlendván 
(Ob.  Limbach)  túl  is  kiterjed.  A térkép  1 : 75.000  mértékben  most  már 
színes  nyomás  alatt  van  s az  osztrák  Geol.  Biindesanstalt  térképészeti 
osztálya  kiadásában  jelenik  meg  tavasszal.2  A térkép  magyarázata  fel- 
dolgozás alatt  áll. 

Tisztelt  barátom,  Jugovics  L.  a háború  ideje  alatt  kezdette  meg 
az  Alpok  keleti  lábánál  és  a Kis-Magyar-Alföldön,  Vas  megyében  fel- 
lépő bazaltok  és  bazalttufák  tanulmányozását.3  és  eredményeit  két  köz- 
leményben foglalta  össze.4 

Hangsúlyoznom  kell,  hogy  Jugovics  adatait,  amennyiben  azok 
megfigyelésekre  vonatkoznak,  sok  évi  pontos  és  lelkiismeretes  vizsgá- 
lataim alapján  el  kell  ismernem.  Azonban  speciálisan  a vulkántektonikai 
felfogásban  eltérő  véleményre  jutottam. 

A vulkánok  koráról  Jugovics  közelebbről  nem  nyilatkozott. 


1 A.  Winkler:  „Das  Eruptivgebiet  von  Gleichenberg1',  Jahrbuch  d.  Geol,  R.-Anst. 
Wien,  1913. 

idem:  „Untersuchungen  zűr  Geologie  und  Palaontologie  des  steirisehen  Tertiars", 
Jahrbuch  d.  Geol.  R.-A.  Wien,  1913. 

idem:  „Die  Eruptiva  am  Ostrande  dér  Alpen  und  ihre  Beziehungen  zu  tektonischen 
Vorga®gen.“  Zeitschrift  für  Vulkanologie,  Bánd  I.,  Berlin,  1914. 

2 A felvételekről  szóló  előzetes  jelentések  megjelentek  a Verhandlungen  d.  Geol. 
Bundesanstalt,  Jahresberichte,  ill.  Verh.  d.  Geol.  B.  A.  1925.  No.  1.  (Záró  jelentés)-ben . 

3 Földt.  Int.  Évi  Jel.  1915.  Bpest,  1916.  p.  49 — 73. 

továbbá  „Az  Alpok  keleti  lábánál  és  a Kis-Magyar-Alföldön,  Veszprém  megyében 
fellépő  bazaltok  és  bazalttufák".  Földt,  Int,  Évi  Jel.  1916.  Bpest.  1919.  p.  63 — 76. 

4 Jugovics  meghívására  és  vezetésével  1916-ban  alkalmam  volt  a Celldömölk 
melletti  Ság-hegvet  megszemlélni. 


15 


228 


WINKLER  ARTÚR  DR. 


Lóczy  L.  azonban  „A  Balaton  környékének  geológiai  képződményei, 
stb.“  című  pompás  munkájában  Jugovics  adatai  alapján  nyilatkozik 
az  utóbbi  és  az  általam  is  megvizsgált  vulkánok  koráról,  amely  eltér 
az  én  véleményemtől.  Minthogy  közben  a nyugatmagyarországi  tercier 
problémája  két  magyar  geológus  részéről5  érdekes  új  vizsgálat  tárgya 
lett,  szeretném  én  is  a magyar  határvidéken  végzett  több  évig  tartó 
tanulmányomnak  eredményeit  ismertetni,  abból  a célból,  hogy  a nyugat- 
magyarországi medence  történetére  is  némi  összehasonlítást  tehessünk. 

Legelőször  a Jugovics  L.  által  leírt  stájer-magyar  határszéli 
fiatalkori  erupciókkal  óhajtok  foglalkozni  s ezekkel  kapcsolatban  az 
orupciók  koráról  néhány  általános  megjegyzést  hozzáfűzni. 

A szóbanforgó  bazaltok  és  tufák  a vasdobrai,  felsőlendvai,  a 
németújvári  és  a hárspataki6  kőzetek. 

Vasdobra  (Neuhaus). 

.Jugovics  szerint  a vasdobrai  várhegy  tufavulkánnak  tekinthető, 
amelyből  a Vasdobrától  délre  fekvő  bazalt  mint  lávaár  folyt  ki.7  Ezt 
a lávaárat  tufa  fedné.  „ . . . A kitörés  az  egyenetlen  pontusi  térszínen 
történt.  ...  A kitörés  260 — 270  m tengerszín  feletti  magasságban  tufa- 
szórással kezdődött...”  (Loc.  cit.  p.  67.) 

A saját,  részletesen  csak  ezzel  a kis  területtel  foglalkozó  tanul- 
mányom eredményei  a következük:  Vasdobra  vidékén  nincsenek  régi, 
vulkánikus  térszínalakulatok,  hanem  csak  hét  bazalt-  és  tufaerupció- 
nak  a maradványai,  melyeknek  legnagyobb  részét  már  (a  régi  erupciós 
felszínen)  az  erózió  elpusztította. 

A tufából  álló  vasdobrai  várhegy  egy  tölcsérszerű  áttörésnek  felel 
meg,  amely  meredeken  határolódik  el  a szomszédos  pontusi  (agyag-  és 
homok-)  rétegektől.  A rengeteg  sok  foszlányban  megtalálható  durva 
kvarckavics  nem  a még  ma  is  meglevő,  pontusi  rétegekből,  hanem  az 
itt  már  teljesen  denudált,  durva  kavics  fedőtakaróból  származik 
(Silberberg-Schotter).  A Vasdobrától  délre  fekvő  bazalt  két  rész- 
erupciónak  felel  meg,  intruziv  keletkezésű,  tehát  nem  lávaár.  Itt, 
úgy  látszik,  a pontusi  rétegek  közötti  hasadék  van  bazalttal  kitöltve. 
Futólag  megtekintve  a dolgot,  úgy  látszik,  mintha  ezt  a bazaltot  tufa 
fedné.  Azonban  pontosabban  megvizsgálva  kitűnik,  hogy  itt  egy  szedi- 

5 Sümeghy  J. : Földtani  megfigyelések  a Rába— Zala  közé  eső  területről.  Földt. 
Közi.  Lili.  köt.,  1923. 

Ferenczi  1.:  Geomorfológiai  tanulmányok  a Kis-Magyar- Alföld  D-i  öblében. 
Földt.  Közi.  LIV.  köt.,  1924. 

0 Az  említett  területeken  fekvő  Krieselstein  bei  Jennersdorf-i  tufákra  Jugovics 
nem  terjeszkedett  ki  vizsgálataiban. 

7 Jugovics  ábrája  az  1916.  évi  Földt.  Int.  Évi  Jel.  68-ik  lapján. 


A KIS-M  AGYAR- ALFÖLD  SZEGÉLYÉN  FELLÉPŐ  BAZALT  KITÖRÉSEK  STB. 


229 


mentekkel  erősen  kevert,  rögszerűen  széthulló  ,,napszúrásos“-bazaltról 
van  szó,  amely  a tömött  bazalt  burkának  felel  meg.  Tehát  a hasadékon 
először  a félig  megszilárdult  bazalt  próselődött  át,  amely  után  a 
folyós,  a tömött  bazalttá  megszilárduló  láva  következett.  Találóan  jel- 
lemezte Jugovics  a tufa  számos  szediment zárványát.  Már  neki  is  fel- 
tűnt, hogy  e görget eges  zárványok  nagyobbak,  mint  azok,  amelyeket 
az  ember  a pontusi  dombvidék  kavicsában  talál.  Az  előbbiek,  mint 
említettem,  egy  hatalmas,  denudált  fedőtakaróból  származnak.  Sehol 
sem  észleltem  a pontusi,  vagy  mélyebben  fekvő  rétegekben  hasonló 
durva  kavicsot.  Egészen  hasonló  durva  kavicsot  találni  ellenben  a sih 
berbergi  jugoszláv -magyar  határgerincen  egészen  Katharinabergig  (St.- 
Gotthardtól  délre),  a Hochstradeni  és  a klöchi  bazaltvidéken,  ahol 
egyes  magasabban  fekvő  helyeken  megmaradt.  Vasdobra  vidékén  az 
erupció  idejében  egy  100 — 200  m vastag  kavicsrétegnek  kellett  a domb- 
vidék gerince  felett  feküdnie.  Az  erupciók  — és  erre  bizonyítékaim  van- 
nak — ezen  a kiterjedt  törmelékmezőn,  magasan  a mai  felszín  felett, 
és  nem  a mai,  fiatal  pliooén  vagy  quartár  felszínnek  megfelelő  szinten 
történtek.  Tehát  a bazaltvulkánok  idejében  még  főbb  vonalakban  sem 
létezett  a mai  térszín. 

Felsőlendva  (Oberlimbach) . 

» * 4 , 

A felsőlendvai  tufaterületnek  általam  ezelőtt  három  esztendővel 
végrehajtott  felvétele  ugyanazokra  az  eredményekre  vezetett,  mint 
amelyeket  Jugovics  e területről  készített  térképén  kifejezésre  hozott. 
A tufába  szórt,  tömegesen  előforduló  durva  kavics  itt  is  a Felsőlendva 
környékéről  már  teljesen  erodált  kavicstakaróból  származik.  Ezt  a 
nyolc  tufaelőfordulást,  akárcsak  a vasdobraiakat,  önálló  áttöréseknek 
tartom,  melyekből  azonban  csak  az  ősi  térszínbe  süllyedt,  mélyebb 
tölcsérrészek  maradtak  meg.  A tufák  az  őket  övező  rétegekkel  szemben 
itt  is  meredeken  elhatárolódnak. 

Németújvár  (Güssing). 

I • 

Itt  egy  szabályosan  felépített,  a pontusi  rétegekbe  süllyedt  és 
később  ismét  kipreparált  tufatölcsért  találunk.  Az  egy  központ  körül 
befelé  hajló  rétegtelepülést  már  Jugovics  ismertette. 

Hárspatak  és  Tobaj  kürtőkitöltések.  A tobaji  tufa  nem  rétegzett, 
az  általa  áttört  rétegekből  gazdagon  kebelezett  magába  zárványokat. 
Jugovics  ezt  is  leírta. 

Általános  megjegyzések. 

Eredményeimből  következő  egyik  megállapításom  az,  hogy  a fiatal 
bazaltvulkánosság  egy,  a mai  térszín  (500—600  m)  felett  jóval  maga- 


2S0 


WINKLER  ARTÚR  DR. 


sabban  elterülő  kavicsos  térszínen  fejtette  ki  működését.  Ez  a térszín 
megfelel  a pontusi  tenger  kiszáradt  és  kaviccsal  nagymértékben  elborí- 
tott fenekének.  Az  elénk  táruló  vulkáni  kőzetek  kizárólag  azokhoz  a 
kőzettömegekhez  tartoznak,  melyek  100 — 300  m-nyire  az  akkori  tér- 
szín alatt  levő  exploziós  tölcsérekben,  kürtőkben  és  hasadékokban  talál- 
hatók. E keményebb  vulkáni  kőzeteket  azután  az  erózió  a 100 — 200  m-es 
kavicstakaró  és  az  alatta  települő  pontusi  rétegek  eltakarításával  a 
felszínre  juttatta. 

Az  erodált,  az  Ezüsthegyen  (Silberberg)  és  a Hochstadenen  ron- 
csokban megmaradt  kavicstakaró  kora  paleontológiailag,  sajnos,  még 
nincs  tisztázva.  Települése  után  ítélve  ifjabb  pontusi,  vagy  alsólevantei 
kori  üledékről  szólhatunk.  Részemről  inkább  pontusi  korinak  tartanám 
a következő  okoknál  fogva:  1.  A Silberbergen  a durva  kavicsot  kon- 
kordáns  és  váltakozó  településsel  látjuk  mintegy  kifejlődni  a pontusi 
rétegekből.  2.  A durva  kavics,  miként  a pontusi  rétegek,  még  tagját 
képezi  azoknak  az  üledékeknek,  melyek  a stájer-kismagyaralföldi 
medence  lesüllyedt  alapjára  települtek.  Ezzel  sokkal  szorosabban  fűző- 
dik a pontusi  szinthez,  mint  az  ifjabb  pliocénhez.  3.  A durva  kavicsot 
jelentékeny  (100 — 200  m-es)  szintkülönbség  választja  el  a középpliocén 
térszíntől'  és  ennélfogva  idősebb  képződménynek  tartható. 

A bazaltvulkánosság  korát  illető  támpontok  mindössze  a követ- 
kezük: A kitörések  fiatalabbak,  mint  a silberbergi-kavics  főtömegónek 
feltöltődése,  mely  kavicstakaróból  zárványokat  tartalmaznak.  A Klöch 
melletti  stájer  bazalthegyeken  és  a Hochstradenen  sikerült  kimutatni, 
hogy  a kitörések  — legalább  is  itt  — időbelileg  egybeesnek  a kavics- 
feltöltődés  utolsó  fázisával.  Másrészt  ez  a vulkáni  működés  kétségtele- 
nül idősebb,  mint  a Rába-  és  Mura-menti  felsőpliocén  kavics-  és  agyag- 
terraszok,  sőt  idősebb  még  a mai  völgyek  fölött  egész  180  m magas- 
ságig elterülő  középpliiocén-korinak  tartott  térszínnél  is.  Minden  való- 
színűség szerint  — sőt  mondhatjuk  csaknem  biztosan  — még  időseb- 
bek az  összes  erupciók,  mint  az  általam  a keletstájer  vulkáni  vidéken 
a fővölgytalpak  fölött  kb.  220 — 300  m magasságban  kimutatott  és 
levantei-korinak  tartott  terrasz-szint  (kavics-  és  agyagtakaróval). 
A hochstradeni  bazalttakaróba,  melyet  a fiatalabb  tektonikai  mozgá- 
sok8 mindenesetre  valamivel  erősebben  felboltoztak  — 550 — 570  m t. 
sz.  f.  magasságban  — , bevágva  találunk  egy  idetartozó,  kilométer 
széles,  kvarchömpölyökkel  és  agyagokkal  födött  tcrrasz-síkot.  Az  erózió 
hatalmas  működése,  mely  a kitörések  ideje  óta  fejtette  ki  hatását, 
melyet  a vulkáni  képződményeken  ejtett  bevágásokon  és  a felület 
messzemenő  letárolásán  mindenütt  felismerhetünk,  bizonyítékát  képezi 

8 A pliocén  mozgások  befolyását  messzemenöleg  figyelembe  vettem. 


A BUDAVIDÉKI  TRIÁSZ  SZTR  ATIGR  AFI  ÁJ  A. 


231 


annak,  hogy  a kitörések  már  a levantikum  előtt  kezdődtek.  Másrészt 
pedig  az  a szoros  összefüggés,  amely  a már  említett  felsőpontusi  durva 
kavics  és  a bazaltkitörések  között  fennáll,  arra  a következtetésre  jut- 
tat, hogy  ez  utóbbiak  a pontusi  kor  legvégén,  közvetlenül  a levantikum 
beköszönte  előtt  történtek.  Addig,  míg  kétségtelen  paleontológiái  bizo- 
nyítékok másra  nem  bírnak,  a bazaltvulkánosság  felsőpontusi 
korát  kell  a legvalószínűbb  magyarázat  gyanánt  elfogadnom. 

Reméljük,  hogy  a keletstájer-kisalföldi  medence  harmadkor  problé- 
májának megvitatása,  melyet  Jugovics,  Lóczy,  Ferenczi,  Sümeghy 
és  az  én  újabb  munkáim  szolgálnak,  rövidesen  tisztázni  fogják  a kétsé- 
ges kérdéseket. 


A BUDAVIDÉKI  TRIÁSZ  SZTR  ATIGR  AFIÁ  JA. 

Írta:  Kutassy  Endre  dr.* 

Buda  vidékének  legrégibb  felszínre  kibukkanó  üledékei  a triasz-kori 
rétegek.  E triász-korú  mészkövek  és  dolomitokról  az  első  adatot 
Péters  KÁROLY-nál1  találjuk,  aki  még  átalakult  nummulit-meszeknek 
tartotta  ezeket.  Szabó  József2  később  felismerte  ugyan  ezen  üledékek 
mezozoikus  voltát,  azonban  tévesen  még  a júrába  sorolta.  Legfontosabb 
fordulópontot  jelentett  ezen  üledékek  sztratigrafiájának  tisztázása 
szempontjából  Hofmann  Károly3  munkájának  megjelenése,  aki  a 
települési  viszonyok  és  a fossziliák  tanulmányozása  alapján  kétség- 
telenül megállapította,  hogy  a triászba  tartoznak.  Hofmann,  majd 
később  Schafarzik  Ferenc4  és  Halaváts  Gyula5  Budapest  környéké- 
nek geológiai  térképezésekor  a triász-üledékekre  vonatkozólag  azt 
állapították  meg,  hogy  Budapest  vidékén  csak  a felső  triász-üledékek 
fordulnak  elő,  még  pedig  a kami  emelet  a Mátyás-hegyi  szaruköves 
mészkővel;  a nori  emelet  a fődolomittal:  s a rháti  emelet  a dachsteini 
mésszel.  Buda  vidékén  a legrégibb,  felszínre  kibukkanó  üledéknek  tehát 
az  eddigi  felfogás  szerint  a Mátyás-hegyi  szaruköves  mészkövet  tartót- 

* Előadta  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  1925.  évi  december  5-i  szakülésén. 
Ez  a közlemény  kizárólag  csak  a sztratigrafiai  eredmények  összefoglalása,  a munka 
teljes  terjedelmében,  a paleontológiái  résszel  és  táblákkal  együtt  a M.  Kir.  Földtani 
Intézet  Évkönyvében  jelenik  meg  német  nyelven. 

1 Péters  K.:  Geolog.  Studien  aus  Ungarn.  I.  ümgebung  von  Ofen.  Jahrb.  d.  k.  k. 
geolog.  R.  A.  Bd.  VIII.  1857. 

2 Szabó  J. : Pest-Buda  környékének  földtani  leírása.  1858. 

3 Hofmann  K.:  A buda-kovácsi  hegység  földtani  viszonyai.  M.  Kir.  Földtani 
Intézet  Évkönyve.  I.  k.,  1871. 

4 Schafarzik  F.:  Budapest  és  Szt.  Endre  környéke.  1904.  (Térképmagyarázat.) 

5 Halaváts  Gy.:  Budapest  és  Tétény  környéke.  1902.  (Térképmagyarázat.) 


232 


KUTASSY  ENDRE  DR. 


ták.8  Újabban  Pálfy  Móric7  és  Vadász  Elemér8  kutatásai  fontos 
változást  idéztek  elő  a budavidéki  triász-üledékek  sztratigráfiájáról 
alkotott  felfogásunkban,  amennyiben  Pálfy  kimutatta,  hogy  a Fazekas- 
hegy dachsteini  mesze  mélyebb  szintet  képvisel,  mint  a budavidéki 
dachsteini  meszek  általában,  Vadász  pedig  jelentékeny  fosszilia-gyüj- 
teménnyel  cáfolta  meg  azt  a véleményt,  hogy  a budavidéki  dachsteini 
meszek  a rháti  emeletbe  tartoznak.  Éveken  át  folytatott  vizsgálataim 
folytán,  a gazdag  kövületanyag  s a sztratigráfiai  viszonyok  tanulmá- 
nyozása után,  véleményem  szerint  a budavidéki  triász-üledékek  sztrati- 
gráfiája  a következő  képet  mutatja: 

Középső  triász. 

Ladini  emelet  (Diploporás  dolomit).  A budavidéki  triász- 
üledékek között  a dolomit  a legelterjedtebb.  A triász-korú  dolomitokat 
Hofmann  egységesen  a nori  emeletbe  sorolta,  a benne  talált  Megalodon 
triqueter  Wulf.  sp.  alapján.  Már  Hofmann  megemlítette,  hogy  egyes 
helyeken,  különösen  a Csíki-hegyekben  Budaörs  vidékén  nagy  tömegben 
fordul  elő  a dolomitokban  a Diplopora  annulata  Schafh.  sp.,  ő azonban 
a Diploporák  előfordulásának  még  nem  tulajdonított  nagyobb  sztrati- 
gráfiai jelentőséget.  A budavidéki  dolomitokból  részben  a saját,  részben 
Ferenczy  gyűjtéséből  származó  anyagból  számos  csiszolatot  készítet- 
tem, melyeknek  megvizsgálása  után  kétségtelenül  bebizonyosodott, 
hogy  egyes  helyeken  a dolomitokban  a Diplopora  annulata  Schafh.  sp. 
nagy  tömegben  fordul  elő;  viszont  azokon  a helyeken,  ahol  a Megalodon 
triqueter  Wulf.  sp.  és  más  kövületek  is  szerepelnek,  a Diploporák 
hiányoznak.  Figyelembe  véve  azon  körülményt,  hogy  ma  már  J.  Pia 
vizsgálatai  folytán  kétségtelenül  megállapított  tény  az,  hogy  a Diplo- 
poráknak  fontos  korhatározó  jelentőségük  van  és  előfordulásuk  leg- 
felső határa  a St.  Cassiani  emelet,  kétségtelen,  hogy  a buda- 
vidéki dolomitok  egyes  rögei  a középső  triász 
ladini  emeletébe  tartoznak,  más  rögök  azonban,  mint 
lentebb  látni  fogjuk,  a kövületek  alapján  egy  magasabb  szintet  kép- 
viselnek. Csiszolataim  szerint  a Diploporás  dolomit  a Budaörs-vidéki 
Csíki-hegyektől  kiindulva,  a buda-kovácsi  hegység  nyugati  peremének 
dolomit-rögeire  szorítkozik  (Nagykovácsi  Nagyszénás-hegy,  Perbál, 
Budajenő  stb.  dolomit-rögei),  az  Állatkert  és  Hármashatár-hegy  rögei 

8 Schréter  Z.:  A budai  hegyek  legrégibb  képződménye.  Földtani  Közlöny, 
XXXIX.  k.,  1909. 

7 Pálfy  M.:  Tengeralatti  forráslcrakódások  a budapesti  triászkorú  képződmények- 
ben. (Előzetes  jelentés.)  Földtani  Közlöny,  L.  k.,  192*"* 

8 Vadász  E.:  Die  st.ratigraphische  Stellung  les  Oaehucinknlkes  in  dér  Umgebung 
von  Budapest.  (Herausgegeben  von  „Ethika“  in  Budapest.) 


A BUDAVJDÉKI  TRIÁSZ  SZTRATIGRAFI  ÁJ  A. 


233: 


azonban  már  magasabb  szintbe  tartoznak.  Buda  vidékének  legősibb, 
felszínre  kibukkanó  képződménye  tehát  a Diploporás  dolomit. 

Felső  triász. 

Karni  emelet  alsó  része  (Raibli  rétegek).  A raibli  réte- 
geket a Mátyás-hegy  feltárása  révén  ismeretes  szaruköves  mészkő 
képviseli.  Ez  a szaruköves  mészkő,  mint  id.  Lóczy  Lajos  kutatásai 
révén  bebizonyosodott,  ENy-i  irányban  a Vihar-hegyen,  Csúcs-hegyen 
Ó6  a hidegkúti  Kálvária-hegyen  is  megvan.  Hasonló  típusú  kőzeteket 
Pilisvörösvár  környékén  is  találhatunk  és  Schafarzik  a Pilis-hegység- 
ből is  említ  hasonló  petrográfiai  típusú  mészköveket  a triász  fődolomit 
fekűjéből,  Vadász®  pedig  a Duna-balparti  idősebb  rögökből  ír  le  hasonló 
képződményeket,  amelyekből  gazdag  fauna  került  ki,  s melynek  alapján 
Vadász  ezen  csővári  szaruköves  mészköveket  a raibli  emeletbe  helyezte. 
Sajnos,  a budavidéki  szaruköves  mészkőből  mindmáig  egyetlen  meg- 
határozásra alkalmas  kövület  sem  került  ki,  sztratigráíiai  helyzetének 
megállapításánál  tehát  kizárólag  a petrográfiai  hasonlóság  és  a tele- 
pülési viszonyok  nyújthatnak  felvilágosítást.  A szaruköves  mészkő 
sztratigráíiai  helyzetére  vonatkozólag  a legelső  hipotézist  Böckh 
János  állította  fel,  aki  eme  rétegeket  a petrográfiai  hasonlóság  alap- 
ján, a Bakony  Trachyceras  Aonoides  zónájába  tartozó  füredi  lueszei- 
vel azonosította.  Ha  a települési  viszonyokat  nézzük,  úgy  látjuk,  hogy 
a szaruköves  mészkő  fedőjében  dolomit  települ,  amely  dolomit,  vélemé- 
nyem szerint,  a karni  emelet  felső  szintjébe  tartozó,  alább  tárgyalandó 
dolomitokkal  egyidős.  Tekintetbe  véve  azon  körülményt,  hogy  ez  a 
mészkő  petrográfiailag  teljesen  megegyezik  a csővári  raibli  rétegek 
szaruköves  mészkövével  és  települési  viszonyaiban  is  hasonlóságot 
mutat,  mert  a csővári  szaruköves  mészkő  fedőjében  is  felső  triász- 
dolomit  települ,  semmi  gátló  körülmény  nem  jöhet  számításba,  amely 
megakadályozná,  hogy  ezen  rétegeket,  Böckh  János  feltevéséhez  híven, 
a raibli  emeletbe  helyezzük.  Hasonló  értelemben  foglalt  állást  újabban 
Pálfy  is. 

Karni  emelet  felső  része  (Felső  karni  fődolomit,  Tropi- 
tes  subbullatus  zóna  és  Opponitz-i  rétegek  aequivalensei) . A karni 
emelet  felső  részét,  amint  kövületanyagom  feldolgozása  alapján  kitűnt, 
a budai  hegység  triász-üledékeiben  három,  egymástól  eltérő  petro- 
gráfiai jellegű  üledék  képviseli,  nevezetesen:  a karni  emeletbeli  fődolo- 
mit,  a Fazekas-hegy  C ephalopodás  lencséje  és  a szarukőves  dolomit. 
Ezen  fáciesek  közül  legelőször  a legnagyobb  elterjedésű  karni  emelet- 
beli dolomitnak  tárgyalását  kezdem  meg. 

9 Vadász  E.:  A Duna-balparti  idősebb  rögök  őslénytani  és  földtani  viszonyai. 
M.  Kir.  Földtani  Intézet  Évkönyve,  XVIII.  k.,  1910. 


234 


KUTASSY  ENDRE  DR. 


Karni  emeletbeli  fődolomit.  A budavidéki  dolomitokat,  mint  már 
fentebb  említettem,  Hofmann3  a nori  emeletbe  helyezte.  Hofmann  a 
dolomitból  Megalodon  triqueter  Wulf.,  Chemnitzia  Rosthorni  Hoern., 
Loxonema  Haueri  Laube,  Amphiclinodonta  Suessi  Hofm.  fajokat  és 
egy  Cardita  crenata  MüNSTR.-fajhoz  közelálló  alakot  írt  le,  több,  köze- 
lebbről meg  nem  határozható  brachiopoda-fajon  kívül,  s ezen  fajok 
alapján  a dolomitokat  az  Alpok  fődolomitjával  azonosította  s a nori 
emeletbe  sorolta..  Ugyanezen  nézeten  volt  később  Schafarzik4  is,  a 
budavidéki  térképlap  reambulálásakor.  Feltétlenül  meg  kell  itt  emlé- 
keznünk azon  fontos  körülményről,  hogy  Arthaber10  már  1904-ben, 
a fentnevezett  kövületek  alapján,  a budai  dolomitokat  a karni  emeletbe 
helyezte.  Ha  átvizsgáljuk  Hofmann  kövületlistáját,  úgy  látjuk,  hogy 
ő a dolomitok  nori  emeletbe  helyezésénél  kizárólag  a Megalodon  trique- 
ter Wulf.  sp.  alapján  vont  következtetést,  amely  szerinte  a norikum- 
nál  mélyebb  szintben  nem  fordul  elő,  ma  azonban  már  tudjuk,  hogy 
mindazon  szintek,  melyekben  a tipikus  Megalodon  triqueter  Wulf.  sp. 
előfordul,  kivétel  nélkül  a karni  emeletbe  tartoznak.  Hofmann  faunájá- 
nak egy  másik  fontos  alakja  a nagy  tömegben  szereplő  Amphiclinodonta 
Suessi  Hofm.  sp.,  mely  a raibli  melletti  sötét,  brachiopodás  meszekben 
is  előfordul,  a tori  rétegek  közvetlen  fedőjében,  tehát  a karni  emelet 
felső  szintjében. 

Magamnak  is  módomban  volt  egy  kis  faunát  feldolgozni  a Kis 
Gellért-hegy  dolomitjából  és  a következő  fajokat  határoztam  meg: 
Spiriferina  evanescens  Bittn.,  Cruratula  sp.  ex  aff.  Cruratula  carin- 
thiaca  Rothpl.,  Megalodon  triqueter  Wulf.,  Megalodon  complanatus 
Guembel,  Megalodon  cfr.  carinthiacus  Woehrm.,  Megalodon  triqueter 
var.  pannonica  Frech.  A nevezett  fajok  közül  a Spiriferina  evanescens 
Bittn.  csak  a karni  emeletben,  a Cruratula  carinthiaca  Rothpl.  pedig 
a ladini  és  karni  emeletben  fordul  elő  úgy  az  Alpokban,  mint  a Bakony- 
ban. A Megalodonok  a dolomitban  igen  gyakoriak,  de  közöttük  kevés 
meghatározásra  alkalmas  példány  akad.  Feltűnő  jelleg  a Megalodonok 
aránylagos  kicsinysége,  amely  alapján  élesen  elütnek  a dolomit  felett 
települő  nori  emeletbeli  dachstein-meszek,  valamint  a Bakony  típusos 
noricumi  fődolomitjának  hatalmas  Megalodon\a,itó\.  Miután  pedig 
tudvalevő  dolog,  hogy  a Megalodon-gérm&z  nagyságbeli  fejlődése  az 
egyes  emeletekkel  parallel  halad,  már  az  egyes  alakok  kicsinysége  s a 
hatalmas  példányok  teljes  hiánya  is  elárulja,  hogy  a nori  emeletnél 
mélyebb  szinttel  van  dolgunk.  A Megalodon  triqueter  Wulf.,  valamint 
a Megalodon  carinthiacus  Rothpl.  sp.  a karni  emelet  felső  részének 
jellemző  alakjai.  így  tehát  a Hofmann  és  az  általam  meghatározott 

10  Arthaber  G.:  Die  alpine  Trias  dea  mediterránon  Gebietee.  Lethea  Geognostica. 
Th.  II.  1..  430.  old. 


A BUDAVIDÉKI  TRIÁSZ  SZTR  ATIGR  ATI  AJ  A. 


235 


fauna  alapján  kétségtelen,  hogy  a Kis  Gellérthegy,  Sashegy,  Gellért- 
hegy, Hármashat  árhegy,  Állatkert,  Kálváriahegy,  Szarvashegy  vonu- 
lat. dolomitrögei  nem  a nori  emeletbe,  hanem  a karni  emelet  felső  szint- 
tájába  tartoznak. 

A Fazekashegy  Cephalopodás  lencséje.  A Fazekashegy  nagy  kő- 
fejtőjének É-i  oldalán  fehér,  teljesen  porrá  málló  mészkő  van,  amelynek 
sztratigráfiai  szempontból  nagyjelentőségű  faunájára  Pálfy7  hívta  fel 
először  a figyelmet.  A porhanyós  mészkő  rétegei  25°  DNY-i  dőléssel 
dőlnek  a kőfejtő  D-i  részét  alkotó  teljesen  más  típusú  kemény  dach- 
steini  mészkő  rétegei  alá,  amely  rétegek,  mint  már  Pálfy  megemlítette, 
már  magasabb  szintet  képviselnek.  A porhanyós  mészkőben  a kövületek 
fészkekben  fordulnak  elő.  Egy  ilyen  kövületfészekből  a következő  faunát 
határoztam  meg:  Ostracodák:  Cythere  sp.,  Bairdia  sp.,  Gastropodák: 
Stephanocosmia  dolomitica  Kittl,  Kokenella  Pálfyi  nsp.,  Neritopsis 
triadica  nsp.  Cephalopodák:  Thiobites  Glaseri  Mojs.,  Styrites  collegia- 
lis  Mojs.,  Clionites  pseudonodosus  nsp.,  Placites  placodes  Mojs.,  Mega- 
phyllites  Jarbas  Mstr.,  Margarites  (?)  sp.  indet.,  Joannites  cfr.  diffis- 
sus  Hauer.,  Monophyllites  sp.  ind.,  Arcestes  tomostomus  Mojs.,  Arces- 
tes decipiens  Mojs.,  Arcestes  tacitus  Mojs.,  Discotropites  Sengeli  Mojs., 
Cladiscites  diuturnus  Mojs.,  Orthoceras- ok.  A felsorolt  Cephalopodák 
kivétel  nélkül  az  Alpok  hallstatti  fáciesére  utalnak,  sztratigráfiai  hely- 
zetüket tekintve  pedig  legnagyobb  részük  a Tropites  subbullatus  zónára 
utal.  Ennek  folytán,  véleményem  szerint,  a Fazekas-hegy  por- 
hanyós mészkőrétegei  a budavidéki  felső  karni  fődolomit- 
rétegek  heteropikus  fáciesének  tekinthetők. 

Szaruköves  dolomit.  A budavidéki  szaruköves  dolomitokról  az  első 
feljegyzést  HoFMANN-nál  találjuk,  aki  ezen  képződményeket  az  ördög- 
ormáról s a mátyáshegyi  szaruköves  mészkő  fedőjéből  említi.  A szaru- 
köves dolomitból  a legelső  kövületeket  Lörentiiey  I.  gyűjtötte. 
Lörenthey11  az  ördögormáról  Lingula  tenuissma  Bronn.  és  Lingula 
Gornensis  PARONA-fajokat  említi  elsősorban  és  ezen  kívül  még  több 
rossz  megtartású  fajt,  melyek  leginkább  a Spirigera  trigonella 
Schloth.,  és  Lingula  margineplicata  KLiPST-fajra  utalnak.  Lörenthey 
felismerte,  hogy  eme  dolomitok  rendkívül  hasonlatosak  a villányi 
Templomhegy  szaruköves  dolomitjához,  amellyel  különben  faunájukat 
tekintve  is  egyeznek.  Az  Ördögorma  szaruköves  dolomitja  sztratigráfiai 
helyzetének  tisztázása  szempontjából  igen  nagyjelentőségű  Schafarzik 
Ferenc  egy  kövülete,  amelyet  id.  Lóczy  Lajos  Ostrea  (Alectryonia) 
montis  caprilis  Klipst  sp.-nek  határozott  meg.  Mindezen  kövületek  ki- 
vétel nélkül  arra  utalnak,  hogy  a szaruköves  dolomit  a felső  triász 

11  Lörenthey  I. : Vannak-e  juraidőszaki  rétegek  Budapesten.  Földtani  Közlöny. 
XXVII.  k.  1907. 


236 


KUTASSY  ENDREE  DR. 


karai  emeletébe,  az  opponitzi  rétegek  szinttájába  tartozik,  amely  réte- 
gekkel való  rokonságára  különben  még  a petrográfiai  hasonlóság  is 
utal.  Ezek  alapján  tehát  azt  hiszem,  nem  tévedek,  ha  ezen  rétegeket 
a felső  karai  fődolomit  és  a Fazekas-hegy  Cephalopodás  lencséjével 
egykorúnak  tekintem  s mint  eltérő  fáciest  fogom  fel. 

Nori  emelet  (Dachstein-mészkö) . A dachsteini  mészkő  a dolo- 
mit után  legelterjedtebb  kőzete  a budavidéki  triásznak.  Hofmann  K. 
a dachsteini  meszet  a rháti  emeletbe  sorolta,  kizárólag  a Megalodonok 
alapján,  melyeket  ő Megalodon  triqueter  WuLF.-fajnak  határozott  meg. 
Hofmann  a Megalodonokon  kívül  egyetlen  kövületet  sem  talált  a buda- 
vidéki dachsteini  mészkőben  s ezen  üledékeket  csak  a Bakony  rháti-korú 
dachsteini  meszeivel  való  petrográfiai  hasonlóság  alapján  sorolta  a 
rháti  emeletbe.  Legújabban  Vadász8  foglalkozott  a dachsteini  meszek 
sztratigráfiai  helyzetével  és  azt  a nézetét  fejezte  ki,  hogy  a budavidéki 
dachsteini  meszek  nem  a rháti,  hanem  a nori  emeletbe  tartoznak. 
A dachsteini  mészkőből  a Remetehegy,  Fazekashegy,  hidegkúti  Vár- 
hegy és  a Nagykopaszhegy  kőbányáiból  a következő  faunát  határoz- 
tam meg:  Lamellibranchiata:  Megalodon  Tofanae  Hoern.,  Megalodon 
Böckhi  Frech,  Megalodon  Guembeli  Stopp.,  Macrodon  rudis  Stopp., 
Macrodon  sp.,  Schafhautlia  cfr.  Mellingi  Hauer,  Pecten  discites 
Schloth.,  Pecten  praemissus  Bittn.,  Myophoriopsis  lineata  Mstr., 
Myophoria  sp.,  Pseudomonotis  sp.,  Gastropoda  Wortheniopsis  búdén - 
sis  nsp.,  Pleurotomaria  sp.,  Tectus  nsp.,  Neritopsis  Pappi  nsp.,  Neri- 
topsis  spinosus  nsp.,  Dicosmos  delivis  Kittl,  Neritaria  sp.,  Trachy- 
nerita  nodifera  Kittl,  Trachynerita  quadrata  Stopp.,  Trachynerita 
nodifera  Kittl  nov.  var.  elongata,  Purpurina  convexa  nsp.,  Purpuroidea 
excelsior  Kok.,  Purpuroidea  Taramcelli  Stopp.,  Purpuroidea  Ferenczi 
nsp.,  Natica  plicatilis  Klipst.,  Amauropsis  macra  J.  Böhm,  Prover- 
micularia  sp.,  Oonia  Gappi  Kittl.,  Omphaloptycha  (Coelostylina) 
conica  Mstr.,  Omphaloptycha  (Coelostylina)  platystoma  Haberle, 
Solariella  nodifera  nsp.,  Telleria  (?)  nsp.,  Cephalopoda:  Rhabdoceras 
Suessi  Mojs.  A fauna  sztratigráfiai  értékkel  bíró 
alakjai  kivétel  nélkül  a nori  emeletre  utalnak. 
A meglehetős  nagy  számban  fellépő  cassiáni  típusú  alakok  jelenléte 
csak  újabb  megerősítésül  szolgál  Mojsisovics-nak  már  1870-ben  hangoz- 
tatott azon  állítása  mellett,  hogy  a St.  Cassiani,  Marmolata-  és  Esino- 
rétegek  csigafaunájának  egyes  alakjai  minden  jelentős  változás  nélkül 
átmennek  a felséi  triász  magasabb  emeleteibe  is. 

A feldolgozott  anyag  egy  része  Papp  Károly  egyetemi  ny.  r.  tanár 
úr,  Pálfy  Móric  főgeológus  úr  és  Ferenczi  István  oszt.  geológus  úr 
gyűjtéséből  származik,  miért  ezúton  is  hálás  köszönetemet  fejezem  ki 
szíves  jóindulatukért.. 


RÖVID  KÖZLEMÉNYEK. 


A kristályos  magnezit  alpesi  telepeinek  képződéséről. 

Írta:  Rózsa  Mihály  dr.* 

A magnezit  Ausztria  egyik  legfontosabb  bányaterméke.  Keletke- 
zését az  irodalomban  eddig  úgy  értelmezték,  hogy  a mélységből  feltörő 
magneziumhydrokarbonátos  lúgok  hatására  a mészkő  metaszomatikus 
átalakuláson  ment  keresztül,  miközben  dolomit  is  keletkeznék: 

Ca  C03  + Mg  C03  -►  Ca  Mg  (C03)2 
Ca  Mg(C03)2  + Mg  COg  -►  2 Mg  C03  + Ca  C03 

Mivel  a stassfurti  ifjabb  Zechstein-sótelep  alsó  szintjét  képező 
magnezitrétegek  primér  képződményeknek  bizonyultak,  vizsgálataimat 
ebben  az  irányban  az  osztrák  magnezittelepekre  is  kiterjesztettem. 
Eddig  négy  magnezitbánya  rétegződési  viszonyait  és  rétegeinek  kémiai 
összetételét  állapítottam  meg.  Ezek  Radenthein  és  St.  Oswald  Karin- 
tiában,  Veitsch  és  St.  Erhard  Stájerországban.  Az  alapkőzetekbe  éke- 
lődött magnezittelepek  rétegződési  viszonyai  a későbbi  tektonikus 
változások  figyelembevétele  mellett  azonosaknak  bizonyultak.  A kalcit- 
rétegekben  nyugvó  dolomit-  és  magnezittelepek  vertikálisan  többszörö- 
sen differenciálódnak.  Ilyen  települési  viszonyok  metaszomatikus  úton 
nem  jöhetnek  létre.  A fent  megadott  átalakulási  képleteknek  meg- 
felelően, kivált  mész  még  nyomokban  sem  fordul  elő,  amint  hogy  a 
kalcium-  és  magneziumkarbonát  a dolomitképződés  egyensúlysorozatá- 
nak két  kiindulási  alapanyagát  képezvén,  a kémiai  egyensúlytörvények 
elemi  feltételeinek  megfelelően  együttes  önálló  kiválásuk  nem  is  lehet- 
séges. A nevezett  bányákban  és  a gráci  egyetem  mineralógiai  intézeté- 
ben végzett  újabb  megfigyelések  egyöntetűen  igazolták,  hogy  a magne- 
zitek „e  1 m e s z e s e d e 1 1“  zónái  és  a mész  „m  a g n e t i z á 1 1“ 
részei  kizárólag  dolomitból  állnak. 

A rétegződési  viszonyok,  a mineralógiai  és  fizikai-kémiai  meg- 
figyelések ezek  szerint  egyöntetűen  kizárják  az  alpesi  kristályos  magne- 
zitek epigenetikai  metaszomatikus  keletkezését  s a pinolitmagnezit 

* Bemutatta  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  1925  április  15-i  szakülésén 
Rakusz  Gyula  dr. 


238 


RÖVID  KÖZLEMÉNYEK. 


keletkezése  is  csak  arra  a körülményre  vezethető  vissza,  hogy  időnkint 
és  helyenkint  a karbonátok  kiválása  alkalmával  az  iszapképződés  is 
jelentékenyebb  volt.  Tisztán  racionális  és  geológiai  szempontból  nézve 
is  tarthatatlan  a metaszomatikus  átalakulásnak  az  a misztikus  alap- 
feltétele,  hogy  a Tirolból  messze  a Kárpátokba  nyúló  egységes  zónán 
a mélységből  csak  megneziumhydrokarbonátos  lúgok  törtek  volna  fel. 

A metaszomatikus  átalakulás  eliminálása  szükségessé  teszi  a 
tényleg  végbement  képződési  mód  megállapítását.  A stassfurti  primér 
magnezitek  keletkezésének  figyelembevételével  az  osztrák  magnezitek- 
ben a palaozoikumi  óceán  kiágazásainak  primér  lerakódásait  látom. 
Az  őstenger  lagunás  kiágazásaiban  a Kaspi-tenger  és  a Holt-tenger 
mai  üledékképződéséhez  hasonlóan  a kiváló  karbonátok  horizontális 
és  vertikális  differenciálódása  is  bekövetkezett.  A képződésük  után 
mély  szintekbe  jutott  s részben  hydratizált  karbonát  rétegek  azután 
a lúgstatikai  viszonyok  alakulásai  szerint  újabb  átalakulásokon  men- 
tek át,  melyekben  a magneziumkarbonát  már  mint  ilyen  vett  részt. 
Az  eddig  figyelmen  kívül  hagyott  mélységátalakulások  tehát  a jövőben 
szintén  figyelembe  veendők. 

Az  alpesi  magnezitláncolattal  párhuzamos  északi  zónában  bizo- 
nyára szintén  primér  sziderittelepek  egységes  sorozata  vonul  végig  s 
így  remélhető,  hogy  a geológiai  felvételek  revideálása  és  újabb  geo- 
lógiai-kémiai vizsgálatok  ezt  az  egész  területet  az  ősóceán  mechanikai 
és  kémiai  lerakódásainak  horizontálisan  differenciálódott  területévé 
fogják  avatni,  amely  alapon  a tudományos  és  gyakorlati  geológia 
újabb,  termékeny  útjaira  juthatunk. 

A levantei  forrásmeszek  a pesti  oldalon. 

Irta:  Noszky  Jenő  dr. 

1922-ben  dr.  ScHRÉTER-rel  Mogyoród  vidékén  cartirozva,  a vicinális- 
megálló közelében  levő  Gyertyámos(325  m)  ÉK-i  lejtőin  egy  sajátságos 
halványvörös,  sárgás  elég  tömött  mészféleségre  lettünk  figyelmesek, 
amely  legurult  darabokban  elég  bőven  volt  a vízmosásokban.  Eredetét 
nyomozva  meg  is  leltük  azt  a hegytető  sapkáját  alkotó,  Lürenthey1 
meghatározása  szerint  felsőpannon  (Unió  Wetzl eri-szint)  homokkő-  és 
agyagkomplexus  fedőjében  levő  mésztakaró  roncsában.  Ezt  a geológiai 
térkép  briozoás  mészkőnek,  tehát  az  alsó-  és  közópmiocén  határrétegé- 
nek tüntette  fel,  mely  adat  így  természetesen  rektifikálandó. 

A hegysapkán  számos  kis  kőfejtőféle  bevágás  van,  amelyben  meg- 
van egyes  betelepült  padokban  az  észlelt  színes  mészkő  is,  de  zöme 
mégis  forrásmészkő-jellcgü,  elég  likacsos  képződmény. 

Ezt  az  érdekes  édesvízi  meszet  később  azután  alkalmam  volt  több 

1 Üjabb  adatok  Budapest  környékének  harmadidőszaki  üledékeinek  geológiájához. 
Math.  Term.  Értesítő  1912.  307.  1. 


BÖVID  KÖZLEMÉNYEK. 


239 


helyen,  s így  nagy  elterjedésben  észlelni  a környéken.  Majd  a későbbi 
években  a Rákos,  Galga  és  Tápió  völgyei  közt  levő  lejtőkön  is,  vagyis 
a Cserháttól  délre  elterülő  fiatal  miocén-pliocén  dombvidéken.  Főt  és 
Mogyoród  közt  levő  szőlőkben  több  ponton  szálban  is  látható,  még 
pedig  itt  alaprétege  a pecten  praescabriiisculusos  (Burdigalien) 
homokkő,  vagy  a riolittufa  (=  középső  riolittufa,  közópmiocén) ; ellen- 
ben K.  felé,  kezdve  Rákosligettől  (a  temetőben  feltárva)  Aszódig  és  a 
Tápióvölgyig  mindenütt  a felsőpannon  tulnyomólag  homokos  réteg 
komplexusa.  Vagyis  korát  nem  lehet  a levanteinél  mélyebbre  tenni. 
Felismerhető  kövületet  calcinált  növénycsövecskéken  kívül  ezideig  sehol 
sem  sikerült  benne  találni,  úgyhogy  a kormeghatározás  csak  a réteg- 
helyzetre  van  utalva. 

Fedőjében  kavicsos,  homokos,  térrészt rikus  törmelék,  efelett  pedig 
tipikus  lösz  van,  tehát  a pleisztocén.  Mogyoródon  kívül  pár  helyt  erő- 
sebb kőbányaszerű  mesterséges  feltárások  vannak  benne  Isaszegen,  a 
gödöllői  Ürge-pusztánál  és  a tápiósülyi  Forró-pusztánál,  de  legtöbb 
helyt  csak  a domblejtőn  kibukkanó  erős  törmelék  fellépése  jelzi,  hogy 
itt  egy  nevezetes,  nagyon  elterjedt  rétegalkotó-képződménnyel  van  dol- 
gunk, amelyet  azután  az  erős  lösz-  és  futóhomokképződés  most  rész- 
ben letakart.  Tehát  egy  magasabb  levantei  szintre  kell  gondolni. 

Valószínűleg  ilyen,  illetőleg  ez  a képződmény  lehetett  a csömöri 
öreghegy  Ny-i  oldalán  Böc.kh  JÁNOS-tól  irodalmilag  rögzített,  de  azóta 
már  teljesen  kifejtett  pannon-korszakbeli  édesvízi  mész,  amelyről 
ugyancsak  Lörenthey  szól.2 

Mogyoródtól  DNy  felé  a rétegek  egymásutánjából  is  jól  észlelhető 
erős  ÉNy — DK-i  irányú  kereszttörések  csapásában,  többhelyt  észlel- 
hető ilyen  forrásmészképződménvek  fellépése;  úgyhogy  ebből  és  a 
Középhegységünkben  úgy  a Dunántúl,  mint  a Palócföld  középső 
részén  való  erős  kifejlődéséből  következtetve  a keresztvetőknek,  ame- 
lyek az  utóbbi  vidéken  nemcsak  a bazalttakarókat  tagolták  szét  tete- 
nesen,  hanem  több  helyt  erős  aragonitos  lerakódásokat  is  alkottak 
(Sávoly),  legalább  is  egyelőre  arra  kell  következtetni,  hogy  ezek  a 
fiatal  képződmények  e törésekkel  genetikus  összefüggésben  állanak. 
A budai  oldal  hasonló  eredetű  forrásképződményeivel  összevetve,  itt 
úgy  látszik,  a tevékenység  hamarább  véget  ért.  Némi  nyomait  ezeknek 
a forrásműködés-tevékenységeknek  még  ÉK  felé  a Cserhát  egyes  részein 
lehet  észlelni  (Dolány),  de  természetesen  az  erősebben  erodált  terüle- 
ten már  csak  igazán  gyér  foszlányokban. 

A talajjelző  mohok  kérdéséhez. 

Irta:  Boros  ádám  dr. 

Győrffy  István  dr.  (Szeged)  a „Földtani  Közlöny”  LIV.  kötete 
(1924.)  55.  lapján,  dolgozatához  függesztett  „utólagos  beszúrásáéban 
nekem  azt  a kijelentést  tulajdonítja,  mintha  én  előadásához  tett  hozzá- 
szólásomban azt  mondtam  volna,  hogy  „nincs  substratum-jelző”, 
csupán  „talajjelző”  növény. 

Hozzászólásom  helyes  szövege  saját  fogalmazásomban  ugyanazon 
évfolyam  130 — 131.  (és  226.)  lapján  olvasható.  A Győrffy  I.  által 


1 Ibidem  302.  1. 


240 


RÖVID  KÖZLEMÉNYEK. 


nekem  tulajdonított  nyilatkozat  egyszerűen  félreértés  lehet  csak, 
amennyiben  „substratum-jelző“  és  „talajjelző"  növényeket  egymással 
nem  lehet  szembeállítani.  Talaj  alatt  az  az  anyag  értendő,  amin  vala- 
mely növény  él,  a sziklalakók  esetében  tehát  — melyek  nemcsak  a 
havasi,  de  még  a dombvidéki  régióban  is  élnek,  sőt  kőfalakon  az  Al- 
földön is  előfordulnak  — a szikla  is  a talaj  fogalmába  kerül.  Minthogy 
a sziklát  talajnak  nevezni  szokatlan,  s ez  a „talaj"  fogalmának  erős 
kibővítése  volna,  helyette  inkább  a substratum  kifejezést  használják 
(„aljzat").  Megjegyzésem  tehát  csak  arra  vonatkozik,  hogy  a mohok 
csak  a substratum  morzsalékonysági  és  chemiai  hatását  érzik  meg, 
az  altalajt,  a feltalaj  (szűkebb  értelemben  vett  talaj)  alatt  fekvő 
anyagot  tehát  csak  oly  mértékben,  amennyire  az  a feltalaj  kialakulására 
hatással  van.  A geológus  tehát  csak  ritkán  használhatja  fel  a növény- 
zetet a földtani  képződmények  térképezésénél,  mert  a növények  a fel- 
talajt jelzik,  amelyből  az  altalajra  való  következtetés  sok  körültekin- 
tést, sok  talajismeretet  igényel,  tehát  csak  óvatosan  végezhető,  el- 
tekintve attól,  hogy  igen  sok  botanikai  ismeretet  igényel.  A sziklákon 
termő  növényekből  már  sokkal  inkább  lehet  az  illető  kőzetre  következ- 
tetni, de  ez  gyakorlati  szempontból  természetesen  ugyancsak  elesik, 
mert  ha  a geológus  a napszínen  látja  a kőzetet,  azt  petrográfiai  isme- 
retei alapján  kétségtelenül  biztosabban  felismeri,  mint  indirekte,  a rajta 
élő,  számára  idegenebb,  sokszor  nehezen  felismerhető  mohokról;  el- 
tekintve attól,  hogy  teljesen  biztos  következtetésre  itt  sincs  mindig  mód. 

Annál  becsesebbek  a növények  a talajak  vizsgálatában.  A talaj 
elsősorban  mint  a növényzet  táplálója  érdekel  bennünket,  így  a talaj- 
vizsgáló  leginkább  akkor  éri  el  a célját,  ha  a talajokat  aszerint  tér- 
képezi, ahogy  azok  a növényzetre  hatnak.  Sok  esetben  a mohok  is,  mint 
igen  jól  reagáló  lények,  jó  szolgálatot  tesznek,  de  itt  ne  feledjük  azt, 
hogy  az  a talajréteg,  amelyen  valamely  moha  él,  s amelynek  viszonyai- 
tól az  illető  moha  élete  függ,  esetleg  csak  pár  centiméter  vastag,  ami 
tehát  egyszersmind  nem  jellemző  a mélyebben  gyökerező  virágosak 
talajára  is!  Ha  csak  ezt  vesszük  figyelembe,  sok  esetben  egészen 
hiányos  képet  nyerünk,  mert  a vékonyka  fedőréteg  elpusztulása  esetén 
egész  más  talajt  kapunk  azon  a helyen.  E téren  tehát  a legnagyobb 
óvatosság  szükséges. 

A mohok,  s általában  a növények  chemiai  talajjelzősége  vélemé- 
nyem szerint  csak  a vízben  oldható  anyagok  jelenlétére  (mész,  sziksó 
stb.),  vagy  ezek  hiányára  vonatkozhat.  Ha.  kőzetről  (nem  szorosabb 
értelemben  vett  talajról)  van  szó,  a további  tagolódás  már  csak  az 
illető  kőzet  fizikai  tulajdonságai  alapján  történhetik,  a csillámpalák 
rétegeződése  s a darabosan  elváló  kőzetek  stb.  eltérő  fizikai  tulajdon- 
ságai (a  humusz  tapadási  lehetősége,  a kőzet  mállási  foka  stb.)  szerint . 
Ez  okozza  például  a dachstein-mész  és  a dolomit-sziklák  flórája,  közt  i 
különbséget,  előbbi  réteges,  pados  szerkezetű,  utóbbi  tömegesen  válik  el. 
Előbbi  padjain  a humusz  jól  megtelepszik,  utóbbi  darabos  sziklái  közt 
alig;  ezért  van  a bánhidai  Turul-hegyen  és  a többi  dachstein-mész- 
hegyeinken  szép  Riccietum  (Riccicr-asszociáció,  más  má jmohokkal) , 
nem  azért,  mintha  a mész  és  dolomit  chemiai  anyaga  közti  különbség 
volna  a növényzet  szempontjából  fontos. 

Elsősorban  tehát  csak  mészkedvelő  és  mészkerülő  növényekről 


ISMERTETÉSEK. 


241 


beszélhetünk,  a további  osztályozás  (a  halofitáktól,  láplakóktól1,  szapro- 
fi fáktól  és  egyes  speciális  esetektől,  mint  a vasvegyületeket  kedvelőktől 
stb.  eltekintve),  elsősorban  a fizikai  tulajdonság  alapján  történhetik, 
sziliciumkedvelő  növényről  beszélni  pedig  határozottan  félreértésre 
vezethet,  mert  úgy  tűnnék,  mintha  azt  tételeznénk  fel,  hogy  a Si  mint 
chemiai  anyag  gyakorol  befolyást. 


ISMERTETÉSEK. 

Dr.  WILHELM  KITEL:  Fhysikalisch-chemische  Mineralogie  und  Petrologie.  Uie  Fort- 
schritte  in  den  letzteu  zehn  Jahren.  (Wiesenechaftliche  Eorschungsberichte,  Natur- 
wissenschaftliche  Reihe.  Bd.  XIII.,  Dresden  und  Leipzig.  Verlag  von  Theodor  Stein- 
kopff.  1925.) 

A természettudományi  sorozat,  amint  ezt  a kiadó  R.  E.  Liesegang  p kötet  bevezető 
soraiban  megjegyzi,  azt  a célt  van  hivatva  szolgálni,  hogy  az  1914.  év  óta  megjelent 
természettudományi  kutató  munkák  lényege  tudományágazatokként  csoportosítva  egy- 
egv  kötetben  összefoglalva  — az  összefoglaló  személyes  véleményének  a lehető  háttérbe 
szorításával  — azoknak  a rendelkezésére  állhasson,  akiknek  nincsen  megfelelő  idejük, 
és  módjuk  az  összes  őket  érdeklő,  sokszor  igen  hosszadalmas  szakmunkák  áttanul- 
mányozására. Szerző  előszavában  bejelenti,  hogy  e munkája  egy  kisebb,  a mineralógia 
és  az  általános  petrológia  fejlődését  tárgyaló  könyvsorozat  első  tagja.  Ebben  Eitel 
rendezetten,  csak  a lényeget  kiemelve,  azonban  lelkiismeretesen  pontos  irodalmi  utalá- 
sokkal, ismerteti  a mineralógiai  és  petrológiai  téren  1914.  óta  folytatott  fiziko-kémini 
vizsgálatok  eredményeit.  A könyv  174  oldalt  tartalmaz  sok  ábrával;  feloszlik  egy 
általános  és  egy  részletes  részre.  Az  általános  rész  elején  megtaláljuk 
a minero-  és  petrogenetikai  problémák  megoldására  nózve  oly  fontos  általános  egyen- 
súlyi kérdésekre  vonatkozó  újabb  vizsgálatok  eredményeit.  A második  fejezet  a mine- 
ralógiában  oly  fontos  módoeulatváltozáeokról  szól,  továbbá  az  átalakulási  pontok 
megállapításának  módszereiről  s a nyomásnak  az  átalakulás  hőmérsékletére  gyakorolt 
befolyásáról  szól.  E fejezet  végén  megemlíti  az  átalakulás  genetikai  jelentőségét  tár- 
gyaló munkákat  is.  A következő  fejezet  az  ásványok  kalorikus  sajátsá- 
gait tárgyalja  (oldási,  kristályosodási,  képződési,  olvadási  és  átalakulási  hő, 
fajmeleg).  Külön  fejezetet  szentel  szerző  a binár-rendszerekkel  kapcsolatos 
általános  tiziko-kémiai  megállapításoknak  (eutektikus  merevedés,  izomorfizmus  feltételei, 
elegykrtetályképződés).  Rövid  összefoglalást  ad  továbbá  a tér  n ár  és  polynár 
rendszerekre  vonatkozó  általános  érvényű  újabb  vizsgálatokról  is.  Ezek  után  a magma 
komponenseinek  és  a földkéregnek  összetételére  vonatkozó  eredményeket  közli.  Külö- 
nösen részletesebben  ismerteti  V.  M.  GoLDSCHMiDTnek  a föld  belső  tömegei  oszlására 
s az  általa  felállított  geokémiai  törvényszerűségekre  (különösen  az  atómszerkezettel 
kapcsolatosan)  vonatkozó  kutatásait.  A második  főrészben,  a részletes  részben,  elő- 
ször aiz  egyes  ásványok  keletkezésére  világot  vető  állapotváltozási  vizsgálatok  ered- 
ményeit adja  az  egyszerűbb  ásványoktól  fel  egészen  a polynar  szilikátokig.  A mineralógus 
szempontjából  talán  ez  a rész  a könyv  egyik  legértékesebb  része.  Az  ásványok  tárgya 
lása  után  rátér  a magma  gázainak  szerepét  kutató  vizsgálatok  (olvadékokban  való 
oldhatóságuk,  egyensúlyok)  felsorolására.  Külön  hosszabb  fejezetet  szentel  a pegma- 
titos-pirohidatogén-hidrotermális  folyamatok  felderítésére  irányuló  vizsgálatok  össze- 
foglalására. Csatlakozik  hozzá  a hidrotermális  szintézisek  felsorolására,  amely  után 


Földtani  Közlöny.  LV.  köt.  1925. 


16 


242 


ISMERTETÉSEK. 


az  érctelepek  cementációs  eseményeire  vonatkozó  vizsgálatokra  is  kitér. 
Hasonlóképen  utal  a szullidos  hidrotermális  érctelepek  kalapjában  végbemenő  oxidáció 
okaira  is.  Ugyancsak  itt  emlékezik  meg  a metaszomatozis  újabb  eredményeiről  és  végül 
az  ásványok  oldhatóságára  vonatkozó  vizsgálatokról  (amely  a hidrotermális  kelet- 
kezés alapját  képezi  természetesen).  Az  annyi  vita  tárgyát  képező  zeolitkérdé6 
utóbbi  11  esztendő  anyagkomplexumát  rövid  összefoglalásban  igen  szerencsésen  rendezi. 
Ugyanez  mondható  a szediment-petrográfiában  nagy  szerephez  jutó  kolloidkér- 
d é s e k tárgyalásáról  is.  E résznek  mintegy  bevezető  részlete  a mállási  jelenségek 
magyarázatára  vonatkozó  vizsgálatok  összeállítása.  Szól  még  a vizes  oldatok- 
ból való  kristályosodás  általános  kérdéseivel  foglalkozó  mun- 
kákról is,  külön  fejezetben  tárgyalja  a CaCO.i-ot,  a dolomitkérdést  és  a 
sótelepekre  vonatkozó  vizsgálatokat.  A könyvet  a kőzetmetamorfózisról  szóló 
vizsgálatok  (termo-,  kontakmetamorfózis,  kristályos-palák)  ismertetése  fejezi  be. 

A könyv  elolvasása  után  csak  dicsérettel  emlékezhetünk  meg  arról  a készségéről 
a szerzőnek,  amellyel  a kérdéskomplexumok  tárgyalásánál  oly  világosan  ki  tudta 
emelni  az  egyes  munkákból  a lényeget  és  ezt  oly  összefüggően  csoportosítani.  Ez,  el- 
tekintve a nagy  tárgyismerettől,  szerző  szisztematikus  gondolkozásának  is  erŐ6  bizo- 
nyítéka. Minden  bizonnyal  nem  végzett  érdemtelen  munkát,  mert  mind  a mineralógus, 
mind  a petrológus,  sőt  a geológus  is  (érctelepek,  kőzettani  rész)  a munkálataiban  fel- 
merülő genetikai  kérdések  tisztázásában  erős  támaszt  talál  e könyvecskében  s ha 
részletesebben  óhajtana  netalán  e kérdésekkel  foglalkozni,  akkor  a szükséges  irodalmi 
források  e pontos  felsorolásban  szintén  rendelkezésére  állanak.  Vend!  Miklós  dr. 

Dr.  Ing.  FERDINAND  ZUNKER:  Probleme  dér  Erde  und  ihre  Lösnng  dnrch  das 
Gesetz  von  dér  Umwandlung  dér  Rotationsenergie.  Breslau,  1925.  Verlag  dér  Zeit- 
schrift  „Dér  Kulturtechniker“. 

Az  utóbbi  időkben  mind  gyakrabban  látnak  napvilágot  kozmogonikus  pro- 
blémákat tárgyaló  munkák.  Ezek  nagy  része  azonban  fantasztikus  spekuláció  ered- 
ménye, mely  a komoly  természettudományi  kritikát  nem  állja  ki.  Szerzőnek,  ki  a 
boroszlói  egyetem  tanára,  előttünk  levő  40  oldalas  füzete  nem  ezek  közül  a fantasz- 
tikus munkák  közül  való. 

Vizsgálatait  annak  a kimutatásával  kezdi,  hogy  egy  forgó  gáz-  vagy  folyadék- 
gömbben a konvekciós  áramlások  az  impulzus  nyomaték  és  centrifugális  erő  lokális 
változását  idézik  elő.  Ennek  szükségszerű  következménye,  hogy  egy  ilyen  forgó  gömb- 
ben idővel  a forgási  tengelytől  különböző  távolságban  levő  koncentrikus  rétegek  szög- 
sebessége  különböző  lesz,  és  pedig  a tengelytől  való  távolsággal  nő.  Az  ilyen  módon 
egymáshoz  képest  tangenciális  irányban  elmozduló  rétegek  között  súrlódás  lép  fel, 
ami  hő-  és  elektromos  energiává  alakul  át.  Ebből  a megállapításból,  mely  eddigi  tudá 
sulikat  jól  kiegészíti,  sok  fontos  következtetés  vonható.  így  magyarázza  szerző  a gyű- 
rűk és  bolygók  keletkezését,  a nap  és  föld  hőkisugárzása  okozta  melegveszteségének 
részbeni  pótlását,  a föld  elektromos  és  mágneses  mezejét  stb.  Mindettől  részlien  függet- 
len az  a megállapítása,  vagy  inkább  csak  feltevése,  mely  szerint  a napjainkban  álta- 
lánosan elfogadott  kontrakcióé  elmélettel  ellentétben,  a megolvadt  magma  meg- 
merevedése, az  ez  alkalommal  kiszabaduló  abszorbeált  gázok  hatása  folytán  térfogat- 
nagyobbodással  jár. 

Ezzel  a térfogat  nagyobbodással  és  az  egyes  koncentrikus  rétegek  közötti  súrló- 
dással megmagyaráz  nagy  vonásokban  sok  geotektónikus  problémát,  ami  a geológust 
a legközelebbről  érdekli.  Érdekos  az  a megállapítása  is,  hogy  a megmerevedett  föld- 
kéregnek a pólusoknál  kell  a lég  vastagabbnak,  s az  egyenlítő- 
nél a lég  vékonyabbnak  lerttii,  amit  a jelenlegi  vulkáno6  tevékenység  el- 
oszlása is  támogat. 


ISMERTETÉSEK. 


243 


■ Külön  fejezetet  szentel  a varázsvesszős  megérzés  magyarázatának,  s két- 
féle ilyen  megérzést  különböztet,  meg.  Az  egyiket  földi  .elektromos-,  a másikat  gruvi 
táeiós  rendellenességekkel  magyarázza.  Ez  a magyarázat  mindenesetre  még  bizonyí- 
tásra szorul. 

Szerző  a tárgyalt  kérdéseket,  nagyrészt  új  szempontból  világítja  meg.  Egyes 
megállapításai  ugyan  inkább  csak  feltevések,  de  bizonyos,  hogy  vannak  közöttük  olya- 
nok, melyek  tankönyvekben  is  helyet  találhatnak.  A füzet  úgy  a geofizikus,  mint  a 
geológus  szempontjából  érdekes  olvasmány.  Finkey  József.' 

0.  HAUSER:  Urgeschichte  auf  Grundinge  praktiseher  Ausgralmngen  und  Forschnngeu. 

280  old.,  342  kép,  5 tábla  s 1 chronológiai  táblázattal.  Jena,  1925. 

Hauser  saját  ásatásaira  és  tapasztalataira  támaszkodva  tömör,  könnyen  meg- 
érthető és  áttekinthető  alakban  ismerteti  az  emberiség  történetét  a 
legrégibb  időktől  a jégkorszak  végéig.  Több  bevezető  fejezet  után, 
melyben  szerző  vázolja  a Föld  és  a rajta  lezajlott  élet  történetét  fejlődéstani  alapon, 
áttér  a harmadkori  ember  kérdésének  tárgyalására,  valamint  a 
r h o d ó s i a i és  a heidelbergi  ősember  leletének  méltatására.  Könyvének  túlnyomó 
részét  a jégkorszakbeli  ember  csont-  és  kultúramaradványai  ismertetésének  szenteli  s az 
eddig  talált  leleteket  régiségtan!  alapon  a következő  négy  fejlődési  csoportba  osztja  be: 

Az  I.  fejlődési  csoportba  sorolja  Hauser  a neandervölgyi  Homo  m ous  té- 
rien s is  emberfajtát  a chelli,  achueli  és  moustieri  kultúrával.  A II.  csoportba  tar- 
tozik a szerző  által  már  régebben  felállított  ú.  n.  micoquien-kultúra  a hason- 
nevű emberfajtával,  melyet  a predmosti  férfikoponya  és  az  ehringsdorfi  állkapocs  kép- 
visel. A III.  csoportba  az  aurignaci  és  solutrei  kultúrájú,  ú.  n.  ^urignac- 
fajta,  a Homo  aurignacensis  tartozik,  melyet  a predmosti  nőkopomva  képvisel. 
A IV.  csoportba  számítja  szerző  a chanceladi  és  madeleini  kultúrát  kép- 
viselő crómagnoni  emberfajtát. 

Mint  látjuk,  ez  a beosztás  eléggé  eltér  az  eddigi  chronológiák  legtöbbjétől.  Hogy 
mennyi  joggal  történt,  ez,  ennek  kritikai  méltatására  jelen  rövid  ismertetésünkben  nem 
térhetünk  ki.  Erősen  kifogásoljuk  azonban  azt,  hogy,  míg  szerző  a morvaországi  lele- 
teket kellő  részletességgel  mind  közli,  addig  a magyarországi  ősembertani  eredményeket 
meg  sem  említi.  Ügy  látszik,  ezeket  szerző  egyáltalában  nem  is  ismeri,  mert  ha  ismerné, 
alig  hihető,  hogy  a hazánkban  klasszikusan  fejlődött  solutrei  kőipart  az  aurig- 
naci kultúrának  alárendelte  volna.  Kadic  Ottokár  dr. 

R.  GRAHMANN:  Dilmium  und  Pliozan  in  Nordwestsachsen.  Abh.  d.  Math.  Phys.  KI. 

Sáchsischen  Akad.  d.  Wissenechaften.  XXXIX.  Bd.  No.  IV.  Leipzig.  1925.  p.  1—82. 

(24  ábra,  4 míímelléklettel.)  , 

Szerző  abból  a feltevésből  indul  ki,  hogy  az  egyforma  geológiai  jelenségeknek  mindig 
egyforma  geológiai  hatásuk  van.  Felállított  tételének  igazolására  Lipcse  városának 
közvetlen  környékét  teszi  tanulmány  tárgyává,  és  pedig  elsősorban  morfológiai 
alapon.  Megállapítja,  hogy  az  egész  postmiocén  időnek  feltűnő  bélyege  a feltöltés  és 
lehordásnak  sokszor  ismétlődő  váltakozása.  Csakhogy  míg  a pliocénben  a jelenségek 
okának  a vízszín  váltakozását  veszi  fel,  addig  a pleisztocénben  ugyanezeket  a jelenségekét 
a glaciális  és  interglaciális  korok  váltakozásával  magyarázza,  mondván,  hogy  míg  a 
glaciálisok  a feltöltés,  addig  az  interglaciálisok  a lehordás  periódusai.  A práglaciális 
nevet  törlendőnek  tartja  az  irodalomból,  minthogy'  azt  eddig  rétegtanilag  különböző 
értékű,  lokális  képződményekre,  rendszertelenül  alkalmazták.  A p 1 i o c é n név  helyett, 
első  táblázatában,  a „V  o r d il  u v ium  “ elnevezést  használja.  E név  használatának 
magyarázatát  abban  véltem  meglelhetni,  hogy  a szövegben  egy  helyen  annak  a gyanú- 


ié 


244 


ISMERTETÉSEK. 


jának  ad  kifejezést,  hogy  a pliocén  lehordás  és  feltöltéseket  esetleg  egy  olyan  el- 
jegesedés — jégéi önyómulás  06  visszahúzódás  — okozhatta,  amelynek  déli  határai 
Közép-Európát  még  nem  érintették!  További  felosztásában  a miocén-  és  plio- 
c énnel,  mint  egyenértékű  korokat  tárgyalja  az  Ó-,  közép-  és  új-diluviumot.  mindegyi- 
ket egy  eljegesedéssel  (feltöltéssel)  kezdve  és  interglaciálissal  (lehordással)  — az  utolsót 
postgiaciálissal  — végezve.  Rendkívül  érdekes  és  figyelemreméltó  az  a meg- 
figyelése, hogy  az  első  jégkorszak  lerakódásai  hatalmasabbak,  mint  a másodiké,  vagyis 
legalább  is  Közép-Európában  indokolatlan,  ha  a második  jégkorszakot  nevezik  főjég- 
korszaknak. Az  interglaciálisokra  vonatkozó  megjegyzései  között  a legérdekesebb,  hogy 
a második  interglaciális  látszólag  tovább  tartott,  mint  az  első. 

A folyók  völgyeinek  képződési  idejét  a pliocénbe  teszi;  az  E Is  tér  és  Mulde 
völgyei  a síkon  az  első  jégkorszak  kezdetén  már  körülbelül  oly  mélyre  voltak  bevájva, 
mint  ma,  vagyis  a folyómedrek  ma  is  ugyanolyan  magasságban  vannak,  mint  az  első 
jégkorszak  kezdetén  voltak.  A folyó  hálózatban  beállott  változások  (irányváltozás,  új 
mederképződés,  más  folyórendszerhez  való  csatlakozás)  nem  tektonikus  mozgás,  hanem 
a két  régibb  korszakban  lejátszódott  jelenségek  (feltöltés  és  lehordás)  következményei, 

Grahmann  munkája  alapos  és  gondos  tanulmány,  amelynek  minden  sorára  rá- 
nyomta egy  önállóan  gondolkodó  fő  egyéniségének  bélyegét.  Egyéni  felfogását  külö- 
nösen a korok  felosztásának  mikéntje  fejezi  ki  legjobban,  amelyet  a jég  előnyomu- 
lásának jelenségeihez  kapcsol. 

Néhány  évvel  ezelőtt,  egyik  dolgozatomban1  rámutattam  arra,  hogy  a pliocén- 
től  kezdve  végbemenő  biológiai  változásokat  lényegében  csak  úgy  érthetjük  meg,  ha  a 
jégnek  egy  fokozatos  lassú  előnyomulását  és  visszahúzódását  tételezzük  fel.  Ügy  látom, 
hogy  a morfológiai  jelenségek  vizsgálata  is  hasonló  eredményekre  vezetett,  vagy  helye- 
sebben fog  vezetni,  mert  másképen  mi  értelme  volna  a pliocén  helyett  a Vor- 
d i I u v i u m elnevezés  bevezetésének?  Szerző  az  interglaciális  korok  létrejöttét  a jég  visz- 
szahúzódásával  magyarázza!  Nem  találtam  azonban  arra.  a kérdésre  feleletet,  hogy  meddig 
húzódott  vissza  a jég?  10 — <15  km-t,  vagy  50—100  km-t,  avagy  a jég  határa  vissza- 
ment egészen  az  északi  sarkkörig?  Mert  amíg  ezekre  a kérdésekre  nem  kapunk  pozitív 
választ  a geomorfológusoktól,  addig  biológiai  alapon  csak  eljegesedésről  beszélhetünk, 
amely  azonban  nem  zátja  ki  a geomorfológusok  glaciális  és  inter  glaciáli- 
sait, oly  értelemben,  hogy  az  interglaciálisokban  a jég  előnyomulása  vagy 
visszahúzódása  szünetelt.  Hogy  a jég  előnyomulása  vagy  visszahúzódása  alkalmával 
beállott  szünetek  alatt  de  facto  — a jég  visszahúzódott,  mondjuk  100  km-rel,  azt 
nem  vonom  kétségbe,  mert  ezt  egyrészt  morfológiai  megfigyelések  bizonyítják,  másrészt 
a biológiai  jelenségek  nem  ellenzik,  de  annak  a magyarázatnak,  hogy  a jégtakaró  tel- 
jesen visszahúzódott  volna,  egyrészt  a biológiai  jelenségek  határozottan  ellene  mon- 
danak, másrészt  azt  a geomorfológiai  megfigyelések  nem  bizonyítják.  Mert  ha  az  egy- 
forma geológiai  jelenségeknek  egyforma  geológiai  hatása  kellett  legyen,  Grahmann 
szerint,  én  szerintem  az  egyforma  geológiai  jelenségek  nemcsak  a lithosphaerára . 
de  nagy  általánosságban  a biosphaerára  is  egyformán  nyomták  rá  bélyegüket. 

Ehik  Gyula  dr. 

DORNYAY  BÉLA  dr. : Tata-Tóváros  hőforrásai  és  közgazdasági  jövőjük.  Tata,  1925. 

Nyomatott  Englánder  Ferencné  könyvnyomdájában.  176  old. 

E tanulmány,  ami  a „Tata-Tóvárosi  Hiradó“  c.  lap  hasábjain  megjelent  cikk- 
sorozat, összegezett  és  kijavított  kiadása,  a legrészletesebben  foglalkozik  Horusit/.ky 

1 Éhik,  .7.:  The  glacial  theories  in  the  light  of  biological  investigation.  Ann. 
Mus.  Nat.  Hungariei  Yol.  XVIII.  1920-21  p.  89-110. 


ISMERTETÉSEK. 


245 


"Henrik  ilyen  című  dolgozatának  (a  ír.  kir.  Földtani  Intézet  évkönyve,  XXV.  3.  1923.) 
ismertetésével.  A terjedelmes  dolgozatban  temérdek  bíráló  megjegyzés  mellett  igen  sok 
eredeti  megfigyelés  és  főleg  sok  szélszórt,  régi  irodalmi  adat  ismertetése  ram , melydki 
összeállításával  a szerző  értékes  munkát  végzett.  Többlielyütt  rámutat  az  ismertetett 
dolgozat  egyes  hiányosságaira,  számos  megjegyzésének  azonban  csak  helyi  jelentősége 
van  s a felhozott  irodalmi  adatok  javarésze  csak  történelmi  értékű  vagy  tudományos 
szempontból  csekélyebb  fajsúlyú.  Horusitzky  művéről  számtalan  megjegyzése  ellenében 
elismerőleg  nyilatkozik,  de  adataival  azt  sok  értékes  részlettel  egészíti  ki  és  itt-ott 
helyesbíti.  Megjegyzései  közt  azonban  történelmi  és  nomenklatúrái  jellegűek  vannak 
túlsúlyban,  miért  is  Horusitzky  művének  eme  „hiánvai“  jórészt  nem  is  róhatok  fel 
a mű  szerzőjének.  Megjegyzéseinek  java  része  bizonyára  sokak  szemében  túlhajtott 
dolognak  fog  feltűnni,  Tata  igen  bonyolult  hydrológiája  szempontjából  azonban  csak- 
ugyan kívánatos,  hogy  az  elnevezésekben  teljes  rend  legyen.  Geológiai  jelentőségű  meg 
jegyzései  a fényes  források  számára.  6 a vidék  geológiájára  s Horusitzky  térképének 
tévedéseire  vonatkozólag  minden  esetre  igényt  tartanak  arra,  hogy  azokat  a lokális 
szempontokon  kívül  állók  is  figyelemben  részesítsék.  Boros  Adóm  dr. 

A.  W.  GRABAU:  Stratigraphy  of  Chitta.  Bárt  J.  Palaeozoic  and  Older.  With  306 
Text-Figures  and  6 Plates.  (528  oldal.)  Peking.  1923 — 24.  Published  by  the  Geolo- 
gical  Survev  of  China. 

örömmel  üdvözölhetjük  ezt  a hézagpótló  munkát,  mely  egyr  még  ma  is  kevéssé 
ismert,  hatalmas  terület  geológiai  múltjáról  kíván  összefoglaló  képet  npujtani.  Ez 
-el6Ő  kötetben  Grabau  (a  pekingi  egyetem  amerikai  származású  Ő6lénytan-tanára)  az 
arehaikum,  proterozoikum  és  paleozoikum  sztratigrafiáját  ismerteti  a saját  és  mások 
kutatásai  alapján.  Sok  alkalommal  idézi  Lóczy  és  munkatársai  (Lörenthey)  művét, 
melyet  Ric.hthofen  munkáival  együtt  a kínai  geológiai  irodalom  klasszikusai  közé 
soroz.  — Egy  valamennyi  korra  kiterjedő,  vázlatos  áttekintés  után  a metamorf  palák 
által  jellemzett  arehaikum  és  proterozoikum  (Wutaian)  kőzeteit  tárgyalja  (feltűnően) 
röviden.  A paleozoikumba  a következő  szisztémákat  sorolja:  Sinian,  Cambrian. 
Ordorician,  Silurian,  Devonian , Dinantian,  Carhonic  és  Permian.  Már  ez,  a szoká- 
sos, ötös  felosztástól  annyira  eltérő  korbeosztás  is  jól  dokumentálja  a szerző  önálló 
gondolkodásmódját.  A Siniant  (szárazföldi  homokkövek  és  algás  mészkövek)  az  eddi- 
giektől eltérőleg  helyezte  fel  a paleozoikumba;  az  Ordorician t (melyében  európai  és 
amerikai  fauna-provinciákat  különböztet  meg)  másutt  alsó  silurnak  veszik.  A karbon 
kettéosztását  már  Amerikában  (Mississippié  és  Carbonic)  is  ajánlotta  a 
szerző,  de  eddig  csak  kevesen  fogadták  el  ezt.  A Dinantian  (v.  Missisipian)  két  alsó 
emelete  egészen  hiányzik,  a Físéew  Közép-  és  Dél-Kínában  ismert.  Az  utána  követ- 
kező nagy  kiterjedésű  Tayuan  Series  helyzete  határozottan  problematikus,  mert  a szerző 
ezt  a Viséen  és  Moscovien  (alsó  Carbonic)  közé  helyezi,  de  nem  mondja  meg, 
hogyr  mi  felel  meg  ez  emeletnek  másfelé,  pl  a Donetz-medencében,  mely-  pedig  akkor 
a kínai  tengerrel  közvetlen  összeköttetésben  volt  és  ahol  a Moscovien  közvetlenül  a 
Fiséenre  telepszik.  Lóczy  ezt  a szeriest  A/oseomtmek  vette,  mely  gondolat  még  most 
is  közelfekvőnek  látszik.  A Tayuan  után  regredáló  tenger  csak  a középső  permben 
hódít  vissza  újból  nagy  területeket,  Északi  Kínában  azonban  terresztrikus  képződ- 
mények képviselik  a permet  is. 

Grabau  számos  (kb.  25)  paleogeografiai  térképet  is  közöl,  melyek 
gyakran  lényegesen  eltérnek  az  eddigiektől.  E térképek  szerint  Kínában  az  arehaikumtól 
kezdve  a permig,  két  nagy  terület,  a Tibetia  és  Gobia  mindig  szárazföld  volt  — Grabau 
már  eddig  is  iskolát  csinált,  munkája  az  újabb  adatok  alapján  készült  appendixszel 
együtt  alapvető  fontosságú  azért  is,  mert  röviden  egész  Ázsia  sztratigrafiáját 


246 


ISMERTETÉSEK. 


is  tárgyaljé,  emiatt,  valamint  a sokszor  európai  ábráról  másolt  kövület  rajzai  miatt 
azonban  tankönyvszerűnek  is  tetézhetik.  Feltűnik  a kőzettani  és  tektonikai,  valamint 
a kőszénelőfordulások  ismertetésének  hiánya,  mivel  azonban  még  aránylag  kevés  adat 
állt  a szerző  rendelkezésére,  igen  sokra  kell  értékelnünk  a jó  áttekintést  biztosító  művét- 
A következő  kötet  egy  igen  érdekes,  majdnem  mindenütt  és  végig  terrésztrikus  harmad- 
kor leírását  is  ígéri. 

B.  PETRONIEVICS:  Uber  die  Berliner  Archaeoruis.  Beitrag  zűr  Osteologie  dér 
Archaeornithes.  Mit  6 Taf.  52  Seiten.  Genf,  1925. 

Szerző  ebben  a dolgozatban  behatóan  foglalkozik  a berlini  Archaeopteryx  marad- 
ványaival, melyeket  annak  idején,  mint  ismeretes,  Dames  W.  írt  le  tüzetesen.1  Azóta 
Tornier  G.  s újabban  szerző  is  ezen  a példányon  beható  preparálásokat  végzett,  miáltal 
sok  új  részlet  szabaddá  és  ismeretessé  vált.  Dolgozatában  szerző  először  is  ezeket 
írja  le  mintegy  kiegészítésül  a ÜAME.s-féle  leíráshoz,  azután  a következő  fejezetben 
összehasonlítja  a berlini  maradványokat  a londoni  példánnyal,  melyet  szintén  sajáté 
tapasztalásból  ismer.2  Ez  összehasonlító  tanulmányból  kiderül,  hogy  e két  pél- 
dány két  különböző  nemet  képvisel,  a londoni  példány  továbbra  is  Archaeopteryx 
marad,  a berlini  azonban  az  Archaeomis  nevet  kapja. 

Szerző  végül  a két  példány  maradványai  ismeretéből  messzemenő  fejlődéstani 
következtetéseket  von.  le  s a madarak  származására  és  fejlődésére  vonatkozólag  a követ- 
kezőket állapítja  meg:  1.  A madarak  kétségtelenül  hüllőktől  származnak.  2.  A ma- 
darak hüllőősét  a Lacertiliák  valamely  kezdetleges  csoportjában  kell  keresnünk. 
3.  A madarak  hasonlatossága  a Dinosaur  iákkal  és  Pterosauriákkal  kon- 
vergencián alapszik.  4.  Az  Archaeopteryx  medence  és  vállöve  szerkezetében  kezdetlege- 
sebb mint  az  Archaeomis,  ez  viszont  kéz-  és  lábtöve  tekintetében  kezdetlegesebb,  mint 
amaz.  5.  Az  Archaeopteryx  általánosítottabb  madártípus,  mint  az  Archaeomis,  mind- 
kettő azonban  kevert  madáralak.  6.  Az  Archeopteryx  közelebb  áll  ahoz  az  általánosított 
madártípushoz,  mint  az  Archaeomis,  melyből  úgy  a Ratiták,  mint  a Carinaták  fejlődtek. 
7.  A madártörzs  kettéágazása,  ill.  ratitákra  és  carinatákra  való  kettéválása  már 
a jurában  kezdődött,  amennyiben  az  Archaeopteryx  a ratiták,  az  Archaeomis 
pedig  a carinaták  ősét  képezi.  8.  Ez  a kettéválás  a krétában  csak  fokozódott, 
amennyiben  a Hesperornis  a Ratiták,  az  Ichthyornis  pedig  a Carinaták  irá- 
nyában fejlődött. 


Prof.  Dr.  W.  GOTHAN:  Studien  iiher  die  Bildung  dér  Schtcelkohle  und  des  Fyropissits. 
— Abhandlungen  aus  dér  Rraunkohlen-  und  Káli- Industrie.  Ileft.  6.  Halié,  1925- 
1—42.  lap. 

A barnaszenek  legsajátságosabb  fajtájának,  a sárgásszín w vagy  szürke  bitume- 
nekben gazdag  pyropiesitnek  tulajdonságait,  elterjedését,  képződési  és  előfordu- 
lási körülményeit  tárgyalja.  Fontos  következtetéseket  von  le  a barna  széntelepek 
származására  vonatkozólag,  az  allochton  barnaszéntelepekot  kivételes  ós 
lokális  jelenségeknek  tartja.  Kizártnak  mondja  továbbá,  hogy  a pyropissit  elsőd- 
legesen abban  az  alakban  képződött  volna,  ahogy  azt  ma  találjuk.  Boros  Adám  dr. 

1 Dames,  W.:  Ueber  Archaeopteryx  (Palacontologísehe  Abhandlungen,  Bd.  II.,. 
Heft  3.)  1884.  és  Ueber  Brustbein,  Schulter-  und  Beckengürtel  dér  Archaeopteryx 
(Sitzungsber.  d.  kgl.  preuss.  Akad.  d.  Wiss.)  1897. 

2 Petronievics,  B.:  Ueber  das  Becken,  den  Schultergürtel  und  einige  undoré- 
Teile  dér  Londoner  Archaeopteryx.  Mit  2 Taf.  Genf,  1921. 


TÁRSULATI  ÜGYEK. 


247 


J.  PIA:  Cber  eineii  merkwűrdigen  lAindpflaiizenrest  aus  den  Nölscher  Sehichten.  (Garbón 
dpr  (jogund  von  Bliberg  in  dán  östlichen  Gailtaler  Alpeu.)  iSitzungsborichten  dei 
Akadémia  dér  Wissenschaften  in  Wien,  Math.-naturw.  Klasse,  Abt.  I.,  13.3.  Bánd, 
10.  Heft,  1924. 

A szerző  Gymnoiieuropteris  carinthiaca  Pia,  nov.  gén.  nov.  spec.  néven  egy  érdekes 
szárazföldi  növényt  ír  le,  melyet  a karintiai  Alpokban,  az  alsó-  és  folsökarbón  határaira 
í'ső  rétegekben  fedezett  fel.  A fossiliát  a Zygopterideae-c saladba  helyezi  s sikerült  képen 
mutatja  be.  lioros  Adóm  dr. 

H.  WEYLAND:  Beitráge  zűr  Keim  tűi*  fossiler  Moose.  Senckenbergiana,  VI 1.  (Heft 
1 — 2.)  8 — 16.  Frankfurt  a.  M.  1925. 

A szerző  dolgozata  1.  részében  a frankfurti  „Klarbecken"  felsőpliocén  moha-marad- 
ványainak revízióját  közli,  a II.  részben  pedig  érdekes  általános  megjegyzéseket  tesz 
a mohok  fosszilizálódására  és  megtartására  nézve. 

A frankfurti  pliocén  mohalevelek  (szaporodó  szervek  teljesen  hiányoznak)  hat 
különböző  mohához  tartoznak.  A hat  moha  közül  kettőt  teljesen  sikerült  ina  élő 
fajjal  ( Thamuium  alopecurum  és  Állomodon  viticulosus)  azonosítani,  három  pedig  szoros 
vonatkozásba  hozható  ma  élő  fajokkal  (Enrchynchium  conf.  Tommasinii,  \ ckera 
conf.  rom  plán  itta  és  Brachythnecium  sp.),  a hatodik,  minthogy  csak  töredékes  példánnyal 
van  képviselve,  meghatározatlan  maradt. 

Fejtegetéseiben  utal  arra,  hogy  az  annyira  elterjedt,  tömegvegetációt  alkotó  s 
már  a régi  geológiai  korokban  meglévő  mohok  fossziliáinak  ritkasága  elsősorban  annak 
tulajdonítható,  hogy  a mohák  sejtfala  legnagyobbrészt  nem  valódi  celulózéból  áll  s 
így  sokkal  bomlékonyabb,  mint  általában  az  edényes  növények.  Elkovásodott  mohok 
egyáltalában  nem  ismeretesek,  mert  a kovasav  a moha  anyagát  szétroncsolja.  Fosszilis 
mohok  főleg  csak  tőzegtelepbe  beágyazva  és  mésszel  bekérgezett  állapotban  fordulnak 
elő.  Utóbbiak  azonban  csak  speciális  körülmények  közt  — mészben  gazdag  vizű  helye- 
ken — keletkeznek,  így  mohakövületek  hiányából  nem  szabad  az  illető  képződmény  kelet- 
kezése helyén  és  idején  a mohok  hiányára  következtetni.  Boros  Adóm  dr. 


TÁRSULATI  ÜGYEK. 

I.  Közgyűlés. 

Jegyzőkönyvi  kivonat  a Magyarhoni  Földtani  Társulatnak  1925.  február  hó  4 én 
tartott  LXXV.  rendes  közgyűléséről. 

Elnök:  MAURITZ  B.  Jelen  van  50  tag  és  1 vendég. 

Elnök  megtartja  elnöki  megnyitóját. 

Tisztelt.  Közgyűlés! 

Mai  közgyűlésünk  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  történetében  nevezetes  és 
kimagasló  fordulópont.  Ma  tartja  Társulatunk  75.  rendes  közgyűlését.  Az  1850.  év 
július  hó  6.  napján  alakult  meg  a Társulat.  Választmányunk  foglalkozott  a három- 
negyedszázados jubileum  megünneplésének  módozataival  és  arra  a megállapodásra  jutott, 
hogy  ezt,  a Társulat  történetében  olyan  fontos  eseményt  a folyó  év  tavaszán  egy 
külön  ülésben  fogja  megünnepelni.  Éppen  azért  jelenleg  nem  óhajtok  az  elmúlt  három- 
negyedszázad történetével  behatóan  foglalkozni,  hiszen  az  ünnepi  ülésen  alkalom  lesz 
majd  arra,  hogy  a múlt  emlékeit  felelevenítsük,  hogy  felvonuljanak  előttünk  mindazok- 
nak az  elődeinknek  képei,  akik  önzetlen  férfias  hazafiúi  szeretettel  és  energiával  fára- 
doztak azon,  hogy  az  elvetett  mag  kicsirázva,  terebélyes  fává  növekedjék,  — míg,  sai- 


248 


TÁRSULATI  ÜGYEK. 


nos,  a világháború  vihara  a szépen  fejlődött  koronát  erősen  meg  nem  tépázta.  Gyö- 
kerei azonban  még  ma  is  épek  és  az  elődöktől  örökölt  fanatikus  kitartással  mi  is 
rajta  leszünk,  hogy  ez  a fa  régi  nagyságában  pompázzon  újra. 

Ez  alkalommal  megelégszünk,  ha  az  elmúlt  esztendő  nevezetesebb  eseményeit  fog- 
laljuk össze  és  egyúttal  egy  pillantást  vetünk  a Társulat  jövőjébe. 

Társulatunk  a külvilág  előtt  előadásaival  és  folyóiratával  nyilatkozik  meg.  Szűk- 
üléseink, melyeket  a nyári  szünet  kivételével  havonta  legalább  egyszer  tartunk,  semmi- 
ben sem  maradnak  a háború  előttiek  mögött.  Előadóink  gondoskodnak  róla,  hogy 
szaküléseink  előadási  tárgyakkal  bőségesen  el  legyenek  látva;  előadásaink  színvonala 
bármely  külföldi  földtani  társulattal  felveheti  a versenyt.  Sajnos,  már  nem  minden 
tekintetben  ilyen  kielégítő  a helyzet  folyóiratunk  tekintetében.  Az  elmúlt  évben  mégis 
egy  nagyon  súlyos  adósságot  róttunk  le:  meg  tudtuk  jelentetni  a „Földtani  Közlöny“- 
nek  három  elmaradt  évfolyamát,  t.  i.  az  1921.,  1922.  és  1923.  évi  köteteket.  Igaz, 
hogy  ezek  a kötetek  külsejükben  messze  a békebeliek  mögött  maradnak,  alig  tíz  ívnyi 
terjedelműek,  de  belső  tartalmuk  azért  nem  kevésbbé  értékes.  Anyagi  viszonyaink  arra 
késztetik  a szerzőket,  hogy  értekezéseiket  néhány  oldalra  szorítsák  össze;  az  idegen- 
nyelvű fordítást  pedig  csak  kivonatosan  közölhetjük.  Olyan  ma  a Földtani  Közlöny, 
mint  szegény  hazánk,  Magyarország:  csonka.  Minden  erőnkkel  rajta  leszünk,  hogy  a 
Közlönynek  még  hátralékos  1924.  évi  kötetét  mielőbb  megjelentessük  és  az  1925.  évi 
kötetet  a 75  éves  jubileum  alkalmából  pedig  lehetőleg  ünnepi  mezbe  öltöztessük.  Egyelőre 
azonban  le  kellett  mondani  arról  a tervünkről,  hogy  a Földtani  Közlöny  rövidebb  idő- 
közökben, pl.  negyedévenként  jelenjék  meg,  mert  ez  a*megjelenési  mód  Társulatunkra 
igen  súlyos  anyagi  terheket  róna.  Ki  kellett  hagyni  egyelőre  a Közlönyből  olyan  feje- 
zeteket is,  amelyek  talán  sok  tagunkat  közelebbről  érdekelnének;  így  pl.  elmaradt 
a külföldi  földtani  szakirodalom  ismertetése;  szakülési  jegyzőkönyvünket  pedig  csak 
a legkivonatosabban  közöljük.  Minden  fillért  arra  fordítottunk,  hogy  az  önálló  érte- 
kezések lehetőleg  mielőbb  megjelenjenek,  mert  hiszen  a dolgozó  szakemberre  semmi 
sem  hat  lankasztóbban,  mint  ha  munkájának  eredménye  a nyilvánosságra  nem  kerülhet. 
Szaküléseink  és  különösen  a Földtani  Közlöny  útján  sikerült  tagjainkkal  újra  fel- 
venni a kapcsolatot,  mely  már  csaknem  teljesen  megszakadt.  Igaz,  hogy  másrészt  még 
6Úlyos  tehertételnek  rójjuk  fel  önmagunknak  a megszállt  területen  lakó  tagjainkkal  való 
érintkezés  helyreállítását,  valamint  a csereviszonyokkal  szemlien  való  tartozás  kiegyenlí- 
tését. Mindkét  feladat  nagy'  munkát  ad  titkárainknak  és  e helyen  el  nem  mulaszthatom, 
hogy  a legnagyobb  elismerés  hangján  ne  emlékezzem  meg  arról  a roppant  fáradozásról, 
törhetetlen  kitartásról  és  példátlan  lelkiismeretességről,  melyet  titkáraink  a Társulat 
ügyének  szentelnek.  Hálás  köszönet  illeti  Schafarzik  Ferenc  tiszteleti  tagunkat  is, 
aki  a Közlöny  német  fordításában  volt  segítségünkre.  A megszállt  területeken  lakó 
tagtársainkkal  való  érintkezés  egyelőre  még  nagyon  nehézkes.  Készükre  a Földtani 
Közlönynek  posta  útján  való  megküldése  ez  idő  szerint  még  teljesen  bizonytalannak 
Ígérkezik,  úgyhogy  egyelőre  csak  alkalomadtán  utazókkal  juttatjuk  kezükbe  társulati 
kiadványainkat. 

Társulatunk  jövőjét  erkölcsi  és  szellemi  erő  tekintetében  biztosítottnak  mond- 
hatjuk. Meg  vagyok  róla  győződve,  hogy  mindig  fognak  kellő  számban  szakemberek 
akadni,  akikben  meglesz  a hazafiúi  lelkesedés,  a tudomány  iránt  való  szeretet  Ó6  az 
önzetlen  kitartás,  hogy  Társulatunk  ügyét  igazi  melegséggel  szívükben  hordozzák. 

Sokkal  sötétebb  színben  fest  egyelőre  a Társulat  anyagi  exisztenciája.  Nem  fog 
ártani,  hogy  itt  egy  pillantást  vetünk  a múltba.  Az  utolsó  békeév  végén,  1913  derem 
bér  31-én  a Társulat  vagyona  csaknem  60.000  K-t  tett  ki,  melynek  egyedül  évi  kamata 
kerekszámban  1800  K-t  jövedelmezett.  A vallás-  és  közoktatásügyi  minisztérium  éti 
segélye  3000  K,  a földmirelésügyi  minisztérium  éri  segélye  pedig  4000  K volt.  A tagok 


TÁRSULATI  ÜGYEK. 


249 


és  előfizetők  száma  600  körül  mozgott,  úgyhogy  egyedül  a rendes  évi  tagsági  díjak- 
ból 6000  K folyt  be;  pártfogónk,  Esterházy  Miklós  herceg  pedig  évi  840  K-val  segí- 
tette Társulatunkat.  Ilyen  módon  akkor  az  évi  költségvetés  15.000  K-val  volt  meg- 
állapítható, aminek  ma  250  millió  papirkorona  felelne  meg.  Az  első  titkár  munkája 
évi  900  K tiszteletdíjjal  volt  jutalmazható,  ami  a mai  papírkoronákban  15  millió  K-t 
tenne  ki.  Az  elmúlt  évben  első  titkárunknak  fáradhatatlan  munkásságát  100.000  K-val, 
vagyis  6 aranykoronával  honoráltuk;  pedig  sokkal  többet  kellett  dolgoznia,  mert 
irodai  segédmunkaerőt  anyagiak  híjján  nem  alkalmazhattunk,  holott  ugyanerre  a célra 
1914-ben  240  aranykoronát,  vagyis  4 millió  papírkoronát  fordítottunk.  Mindoamemü 
irodai  munkát,  a számos  reklamációra  való  választ,  de  még  a címszallagok  írását  is, 
titkáraink  sajátkezüleg  intézték  el,  attól  a nemes  céltól  vezéreltetve,  hogy  minél  töb- 
bet fordíthassunk  a Földtani  Közlöny  kiadására.  A kézbesítés  terén  a postai  költség 
inegkímélése  végett  lehetőleg  mindent  egyetemi  altisztjeinkkel  intéztettünk  el,  akiket 
szintén  csak  a legszerényebben  tudtunk  jutalmazni. 

A Társulat  anyagi  exisztenciáját  minél  biztosabb  alapokra  kell  fektetnünk.  Alap- 
tőkénk ma  olyan  keveset  jövedelmez,  hogy  értékpapírjainkat  kénytelenek  voltunk  még 
a safe  depositból  is  kivenni,  mert  a megőrzésért  fizetendő  díjak  messze  felülmúlják  a 
kamatjövedelmet.  Egyelőre  semmi  kilátás  sincsen  arra,  hogy  alaptőkénk,  mely  közel 
60.000  aranykoronát  tett  ki,  bármely  módon  valorizáltassék  és  így  legfontosabb  bázi- 
sunkra mit  sem  építhetünk.  Pártfogón k,  dr.  Esterházy  Pál  herceg  6 Főméltósága,  a 
magyar  kultúrának  ez  idő  szerint  legkiválóbb  mecénása,  kellő  megértéssel  hallgatva 
meg  kérő  szavunkat,  a legutóbbi  napokban  10  millió  K-t  küldött  Társulatunk  anyagi 
támogatására.  75  éves  kapcsolat  fűz  bennünket  a hercegi  családhoz,  mely  háromnegyed- 
század  óta  részesíti  Társulatunkat  állandó  anyagi  segítségben.  Fogadja  ő hercegsége 
e hazafias  nagylelkűségért  hálás  köszönetünket.  Meg  vagyunk  róla  győződve,  hogy' 
a jövőben  is  biztosan  számíthatunk  az  ő minden  6zép  és  jóért  lelkesedő  érzelmeire. 
A m.  kir.  földmir elésügyi  minisztérium,  melynek  részéről  már  évek  sora  óta  nem 
volt  segítségben  részünk,  ugyancsak  a legutóbbi  napokban  kérésünkre  .5  millió  K-t  ado- 
mányozott kiadványaink  támogatására.  A\  vallás-  és  közoktatásügyi  minisztérium 
az  1924/25.  évi  költségvetésben  360  aranykoronát  irányzott  elő  Társulatunk  anyagi 
megsegítésére;  igaz,  hogy  ennek  fejében  egyúttal  elég  nagy  terheket  is  rótt  reánk: 
meglehetős  nagyszámú  példányban  kell  a Földtani  Közlönyt  a Bibliográfiai  Központ- 
nak leadni  és  számos  iskolának  saját  költségünkön  kell  a Közlönyt  megküldeni. 

A pártfogói  segélyen  és  a kormány  anyagi  támogatásán  kívül  elsősorban  mégis 
csak  tagtársainkra,  vagyis  saját  magunkra  kell  a jövőben  támaszkodnunk.  Addig,  míg 
a Társulat  alaptőkéje  jövedelmezővé  nem  válik,  vagyis  valamilyen  valorizációban  nem 
részesül,  örökítő  tagjainknak  adományaikkal  kell  a Társulat  létét  előmozdítani.  Sokkal 
súlyosabb  kérdés  azonban  a rendes  tagok  évi  díjainak  megállapítása.  Tagtársaink 
zöme  évek  során  át  nem  fizetett  tagsági  díjat;  amidőn  az  elmúlt  évben  a tagsági 
díjakat  erélyesebben  kezdettük  behajtani,  tagjaink  egyrészt  elég  nagy  számmal  jelen- 
tették be  a kilépésüket,  másrészt  pedig  a sokszori  felszólításra  nem  is  válaszoltak. 
A jövőben  az  új  tagok  gyűjtésénél  egész  más  elveket  kell  követnünk,  mint  amilyenek 
a béke  éveiben  talán  beváltak.  A régebb  múltban  a titkárság  arra  törekedett,  hogy 
a tagok  száma  minél  nagyobb  legyen,  de  nem  nagyon  vizsgálta  azt,  hogy  a tagokat 
milyen  erkölcsi,  érzelmi  vagy  egyéb  kapcsolatok  kötik  a Társulathoz.  A papírkereskedőt, 
akinél  a Társulat  papír-  és  írószerszükségletét  beszerezte,  belépette  a tagok  sorába; 
azt  a vállalkozót,  aki  véletlenül  egyszer  valamely  szakvélemény  ügyében  a titkárhoz 
fordult,  ugyancsak  megnyerte,  hogy  lépjen  be  a Társulatba.  Ilyen  tagokra,  akik  ter- 
mészetesen nem  sokat  törődnek  a Társulat  felvirágzásával  és  akik  egyáltalában  nem 
érdeklődnek  a magvar  geológia  iránt,  nincsen  szükségünk,  mert.  nem  támaszkodhatunk 


250 


TÁRSULATI  ÜGYEK. 


reájuk  és  a viszonyok  megváltozásával  ezek  a tagok  ott  is  hagyják  Társulatunkat- 
iniután  évek  során  át  a Társulatnak  sok  fölösleges  kiadást  és  a titkároknak  nem  keve- 
sebb bosszúságot  okoztak.  Igyekezzünk  minél  több  tagot  gyűjteni,  de  csakis  olyanokat, 
akik  a geológia  iránt  valóban  érdeklődnek  és  akikben  megvan  a garancia  az  iránt, 
hogy  a Társulat  lobogója  mellett  ki  is  fognak  tartani.  Tagjaink  megválogatásában 
elsősorban  ne  a mennyiséget,  hanem  a qualitást  vizsgáljuk.  Ha  végigtekintünk  a kül- 
földi hasonló  tudományos  társulatok  tagjainak  névsorán,  azt  látjuk,  hogy  a tagok 
zöme  szakember,  akik  a geológiát  valóban  művelik  is.  A német  geológiai  társulat 
tagjainak  száma  1914-ben  aránylag  nem  sokkal  szárnyalta  túl  a Magyarhoni  Földtani 
Társulat  tagjainak  számát,  azonban  ott  a tagok  csaknem  mind  szakemberek  voltak, 
itten  pedig  foglalkozásukat  tekintve,  nagyon  heterogén  elemeket  láthattunk.  A mi 
hűségesen  kitartó  tagjaink  — eltekintve  természetesen  azoktól,  akiknek  kenyerük 
a geológia  — főkép  a középiskolai  tanárokból,  bányászokból,  egyes  mérnökökből  és 
a rokon  foglalkozású  emberekből  kerültek  ki.  A tagsági  díjak  súlyos  emelését  az  ilyen 
foglalkozási  kategóriákba  tartozó  tagjaink  a mai  viszonyok  között  el  nem  bírják. 
Épp  azért  határozta  el  a választmány,  hogy  a közgyűlésnek  csak  csekélyebb  mérvű 
tagdíjemelésre  tesz  javaslatot:  5 aranykoronát,  vagyis  a békebeli  tagdíj  felét,  indít- 
ványozza. De  még  így  sem  szabad  magunkat  abban  a feltevésben  ringatni,  hogy  tag- 
jainknak majd  a felét  tudjuk  annak  nyújtani,  amit  a békében  nyújtottunk.  A Közlöny 
előállítási  költségét  vizsgálva,  csakhamar  meggyőződünk  arról,  hogy  ma  egy  arany- 
korona jóval  kevesebb,  mint  amennyi  az  békében  volt.  Alaptőkénk,  mint  már  emlí- 
tettem, mit  sem  jövedelmez;  tagjaink  száma  az  ország  megcsonkítása  és  a csonka- 
ország területén  megmaradottaknak  elszegényedése  folytán  erősen  megfogyatkozott. 
A kormány  részéről  várható  anyagi  támogatás  jóval  csekélyebb,  mint  amennyi  háború 
előtt  volt.  A múlt  év  folyamán  felhívást  intéztem  nagyobb  vállalatainkhoz,  amelyek 
a geológia  tudományos  eredményeit  gyakorlatilag  értékesítik  és  amelyek  gyakran  for- 
dulnak tanácsért  szakembereinkhez,  hogy  siessenek  Társulatunk  anyagi  megsegítésére. 
Az  eredmény  a pusztában  elhangzó  kiáltáséhoz  hasonló  volt:  egyetlen  nagy  válla- 
latunk felelt  a felhívásra  és  500.000  K-t,  vagyis  30  aranykoronát  küldött  a három- 
negyedszázados  jubileumra.  Innen  sincs  tehát  sok  remélni  valónk. 

Mindent  egybevetve  amellett  emelem  föl  szavamat,  hogy  támaszkodjunk  elsősorban 
a magunk  erejére.  Igaz,  hogy  így  egyelőre  szerény  keretek  között  kell  maradnunk,  de* 
a bázis,  amelyre  építünk,  az  biztos. 

A gazdasági  helyzet  súlya  nemcsak  Társulatunkat,  hanem  minden  egyéb  a földtant 
művelő  intézményünket  is  erősen  megviseli.  A szanálás  hideg  fuvallata  több  szépen 
fejlődő  intézetünket  lepte  be  dérrel.  E helyen  elegelőször  kell  megemlítenem  egyete- 
münket, mely  hosszú  vajúdás  után  1914-ben  önálló  rendes  őslénytani  tanszéket  és  ezzel 
kapcsolatos  jól  felszerelt  intézetet  kapott;  a tanszék  1917-ben  Lürenthey  Imre  tag- 
társunk elhalálozásával  árván  maradt.  Nem  akarom  kutatni,  hogy  milyen  titkos  rúgok 
működtek  közre,  kinek  állott  érdekében,  hogy  e tanszék  7 évig  betöltetlenül  maradjon; 
az  elmúlt  év  folyamán,  a szanálással  indokolva,  a vallás-  és  kfizoktatásü-gyi  minisztérium 
o tanszéket  megszüntette  és  a vele  kapcsolatos  intézet  elsorvadásra  van  ítélve.  Igaz,, 
hogy  a geológia  viszont  újabban  még  egy  egyetemi  tanszéket  nyert  az  ú.  n.  egyetemi 
közgazdasági  karon,  ami  rendkívül  örvendetes  esemény,  azoban  ennek  a tanszéknek 
rendeltetése  teljesen  más,  mint  a tudományegyetemek  geológiai  tanszékeinek.  Ez  a tan- 
szék egyelőre  nincsen  is  kellőkép  felszerelve  és  hivatása  nem  a geológusok,  hanem  a köz- 
gazdászok kiképzésében  rejlik.  Az  őslénytani  tanszék  hazánknak  a maga  nemében  egyet- 
len intézete  volt,  mely  kizárólag  a tudományos  kutatást  és  a tanítást  volt  hivatva 
művelni;  vezető  nélkül  — a már  sokszor  tapasztalt  megfigyelés  szerint  — lassan  pusz- 
tulásnak, sorvadásnak  indul. 


TÁRSULATI  ÜGYEK. 


251 


Ha  nem  ír  ilyen  közelről,  de  távolabbról  egy  másik  tudományegyetemi  tanszék  meg- 
szüntetése is  érinti  a magjai-  geológiát.  A szanálással  kapcsolatosan  megszűnt  az 
antropológiai  tanszék  is,  melynek  feladatai  közé  tartozott  az  ősember  kutatása  is; 
a Török  AurélíóI  egy  emberéleten  át  vasszorgalommal  összegyűjtött  hatalmas  tudo- 
mányos kutatási  anyag  ma  parlagon  hever. 

A M.  Kir.  Földtani  Intézet  sem  maradt  a szanálás  dermesztő  fuvallatától  men- 
tesen. Az  intézet  tudományos  alkalmazottainak  létszáma  már  messze  a békebeli  létszám 
alatt  van,  a kormány  mégis  további  csökkentést  határozott  el.  Igaz,  hogy  az  ország 
megcsonkítása,  különösen  hegyvidékeinek  elvesztése  folytán  az  Intézetnek  nincsen 
olyan  nagy  személyzetre  szüksége,  mint  amilyennel  békében  dolgozott,  azonban  fájdal- 
masan érint  bennünket  minden  olyan  esemény,  melynél  a magyar  geológiának  egv-egy 
kapcsa  hull  szét  vagy  lazul  meg.  A M.  Kir.  Földtani  Intézet  igazgatói  állása  már  ötödik 
éve  várja  a betöltést;  aligazgatója,  a mi  szeretett  és  nagyrabecsült  volt  elnökünk  ék 
jolenleg  tiszteleti  tagunk,  iglói  Szontágh  Tamás,  hosszú  és  lankadatlan  munkában 
eltöltött  hivatali  működés  után  az  elmúlt  év  folyamán  a jól  kiérdemelt  nyugdíjba  vonult. 
Munkásságát,  ha  egyéb  nem  Í6  maradt  volna  vissza,  már  egyedül  a Földtani  Intézet 
gyűjteményéből  megbecsülhetjük;  egy-  egész  életen  át  olyan  szeretettel  és  olyan  gondos- 
sággal gyarapította  ezt  a gyűjteményt,  felállítását  olyan  ízléssel  és  amellett  olyan 
tanulságosan  irányította,  hogy  mindnyájunk  számára  mintaképül  szolgálhat.  A munka- 
kedv és  a fiatalos  erő  a nyugdíjban  sem  hagyják  őt  pihenni;  forró  szívvel,  szeretett  és 
féltett  hazája  érdekében  lankadatlanul  tovább  fáradozik.  Adja  Isten,  hogy  friss  erőben 
még  sokáig  üdvözölhessük  őt.  körünkben,  akik  sohasem  fogunk  megszűnni  benno  atyai 
jóbarátunkat  becsülni  és  szeretni. 

Igaz  tisztelettel  üdvözöltük  a múlt  év  november  havában  Halaváts  Gyula 
főgeológus  kartársunkat,  midőn  félszázados  szolgálati  jubileumát  ünnepelte.  A sors 
igazán  kegyes  volt  vele  szemben,  midőn  megengedte  n“ki,  hogy  teljes  frisseségben  a 
második  ötven  esztendőt  ugyanabban  a munkakörben  kezdje  meg,  amelyben  az  első  fél- 
századot eltöltötte. 

Kinevezett  igazgató  és  aligazgató  hiányában  a M.  Kir.  Földtani  Intézet  működése 
bizonyos  mértékig  még  van  kötve.  Nagyobb  szabású  programmot,  melynek  megvalósítá- 
sához hosszabb  idő  szükséges,  csakis  a kinevezett  igazgató  készíthet.  Az  igazgatói  állás 
üresedésben  volta  idézte  elő,  hogy  az  intézet  ellen  az  utóbbi  évek  folyamán  majd  a hát- 
térben, majd  pedig  meg  nem  engedett  módon  vádak  hangzottak  el.  Hozzászóltak  az 
ügyhöz  hívatlan  és  járatlan  emberek,  akik  nem  is  geológusok,  megszólaltattak  a hír- 
lapok hasábjain  külföldi  szakembereket  is.  A legsúlyosabb  vádak  voltak,  hogy  az  Intézet 
a legutóbbi  időben  tudományos  téren  nem  termel  semmit,  hogy  agrogeológiai  szép  labo- 
ratóriuma szétromboltatott.  S íme,  a súlyos  viszonyok  között  az  Intézet  Évkönyvében 
és  Évi  Jelentésében  egymás  után  láttak  napvilágot  az  értékes  dolgozatok;  s hogy  több 
monográfia  még  mindig  kézirat  alakjában  a fiókban  eltemetve  várja  megjelenését,  ennek 
oka  kizárólag  mostoha  viszonyainkban  keresendő.  Ami  pedig  az  agrogeológiai  labora- 
tórium szétrombolását  illeti,  az  sajnálatos  módon  tényleg  bekövetkezett;  ezért  azonban 
a felelősség  nem  a mai  vezetőséget  terheli,  mert  a rombolás- munkája  már  jóval  a háború 
előtt  megkezdődött  és  még  a háború  és  forradalmak  alatt  fejeződött  be.  Ami  pedig  az 
országos  földtani  felvételekben  beállott  pangást  illeti,  ennek  oka  ugyancsak  az  anyagiak 
hiányában  keresendő;  természetes,  hogy  a felvételek  lassabb  ütemben  haladtak  előre,  ha 
az  Intézetnek  nem  állottak  az  anyagi  források  rendelkezésre.  Újabban  ezen  a téren  is 
örvendetes  javulás  tapasztalható,  mert  a földmívelésügyi  kormány  igyekszik  nagyobb 
összegeket  biztosítani  a felvétel  céljaira.  Az  agrogeológiai  laboratórium  újjászervezése 
hazánknak,  mint  mezőgazdasági  államnak,  egyenesen  becsületbeli  kötelessége.  Újabban 
olyan  tendenciák  is  nyilvánultak  meg,  hogy  a Földtani  Intézet  a földmívelésügyi  kor- 


352 


TÁRSULATI  ÜGYEK. 


mány  fennhatósága  alól  kivétessék  és  a bányászattal  együtt  a pénzügyi  kormány  fenn- 
hatósága alá  helyeztessék.  Felmerült  még  az  a gondolat  is,  hogy  nem  találna-e  az 
Intézet  megfelelőbb  elhelyezkedést  a kultuszkormány  fennhatósága  alatt.  Választmá- 
nyunk hosszasan  foglalkozott  e kérdésekkel  és  végül  az  a vélemény  alakult  ki,  hogy  nem 
az  a lényeges,  hogy  az  Intézetnek  melyik  minisztérium  a felettes  hatósága;  sokkal  fon- 
tosabb, hogy  az  Intézet  ne  bürokratikusán  kezeltessék,  hanem  bizonyosfokú  autonómiát 
nyerjen. 

Geológusaink  ez  elmúlt  évben  is  szépszámmal  szerepeltek  a külföldön.  Böckh 
Hugó  tagtársunk  Ázsiában,  ifj.  Lóczy  Lajos  pedig  Amerikában  folytatta  petróleum- 
kutató  munkásságát,  br.  Nopcsa  Ferenc  különösen  Angliában  szerzett  dicsőséget  a 
magyar  geológiának.  Idősebb  Lóczy  LAjosnak  Nyugat-Szerbiáról  szóló  monográfiája 
méltó  elismerést  aratott  az  egész  világ  előtt.  Az  újabb  negyedszázad  kezdetén  minden 
erkölcsi  és  anyagi  erőt  össze  kell  fognunk,  hogy  a szép  múlttal  büszkélkedő  Magyarhoni 
Földtani  Társulatot  a háborút  és  forradalmakat  követő  nehézségeken  átsegítsük.  És  íme, 
mintha  a szükséges  összetartás  helyett  éppen  az  ellenkezőt  tapasztalnék.  A három- 
negyedszázados Társulatnak,  illetőleg  a Földtani  Közlönynek  versenytársa  keletkezett. 
Nem  kutatom,  hogy  milyen  körülmények  tették  szükségessé  a Földtani  Szemle  megindí- 
tását, mely  csaknem  kizárólag  a kultuszkormány  állami  támogatásából  tudott  meg- 
jelenni. Ha  azonban  abban  nz  anyagi  segítségben  a Földtani  Közlöny  részesült  volna, 
akkor  Közlönyünk  utolsó  három  kötetének  nem  kellett  volna  annyira  szerény  méreteket 
öltenie.  Abban  a reményben,  hogy  az  új  negyedszázadban  Társulatunk  nemcsak  hogy 
el  fogja  érni  a régi  kereteket,  hanem  azokat  is  el  fogja  hagyni,  a Magyarhoni  Földtani 
Társulat  75.  rendes  közgyűlését  megnyitom. 

Ezután  az  elsőtitkár  előadja  jelentését,  melyben  vázolja  a Társulat  tiszteletre- 
méltó és  jelentős  szerepét,  amit  a mai  magyar  tudományos  életben  betölt.  Ismerteti, 
hogy  milyen  tárgy  ú előadások  hangzottak  el  a szaküléseken.  Beszámol  a Társulat  tagjai 
sorában  beállott  változásokról.  Megemlékezik  a f.  évben  elhúnyt  tagokról.  — Egyúttal 
ismerteti  a szakosztályok  jelentéseit  is. 

Pálfy  M.  dr.  választmányi  tag  indítványt  terjeszt  elő,  mely  szerint  a szakosztá- 
lyok tisztikarának  megbízása  a f.  év  végével  járjon  le  és  az  újabb  választás  az  anya- 
társulati  tisztikar  megújításával  egy  időben,  1926.  év  elején,  történjék. 

Közgyűlés  az  indítványt  egyhangúlag  elfogadja. 

Majd  elsőtitkár  felolvassa  a pénztárvizsgálóbizottság  jelentését,  melyből  kitűnik, 
hogy  az  1924.  évi  bevétel  22,008.695  K,  a kiadások  összege  pedig  11,003.605  K.  A bizott- 
ság a pénztárt  rendben  találta  és  indítványt  tesz  a pénztáros  felmentésére.  A közgyűlés 
a pénztárosnak  a felmentést  megadja  és  neki,  valamint  a pénztárvizsgáló  bizottságnak 
köszönetét  szavaz.  — Az  1925.  f.  évre  a pénztárvizsgálóbizottságba  Petrik  L.,  Emszt  K. 
és  Timkó  I.  r.  tagokat  küldi  ki. 

Ezután  elsőtitkár  beterjeszti  az  1925.  évi  költségvetést  és  bemutatja  a választ- 
mány indítványát  a tagdíjak  felemeléséről,  melyet  a közgyűlés  egyhangúlag  elfogad. 
(Rendes  tagdíj  5 ar.-kor.,  örökítő  t.-d.  100  ar.-kor.,  pártoló  2,00  ar.-kor.  1 ar.-kor.  — 
17.000  papírkorona  1925-re.) 

Indítvány  nem  lévén,  elnök  a közgyűlést  berekeszti. 

II.  Szakülések. 

79..’.;  január  hó  7-én. 

SCHERF  EMIL;  A modern  talajtani  kutatás  módszerei  és  eredményei. 

Hozzászóltak;  BOROS  A.,  TREITZ  1’.,  CHOLNOKY  .L,  SIGMOND  E„  ILOSVAY  L. 

1925  március  hó  1-én. 

SC  Hit  ÉTER  ZOLTÁN  dr.:  Az  1925.  január  31-i  euii  földrengés  (1.  p.  26.). 

I’ÁVAI  YA.JNA  FERENC  dr.;  A Dunántúl  hegyszerkezete  és  felismerésének 
előzményei. 

Hozzászólt:  SCHAFARZIK  F. 


társulati  ügyek. 


252 


1925  március  hú  18-án. 

LÓCZY  LAJOS  <lr.:  A Dunántúl  hegyszerkezeteről  (1.  p.  07.). 

Hozzászólt:  MAURITZ  B. 

RAKUSZ  GYULA  <lr.:  A ilobslnai  karbonretegek  brachiopodai. 

Hozzászóltak:  PALFY  M.,  TAEGER  H. 

STROBENTZ  ILONA  dr.:  Magyarországi  dolomitkristályok  újabb  elemzései.  Berna- 
tatta:  MAl'lUTZ  B.  (1.  p.  49.). 

1925  április  hó  1-én. 

LIFFA  AURÉL  dr.:  Telkibanya  geológiai  viszonyai  különös  tekintettel  a nemes- 
ére előfordulásra. 

Előadó  két  részbe  foglalta  a helyszínén  végzett  vizsgálatait  és  az  azokból  leve- 
zetett következtetéseit. 

Az  első  részben  az  egykori  virágzó  banyavidék  történeti  áttekintése  után  a terü- 
let geológiai  viszonyait,  az  üledekes  és  eruptív  képződményeket,  ezek  származékait,  a 
kőzetek  korviszouyait,  a feltörésükkel  kapcsolatos  kőzetelváltozásokat,  a postvulk.  hala- 
sokat stb.  ismertette. 

A második  részben  a bányaterület  rövid  ismertetése  után  az  egyes  felérek  részletes 
leírására,  keletkezésére,  korára,  felérek  kitöltésére,  fémtartalmúra  végül  a bányá- 
szati kilátásokra  tért  át. 

Hozzászólt:  PALFY  M. 

1925  április  hó  15-én. 

RÓZSA  MIHÁLY  dr.:  A kristályos  magnezit  alpesi  telepeinek  képződéséről. 

Bemutatta:  RAKUSZ  GYULA  dr.  (1.  p.  237.).  Hozzászólt:  SCHAFABZIK  F. 

PÁVAI  VÁJNÁ  FERENC  dr.:  A földkéreg  legfiatalabb  tektonikus  mozgásairól 
0.  P.  M.). 

Hozzászóltak:  MAROS  I..  PÉKÁR  D„  PALFY  M„  YENÜL  A.,  PANTÓ  I)., 

FERENCZI  I.,  SCHAFARZIK  F. 

1925  április  hó  22-én. 

SIMKÓ  GYULA  dr.  Adatok  a Tokaji  Nagyhegy  és  vidékének  talajismeretéhez 

(1.  p.  86.). 

Hozzászólt:  TREITZ  P. 

VIGH  GYULA  dr.:  A mumifikáció  egy  érdekes  esete. 

SZALAI  TIBOR  dr.:  Felsőmediterrán  fauna  Várpalotáról.  Ez  előadás  f.  év  végén 
jelenik  meg  egy  kiadandó  munkában. 

1925.  május  hó  6-án. 

LENGYEL  ENDRE  dr.:  Petrogenetikai  megfigyelések  a Pilisszentlászló-környéki 

andeziteken  (1.  p.  118.). 

Hozzászólt:  SZENTPÉTER Y ZS. 

LÖW  MÁRTON  dr.:  Ércelőfordulások  a Mátrában  (1.  p.  127.). 

Hozzászóltak:  VITÁLIS  I.,  PALFY  M.,  PÁVAI  VÁJNA  F. 

SZÁDECZKY-K  ARDOSS  ELEMÉR  dr.:  Adatok  az  Alsójára-Fenesi  eoeénterület 
gologiájához  II.  (1.  p.  144.). 

1925  május  hó  14-én. 

Ünnepi  ülés  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  fennállásának  75-ik  évfordulója 

alkalmából. 

MAURITZ  BÉLA  dr.:  Visszapillantás  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  múltjára. 
(1.  p.  5.) 

PALFY  MÓRIC  dr.:  A geológiai  felvételek  fejlődése,  mai  állása  és  a m.  kir.  Földtani 
Intézet  legújabb  kézirati  átnézetes  térképe  (1.  p.  11.). 

TREITZ  PÉTER:  Az  agrogeologia  múltja  és  feladatai  hazánkban  (1.  p.  20.). 

1925  június  hó  3-án. 

HOFFER  ANDRÁS  dr.:  A Tokaji-hegység  eruptivumainak  települési-  és  kor- 

viszonyai. 

Tokaji-hegynek  nevezi  — megfelelő  helyi  név  híján  — az  Eperjes-Tokaji-hegys. 
déli  felét,  amelyet  északon  a tektonikus  Bózsva-völgy  határol.  Ismerteti  a hegység  régebbi 


254 


TÁRSULATI  ÜGYEK. 


kutatóinak:  BEUDANT-,  RICHSHOFEN-,  SZABÓ  J.-,  WOLF-nak,  továbbá  SZÁDECZKY 
GY.  és  PALFY  dr.-nalc  az  eruptivumok  települési  és  kitörési  sorrendjét  illető  megállapí- 
tásait. Űj  kövületlelőhelyek  (Sárospatak  határában  a Gellértesi,  Kádasgödör,  Gombos. 
Erdőbénye  határaiban  a Tilalmaska,  pompás  növénylenyomatos  rhyolithtufával)  és  új 
megfigyelések  alapján,  amelyek  a Tokaj — Sátoraljaújhely — Gönc  közötti  terület  minden 
egyes  részére  kiterjednek,  a következő  ernpciós  sorrendet  állapítja  meg:  1.  felsömediter- 
rán:  rhyolith,  pyroxenandesit,  rhyolith,  pyroxen  és  amphibolos  pyroxenandesit,  2.  alsó- 
szarmata és  alsószarmata  után:  rhyolith  (főként  plagioklás  stb.),  pyroxenandesit.  Tehát, 
a főtömeget  illetőleg,  a Tokaji-hegyben  a középmiocénben  egymással  váltakozó  3 rhyolith 
és  pyroxenandesit  ernpciö  volt. 

Az  ismertetett  faunákból  érdekességével  a Kádasgödör  rhyolithtufájában  több 
példányban  talált  Pecten  scissus  E.  FÁVRE  válik  ki,  amely  az  eddigi  irodalomban, 
Magyarország  területéről  csak  Felsőorbáról  (Alsófehér  megye)  emlittetik  s amely  össze- 
köttetést ad  a galíciai  egykorú  tengerrel,  melynek  üledékeiben  ez  a Pecten- faj  gyakori. 

Hozzászólt:  PALFY  M, 

KUBACSKA  ANDRAS:  Adatok  a Nagyszál  környékének  geológiájához.  Bemutatta: 
ZELLER  TIBOB  dr.  (1.  p.  150.). 

J9:!ö  október  hó  7-én. 

RÓZSA  MIHÁLY  dr.:  Szediment  karbonát  kőzetek  differenciáén  s jelenségei.  Be- 
mutatta: TOKODY  L.  dr.  Szerző  Eisenerzen  eszközölt  helyszíni  megfigyelései  és  kémiai 
vizsgálatai  alapján  a dolomit,  magnezit  és  sziderit  keletkezésével  foglalkozik.  Ügy  a 
dolomitot  és  magnezitet,  mint  pedig  a szideritet  primer  keletkczésückuek  tartja 
Az  ankerit  elnevezést  törlendőnek  véli,  mert  az  általa  megvizsgált  ankeritek  mind 
2 — 3%  FeCOs-t  tartalmazó  dolomitoknak  bizonyultak  az  ankerit  név  helyett  a vas- 
-dolomit  elnevezést  ajánlja.  Szerzőnek  eme  megállapításai  teljesen  eredetiek  s róluk 
a külföldi  szaklapokban  számos  esetben  megemlékezett  s ezek  alapján  prioritását  hang- 
súlyozza (lásd  M.  RÓZSA:  Differenzierungserscheinungen  sedimentárer  Karbonatgestcine 
Káli  1925.  Heft.  G.  u.  12.  — Über  die  primőré  Entstehung  des  kristallinischen  Magnc- 
sites.  Centralbl.  fiir  Min.  etc.  1925.  195.  o.  — Talk  und  Magncsit.  Zeitsch.  für  prakt. 
Geol.  1925.  153.  o.  — Mechanismus  und  physikalisch-chemische  Redingungen  dér  Differen 
zierüng  sedimentárer  Cárbonatgesteiue.  Centralbl.  fiir  Min.  etc.  1925.  357.  o.). 

Hozzászóltak:  MAURITZ  B.,  VENDL  A. 

KOCH  SÁNDOR  dr.:  Néhány  ritkább  ásvány  újabb  előfordulása  Magyarországon 
(1.  p.  1G2.). 

SZALAI  TIBOR  dr.:  Adatok  a harmadkori  crinoideák  kérdéséhez  (1.  p.  169.). 

PÁVAI  VÁJNÁ  FERENC  dr.:  A magyar  kincstári  szénhydrogén-kuta tások  eddigi 
tudományos  eredményei  I. 

Hozzászólt:  LÓCZY  L. 

1925  november  hó  i-én. 

A Magyar  Tudományos  Akadémia  lót)  éves  fennállásának  jubileumi  ünnepségén  a 
„(Hitt ingái  Tudós  Társaság “ részéről  kiküldött  Dr.  H.  STÍLLÉ  társulatunk  épp  ez  idő- 
tájt^  ki  tűzött  november  havi  szakülésén  is  megjelent. 

Ez  alkalomból  a körünkben  időző  külföldi  vendéget  MAURITZ  BÉLA  dr.  elnök 
meleg  szavakkal  üdvözölte.  Ezután  SCIIAFARZIK  FERENC  dr.  műegyetemi  tanár  ismer- 
tette „Budapest  székesfőváros  geológiai,  tektonikai  s hydrologiai  viszonyait".  Előadása 
alkalmával  eredeti  szelvényeket  s részletes  felvételi  térképlapokat  mutatott  be.  A felső- 
triász kétségtelenül  kimutatott  tagjainak  (a  nori  fődolomitnak  és  » riitiai  emelet  dach- 
steini  mészkövének)  ismertetése  után  a budai  hegység  mélyebb  szintjeire  veti  tekintetét 
s igen  valószínűnek  tartja,  hogy  azok  id.  LÓCZY  LAJOS-től  a Balaton  környékén  meg- 
állapított sztratigráflai  viszonyokkal  egyeznek  meg,  azaz  a középső  s'  alsótriász  után, 
perm,  majd  karbon,  kristályos-palák  és  gránit  következnek,  hiszen  a budai  hegység  a 
Magyar  Középhegységhez  tartozik  s tektonikailag  is  szorosan  összefügg  azzal. 

Ebből  következik,  hogy  az  archai-,  paleo-  s mezozoi  képződményekből  felépített 
„budai- röghegységnek"  több  egymás  alatt  elhelyezkedő  hévvíztartó  rétege  van,  melyek 
alsóbbjaiba  néhány  juvenilis  alkatrész  is  hozzávegyül  — ezek  a Duna  törésvonalán,  a 
;kh)  m vastag  dunnbalparti  tértiül-  feltöltés,  egyszersmind  a Nagy  Magyar-Alföld  szélén 
is.  a budai  thermális  vonalon,  különböző  elegyedésű  s hőmérsékletű  hévforrásokban 
törnek  fel. 


TÁRSULATI  ÜGYEK. 


255 


A Duna  balpartján  rossz  hővezetőid,  agyagos  tertiárülodékekben  nevezetesen  a 
ítO-9  C°  meleg  kiscelli  agyagtelepben  12-B  m a geotermikus  gradiens,  tehát  feltűnően 
kicsiny;  14-8  ni  pedig  a 97U  m mélyből  előtörő  73-8  C°  városligeti  artézi  kút  vizére  vonat- 
koztatva. Ezzel  szemben  a Duna  Jobbpartján  a normális  30  m-es  gradienst  tételezhetjük 
fel.  Így  a budai  terinális  vonal  mentén  a geoizotermák  sarkantyúszerűen  törnek  meg. 
(Kivonatosan  egy  a Társulatunk  Hidrológiai  szakosztályának  folyóiratában,  a Hidroló- 
giai Közlönyben  legközelebb  megjelenő  értekezéséből.) 

Br.  NOPCSA  FERENC  dr.:  Az  eruptív  kőzetek  magyarországi  fellépéseiről. 

Hozzászólt:  H.  STÍLLÉ  (Oöttingen),  SCHAFARZIK  F. 

E1SELE  OTTÓ:  A salgótarjáni  szénmedence  geomorfologiai  és  bányageologiai 

viszonyai. 

Hozzászólt:  NOSZKY  J. 

SÜMEGHY  JÓZSEF  dr.:  Szeged  környékének  földtani  viszonyai. 

Hozzászóltak:  LÓCZY  L„  LÁSZLÓ  O.  és  SCHAFARZIK  F. 

19 25  december  hó  2-ún. 

I’APP  FERENC  dr.:  Adatok  a magyarországi  dioritok  ismeretéhez  (1.  p.  174.). 

Hozzászólt:  MAI'RITZ  B. 

REICHERT  RÓBERT  dr.:  Újabb  adatok  a salgótarjánkörnyéki  bazaltos  közelek 
petrokémiai  ismeretéhez  (1.  p.  181.). 

Hozzászólt:  SCHAFARZIK  F. 

FERENCZY  ISTVÁN  dr.:  Adatok  a Buda-Kovácsi-hegység  geológiájához.  (1.  p.  196.). 

Hozzászóltak:  tel.  ROTH  K..  PALFY  M.,  SCHAFARZIK  F. 

KUTASSY  ENDRE  dr.:  A budavidéki  triász  sztratigratlája  (1,  p.  231.). 

Hozzászóltak:  PALFY  M.,  BOROS  A. 

BOROS  ADAM  dr.  megjegyzi,  hogy  az  oolitok  és  oolitszerű  képződmények  kelet- 
kezésére vonatkozólag  még  általában  bizonyos  mértékig  eltérők  a vélemények.  Hogy  a 
szóbanforgó  máriarcmetei  oolitszerű  képződmény  ROTHPLETZ  Spliarrocodiiim  Borne- 
manni-jával  azonos,  ahhoz  véleménye  szerint  kétség  nem  férhet  s úgy  veszi  ki  az  elő- 
adásból, hogy  ezt  az  előadó  úr  sem  kétli.  Képződményünk  ugyanis  ROTHPLETZ  leírásá- 
val mindenben  megegyezik  s ROTHPLETZ  is  kiemeli,  hogy  kövülete  idegen  test  köré 
lerakodott  képződmény.  A Sphaerocodium  a legújabb  irodalomban  is  [pl.  STEINMANN, 
Einíühr.  1907:  16.,  ZIMMERMANN,  Z.  D.  G.  G.  1911:  P.  35.  (a  sziléziai  devonból),  DEECKE, 
Phytopal.  und  Geol.  1922  : 5.  stb.]  mint.  alga  szerepel.  Különben  a recens  algák  is  bizo- 
nyítják. hogy  hasonló  képződmények  ma  is  keletkeznek  organikus  úton.  Elismeri,  hogy 
számos  esetben,  az  oolitszerű  képződmények  szerves  vagy  szervetlen  keletkezését  el- 
dönteni alig  lehet,  nézete  szerint  azonban  nem  áll  — mint  az  előadó  úr  állítja  — , hogy 
e képződmények  szervetlen  volta  „bebizonyosodott"  volna.  Minthogy  ROTHPLETZ  kövü- 
letének finomabb  szerkezete  inkább  utal  algára  [a  mikroszkópos  szerkezet  a máriareme- 
tein,  mint.  rosszabb  megtartású  kövületen  nem  vehető  ki),  az  előadó  úr  által  felhozot- 
lakkal  még  nem  látja  e képződmény  szerves  eredetét  megeáfoltnak. 


III.  Választmányi  ülések. 

A választmány  ülést  tartott  1925  jan.  31..  febr.  14..  márc.  4..  18.,  ápr.  22.,  máj.  6., 
jún.  3.,  okt.  7.,  nov.  4.,  dec.  2. 

A választmányi  ülések  jegyzőkönyveit  a nyomdaköltségek  megtakarítása  végett 
nem  közöljük,  ellenben  azok  a titkárságnál,  betekintés  végett,  a t.  tagok  rendelkezésére 
állanak. 

A választmány  a következő  új  tagokat  vette  fel  az  1925.  év  folyamán: 

Bogsch  László  e.  h.,  Bpest;  Bujaló  Lajos  b.-mérnök,  Diósgyőr;  Csíki  Ernő  dr. 
múzeumi  igazg..  Bpest;  Káposztás  Pál  b. -főmérnök,  Királd;  Közgazdasági  Egyetem 
Gazdasággeol.  Intézete,  Bpest;  Némethy  Gyula  tj.,  Bpest;  Simkó  Gyula  dr. 
tanár,  Debrecen;  Sürü  János  vegyészm.  h.,  Bpest;  ifj.  Veress  Zoltán  e.  h.,  Bpest. 
Összesen:  9. 


256 


TÁRSULATI  ÜGYEK. 


Az  1925.  évben  befolyt  nagyobb  adományok: 

jan.  Esterházy  Pál  dr.  herceg  

„ Földműv.  miniszt.  államsegélye  

„ Kultuszminiszt.  államsegélye  

„ Urikány-Zsilvölgyi  Magy.  Köszénb 

„ Saxlehmer  Ödön  

máj.  Simkó  Gyula  dr 

„ Magy.  Ált.  Kőszénbánya  

„ Salgótarjáni  Kőszénbánya  

jún.  Pónzügymin.  államsegélye  

okt.  Papp  Simon  dr 

nov.  Szontagh  Tamás  dr 


10  millió  K 

5 

3 „ „ 

1 „ „ 

0-5  „ 

0-5  „ ., 

10  „ „ 

10  „ ., 

5 

()•.')  .. 


Támogatóinak  a Társulat  e helyütt  is  hálás  köszönetét  fejezi  ki. 


Helyreigazítás. 

Id.  Lóczy  Lajos  szerbiai  munkájának  inkább  a külföldnek  szánt  teljes  német- 
nyelvű ismertetés  alapján  a fordító  által  tetemesen  redukált  és  magyarra  fordított 
szövegnek  (1.  Földt.  Közi.  1924.  köt.,  1 — 1 2 fűz.,  116  old.,  felülről  a 8—10.  sorokban) 
az  az  értelme,  mintha  a szerző  a harctéren  halt  volna  meg.  Ehelyett  a helyes  német- 
nyelvű szöveg  (F.  K.  1924.  p.  213.  fe  iiJ  a 3—4.  sorban)  fordításban  emígy  javítandó: 
., . . . mivel  a sokoldalú  tudós  sajnos,  nemsokára  a munkaterületén  végzett  tanulmányai 
lezárása  után  meghalt.“ 


SUPPLEMENT 

ZUM 

FÖLDTANI  KÖZLÖNY 

Bánd  LV.  I925- 


VORTRÁGE, 

GEHALTEN  IN  DÉR  FACHSITZUNG  ANLÁSSLICH  DÉR 
75.  JAHRESFEIER  DÉR  UNGARISCHEN  GEOLOGISCHEN 
GESELLSCHAFT. 


RÜCKBLICK  IN  DIE  VERGANGENHEIT  DÉR  UNGARISCHEN 
GEOLOGISCHEN  GESELLSCHAFT. 

Von  B.  Mauritz. 

Prásident  Professor  Dr.  Béla  Mauritz  hielt  über  die  nunmehr 
75  jáhrige  \V  ergangenheit  dér  Ung.  Geologischen  Gesellschaft  eine 
schwunghafte  Eröffnungsrede,  dér  wir  folgende  wichtigere  Punkte  ent- 
nehmen. 

Bahnbrecher  waren  im  Jahre  1850  die  von  dér  Liebe  zűr  Wissen- 
schaft  und  patriotischer  Begeisterung  geleiteten  Manner  unter  dér 
Führung  Andreas  Zipsers  aus  Besztercebánya.  Die  Griindung  einer 
Geologischen  Gesellschaft  wurde  eigentlich  schon  früher,  námlich  am 
11.  August  1847,  anlásslich  dér  Wanderversammlung  dér  ungarischen 
Arzte  und  Naturforscher  zu  Ödenburg  beschlossen,  doch  kam  es  erst 
nach  dem  Ende  des  1848 — 49-er  Freiheitskarapfes  mit  Genehmigung 
dér  österreichischen  Regierung  und  gewissermassen  unter  dér  Aufsicht 
dér  Wiener  k.  k.  Geol.  Reichsanstalt  zűr  Ausführung  dieses  Beschlusses. 
Fürst  Paul  Esterházy  übernahm  bereitwillig  das  Protektorat  dér 
neugegründeten  Gesellschaft  und  wies  ihr  zu  ihrer  Installierung  ein 
jáhrliches  Subsidium  von  400  fl.  C.  M.  an. 

Neben  Zipser  waren  die  ersten  sich  wissenschaftlich  Betátigenden 
Johann  Pettko,  August  und  Franz  Kubinyi.  Ausser  ihren  grund- 
legenden  Beratungen  kam  ihnen  auch  Direktor  dér  Wiener  Geologischen 
Reichsanstalt,  Wilhelm  Haidinger  insoferne  entgegen,  als  er  die  Ver- 
einigung  dér  mit  Geologie  sich  Befassenden  entschieden  für  wünschens- 
wert,  sowie  einen  wissenschaftlichen  Verband  mit  dér  Zentralanstalt 
in  Wien  für  notwendig  erklárte.  lm  übrigen  waren  die  ersten  Manner 
so  ziemlich  sich  selbst  überlassen.  Das  Prásidium  führte  August 


Földtani  Közlöny.  LV.  köt.  1925. 


17 


258 


B.  MAURITZ. 


Kubinyi,  wáhrend  das  Sekretariat  Julius  Kováts  versehen  hat  — 
beide  vöm  Nationalmuseum.  In  fieberhafter  Eile  ging  mán  hierauf  an 
das  Aufsammeln  von  Mineralien,  Petref aktén  und  Gesteinen,  die  sarnt- 
lich  den  Musetirnssammlungen  einverleibt  wurden. 

Ein  Bericht  über  die  Organisation  wurde  bereits  im  Jahre  1852 
herausgegeben,  diesem  folgte  aber  vvegen  ungenügender  Hittel  erst 
1856  dér  erste  eigentliche  Bánd  wissenschaftliche  „Arbeiterí1,  und  auch 
die  weiteren  II — V.  „Arbeiten“  erschienen  bloss  in  grösseren  Inter- 
vallen  zwischen  1863 — 1870.  Es  ist  ein  nicht  genug  hoch  einzuechátzen- 
des  Verdienst  dér  Angestellten  des  Ung.  Nationalmuseums,  die  ersten 
20  Jahre  hindurch  die  junge  geologische  Gesellschaft  geleitet  zu  habén. 

Zűr  Zeit  des  Absolutismus  habén  auch  in  Ungarn  österreichische 
Geologen  die  geologischen  Aufnahmen  ausgeführt,  wahrend  den  Fach- 
kreisen  dér  Ung.  Geologischen  Gesellschaft  und  des  Ungarischen 
Nationalmuseums  nicht  dér  geringste  Wirkungskreis  zugeteilt  wurde. 
Mit  dér  Wiederherstellung  dér  Verfassung  hat  sich  aber  auch  in  unseren 
Kreisen  ein  regeres  Leben  entwickelt.  1868  umrde  namlich  im  Schosse 
des  Ackerbauministeriums  eine  eigene  geologische  Sektion  organisiert , 
die  anfangs  noch  in  einem  gewissen  Verbande  mit  dem  National- 
museum war,  im  darauffolgenden  Jahre  aber  wurde  die  selbstandige 
„ Kgl . Ungarische  Geologische  Anstaltu  errichtet.  Hiemit  fielen  die 
Bande,  die  bisher  eine  freiere  Entwicklung  dér  geologischen  Betatigung 
auch  in  dér  Ung.  Geologischen  Gesellschaft  hintangehalten  hatten. 
Von  diesem  Zeitpunkte  an  wurden  die  geologischen  Landesaufnahmen 
von  heimischen  Geologen  versehen  und  damit  erblühte  unter  Anlehnung 
an  die  Ung.  Geologische  Anstalt  auch  in  dér  Ung.  Geologischen  Gesell- 
schaft ein  regeres  wissenschaftliches  Leben.  Schon  im  Jahre  1870 
beschloss  die  Gesellschaft,  an  Stelle  dér  früheren,  bloss  immer  erst 
nach  mehreren  Jahren  erscheinenden  Arbeiten  nunmehr  jahrlich  in 
12  Heften  das  Földtani  Közlöny  (Geologische  Zeitschrift)  heraus- 
zugeben,  um  mit  den  Mitgliedern  eine  lebhaftere  Fühlung  anzubahnen. 

Im  Jahre  1872  wurde  dann  dér  Schemnitzer  Filialverein  dér  Ung. 
Geologischen  Gesellschaft  gegründet,  dér  sich  das  Stúdium  dér  naheren 
Umgebung  seines  Sitzes  zum  Ziele  setzte  und  auch  die  geologische 
Karte  von  Schemnitz  bearbeiten  wollte. 

Alsbald  wurde  unsere  Gesellschaft  auch  im  Auslande  bekannt 
und  wurde  ihr  im  Jahre  1873  auf  dér  Wiener  und  1878  auf  dér  Pariser 
W eltausstellung  Ancrkennung  zu  Teil.  Die  Leitung  dér  Gesellschaft 
erkannte  aber  bald,  dass  die  Einführung  einer  Weltsprache  viel  zűr 
Hebung  des  Földtani  Közlöny  beitragen  wiirde,  und  von  1879  an 
erscheint  dann  auch  die  Zeitschrift  dér  Gesellschaft,  auch  mit  Über- 
setzungen  zumeist  in  deutscher  Sprache.  Damit  wurde  das  Földtani 


RÜCKBLICK  IN  DIE  VERGANGENHEIT  DÉR  UNG  ARISCHEN  USW. 


259 


Közlöny  auch  im  Auslande  wohlbekannt  und  hat  sich  auch  die  Zahl 
des  auslandischen  Schriftenaustausches  bis  über  200  erhöht. 

1880  versuchte  die  Ung.  Geologische  Gesellschaft  ausser  dér  bloss 
wissenschaftlichen  Betátigung  auch  eine  die  Geologie  popularisierende 
Zeitschrift,  den  Földtani  Értesítő  (Geologischen  Anzeiger)  lieraus- 
zugeben,  was  aber  insoferne  missglíickte,  als  nach  kurzem  dreijáhrigen 
Bestande  diese  Zeitschrift,  mangels  eines  in  weiteren  Kreieen  gefiildtcn 
eigentlichen  Bedürfnisses,  eingestellt  wurde. 

lm  Jahre  1910  wurde  die  Fachsektion  für  Höhlenforschung  in 
Ungorn  ins  Leben  gerufen  und  im  Jahre  1917  die  Gründung  einer 
Hydrologischen  Fachsektion  beschlossen,  die  sich  beide  lebhaft  betatigen 
und  ihre  Vortrage  teils  im  Földtani  Közlöny , t.eils  in  selbstándigen 
Mitteilungen  in  Druck  légén  lassen. 

In  früheren  Jahren  hat  die  Ung.  Geologische  Gesellschaft  von 
Fali  zu  Fali  auch  grössere  selbstandige  Werke  herausgegeben,  unter 
anderen  Fkanz  Posepny:  Geologisch-montanistische  Studien  dér  Erz- 
lagerstatten  von  Rézbánya , ferner  Anton  Koch:  Die  Tertiarbildungen 
des  siebenbürgischen  Beckens,  Moritz  Staub:  Über  die  Geschichte  des 
Genus  Cinnamomum  und  endlich  die  geologische  Karte  Ungarns , anláss- 
lich  des  Millenniums  im  Jahre  1896. 

Hierauf  dér  altén  Bahnbrecher  und  Stützen  sowie  dér  spateren 
Lenker  dér  ungarischen  Geologie  gedenkend,  erwahnt  Prásident  vor 
allém  die  fürstlich  EsTERHÁzv’sche  Familie,  Andreas  Zipser,  den 
enthusiasmierten  Besztercebányaer  (Neusohl)  Naturforscher,  die  beiden 
August  und  Franz  Kubinyi,  ferner  Julius  Kováts  und  Salamon 
Petényi,  allé  vöm  Ungarischen  Nationalmuseum.  Ferner  Johann  Pettkó, 
den  verdienstvollen  Professor  dér  Schemnitzer  Bergakademie,  dann  ins- 
besondere  Josef  Szabó,  Professor  dér  Mineralogie  und  dér  Petrographie 
an  dér  Budapester  Universitát,  dér  sich  um  das  Aufblühen  dér  Ung. 
Geologischen  Gesellschaft  unvergangliche  Verdienste  erworben  hat.  In 
den  70-er  Jahren  übernimmt  dann  eine  neue  Generation  die  Leitung 
■des  geistigen  Lebens  dér  Gesellschaft.  Mit  rnineral-  und  gesteinschemi- 
schen  Fragen  beschaftigen  sich  Josef  Bernáth  und  Vinzenz  Wartha, 
Mineralogie  und  Petrographie  übernahmen  Josef  Krenner,  August 
Franzenau,  Alex.  Schmidt  und  Sámuel  Roth,  montangeologische 
Probleme  behandeln  namentlich  Ludwig  Cseh,  Alex.  Gesell  und 
Livius  Maderspach,  von  den  mit  Stratigraphie,  Tektonik,  Palaonto- 
logie  und  anderen  Kapiteln  sich  Beschaftigenden  ist  es  genug  die  Namen: 
Johann  v.  Böckh,  Anton  Koch,  Ludwig  Lóczy,  Max  v.  Hantken, 
Franz  Schafarzik,  Karl  Hofmann,  Ludwig  Roth  von  Telegd, 
Béla  v.  Inkey,  Julius  Pethő,  Julius  Halaváts,  Thomas  v.  Szontagh, 
Jákob  v.  Mattyasovszky,  Moritz  Staub,  Benj.  Winkler,  Franz 

17* 


260 


B.  MAURITZ. 


Herbich,  Wilhelm  Zsigmondy,  Josef  Stürzenbaum  und  Alex- 
v.  Pávay  zu  erwahnen;  ihre  Arbeiten  sind  uns  allén  viel  besser  bekanntr 
als  dass  ich  sie  hier  eingehender  zu  würdigen  brauchte. 

In  den  80-er  Jahren  schliessen  sich  neuere  Kráfte  dér  erprobten 
altén  Garde  an:  Géza  v.  Bene,  Ludw.  Ilosvay,  Alex.  Kalecsinszky,. 
Josef  Loczka,  Emer.  Lőrenthey,  Gustav  Melczer,  Theodor  Pose- 
witz,  Georg  Primics,  Ludw.  v.  Petrik,  Julius  Szádeczky,  Hugó 
Szterényi  und  Karl  Zimányi. 

Die  spateren  ausübenden  Fachgenossen  dér  letzteren  Jahre,  zumeist 
auch  an  dér  heutigen  Jubiláumssitzung  anwesend,  brauchen  wohl  nicht 
einzeln  angeführt  zu  werden,  ebenso  nicht  die  zahlreichen  fachgemássen 
Vortrage  und  Arbeiten  im  Földtani  Közlöny.  Unentwegt.  rauss  a bér 
auch  heute  mehr  denn  je  das  leuchtende  Beispiel  dér  rührigen  Alt- 
vorderen  vor  Augen  gehalten  werden,  um  das  geistige  Leben  in  dér 
Ung.  Geologischen  Gesellschaft  auch  in  Zukunft  aufrechterhalten  zu 
können. 

Die  Ung.  Geol.  Gesellschaft  verfolgte  mit  lebhaftem  Interessé 
auch  das  Schicksal  dér  Geologie  im  Lehrplan  dér  Mittel-  and  an  den 
Hochschulen.  So  urgierte  sie  beim  Unterrichtsminister,  dass  an  dér 
Budapester  U niver  sitat  derLehrstuhl  für  Geologie  und  Palaeonthologie, 
ferner  am  Josef  s-P oly  technikum  und  an  den  übrigen  Universitaten 
die  Lehrstühle  für  Mineralogie  und  Geologie  von  einander  getrennt 
werden. 

Nach  all  diesem  kann  mán  mit  gehobenen  Gefühlen  auf  die 
75jahrige  Entwicklung  dér  Ung.  Geol.  Gesellschaft  zurückblicken  und 
zuversicht.lich  richtet  sich  aller  Blick  auch  in  die  Zukunft.  Bloss  die 
unsichere  finanzielle  Lage  dér  Gesellschaft  stimmt  mitunter  missmutig. 

Infolge  dér  umsichtigen  finanziellen  Gebahrung  verfügte  die  Ung - 
Geol.  Gesellschaft  vor  dem  Kriege  bereits  über  ein  nicht  unbetrácht- 
liches  Stammkapital.  Heute  ist  alles  zunichte  geworden  und  es  besteht 
auch  keine  Aussicht,  aus  eigener  Kraft  finanziell  wieder  auf  dieselbe- 
Höhe  zu  kommen.  Heute  existiert  die  Ung.  Geologische  Gesellschaft 
ausser  dér  Protektorats-Donation  bloss  durch  die  fallsweise  ihr  zu- 
fliessenden  Unterstützungen,  u.  zw.  von  Seite  des  hohen  Kultusmini- 
steriums,  von  einzelncn  Privátén,  ferner  von  verschiedenen  Industrie- 
unternehmungen.  Nur  auf  diese  Weise  war  es  möglich,  die  letzteren 
Jahrgánge  des  Földtani  Közlöny  erscheinen  zu  lassen. 

Zum  Schlusse  begrüsst  Prásident  die  altesten  Mitglieder  dér 
Ung.  Geol.  Gesellschaft,  von  denen  ein  grosser  Teil  auch  an  dér  heuti- 
gen Sitzung  anwesend  ist,  u.  zw.  Ehrenmitglied  und  gewesenen  Prási- 
denten  Anton  Koch  (seit  59  Jahren  Mitglied  dér  Gesellschaft),  Ehren- 
mitglied und  gewesenen  Prasidenten  Ludwig  Roth  v.  Telegd  (seit 


ENTWICKI.UNG  UND  GÉGÉN  WARTIGER  S.TAND  USW. 


2(>1 

55  Jahren),  Ehrenmitglied  und  gewesenen  Prasidenten  Franz  Schafar- 
zik  (seit  50  Jahren),  Alex.  Dietz  v.  Mágocs  (seit  48  Jahren),  Vor- 
standsmitglied  und  gewesenen  Prasidenten  Thomas  Szontágh  v.  Igló 
(seit  46  Jahren),  Ladislaus  Nagy  (seit  45  Jahren),  Ludwig  Ilosvay, 
Paul  Hoitsy  und  Karl  Zimányi  (seit  40  Jahren). 

Hierauf  erklárte  dér  Prásident  die  75.  jubilare  Generalversamm- 
lung  dér  Ung.  Geol.  Gesellschaft  für  eröffnet. 


I.  ENTWICKLUNG  UND  GÉGÉN WÁRTIGER  STAND  DÉR 
GEOLOGISCHEN  DETA1LAUFNAHMEN  DÉR  KGL.  UNG. 

GEOLOGISCHEN  ANSTALT. 

II.  BESPRECHUNG  DÉR  NEUEN  GEOLOGISCHEN  ÜBER- 
SICHTSKARTE  DÉR  KGL.UNG. GEOLOGISCHEN  ANSTALT. 

Von  M.  v.  Pálfy. 

Obwohl  auch  vor  den  50er  Jahren  des  verflossenen  Jahrhunderts 
geologische  Karten  von  Ungarn  existierten,  von  denen  wir  die  im 
Jahre  1822  erschienene  Karte  Beudant’s,  dann  die  Karten  Lill  v. 
Lilienbach’s  und  W.  Haidinger’s  besonders  hervorheben,  stützten  sich 
allé  diese  Karten,  obwohl  es  bahnbrechende  Arbeiten  waren,  nur  in  sehr 
kleinen  Teilen  auf  eingehendere  Untersuchungen. 

Sowohl  in  den  geologischen  Aufnahmen,  wie  überhaupt  in  dér 
geologischen  Entwicklung  Ungarns  erreichten  wir  in  den  50er  Jahren  des 
vorigen  Jahrhunderts  den  ersten  Wendepunkt,  als  einerseits  die 
Wiener  Geologische  Anstalt  auch  auf  dem  Gebiete  unseres  Vater- 
landes  die  geologischen  Aufnahmen  begann,  andererseits  mit  dér  Grün- 
dung  dér  Ung.  Geologischen  Gesellschaft  im  Jahre  1850  den  mit  Geologie 
sich  Beschaftigenden  die  Gruppierung  in  dieser  Gesellschaft  ermöglicht 
wurde.  Die  Gesellschaft  hatte  unstreitig  ein  grosses  Verdienst  dabei, 
dass,  als  wir  zum  zweiten  Wendepunkt  dér  geologischen  Unter- 
suchungen, zűr  Errichtung  dér  Kgl.  Ung.  Geologischen  Anstalt  gelangten, 
wir  auch  schon  vorzügliche  heimische  Fachmánner  besassen. 

Die  Wiener  Geologische  Anstalt  führte  zuerst  sogenannte  Über- 
sichtsaufnahmen  aus  und  ging  dann  auf  die  als  detailliert  bezeich- 
neten  Aufnahmen  über,  die  aber  heute  bloss  als  übersichtlich  zu  bezeichnen 
sind.  Die  regelmassigen  Aufnahmen  begannen  die  österreichischen  Geo- 
logen  in  unserem  Lande  im  Jahre  1858,  obwohl  im  Auftrage  dér  Wiener 
Anstalt  Peters  und  Stur  auch  früher  schon  hier  arbeiteten.  In  kaum 
zehn  Jahren  nahmen  sie  den  nördlichen  Teil  des  Landes  gégén  Osten 
bis  zum  Latorzatal  und  im  Síiden  bis  zűr  Linie  Komárom  und  die 


262 


M.  V.  PÁLFV. 


gewesene  Banater  Militárgrenze  detailliert,  das  übrige  übersichtlich 
auf.  Von  den  aufnehmenden  Geologen  sind  zu  erwáhnen  u.  a.  die  Namen 
Franz  Ritter  von  Hauer,  Guido  Stache,  Heinrich  Wolf,  Dionysius 
Stur,  Franz  Foetterle,  Br.  Ferdinand  Richthofen,  Ferdinand 
Fr.  von  Andrian,  Edmund  v.  Mojsisovich,  Ferdinand  Stoliczka, 
Emil  Tietze,  die  eine  tiichtige  Arbeit  lieferten.  In  den  Jahren  1865 
bis  1866  nahmen  an  den  Arbeiten  dér  österreichischen  Geologen  auch 
die  Bergexpektanten  J.  Böckh  und  A.  Gesell  teil.  Die  nordungarischen 
Detailaufnahmen  gab  die  Wiener  Anstalt  im  Masstabe  von  1:144.000 
heraus,  Hauer  liess  hierauf  die  geologisehe  Übersichtskarte  im  Mass- 
stab  von  1 : 576.000  erscheinen.  Hauer  benützte  auf  dieser  Karte 
Josef  Szabó’s  geologisehe  Arbeiten,  sowie  auch  die  1868  und  1869  in 
dér  Umgebung  von  Budapest  und  im  Bakony  vollführten  Aufnahmen 
dér  Kgl.  JJng.  Geologischen  Anstalt,  dann  Karl  Hofmann’s  Zsiltaler 
und  Herbich’s  ostsiebenbürgische  Karte. 

Im  Jahre  1868  gelangen  wir  zum  zweiten  Wendepunkt  dér  hei- 
mischen  geologischen  Aufnahmen,  als  mán  die  Geologisehe  SeJction  und 
1869  die  Kgl.  Ung.  Geologisehe  Anstalt  organisierte.  Vor  allém  nahm 
die  Geologisehe  Anstalt  die  Aufnahme  des  Gebietes  jenseits  dér  Donau 
in  ihr  Programm  auf.  1877  wurden  diese  Aufnahmen,  mit  Ausnahme 
einzelner,Teile  des  Leithagebirges  und  des  Komitates  Sopron,  beendet. 

Die  vollkommenste  Anerkennung  verdienen  diese  ersten  Arbeits- 
genossen  dér  Geologischen  Anstalt,  die  in  acht,  Jahren  fást  mit  dér 
Aufnahme  des  ganzen  Teiles  jenseits  dér  Donau  fertiggeworden  sind. 
Namentlich  die  Feststellung  dér  Stratigraphe  dér  Gebirge  war  in  dér 
kurzen  zu  Gebot  gestandenen  Zeit  eine  so  richtige,  dass  auf  ein- 
gehendere  Untersuchungen  daran  nichts  wesentliches  ándern  konnten. 
Besonders  hervorzuheben  sind  Hantken’s  Studien  über  Eozán  und 
Oligozan,  Johann  Böckh’s  mustergiltige  Aufnahmen  im  Bakony-  und 
Mecsek-Gebirge,  Karl  Hofmann’s  ebensolche  Aufnahmen  im  Ofner 
Gebirge,  dem  Űjbányaer  Becken  und  in  den  Auslaufern  dér  Alpen  und 
Ludwig  Roth  v.  Telegd’s  Aufnahmen  im  Komitat  Sopron.  Zu  dieser 
Zeit  begann  dann  auch  Julius  Halaváts  an  dér  Seite  Johann  Böckh’s 
und  L.  Roth  v.  Telegd's  das  Stúdium  dér  jüngeren  Neogenbildungen. 

Die  Aufnahmen  jenseits  dér  Donau  gab  die  Anstalt  im  Masstab 
von  1 : 144.000  auch  alsbald  heraus.  Im  Jahre  1870  erschien  das  Blatt 
„Umgebung  von  Ofen  und  Tat,a-Bicske“,  von  denen  das  Blatt  „Ofen“  1880 
schon  seine  zweite  Ausgabe  erreichte;  1879  erschienen  4,  1880  7 und 
1881  8 Blatter.  1870 — 1875  vollführte  Fr.  Herbich,  Kustos  am  sieben. 
biirgischen  Museum,  die  Übersichtsaufnahme  des  Széklerlandes  und  des 
östlichen  Grenzgebirges. 

Nach  Beendigung  dér  Aufnahmen  jenseits  dér  Donau  nahm  die 


E NTWICKLUNG  CND  GÉGÉN  WAIU  ÍGÉR  STAND  VSW. 


26  3 


Anstalt  die  Aufnahrae  dcs  Krassó-Szörényer  Gebirges  und  als  soine 
nördliche  Fortsetzung  das  siebenbürgisch-ungarische  Grenzgebirge  mit 
dér  anschliessenden  Hügelgegend  ins  Programm,  um  einerseits  gégén 
die  nordöstlichen  Karpathen,  andererseits  gégén  das  Innere  Sieben- 
bürgens  die  Aufnahmen  fortzusetzen.  An  der  Durcliführung  dieses  gross- 
zügigen  Programmes  arbeiteten  seit  1879  bis  in  die  letzten  Zeiten 
fást  samtliche  Mitglieder  der  Anstalt.  Das  Krassó-Szörényer  Gebirge 
nahmen  J.  Böckh,  L.  Roth  v.  Telegd,  Fk.  Schafakzik  und  zum 
kleinen  Teil  der  friih  verstorbene  Kol.  v.  Adda,  die  Hügelgegend 
J.  Halaváts  und  0.  Kadió  auf.  lm  vöm  MarosHuss  nördlich  gelegenen 
Grenzgebirge  arbeiteten  L.  v.  Lóczy,  K.  Hofmann,  K.  Papp,  J.  Pethö, 
G.  Primics,  Th.  v.  Szontagh,  L.  Roth  v.  Telegd,  A.  Koch,  P.  Roz- 
LozsNiKund  M.  v.  Pálfy.  Das  Rézgebirge  kartierte  J.  v.  Matyasovszky, 
wahrend  K.  Hofmann  und  A.  Koch  von  den  siebenblirgischen  altter- 
tiaren  Gebieten  Musteraufnahmen  herstellten. 

In  den  nordöstlichen  Karpathen  kartierte  Theodor  Posewitz 
die  Flischgebiete,  gégén  das  Innere  Siebenbürgens  aber  vorgehend, 
nehmen  den  südlichen  Teil  des  Beckens  Ludw.  Roth  v.  Telegd  und 
Julius  Halaváts  in  Arbeit. 

An  den  Aufnahmen  der  Brassóer  und  Persányer  Gebirge  nehmen 
Erich  Jekelius,  K.  Roth  v.  Telegd,  M.  v.  Pálfy  und  H.  Wach- 
ner  teil. 

lm  Jahre  1897  beginnt  Th.  Posewitz  aucli  am  nördlichen  Rande 
des  Szepes-Gömörer  Erzgebirges  die  Kartierung,  und  an  seine  Auf- 
nahme  nach  Süden  schliessen  sich  Gesell’s  und  der  der  Geologischen 
Anstalt  zugeteilten  Bergingenieure,  ferner  H.  Böckh’s,  St.  Vitalis’s 
und  P.  Rozlozsnik’s  auf  das  Erzgebirge,  sowie  auch  auf  das  Gömörer 
Kalkgebiet  sich  erstreckende  Aufnahmen  an. 

Wahrend  im  Jahre  1909  den  vöm  Galgatal  an  bis  zűr  Berührung 
mit  dem  Mátra-  und  Bükk-Gebirge  sich  erstreckenden  Teil  des  Gebietes 
E.  Noszky  kartiert,  falit  das  Bükk-Gebirge  und  die  Aufnahme  des 
Bor  sóder  Kohlenbeckens  Z.  Schréter  zu. 

lm  Jahre  1913  begann  die  Anstalt  auch  die  Aufnahme  des  nord- 
westlichen  ungarischen  Teiles  hauptsáchlich  aus  dem  Grunde,  dass  wir 
bei  der  herauszugebenden  Übersichtskarte  Ungarns  die  veralteten  öster- 
reichischen  Aufnahmen  durch  neuere  Daten  zu  verhessem.  Diese  Auf- 
nahmen begannen  mit  der  persönlichen  Leitung  Direktor  Lóczy’s  und 
an  denselben  nahmen  Zoltán  Schréter,  J.  Yigh,  V.Vogl,  G.  Toborffy, 
St.  Ferenczi  und  E.  Maros  teil. 

Da  aber  auch  dieser  Teil  unseres  Vaterlandes  feindlicherseits 
besetzt  wurde,  blieben  die  projektierten  Arbeiten  unvollendet. 

Die  montangeologischen  Aufnahmen  begannen  im  Jahre  1884  und 


264 


M.  V.  PÁLFY. 


zűr  Aufnahme  gelangten  dér  Reihe  nach  dér  Montanbezirk  von  Selmec- 
bánya (Schemnitz)  und  Körmöcbánya  (Kremnitz),  dér  Bezirk  von 
Nagybánya,  dér  des  siebenbürgischen  Erzgebirges,  des  Szepes-Gömörer 
Erzgebirges  und  in  den  letzteren  Jahren  die  Kohlengebiete  dér  des 
verstümmelten  Ungarns.  An  diesen  Arbeiten  nahmen  teil:  A.  Gesell, 
M.  v.  Pálfy,  P.  Rozlozsnik,  Z.  Schréter,  K.  Roth  v.  Telegd,  ausser 
diesen  Anstaltsmitgliedern  H.  Böckh  und  St.  Vitális  sowie  auch  die 
zugeteilten  Montaningenieure. 

In  den  Jahren  1909 — 1918  hielt  es  die  Direktion  dér  Anstalt  für 
notwendig,  dass  die  einzelnen  alteren  Aufnahmen  reambuliert  werden. 
Mit  diesen  Arbeiten  wurden  betraut:  Fr.  Schafarzir,  L.  Roth  v.  Telegd, 

J.  Halaváts,  Z.  Schréter  im  Krassó-Szörényer  Gebirge,  Th.  v.  Szon- 
tagh,  P.  Rozlozsnik  und  M.  v.  Pálfy  im  Bihar-  und  Beler-Gebirge; 

K.  Roth  v.  Telegd  reambulierte  das  Rézgebirge,  K.  Papp,  L.  v.  Lóczy 
jun.  und  E.  Vadász  reambulierten  den  Flisch-  und  Klippenzug  des 
Torockóer  Gebirges;  Zs.  Szentpétery  wurde  mit  dem  Stúdium  dér 
mesozoischen  Eruptivgesteine,  A.  Liffa  mit  dem  Stúdium  des  Vaskő- 
Dognácska-Ómoldovaer  Kontaktzuges  betraut,  wáhrend  H.  Taeger, 
preussischer  Geologe  und  E.  Vadász  die  Umarbeitung  dér  Bakonyer  und 
Mecseker  Aufnahme  durchführte, 

lm  Jahre  1910  breitete  die  Anstalt  ihre  Aufnahmen  auch  auf 
Kroatien  aus  und  hier  wurden  mit  den  Aufnahmen  0.  Kadic,  V.  Vogl 
und  Th.  Kormos  betraut,  von  kroatischen  Geologen  aber  wirkten 
F.  Koch,  J.  Poljak  und  M.  Salopek  mit. 

Nach  dér  Herausgabe  dér  geologischen  Karten  jenseits  dér  Donau 
gab  die  Anstalt  die  Karten  auf  den  Bláttern  1 : 75.000  zuerst  mit  Hand- 
kolorierung,  dann  in  Farbendruck  heraus,  blieb  aber  mit  dér  Heraus- 
gabe dér  Karten  stark  im  Riickstande.  Nach  1910  hatte  die  Anstalt 
zwar  ein  grosses  Programm  zűr  Herausgabe  dór  Karten  und  dér  mono- 
graphischen  Beschreibung  in  petto,  die  Durchführung  dieses  Program- 
mes  wurde  aber  durch  den  Weltkrieg  verhindert  und  ist  nach  dem  Zusam- 
mensturz  des  Jahres  1918  infoige  dér  eingetretenen  misslichen  finan- 
ziellen  Lage  dessen  Verwirklichung  noch  lángé  unmöglich  gewesen. 

Die  55jahrige  Aufnahmsarbeit  dér  Kgl.  Ung.  Geologischen  Anstalt 
ist  aus  dér  vorgezeigten  Karte  zu  ersehen,  aus  dér  hervorgeht,  dass 
das  dem  verstümmelten  Ungarn  belassene  wenige  Gebirgs-  und  Hiigel- 
land  zum  guten  Teil  schon  aufgenommen  ist.  Dicse  Aufnahmen  erstreck- 
ten  sich  aber  nicht  auf  die  kleinsten  Details,  ja  an  vielen  Stellen  sind 
sie  nur  übersichtlich.  Es  wird  aber  die  Aufgabe  dér  Zukunft  sein,  das 
verbliebene  ganze  Gebiet  in  die  kleinsten  Details  eingehend,  sowohl  in 
wissenschaftlicher,  wie  praktischer  Hinsicht  umzuarbeiten  und  das  in 
50  Jahren  zusammengetrageno  Riesenmaterial  sukzessive  aufzuarbeiten. 


ENTWICKLUNG  UND  GÉGÉN  WARTIGER  STAND  USW. 


265 


Eine  übersichtliche  geologische  Karte  Ungarns  konnte  erst  im 
Mülenniumsjahre  1896  erscheinen.  Eino  álmliche  Karte,  bestimmt  für 
die  internationale  geologische  Karte  von  Európa,  stellten  zwar  schon 
1885  J.  Böckh,  K.  Hofmann,  A.  Koch,  L.  Roth  v.  Telegd  im  Mass- 
6tab  von  1 : 1,296.000  zusammen,  doch  erst  1887  beschloss  dér  Aus- 
schuss  dér  Geologischen  Gesellschaft,  dass  er  in  einem  grösseren  Mass- 
stabe  1 : 1,000.000  die  Karte  des  Landes  herausgeben  werde.  Zu  diesem 
Zwecke  stellte  Andor  v.  Semsey  500  Gulden  zűr  Verfügung  und 
•ebensoviel  bewilligte  auch  das  Ackerbauministerium.  Die  Herstellung 
dér  Karte  zog  sich  aber  bis  1896  hin.  Auf  dieser  Karte  war  dér  Teil 
jenseits  dér  Donau,  das  Krassó-Szörényer  Gebirge,  ein  Teil  des  Bihar- 
Gebirges,  das  Hegyes-Drocsaer  Gebirge,  das  siebenbürgische  alttertiare 
Gebiet,  das  siebenbürgische  östliche  Grenzgebirge  und  die  Umgebung 
von  Nagybánya  nach  den  Aufnahmen  dér  Geologischen  Anstalt  dar- 
gestellt,  ein  grosses  Gebiet  im  Norden  aber  war  nach  den  Wiener 
Aufnahmen  kartiert.  Die  sehr  gefállige  Karte  stellte  die  Sediment- 
bildungen  in  26,  die  massigen  Gesteine  und  dérén  Tuffe  in  11  Farben 
dar.  1896  konnte  mán  mit  den  höchst  gespannten  Erwartungen  nicht 
voraussetzen,  dass  die  in  1000  Exemplaren  herausgegebene  Karte  in 
10  Jahren  vergriffen  sein  werde. 

Eine  Karte  im  Masstab  von  1 : 360.000  stellte  L.  v.  Lóczy  für 
die  Pariser  Weltausstellung  im  Jahre  1900  zusammen. 

Die  Herausgabe  einer  neueren  Übersichtskarte  wurde  immer  drin- 
gender  im  Masstab  von  1 : 500.000  oder  1 : 600.000,  und  dass  diese 
Herausgabe  sich  verspátete,  war  dér  Ursache  zuzuschreiben,  dass  wir 
von  einem  grossen  Teil  des  oberungarischen  Gebietes  noch  immer  nur 
über  die  altén  österreichischen  Aufnahmen  verfügten,  'und  darum  ord- 
nete  Direktor  Lóczy  im  Jahre  1913,  da  endlich  die  nötigen  Kosten 
bewilligt  waren,  die  Reambulation  dér  oberungarischen  Gebietsteile  an- 
Die  interessanten  Probleme  des  Baues  dér  nordöstlichen  Karpathen 
aber  lenkten  die  Reambulationen  von  ihrem  ursprünglichen  Ausmasse 
ab  und  ging  die  Übersichtsaufnahme  ganz  in  die  detaillierteste  über. 
Dér  ausgebrochene  Weltkrieg  entzog  einen  guten  Teil  dér  Arbeits- 
genossen  von  dér  Arbeit,  mit  dem  Zusammenbruch  aber  gingen  die 
schönsten  Pláne  zugrunde. 

Zu  Anfang  des  Jahres  1921  ergab  sich  die  Notwendigkeit  dér 
raschen  Herausgabe  dér  geologischen  Übersichtskarte.  Mit  fieberhafter 
Tátigkeit  ging  jedes  Mitglied  dér  Anstalt  an  die  Ausarbeitung  dér 
Karte,  die  zűr  bestimmten  Zeit  auch  fertig  war.  Mittlerweile  aber 
kam  die  Reduktion  im  Masstab  von  1 : 900.000  dér  noch  1910  ange- 
fertigten  Karte  Lóczy’s  zűr  Rede,  dérén  Lmarbeitung  in  kurzer  Zeit 
Professor  K.  Papp  übernahm.  Diese  Karte,  dérén  Ausstattung  und 


266 


M.  V.  PÁLFY. 


genauer  Druck  dér  Ungarischen  Geographischen  Anstalt  zűr  Éhre 
gereicht,  erschien  endlich  anfangs  1923. 

Die  Kgl.  Ung.  Geologische  Anstalt  arbeitete  die  von  ihr  ange- 
fertigte  Kart-e  im  Masstab  1 : 600.000  im  Winter  1921/1922  auf  das 
Mass  von  1 : 500.000  um,  dérén  SO-lichen  vierten  Teil  ich  hiemit  im 
Manuskript  vorweise. 

Unsere  Karte  zeigt  die  sedimentaren  Bildungen  mit  38,  die  massi- 
gen  Gesteine  und  dérén  Tuffbildungen  eigentlich  nur  mit  5 Farben  an, 
aber  nach  dér  auf  dér  Karte  gebrauchten  Methode  können  wir  die 
massigen  Bildungen  in  fást  unbeschrankter  Zahl  bezeichnen.  Bei  dér 
Farbenbezeichnung  nahmen  wir  den  internationalen  Farbenschlüssel 
zum  Muster. 

Bei  den  sedimentaren  Bildungen  hielten  wir  die  bisherigen  gebrauch- 
lichen  Einteilungen  vor  Augen.  Auf  diese  bezüglich  bemerken  wir  nur 
das  Folgende.  Detaillierter  gliederten  wir  das  Pleistozan,  bei  dem  wir 
ausser  dér  zusammenfassenden  Bezeichnung  den  Löss,  Bohnenerzton, 
Flugsand,  Kalktuff,  Torf  ausschieden.  Bei  den  álteren  Bildungen  behiel- 
ten  wir  die  zweifache  oder  dreifache  Einteilung  dér  Systeme.  Bei  den 
Kreide  Oligozanbildungen  stellten  wir  auf  dér  Farbe  dér  betreffenden 
Bildung  die  Flischfazies  mit  blauer  Punktierung  dar.  Zwischen  dér 
oberen  Kreide  und  dem  Eozan  wurden  als  Übergangsglied  die  evutinen- 
talen  Ablagerungen  dér  Schichten  von  Szentpéterfalva  und  die  sog. 
unteren  bunten  Tone  des  Siebenbürgischen  Beckens,  die  im  Zeitraume 
zwischen  dér  oberkretazáischen  Regression  und  dér  neueren  mittel- 
eozanen  Transgression  zűr  Ablagerung  gelangten,  mit  einer  beson- 
deren  Farbe  unterschieden.  Bei  den  metamorphen  Schiefern  wichen  wir 
von  dér  altén  dreifachen  Einteilung  ab  und  schieden  nach  dér  neueren 
Auffassung  den  Glimmerschiefer  mit  dem  Gneis  und  dem  Phvllit  aus, 
in  dem  letzteren  mit  dem  zwischengelagerten  kristallinischen  Kaik. 

Bei  dér  Ausscheidung  dér  massigen  Gesteine  und  ihrer  Tuffe 
machten  wir  mit  einer  neuen  Methode  einen  Versuch.  Davon  aus- 
gehend,  dass  auf  dér  geologischen  Karte  in  erster  Linie  die  Verbreitung 
dér  vulkanischen  Produkte  in  den  einzelnen  geologischen  Perioden  und 
nur  in  zweiter  Linie  die  petrographische  Ausbildung  inncrhalb  dér  ein- 
zelnen vulkanischen  Zyklen  darzustellen  ist,  gingen  wir  in  dieser  Rich- 
tung  vor. 

Nach  unseren  bisherigen  Kennt-nissen  lassen  sicli  in  dér  geologi- 
schen Vorzeit  Ungarns  5 Perioden  dér  gesteigerten  vulkanischen  Tátig- 
keit  unterscheiden.  Demnach  unterschieden  wir  auf  dér  Karte: 

1.  Prapermische  Eruptivgesteine 

a)  in  normalem, 

b)  in  metarmorphem  Erhaltungszustande. 


ENTWICKLUNG  UND  GÉGÉN  WaRTIGER  STAND  USW.  267 

2.  Produkte  des  permischen  Vulkanismus. 

3.  Produkte  des  mezozoÍ6chen  Vulkanismus. 

4.  Produkte  des  spátkretazeischen  Vulkanismus. 

5.  Produkte  des  neogenen  Vulkanismus. 

Auch  dér  vorgelegten  Karte  wurden  die  Eruptionsprodukte  die6er 
5 Hauptphasen  durch  5 besondere  volle  Farben  auseinander  geschieden. 

Den  petrographischen  Charakteren  wurde  durch  Unterscheidung 
einer  a)  saueren,  b)  neutralen  und  c)  basischen  Gruppé  Rechnung 
getragen,  und  zwar  wurden  die  basischen  Gesteine  durch  Punktierung 
und  die  saueren  durch  Schraffierung  von  den  normalen  Gliedern  geschie- 
den. Innerhalb  dér  einzelnen  Unterabteilungen  bezeichneten  wir  die 
petrographischen  Gesteinsarten  mit  griechischen  Buchstaben. 

Zűr  Bezeichnung  dér  vulkanischen  Tuffe  benützten  wir  die  auch 
auf  dér  internationalen  Karte  Europas  angewendete  Schraffierung 

Als  Basis  diente  die  Grundfarbe  jener  Formation,  in  welcher  die 
Eruption  erfolgt  ist;  dér  pyroklastische  Charakter  gelangte  durch 
Schraffierung  mit  dér  entsprechenden  Farbe  des  Eruptivgesteins  zum 
Ausdruck,  wobei  durch  verschiedene  Richtung  dér  Schraffen  die  Tuffe 
dér  saueren,  neutralen  und  basischen  Gesteine  auseinandergehalten 
wurden. 

Es  ist  bekannt,  dass  von  dem  Szentendre-Visegráder  Gebirge  nach 
Osten  dér  Ausbruch  dér  Andesitvulkane  in  immer  jüngerer  Zeit  erfolgte, 
in  dér  Umgebung  von  Visegrád  und  am  Cserhát  an  dér  Basis  des 
Obermediterran,  am  südlichen  Teil  des  Hargitta-Gebirges  aber  schon 
in  dér  levantinischen  Zeit.  In  Betracht  gezogen,  dass  sowohl  die  Grund- 
farbe des  Obermediterrans,  wie  dér  sarmatischen,  pontischen  und  levan- 
tinischen Zeit  die  verschiedenen  Abstufungen  dér  gelben  Farbe  sind 
wird  dér  neogene  Tuffzug  in  kaum  abweichender  Farbennuance  in  dem 
ganzen  Vulkankranz  erscheinen,  aber  die  Grundfarbe  wird  überall  auch 
das  Altér  dér  vulkanischen  Ausbrüche  verraten. 


ÜBER  DIE  VERGANGENHEIT  DÉR  AGROGEOLOGIE  UND 
IHRE  AUFGABEN  IN  UNGARN. 

Von  P.  Treitz. 

Die  Untersuchung  dér  Bodenbeschaffenheit,  sowie  die  Darstel- 
lung  dér  Forschungsergebnisse  ist  bereits  ein  sehr  altér  wissenschaP- 
licher  Vorgang.  Es  ist  bekannt,  dass  die  Bodenkarte  auch  dér  Vor- 
fahre  dér  geologischen  Karten  war.  Die  Salzseen,  die  Salzausblühun- 
gen,  die  weit  ausgedehnten  Flugsandgebiete  und  Moore  habén  stets 
viele  Beobachter  angezogen.  Die  áltesten  Aufzeichnungen  befassen  sicli 


268 


P.  TREITZ. 


mit  den  Salzseen  und  den  salzigen  Gebieten.  Solche  sind  die  von  Josef 
Farkas  aus  dem  Jahre  1763  und  Pázmádi  von  1770.  Von  auswárts 
teilten  Rükkert  (1741),  Ottinger  (1801)  und  Berzelius  (1824) 
die  Resultate  ihrer  Untersuchungen  mit.  lm  Jahre  1840  begann  mit 
Josef  Balog’s  Untersuchungen  die  Reihe  dér  Mitteilungen  ungarischer 
Autoren.  Stephan  Moser,  die  Wiener  Geologen  Franz  Ragsky,  Hein- 
rich  Wolf  und  Freih.  v.  Richthofen  führten  wertvolle  Untersuchun- 
gen im  nördlichen  Teile  des  Alföld  aus.  Zu  dieser  Zeit  (1856)  beginnt 
die  Tatigkeit  Prof.  Josef  Szabó’s  über  die  heimischen  Bődén,  Nach 
Szabó  folgte  dér  Kulturingenieur  Eugen  Kvassay,  nach  20jáhrigem 
Zuwarten  übernimmt  endlich  die  neugegründete  Agrogeologische  AbUi- 
lung  dér  Kgl.  Ung.  Geologischen  Anstalt  1892  die  regelmássige  Boden- 
untersuchung  im  Lande. 

Über  den  Flugsand  und  seine  Verwertung  schrieben  schon  1808 
Witsch,  Molnár,  Vedres,  Bátky,  Ploetz,  G.  Wessely.  Ebenso  be- 
gannen  im  vorigen  Jahrhundert  Veröffentlichungen  über  den  Torf. 
G.  Berzenitzy  publizierte  1803  die  erste  Arbeit  über  ungarische  Torfe, 
im  Jahre  1857  schrieb  Kornhuber  über  die  Hanság  und  im  Jahre  1860 
gab  Pokorny  über  die  Torfe  des  Landes  auch  eine  Karte  heraus. 

Von  Bodenkarten  ist  die  bekannteste  die  russische  Grosul  Tols- 
TOj’sche,  1856  angeführte  Karte.  Nach  dieser  folgt  Josef  Szabó’s 
Bodenkarte.  1866  gab  die  Wiener  Regierung  „Die  Bodenkultur-Verhált- 
nisse  des  österreichischen  Staates“  von  Lorenz  v.  Liburnau  heraus. 
Es  war  dies  die  erste  Übersichtskarte  dér  Monarchie,  auf  dér  auch  die 
Bodenverhaltnisse  Berücksichtigung  fanden.  Freih.  v.  Richthofen 
kartierte  die  Nyirség,  H.  Wolf  den  nördlichen  Teil  dér  Hortobágy. 

Unser  erster  Agrogeolog  aber  war  Josef  Szabó;  im  Vereine  mit 
dem  Chemiker  Stephan  Molnár  fertigten  sie  die  ersten  Bodenkarten 
an.  Bereits  vier  Jahre  nach  dér  Grosul  ToLSTOj’schen  Karte  erschien 
auch  die  Bodenkarte  des  Komitates  Békés-Csanád,  dann  1867  die  Karte 
dér  Tokaj-Hegyalja,  1868  die  Karte  des  Komitates  Heves  und  im  Jahre 
1880  die  Beschreibung  dér  Umgebung  von  Bugyi.  Jákob  v.  Mattya- 
sovszky,  kgl.  ung.  Geologe,  empfahl  1880  die  Anfertigung  von  Boden- 
karten und  da  Josef  Szabó,  als  Prásident  dér  Geologischen  Gesell- 
schaft,  die  Bodenuntersuchung  urgierte,  unterbreitete  Johann  Böckh, 
Direktor  dér  Kgl.  Geologischen  Anstalt,  dem  Ministerium  den  Entwurf 
einer  agrogeologischen  Abteilung.  Fünf  Jahre  spater  (1901)  ordnete 
hierauf  dér  Ackerbauminister  Gráf  Andreas  Bethlen  die  Aufstellung 
einer  agrogeologischen  Abteilung  im  Rahmen  dér  Kgl.  Ung.  Geologi- 
schen Anstalt  an.  Die  ungarische  agrogeologische  Abteilung  ist  die 
zweite  dieser  Art ; die  erste  war  die  preussische  staatliche  Institution, 
die  im  Jahre  1882  gegründet  wurde. 


ÜBER  DIE  VERGANGENHEIT  DÉR  AGROGEOLOGIE  USW. 


2fi9 


Die  ungarischen  agrogeologischen  Aufnahraen  erfolgten  direkt 
nach  preussischem  Muster.  Dér  Hauptzweck  dér  Aufnahme  war  das 
geologieche  Bild  darzustellen,  wáhrend  zum  Stúdium  und  an  Bezeichnung 
des  Bodens  erst  an  zweiter  Stelle  die  Reilie  kam.1  Die  ungarischen 
Bodenarten  unterscheiden  sich  in  jeder  Bezichung  von  den  Bodenarten 
dér  nördlicher  gelegenen  Lánder. 

Bezüglich  dér  Entstehungsweise  und  dér  natürliehen  Eigenschaften 
zeigten  sich  so  grundlegende  Abweichungen,  dass  die  Resultate  nicht 
miteinander  zu  vergleichen  waren.  Die  Registrierung  dér  heimischen 
Bodentypen,  im  Rahmen  einer  Übersichtsafnahme,  erwies  sich  als  iramer 
notwendiger.  lm  Jahre  1896  unterbreitete  dem  Ministerium  die  erste 
Vorlage,  einer  Übersichtsaufnahme  dér  damalige  Leiter  dér  agrogeolo- 
gischen Sektion,  Béla  v.  Inkey. 

Das  vorgesteckte  Ziel  war  damals  nicht  erreichbar,  námlich  auf 
einer  Karte  die  geologische  Basis  und  die  Bodenarten  auszuscheiden. 
Erst  14  Jahre  spáter  wurde  nach  dem  Memorandum  Béla  v.  Inkey’s 
das  Verstándnis  hiezu  aufgebracht.  Andor  v.  Semsey,  dér  unvergess- 
liche  Mazen  dér  Natunvissenschaften  in  Budapest,  entsendete  zwei  Mit- 
glieder  dér  agrogeologischen  Sektion  auf  eine  Studienreise  nach  Russ- 
land  und  Rumámen.  In  den  Bodentypen  dieser  östlichen  Lánder  fanden 
wir  unseren  heimischen  ganz  áhnliche  Typen  vor.  Die  mit  den  russi- 
schen  und  rumánischen  Kollegen  ausgeführten  gemeinsamen  Begehungen 
und  Fachbesprechungen  liessen  die  Abhaltung  einer  gemeinsamen  Kon- 
ferenz  für  notwendig  erscheinen,  auf  dér  die  in  den  östlichen  und 
westlichen  Lándern  wirkenden  Agrogeologen  zusammenkámen  und  in 
den  Fachfragen  eine  Übereinstimmung  anstreben  würden.  Dér  damalige 
Direktor  dér  Kgl.  Ung.  Geologischen  Anstalt,  Dr.  Ludwig  v.  Lóczy, 
erfasste  die  Wichtigkeit  dér  Frage,  lúd  die  Fachgenossen  ein  und  im 
Jahre  1909  kam  die  erste  internationale  agrogeologische  Konferenz  in 
Budapest  zusammen. 

Aus  den  Verhandlungen  dieser  Konferenz  ging  hervor,  dass  dér 
Wunsch,  die  Bodenkartierung  von  dér  geologischen  Kartierung  zu  tren- 
nen,  in  jedem  Lande  lebhaft  empfunden  wurde,  nur  war  er  bis  dahin 
nicht  überall  schriftlich  zum  Ausdrucke  gekommen.  Dér  Beschluss  dér 
Konferenz  bezeichnete  die  Ausführung  von  Übersichtsbodenkarten  als 
wünschenswert,  und  zwar  mit  Berücksichtigung  dér  zónáién  Verbrei- 
tung  dér  Bodenarten.  Diese  Aufgabe  lásst  sich  nur  so  lösen,  wenn  die 

1 Nach  diesem  Muster  arbeiteten  wir  allé  bis  zum  Jahre  190y,  u.  zw.  Béla  v.  Inkey. 
Heinrich  Horusitzky,  Emmerich  Timkó,  Aurelius  Liffa,  Wilhelm  Güll,  Gábriel 
v.  László.  Allé  diese  Aufnahmsarbeiten  sind  in  dem  Werke  B.  v.  Inkey:  Geschichte  dér 
Bodenkunde  in  Ungarn.  Publikationen  dér  Kgl.  Ung.  Geolog.  Reichsanstalt.  Budapest, 
1914  ausführlich  beschrieben. 


270 


P.  TREITZ. 


Kartierung  von  dér  geologischen  Basis  unabhangig  und  getrennt  er- 
folgt.  Und  da  im  Jahre  1910  die  zweite  internationale  agrogeologische 
Konferenz  diesen  Beschluss  gleichfalls  annahm,  überzeugte  dies  den 
Direktor  dér  Kgl.  Ung.  Geologischen  Anstalt,  dass  die  Trennung  in 
dér  Tat  notwendig  sei,  und  verordnete,  dass  die  Bodenkarte  einer 
Gegend  alléin,  von  dér  geologischen  Karte  gesondert  angefertigt,  werde. 
Auf  Grund  dieser  Anordnung  fingén  wir  im  Jahre  1911  an,  die  Uber- 
sichtsbodenkarte  Ungarns  herzustellen. 

Dér  Weltkrieg  schob  die  Anfertigung  dér  Karte  stark  hinaus, 
verhinderte  sie  aber  nicht.  Die  Aufnahmen  wurden  von  Peter  Treitz 
und  Em.  Timkö  durchgeführt. 

Die  Zusammenfassung  dér  Resultate  erfolgte  auf  zwei  Karten. 
Die  eine  von  Em.  Timkó  erschien  in  dér  „Weltkarte“  dér  Ung.  Geo- 
graphischen  Anstalt  in  Druck,  die  andere,  die  ich  hiemit  vorzuzeigen 
mír  erlaube,  von  mir. 

Am  russischen  Plateau  fallen  die  Bodenzonen  mit  den  Klima- 
zonen  zusammen,  am  Gebirgswall  dér  Karpathen  aber  erreichen  die 
Kiima-  und  Bodenzonen  ihr  Ende. 

Eine  Klimakarte  besitzen  wir  bisher  noch  nicht,  da  aber  dér 
Pflanzenwuchs  dér  empfindlichste  klimaanzeigende  Indikátor  ist,  bieten 
die  von  den  Forstleuten  angefertigten  Pflanzenkarten  eine  vorzügliche 
und  sichere  Basis  zűr  Feststellung  dér  Grenzen  von  Bodenregionen. 
Grossen  Dank  schulden  wir  Agrogeologen  dér  wissenschaftlichen  Arbeit 
dér  Forstleute,  namentlich  den  sehr  wertvollen  Aufnahmen  L.  Fekete’s 
und  Tibor  Blattny’s,  die  in  dér  Arbeit:  „V erbreitung  dér  waldbil- 
denden  Baume  Ungarnsu  zusammengefasst  sind.  Leider  verbrannten 
die  Techechen  allé  diesbezüglichen  unersetzlichen  Manuskripte,  Karten 
und  Notizen. 

Dér  Weltkrieg  verhinderte  die  Abhaltung  dér  dritten  internatio- 
nalen  agrogeologischen  Konferenz,  so  dass  diese  erst  zwölf  Jahre  nach 
dér  zweiten,  im  Jahre  1922  in  Prag  zusammentreten  konnte.  Im  Jahre 
1925  aber  tagte  die  vierte  Konferenz  in  Rom.  Die  dritte  Konferenz 
trug  nur  den  Namen  einer  pedologischen  Konferenz.  In  dér  vierten 
Konferenz  wurde  die  Internationale  Bodenkundliche  Gesellschaft  auch 
tatsachlich  gegründet.  Die  vierte  Konferenz  beschloss  ferner,  eine  Über- 
sichtskarte  dér  die  Oberftache  dér  Erde  bedeckenden  Bodenarten  anfer- 
tigen  zu  lásson. 

Um  die  Gleichförmigkeit  dér  Karte  zu  sichern,  wáhlte  die  Kon- 
ferenz ein  Redaktionskomitee.  Die  letzte  Sitzung  hielt  die  Konferenz 
am  8.  und  9.  Mai  1925  in  Berlin  in  dér  preussischen  geologischen 
Anstalt.  Die  Mitglieder  und  Leitung  dér  agrogeologischen  Sektion 
dér  preussischen  Anstalt  hielten  es  nach  43jahriger  l'atigkeit  auf  dem 


()BER  1>IE  VERGANGENHEIT  DEU  AGROGEOLOGIE  USW. 


271 


Gebiete  dér  agronom-geologischer  Bodenkartierung  für  notvvendig,  die 
neue  Übersichtskarte  von  Európa  auf  allgemein-naturwissenschaftlicher 
Basis  auszuführen. 

Hiemit  bin  ich  an  das  Ende  dér  Beschreibung  dér  Vergangenheit 
dér  Agrogeologie  gelangt  und  nun  kame  Reihe  an  die  in  dér  Zukunft 
zu  realisierenden  Pláne. 

An  den  auslándischen  Anetalten  ist  jetzt  ausser  den  laufenden 
Arbeiten  die  Anfertigung  dér  Übersichtskarte  in  Aussicht  genommen. 

Was  unsere  bodenkundliche  Abteilung  betrifft,  arbeite  ich  mit 
meinen  Arbeitsgenossen  auf  Grund  des  von  dér  ersten  und  zweiten 
internationalen  agrogeologischen  Konferenz  bestimmten  und  von  dér 
Direktion  dér  Geologischen  Anstalt  1910  gutgeheissenen  Pláne  weiter. 
Das  erste  Resultat  dieser  Arbeit,  die  Übersichtsbodenkarte  des  Landes 
ist  fertig. 

Nach  dem  vorerwáhnten  Plán  würde  nach  Fertigstellung  dieser 
Karte  die  monographische  Beschreibung  dér  herrschenden  Bodentypen 
in  den  einzelnen  Bodenzonen  oder  Bodenregionen  folgen. 

Diese  Aufgabe  soll  im  Ralimén  dér  Bodenkartierung  dér  Güter 
staatlichen  Ackerbauschulen  ausgeführt  werden. 

Da  auf  diesen  Besitzungen  über  die  Bodenbearbeitungsmethoden, 
iiber  die  Düngungsperioden,  sowie  dér  Fruchtfolge,  und  endlich  über 
die  meteorologischen  Daten  genaue  Aufzeichnungen  vorliegen,  so  wer- 
den diese  Bodenkarten,  sich  an  die  landwirtschaftliche  Bodenbenutzung 
eng  anschliessend,  dér  wissenschaftlichen,  wie  praktischen  Bodenfor- 
schung  wichtige  Dienste  leisten  können. 


ABHANDLUNGEN. 


ÜBER  DAS  ERDBEBEN  VÖM  31.  JÁNNER  1925 
VON  EGER  (ERLAU)  IM  KOM1TATE  HEVES  (UNGARN). 

— Mit  dér  Figur  1 und  einer  Kartenbeilage.  — 
lm  Auszuge  mitgeteilt  von  Z.  Schréter.* 

Am  31.  Jánner  1925  wurde  das  Hügelland  SW-lich  vöm  Bükk- 
Gebirge  von  einem  starken  Erdbeben  heimgesucht,  das  sowohl  in  dér 
Stadt  Eger,  wie  auch  in  den  benachbarten  Gemeinden  bedeutende  Schá- 
den  anrichtete.  Die  Umgebung  von  Eger  ist  ein  altbekanntes  seismisches 
Terrain,  auf  dem  auch  in  dér  letzteren  Zeit  verschiedene  kleinere 
Erdbeben  beobachtet  wurden,  so  am  26.  Juni  1903  (Stárke  VIII),  ein 
schwácheres  am  12.  und  21.  August  1922  und  noch  einige  geringere. 

Die  Ausdehnung  des  gegenwártig  erschütterten  Gebietes  betrágt 
in  NO — SW-licher  Richtung  ca  300  Km,  dazu  rechtwinkelig  aber 
bloss  170  Km.  An  den  Rándern  entsprach  die  Stárke  des  Bebens  dem 
III.  und  IV.  Grade  dér  FoREL-MERCALLi-schen,  zwölfteiligen  Skala. 
Innerhalb  dieses  Gebietes  konnte  in  dér  Mitte  ein  pleistoseister  Fleck 
ausgeschieden  werden,  auf  dem  die  Erdbebenstarke  höher  als  dem  V.  Grade 
entsprechend  war.  Die  Ausmasse  dieser  Stelle  beliefen  sich  in  NNO — 
SSW-licher  Richtung  auf  ungefahr  70  Km,  dér  Breite  nach  dagegen 
auf  50.  Innerhalb  dieses  am  meisten  betroffenen  Gebietes  kann  das 
Epicentrum  zunáchst  dér  Stadt  Eger  und  dér  Gemeinde  Ostoros  ein- 
getragen  werden.  Daselbst  waren  die  grössten  Scháden  zu  beobachten, 
die  im  allgcmeinen  dem  IX.  Grade  Forel-Mercalli  entsprechen. 
Diesem  schlossen  sich  gégén  aussen  die  Zonen  von  dér  Stárke  VIII, 
ferner  bis  an  den  Rand  allmáhlig  abschwáchend  VII — IV  an. 

Dér  Eintritt  des  fíebens  erfolgte  am  31.  Jánner  1925  morgens  um 
8h  5'  mit  einer  starken  Bewegung,  die  5 — 6"  dauerte ; nach  einem 
Intervalle  von  8'  folgte  ein  zweites,  weniger  heftiges  Beben,  7"  andauernd 
Weitere  Nachbeben  wurden  noch  am  31.  Jánner  zwischen  8h  45"  und 
9h  Vormittags,  dann  um  10h  und  nachmittags  um  5h  53',  6h  45',  9b, 
10h  34'  und  45'  versplirt.  Ferner  am  1.  Február  0h  15'  ein  etwas  stár- 

* Vorgelragen  in  dér  Facheitzung  dér  Ung.  Geol.  Gesellech.  áru  4.  Miirz  1925. 


ÜBER  DAS  ERDBEBEN  VÖM  31.  JANNER  1925  VON  EGER  (ERLAU)  USW. 


273 


kerer  Stos6,  dann  am  4.  Február,  am  7.,  14.,  25.,  27.  usw.  bis  zum 
Abschluss  dieses  Berichtes,  náralich  dera  21.  Márz. 

Was  die  geologische  Beziehung  des  ersehütterten  Gebietes  zum 
Erdbeben  selbst  betrifft,  so  müge  erwáhnt  werden,  dass  das  diesfállige 
Erdbebenterrain  bereits  auf  das  dem  Bükk-Gebirge  vorgelagerten 
tertiaren  Becken  zu  liegen  kommt,  mit  dér  Anlehnung  seines  pleisto- 
seisten  Gebietes  an  den  SW-liohen  Fuss  des  paláo-  und  meso-zoischen 
Bükk-Gebirges.  Es  war  entschieden  ein  tektonisches  Beben.  Dér  Bau 
dieses  Gebirges  wird  in  seinen  westlichen  Teilen  in  typischer  Weise  durch 
SW — NO-lich  verlaufende  Rupturen  gekennzeichnet,  die  sich  auch  in 
dér  Hauptsreichungsrichtung  des  vorgelagerten  Tertiar-Gelandes  wider- 


Fig.  1. 

Infolge  des  Erdbebens  verdrehte  Grabsteiue  im  Neuen  Rokus-Friedhof  von  Eger. 
1.  Nordostseite.  2.  Südostseite.  3.  Südwestseite. 


Spiegelt.  Jedoch  gibt  es  hiezu  auch  quer  verlaufende  Brüche,  namlich 
von  NW — SO,  ja  sogar  etliche  von  ausgesprochener  N — S-lichem  Ver- 
laufe.  Auffallend  ist  es,  dass  die  seismische  Ent6pannung  gerade  auf 
diesen  letzteren  stattgefunden  hat,  so  dass  das  vorliegende  Erdbeben 
von  Eger  geradezu  für  ein  Querbeben  erklart  werden  kann. 

Die  Hauptrichtung  dér  Bewegúng  war  in  Eger  gégén  NW,  in 
Ostoros  dagegen  bereits  nach  SO,  so  dass  das  epicentrale  Gebiet  zwischen 
beide  zu  Hegen  kommt,  wobei  es  jedoch  wahrscheinlicn  erscheint,  dass 
das  Erdbeben  eigentlich  auf  zwei  Bruchlinien,  auf  die  von  Eger  und 
jene  parallel  benachbarte  von  Ostoros  zurückzuführen  ist.  Interessant 
ist  hiebei  die  Beobachtung,  dass  dér  Block  des  NO-lich  erhebenden 
Bükk-Gebirges  sich  so  ziemlich  aseistisch  benommen  hat  und  bloss 
bis  zu  einem  Energieaufwande  von  III — IV.  Forel-Mercalli  Graden 

18 


Földtani  Közlöny  LV.  köt.  1925. 


274 


Z.  SCHRÉTER. 


in  Mitleidenschaft  gezogen  worden  ist,  wohingegen  die  Wellen  des 
Bebens  dasselbe  viel  lebhafter  umflutet  habén. 

Die  Wirkung  des  Erdbebens  betreffend  sei  ervváhnt,  dass  sowohl 
in  Eger  als  auch  in  Ostoros  und  den  dazwischen  gelegenen  Punkten 
vielfach  succussorische  Wirkungen  beobachtet  wurden,  doch  wird  in 
einzelnen  Stadtteilen  von  Eger  aueh  von  heftigen  Schüttelbewegungen 
Erwahnung  gemacht.  lm  epicentralen  Teile  des  Erdbebengebietes  stürz- 
ten  schlechter  gebaute  Feuermauern,  ferner  viele  Kamine  herab.  Von 
den  Gewölbeii  weit  überspannter  Raume,  namentlich  Kirchen  kamen 
mehrere  zu  ernstlichem  Schaden.  Die  Obelisken  dér  Grabdenkmaler 
verdrehten  sich(s.  S.  273.),  was  sich  in  manchen  Fallen  bis  zum  Absturz  oder 
Bersten  gesteigert  hat.  Dem  gegenüber  sei  erwahnt,  dass  das  aus  dér 
Türkenzeit  sehr  erhalten  gebliebene  aus  festem  Rhyolittuff  erbaute 
Minaret  beinahe  ganzlich  unversehrt  blieb.  Auf  dem  epicentralen 
Gebiete  wurden  vöm  Berichterstatter  auch  die  ausseren  Zonen  begangen 
und  dérén  mindere  Beschadigungen  ebenfalls  aufgenommen. 

lm  pleistoseisten  Gebiete  wurde  ausserdem  auch  ein  starkes 
donnerahnliches  Rombo  vernommen,  das  die  Bewegung  zumeist  unmittel- 
bar  begleitete. 

An  dér  Erdoberflache  wurde  von  mehreren  Beobachtern,  besonders 
an  den  sich  an  die  succussorischen  Gebiete  anschliessenden  Orten  ein 
gut  sicht-  und  fiihlbarer  wellenförmiger  Verlauf  des  Bebens  gemeldet. 

Das  Grundwasser  in  den  Brunnen  senkte  oder  hob  sich  in  ein- 
zelnen Fallen.  Die  berühmten  Thermen  von  Erlau,  die  einer  SW — NO- 
lichen  Hauptruptur  des  Bükk-Gebirges  entspringen  und  durch  die  darüber 
befindliche  Tertiárdecke  zutage  treten,  brachten  einen  feinen  gelben 
Schlamm  aus  dér  Tiefe  und  trlibten  sich  für  1 — 2 Tagé. 

Zum  Schluss  sei  noch  darauf  hingewúesen,  dass  zumeist  die  schlechte 
oder  fahrlássige  Bauart  dér  verschiedenen  Objekte  dérén  Schadigungen 
mitverursachte,  wahrend  solid  gebaute  Hauser  im  allgemeinen  weniger 
gelitten  habén.  Besonders  sind  es  in  Ostoros  die  in  lockeren  Rhyolittuff 
ausgehölten  Felswohnungen,  die  in  vielen  Fallen  infoige  des  Erdbebens 
mit  Einsturz  drohten  und  evakuiert  werden  mussten.  Dieselben  waren  in 
Zukunft  überhaupt  einzuschránken. 


HELENE  STROBENTZ:  ANALYSEN  VON  UNGARISCHEN  DOLOMITÉ RYST ALLÉN. 


275 


ANALYSEN  VON  UNGARISCHEN  DOLOMITKRYSTALLEN. 

Von  Helene  Strobentz.* 

Die  analysierten  Krystalle  teilt.e  ich  in  sech6  Gruppén: 

1.  Normaldolomite  ohne  FeO  (CaO:MgO= 1:1); 

2.  Dolomité  ohne  FeO  (CaO:MgO= 3:1); 

3.  Dolomité  mit  wenig  FeO ; 

4.  Dolomité  mit  mehr  als  5%  FeO,  aber  konstantem  CflO-Gehalt 
(Ankerite) ; 

5.  Ankerite,  in  welehen  FeO  schon  auch  CaO  substituiert; 

6.  Dolomité  mit  MnO. 

Empirisehe  Formel  dér  1.  Gruppé:  CaMg  (COJ.,. 


Nr. 

CaO  MgO 

FeO 

MnO  Fe,0,  Al.O, 

COj 

Unlösl. 

Summe 

Fundort 

1. 

3122  2136 

— 

— "~0714 

47-22 

0-37 

100-31 

Schemnitz 

2. 

32-76  19-97 

— 

— '“(H3 

47-31 

0-22 

100  57 

3. 

3104  2102 

— 

0-68  0-58 

4690 

0’14 

100-36 

Kapnik 

4. 

29-60  21-60 

— 

0-35  0-23 

46-50 

1-49 

99-77 

Nagybánya 

Empirisehe  Formel  dér  2.  Gruppé: 

Cajlg  (C03)<. 

5. 

43-71  9-81 

— 

— 022  014 

44-23 

1-83 

9994 

Schemnitz 

Empirisehe  Formel  dér  3.  Gruppé: 

Ca  (Mg,  Fe)  ( CO  J 

6. 

30  84  19-63 

1-67 

— — 0-51 

46"67 

0-67 

99-39 

Ür  völgy 

7. 

31-15  19-61 

1-33 

— — 1-89 

46-94 

— 

100-92 

Óradna 

Empirisehe  Formel  dér  4.  Gruppé: 

Ca  (Mg,  Fe)(COJ 

2- 

S. 

33-23  7-78 

12-81 

— 2-57 

42-31 

— 

98-70 

Boicza 

9. 

30-69  15-16 

6-78 

— 1-27  2-18 

44-65 

0-22 

10091 

Vaskő 

10. 

28-93  1723 

5-66 

— — 2-26 

44-87 

1-58 

100-53 

,, 

11. 

28-62  13-70 

11-86 

— — 1-16 

44-64 

0-23 

100  21 

Magurka 

12. 

27-55  1122 

17-10 

— — 158 

42-74 

0-74 

100-92 

Ötösbánya 

Empirisehe  Formel  dér  5.  Gruppé: 

(Ca,  Fe)  (Mg,  Fe)  (C03)2. 

13. 

1368  14-47 

26-00 

— — 0-31 

42-32 

353 

100-31 

Felsőbánya 

Empirisehe  Formel  dér  6.  Gruppé: 

Ca  (Mg,  Mn,  Fe)(CO  J2. 

14. 

33-84  14-27 

1-68 

1-87  3-97  1 00 

4421 

— 

9984 

Hodrusbánya 

15. 

2713  14-31 

1-28 

639  — 2-32 

47-26 

0-39 

99-08 

Vaskő. 

* Vorgetragen  in  dér  Fachsitzung  dér  Ung.  Geol.  Gesellseh.  am  18.  Márz.  1925. 

18* 


276 


L>  V.  LÓCZY  JUN. 


ÜBER  DIE  TEKTONIK  TRANSDANUBIENS  IN  UNGARN. 

Von  L.  v.  Lóczy  jun.* 

In  dér  Fachsitzung  vora  4.  Marz  1925  hielt  Dr.  Franz  v.  Pávai 
Vájná  einen  Vortrag  über  die  transdanubische  Gebirgsstruktur  in  einer 
die  wissenschaftliche  Arbeitsmethode  meines  verewigten  Vaters  Ludwig 
v.  Lóczy  sen.  verletzenden  Weise,  wobei  er  durchblicken  Hess,  als  ob 
Lóczy  sen.  seine  Hypothese  von  dér  jugendlichen  Faltung  dér  trans- 
danubischen  neogenen  zűr  pleistozánen  Landschaft  ohne  Erwahnung 
seiner  Prioritát  von  ihm  zwar  übernommen,  jedoch  seine  tektonischen 
Ausführungen  autoritativ  nicht  zűr  Geltung  gelangen  lassen  hátte. 
Ludwig  Lóczy  sen.  war  aber  durchaus  kein  Geistestyrann  und  ebenso 
wollte  er  auch  seine  Meinung  nie  irgendeinem  aufzwingen.  Nieraals 
hat  er  sich  vor  einer  sachlichen  Kritik  verschlossen,  da  er  ja  eine 
solche  jederzeit  und  von  jedermann  für  zulassig  hielt.  In  mernem 
obigen  Aufsatze  erachte  ich  es  daher  für  meine  Pflicht,  Pávai’s  Be- 
hauptungen  zurückzuweisen  und  in  objektiver  Weise  zu  entkraftigen. 

Von  Lőczy’s  des  Álteren  Arbeiten  umfassen  hauptsáchtlich  das 
Balatonoberland  und  das  Bakonyer  Gebirge,  die  er  wáhrend  30  Jahren 
in  streng  wissenschaftlicher  Weise  detailliert  erforscht  hat.  Unter  Mit- 
wirkung  mehrerer  Geologen,  Palaontologen  und  Geophysiker  entstand 
das  grosse  monographische  Werk:  „Die  Wissenschaftliche  Erforschung 
des  Balatonsees",  das  zusammen  mit  dér  zuletzt  herausgegebenen 
posthumen  „Geologischen  Karte  dér  Umgebung  des  Balatonsees“  eine 
in  dér  W eltliteratur  ehrenvolle  Stelle  einnimmt. 

Lóczy  sen.  hat  vorerst  allé  erreichbaren  Daten  über  die  Tek- 
tonik  dér  Balatongegend  zusammengetragen,  bevor  er  daranging,  die- 
selben monographisch  zu  bearbeiten.  Die  Resultate  sind  durch  zahl- 
reiche  Karten  und  Profilé  veranschaulicht  und  aus  diesen  hat  er  dann 
seine  Folgerungen  gezogen.  Die  geotektonische  Zusammenfassung  konnte 
er  leider  nicht  mehr  selbst  beschreiben  und  hat  auch  darüber  nur  wenige 
Aufzeichnungen  hinterlassen.  Trotzdem  ging  seine  tektonische  Auffas- 
sung  für  die  Nachwelt  nicht  verloren,  da  diese  in  seinen,  in  1913, 
bzw.  1925  erschienenen  Werken:  „Die  Geomorphologie  des  Balaton- 
gegendesíl  und  „Die  geologische  Deschreibung  von  Westserbien ‘ nieder- 
gelegt  sind. 

Dagegen  ging  Pávai  bei  seinen  Forschungen  gerade  umgekehrt 
vor,  indem  er  zuer6t  jené  seine  Schlussfolgerung  aufgestellt  hat,  dass 
Transdanubien  gefaltet  ist,  und  somit  reiche  Aussichten  auf  öl-  und 
Erdgas  vorhanden  waren.  Bisher  hat  er  es  aber  versaumt,  dies  wissen- 

* Vorgetragen  in  der  Fachsitzung  dér  Ung.  Geol.  Gesellsch.  am  18.  Marz  1925, 


ÜBER  DIE  TEKTONIK  TRANSDANUBIENS  IN  UNGARN. 


277 


schaftlich  zu  boweisen,  d.  h.  die  Angaben  dér  diesbezüglichen  geologi- 
schen  Karte  vorzulegen.  Pávai  behauptet,  dass  er  seit  15  Jahren  die 
Neogengebiete  Transdanubiens  untersucht  habé,  alsó  diejenigen  Gegen- 
den,  auf  welchen  mein  Vater  eigentlich  nur  wenig  gearbeitet  hat.  Pávai 
verkündet  schon  jahrelang  seine  epochemachenden  Resultate,  hat  aber 
darüber  noch  keine  annehmbaren  Beweise  geliefert. 

Sehen  wir  nun  nach,  auf  welche  Publikationen  sich  Pávai  eigent- 
lich  berufen  kann.  In  dér  „A  földkéreg  legfiatalabb  tektonikai  moz- 
gásairól (Űber  die  jüngsten  tektonischen  Bewegungen  dér  Erdkruste)u 
betitelten  und  im  „Földtani  Közlöny4*  Bd.  XLVII.  1917.  erschienenen 
Artikel  behauptet  er  auf  fünf  kurzen  Seiten,  dass  er  in  Kroation  und 
Slavonien  auf  levantinischen  und  pleistozanen  Ablagerungen  Faltungs- 
systeme  fand,  aber  auf  die  Frage,  wo  und  wie  weit  diese  sich  erstrecken 
und  ob  sie  auch  auf  transdanubischen  Bódén  fortsetzen,  gibt  er  keine 
Aufklarung.  In  dér  „A  Dunántúl  földgáz-  és  petroleumkincséröl  (Über 
die  transdanubialen  Erdgas-  und  Petroleumschatze)“ , erschienen  in  dér 
Ung.  Berg-  und  Hüttenmánnischen  Zeitschr.  vöm  1.  Dezember  1919, 
ermuntert  Pávai  zűr  ölforschung.  In  derselben  Zeitschrift  vöm  15.  Mai 
1921  verhandelt  er  über  die  Geologie  des  ungarischen  Erdgases  und 
Petroleums,  ferner  polemisierte  er  im  „Földtani  Közlöny"  von  1922 
mit  mir  gégén  einen,  von  mir  am  7.  Márz  1923  in  dér  Fachsitzung 
dér  Ung.  Geol.  Gesellschaft  gehaltenen  Vortrag.  In  diesen  kurzen  Artikeln 
greift  er  diejenigen  an,  die  ihm  gegenüber  Kritik  übten,  aber  in  Bezug 
auf  wissenschaftliches  Matériái  bringt  er  kaum  etwas  neues  und  posi- 
tives. 

Meines  R'issens  hat  Pávai  bezüglich  dér  Faltungstektonik  Trans- 
danubiens keine  ernstere  wissenschaftliche  Arbeit  publiziert.  Wenn  er 
aber  seine  Notizen,  Karten,  Profile  oder  Bohrprofile  stets  verheimlicht, 
soll  er  es  nicht  verübeln,  dass  wir  ihm  in  seinen  Hypothesen  keinen 
Glauben  schenken  wTollen  und  sogar  diese  auf  Grund  dér  vorhandenen 
Literatur  anfechten. 

Ich  möchte  die  Aufmerksamkeit  auch  noch  auf  einen  anderen 
Umstand  lenken.  Es  gibt  sicher  einen  Unterschied  zwischen  geologischer 
Aufnahme  und  ölgeologischer  Forschung.  Wahrend  die  erste  allé  geo- 
logischen  Fragen  von  wissenschaftlichem  Standpunkte  behandelt,  unter- 
sucht die  letztere  das  betreffende  Gebiet  nur  vöm  Standpunkte  des 
Mineralöles  und  Erdgases.  Auch  ein  anderes  M óment  unterscheidet  die 
beiden  Forschungsmethoden  voneinander.  Námlich  bei  dér  wissenschaft- 
lichen  Aufnahme  können  die  Beobachtungsergebnisse  sofort  publiziert 
und  zűr  Kritik  vorgelegt  werden,  dagegen,  wenn  ein  Syndikat  oder  ein 
staatliches  Schürfamt  die  Aufnahme  leitet,  müssen  die  meisten  detaillier- 
ten  Beobachtungsresultate  aus  geschaftlicher  Rücksicht  geheim  gehalten 


werden.  Höchstens  werden  nur  die  Schlussresultate  ausgesprochen,  natür- 
lich  unter  Berücksichtigung  dér  Interessen  des  Syndikates.  Die  ölfor- 
schung  wird  meistens  durch  eine  grosszügige  Propaganda  eingeleitet, 
was  als  eine  natürliche  Erscheinung  zu  betrachten  ist.  Von  diesem 
Standpunkte  aus  werden  die  geologischen  Resultate  oft  sehr  optimistisch 
beurteilt.  Solche  Propaganda,  ist  gescháftlich  begründet,  aber  wir  müs- 
sen  sehr  bedenken,  wie  wir  in  dér  geologischen  Gesellschaft  einen 
solchen,  auch  mit  wissenschaftlichen  Waffen  fechtenden  Propaganda- 
artikel  beurteilen  dürfen.  Noch  eine  andere  Grenze  gibt  es  auch  zwi- 
schen  petroleumgeologische  und  wissenschaftlich-geologische  Forschung. 
Die  Geologen  einer  ölgesellschaft  im  Auslande  sind  meistens  auf  eine 
strenge  Geheimhaltung  verpílichtet  und  können  vor  dér  öffentlichen 
geologischen  Welt  weder  sprechen  noch  publizieren.  Zűr  Betonung, 
wie  wichtig  dies  ist,  erwáhne  ich  den  Fali,  als  einmal  ein  tendenziöser 
und  sehr  optimistisch  geschriebener  Zeitungsartikel  die  wohl  begrün- 
dete  Kritik  ausgelöst  hat,  das  Finanzministerium  aus  geschaftlichen 
Rücksichten  von  den  kritisierenden  Schweigen  erforderte.  Hieraus  ist 
zu  ersehe n,  wie  unrichtig  es  ist,  wenn  mctnche  Petroleumgeologen, 
obwohl  sie  unter  dem  Zwange  dér  Geheimhaltung  keine  Karten  und 
Profile  publizieren  dürfen,  doch  ihre  Hypothesen  vor  dér  wissenschaft- 
lich-geologischen  Welt  veröffentlichen  und  darauf  Anspruch  erheben, 
dass  diese  ohne  irgendwelche  Beweise  akzeptiert  werden  mögen. 

Wegen  diesen  Anomalien  war  die  ungarische  Petroleumforschung 
vielem  Tadel  ausgesetzt,  aber  in  unverdienter  Weise.  Es  isi  unsere 
vaterlandische  Pflicht,  die  ungarische  Erdölforschung  in  Schutz  zu 
nehmen.  Nicht  Pávai,  sondern  Ministerialrat  H.  v.  Böckh  gebührt  das 
Verdienst,  dass  er  zuerst  auf  die  Möglichkeit  einer  günstigen  Struk- 
tur  und  die  damit  verbundenen  ölchancen  in  Transdanubien  hin- 
gewiesen  hat. 

Die  Existenz  einer  Faltenstruktur  dér  noch  unerforschten  neogenen 
Gebiete  Transdanubiens  war  in  dér  Tat  nicht  ausgeschlossen,  so  da6S 
eine  Explorationstatigkeit  auf  öl  daselbst  vollkommen  berechtigt  ér- 
sekién. Dagegen  ist  es  noch  weitau6  nicht  bewiesen,  ob  ein  regionaler 
Faltenbau  im  Neogen  wirklich  besteht  und  von  welcher  Art  dér  Fal- 
tungen  mán  hiebei  reden  kann.  Völlig  ungeklárt  ist  es,  wie  die  Streich- 
richtung  dér  Antiklinalen  verláuft  und  ob  die  Faltén  von  einer  regio- 
nalen  Bedeutung  sind,  oder  nur  unregelmassigen  Gewölben  entsprechen. 
Ob  diejenigen  Krüftewirkungen,  welche  das  plastische  Neogen  falteten, 
auch  die  darunterliegenden  widerstandsfahigeren  mesozoischen  Schollen 
mitgef altét  habén,  ist  noch  ein  ungeklartes  Problem.  Unter  den  Fal- 
tungen  können  aber  noch  viele  Unterschiede  bestehen,  sowohl  im  Altér, 
wie  auch  in  ihrer  Struktur  und  Intensitat.  Das  Balatonoberland  und 


í BÉR  DIE  TEKTONIK  TRANSDANUBIENS  IN  l'NGARN. 


27!> 


dér  Bakonyer  Wald  weiscn  variszischc  und  vindelizische  Faltungs- 
systeme  auf.  Über  diesen  álteren  Faltenbau  hat  inéin  Vater  auf  seinen 
Karten  und  Profilén  eingehend  referiert,  es  ist  alsó  nicht  das  Verdienst 
Pávai's,  dass  er  in  diesen  Profilén  derartige  Faltenstrukturen  er- 
kannte. 

In  dér  „Geomorphologie  dér  Balatongegend“  erklart  Lóczy  sen., 
dass  im  Bakonyer  Wald  und  Fiinfkirchner  Gebirge  nur  die  mesozoi- 
schen  Schichten  in  sanften  Gewölben  und  Műiden  gef altét  sitid,  derart, 
wie  die  Kreide-  und  Eozánschichten  im  kroatischen  Karstgebirge.  Ent- 
lang  dér  Lángs-  und  Radialbrüchc  wurde  aber  diese  Faltenstruktur 
dér  mesozoischen  Bildungen  nachtráglich  vielfach  durch  die  spatere 
Bruchtektonik  verwischt.  Durch  seine  Karten  und  Profile  beweist 
Lóczy  sen.,  das  die  Langsbrüche  altér  als  die  Querbrüche  sitid.  Wahrend 
die  Langsbrüche  einen  alteren  tertiáren  Ursprung  besitzen,  erscheinen 
die  Querstürungen  zumeist  viel  jünger,  weil  sie  in  zahlreichen  Fallen 
auch  die  Jüngsten  Neogenablagerungen  mitberührt  hatten.  Lóczy  sen. 
behauptete  alsó  niemals,  dass  die  ülteren  mesozoischen  Bildungen  dér 
transdanubischen  Inselgebirge  ursprünglich  nichtgefaltet  gewesen  waren. 
Im  Gegenteil  wies  er  auf  jene  Tatsache,  dass  die  mesozoischen  Züge 
unserer  Schollengebirge  stratigraphisch  und  dér  Fazies  nach  den  Fort- 
setzungen  dér  ostalpinen  Fazieszonen  entsprechen,  nicht  aber  in  tek- 
tonischern  Sinne.  Solche  intensive  Faltungserscheinungen,  welche  sich 
in  den  Ostalpen  abgespielt  habén,  berührten  die  transdanubischen 
Schollengebirge  niemals.  Er  lehnte  jene  fantastischen  Hypothesen 
Uhlig’s  ab,  nach  welcher  die  mesozoischen  Schollengebirge  Trans- 
danubiens  als  auf  mediterránén  Bildungen  schwimmende  grosse  Über- 
schiebungsdecken  vorstellten.  Dagegen  behauptete  er,  dass  die  medi- 
terránén Ablagerungen  zwar  diskordant,  aber  autochton  auf  die  alteren 
Bildungen  transgredieren.  Er  lehnte  ferner  auch  die  fantastische  Vor- 
stellungen  Kober’s  ab  und  bewies,  dass  seine  Auffassung,  nach 
welcher  er  unsere  Schollengebirge  als  Wurzelregionen  deutet,  unrichtig 
ist.  lm  Gegenteil  versuchte  er  in  seinen  Schlussfolgerungen  den  Begriff 
des  Mojsisovic’schen  „ Orientalischen  Festlandeslí  auf  das  ganze  Trans- 
danubien  auszudehnen. 

Zusammenfassend  beschrieb  Lóczy  sen.  das  Balatonoberland  und 
den  Bakonyer  Wald  als  einseitig  aufgebaute,  nach  Nordwesten  über- 
kippte,  aus  permiseken  bis  unterkretazischen  Formationen  aufgebaute 
Gebirge,  dérén  alté  mesozoische  Faltenstruktur  wahrend  des  Tertiars 
durch  komplizierte  Bruchdislokationen  verwischt  wurde,  so  dass  diese 
Gebirge  derzeit  schachbrettförmig  zerstückelte  Schollen  darstellen. 
Die  seit  dér  Tertiarzeit  sich  abspielenden  Transversalverschiebungen 
und  Vertikalbrtiche  scheinen  noch  nicht  zum  völligen  Abschluss  gekom- 


280 


L.  V.  LÓCZY  JUN. 


mén  zu  sein,  weil  sie,  wie  wir  aus  den  rezenten  seismischen  Erchei- 
nungen  darauf  schliessen  dürfen,  sich  auch  jetzt  noch  in  Bewegung 
befinden. 

Die  Faltungen  aber,  von  denen  Pávai  spricht , dürfen  nicht  mit 
den  mesozoischen  Faltungen  unserer  Mittelgebirge  verwechselt  werden. 
Die  von  ihm  betonten  jüngsten  Faltungserscheinungen  dér  mediterránén 
und  pannonischen  Schichten  habén  mit  den  mesozoischen  Faltungs- 
systemen  dér  alteren  Schollengebirge  nichts  géméin.  Auf  Grund  dér 
publizierten  Profil-  und  Kartenbeweise  Lóczy  senior’s  muss  ich  die 
Hypothese  Pávai’b,  nach  welcher  die  jüngsten  diluvial-oberpliozanen 
Dislokationserscheinungen  auch  die  widerstandsfahigeren  mesozoischen 
Schollen  mitgefaltet  hatten,  energisch  ablehnen. 

Die  letzten  regionalen  Faltungserscheinungen  habén  sich  im 
Bakonyer  Walde  und  Balatonoberlande  wahrend  dér  Eozanzeit  abge- 
spielt.  Die  wahrend  dér  Tertiarzeit  wirkenden  dÍ6lozierenden  Krafte 
bildeten  in  erster  Reihe  radiale  Brüche,  und  transversale  Verschiebun- 
gen  die  Faltungen  spielten  wahrend , des  Tertiars  nur  eine  sekundare 
Rolle.  Die  mit  den  Transverschiebungen  genetisch  in  Zusammenhang 
stehenden  lokálén  Faltén  und  Gewölbe  sind  zwar  vorhanden,  aber  eine 
regionale  Bedeutung  hatten  diese  Faltén  wahrend  dér  Tertiarzeit  nicht. 
Es  ist  wohl  möglich,  dass  diejenigen  jüngeren  Kraftewirkungen,  die  in 
den  widerstandsfahigen  spröderen  mesozoischen  Schollen  solche  Bruch- 
strukturen  hervorbrachten,  in  den  plastischen  mediterránén  und  panno- 
nischen Bildungen  Faltungen  verursachten. 

Die  Unrichtigkeit  dér  PÁVAi’schen  Auffassung  möchte  ich  in  fol- 
gendem  beweisen:  Die  pontischen  Ablagerungen  transgredieren  am 
Rande  des  Balatonoberlandes  über  die  alteren  Bildungen  zumeist  hori- 
zontal,  wie  dies  durch  Lóczy  sen.  eingehend  beschrieben  wurde.  Nir- 
gends  befíndet  sich  ein  Profil,  welches  mit  den  mesozoischen  Ablage- 
rungen zusammengefaltete  pontische  Ablagerungen  aufweisen  würde. 
Lóczy  sen.  stellt  jenes  Gebiet,  welches  sich  südlich  vöm  Balatonsee 
ausbreitet,  als  ein  aus  pontischen  Ablagerungen  aufgebautes  Bruch- 
gebiet  vor,  wo  die  mesozoischen  Ablagerungen  entlang  dér  quer-  und 
treppenförmigen  Brüche  zűr  Tiefe  gesunken  sind.  Zwischen  den  regel- 
massigen  Talsystemcn  des  Somogyer  Komitates  und  dér  Bruchtektonik 
des  Balatonoberlandes  dachte  er  einen  solchen  genetischen  Zusammen- 
hang zu  erkennen,  als  ob  die  lángén  parallelen  Tdler  des  Somogyer 
Komitates  entlang  dér  Fortsetzungen  dér  Querbrüche  des  Schollenlandes , 
tektonisch  entstanden  wtiren. 

Die  lángén  parallelen,  in  NNW — SSO  streichenden,  keine  Erosion 
aufweisenden  Tüler  des  Somogyer  Komitates  scheinen  ebenfalls  zugunsten 
dieser  Auffassung  zu  sprechen.  Diese  Talcr  sind  wahrscheinlich  tek- 


ÜBER  DIE  TEKTONIK  TRANSDANUBIENS  IN  UNGARN. 


281 


tonisch  entstanden,  in  denen  aber  nach  Cholnoky  auch  eine  nach- 
trágliche  Winderosion  eine  Rolle  gespielt  hat.  Aber  auch  die  Wellen- 
bewegungsrichtungen  und  Intensitatserscheinungen  dér  seismischen 
Erscheinungen  sprechen  zugunsten  dér  Bruchstruktur.  (Vgl.  Réthly.) 
Die  Tiefbohrungen  von  Siófok  und  Balatonföldvár  erreichten  das  paláo- 
zoische  Grundgebirge  in  110  Meter,  bzw.  .100  Meter  Tiefe. 

Die  Tiefe  dér  Neogenablagerungen  in  jenen  Gebieten,  welche 
weiter  südlich  vöm  Balatonsee  hegen,  konnte  Lóczy  sen.  aus  Mangel 
an  Bohrungen  nicht  direkt  ermitteln,  60  dass  er  seine  diesbezüglichen 
Auffassungen  stets  reserviert  ausgesprochcn  hat. 

Es  ist  wohl  möglich,  dass  die  von  dér  Küste  entfernteren  pon- 
tischen  Ablagerungen  gégén  das  Beckeninnere  an  Máchtigkeit  vielfach 
zunehmen  können.  Wenn  das  versunkene  mesozoische  Schollengebirge 
durch  máchtige  Neogenablagerungen  überdeckt  wird,  so  halté  ich  es 
wohl  für  annehmbar,  das  dieselben  Kraftewirkungen,  welche  in  den 
spröden  widerstandsfahigeren  Kaik - und  Dolomitbildungen  dér  mesozoi- 
schen  Schollen  Bruchstruktur en  verursachten,  in  den  plastischen  Neo- 
genablagerungen Faltungen  bildeten.  Áhnliche  Erscheinungen  habé  ich 
auch  selbst  im  Balatonoberlande  konstatiert.  Auf  eine  und  dieselbe 
Ursache  zurückfiihrbare  Kraftewirkungen  habén  dórt  an  mehreren  Stellen 
in  den  plastischeren  Raibler-Mergeln  chaotische  Faltungen  (Flysch- 
falten)  zu6tandegebracht.  Die  letztgenannten  Faltungen  spielen  aber 
nur  eine  sekundare  Rolle  und  dürfen  mit  den  regionalen  Faltungs- 
strukturen  dér  Kettengebirge  nicht  verwechselt  werden. 

Wenn  alsó  die  Erdölforschungen  südlich  vöm  Balatonsee  in  den 
pontischen  Ablagerungen  tatsachlich  echte  Faltungen  wird  nachweisen 
können,  so  wird  dies  für  die  wissenschaftliche  Erkennung  unseres  Lan- 
des  von  grosser  Wichtigkeit  sein.  In  erster  Reihe  muss  aber  in  diesem 
Falle  die  Frage  beantwortet  werden,  ob  es  sich  wirklich  um  einen 
zusammenhangenden  regionalen  Faltenbau  oder  nur  um  lokálé  Fal- 
tungen handelt. 

Es  tauchen  ferner  auch  noch  folgende  Detailfragen  auf,  dérén 
Beantwrortung  wir  von  den  wissenschaftlichen  Resultaten  dér  ungari- 
schen  Erdölforschungen  wohlberechtigt  erwarten  möchten:  In  welchen 
Richtungen  verlaufen  die  Faltungsachsen?  Sind  sie  parallel  oder  senk- 
recht  zu  den  Hauptrichtungen  des  Schollenlandes  gerichtet?  Sind  im 
Neogenland  longitudinale  breitgewölbte  regelmassige  Antiklinalen  und 
Synklinalen  vorhanden,  oder  nur  isolierte  Döme  und  regellose  Faltén 
entwickelt? 

Auf  die  Faltungsstrukturen  dér  Neogenablagerungen  dér  Balaton- 
gegend  hat  schon  Lóczy  sen.  hingewiesen.  Er  fand  sogar  im  Diluvium 
lokálé  Faltungserscheinungen.  Er  beschrieb  zwar  in  seinem  Werke  an 


282 


FR.  V.  PÁVAI  VÁJNÁ. 


mehreren  Stellen  solche  junge  lokálé  Faltungen  und  Fáltelungen,  sprach 
aber  diesen  bezüglich  de6  regionaltektonischen  Baues  nur  eine  sekun- 
dare  Rolle  zu.  Eine  ganz  andere  Frage  ware  aber  die  Existenz  eines 
regionalen  Faltungsbaues  in  den  südlich  vöm  Balatonsee  liegenden 
Gebieten.  Ist  das  Neogenland  wirklich  ein  postpliozánes  junges  Falten- 
land,  wie  dies  von  Pávai  behauptet  wird,  so  muss  zwischen  Bruch- 
und  Faltenland  irgendwo  eine  Grenze  existieren,  weil  die  mesozoischen 
Schollen  des  Balatonoberlandes,  wie  ich  es  schon  oben  auseinander- 
gesetzt  habé,  nicht.  durch  diese  postpliozane  Faltung  mitgefaltet 
wurden. 

Ganz  anders  steht  es  bezüglich  dér  Tektonik  jener  Neogengebiete, 
die  sich  entlang  des  Saveflusses  hinziehen.  Hier  besteht  wohl  die  Mög- 
lichkeit,  dass  die  jungen,  in  WNW — OSO  Richtung  streichenden  kroa- 
tisch-slavonischen  Antiklinalketten  dér  machtigen  Neogenablagerungen 
über  die  Savé  treten  und  in  den  südlichen  Teilen  dér  Komitate  Zala, 
Somogy  und  Baranya  ihre  Fortsetzung  finden.  Die  Streichrichtung 
dieser  Faltungen  stünde  alsdann  senkrecht  zűr  Streichrichtung  dér 
tertiaren  Bruchstruktur  dér  Mittelgebirge. 

Über  die  Ergebnisse  dér  ungarischen  Erdölforschung  erwarten 
wir  aber  von  den  ungarischen  Erdölgeologen  vorerst  mit  Karten  und 
Profilbelegen  reichlich  versehene  detaillierte  Publikationen,  um  dann 
ein  positiveres  Bild  über  die  Tektonik  dér  bisher  noch  so  wenig  erforsch- 
ten  Somogy-Tolnaer  Neogengebiete  zu  gewinnen. 


ÜBER  DIE  JÜNGSTEN  TEKTONISCHEN  BEWEGUNGEN 

DÉR  ERDRINDE. 

— Mit  einer  tektonÍ6chen  Kartenbeilage  und  dér  Figur  2.  — 

Von  Fr.  v.  Pávai  Vájná.* 

Schon  im  Jahrgang  1917.  des  Földtani  Közlöny  habé  ich  untéi* 
demselben  Titel  meiner,  übrigen  in  dér  Literatur  nicht  neuen  Über- 
zeugung  kurz  Ausdruck  verliehen,  dass  jene  tektonischen  Kráfte,  welchc 
wáhrend  dér  liingstvergangenen  geologischen  Zeiten  mehrere  tausend 
Meter  hohe  Bergriesen  cmporhoben,  auch  heute  noch  unverándert  ob- 
walten  und  dass  ihre  Wirkung  an  den  jiingeren  und  jüngsten  Ablage- 
rungen  deutlich  zu  beobachten  sei. 

Vorliegende  Studie  umfasst  eigentlich  aucli  die  wissenschaftlichon 
Resultate  dér  ung.  staatlichen  Kohlenuasserstoff-Forschung  und  es 
beninvmt  nichts  von  ihrer  Selbstandigkeit,  wenn  ich  liervorhebe,  dass 


Vorgotragen  in  dér  Fachsitzung  dér  Ung.  Geol.  Goselltsch.  am  15.  April  1925. 


('BÉR  DIE  JpNGSTEN  TEKTONISCHEN  BEWEGUNGEN  DEK  EltDRINOK. 


*_'t<3 


v\  ir  diese  Forschungen  im  ungarisch-kroatischen  Becken  unter  dór  Lei- 
♦ ung  Hugó  v.  Böckh’s  begonnen  und  bis  1921  fortgesetzí  habén,  wo 
ie.h  dann  grössere  Gebiete  begangen  habé  und  nun  schon  sóit  Jahren 
diese  Forschungen  selbst  lei  te. 

Die  folgenden,  das  ungarisch-kroatische  Neogenbecken  bezüglichen 
Feststellungen  sind  das  Resultat  meiner  ea  10  Jahre  wáhrenden  Stú- 
dión und  sind  mit  Benützung  zahlreicher,  von  meinen  Mitarbeitern: 
Simon  Pafp,  Desiderius  Pantó,  Aladár  Vendl  und  Stefan  Ferenc:/. i 
gesammelten  und  kartierten  Daten  zustandegekommen. 

Die  tektonischen  Verhaltnisse  des  in  ca  SO'í  durcli  jüngste  Bil- 
dungen  (Neogen-Pleistozan-Holozan)  bedeckten  ungarisch-kroatischen 
Tertiárbeckens  kann  ich  heute  bereits  einheitlich  darstellen.  (S.  die 
Kartenbeilage  am  Ende  des  Bandes.)  Wir  erhalten  dadurch  ein  solches 
Generalsystem  dér  Tektonik,  welches  nicht  nur  jenseits  dér  Donau, 
sowie  auch  weiter  SW-hch  in  Kroatien-Slavonien  und  östlich  auf  deni 
Grossen  Ungarischen  Alföld  (Tiefebene)  einheitlich  zum  Ausdruck 
gelangt,  sondem  auch  mit  jenem  unter  dér  Leitung  H.  v.  Böckh’s  im 
siebenbürgischen  Becken  festgestellten  System  übereinstimmt.  Dicse 
Tektonik  ist  unseren  Erfahrungen  und  den  Literaturangaben  nach  mit 
jener  des  Wiener  und  oberösterreichisch-bayrischen  Tertiárbeckens 
(welches  sich  mit  dem  Kleinen  Alföld  jenseits  dér  Donau  in  organi- 
schem  Zusammenhang  befindet)  übereinstimmend,  sie  ist  aber  vielen 
Beziehungen  auch  analóg  mit  dér  gefal tetőn  Struktur  dér  südfranzö- 
sischen.  italienischen,  albanischen,  rumanischen,  galizischen,  dér  Baku - 
Gegend;  dér  kleinasiatischen.  persischen,  indischen  etc.,  Kohlenwasser- 
stoffe  enthalteneden,  neogenen  Becken. 

Da  wir  es  ja  mit  am  Fusse  gleichförmig  gebauter  Kettengebirge 
liegenden  Teilen  einer  Geosynklinale  (die  eigentlich  bloss  die  Reste 
dér  noch  umfangreicheren  paleogen-mesosoischen  Geosynklinale  dar- 
stellen) zu  tun  habén,  dürfte  dies  auch  nicht  anders  zu  erwarten  sein. 

Den  ungarischen  Kohlenwasserstoff-Geologen  gelang  es,  die  all- 
gemeine  Faltung  dér  siebenbürgischen,  ung.-kroatischen,  Wiener , öster- 
reichisch-bayrischen  und  südfranzösischen  Neogenbecken  zu  beweisen, 
wodurch  die  früheren,  durch  lückenhafte  Beobachtungen  entstandenen 
Ansichten  über  die  ungestnrte  Lage  dieser  BeckenausfüUungen  ais  un- 
genügend  erkannt  wurden.  Unsere  heimischen  Arbeiten  wnrden  von  auf 
gleichem  Gebiet  bewanderfen  englischen  (Cunningham  Craig)  und 
amerikanischen  (F.  G.  Clapp)  Geologen  revidiert  und  mit  voller  An- 
erkennung  gutgeheissen.  Die  ungarischen  Kohlenwasserstoff-Geologen 
werden  jetzt  schon  von  englischen.  französischen  u.  a Interessenten  ir 
Anspruch  genommen. 


284 


FB.  V.  PÁVAI  VÁJNÁ. 


Die  siebenbürgischen  Resultate  wurden  i.  J.  1911  und  1913  publi- 
ziert.1  Merne  das  ung.-kroaf  ische  Becken  bezüglichen  Feststellungen 
habé  ich  kurz  schon  in  mehreren  Vortrágen  und  Aufsatzen  angedeutet.2 3 
A.  Vénül1  und  S.  Ferenczi4  besprachen  bereits  einige  Details  ihrer 
Aufnahmen,  auch  dürfen  die  weiteren  Publikationen  und  lehrreichen  Dis- 
kussionen  H.  v.  Böckh’s  nicht  unerwahnt  bleiben. 

Vorerst,  sollen  nun  einige  Daten  aufgezahlt  werden,  um  zu  bewei- 
sen,  dass  die  tektonischen  Vorgange  mit  dem  Erscheinen  des  Menschen 
auf  dér  Erde  noch  nicht  zum  Abschluss  gekommen  sind,  sondern  auch 
gegenwartig  mit  unveranderter  Intensitat,  wenn  auch  unendlich  lang- 
sam,  doch  immerhin  mechanisch  messhar  fortwirken.  Diese  Beweise 
müssen  demnach  in  den  jüngsten  Erdschichten  aufzufinden  sein.  Die 
Aufzahlung  solcher  ist  in  gewisser  Iíinsicht  ein  Nóvum,  da  diese  Daten 
meines  Wissens  bis  jetzt  weder  vöm  Standpunkte  dér  allgemeinen  Tek- 
tonik  zusammengefasst  wurden,  noch  ihre  Benützung  zűr  Ergründung 
tektonischer  Verhaltnisse  vorgeschlagen  wurde,  obwohl  die  jüngsten 
Krustenbewegungen  zum  Nachweis  gefalteter  Strukturen  sehr  gut  zu 
verwenden  sind. 

Betrachten  wir  die  tektonische  Karte  des  ungarisch-kroatischen 
Neogenbeckens,  so  wird  es  sofort  ersichtlich,  dass  dórt  — obwohl  sich 
auf  mehr  als  2/s  dér  Oberflache  levantinische  und  jüngere  Schichten  aus- 
breiten  — eine  derartig  gefaltete  Struktur  mittels  mehrer  tausender  an 
dér  Oberflache,  in  Handscháchten  und  Bohrungen  gemessenen  Einfall- 
winkel  nachgewiesen  ist,  welche  sich  dér  bekannten  gefalteten  Tektonik 
dér  benachbarten  Alpen,  Dinariden,  Karpathen  vollstandig  anpasst. 

Einzelne  Faltungen  dér  mesosoischen  Gesteine  setzen  nicht  nur 
in  gut  aufgeschlossenen  tertiaren,  sondern  auch  in  pleistozanen  Schich- 
ten fórt,  um  nach  einigen  Kilometem  wieder  in  alteren  Gesteinen  weiter- 
zuziehen.  Es  konnten  derartige  Faltungen  fixiert  werden,  die  am  Fusse 
dér  Gebirge,  in  alteren  Schichten  bereits  bekannt  waren,  doch  bisher 
in  den  durch  jüngere  Sedimente  verdeckten  Becken  nicht  verfolgt  wor- 

1 Jelentés  az  erdélyi  medence  földgáz-előfordulásai  körül  eddig  végzett  kutató 
munkálatok  eredményeiről.  I — II.  rész.  Kiadja  a M.  kir.  Pénzügyminisztérium  (Ungarisch). 

2 A Dunántúl  földgáz-petróleum-kincseiről.  Bány.-Koh.  Lapok,  1919.  p.  195. 
(Ungarisch). 

Uber  die  jüngsten  tektonischen  Verschiebungen  dér  Erdrinde.  Földt.  Közi.  1917.  p.  348. 

Beitrago  zűr  Kenntnis  dér  pleistozanen  Ablagerungen  von  Kroatien-Slavonien. 
Földtani  Közlöny,  1917.  p.  353. 

A magyar  földgáz  és  petróleum  geológiájáról.  Bány.-Koh.  Lapok,  1921.  p.  141. 
(Ungarisch). 

Reply  to  tho  criticism  on  prospecting  work  fór  gas  in  Hungary.  Földtani  Közlöny 
1921-22.  p.  95. 

3 Hydrologische  und  tektonische  Beziehungen.  Vorgetragen  in  dér  Sitzung  dér 
Hydrologischen  Scktion  dér  Ung.  Geol.  Gesellschaft  im  April  1923. 

' Geomorphologische  Studien  in  dér  südl.  Bucht  des  kleinen  Ung.  Alföld.  Földt. 
Közi.,  1924.  p.  137. 


ÜBER  DIE  JÜNGSTEN  TEKTONISCHEN  BEWEGUNGEN  DÉR  ERDRINDE. 


285- 


den  sind.  Die  Berücksichtigung  dér  jiingston  Krustenbewegungen  er- 
laubte  vorerst.  eine  tektonÍ6cho  Untersuchung  der  bisher  unentratseltenT 
allerjüngsten  Beckenausfüllungen.  Jedoch  sind  dieselben  ausser  dem 
wissenschaftlichen  Standpunkt.  auch  wirtschaftlich  áusserst  wichtig, 
da  hiedurch  die  Erdgas-Mineralöl-Forschungen  auch  auf  gatiz  flachem 
Terrain  ermöglicht  werden.  Ich  möchte  nun  kurzgefasst  wenigstene 
einen  Teil  meiner  Beweise  vorbringen. 

Die  Erdbeben  müssen  grösstenteils  ebenfalls  als  Folgen  gegenwar- 
tiger  Erdkrustenbewegungen  aufgefasst  werden.  Unsere  Erdbeben  sind 
durchwegs  tektonische  Beben , sie  bedeuten  alsó  eine  örtliche  Auslösung 
der  durch  geosynklinale,  graduelle  Emporwölbungen  bedingten  fort- 
wührenden  Spannung,  oder  sie  sind  durch  unsere  Sinne  icahrnehmbare 
Áusserungen  der  Risse  und  Brüche  in  den  gefalteten  oder  sich  faltenden 
Gesteinen.  Zwar  werden  diese  Erdbeben  schlechthin  auch  mit  anderen 
tektonischen  Vorgángen  in  Verbindung  gebracht,  da  sich  diese  Beben 
jedoch  stets  an  denselben  Stellen  erneueren  (Ungvár,  Eger,  Laibach). 
dürfen  sie  nicht  als  unzusammenhángende,  isolierte  Erscheinungen  be- 
trachtet  werden,  sondern  vielmehr  als  die  Folgen  jener  tektonischen 
Vorgange,  welche  zűr  Ausbildung  der  bekannten  tektonischen  Linie 
führten  und  welche  auch  heute  unentwegt  in  gleichem  Sinne  wirken. 

Was  ist  nun  aus  dem  Faltensystem  der  ung.-kroatischen,  siebenbürgi- 
schen,  Wiener,  österreichisch-bayrischen,  südfranzösischen  u.  a.  Becken 
zu  schliesen?  Laut  unseren  Kartierungen  sind  ihre  Schichten  am  Rande 
der  Becken  und  in  anderen  Aufschlüssen  in  steilen,  oft  sogar  überkipp- 
ten,  nach  innen  zu  immer  mehr  abflachenden  Faltungen  gelagert , welche 
nicht  nur  untereinander,  sondern  auch  mit  dem  Faltensystem  der  Rand- 
gebirge  oft  mehr  ere  100  Kilométer  weit  parallel  verlaufen  (Siebenbürgen 
etc.).  Die  Kernschichten  sind  wegen  der  langsam  fortdauernden  Empor- 
wölbung  viel  steiler  gelagert,  als  die  aussere  Schichtenhülle  der  Anti- 
klinalen. 

Die  im  Kern  liegenden,  alteren  Schichten  wurden  an  den  Ufern  der 
spáter  in  die  Synklinalen  regredierenden  Meeresbuchten  oft  erodiert 
(z.  B.  in  Siebenbürgen  der  mediterráné,  salzführende  Tón  und  die  sár- 
matischen  Schichten),  oder  kommen  die  Kernschichten  arg  denudiert 
unter  die  jüngeren,  sich  posthum  weiterfaltenden  Sedimente,  wie  in 
Südfrankreich  (Trias)  oder  in  Deutschland  (Zechstein).  Die  spateren, 
jüngeren  Schichten  sind  dementsprechend  stufenweise  immer  schwacher 
gefaltet. 

Auf  diese  Weise  folgen  in  Siebenbürgen  die  jüngeren,  pannonischen 
Ablagerungen  durch  das  ganze  Becken  hindurch  dem  Streichen  der  medi- 
terránén und  sarmatisehen  Schichten  mit  von  30 — 40°  auf  3 — 4°  herab- 
sinkenden  Einfallswinkeln,  um  in  den  tieferen  Aufschlüssen  oder  ant 


286 


FR.  V.  PÁVAI  VÁJNÁ. 


gegenüberliegenden  Beckenrand  in  den  steileren,  ál  térén  Kern  dér  Fal- 
tung  z u übergehen.  Dieselbe  Erscheinung  kann  auch  an  den  in  regel- 
massigen  Abstánden  auf  den  Faltén  sitzenden  brachiantiklinalen  W öl- 
bűnben  beobachtet  werden.  Sobald  diese  gut  aufgeschlossen  sind,  können 
steilere  Schichtenlagerungen  gemessen  werden,  die  Einfallswinkel  dér 
zwischenliegenden  Relativ-Synklinalen  sind  selbstverstándlich  flacher. 
Sollten  die  parallelé  Züge  andeutenden,  widersinnig  liegenden  Einfalls- 
mnkel-Serien  noch  so  geringgradig  sein,  so  reprasentieren  sie  doch 
immerhin  Faltungen,  dérén  steilere,  oft  sogar  mehrfach  gefaltete  Lage 
in  den  eventuellen  Aufschlüssen  alterer  Schichten  konst.atiert  wer- 
den kann. 

Die  levantinischen  Sedimente  sind,  wie  auch  die  pannonischen,  gleich- 
falls  parallel  gefaltet,  einerlei,  ob  sie  die  ganzen  Becken  ausfüllen 
(Gegend  dér  Save-Kulpa) , oder  nur  in  die  Synklinalen  hineinreichen 
(Bilo-Gebirge  und  Transdanubien) . 

Das  ungarisch-kroatische  Becken  ist  alsó,  wie  auch  die  schon  er- 
wahnten  auslandischen,  in  mit  den  angrenzenden  Gebirgen  ungefáhr 
übereinstimmenden  Richtungen  parallel  gefaltet,  was  eben  eine  logische 
Folge  dér  Emporwölbung  jener  mittel-  und  südeuropaisch-asiatischen, 
mesosoisch-tertiaren  Geosynklinale  war  und  auch  ist. 

Wenn  aber  eine  deutliche  Faltung  dér  levantinischen  Ablagerun- 
gen  haufig  zu  konstatieren  ist,  so  kann  diese  erst  nach  ihrer  Sedimen- 
tation,  d.  h.  in  pleistozanen  und  holozanen  Zeiten  erfolgt  sein.  Popesc.u- 
Voitesti  bezeichnete  i.  J.  1921 5 die  Faltungen  des  siebenbürgischen 
Beckens  — im  Gegensatz  zu  den  miozanen  Faltungen  dér  Kárpátén 
— als  „subkarpathisch  postpliozanu.  Ich  betonte  schon  i.  J.  1916. 
dass  im  Bilo-Gebirge  Faltungen  pleistozaner  Schichten  verfolgt  wer- 
den können. 

Die  Ermittlung  dér  Einfallwinkel  in  den  lockeren,  unebenen,  sich 
oft  auskeilenden,  pleistozanen  Sand-  und  Tonschichten  ist  freilich  nicht 
so  leicht,  wie  das  die  Mit.arbeiter  H.  v.  Böckh’s  an  sich  selbst  erfahren 
konnten.  Mán  braucht  viel  Übung,  Erfahrung  und  ein  gewisses  V er- 
st andnis  dazu.  Die  amerikanischen,  in  áhnlichen  Gebieten  geschulten 
Geologen  konnten  jedoch  die  Falten-Tektonik  jenseits  dér  Donau  und 
in  Siebenbürgen  sofort  erkennen. 

Die  Unigebung  von  Wels  in  Oberösterreich  ist  ein  schon  lángé  bc- 
kanntes  Erdgasgebiet,  von  dessen  die  Oberflache  bedeckenden  Schlier- 
und  .jiingeren  Ablagerungen  bis  1920  jeder  Geologe  behauptete,  dass  sie 
sich,  in  ursprünglicher,  ungestörter  Lage  befanden. 

Da  wir  mit  Böckh  die  Faltung  des  Wiener  Beckens  schon  i.  J.  1913 

.).  P.-Voitesti:  Apcr(,u  général  sur  la  géologie  de  la  Roiimame. 


í BÉR  DIE  JÜNGSTEN  TEKTONISCHEN  BE  WEGUNGEN  DÉR  ERDRINDE. 


287 


bei  dér  geologischen  Untersuchung  des  March-Tales  aus  Autopsie  kann- 
ten  und  in  den  dortigen  Antiklinalen  zu  Egbell  am  linken  Marehufer 
schon  eine  bliihende  Erdölgewinnung  errichtet  hatten,  schien  dér  Ge- 
danke  einer  Faltung  des  oberösterreichisch-bayrischen  Beckens  sehi 
naheliegend.  lm  J.  1920  konnte  ich  tatsáchlich  feststellen,  dass  durcli 
Wels  in  NO — SW-licher  Richtung  eine  Antiklinale  zieht,  welche  bis 
über  Bachmaningten  verfolgt  werden  konnte  und  auf  welcher  zwei  brachi- 
antiklinale  Wölbungen  nachzuweisen  waren.  Südlich,  in  dér  Richtung 
von  Steinhaus  und  Lambach  fand  ich  die  entsprechendo  Synkl inaié 
vor.  Bei  Wimsbacli  liegt  eine  weitere  Antiklinale,  in  dérén  Fort- 
setzung  die  Wölbung  bei  Vöklabruck  falit.  NW-lich  von  dér  Welser 
Linie  ist  in  dér  Richtung  Schmieding — Altenhof  wieder  eine,  und 
weiter  durch  Grafing — Haiding — Grieskirchev — Meggenbach  eine  dritte 
Antiklinale  zu  tinden.  An  dér  letzteren  konstatierte  ich  drei  brachianti- 
klinale  Wölbungen,  zwischen  den  zwei  östlichen  befindet  sich  bei  Schal- 
lerbach  eine  479  m.  tiefe  Bohrung,  die  Schweífelwasserstoff  und  etwas 
Methan-haltiges,  warmes  Wasser  liefert.  Die  nachste  Synklinale  fand 
ich  bei  Neumarkt — Pram,  die  Antiklinale  dagegen  bei  Biedau,  auf  wel- 
cher ich  bei  Lambrecht  eine  Brachiantiklinale  feststellen  konnte.  Nörd- 
lich  isi  wieder  zwischen  Andort  und  Sicharting  eine  Synklinale,  welche 
aber  durch  eine  0 — W-liche  schmale  Querfaltung  gekreuzt  wird.  In  dem 
an  das  Böhmische  Massiv  angelehnten  Schenkel  dér  Randsynklinale 
wurde  bei  T aufkirchen  eine  etwas  ölführende  Bohrung  abgeteuft. 

Ich  konnte  alsó  in  dieser  Gegend  fünf  Antiklinalen  und  fünf  Syn- 
klinalen  feststellen,  dérén  Richtung  bei  Wels  eine  NO — SW-liche  ist, 
wahrend  sie  weiter  östlich  etwas  nach  W — NW  umzubiegen  scheinen. 
Die  Richtung  dér  Synklinalen  kann  mit  dem  Streichen  dér  alpinen  Fal- 
tungen  in  Einklang  gebracht  werden. 

Es  ist  besonders  wichtig,  das  die  staatliche  Tief bohrung  zu  Wels 
i.  J.  1903  in  dér  Tiefe  von  1037  m.  den  Gránit  erreichte,  ohne  inzwi- 
schen  mesosoisehe  Sehichten  durchquert  zu  habén.  Auch  dér  in  Schal- 
lerbach  erbohrte,  grobe  Sand  ist  nichts  anders  als  Granitgrus.  Wenn 
wir  alsó  die  bei  Wels  erreichten,  tiefsten  Sedimente  ebenfalls  als  oligo- 
zán  annehemen  (wie  Schubert  u.  A.),  so  fehlt  in  den  oberösterreichi- 
schen  A eogenbecken  das  Mesosoikum  ebenso,  wie  in  Galizien,  wo  unter 
dér  überschobenen  Flyschdecke  und  dem  Miozan  Gesteine  karbonischen 
Alters  erbohrt  worden  sind. 

In  Siidfrankreich  wo  ich  mit  Herm  H.  v.  Böckh  gearbeitet 
habé  breitet  sich  zwischen  den  Pyrenaen  und  dem  Plateau 
Central  eine  Geosynklinale  aus,  in  welcher  auch  das  Mesosoikum 
gut  vertreten  ist;  S — SO-lich  von  Dax  liegt  die  triadische  Salzformation, 
Jura,  Kreide  und  Eozan  zu  Tagé.  Bei  Goujacq  (SO-lich  von  Dax)  wölbt 


288 


FR.  V.  PÁVAI  VÁJNÁ. 


sieh  die  obertriadische  Salzformation  Salzquellen,  Ophite  und  ölige 
Asphaltspuren  enthaltend  empor.  lm  Hangenden  fanden  wir  in  dér  Nahe 
dér  durch  prahistorischel  Funde  berühmten  Höhle  von  Brassempouy 
u.  a.  0.  ölháltige,  eozane  Kalksteine.  Weiter  SO-lich  liegt  eine  aus  aqui- 
tanien,  bourdigalien  und  jüngeren,  schotterig-sandigen  Bildungen  auf- 
gebaute  Hügelgegend,  in  dér  wir  bei  Brassempouy  eine  relative  Syn- 
klinale  und  bei  Castelner  eine  gestreckte,  grossartige  Brachianti- 
klinale  feststellen  konnten  in  bisher  als  ungefaltet  geltenden,  neogenen 
Sedimenten,  was  ausser  den  Einf'allwinkeln  auch  durch  morphologische 
Formen  bestatigt  wird.  N-lich,  bei  Audignon  konnte  wieder  auf  einer 
NW — SO-lichen  Faltungslinie  eine  gestreckte  Brachiantiklinale  dér 
eozan-miozanen  Schichten  konstatiert  werden,  zwischen  denen  eine 
natürliche  Synklinale  vorhanden  ist.  Die  náchste  NO-liche  Synklinale 
und  Antiklinale  konnte  nur  mangelhaft  festgestellt  werden,  zwischen 
Arthez  und  Maupass  liegt  jedoch  wieder  eine  deutliche  Synklinale, 
darüber  bei  Estang  eine  parallelé  Brachiantiklinale  und  zu  Monclar 
eine  weitere  Synklinale.  Weiter  nördlich  (Roquefort — S.  Julien-Linie) 
deutet  das  Zutagetreten  eozaner  Schichten  eine  Faltung  an,  was  wir 
überdies  auch  durch  Messungen  dér  Einfallwinkel  nachweisen  konnten. 

Auf  unsere  weiteren  Beobachtungen  arn  Fusse  dér  Pyrenaen , in  dér 
Gegend  von  Biarritz,  Lyon  usw.  will  ich  nicht  naher  eingehen,  im  Sam- 
melgebiet  des  Flusses  Adouv  jedoch  konnten  auch  wir  die  mit  dem 
Streichen  dér  Pyrenaen  parallelé,  geosynklinale  Emporfaltimg  feststel- 
len. Die  durch  das  ganze  Tertiar  zu  verfolgende  Emporwölbung  dér 
Geosynklinale  wurde  durch  einzelne  Faltén  zergliedert,  und  diese  Tek- 
tonik  ist  es,  die  an  die  Strukturverhaltnisse  des  ung.-kroatischen  Beckens 
crinnert. 

Wahrend  meiner  i.  J.  1924  nach  Italien  unternommenen  Reise  be- 
obachtete  ich,  dass  die  Miozan-  und  Pliozan-Ablagerungen  sowohl  in 
dér  Umgebung  von  Rom,  wie  auch  bei  Ancona  und  Bologna  mit  den 
alteren  Ablagerungen  parallel  gefaltet,  sind.  Am  südlichen  Rand  dér 
Po-Ebene  weisen  die  Faltungen  ein  NW — SO-liches  Streichen  auf,  wel- 
ches  dér  Richtung  dér  eozánen  und  kretaceischen  Faltungen  entspricht. 
Die  konnte  ich  nicht  nur  bei  Firenze  selbst  sehen,  sondern  fand  es  auch 
auf  einer  Kartenskizze  des  Naphtagebietes  von  Veleja  die  ich  den 
Herrn  Ing.  A.  Busachi  zu  verdanken  habé  bestatigt.  Hier  sind 
die  Faltén  nach  dér  geologischen  "Karte  im  Eozan,  wahrend  eine 
Kartenskizze  des  NO-lich  gelegenen,  áhnlich  gebauten  Salsomaggiore- 
Gebietes  schon  Faltungen  miozaner  und  pliozaner  Sedimente  vermerkt. 

Im  deanselben  Jahre  studierte  mein  Kollege  S.  Papp  die  Faltungen 
neogener  Schichten  in  Albanien.  Die  gefaltete  Beschaffenheit  dér  neo- 
genen Naphtagebiete  Rumaniens  und  des  weiteren  Ostens  ist  zűr  Ge- 


ÜBER  niE  JÜNGSTEN  TEKTON1SCHEN  BEWEGUNGEN  DEIt  ERDRINDE.  289 

nüge  bekannt.  Wenn  aber  in  Mittel-  und  Südeuropa  überall  ein  gefal- 
tetes  Neogen  zu  finden  ist,  kann  eine  gleiche  Tektonik  des  siebenbür- 
gischen  und  ungarisch-kroatischen  Beckens  gar  nicht  überraschend 
wirken. 

Biege  ich  meinen  Arm  ein,  so  muss  dér  Rockarmel  dieser  Biegung 
folgen.  Wenn  mehrere  tausend  Meter  máchtige  altere  Schichten  gefal- 
tet  werden,  müssen  dann  die  pleistozánen,  meistens  nicht  einmal  100  m 
máchtigen  Schichten  nicht  ebenfalls  dieser  Faltung  folgen?!  Freilich 
muss  mán  diejenigen  Schichten  herausfinden  können,  an  denen  iiber- 
haupt  etwas  zu  beobachten  ist,  mán  muss  das  Einfallen  beurteilen  können 
und  muss  die  Mittelwerte  dér  Einfalhcinkel  entschlossen  berechnen  lemen. 
Wenn  trotzdem  keine  Resultate  zu  erzielen  vvaren,  sucht  mán  eben 
andere  Stíitzpunkte  zűr  Ergründung  des  tektonischen  Aufbaues. 

Schon  in  Siebenbürgen  konnte  oft  die  Richtung  und  die  Form 
dér  Flussbetten  zűr  Bestimmung  des  Streichens  und  Einfallens,  zűr  Er- 
gründung heute  noch  andauernder,  tektonischer  Bewegungen  vorzüg- 
lich  verwendet  werden. 

Infolge  des,  wenn  aueh  schwachen  Einfallens  dér  Schichten  wird 
das  Flussbett  assymmetrisch  eingeschitten,  weil  dér  Talboden  parallel 
zum  Einfallen  in  diagonaler  Richtung  eingesenkt  wird.  Die  Richtung 
des  Wassers  kopiert  somit  das  jeweilige  Streichen  des  Untergrundes. 
Wenn  dieser  alsó  einen  brachiantiklinalen  Aufbau  aufweist,  icird  dem 
Fluss  ein  halbkreisförmiger  Verlauf  vorgeschrieben,  wie  z.  B.  bei  Gadány 
jenseits  dér  Donau.  In  anjieren  Fallen  fungieren  die  Brachiantiklinalen 
als  Wasserscheiden,  und  manchmal  werden  sie  durch  Talvereinigungen 
angedeutet.  Die  bedeutenden  Krümmungen  grösserer  Fiüsse  und  die 
dahin  zufliessenden  Nebengewasser  lassen  ebenfalls  auf  solche  Wöl- 
bungen  schliessen  (z.  B.  die  Krümmungen  dér  Kapós  bei  Kurd  oder 
Szárazd). 

Von  dér  permisch-triadischen  Brachiantiklinale  des  Mecsek-Gebirges 
an  finden  wir  bis  zum  mesosoisch-paleogenen  Gebiet  dér  Karpathen 
zahlreiche  Beispiele  dafür,  dass  die  Fiüsse  die  Formen  dér  Brachianti- 
klinalen widerspi  egein.  lm  mediterránén  Gebiet  von  Torda,  oder  im 
sarmatischen  bei  Melegföldvár,  im  pannonischen  bei  Pusztacelina  usw. 
können  wir  überall  sehen,  wie  genau  sich  die  morphologischen  Formen 
dér  Taler  dér  gefalteten  Struktur  des  Untergrundes  anschmiegen.  — lm 
levantinischen  Terrain  kommt  es  sogar  öfter  vor  (Kroatien-Slavonien), 
dass  die  abfliessenden  Wasser  auch  dann  dem  Einfallen  und  Streichen 
folgen,  wenn  ihnen  dér  orographische  Abhang  auch  eine  andere  Rich- 
tung zuweisen  könnte.  So  wird  z.  B.  das  erdgas-  und  erdölreiche  Ge- 
wölbe  von  Bujavica  durch  den  Pakra-Bach  bogenförmig  umflossen. 

Auf  pleistozánen  Gebieten  stehen  uns  noch  weit  mehr  Beispiele 


Földtani  Közlöny.  LV.  köt.  1925. 


19 


290 


FR.  V.  PÁVAI  VÁJNÁ. 


zűr  Verfügung.  Südlich  dér  bereits  erwahnten  Antiklinale  von  Gadány 
wird  die  Brachiantiklinale  dér  náchsten  Faltung  bei  Felsősegesd  durch 
den  Sió-Graben  von  W,  N und  0,  von  einem  Nebenzweig  auch  nocli 
von  S — SO  umschlossen.  Merne  an  dem  geschichteten  Sand  und  Tón 
(Ablagerungen  des  mittleren  Pleistozans),  sowie  an  dem  im  Zentrum 
dér  Wölbung  zu  Tagé  tretenden,  konkretionenführenden,  grauen  Tón 
gemessenen  Einfallwinkel  entsprechen  ganz  dér  Krümmung  des  Grabens. 
Diese  alteren  Bildungen  werden  von  dem  jüngsten  pleistozanen  Glied, 
dem  Löss,  fást  ganzlich  umhüllt.  In  diesen  Falle  wurde  alsó  die  Wöl- 
bung durch  Messungen,  durch  stratigraphische  und  morphologische 
Beohachtungen  festgestellt. 

In  diem  in  dér  südlichen  Fortsetzung  des  Nagyberek  liegenden 
breiten  Deflationstal  befinden  sich  die  Brachiantiklinalen  von  Kak, 
-Csököly,  Nagyatád,  Magy artad,  Szülök  und  Háromfa,  bei  dérén  jeder 
ausser  den  Einfallwinkeln  auch  morphologische  Formen  zűr  Fest.stel- 
lung  herangezogen  werden  konnten.  In  diesem  flachen  Gebiet  sind  die 
tiefsten  pleistozanen  Schichten  auf  den  emporgehobenen  Wölbungen  auf- 
zufinden  (auf  dér  Brachiantiklinale  zu  Kak  sind  in  Handschachten  sogar 
schon  warscheinlich  levantinische  Schichten  aufgeschlossen  worden), 
über  welchen  an  beiden  Tallehnen  vöm  Balaton  bis  zűr  Drau  das  jüngste 
Glied,  dér  Löss  aufgelagert  ist. 

Durch  diesen,  bisher  unberücksichtigten,  stratigraphischen  Aufbau 
wird  die  Lóczy-Cholnoky’sc/íc  Theorie  dér  Veriverfungsgráben  zweifels- 
ohne  widergelegt.  In  diesem  Falle  sollten  ja  gerade  umgekehrt  die 
jüngsten  Schichten  tief  in  den  Műiden  und  die  alteren  auf  den  Leimen 
erschlossen  sein,  oder  dürften  die  alteren  pleistozanen  Schichten  wenig- 
stens  nicht  in  ca  derselben  Höhe  im  Tál  und  am  Talabhang  Hegen. 

Übrigens  sehen  wir  heute  auf  Grund  dér  Profile  und  Karten  die 
Tektonik  des  Beckcns  jenseits  dér  Donau  deutlich  vor  uns,  diese  wird 
eben  weder  durch  eingehend  beschriebene,  noch  kartierte  Brüche,  son- 
dern  durch  eine  parallelé  Faltung  charakterisiert.  Die  nicht  tektonisch, 
sondern  durch  Deflation  entstandenen  Taler  von  N — S-licher  Richtung 
werden  durch  diese  Faltungen  gekreuzt.  Es  sind  dies  tatsachlich  Defla- 
tionstaler,  wie  dies  Pknk  schon  i.  ,T.  1892  in  seiner  Arbeit  „ Morpho - 
logie  dér  Erde“  betonte,  doch  ist  dieses  Erkennen  durch  die  Verwerfungs- 
Theorie  ganz  ins  Vergessen  geiaten. 

In  dier  Zagreber  Ebene  konnte  ich  ebenfalls  sehr  lehrreiche  Beobach- 
tungen  anstellen.  Mit  Hilfe  einer  Reihe  von  Bohrungen  (von  ca  30  m 
'Fiefe)  konnte  ich  in  dér  Nüho  des  vor  12  Jahren  erbohrten,  standig  Erdgas 
liefernden  artcsischen  Brunnen  von  Precec  das  beistehende  Profil  ent- 
werfen.  (Fig.  2.)  Daraus  wird  nicht  nur  die  Faltung  zu  einer  breiteren 
Haupt-  und  einer  schmalen  Nebenfalte,  sondern  auch  ein  Fortdauern 


(’RER  DIE  JÜNGSTEN  TEKTON1SCHEN  BEWEGUNGEN  DÉR  ERDRINDE. 


291 


dieser  Bewegung  ersichtlich,  da  besonders  am  NO-lichen  Schenkel  die 
jüngeren  Schichten  sich  auskeilend  an  die  Nebenfalte  anschiniegen. 
Spáter  konnte  ich  in  Handscháchten  tatsachlich  feststellen,  dass  die 
pleistozánen  Schichten  in  derselben  Richtung,  jedoch  flacher  einfallen, 
als  die  tieferen  Bildungen.  In  gewisser  Entfernung  von  dem  erwahnten 
Brunnen  konnte  ich  eine  kleinere  Brachiantiklinale  konstatieren,  dérén 
Lángsachse  durch  den  vor  30  Jahren  ausgehobenen  Graben  des  Zelina- 
Baches  gekreuzt  wird.  An  dieser  Stelle  ist  mir  nun  die  höchst  inte- 
ressante  Tatsache  aufgefallen,  dass  das  Wasser  im  Kánál  sehr  schnell 
abfliesst  und  zugleich  sehr  seicht  ist;  die  ca  Ví*  ni  tiefe  Cunette,  wie 
mán  solche  am  Bódén  áhnlicher  Kanálé  auszuheben  pflegt,  wurde  hiec 
schon  ganz  ausgewaschen.  In  den  Synklinalen  dagegen  bewegt  sich  das 


(iázos  (Art.)  kút  = Gas.  (Art.)  Uraim.  1—12  Bolirungen.  — Hornok  = Sand.  — 
Agyag  =:  Tón.  — Rétegek  = Schichten.  — Barna  = brann.  — Zöldes  = grünlich. 


Wasser  sehr  langsam  und  ist  so  tief , dass  dér  noch  erhaltene  (stellen- 
weise  vollgeschwemmte)  Leitgraben  nur  eben  noch  gesehen  werden 
kann.  Als  Kuriosum  habé  ich  noch  jene  Stelle  des  Grabens  besichtigt, 
\vo  nach  meinen  Berechnungen  die  náchste  Antiklinale  gekreuzt  wer- 
den sollte  und  fand  hier  dieselben  Verháltnisse  vor:  Das  Wasser  fliesst 
wieder  schnell,  ist  seicht  und  schneidet  ein! 

Nun  genug  dér  Beispiele.  Vor  tektonisch  geschulten  Fachgenossen 
bedarf  es  keiner  weiteren  Erklárung,  dass  auf  gefaltetem  Gebiet  die 
Antiklinalen  samt  íhren  brachiantiklinalen  Wölbungen  und  die  Syn- 
klinalen, Vertiefungen  jedes  geologischen  Alters  nicht  nur  durch  ihr 
Einfallen,  sondern  auch  durch  morphologische  Fór  mén  und  ihren  strati- 
graphischen  Aufhau  charakterisiert  werden.  Wenn  alsó  auf  pleisto- 
zanem  Gebiet  die  Morphologie  und  Stratigraphie  Faltungen  bedingt , 
so  müssen  die  Einfallwinkel,  seien  sie  auch  noch  so  gering,  ebenfalls 
auf  das  Vorhandensein  dieser  Faltungen  hinweisen  und  umgekehrt. 


19 


292 


FR.  V.  PÁVAI  VÁJNÁ. 


Nun  raöchte  ich  noch  auf  die  Beziehungen  zwischen  den  geophysischen 
Messungen  und  den  geologisch  bestimmten  Faltungen  unserer  von 
pleistozánen  Bildungen  überdeckten  Gebiete  zu  sprechen  kommen.  Diese 
Messungen  gestatten  namlich  auch  auf  flachen  Terrain  eine  Orientierung 
über  die  Yerteilung  dér  spezifisch  mehr-weniger  schweren  Gesteine  in 
dér  Tiefe.  Wo  sich  Gesteine  grösserer  Dichte  anhaufen,  wo  sie  dér 
Oberfláche  naher  lagem,  dórt  werden  geophysische  Maxima  gemessen. 
Zwischen  diesen  befinden  sich  geophysische  Minima,  ausgenommen  den 
Fali,  dass  sich  in  dér  Tiefe  grössere  Massen  eines  Gesteins  kleinerer 
Dichte  anhaufen.  Wenn  sich  alsó  zwischen  den  emporgewölbten,  jün- 
geren  (nicht  dichten,  alsó  spezifisch  leichteren)  Sedimenten  z.  B.  Stein- 
salz  befindet,  wird  hier  ein  Minimum  entstehen.  Deshalb  sind  auf  dér 
geophysischen  Karte  Siebenbürgens  die  Steinsalz  bergenden  Brachianti- 
klinalen  durch  Minima  bezeichnet.  Unter  normalen  V erhaltnissen  aber 
entsprechen  den  Brachiantiklinalen  Maxima,  den  Synklinalen  dagegen 
Minima.  lm  ungarisch-kroatischen  Becken  führt  den  ganz  östlichen  Teil 
ausgenommen  die  mediterráné  Salzformation  nur  salziges  Wasser  und 
keine  grösseren  Salzstöcke,  ahnlich  wie  im  Wiener,  österreichisch- 
bayrischen  oder  im  südfranzösischen  Becken , weshalb  hier  geophysisch 
normale  Verhaltnisse  bestehen. 

Es  ist  nun  leichtverstandlich,  dass  die  Langsachsen  dér  nachein- 
ander  folgenden  Maxima  und  Minima  Antiklinalen  bzw.  Synklinalen 
oder  eigentlich  dérén  parallelen  Verlauf  darstellen  können,  weshalb  ein 
Vergleich  dér  geophysischen  und  geologischen  Aufnahmen  sehr  wün- 
schenswert  erscheint.  Leider  aber  sind  wir  noch  weit  davon  entfernt 
eine  zusammenhangende  geophysische  Karte  des  Grossen  Ungarischen 
Alföld,  wo  bisher  die  meissten  geophysischen  Messungen  vorgenommen 
wurden,  zu  entwerfen,  weshalb  vorláufig  nur  vereinzelte  Gebiete  zűr  Ver- 
gleichung  herangezogen  werden  können. 

Das  Grosse  Ungarische  Alföld  ist  ebenfalls  ein  sich  faltendes  Ge- 
biet,  da  es  ja  schon  wegen  seiner  Lage  kein  anderes  sein  kann,  es 
bildet  ja  einen  or&anisch  zusammenhangenden  Teil  des  jenseits  dér 
Donau  und  in  Kroatien  sich  ausbreitenden  gefalteten  Tertiarbeckens. 
Wo  am  Rande  des  Alföld  die  tertiaren  Schichten  noch  zu  Tagé  treten 
(in  dér  Umgebung  von  Budapest,  im  Komitat  Szilágy),  konnte  ich  die 
Faltung  tatsachlich  feststellen.  In  dér  Richtung  Ecsér — Pécel — Isa- 
szeg — Valkó  fand  ich  eine  Antikl inaié  pannonischer  Bildungen  mit  zwei 
ziemüch  grossen  Wölbungen,  die  Synklinale  kann  auf  dér  N-W-lichen 
Seite  noch  in  den  tertiaren  Schichten  verfolgt  werden.  Weiter  südlich 
fand  ich  auf  pleistozanem  Gebiet  zwei  Faltungen.  Die  südlichste  dér 
bisher  konstatierten  Antiklinalen  liegt  in  dér  Richtung  Pilis — Tápió- 
szentmárton.  Verlangern  wir  dérén  SW-liche  Richtung  über  Sári — Döm- 


t) bér  die  jüngsten  tektonischen  bewegungen  dér  erdrinde. 


293 


söd  hinweg,  so  gelangen  wir  zum  südlichen  Teil  dér  Insel  Csepel.  Zwi- 
schen  Dömsöd  und  Sári  wurde  aber  geophysisch  ein  lángliches  Maxi- 
mum festgestellt,  dessen  Lángsrichtung  gerade  in  die  erwahnte  Anti- 
klinale  hineinzieht.  Bis  zűr  Gegend  von  Kecskemét  sind  die  Lüngsachsen 
dér  Maxima  überhaupt  mit  den  Richtungen  dér  Antiklinalen  parallel 
Die  unregelmássigen,  hie  und  da  verzweigten  Minima  rangieren  sich 
ganz  in  derselben  Weise  zwischen  die  Maxima  ein,  wie  überhaupt  die 
Műiden  zwischen  Emporwölbungen.  Leider  habén  in  dieser  Gegend  die 
geophysischen  und  geologischen  Forschungen  noch  nicht  dasselbe  Ge- 
biet  erreicht. 

Doch  besitzen  wir  ein  gemeinschaftlich  untersuchtes  Terrain  in 
dér  östlichen  Ecke  des  jetzigen  Ungarns,  namlich  in  dér  Gegend  dér 
Szamos — Tisza , östlich  dér  Nyir-Ebene  und  des  Ecseder  Moors.  Bei 
den  benachbarten,  schon  ausser  den  Trianon’schen  Grenzen  liegenden 
Gemeinden  Huszt,  Menetien  falu,  Turterebes  und  weiter  bei  Turvékonya- 
fürdő  wurden  im  Tertiar  SO — NW-liche  Faltungen  ermittelt,  die  öl-, 
Gas-  und  Salzwasserspuren  führen.  Parallel  dieser  Faltungen  konsta- 
tierten  wir  innerhalb  dér  gegenwártigen  Grenzen  drei  Antiklinalen  und 
zwei  Synklinalen.  Die  Oberflache  wird  hier  von  pleistozanen  Schichten 
gebildet,  die  sich  auch  stratigraphisch  gliedem  lassen,  weshalb  die 
Brachiantikl inaién  nicht  nur  durch  die  Lage  dér  Schichten,  sondern  auch 
stratigraphisch  und  morphologisch  fixiert  werden  konnten.  Hier  finden 
wir  nun  an  den  Stellen  antiklinaler  Züge  geophysische  Minima  (Ricse — 
Kölese ),  icahrend  den  Synklinalen  Maxima  entsprechen  (Kisnamény — 
Gulács).  In  dieser  Gegend  liegen  alsó  die  Verhaltnisse  umgekehrt,  wie 
in  dér  Umgebung  von  Budapest,  wo  die  geophysischen  Maxima  Anti- 
klinalen bezeichnen.  Dieser  scheinbare  Widerspruch  wird  dadurch  auf- 
gehoben,  dass  — wie  bereits  erwahnt  — im  östlichen  Teile  des  Alföld 
ein  mit  dér  Siebenbürgischen  Salzformation  identisches,  salzführendes 
Mediterrán  vorhanden  ist.  Dies  wird  durch  die  vielen  Salzquellen  und 
die  Salzstöcke  von  Sóvár  und  dem  Máramaroser  Komitat  bestatigt 
Westlich  dér  Nyir-Ebene  führen  diese  Schichten  schon  keine  Salzstöcke 
mehr.  Die  Tiefbohrungen  und  die  geologischen  Aufnahmen  bei  Hajdú- 
szoboszló ergaben  an  dér  Stelle  des  Maximums  bereits  eine  Wölbung, 
wahrend  das  Hortobágver  Minimum  auf  Grund  dér  Tiefbohrung  eine 
synklinale  Vertiefung  darstellt.  Die  hier  zwischen  dem  salzstock- 
führenden  und  nur  salzwasserführenden  Mediterrán  beobachtete  Grenz- 
linie  scheint  derjenigen  zu  entsprechen,  die  zwischen  dem  Eozan  von 
östlichem  und  westlichem  Typus  gezogen  werden  kann. 

Nach  den  angeführten,  verschiedenartigen  Beweisen  kann  es  nicht 
mehr  zweifelhaft  sein,  dass  alsó  das  ganze  ungarisch-kroatische  Becken 
— ein  Teil  einer  sich  emporfaltenden  Geosynklinale  — ebenfalls  all- 


294 


FR.  V.  PÁVAI  VÁJNÁ. 


géméin  gefaltet  wurde  und  dieser  Faltungsprozess  in  den  terticiren  und 
auch  pleistozanen  Ablagerungen  nachzuweisen  ist,  alsó  auch  bis  heute 
fortdauert. 

Derartige  tektonische  Bewegungen  sind  ja  auch  in  anderen  Becken 
von  ahnlichem  Bau  bekannt. 

Dér  nördliche  Teil  des  Bottnischen  Meerbusens  hat  sich  in  100 
Jahren  um  1*6  m,  dér  südliche  bei  dér  Insel  AUan  um  1 m gehoben.  Die 
benachbarten  Gebiete  aber  sinken,  wie  mán  dies  beim  Emporwölben 
alterer  Geosynlclinalen  feststellen  kann.  Gerade  dér  durch  das  Sinken 
altér  Gebirge  entstehende  Druck  führt  ja  zűr  Aufwölbung  und  Faltung 
dér  emporgehobenen  Geosynkbnalen  und  ihrer  Teile.  Die  nach  dér 
pleistozanen  Vereisung  eingetretenen  Hebungen  und  Senkungen  dér 
Umgebung  des  Bottnischen  Meeres  wurden  auch  palaontologisch  durch 
die  Niveaus  von  Yoldia  arctica , Annjlus  lacustris  und  Litorina  litorea, 
sowie  durch  prahistorische  Funde  bekraftigt.6 

Die  Hebungen  bzw.  Senkungen  am  östlichen  Ufer  dér  Skandi- 
navischen  Halbinsel,  in  Holland  und  dér  Bretagne  dürften  als  allge 
meinen  bekannt  gelten.  Die  Stádte  Istad,  Malmö,  Telleborg  sinken 
augenscheinlich;  seit  den  Beobachtungen  Linné’s  ging  hier  ein  30  m 
breiter  Uferstrich  verloren.  Weiter  nördlich  dagegen  sind  die  südschwe- 
dischen  Seen  ebenso  im  Emporheben  begriffen,  wie  NO-lich  dér  Bottnische 
Búsén.  Es  sind  alsó  zwischen  sinkenden  Gebieten  auch  andersico  sich 
gegenwartig  hebende  und  warscheinlich  auch  sich  faltende  Becken  zu 
finden. 

Dass  derartige  Hebungen  mit  Faltungen  Hand  in  Hand  gehen,  kann. 
in  Sedimentationsgebieten,  wie  z.  B.  die  Po-Ebene  eine  ist,  beobachtet 
werden.  Letztere  ist  als  die  Fortsetzung  des  adriatischen  Beckens  samt 
dér  tertiár-pleistozánen  Beckenausfüllung  im  Emporheben  und  Falten- 
bildung  begriffen.  Solche  Faltungen  sind  am  Rande  dér  Ebene  bekamitr 
in  dér  Umgebung  von  Bologna  konnte  ich  sie  seibst  sehen.  An  dér  Süd- 
seite  des  variscischen  Kernes  dér  Alpen  sind  die  Sedimente  aller  For- 
mationen  von  dér  Trias  an  bis  zum  Pleistozan  hinauf  vertreten,  wir 
habén  es  hier  alsó  mit  einem  sich  fortwahrend  hebenden  Teil  einer  Geo- 
synklinale  zu  tun.  Dér  westliche  Teil  dér  Alpen  schwenkt  aber  beim 
Golf  von  Genua  nach  Osten  ab  und  die  kristallinen  Massen  treten 
bei  Genua  auch  noch  heute  zu  Tagé.  In  ihrer  Fortsetzung,  den  Apenninen 
aber  sind  hie  und  da  hochstens  pcrmische  und  triadische  Bildungen  auf- 
geschlossen;  ein  Beweis,  dass  dieser  SW-liche  Rand  dér  Geosynklinale 
viel  tiefer  gesunken  ist,  als  dér  nördliche.  Diescs  Sinken  verursachte 
die  monumentalen,  südwarts  überkippten  Emporfaltungen  des  alpinen 


* Hili.ebrand  Bella:  Az  őskor  embere  és  kultúrája  (ungarisch)  Budapest,  1921. 


('BF.R  DIE  JONGSTEN  TEKTONISCHEN  BEWEGUNGEN  DÉR  ERDRINDE. 


29'j 


Mesosoicums  und  Faleogens.  Z war  könnte  dessen  Ursache  nach  den 
Analogien  unseres  heimischen  Gebietes  (Kristallines  Gebirge  von  Pécs— 
Mórágy  oder  Polgárdi — langs  des  Balaton)  auch  auf  ein  in  dér  Po- 
Ebene  gelegenes,  spáter  versunkenes,  altos  Gebirge  zurückgefiihrt 
werden. 

Zwischen  Torino  und  dóm  Garda-See  földen  die  eozán-oligozánen 
Ablagerungon,  das  Miozan  bositzt  oino  sehr  geringe  Máchtigkeit  und 
pliozánc  Sodimente  sind  nur  im  Osten  und  Westen  bckannt.  Nach  dér 
geologischen  Karte  Italiens  zu  schliessen  sollte  alsó  gegenwartig  diesos 
Randgobiet  ein  sinkendes  sein,  worin  ich  die  Ursache  zűr  Fáltung  dér 
Po-Ebene  zu  eutdecken  glaube.  Dér  Grund  zűr  Umbildung  einiger 
Alpentáler  zu  fjordánlichen,  tiefen  Seen  (Garda-See,  Lago  di  Como , 
'Lago  di  Maggiore)  könnte  ebenfalls  in  einer  Querfaltung  dicsér  Táler 
gesucht  werden.  Unter  dér  verhaltnismassig  dünnen  Moránenschichte 
sind  ja  in  dem  Walle  dieser  Seen  auf  den  geologischen  Karton  áltere 
Bildungen  angegeben. 

Vielleicht  könnte  das  Entstehen  dér  nordalpinen  Seen  auch  mit 
dér  Emporwölbung  des  österreichisch-bayrischen  Randgebietes  und  dér 
sinkenden  Tendenz  des  Gebirges  in  Zusamnienhang  gebracht  werden. 

Schliesslich  möchte  ich  nochinals  auf  das  Grosse  IJngurische  Alföld 
zurückkommen.  Das  Ung.  Ackerbauministerium  hat  die  langs  dér  Theiss- 
Tisza  1.  J.  1890  festgestellten  Fixpunkte  letzterer  Zeit  (1914,  1921) 
neu  vermessen  lassen,  da  aus  den  Überschwemmungen  auf  Niveau- 
schwankungen  geschlossen  werden  könnte.  Aus  den  mir  zuvorkommend 
überlassenen  Daten  folgt,  dass  an  dér  Tisza  (innerhalb  dér  gegenwár- 
tigen  Landesgrenze)  an  18  Stellen  eine  Bodenhebung  stattgefundcn 
hat,  und  zwar  bei  Tiszabecs,  Mezővári,  Halábor,  Tiszakerecsény,  őr- 
ladány.  Benk,  Mogyorós,  Komoró,  Tímár,  Kardos,  Sajókesznycte,  Tisza- 
keszi,  Tiszahábolna,  Tiszapiispöki,  Szolnok,  Tiszavezsény.  Ujkécske. 
Tiszaknrt,  'Csongrád,  Szentes.  Zwischen  diesen  Orten  wurden  Senkun- 
gen  festgestellt.  Dagegen  könnte  nur  an  verhaltnismassig  wenigen  Stel- 
len keine  Niveauánderung  wahrgenommen  werden. 

Ahnliche  Beobachtungen  wurden  auch  am  nördlichen  Fusse  dér 
Alpen  gemacht,  wo  sich  durch  eine  neue  Nivellierung  dér  Fixpunkte 
nicht  nur  binnen  verhaltnismassig  kurzer  Zeit  erfolgte  vertikale, 
sondern  auch  horizontale  Verschiebungen  beobachten  li essen.7 

Die  grösste  Niveauhebung  langs  dér  Tisza  wurde  bei  Szentes 
konstatiert:  4-  103  und  4-  85  mm.  Bei  Üjkécske  ergibt  die  Differenz 
4-  40  und  4~  38  mm,  bei  Szolnok  4“  33  mm.  Die  tiefste  Senkung  ist  bei 

7 M.  Schmidt  : Erdkrustbewegungen  in  Oberbayerischen  Alpenvorland.  Ergiin- 
zungsmessungen  z.  bavr.  Prazisionsnivellrment.  Heft  2,  No.  6.  (Veröff.  bayr.  Komm. 
f.  d.  intőm.  Erdmeseung.  München,  1919.) 


296 


FR.  V.  PÁVAI  VÁJNÁ. 


Tiszaszöllös  wahrgenommen  worden:  — 222  mm.  An  mehreren  Stellen 
wurden  noch  Differenzen  bis  über  100  mm  festgestellt  (z.  B.  ober 
Szajól  — 101  mm).  Die  Senkungen  und  Hebungen  wechseln  langs  des 
Ufers  ziemlicli  regelmassig. 

Die  Antiklinale  von  Ricse — Tákos  kreuzt  den  Tisza-Fluss  bei 
Halábor.  Da  hier  eine  Niveauhebung  konstatiert  wurde,  schien  dér 
Gedanke,  dass  die  Fixpunkthebungen  in  den  Achsen  dér  Antiklinalen 
liegen  dürften,  sehr  naheliegend.  Wir  untersuchten  alsó  die  Umgebung 
von  Szolnok  und  Szentes  und  waren  garnieht  überrascht,  an  den  Stellen 
dieser  relatív  grossen  Niveauhebung en  Antiklinalen  vorzufinden.  Bei 
Szolnok  sind  die  pleistozanen  Ablagerungen  ziemlich  deutlich  ge- 
schichtet.  Auf  dér  Wölbung  kommen  au  eh  die  unter  dem  Löss  liegenden, 
álteren  Bildungen  zum  Yorschein,  die  (warscheinlich  doppelte)  Faltung 
kann  dadurch  auch  stratigraphisch  bestatigt  werden.  In  dér  Gegend 
dér  101  mm  Senkung,  zwischen  Tiszapüspöki  und  Szajól  ist  in  dér 
durch  eine  jüngere,  humose  Tonbank  charakterisierten  Schichtenreihe 
die  Synklinale  gut  zu  beobachten.  SW-lich  von  Tengői — Felső  tanya 
kommen  unter  dieser  Schichtenreihe  noch  erst  geschichteter,  dann  un- 
geschichteter  Löss,  nachher  eine  sandige  Schichtenfolge  und  noch  tiefer 
ein  Limonit-Konkretionen  führender,  grauer  Tón  zum  Vorschein.  Weiter 
SW-lich,  dér  Eisenbahnbrücke  von  Szolnok  zu  verschwindet  dieser 
Schichtenkomplex  mit  ziemlich  starkem  Einfallen  ganz  unter  dem 
Wasserniveau.  Hier  betragt  die  Niveausenkung  18  mm.  Zwischen  dér 
Brücke  und  dér  Stadt  Szolnok  liegen  im  regulierten  Flussbetteinschnitt. 
die  álteren,  pleistozanen  Schichten  wieder  an  dér  Oberfláche  (Hebung 
33  mm),  um  von  dem  östlichen  Ende  dér  Stadt  an,  wo  eine  Senkung 
festgestellt  wurde,  unter  den  jüngeren  Schichten  unterzutauchen. 
Das  Einfallen  und  Streichen  deutet  auf  eine  NW — SO-liche  Falten- 
richtung  hin. 

Um  eine  Andeutung  des  Alters  dér  ,,jungu  genannten  Schichten  zu 
gébén,  will  ich  erwáhnen,  dass  aus  dér  ober  dem  Löss  liegenden,  humosen 
Schichtenreihe  schon  zahlreihe,  práhistorische  Funde  bekannt  geworden 
sind  (Feuerherde,  primitive  Gefásse,  Knochen).  Wenn  alsó  seit  dér 
Ablagerung  alljáhrlich  nur  Bodenschwankungen  von  1 mm  erfolgten, 
so  ergeben  sich  schon  Niveaudifferenzen  einiger  Meter,  gerade  genug, 
um  Einfallwinkel  von  2 — 3°  zu  verursachen. 

Bei  Szentes  konnten  wir  die  Faltung  dieser  „jungenu  Schichten 
gleichfalls  an  solchen  Stellen  feststellen,  wo  eine  Hebung  dér  Fixpunkte 
stattgefunden  hat.  Die  Vermessung  dér  Niveauschwankungen  hesitzt 
auf  diesem  Gebiet  eine  hohe  geologische  Bedeutung. 

Die  Donau  und  ihre  Nebenflilsse  werden  von  Uferterrassen  be- 
gleitet,  von  einer  Senkung  kann  alsó  in  diesem  Gebiet  nicht  gesprochen 


ÜBER  DIE  JÜNGSTEN  TEKTONISCHEN  BEWEGUNGEN  DÉR  ERDRINDE. 


297 


ír  érdén.  Überdies  baut  die  Donau  ein  Delta  und  senkt  sich  ihre  Erosions- 
basis  nicht.  Die  Tisza  und  ihre  Nebengewüsser  schwemmen  nur  in  den 
Synklinalmulden  auf,  wo  aber  die  Antiklinalen  gekreuzt  werden,  ist 
bereits  ein  Einschneiden  wahrzunehmen.  Das  sich  emporfaltende 
fírosse  Alföld  ist  in  Hebung  begriffen,  eine  allgemeine  Senkung  dieses 
Gebietes  kaim  durchaus  nicht  in  Rede  kommen. 

Nach  dem  gesagten  dürfen  wir  alsó  nicht  nur  von  Erdkrustenbewe- 
gungen  dér  geologischen  Vergangenheit  sprechen,  — sondern  wir  dürfen 
auf  Grund  genauer  Beobachtungen  und  Messungen  auch  feststellen, 
dass  die  ehedem  Faltungen,  Risse  und  Brüche  erzwingenden  Krafte  mit 
unendlicher  Langsamkeit  und  Bestöndigkeit  auch  noch  heute  fort- 
n irkend  sindt. 

Dér  Aufbau  des  ungarisch-kroatischen  Beckens  wird  nicht  durch 
Brüche,  sondern  durch  Faltungen  charakterisiert.  Aus  den  Erdbeben- 
erscheinungen,  den  Niveauschwankungen  vermessener  Fixpunkte  und 
morphologischen  Beobachtungen  muss  auf  noch  heute  andauernde,  tek- 
tonische  Bewegungen  dieses  Gebietes  geschlossen  werden.  Diese  bringen 
Hebungen  und  Senkungen  mit  sich,  welche  zu  Faltungen  und  Rissen 
führen.  Wie  wir  sahen,  können  diese  Vorgange  bei  günstiger  Schichten- 
ausbildung  durch  das  Einfallen,  durch  die  stratigraphischen  Schichten- 
folge,  durch  morphologische  Formen  und  Niveauschwankungen  schon  iv 
den  pleistozanen  und  noch  auffallender  in  neogenen  Schichten  sicher 
festgestellt  werden. 

Die  neogenen  Sedimente  treten  an  den  Beckenröndern  mit  den  in 
tihnlicher  Richtung,  doch  meist  intensiver  gefalteten  paleogenen  und 
mesosoischen  Beckenawsfüllungen  in  Berührung.  wie  dies  in  den  nörd- 
lichen  und  südlichen  Geosynklinalen  dér  Alpen  und  Kárpátén,  in  Sieben- 
bíirgen  oder  im  ungarisch-kroatischen  und  österreichisch-bayerischen 
Becken  zu  beobachten  ist.  Dies  bedeutet  aber  ein  Wandern,  eine  Ver- 
legung  dér  Gebirgsbildung:  Auf  den  Resten  dér  sich  emporwölbenden. 
mesosoischen  Geosynklinale  werden  die  tertiaren  Geosynklinalen  immer 
enger  und  immer  mehr  ausgefüllt,  sie  befinden  sich  in  fortwöhrender 
Emporwölbung  und  Hebung.  Diese  Vorgange  sind  auch  in  den  grosse 
Gebiete  bedeckenden,  leztentstandenen  pleistozanen  Bildungen  zu  ver- 
folgen.  es  können  alsó  auch  diese  Schichten  in  tektonische  Untersuchun- 
gen  miteinbezogen  werden,  was  bis  jetzt  undurchführbar  schien , Die 
mitgeteilten  Ergebnisse  beweisen  unzweifelhaft,  dass  die  Untersuchung 
des  tektonischen  Aufbaues  flacher.  durch  machtige  pleistozane  Schich- 
ten bedeckter  Becken  gut  möglich  ist,  wodurch  sich  auf  diesen  riesen- 
grossen  Gebieten  ein  gewaltiges  Féld  für  die  geologische  Erschürfung 
von  in  dér  Tiefe  liegenden  Mineralstoffen.  in  erster  Reihe  Erdgas  und 
Erdöhl,  eröffnet. 


298 


J.  SIMKÓ. 


DATEN  ZŰR  BODENKUNDE  DES  TOKAJER-BERGES 
(KOPASZ)  UND  SEINER  UMGEBUNG. 

— Mit  Fig.  3 — 8.  — 

Von  J.  Simkó.* 

T.  Allgemeine  Beschreibung  des  G elán  des.  Dér  Tokajer-Berg  ist 
(lei*  südlichste  Punkt  des  Eperjes-Tokajer  Eruptivzuges,  dér  zűr  medi- 
terránéi* Zeit  entstanden  ist,  Die  máchtige  Masse  des  Tokajer-Berges 
erhebt  sich  isoliert  aus  seiner  Umgebung.  Dér  höchste  Punkt:  Kopasz 
ist  516  m.  hoch.  Die  bedeutend  niedrigeren  Hügelformen  dér  Umgebung 
stehen  mit  diesem  Hauptrumpfgebirge  in  unmittelbarem  Zusammen- 
hangé,  und  zwar:  Bajusz,  Királygát,  Kereszthegy,  Lencsés.  Vöm 
Kopasz  laufen  radiale  Táléi*  hinab,  námlich:  Lencsés,  Murát,  Szil,  Czeke, 
Mester,  Remete,  Rákóczi,  Csorgóköz  und  Hideg-Oldal.  Das  Aranyos- 
Tal  aber  ist  eigentlich  ein  Talbecken. 

Dér  Berg  besteht  hauptsáchlich  aus  Pyroxenandesit-Gesteinen, 
welche  nach  N.  und  N.-W.  in  Rhyolith-Gesteine  iibergehen.  Diese  vul- 
kanischen  Gesteine  werden  von  Löss  bedeckt,  dér  zu  Füssen  des  Berges 
selbst  2 — 40  m.  máchtige  Anháufungen  bildet.  An  den  oberen  Fiánkén 
des  Berges  dagegen  wird  seine  Decke  immer  dünner.  (Fig.  3.) 

Von  Bodrogkeresztúr  bis  Tárcái  wird  derselbe  vöm  alluvialen 
Inundationsgebiet  dér  Tisza  (Theiss)  umgeben,  an  das  sich  hierauf  das 
diluviale  Plateau  dér  Nyirség  (Fig.  4.)  anschliesst. 

Von  agrogeologischem  Standpunkte  ist  es  sehr  wichtig,  dass  Felső- 
berek und  die  vöm  Tokajer-Berge  südlich  gelegenen  Teile  des  Inunda- 
t.ionsgebietes  höher  liegen,  als  die  übrigen  Alluvionen.  Die  Fiánkén  des 
Tokajer-Berges  sind  nach  meiner  mit  dem  Abdachungsmessinstrument 
ausgeführten  Messungen  12 — 30grádige  Gehánge,  weshalb  hier  die 
Bődén  nicht  genügend  durchnásst  werden.  Deswegen  findet,  mán  hier 
nur  ausnahmsweise  Tonböden. 

II.  Abstaniniung  dei*  Bodenarten  und  ilire  mechanische 

Analyse.1 

In  dér  Umgebung  von  Tokaj  habé  ich  7 Bodenarten  festgestelit : 
Schwommboden,  Flugsand,  Löss,  Lehmboden,  Wiesen-Tonboden,  Löss- 
lehm,  Roter-Tonboden. 

Die  auf  dem  Berge  vorhandenen  Löss-,  Lösslehm-,  sowie  die  Lehm- 
böden  sind  nicht  aus  dem  vulkán ischen  Gestein  entstanden,  weshalb 
die  vulkanischen  Gesteine  auch  nicht  dem  „C“  Niveau  (Muttergestein) 
dicsei*  Bődén  entsprechen.  Ob  die  auf  dem  Berge  vorhandenen  rőten 

* Vorgotragen  in  drr  Facheitzung  dór  Ung.  Geol.  Gesellsch.  ain  23.  A pril  192fi. 

1 Siehe  diesbczüglich  die  I.  Tabelle  S.  30(>. 


DATEN  Zl’R  BODENKUNDE  DES  TOKAJER-BERGES  (KOPASZ)  LSW. 


299 


Fig.  3.  Lösswand  im  Wasserrisse  des  Aranyos-Tales. 
Aufnahme  des  Verfassers. 


Tonböden  vöm  Löss  oder  von  den  Andesiten  abstammen,  kann  nur  durch 
chemische  Analysen  festgestellt  werden.  Die  schwarzen  und  braunen 
lA'hmböden  des  Berges  aber  sind  aus  Löss  entstanden. 


Fig.  4.  lnundationsgebiet  vöm  Felsőberek  und  pleistozánes  Plateau  von  Rakamaz. 
Aufnahme  des  Verfassers. 


300 


J.  SIMKÓ. 


Dér  Inundationsboden  ist  durch  die  Tisza  (Theiss)  aufgeschwemmt 
worden.  Die  übrigen  alluvialen  Bődén  des  Schwemmgebietes  sind  aus 
Löss,  aus  Anschwemmungen  und  aus  diluvialem  Flugsand  gebildet 
worden. 


Fig.  5. 

Bodensprünge  im  Inundationsschlamme  des  Tisza- (Theiss-)  Bette6. 

Aufnahme  des  Verfassers. 

Die  mechanische  Analyse  einiger  auf  dér  I.  Tabelle  dargestelltem 
Bodenarten  habé  ich  im  Agrogeologischen  Laboratórium  des  Dozenten 
an  dér  Polyteehnischen  Hochschule,  Dr.  Róbert  Ballenegger  aus- 
geführt,,  undzwar  in  dér  Weise,  wie  er  es  in  seiner  diesbezüglichen  Arbeit. 
vorschreibt.  (Über  die  Ergebnisse  dér  mechanischen  Bodenanalyse  unga- 
rischer  Bodentypen.  Bericht  dér  Ung.  G-eol.  Anstalt,  1915.) 

Den  Schwemmboden  charakterisiert,  dass  hier  solche  Körnchen, 
dérén  Durchmesser  kleiner  ist  als  (B002  mm,  fehlen.  Dass  dér  niedriger 


DATEN  ZŰR  BODENKUNDE  DES  TOK AJER-BERGES  (KOPASZ)  USW. 


301 


gelegene  Schwemmboden  des  Tisza-Beckens  schon  tonhaltig  ist,  das 
erkennt  mán  schon  auch  an  den  Bodenrissen  dér  Fig.  5. 

Dér  Flugsand,  wie  P.  Treitz  es  in  seinem  Werke  (Sandunter- 
suchungen.  Bericht  dér  Geol.  Anstalt,  1916.)  schreibt,  unterscheidet 
sich  von  aus  Wasser  abgesetzten  Schwemmboden  dadurch,  dass  er  kein 
Glimmer  enthált.  lm  Flugsande  vöm  Szög  ist  nur  in  dér  1-ten  Fraction 
kein  Glimmer.  Dieser  Umstand  wie  auch  sein  Tongehalt  beweisen,  dass 
es  hier  auf  dem  Schwemmgebiet  kein  echter  Flugsand  ist.  Unter  dem 
300-fach  vergrössernden  Mikroskop  sind  die  Konturlinien  dér  Kömchen 
rund,  w&hrend  die  Konturlinien  dér  Schwemmbodenkörnchen  zackig  sind. 

Dér  Löss  hat  in  dér  Umgebung  von  Tokaj  grosse  agrogeologische 
und  geographische  Bedeutung.  Die  charakteristischen  Bestandtheile  des 
typischen  Lösses  sind  feiner  Sand  und  Steinmehl.  Die  Summe  dieser 
2 Fractionen  betragt  98'5%.  Die  Quantitát  dieser  2 Fractioncn  ist  cha- 
rakteristisch  und  bezeichnend  auch  für  den  aus  Löss  gebildeten  Löss- 
lehm  und  geschichteten  Löss. 

Das  Ergebniss  meiner  Untersuchungen  stimmt  mit  den  Lössunter- 
suchungen  Ramann’s,  Sachse’s  Wahnschaffe’s,  Jentzsch’s  nicht 
überein.  Dies  beweist  alsó,  dass  dér  aus  Gletscherschlamm  gebildete 
nordeuropáische  Löss  eine  andere  mechanische  Structur  besitzt  als  dér 
vöm  Tokajer-Berge. 

Die  im  Toka  jer  diluvialen  Steppen-Löss  vorhandenen  Wurzelröhr- 
chen  sind  so  eng,  dass  mán  sie  mit  blossen  Augen  nicht  bemerkt, 
und  nur  durch  die  Schlemmanalyse  kommen  sie  auf  dem  Drahtsiebe 
zum  Vorschein,  im  Verbande  mit  dér  1-ten  Fraction.  U.  d.  Mikr.  habé 
ich  bemerkt,  dass  die  Körnchen  des  Lösses  vorwiegend  eckig  sind  und 
gut  ausgebildete  Kantén  besitzen.  Es  kommen  darunter  sehr  háufig 
Keil-,  Viereck-  und  Parallelogrammformen  vor.  Im  Löss  habé  ich  auch 
viel  Glimmer  gefunden. 

In  Lössablagerungen  habé  ich  weiters  die  folgenden  Schnecken- 
arten  gefunden: 

Am  S.-O.  Abhang  des  Tokajer-Berges  in  dér  Lösswand  Fruticicola 
(Helix)  hispida  Lin.,  Buliminus  tridens,  Clausilia  (Pirostoma)  pumila 
C.  Pfr.,  Chondrula  Buliminus  tridens  Müll.,  Eulota  fruticum  Müll. 
An  dér  Oberflache  dér  Lössablagerung  dagegen  und  neben  Wasserissen 
Cepea  vindobonensis  Fér.  juv.,  Euomphalia  strigella  Drap.  Bei  Nagy- 
falu (II.  Tabelle,  Bodenprofil)  Succinea  oblonga,  bei  Tiszaeszlár  (II. 
Tabelle,  Bodenprofil)  Pupa  muscorum. 

Richthofen’s  Theorie,  dass  dér  Löss  aolischen  Ursprungs  ist,  hat 
die  wissenschaftliche  Welt  nicht  einstimmig  angenommen  (Wahn- 
schaffe,  G.  Merzbacher,  W.  A.  Obrutschew,  Armaschewsky, 
A.  D.  Pawlow),  namentlich  diejenige  Forscher,  die  ihn  in  den  Polar- 


302 


J.  SIMKÚ. 


gebieten  studierten,  nicht.  Ich  selbst  kann  für  den  aolischen  Ursprung 
des  Lösses  folgenden  Beweis  liefern. 

Da  dér  Staubfall  von  den  asiatischen  und  afrikanischen  Wüsten 
kommend  vöm  Janner  bis  Ende  Marz  am  stárksten  ist,2  habé  ich  am 


Punkte  dér  Iiodenprofile.  Punkte,  an  denen  mecbanische 

Rodenanalysen  ausgeführt  wurdeu. 
Fig.  6.  Bodenkarte  auf  Grund  dér  natürlichen  Klassifikation. 


Zeichm(rklirun|. 

I.  Bődén  mit  Profilaufnahmen:  1.  Sckwarzer  Steppeboden.  — 2.  Dunkelbrauner  Steppe- 
boden  (Tschernosjom).  - 3.  Licht,  graubrauner  (Übergangs-)  Steppeboden.  4.  Wiesen- 
ton.  — 5.  Roter  Tón.  Reliktboden. 

II.  fíodenschichte  des  rinstigen  fíodcnprofils:  6.  Lössboden,  — 7.  Angeschweinniter  Löss.  — 
8.  Inundationsboden. 

b-ien  Maiz  1922  am  südlichen  Abhange  des  Tokajer-Berges  von  einem 
Quadratmeter  Bodens  Schnee  gesanunelt,  um  die  chemische  Zusammen- 

3 P.  Treitz:  Agrogcologische  Arbeiten  aus  dein  Jahre  1914.  Bericht  dér  Geol. 
.Anatalt,  1914. 


HATÉN  ZŰR  BODENKUNDE  DES  TOKAJ ER-BERGES  (KOPASZ)  USW. 


303 


zetzung  und  die  Menge  des  aus  dér  Luft  fallenden  Staubét?  bestimmen 
zu  können.  Dieser  Punkt  liegt  cca  200  M.  hoch,  fern  von  dér  Eisen- 
bahnlinie,  damit  dér  Russ  dér  Lokomotive  síeli  nicht  zum  Staubé 
rnische.  Am  selben  Tagé  nachmittags  habé  ich  auch  in  dér  llmgebung 
Nyíregyháza  ein  Schneemuster  eingesammelt. 

Dér  mineralische  Rückstand  des  Nyiregyházaer  Musters  hat 
0*3681  gr.  gewogen.  Soviel  Staub  ist  alsó  in  einem  Monat  auf  eine 
Quadratmeter  Fláche  gefallen  (da  vöm  letzten  Schneefall  bis  zum 
Sammeltag  4 Wochen  vergangen  sind).  Wenn  dér  Staubfall  alsó  in 
jedem  Monat  des  Jahres  so  ausgiebig  ware,  dann  würde  dies  auf  eine 
Hektár  Fliiche  bezogen  im  Jalire  45*372  kg.  ausmachen. 

Das  Gewicht  des  bei  100  C°  getrockneten  mineralischen  Rüekstan- 
des  von  Toka]  betragt  viel  mehr,  als  das  vöm  Nyiregyházaer,  námlich 
4*0430  gr.  (An  demselben  Tagé  gesammelte  Schneemuster!)  Dér  mine- 
ralische Rückstand  von  Löss  bei  Nyíregyháza  maciit  alsó  in  einem 
Ja.hr  auf  Hektar-Fláche  485*160  kg.  aus;  alsó  ungefahr  10-mal  soviel 
wie  am  Tokajer-Berg.  Die  Grösse  dieses  Rüekstandes  ist  natürlich 
nicht  jedes  Jahr  gleich.  Es  sind  nicht  eben  die  hier  angegebene  Zahlen 
wichtig,  sondern  die  betráchtliche  Grösse  des  Rüekstandes  und  dér 
grosse  Unterschied  zwischen  dem  Berghange  von  Tokaj  und  dér  Um- 
gebung  von  Nyíregyháza. 

Die  chemische  Analyse  habén  Dr.  Franz  Weiss  und  Dr.  Georg 
Székely  (in  Szeged)  gemacht,  u.  zw.  mit  folgendem  Ergebniss: 


Nyíre 

g y h á 

z a 

Tokaj 

Absolutes  Gewicht 

Prozentueller  Wert 

Prozentueller  Wert 

Sí  02 

0**2278  gr 

60*26 

76*15 

jFe.,  03  

00567  „ 

15*00 

13*08 

’Al,  03 

0*0726  „ 

19*22 

1*76 

Ca  0 

0*0087  „ 

2*30 

6*16 

!Mg  0 

0 0059  „ 

1*57 

— 

' Na20 

in  Spuren 

— 

in  Spuren 

Glüh.Verluste  undorganische 

Stoffe 

0*0151  gr 

4*00 

3*59 

Summe 

0*3864  gr 

102*33 

100*74 

Das  Gewicht  bei  100°  C ge- 

trockneten  Riicktandes  . . 

0*3781  gr 

— 

4*0430  gr 

Die  mechanische  Struktur  des  Lösslehms  ist  ganz  áhnlich  wie  die 
des  Lössbodens.  Es  ist  eigentlich  kalkhaltiger,  schwach  ausgelaugter 
metamorpher  Löss.  (I.  Tabelle  S.  305.) 

Die  mechanische  Struktur  dér  Lehmböden  unterscheidet  sich  sehr 
vöm  Gefüge  dér  Tonböden.  Unter  den  Tonböden  hat  dér  russsckwarze 
Pechboden  den  meisten  Tongehalt:  67*8%. 

Dér  rote-Tonboden  stammt  aus  einer  álteren  Zeit.  Es  ist  das 


304 


J.  SIMKÓ 


B-Niveau  eines  ehemaligen  Waldbodens.  Das  A-Niveau  ist  durch  die 
Denudation  und  Deflation  weggeschafft  worden.  Auffalend  sind  die 
vielen  Wurzelröhrchen  in  dér  1-ten  Fraction,  was  sonst  den  typischen 
Löss  charakterisiert.  Sonst  weist  er  eine  schollige,  von  Bodenrissen 
durchzogene  Struktur  auf. 

III.  Die  Bodenprofile  können  mehrere  Bodenarten  enthalten. 
Einige,  an  den  Flugsandhügeln  bei  Rakamaz  vorhandenen  Bodenprofile 
bestehen  oft  nur  aus  einer  einzigen  Bodenart,  alsó  sie  sind  bis  5 — 7 m. 
Tiefe  homogén.  Ich  traf  auch  solche  Bodenprofile  an,  dérén  typische  Ent- 
wicklung  durch  wechselnde  klimatologische,  hydrologische  (wiederholte 
Überschwemmungen)  Verhaltnisse  und  durch  wechselnde  Vegetationen 


Fig-  7. 

lm  Entetehen  begriffcncr  Tschernosjom-Profil  dcs  pleistozanen  Plateaurandes. 


bedingt  worden  sind.  Deshalb  bezeichne  ich  nicht  in  jedem  Falle  das 
A-,  B-,  C-Niveau,  sondern  nur  die  Horizonté  und  die  Bodenarten.  Wegen 
diesen  Ursachen  stimmt  auch  die  jetzige  Vegetation  nicht  immer  mit 
dér  Struktur  des  Bodenprofiles  überein.  (Siehe  II.  Tabelle  S.  307.) 

IV.  Klíma.  Da  unter  den  bodenbildenden  Faktorén  das  Kiima  dér 
wichtigste  ist  und  bei  dér  Bodenklassifikation  auch  die  klimatischen 
Verhaltnisse  unhedingt  berücksichtigt  werden  müssen,  habé  ich  aus  den 
lGjahrigen  Daten  dér  meteorologischen  Stationen  Tokaj  und  Tárcái  die 
klimatologischen  Faktorén  festgestellt.  Auf  Grund  dieser  Ergebnisse 
hat  die  Umgebung  von  Tokaj  ein  Kiima,  das  gerade  das  Grenzgebiet 


DATEN  ZHR  BODENKUNDF.  I)ES  TOK AJER- BERGES  (KOPASZ)  USW. 


805 


zwischen  dér  Wald-  und  Steppenzone  charakterisiert.  Auf  diesem  Gebiet 
ist  die  Temperatur  viel  niedriger,  als  es  eigentlich  dér  Niederschlags- 
menge  entsprechend  sein  müsste. 

V.  Die  natürliehe  Klassifikation  dér  Bődén.  Bodentypen. 

Bodenkarte.  Wenn  wir  die  Bődén  nach  den  Bodenarten  klassifizieren, 
orlialten  wir  kein  treues  Bild,  denn  dieselbe  Bodenart  kann  stellenweise 


A eltere  BiMung.  Pleistozan.  Alt -Holozán.  Jung-Holozan. 

Fig.  8.  Geologische  Bodenkarte. 

im  A-Niveau  sem,  und  wieder  anderswo  im  B-  oder  C-Niveau.  Die  Klassi- 
fikation nach  den  Bodentypen  ist  daher  schon  zweckmassiger,  da  diese 
viel  charakteristische  Eigenschaften  des  Bodens  zeigen  und  gleichzeitig 
uns  auch  die  Entstehung  dér  verschiedenen  Bodentypen  erklaren.3  Ich 

3 Siehe  diesbezüglich  auch  von  Dr.  Róbert  Ballenegger:  A termőföld.  Biblio- 
thek  „Ethika“.  (Ungarisch.) 


Földtani  Közlöny.  LV.  köt.  1925. 


20 


306 


J.  SIMKÓ. 


Meehanische  Zusanimensetzung;  und  Kalkgehalt  dér  Bodentypen  im  Tokaj-Gebiete. 


DATEN  ZŰR  BODENKUKDE  l)ES  TOKAJ  ER-B  ERGES  (KOPASZ)  USW. 


307 


II.  TABELLE. 

' . i 

Bodenproíile  des  Tokajer  Berges  und  seiner  l'mgebung. 

<^>  = Őrt  dér  mechanischen  Bodenanalyse. 


Horizont  und 
Tiefe  in  cm 

Bodenart 

Die  Farbe  und  andere  charakteristischen 
Eigenschaften  de6  Bodens 

- 

- ■ i 

I.  Tiszaeszlár. 

0—40  } 

Lehm 

Mattbraun.  Kalkkonkretionen. 

r 

1 

Löeslehru 

Gelblichbraun.  DieGrenze  verwischt.  Kalkkonkretionen. 

«oí  ! 

>• 

Weis6Üch  mattgelb.  Kalkkonkretionen. 

1 * 

11. 

Sandhügel  des  pleistozanen  IMateaus  bei  Rakaniaz. 

: X-X  \ 

0-700  J 

Flugsand 

Schwarzbraun.  Nicht  kaikig 

I 

X-X  \ 

700—  / 

Löss 

Braun.  Kaikig. 

| 

III.  Bodrogköz.  Schwemmboden. 

Schwemmboden 

Gelblichgrau  und  bráunlichgrau.  Nicht  kaikig. 

0—700  j 
| ' 

o 

•»  »»  *»  >? 
11  »>  »»  »♦  11 

i 

IV.  Bajusz-Abhang. 

0—  70 

Löss 

Gelb.  Kaikig. 

; 70- 120 

„ 

Lichtbraun.  Kaikig. 

i 120—200 

Gelb.  Kaikig. 

200—315 

Lösslehm 

Dunkelbraun.  Kaikig.  Schottergerölle.  Grosse  Gerölle.  ' 

f 315—360 

Lehm 

Lichtbraun.  Nicht  kaikig. 

i 360- 

Löss  -0- 

Hellgelb.  Kaikig. 

V.  Mester-Tal. 

í X-X  ^ 

0—40  / 

Lösslehm 

Braun.  Kaikig. 

! X-X  \ 

40—60  / 

Löss 

Lichtgelb.  Kaikig. 

X-X  1 
60—  / 

Roter  Tón  -0 

Kot.  Kaikig. 

\ 

VI.  Kopasz. 

A \ 

0—25  1 

Lehm 

Schwarz.  Nicht  kaikig. 

1 B > 
, 25—60  / 

*> 

Braunlichgelb.  Nicht  kaikig. 

C i 

1 60-  / 

Löss 

Dunkelgelb.  Kaikig. 

20* 


308 


J.  SIMKÓ. 


Horizont  und 
Tiefe  in  cm 

Bodenart 

Die  Farbe  und  andere  charakteristkchen 
Eigenschaften  des  Boden6 

VII.  Nagyfalu. 

A \ 

0—  80  / 

Lehm 

Dunkelbraun.  Nicht  kaikig.  Schuppenförmige  Boden- 
sprünge. 

B \ 
80—100  ' 

.. 

Graulich-gelbbraun.  Nicht  kaikig.  Kleinere  Konkre- 
tionen. 

C \ 
110—  i 

Löss 

Lichtgelb.  Kaikig.  Auch  10  cm  Grösse  erreichende 
Kalkkonkretionen. 

. i r /►  * ' '« .*  ‘ '• 

Vili.  Grosser  Nádas-See. 

A \ 
0—  30  » 

W iesenton 

Mausgrau.  Nicht  kaikig. 

B } 
30—  70  f 

o 

Schwarz.  Nicht  kaikig. 

C 1 
70-130  ' 

Mausgrau.  Nicht  kaikig.  Kostbraune  Flecken. 

IX.  Tavaszíoldek. 

X— X i 
0—40  t 

' '"v 

Lehm  -0- 

Braun.  Nicht  kaikig. 

X— X \ 
40—85  / 

Dunkelbraun.  Nicht  kaikig. 

X-X  \ 
85—110  / 

Wiesenton 

Gelblichbraun,  íettglanzend.  Bostbraune  und  schwarze 
Flecken.  Nicht  kaikig- 

X— X í 
110-145  1 

Pechboden  -0- 

Schwarz,  íettglanzend.  Nicht  kaikig. 

X— X ) 
145—200  í 

Lehm  0 

Gelblichgrau.  Nicht  kaikig. 

, Á* 

X.  Ontava. 

X— X ) 
0—50  f 

Wiesenton 

Schwarzgrau,  íettglanzend.  Nicht  kaikig. 

X— X 1 
50-80  / 

Gelblichbraun,  íettglanzend.  Kostbraune  Flecken. 
Nicht  kaikig. 

X— X i 

80-115  $ 

Lehm 

Lichtbraun,  locker.  Nicht  kaikig. 

x-x  * 

115—200  f 

>» 

Gelb,  tonig.  Mit  rostbraunen  und  sehwarzen  Flecken. 
Viele  Glimmer.  Nicht  kaikig. 

XI.  Tarcaler  Weide. 

X— X ) 
0—55  í 

Wiesenton 

Graugchwarz,  íettglanzend.  Nicht  kaikig. 

X-X  \ 
55—110  / 

Pechboden 

Schwarz,  íettglanzend.  Nicht  kaikig. 

X— X 1 

110—200  t 

Wiesenton 

Briiunlicbgrau,  mit  rostbraunen  und  sehwarzen  Flecken. 
Nicht  kaikig. 

PETROGENETISCHE  REOBACHTJJXGEN  AN  DEN  ANDESITEN  USW. 


109 


selbst  habé  bei  dér  Anfertigung  dér  Bodenkartc  in  Betreff  dér  Boden- 
klassifikation  die  Wirkung  des  Klimas,  dér  Böschungsverháltnisse,  dér 
Vegetation  und  die  Durchtrankumg  des  Bodens  berücksichtigt.  Auf  den 
Anschwemmungsboden  dér  Tisza  hat  das  Kiima  nur  sehr  kurze  Zeit  ein- 
gewirkt,  deshalb  habé  ieh  ihn  nach  Glinka  für  profillosen  endodynamo- 
morphen  Bódén  bezeichnet:  den  aus  Anschwemmungen  gebildeten 
Wiesentonboden  vöm  Teiche  des  Nagy-Nádas  aber,  auf  welchen  die 
Durclinássung  sehr  lángé  eingewirkt  hat,  habé  ich  als  mit  ausgebildeten 
Bodenprofil  versehenen  ektodynamomorphen  Bódén  charakterisiert.  Dér 
im  Übergang  begriffene  grau-braune  Bódén  dér  Holt-Tisza  (des  Theiss- 
Altwassers),  hat  sich  aus  dem  endodynamomorphen  Stádium  zu  einem 
ektodynamomorphen  Bódén  umgewandelt,  da  er  aber  von  dér  Anschwem- 
mung  nicht.  mehr  durchflutet  und  nicht  mehr  kráftig  durchnfisst  wird, 
wie  vorher,  verwandelt  er  sieh  wieder  und  bildet  jetzt  einen  Übergang6- 
Boden.  Auf  seinen  Übergangseharakter  hat  auch  die  Vernichtung  des 
Waldes  mitgewirkt. 


PETROGENETISCHE  BEOBACHTUNGEN  AN  DEN 
ANDESITEN  DÉR  UMGEBUNG  VON  PILISSZENTLÁSZLÓ 
(KOMITAT  PEST,  UNGARN). 

— Mit  Fig.  9.  — 

Von  E.  Lengyei..* 

Als  Fortsetzung  des  Studiums  dér  Umgebung  von  Visegrád  und 
des  Apátkuter  Tales  beging  ich  das  Gebiet  zwischen  Szentendre  und 
Pilisszentlászló,  sowie  die  unmittelbare  Umgebung  von  Pilisszentlászló. 
Dieses  Gebiet  nahm,  wie  bekannt,  detaillierter  Prof.  Anton  Koch1  auf, 
dann  wurde  es  von  Franz  Schafarzik2  i.  m.  1:75.000  neu  aufgenommen. 
Nunmehr  treten  hauptsáchlich  petrogenetische  Fragen  in  den  Vorder- 
grund,  in  welcher  Hinsicht  dieses  Gebirge  an  dér  Donau  geradezu  als 
klassisches  Gebiet  bezeichnet  werden  kann.  Die  Lösung  dieser  Fragen 
ergibt  sich  in  erster  Linie  aus  den  genaueren  mikroskopischen  Unter- 
suchungen  und  chemischen  Analysen. 

Einen  grossen  Teil  des  in  Rede  stehenden  Gebietes  bedecken  erup- 
tive  Gesteine  und  dérén  dazugehörige  Bildungen,  wahrend  dén  Sedimen- 
ten  bloss  eine  verschwindend  geringe  Rolle  zukommt.  Die  Eruptiv7 
bildungen  kann  ich  auf  Grund  meiner  Uptersuchungen  in  nachfolgende 

* Vorgetragen  in  dér  Facheitzung  dér  Ung.  Geoí.  Ge&ellsch  am  6.  Mai  1925. 

1 A.  Koch:  Geolog.  Besehreibung  d.  rechtsufrigen  Teiles  dér  Donau-Trachyt- 
gruppe,  Budapest,  1877. 

2 F.  Schafarzik:  Gegend  v.  Budapest  u.  Szentendre  (Erlauterungen  f.  geolog. 
Detailkarte  d.  Lander  d.  ung.  Krono).  Ausg.  geol.  Anst.  Budapest,  1902. 


310 


E LENGYEL. 


Gruppén  zusammenfassen:  1.  Biotitamphibolandesite:  2.  Amphibol- 
andesite;  3.  Hypersthenamphibolandesite;  4.  Pyroxenandesite;  5.  Ande- 
sittuffe. 

Unter  diesen  Gesteinsvarietáten  ist,  ausser  den  grosse  Gebiete  be- 
deckenden  Tuffen,  in  dér  Reihe  dér  dichten  Eruptivgesteine  vorherrschend 
dér  Pyroxenandesit,  ara  untergeordnetesten  dér  Biotitamphibolandesit, 
den  es  mii*  anstehend  nur  in  dem  südlich  von  Pilisszentlászló  gelegenen 
und  zwischen  dem  Öregnyilas-Berg  und  dem  Kapitány-Berg  hinziehen- 
den  Szárazpatak-Tal  aufzufinden  gelang.  Die  Masse  des  von  ízbég 
nördlich  gelegenen  Grossen  imd  Kleinen  Kik-Berg  bildet  Hypersthen- 
amphibolandesit,  in  dem  bisweilen  in  resorbierten  Fetzen  auch  dér  Biotit 
zu  erkennen  ist.  Eine  grössere  Rolle  kommt  diesel*  Gesteinsvarietát 
nördlich  von  Pilisszentlászló  zu,  diese  Varietat  aber  bildet  auch  den 
Hauptteil  des  nördlich  dér  Kapitány-Berggruppe  vorkommenden,  grosse 
Gebiete  bedeckenden  Andesitagglomerates. 

In  Hinsicht,  dér  mineralischen  Zusammensetzung  sind  am  sauersten 
die  Biotitamphibolandesite,  dérén  vorwaltende  Basis  hypokristallinisch 
ist  mit  felsitisehen  Nestern  und  oft  auch  mit  Sphárolite  enthaltendem 
Glas.  Die  Grundmasse  wird  von  femischen  Mineralien,  hauptsáchlich 
von  vererzten,  leistenförmigen  rőten  Amphibolmikroliten  durchzogen, 
die  sie  rőt  fárben.  Ihr  Feldspat  erweist  sich  als  saureres  Glied  dér 
Labrador- Reihe;  die  Ausbildung  desselben  zeigt  sehr  gut  auch  die  mit 
dér  Verfestigung  erfolgenden  wechselnden  Temperaturunterschiede.  Dér 
braune  Amphibol  erscheint  in  zwei  Generationen:  in  grossen,  stark 
resorbierten,  vererzten  Kristallen  und  in  Form  kleiner,  frischer,  idio- 
morpher  Individuen. 

Sehr  interessant  ist  das  Erscheinen  des  Quarzes  in  diesen  Gesteinen. 
Die  felsitisehen  Flecken  und  St.reifen  gehen  stellenweise  in  unregel- 
mássige  Quarzkörner  über,  die  sich  fingerförmig,  zackig  aneinander 
reihen.  In  ihrer  Gesellschaft.  erscheinen  auch  kleine  Feldspatkristalle, 
die  viel  saurer  als  die  porphyrischen  Plagioklase  sind:  sie  sind  zűr 
Oligoklas-  und  Andesin-fíeihe  gehörig.  Eine  interessante  Erscheinung 
ist  es,  dass  die  grösseren  Quarzgruppen  konsequent  in  dér  Nachbar- 
schaft  farbi.ger  Mineralien,  und  zwar  des  Biotits , seltener  des  Amphibols 
erscheinen.  Dér  Grund  dieser  Erscheinung  mag  das  sein,  dass  nach 
Ausscheidungk  dér  farbigen  Mineralien  in  ihrer  Umgebung  sich  eine  au 
femischen  Bestandteilen  arme  Mutterlange  bildete,  dér  die  vorwaltende 
Rolle  dér  Kieselséiure  znfiel.  Einen  analógén  Fali  beobachtete  ich 
in  den  Andesiten  von  Fenyőkoszt olány, 3 wo  die  in  dér  unmittelbaren 

" E.  Lengyel:  Die  Andesite  dér  Umgebung  von  Fenyőkoeztolány  im  Komitat 
Bárt*.  Acta  Litt.  ác  Scient,.  Tóm.  1.  fasc.  3.  p.  92 — 93.  Szeged,  1923. 


l’ETROGENETISCHE  KEOBACII  I I NGEN  A.\  OE.N  ANDESITEN  I SW. 


31  1 


Nalio  dér  Mineralanháufungen  auftretenden  Plagioklase  in  vielen  Falién 
relatív  viel  saurer  sind,  als  die  übrigen  porphyrischen  Feldspáte.  Es  isi 
daruin  wahrscheinlich,  dass  bei  dér  Abkühlung  innerhalb  dér  Zusammen- 
setzung , die  die  Mineralassociation  schon  in  vorhinein  bestimmt,  in 
gewissen  Umkreisen , dérén  Maasse  die  Entfernung  dér  zuerst  aus- 
scheidenden  Gemengteile  anberaumt,  eine  gewisse  Ari  dér  fraktionierten 
Kristallisation  beginnt , und  zuar  in  dér  lieichenfolge  dér  Basicitat, 
richtiger  in  dér  Reihenfolge  uach  dér  V erfestignngs-T emperatur  dér 
einzelnen  Mineralbestandteile. 

Die  Amphibolandesite  sind  im  allgemeinen  lichtgrauer,  bisweilen 
rötlich  gefarbte,  zumeist  veránderte  Gesteine.  Die  farbigen  Mineralicn 
sind  gewöhnlich  vererzt,  bloss  die  Feldspáte  verblieben  frischer.  Ilire 
vorherrschend  felsit  ische  Gmndmasse  ist  von  reiehlichem  Eisenhydroxyd 
und  Chlorit  infiit riert.  Das  veránderte  Innere  dér  Plagioklase'  aus  dér 
Labradorit-Reihe  wird  zum  guten  Teil  von  reiner  sauren  (Ab70  An,,,)^ 
frischen  Hiille  umrahmt. 

Dér  Amphibol  zeigl  fasst  in  sámtlichen  derartigen  Gesteinen  die 
Spuren  dér  Umwandlung  zu  Pyroxenen.4  In  einigen  Andesiten  ist  die 
Umwandlung  soweit.  vorgesehritten,  dass  dér  Amphibol  lediglieh  in 
Fönn  von  Relikten  mit  verwaschenen  Rándern  zu  finden  ist.  Diese  Er- 
scheinung  beireist  die  nach  dér  Effusion  langere  Zeit  andauernde  hőbe 
T emperatur-  und  Druckabnahme.  Dér  Amphibol  ist  námlich  bei  hóhér 
Temperatur  nur  beim  Vorhandensein  grossen  Druckes  und  Wasser- 
dampfes  in  stabiléin  Gleichgewiehtszustande.  Wenn  die  Magmamasse 
in  gleichmássig  grossen  Lavamengen  an  die  Oberfláche  empordrang, 
war  einerseits  die  plötzlich  auftretende  Druckverminderung  und  das 
Auspuffen  dér  magmatischen  Dámpfe,  — andererseits  die  langsam,  bis  zűr 
allmáhlichen  Abkühlung  anhaltende  hohe  Temperatur  dein  Bestande  des 
Amphibols  nicht  günstig,  infolgedessen  er  unter  diesen  veránderten 
physikalisehen  Verháltnisse  aus  seinem  labilen  Gleichgewiehtszustande 
in  die  viel  stabilere  Phase  zu  Pyroxen  übergeht.  Es  ist  alsó  natürlieh, 
dass,  icahrend  in  grossen  Massen  die  Umwandlung  zu  Pgroxen  all- 
gemein  und  eine  haufige  Erscheinung  ist.  im  Falié  dér  grosso  Gebiete 
bedeckenden  Agglomeratc  und  dér  in  kleineren  Massen  und  kleinerem 
Durchmesser.  raschcr  abkühlenden  Lavabanken  und,  Strömen  dér  Aphi- 
bol  gewöhnlich  besser  er  hal  tea  oder  sogar  ganz  frisch  ist.  Aber  ouch 
hier  erfolgt  die  Druckverminderung  und  dér  Verlust  des  magmatischen 
Dampfgehaltes.  alléin  dér  rascheren  Abkühlung  zufolge  icird  dér  wich- 
tigste  dér  zu  Pgroxen  umwandelnden  Faktorén  d.  i.  die  langer  an- 

4 E.  Lengyel:  Adatok  az  apátkúti  völgy  andesites  kőzeteinek  petrogr.  isme- 
retéhez. Szeged.  1923. 


312 


E.  LENGYEL. 


dauernde  hohe  Temperatur  fehlen.  In  Kenntnis  dieser  Erf ahrungsda  ten 
lasst,  sieh  auch  die  in  den  Gesteinen  haufig  auftretende  Zonenbildung 
dér  Amphibole  erklaren.  Meiner  Beobachtung  nach  ist  an  samtlichen 
zónáién  Amphibolen  dér  innere  Kern  dunkler,  die  áussere  Hülle  aber 
heliler  gefarbt.  Die  zonale  Absonderung  in  diesen  Gesteinen  brachte  die 
mit  Druck-  und  T emperaturanderung  verbundene,  von  aussen  nach 
innen  vordringende  U mwandlung  des  ursprünglichen  Amphiboles  hervor. 
Die  Umwandlung  ist  in  den  meisten  Fallen  eine  allmahliche,  und  die 
áussere  Hülle  bereits  haufig  entschieden  Pyroxen. 

Die  háufigste  Andesitart,  die  im  ganzen  Donauwinkelgebirge,  aber 
auch  auf  unserem  Gebiete  grosse  Fláchen  bedekt,  ist  zum  Teil  als  Agglo- 
merat,  zum  Teil  in  Form  grösserer  Massen  dér  Hypersthenamphibol- 
andesit.  Innerhalb  dieser  Andesite  finden  sich  in  isolierten  kleineren  und 
grösseren  Massen  die  übrigen  Andesitarten.  Auch  die  Hypersthen- 
amphibolandesite  sind  umgeanderte  Gesteine.  In  den  saureren,  helleren 
Typen,  die  an  Glas  gewöhnlich  reich  sind,  ist  Magnet.it  verhaltnis- 
massig  in  geringerer  Anzahl  vorhanden,  bildet  jedoch  grössere  Kristalle 
resü.  Haufen.  In  den  basischeren,  an  Pyroxen  reicheren  Typen  erscheinen 
sehr  viele  kleine,  annahernd  gleich  grosse  Magnetitkörner.  Auch  nach 
diesen  Beobachtungen  ist  es  wahrscheinlich,  dass  bei  dér  Ausscheidung, 
dem  Wachsen  und  bei  dér  relativen  Menge  dér  Magn  étit  kristalle  ausser 
dér  vöm  Magma  bedingten  chemischen  Zusammensetzung  auch  die 
Raschheit  dér  Abkühlung  eine  wichtige  Rolle  spielt,  was  wieder  mit 
den  Farbenuancen  dér  Gesteine  in  engem  Zusammenhang  steht.  Je 
reicher  das  Magma  an  Eisen  ist  und  je  rascher  die  Abkühlung  erfolgt. 
ívird  — im  Falié  von  Lavaströmen  kleinerer  Dimensionen  und  Lava- 
banken  — das  Intervall  umso  kürzer  ausf allén,  das  vöm  Temperatur * 
grad  und  Zeitpunkt  des  möglichen  Erscheinens  des  Magnetites  bis  zűr 
völligen  Erstarrung  des  Gesteines  dauert,  und  so  sind,  obschon  sich 
gleichzeitig  viele  Kristallisations-C entren  bilden,  dér  Raschheit  dér 
Abkühlung  halber  seine  Kristalle  verhaltnissmdssig  kiéin  und  ver- 
bleiben  auch  allé  relatív  in  dér  gleichen  Grosse.  Im  Falle  gleichen  Eisen- 
gehaltes,  aber  grösserer  Magmamassen  und  demzufolge  langsamerer 
Abkühlung  werden  die  Magnetitkristálle  viel  grösser  und  die  Farben- 
nuance  des  Gesteines  ist  dann  relatív  dunkler,  als  die  des  vorigen. 
In  saureren  Typen,  dérén  Eisengehalt  ger inger  ist,  erscheinen  die 
Magnetitkörper  entfernter  voneinander,  und  im  Falle  rascher  Ab- 
kühlung bildet  dér  Magnetit  kleine,  bei  langsamerer  Abkühlung  — 
wcnn  auch  bei  vcrhaltnismassig  kleinerom  Eisengehalt  Gelegenheit.  zűr 
Verdichtung  dér  Magnetitmoleküle  gégében  ist  — grössere  Krystalle. 
Sowohl  in  den  saureren,  wie  in  den  basischeren  Andesittypen  kommt 
alsó  als  üusserste  Grenze  eine  verhiUtnissmüsig  hellere  und  eine 


PETROGENETISCHE  BEOB ACHTUNGEN  AN  DEN  ANDESITEN  USW. 


313 


dunklere  Farbennuance  vor , die  innerhalb  dér  gegebenen  chernischen 
Zusammensetzung,  beziehungsweise  des  Eisengehaltes,  mit  dér  Rasch- 
Jieit  des  Abkühlungsvorgavges  in  Verbindung  steht  Zwisehen  den 
beiden  extrémen  Nuancen  — von  dem  Verháltnis  dér  eventuellen  por- 
phyrischen  farbigen  Mineralien,  was  Anzahl  und  Grösse  betrifft,  ab- 
gesehen  — kaim  eine  ganze  Beihe  von  über gangén  zustandekommen. 

Die  herrschende  Rolle  unter  den  massigen  Eruptivgesteinen 
kommt  den  Pyroxenandesiten  zu,  die  zu  beiden  Seiten  des  Bükkös- 
Baches  zusammenhangende  geschlossene  Massen  bilden  und  ara  rech- 
ten  Ufer  sich  ara  Bölcső-Berg  (Koleuka)  auf  587  m.,  am  linken  Ufer 
am  Gipfel  des  öregnyilas- Berges  auf  519  m.  erheben.  In  ihrem  Geleite 
findet  sich  etwas  Agglomerat  und  TufF.  Ilire  mit  dér  Abkühlung  ver- 
bundenen  sáulenförmigen,  bankigen,  stellenweise  kugligschaligen  und 
schuppigen  Absonderungsformen  beobachtet  mán  guí  nament lich  in 
den  Aufschlüssen  dér  neuen  Steinbrücke  am  rechten  Ufer. 

Es  sind  dunkelgraue,  dichte,  ziemlich  frische  Gesteine.  Ihre  Grund- 
masse  ist  zumeist  von  hyalopifitischer  Struktur.  Die  Grundmasse  des 
Gesteines  in  den  tieferen  Horizontén  ist  aber  oft  holokristalliniscb. 
In  den  Andesiten  dieser  Régiónén  erscheinen  als  endogene  Einschlüsse 
sehr  viele  Mineralkonzentrationen  von  dioritischem  Geprage.  Die  Plagio- 
klase  dér  Labrador-Bytownit- Art  vveisen  eine  ungemein  feine  Zonal- 
struktur  auf,  mit  haufiger  Rekurrenz.  Die  Kristalle  sind  hauptsachlich 
in  zentralen  Teile  überfüllt  von  Gas-  und  Glaseinschlüssen,  was  füv 
den  Reichtum  an  Gasbestandteilen  des  Magmas  spricht;  spater,  als 
wahrend  des  Empordringens  das  Magma  von  seinen  gasartigen  Be- 
standteilen  dem  abnehmenden  Druck  zufolge  sich  zu  entledigen  be- 
gann,  setzte  sich  das  Wachsen  dér  Plagioklase  in  einschlussfreien,  all- 
máhlich  saurer  werdenden  Zonen  fórt.  In  den  meisten  Pyroxenandesiten 
ist  auch  dér  Amphibol  zu  erkennen,  gewöhnlich  in  Form  von  stark 
korrodierten,  resorbierten,  vererzten  Relikten.  Unter  den  Pyroxenen 
ist  am  meisten  vorherrschend  dér  Hypersthen , sehr  seiten  dagegen  auch 
dér  Angit  (am  Öregnvilas-Berg) , stets  von  dér  gewöhnlichen  Art  (Ng:c 
= 52 — 54°). 

Wie  überhaupt  in  den  basisc-heren  Eruptivgesteinen,  so  erscheinen 
auch  in  den  Pyroxenandesiten  die  Magnetitkristalle  und  Haufwerke 
vorherrschend  in  Gesellschaft  von  Pyroxenen.  Dieses  gemeinsame  Auftre- 
ten  ist  indess  kein  zufalliges.  Eine  genauere  TJntersuchung  zeigt,  dass 
zwisehen  ihnen  eine  enge  genetische  Verbindung  besteht.  Es  sind  námlich 
zivei  Falle  möglich:  entiveder  entstehen  Pyroxene  dórt , wo  das  Magma 
an  Eisen  reicher  ist  und  die  Verdichtung  des  Eisenoxyds  schon  von  dem 
Erscheinen  des  Pyroxens  begonnen  hat,  so  dass  die  spater  sich  aus- 
jcheidenden  Pyroxene  wiihrend  ihres  Anwachsens  auch  einen  Teil  dér 


314 


E.  LENGYEL. 


Magnetitkörner  umschliessen,  oder  es  ging  dér  Gleichgewichtzustand 
dér  Pyroxene  unter  den  spater  veranderten  physikalischen  Verhaltnis- 
sen  verloren,  wobei  aus  dér  Umwandlung  dieser  ein  grosser  Teil  dér 
in  ihrer  Nahe  befindlichen  Magnetitkörner  entstand.  Diese  letztere 
Entstehungsart  ist  aber  bloss  an  wenigen  Stellen  wahrscheinlich. 

Den  Zusammenhang  dér  Entstehung  dér  Pyroxene  und  Eisenerz- 
körner  beweisen  jene  interessanten  Resorptionserscheinungen  am  bes- 
tén, die  eben  in  den  Pyroxenandesiten  dér  Gegend  des  Kapitány-Berges 


főimig  an  und  ihre  Grösse  isi  — im  Gegensatz  zu  den  Magnetit- 
körnern  — aussen,  an  den  Randern  ansehnlicher.  (Fig.  0.) 

Nach  innen  dagegen  werden  sie  allmáhlich  kleiner  und  belúndern 
sich  gegenseitig  in  d?r  idiomorphen  Ausbildung.  Die  randlichsten  gröss- 
fen  Individuen  sind  vollkommcn  idiomorph,  gul  zu  erkennen,  und  be- 
fiuden  síeli  in  ihrer  Nahe  keine  Magnetitkörner  mehr. 

Diese  eigentümliche  Erscheinung  kommt  in  verschiedenen  Stadion 
in  den  Gesteinen  mehrerer  Fundorte  vor.  Das  war  schon  anfangs  offen- 
bar,  dass  wir  es  mit  dér  Umwandlung  und  dem  Zerfall  eines  prim&ren 
Bestandteiles  und  dér  Entstehung  des  aus  seiner  Substanz  auf  sekun- 


Pig.  9.  Kesorption  dee  Amphibol6  im  Pyroxen. 
Andeeit  des  Kapitány-Berges.  In  gewöhnlichen 


Licht,  30mal  vergrössert. 


zu  beobachten  sind.  In  diesen 
Pyroxenandesiten  ist  das 
ziemlich  gewohnte  Bild  fol- 
gendes:  lichtstrohgelbe,  fein 

stenglige  Kristallanhaufungen 
mit  starkem  Pleochroismus, 
die  als  Pseudomorphose  die 
ursprüngliche  Mineral-Kristall- 
form  bewahren  und  die  sich 
bei  naherer  TTntersuchung  als 
Haufwerk  eines  polarisaions- 
iddingsitartigen  Minerales  er- 
wiesen.  Dasselbe  wird  von 
einem  Kranz  eigentiimlich  ge- 
formter  Eisenerzfransen  um- 
geben,  die  gégén  das  Zentrum 
Ilin  grösser  und  dichter,  nach 
aussen  zu  aber  verkleinert 
auft rétén,  wobei  in  ihrem  Ge- 
leite  eine  Gruppé  von  Pyroxen- 
und  zwar  ausschliesslich  von 
Hy  per  sthen-Kr  ist  allén  er. 
scheint.  Diese  letzteren  ord- 
nen  sich  ebenfalls  kreis- 


PETROGENET1SCHE  BEOBACHTUNGEN  AN  DEN  ANDESITEN  USW. 


dárom  Wege  sich  bildenden  neuen  Minerals  zu  tűn  habén,  sowie  dass 
dieser  Vorgang  mit.  magmatiecher  Resorption  verbunden  ist.  Indessen 
war  es  mir  lángé  í'raglich,  was  das  zerfallende  Mineral  gewesen  sein 
mag:  Amphibol  oder  Olivin?  Das  Auftreten  einer  Serpentin-Art  echloss 
auch  — in  so  basischen  Gesteinen,  wie  diese  Pyroxenandesite  — die 
Annahme  von  Olivin  nicht  aus,  wie  auch  Profeesor  Becke  bei  meinen 
Wiener  Untersuchungen  seiner  diesfálligen  Meinung  Ausdruck  verlieh. 
In  den  Gesteinen  dér  Kapitány-Berggruppen  fand  ic-li  auf  die  fragliehe 
Erscheinung  keine  genügende  Erklárung.  Hingegen  liess  sich  im  folgen- 
den  Jahre  (1924.)  NW-lich  von  Pilisszentlászló  an  den  am  öregpap- 
hegy  gesammelten  Gesteinen  (Hypersthenamphibolandesiten)  dér  ganze 
Vorgang  sehr  schön  verfolgen. 

In  dér  Mitte  des  Mineral-Haufwerkes  verblieb  noch  ziemlich  frischer 
Amphibol,  an  dessen  Randern  er  sich  in  breiten  Streifen  allmáchlich 
zu  Pvroxen  umwandelte.  (Dér  frisch  entstandene  Augit  wandelte  sich 
nachtráglich  in  ganzen  Umkreis  zu  einem  lichtgelben,  stánglich-strah- 
ligen  serpentinartigen  Matériái  um.)  Die  Umwandlung  des  Amphibols 
zu  Augit  wurde  von  einer  reichlichen  Eisenerzausscheidung  begleitet, 
aus  dér  unter  Mitwirkung  des  noch  glutflüssigen  oder  wieder  zu  dem 
gewordenen  Magma  sich  neuerdings  Pyroxen  (Hypersthen)  bildete. 
Inwieweit  die  Umwandlung  des  Amphibols  zu  Augit  vorwarts- 
schritt  und  damit  zugleich  auch  die  Eisenerzausscheidung,  in  eben- 
demselben  Maasse  nakm  die  Zahl  dér  neuerdings  erschoinenden  Hyper- 
sthonkr ist  allé  zu.  Den  hier  skizzierten  Vorgang  erreichte  die  Verfesti- 
gung  des  Gesteines  in  verschiedenen  Stadien.  Das  Anfangsstadium  ist 
das,  wie  die  Umwandlung  erst  am  Rande  des  Amphibols  begann,  das 
Endstadium  dagegen  aber,  als  vöm  Amphibol  keine  Spur  mehr  vor- 
handen  ist  und  an  seiner  Stelle  eine  undurchsichtige,  von  Eisenhydroxyd 
ocker  gefarbte  Masse  zurückgeblieben  ist. 

Die  auslösende  Ursache  des  ganzen  vorsichgegang,enen  Vorganges 
irar  die  Auflösung  des  Amphibols,  dessen  chemischer  Gleichgewichts- 
zustand  bei  den  veranderten  physikalischen  V erhaltnissen  labil  wurde 
und  mit  dem  Zerfalle  seiner  Substanz,  den  gegebenen  neuen  physikali- 
schen Bedingungen  entsprechend,  die  Entstehung  stabil  er  Mineralien 
dér  neuen  Matéria! ordnung  vorsichging.  Auch  aus  den  jüngsten  Unter- 
suchungen dér  kristallinen  Schiefer  ist  es  bekannt  geworden,  dass  dér 
Amphibol  mehr  bei  mederem,  dér  Pyroxen  aber  bei  höherem  Temperatur- 
grad  sich  in  stabiler  Phase  beíindet  und  dass,  wahrend  die  Amphibol 
(Uralit)-Pseudomorphose  nach  Augit  in  metamorphen  Gesteinen  eine 
haufige  Erscheinung  ist,  mán  Pyroxenbildung  aus  Amphibol  nur  bei 
hóhér  Temperatur  in  Effusivgesteinen  findet.  Wir  wissen  ferner,  dass 
dér  Amphibol  physikalischen  Anderungen  gegenüber  viel  empíindlicher 


E.  LENGYEL. 


.3i<; 

ist,  wie  die  Pyroxene,  und  dass  bei  seiner  Entstehung  dem  Druck  und 
dem  (HO)-Gehalt  des  Magmag  eine  wesentliche  Rolle  zufallt.  Nur  bei 
starkem  Druck  und,  Dampfgehalt  bleibt,  er  stabil,  im  entgegengesetzten 
Fali,  alsó  bei  geringerem  Druck  und  höherem  Temperaturgrad,  wird 
seine  Zersetzung  nur  durch  die  Erstarrung  des  Gesteines  verhindert. 
Die  magmatische  Randresorption  ist  auch  so  an  fást  sámtlichen  Ge- 
steinen  wahrzunehmen.  Bei  ktinstlicher  Schmelzung  aber  verhalt  sich 
dér  Amphibol  als  inkongruente  Schmelze:  ausgekühlt  gestaltet  er  sich 
nicht  mehr  zu  Amphibol,  sondern  wird  zu  Pyroxen  (Augit).  Dasselbe 
geschieht  mit  ihm,  wenn  wir  ihn  langere  Zeit  bei  hohem  Temperatur- 
grad erhitzen.  Die  Pyroxene  hingegen  benehmen  sich  sowohl  in  den 
Intrusiv-,  wie  in  den  Effusivgesteinen  als  stabilé  Phase.  Dies  geht 
auch  aus  dér  Tabelle  Weich’s  hervor,5  in  dér  er  auf  analytischer  Basis 
nachweist,  dass  in  den  Tiefen-  und  aequivalenten  Effusivgesteinen  dér 
Eisengehalt  dér  rhombischen  Pyroxene  gleich  ist  und  dieser  Eisengehalt 
mit  dér  zunehmenden  Basicitat  im  verkehrtem  Verhaltnis  steht.  Bei 
dér  Entstehung  spielt  alsó  dér  Druck  beziiglich  dér  chemischen  Zu- 
sammensetzung  und  dem  Verbleiben  dér  Pyroxene  keine  wesentliche  Rolle. 

Das  zweite  wichtige  Moment  bei  diesem  Resorptions-Vorgang  ist: 
dér  Zusammenhang  zwischen  dem  Schmelz-  resp.  Erstarrung#-T empe- 
raturgrad  dér  beteiligenden  Mineralien.  Für  die  Pyroxenandesite  dér 
Kapitányhegy-Gruppe  ist  charakteristisch  das  in  grossen,  geschlosse- 
nen  Massen  erfolgte  Empordrangen.  Dié  Abkühlung  so  machtiger  Massen 
nahm  aller  Wahrscheinlichkeit  nach  eine  lángé  Zeit  in  Anspruch,  die 
Lavamengen  verblieben  alsó  lángé  im  grosser  Hitze,  bei  dér  die  Resorp- 
tion  des  intratellurischen  Amphiboles  fást  ganz  vorsichgehen  konnte 
und  seine  Stelle  in  den  Gesteinen  die  bei  hóhér  Temperatur  xmd  auch 
bei  niederem  Druck  stabilén  Pyroxene  einnahmen.  Aus  jener  Beobach- 
tung  alsó,  dass  das  aus  dem  Zerfalle  des  Amphibols  hervorgangene 
Eisénerz  bei  dér  Bildung  des  Pvroxens  zum  grossen  Teil  wieder  ver- 
braucht  wurde,  müssen  wir  zu  dem  Schluss  gelangen,  dass  zwischen 
den  Erstarrungsgraden  dér  beiden  Minerale,  dem  Magnetit  und  dem 
Hypersthen  kein  grosser  Unterschied  besiehen  konnte.  Und  in  dér  Tat 
bestimmte  Kohlmeyer  den  Schmelzpunkt  des  Magnetites'1  mit  1527°, 
zu  welcher  Temperatur  dér  Schmelzpunkt  des  Hypersthens  (cc.  1530u) 
sehr  nahe  steht. 

Wenn  wir  die  Schmelz-  resp.  Erstarrungs-Temperatur  vor  Augen 
haltén,  wird  es  verstandlich,  warum  in  den  meisten  Fallen  die  Aus- 
. scheidung  des  monoki  inén  Augites  dem  rhombischen  Hypersthen  nach- 

5 TsctiERMAK’e  Min.  Pot.r.  Mitt.  1914.  32.  p.  413. 

" FI.  E.  Boeke:  GrundlaKi'n  dór  phys.  chrni.  Petrogruphio;  Boriin,  1915.  p.  203. 


PETHOGKNETISCHE  BKOB ACHTl  NC EN  AN  BEN  AN0ESI1EN  USW. 


3W 


folgt?  Warűin  ist  in  vielen  Fallen  tler  Augit  unversehrt,  sobald  die- 
Resorption  (les  Hypersthens  bereits  begonnen  hat?  Die  Erstarrungs- 
temperatur  des  Augites,  als  eines  Metasilikates  (Ca'MgFe)  SiOs  ist 
niederer,  als  jene  des  Hypersthens.  Die  an  die  Oberflache  gelangte  Luca 
musste  um  einige  hundert  Grade  abkühlen,  dass  innerhalb  dér  Grenzen 
dér  gegebenen  magma tischen  Zusammensetzung  die  Ausscheidung  des 
Augites  beginnen  konnte.  Daruin  ist  dér  Augit  gewöhnlich  frischer, 
wenn  er  mit  dem  Hypersthen  zugleich  auftritt.  Bisweilen  erkennen  wir 
den  Augit  nur  unter  dcn  Mikrolithen  dér  Grundmasse.  In  solchen  Falién 
war  entireder  die  chemische  Zusammensetzung  des  Magmas  nicht  günstig 
zum  Erscheinen  mehrerer  und  grösserer  Augitkristallen  oder  es  ge- 
langte die  hava  wührend  des  Abkiililens  so  rasch  über  das  zűr  Aus- 
scheidung  des  Augite  günslige  Temperaturintervallum  hintreg.  dass 
zum  Anwachsen  dér  Augitkristalle  kelne  genügeude  Zeit  mehr  vor- 
handen  war.  Zűr  Stabilitat  des  Augites  ist  stets  die  relatív  höhere  Tem- 
peratur  und  ein  niederer  Druck  günstig,  wie  es  aus  den  neueren  physi- 
kalisch-chemischen  und  Praparations-Untersuchungen  hervorgeht. 

Nach  Erwágung  dieses  Gesichtapunktes  ist  die  AufTassung  Hugó 
Böckh’s,7  dass  die  Andesite  dér  Gegend  von  Nagymaros  vöm  Stand- 
punkt.  dér  Mineralassociation  einen  allmáhlichen  Ubergang  zeigen  und 
dass  ein  scharf  abzugrenzender  Typus  in  dicsem  Sinne  nicht  vorhanden 
ist,  sowie  die  Annahme,  dass  bei  dér  Entstehung  und  dem  Verbleiben 
des  Amphibols  und  des  Pyroxens  dér  Druck  in  Betracht  kommt,  aucb 
in  den  Gesteinen  des  Donauwinkelgebirges  als  richtig  zu  bezeichnen 
ist,  mit  dér  Ergdnzung,  dass  bei  den  Resorptionsvorgangen  ausser  den 
Druck anderungen  den  T emperaturverhaltnissen  eine  noch  wichtigere  Rolle 
zukam,  als  dem  Druck.  Wenn  wir  hingegen  jene  Festzetzung  vor  Augen 
haltén,  dass  innerhalb  des  Eruptionszyklus  dieser  Gesteine  eine  gewisse 
zunehmende  Basicitat-Reihe  wahrzunehmen  ist,  sowie  dass  bei  den  in  dem 
zeitlichen  Nacheinander  sich  wiederholenden  Effusionen  in  der  chemischen 
Zusammensetzung  und  in  dér  Mineralassociation  sich  Unterschiede 
zeigen,  was  gerade  bei  dér  Untersuchung  dér  jüngsten  Pyroxenandesite 
in  die  Augen  falit,  so  sehe  ich,  mit  dér  Ansicht  Schafarzik’s  überein- 
stimmend,  die  Richtigkeit  jener  Auffassung  gerechtfertigt,  dass  wir 
innerhalb  dér  chemischen  Zusammensetzung  dieser  Gesteine  Andesit- 
typen  annehmen  können,  obwohl  dieselben  Typen  sich  petrographisch 
nicht  immer  scharf  abgrenzen  lassen.  raumlich  und  zeitlich  aber  ent- 
schieden  gesondert  auftreten. 

* 

7 H.  Böckh:  Geol.  Verhalt.  d.  Umgeb.  v.  Nagymarüs.  Jahrb.  d.  kgl.'  ung.  gooL 
Anst.  Bd.  XIII.  Budapest,  1899—1902. 


316 


E.  LENGYEL. 


Auf  eine  eingehendere  Beobachtung  dér  Tuffe  unseres  Gebietes 
zuischen  Szentendre  und  Pilisszentlászló  gehe  ich  bei  dieser  Gelegen- 
heit  nicht  ein.  Ihr  petrographisches  Erscheinen  virít  ein  scharfes 
Licht  auf  die  einzelnen  Phasen  dér  vorsichgegangenen  vulkanischen 
Tátigkeit.  Bloss  dér  Szentendrééi-  Tuffwand  (am  Westende  vor  Szent- 
endre, am  rechten  Ufer  des  Bükkös-Baches)  will  ich  noch  kurz  ge- 
denken.  Diesen  schönen  Aufschluss  naher  untersuchend  fand  ich,  dass 
die  untersten  Glieder  sehr  saure,  weisse  Bimsteintuffe  von  ganz  rhyo- 
litischem  Habitus  sind.  Nach  Aufwárts  nehmen  in  ihnen  die  Kristall- 
bruchstücke  farbiger  Mineralien  imrner  mehr  zu,  bis  schliesslich  in  den 
obersten  Tuffbanken  unter  den  frisch  verbliebenen  farbigen  Mineralien 
dér  Proxen  die  herrschende  Rolle  übernimmt.  Auch  dies  Profil  zeigt 
deutlich , dass  die  Tuffablagerung  in  diesem  Abschnitt  mit  ganz  sauren 
Bimsteintuffen  begann  und  sich  dann  mit  allmahlich  basischeren  Tuff- 
bildungen  fortsetzte. 

In  den  Izbéger  Tuffwánden  und  auf  dem  Gebiete  um  die  Kapitány- 
Berg-Gruppe  herum  tritt  vorherrschend  dér  agglomierte  Hvpersthen- 
amphibolandesittuff  auf,  dessen  einer  Teil  granatenführend 
ist.  Granatkörner  nahm  ich  zuerst  nur  in  den  am  NW-lichen  Ende  von 
ízbég  kiinstlich  aufgeschlossenen  Tuffen  wahr.  Bei  ihrer  naheren  Unter- 
suchung  aber  ergab  sich,  dass  in  den  im  Wegeinschnitten  zwischen 
ízbég  und  dem  Dömörkapu  eröffneten  neueren  Aufschlüssen  in  den 
Tuffen  überall  zerbrochene  Granatkörner  erscheinen.  Innerhalb  dieses 
Gebietes  erwahnt  bloss  vöm  Kőhegy  Koch8  granatenführende  Tuffe, 
Gránátén  beschreibt,  er  auch  hier  nur  aus  den  Einschlussstücken  dér 
Tuffe.  Dér  granatenführenden  Andesittuffe  vöm  Kőhegy  gedenkt  auch 
SCHAFARZIR.9 

Das  neuerliche  Vorkommen  (am  linken  Ufer  des  Bükkös-patak) 
ist  diescr  granatenführenden  Tuffe  ist  namentlich  vöm  Standpunkt  des 
petrogenetischen  Problems  dér  gránát  führenden  Andesite  wichtig. 
Denn,  sowie  es  wahrscheindlich  ist,  dass  die  gleichförmige  Vcrteilung 
dér  Granatkristalle  dér  rnassigen  fíiotitamphibolandesite  NW-lich  vöm 
Bölcső-hegy  (Koleuka)  fiir  ein  Herstammen  aus  grösserer  Tiefe  spricht, 
ebenso  ist  es  andererseits  unmöglich,  bei  dér  Lösung  dieses  Problems 
die  Möglichkeit  dér  Resorption  gewisser  Gesteine  ausser  Aeht  zu  lassen. 
Wie  auch  das  wahrscheinlich  erscheint,  dass  nicht  nur  im  Donauwinkel- 
gebirge,  sondern  auch  in  den  übrigen  unserer  Andesitgebirge  bei  dér 
Pntstehung  dér  rerschiedenen  Andesitvarietüten  ausser  dér  magma- 

* Kocái:  Geologieche  Boechreibung  do«  rechtfiufrigen  Toiles  d.  Donau-Trachyt- 
gruppo.  Budapest,  1877.  p.  53. 

* F.  Schafarzik:  Umgebung  v.  Budapest  und  Szentendre.  Budapest,  1902. 


ÉRZI  AGERST \TTEN  IN  DÉR  MÁTRA. 


tisclien  Differentiation  auch  (! esteina s s i m Hátion  von  lokaler  Bedeutung 
zu  einer  bedeutenderen  fíolle  gelangte.  Als  eine  besonders  interes- 
sante  Frage  erscheint  es  vor  unserem  Blick,  dass  die  granatführepden 
Andesite  überall  am  Rande  des  eruptiven  Gebietes  erscheinen. 

Bei  dieser  Gelegenheit  enváhne  ich  nur  flüchtig  dicse  petrogene- 
tischen  Bemerkungen.  Die  Frage  dér  Eösung  ihrer  Genesis  bodarf  aber 
einer  eingehenderen  Untersuehung  und  sorgfaltiger  chemischer  Analvsen. 

Mi 

♦ 

Mineralogisch-geologisches  Institut  dér  Francisci-JoBephi  Uni- 
versital  in  Szeged,  Mai  1925. 


ERZLAGERSTÁTTEN  IN  DÉR  MÁTRA  (KOMITAT  HEVES, 

UNGARN). 

- Mit  Fig.  10—14.  - 
lm  Auszuge  mitgeteilt  von  M.  Löw.* 

Die  Erzlagerstatten  dér  Mátra  lassen  sich  in  folgende  drei 
Gruppén  zusamraenfassen: 

I.  Zűr  ersten  Gruppé  gehören  dér  Lahoca-Berg,  dér  Fehérkő, 
Veresvár  und  dér  Hegyestető.. 

II.  Die  zweite  Gruppé  liegt  nördlich  von  Gvöngyösoroszi,  am 
Südfusse  des  Kisbükk.  Diesen  áhnliche  Vererzungen  sind  auch  im 
oberen  Teile  des  Tales  Hasznos,  südlich  von  dér  Dessewffy-Hütte, 
anzutreffen. 

III.  Die  dritte  Gruppé  wird  vöm  Gediegenkupfer-Vorkommen 
von  Bajpatak  gebildet,  welche  seine  Fortsetzung  eventuell  an  dér 
Nagyréz-Lehne  und  am  Darnó-Berge  besitzt. 

Dér  Mittelpunkt  dér  ersten  Gruppé  ist  die  Mátrabánya- 
Grube  am  Südhang  des  Lahoca-Berges.  Als  Nebengestein  erscheint 
daselbst  ein  Biotitamphibolandesit,  dér  wahrscheinlich  altér  ist,  als 
dér  Glaukonit-führende  Sandstein  dér  Umgebung.  Derselbe  wird  von 
Brüchen  in  0 — W-licher  und  NNW — SSO-licher  Richtung  durchsetzt.  Dér 
Andesit  ist  in  grossem  Bereiche  verkiest  und  zeigt  an  den  Brüchen  starke 
Verquarzung,  und  es  treten  die  Kupfererze  eben  in  diesen  verquarzten 
Zonen  auf.  Über  die  Verteilung  dér  Erze  kann  mán  folgendes  fest- 
stellen:  10 — 20  m unter  dér  Oberüáche  treffen  wir  ein  weisses. 

weiches,  bláttriges,  ausgelaugtes  Gestein  an.  — Darunter  folgt  dann 
die  als  ,,Kupferstrasse“  bekannte  Erzkonzentration,  die  mit  ihrem 
Gediegenkupfer-  undschwarzem  Kupferoxid-Y orkommen  dér  Grenzfláche 
dér  Oxydationszone  und  Zementationszone  entspricht.  Unter  diesem 

* Vorget ragén  in  dér  Fachsitzung  dér  Ung.  Geol.  Gesellsch.  am  6.  Mai  1925. 


320 


M.  LÖW. 


íinden  wir  Fahlerz  und  Chalkopyrit, 
die  gégén  die  Tiefe  zuriicktreten, 
um  Enargit  den  Platz  zu  iiber- 
lassen.  Dagegen  kommt  Eisenkies 
überall  vor.  Erwáhnenswert  ist  fer- 
ner  das  Fehlen  von  Galenit  und 
Sphalerit.  Das  Erz  dieser  Grube 
tritt  nicht  in  Gangén  auf,  sondern 
bildet  unregelmassige  Stöcke,  welche 
durch  Umwandlung  des  Nebenge- 
steins  entstanden  sind. 

Allé  diese  Erscheinungen  spre- 
chen  für  eine  enargithaltige  meta- 
somatische  Kupf ererzlagerstatte. 

Die  Verhaltnisse  dér  Erzvor- 
kommen  dér  zweiten  Gruppé, 
das  heisst  nördlich  von  Gyöngyös- 
oroszi  ist  vollstandig  verschieden 
von  denen  dér  Mátrabánya-Grube. 
Hier  trifft  mán  Gangé  an,  dérén 
Erzausfüllung  zwischen  typisebe 
Quarzfahlbander  eingefasst  ist.  Es 
besteht  neben  Fahlerz,  Chalkopyrit 
und  Pyrit  als  charakteristisches  und 
zugleich  Haupterz  aus  gold-  und 
silberhaltigem  Galenit  mit  Sphalerit. 

Das  Erzvorkommen  von  Fehér- 
kő, Veresvár  und  Hegyestető  bildet 
Übergánge  zwischen  den  beiden  ge- 
nannten  Lagerstátten.  Sie  sind  we- 
der  typisebe  Stöcke,  noch  Gangé. 

Allé  diese  Verhaltnisse  dér 
ersten  und  zweiten  Gruppé  - zeigen 
einen  ahnlichen,  genetischen  Zusam- 
menhang,  wie  die  enargithaltigen, 
metasomatischenKupfércrzlagerstát- 
ten  von  Butte  in  Montana  und  Bor 
in  Serbien  und  die  um  diese  auftre- 
tenden  goldhaltigen  Silbererzgange, 

Die  dritte  Gruppé  endlich 
gehört  einem  kalkspatig-zeolitischen 
Kupf ervorkommen  an. 


ERZL AGERSTÁTTEN  IN  IlER  MÁTRA. 


321 


Kartenskizze  dér  Gruben  und  Sehürfungen  des  Lahoca.  .\Ia6stab  1:20.000. 

Die  Lángé  dér  Mátrabányaer  Stollen  und  des  Isten  adomány a_Stollens  siehe  Fig.  10. 
A — B-Schnitt.  Táró  = Stollen. 


a — Andezit  = Andesit;  ma  = Mállott  andezit  = Verwitterter  Andesit;  Sárga 
és  fehér  agyag  ==  Gelber  und  weisser  Tón;  Szürke  agyag  = Grauer  Tón; 
Hányó  = Halde:  Táró  = Stollen  ; Telérkvareit  — Gangquarzit;  Akna  = 
Schaeht;  Barna  és  fehér  agyag  = Brauner  und  weisser  Tón. 

Fig.  12.  Kartenskizze  dér  Gyöngyösoroszer  Gruben.  Masstab  1 : 15.000. 


Földtani  Közlöny.  LV.  köt.  1925. 


21 


322 


Ví.  LÖW. 


Zum  Schluese  gelangt  mán  zu  folgenden  praktischen  Folgerungen: 
lm  allgemeinen  kann  festgestellt  werden,  dass  die  Erzlagerstátten  des 
Lahoca-Berges  selbst  über  dem  Niveau  dér  Talsohle  bloss  ungenügend 
aufgeschlossen  sind.  Nach  dér  Tiefe  fehlt  überhaupt  jegliche 
Schürfung,  obzwar  in  dieser  Richtung  primare  Kupfererze  noch  zu 
erhoffen  sind. 

Zum  Neubeleben  des  Bergbaues  in  dér  Mátrabánya-Grube  sollte 
vorerstim  Katalin-(Katharinen-)Stollen  im  Abschnitte  dér  ersten  80  m 
ein  Schacht  abgeteuft  und  von  diesem  aus  stollenmássig  dér  Kupfer- 
strasse  nachgespürt  werden.  Daselbst  müssten  unter  dem  Niveau  des 
Katalin-Stollen  die  reichen  sulfidischen  Zementationserze  dér  Kupfer- 
strasse  aufzufinden  sein. 


20— 30cm  breiter  Gang;l — l'5m  vastag  kvarc- 
telér  = 1— l'5m  breiter  Quarzgang;  80m  mély 
akua  — 80m  tiefer  Schacht. 


JBSSban  ZZém.hassrusigú 

findnan  szerint  IBM  ben 
j &Om  tosst'j- 


4 


Péter  PH  téró 


1858-ban  228  m boss'zúgú  = lm  Jahre  1858 
war  die  Lángé  228  m:  Andrian  szerint 
1868-ban  380 m hosszú  = Nach  Andrian  ist 
die  Lángé  im  Jahre  1868.  380  m. 


Fig.  13.  Skizze  des  im  Jahre  1922  gangbaren  Fig.  14.  Skizze  des  im  Jahre  1922  gang- 
Teile  des  Károly-  oder  József-Stollens.  bárén  Teile  des  Péter  Pál-Stollens. 

Masstab  1 : 1100.  Masstab  1 : 2500. 


Höchstwahrscheinlich  ist  es,  dass  sich  das  Erzvorkommen  dér 
Mátrabánya-Grube  auch  weiter  unter  dem  Tale  fortsetzf. 

Wenn  die  empfohlenen  Schürfungen  von  einem  entsprechenden 
Resultat  begleitet  werden  sollten,  dann  wáren  weitere  Forschungen  in 
orster  Reihe  zu  solchen  Biotitamphibolandesit-Stellen  vorzunehmen, 
die  sich  als  Oxydationsrückstande  dér  Vererzungen  erweisen.  Da  das 
Erz  in  unregelmássig-stockförmiger  Form  zu  erhoffen  ist,  könnte  es 
mit  100 — 150  m-igen  Tiefbohrungen  erschlossen  werden.  Als  eine 
solche  Stelle  könnte  die  Umgebung  des  Hagymástimsós-Brunnens 
bezeichnet  werden. 

Endlich  wird  auf  neuere  Erzanreicherungsverfahren  und  auf  sich 
dabei  ergebende  Nebenprodukte  hingewiesen,  dérén  Verwertung  eben- 
falls  zűr  Lebensfahigkeit  des  Bergbaues  beizutragen  berufen  wáre. 


ERZLAGERSTATTEN  IN  DÉR  MÁTRA. 


323 


LITERATUR. 

1.  1850.  Haidinger  W.:  Note  über  das  Vorkommen  von  gediegenem  Kupfer  zu  Recsk 
bei  Erlau  in  Ungarn.  Jahrbuch  d.  k.  k.  geol.  Reichsanstalt.  1850.  p.  145. 

2.  1855.  F.  Hauer  und  Fr.  Foetterle:  Geologische  Übersicht  dér  Bergbaue  dér 
österreichischen  Monarchie  p.  56. 

.3.  A.  Vass:  Die  in  Mátraer  Gebirge  bestehenden  Silber-  und  Kupferbergbaue  und  die 
daselbst  seit  dem  Jahre  1850  gebildeten  Grubengewerkschaften.  0e6terreichische 
Zeitschrift  f.  Berg-  und  Hüttenwesen  p.  166. 

4.  1858.  A.  Vass:  Bergbau  in  dér  Mátra.  Oesterreichische  Zeitschr.  f.  Berg-  und 
Hüttenwesen  p.  125. 

5.  1861.  B.  Cotta:  Die  Erzlagerstatten  Europa’s  p.  308. 

fi.  1862.  B.  Cotta  und  E.  Fellenberg:  Die  Erzlagerstatten  Ungarns  und  Sieben- 
bürgens  p.  144  und  195. 

7.  1863.  Pettkú  J.:  Parádi  enargit.  Magy.  Tud.  Akadémiai  Értesítő  p.  141.  (Ung.) 

8.  1866.  B.  Cotta:  Die  Kupfer-  und  SUbererzlageretatten  dér  Mátra  in  Ungarn. 
Oesterr.  Zeitschr.  f.  Berg-  u.  Hüttenwesen  p.  90. 

9.  1866.  J.  L.  Kleinschmidt:  Die  Kupfer-  und  Silbererzlagerstátten  dér  Mátra  in 
Ungarn.  Oest.  Zeitschr.  f.  Berg-  und  Hüttenwesen  p.  317. 

10.  1867.  Kubinyi  F.:  A recski  termésrézről.  A m.  földtani  társulat  munkálatai, 
Bd.  III.  p.  1.  (Ung.) 

11.  1S67.  F.  Andrian:  Die  geologischen  Verháltni6se  dér  Erzlagerstatten  von  Recsk. 
Verhandl.  d.  k.  k.  geolog.  Reichsanstalt  p.  167. 

12.  1868.  F.  Andrian:  Die  geologischen  Verháltnisse  dér  Mátra.  Jahrbuch  dér  k.  k. 
geol.  Reichsanstalt  p.  520. 

13.  1875.  Szabó  J.:  Enargit  újabb  előjövetele  Párádon.  Földtani  Közlöny  p.  158.  (Ung.) 

14.  1909.  Mauritz  B.:  A Mátra-hegység  eruptív  kőzetei.  Math.  és  Term.-Tud.  Közle- 
mények p.  133.  (Ung.) 

15.  1910 — 1912.  Noszky  J.:  Földtani  Int.  Évi  jelentések.  1910  p.  47  ; 1911  p.  46  ; 
1912  p.  147.  (Ung.) 

16.  1922.  Zsivny  V.:  Ásványtani  megfigyelések  Recskről.  Annales  Musei  Nationalis 
Hungarici  p.  147.  (Ung.) 

17.  1877.  Nendtwich  K.:  A parádi  enargit.  Mathematikai  és  Természettudományi 
Közlemények.  XIV.  köt.  p.  33.  (Ung.) 

18.  1866.  F.  Andrian:  Die  Erzlagerstatten  dér  Mátra.  Oesterreichische  Zeitschrift  für 
Berg-  und  Hüttenwesen  p.  387,  399,  410. 

19.  1914.  Greisiger  R.:  A körmöcbányai  m.  kir.  pénzverőhivatalnál  az  1870.  évtől 
1913.  évig  beváltott  nemes  fémanyag  statisztikája.  Bányászati  é6  Kohászati  Lapok 
XLVTI.  évf.  I.  köt.  p.  628.  (Ung.) 

20.  1912.  Emszt  K.:  Jelentés  a M.  kir.  Földtani  Intézet  chemiai  laboratóriumának 
1912.  évi  működéséről.  Földtani  Intézet  Évi  Jelentése.  1912.  p.  272.  (Ung.) 


). 


21 


324 


E.  V.  SZÁDECZKY-K  ARDOSS. 


BEITRÁGE  ZŰR  GEOLOGIE  DÉR  GEGEND  VON 
ALSÓJÁRA— FENES.  II. 

— Mit  Fig.  15.  - 
Von  E.  v.  Szádeczky-Kardoss.* 

Das  Eozán  dér  Gegend  Alsójára — Fenes  ist  eine  Randablagerung 
des  Sedimentationsraumes ; daher  unterscheidet  es  sich  von  den  Ablage- 
rungen  desselben  Alters  dér  Kalotaszeg — Egeres— Kolozsvárer  Gegend, 
die  die  Bildungen  eines  etwas  innereren  Teiles  des  Sedimentations- 
raumes bilden. 

Die  Egeres — Kalotaer  rőten  Tone  dér  „Unteren-Bunten-Ablage- 
rungsreihe“  enthalten  nur  wenige  Konglomerat-  und  Sandsteinbanke. 
Nur  im  untersten  Teile  des  am  südlichst  liegenden  Vorkommens  finden 
wir  bedeutendere  schotterige  rote  Tone  und  Konglomerate.  Eine  rasch 
wechselnde  Schichtenreihe  von  grünen  Mérgein,  rőten  Tonen,  Süsswasser- 
kalksteinen,  (oolitoiden)  Dolomitén,  Konglomeraten,  Gips  bildet  aber 
hier  den  höchsten  Horizont  dieser  Ablagerungsserie.  Dagegen  fehlt  in 
dér  Alsójára — Feneser  Gegend  diese  rasch  wechselnde  Schichtenreihe 
(besonders  dér  grüne  Mergel).  Die  Eintönigkeit  des  rőten  Tones  wurde 
aber  durch  mehrere,  máchtige  Konglomerat-  und  Sandsteinbánke  unter- 
brochen. 

Die  zwischen  den  zwei  Bunten-Ablagerungsreihen  liegenden  marí- 
nén Sedimente  („Nummulites  perforata11-  und  „Untere-Grobkalkserieu  ) 
dieser  Gegend  unterscheiden  sich  von  jenen  des  Kalota — Egereser 
Gebietes  durch  ihre  mindere  Machtigkeit  und  durch  das  Vorwalten 
des  Kalksteines  gegenüber  den  grünen  Ablagerungen. 

Die  „ Obere-Bunte-Ablagerungsreihe“  ist  áhnlicherweise  dér  Unteren 
hier  reich  an  weissen  Konglomeraten,  bzw.  Sandsteinen;  ferner  fehlt 
auch  hier  die  rasch  abwechselnde  Schichtenreihe  des  obersten  Hori- 
zontes. 

Die  oberste  Konglomeratbank  erhált,  maríné  Petrefakten,  gehört 
alsó  schon  zűr  „Obere~Grobkalkserie“ . Dér  obere  Teil  dieser  stark 
transgrcdierenden  Ablagerungsreihe  entwickelte  sich  aber  in  dér  gewöhn- 
lichen  Grobkalkfazies. 

Die  Ursache  dieses  eigentümlichen  Sedimentationsvorganges  sind 
die  Folgenden:  1.  Die  durch  die  chemische  Verwitterung  gebildeten 
Stoffe  habén  die  grösste  Transportfáhigkeit  und  infolgedessen  lagern 
sie  sich  meistens  im  inneren  Teile  des  (terrigenen)  Sedimentations- 
raumes ab.  Solche  Gesteine  (Dolomité,  Kalksteine,  Gips)  fehlen  in 
den  terrigenen  Ablagerungen  dér  Alsójára — Feneser  Gegend.  Die  dér 
chemischen  Verwitterrung  widerstehenden  Stoffe  (hauptsachlich  dér 

* Vorgetragen  in  dér  Fachsitzung  dér  Ung.  Cieol.  Geeellsch.  am  6.  Mai  1925. 


BEITRAGE  ZŰR  GEOLOGIE  DEK  GEGENU  VON  ALSÓJÁRA — FENES.  II.  32Ö 

auch  mechanisch  schwer  verwitternde  Quarz)  wurden  wcnig  zertrtim- 
mert,  folglich  lagern  sie  sieh  nach  einer  kurzen  Transportierung  ab. 
Diese  JSedimente  sind  eben  durch  die  grosse  Menge  des  Duarzsand- 


steines  und  Konglomerates  gekennzeiehnet.  Diese  Eigenschaften  vér- 
iéiben unseren  Ablagerungen  einen  „unreifen“  Charakter.  2.  Die  Reduk- 
tion  des  kolloidén  Eisenhydroxid-Gel-Farbstoffes  dér  rőten  Tone  (Tur- 
git,  Limonit),  zum  kolloidén  Eisensulfid  (Melnikovit) , bzw.  oft  nur 
zum  Magnetit,  geschieht  grösstenteils  durch  die  Wirkung  des  Meeres, 


326 


E.  V.  SZÁDECZKY-KARDOSS. 


besonders  des  sich  eindámpfenden,  viel  organische  Stoffe  enthaltendenr 
gipsablagernden  Meeres.  Auf  diese  Weise  bilden  sich  die  grünen  Mergelr 
die  für  den  oberen'  Horizont  dér  Bunten-Ablagerungsserien  (die  die 
Ablagerungen  des  Überganges  zwischen  dér  terrigenen  und  marínén 
Periode  bilden),  und  für  manche  marine  Ablagerungen  Transylvaniens 
charakteristisch  sind.  Diese  grünen  Mergel  fehlen  aber  fást  gánzlich 
in  unserem  Gebiete,  da  die  Konzentration  des  Meerwassers  durch  die 
grosse  Süsswassermenge  behindert  wurde,  welche  sich  an  diesem  von 
drei  Seiten  mit  Festlándern  umgebenen  Gebiete  anbáuft.  Andererseits 
dér  grüne  Mergel  dér  Ostocentegelserie  ist  als  ein  fossiler  Blauschlick 
zu  betrachten.  Da  die  Blauschlicken  nur  in  grösseren  Meerestiefen  sich 
anlagern,  deswegen  bildeten  sich  im  lutetischen  Seichtwasser  dér  Gegend 
von  Alsójára  keine  solche  Ablagerungen.  Dieser  Umstand,  und  die  er- 
wáhnte  Unreife  dér  Sedimente  stempeln  das  Eozan  dér  Alsójára — Feneser 
Gegend  als  eine  typische  Randablagerungsreihe  des  Sedimentations- 
raumes. 

Die  Lagerung  des  Eozáns  hángt  auch  hier,  ebenso  wie  im  Kalota — 
Egereser  Gebiete,  von  den  den  tektonischen  Bewegungen  widerstehenden 
kristallinischen  Gesteinen  ab.  Die  Schichten  fallen  vorherrschend  nach 
NO,  ONO,  entsprechend  ihrer  zum  Gyaluer  Massiv  sich  verhaltenden 
Lage.  Ihre  Lagerung  ist  meistens  ungestört,  nur  an  den  mit  den 
kristallinischen  Gesteinen  zusammenstossenden  Rándern,  entlang  tek- 
tonischer  Linien,  finden  wir  eine  plötzliche  Schichtenumbeugung,  die 
nachst  den  Gemeinden  Magy.  und  01.  Léta,  Asszonyfalva,  Kisbánya 
beobachtet  wurde.  In  dér  südlichen  Fortsetzung  dieser  NS-lichen  tek- 
tonischen Linie  falit  auf  die  Gegend  von  Szolcsva — Oklos  die  Grenze- 
des  kristallinischen  Schiefers  und  dér  Oberkreide,  die  auch  von  tek- 
tonischem  Charakter  ist. 

Wáhrend  dér  nach  dem  Eozan  noch  in  kleinem  Masse  sich  fort- 
setzenden  Faltung  ereignete  sich  die  plötzliche  Schichtenbeugung  des 
Eozáns,  alsó  nach  derselben  tektonischen  Linie,  nach  welcher  die  Ober- 
kreide am  Ende  dér  Kreideperiode1  unter  die  kristallinischen  Schie- 
fer  geschoben  wurde. 

Diese  bedeutende,  wenigstens  32  km  lángé  tektonische  Linie  ist 
den  Tracen  dér  Kalota — Egeresei-  Gegend  nicht  nur  durch  ihre  lángé 
Aktivitátsperiode2  áhnlich,  sondern  auch  durch  den  Umstand,  dass  auf 
dieser  Linie  die  Dikes  (von  Kisbánya,  bzw.  Gyerővásárhely,  Eger- 
begv  usw.)  zűr  Zeit  dér  obersten  Kreideperiode  aufdrangen. 

Die  Grenze  des  Eozáns  und  kristallinischen  Schiefers  des  „Lunka — 
Peterder  Zuges“  ist  wenigcr  prágnant.  Die  nach  N stufenweise  herab- 

1 Pávai  V.:  Bányászati  és  Koh.  Lapok.  XLVIII — II,  1915,  238. 

1 E.  v.  Szádeczky:  Földt.  Közi.  Lili— 1923,  151 — 152. 


DATEN  ZŰR  GEOLOGIE  DÉR  UMGEBUNG  DES  NAGVSZÁL. 


327 


sinkenden  kristallinischen  Gesteine  tauchen  hier  bloss  nur  noch  lücken- 
haft  empor.  Lángs  dieser  nördlichen  kristallinischen  Gesteinsvorkomm- 
nissen  (z.  B.  von  Peana — Magúra),  wurde  die  ruhige  Lagerung  de6 
Eozáns  plötzlich  gestört,  ebenso,  wie  lángs  des  Gyaluer  Massivs.  (Die 
„Obere-Grobkalkstein“-bank  des  sogenannten  Havasbükkeplateaus,  mit 
seinem  ruhigen  NO-lichen  Fallen,  setzt  sich  auch  östlich  von  dér 
Gemeinde  Szeliese  fórt.  Die  Höhe  dieser  Kalksteinbank  ü.  d.  M.  betrágt 
hier  700  m;  weiter  östlich  aber,  alsó  ungefáhr  in  dér  Fallrichtung, 
auf  dein  Maguragipfel,  taucht  dér  Grobkalk  mit  den  kristallinischen 
Gesteinen  aus  den  sarmatischen  Sanden  plötzlich  zu  800  m Höhe  empor!) 

Die  Lagerung  des  ganzen  Eozáns  am  Rande  des  Gyaluer  Massivs 
wurde  durch  die  álteren  Eruptivas,  bzw.  durch  die  kristallinischen 
Schiefer  mit  eruptivem  Kérné  vorgezeichnet:  Den  bedeutendsten  Ein- 
íluss  übte  in  diesem  Sinne  natürlich  das  Gyaluer  Massiv  aus,  von  dem 
die  Schichten  gégén  das  transylvanische  Becken  — einen  grossartigen 
Halbkreis  bildend  — abfallen.  Aber  innerhalb  dessen  bildet  das  Eozán 
auch  um  den  pegmatitischen  Gránit  des  Gyerőmonostorer  Kövesberges 
einen  kleineren,  sowie  um  die  Eruptivas  von  Pányik — Gyerővásárhely 
einen  grösseren  halben  Bogén.3 

Dieser  Eozánrand  unterscheidet  sich  alsó  vöm  Inneren  des  tran- 
sylvanischen  Beckens.  Das  Eozán  faltete  sich  nach  dér  Qualitát  — 
námlich  nach  dér  Widerstaudsfáhigkeit  gegenüber  den  tektonischen 
Bewegungen  — des  liegenden  Gesteines;  dagegen  wurde  das  Neogen 
im  Inneren  des  Beckens  (nach  Böckh  und  Pávai)  mit  dem  Steinsalze 
als  „Gleitschicht“,  unabhángig  von  den  tieferen  Sedimenten,  gefaltet. 


DATEN 

ZŰR  GEOLOGIE  DÉR  UMGEBUNG  DES  NAGYSZÁL.* 

— Mit  Fig.  16—18.  — 

Von  A.  Kubacska. 

(Auszug.) 

Die  álteste  Bildung  des  Gebietes  ist  dér  Trias-Dolomit.  Sein 
einziges  Vorkommen  befindet  sich  an  dér  Südseite  des  Szarvashegy. 
Hier  legte  ihn  unter  dér  aus  Dachsteinkalk  bestehenden  Decke  die 
lángs  einem  dreiseitigen  Bruch  wirkende  Denudation  zutage.  Dér  Dolo- 
mit kristallisierte  sich  lángs  dér  Bruchlinien  sekundár  durch  Druck 

3 Földt.  Közi.  Lili — 1923,  151.  Siehe  auch  die  beifügende  tektonische  Skizze.  S.  325. 

* Diesen  vorláuíigen  Bericht  verlas  in  Abwesenheit  des  Verfa6sers  in  dér  am 
3.  Juni  1925  abgehaltenen  Fachsitzung  dér  Ung.  Geolog.  Gesellsch.  dér  erste  Sekretar 
T.  Zeller. 


328 


A.  KUBACSKA. 


uin  und  ist  marmorartig.  Dies  beweist  die  mikroskopische  Unter- 
suchung  seiner  Struktur,  sowie  auch  die  chemische  Analyse,  die  nach 
E.  Endrédy  folgende  ist: 


Wir  habén  es  alsó  mit  einem  etwas  kalkigen.  sehr  reinen,  fást 
normalen  Dolomit  zu  tun. 

Die  nachtrágliche  Umkristallisierung  können  wir,  meiner  Ansicht 
nach,  dem  gelegentlich  dér  auf  dem  Gebiete  vorsichgegangenen  Schicht- 
störungen,  Verwerfungen  erfolgten  Druck  zuschreiben. 

Dem  Dolomit  lágert  unmittelbar  dér  Dachsteinkalk  auf.  Es  gelang 
mir  aus  demselben  an  mehreren  Punkten  Exemplare  einer  Megalodus- 
Art  zu  sammeln,  die  von  hier  bis  jetzt  unbekannt  waren  (abgesehen 
von  den  zweifelhaften  Daten  Hauer’s.1)  Vadász2  stellt  den  Dolomit  in 
das  Noricum,  den  Dachsteinkalk  aber  in  die  rhatische  Stufe. 

Auf  dieses  Trias-Grundgebirge  lagerten  sich  unmittelbar  Eozan- 
schichten  ab,  rote  und  graue  Tone.  Das  Altér  dieser  versetzt  zwar 
Majer3  in  die  Kreide,  wenn  wir  aber  bedenken,  dass  auch  das  Mittel- 
eozan  ein  genügender  Zeitraum  ist,  wáhrend  welchem  sich  ihr  eine 
10 — 12  m machtige  Festlands-Tonschichte  absetzen  konnte  — von  dem 
Untereozán  und  Paleozán  gar  nicht  gesprochen  — so  ist  es  begreiflich, 
dass  diese  Tone  eher  dem  über  ihnen  befindlichen  oberen  Eozán,  als 
dem  ihr  Liegendes  bildenden  Trias( !) -Dachsteinkalk  sich  anschliessen. 
(Siehe  Fig.  16.) 

Aus  diesen  Tonen  maclite  I.  Majer3  Dinosaurier-Koprolithen  be- 
kannt.  Das  Herstammen  dieser  von  Dinosauriern  dementiert  das  Gesagte. 
Ihr  Koprolithwesen  aber  wird  durch  das  Folgende  als  nichtbestehend 
charakterisiert.  Die  grosso  Zahl  dér  angeblichen  Koprolithen  (denn 
entweder  sind  sie  allé  Koprolithen  odor  aber  keines  derselben,  nach 
entsprechender  Grösse  und  Form  aber  eine  Auswahl  zu  treffen  ist 
unmöglieh,  da  ihre  Grösse  von  5 bis  50  cm  Durchmesser  variiert). 
Es  müssten  daher  die  Koprolithen  von  mindestens  einem  halben  Dutzend 

1 Hauer:  Geolog.  Übersichtskarto  dér  österr.-ung.  Mon.  .lalirb.  dér  K.  k.  Geol. 
líeichsanstalt.  XX.  Bd. 

2 Vadász:  Die  paláont.  u.  geolog.  Verháltnissc  dér  álteron  Schollen  am  linken 
Donauufer.  Jahrbuch  dér  Kgl.  Ung.  Geolog.  Heicheanstalt.  XVIII.  Bd.,  2.  Heft. 

3 I.  Majer:  Sptiren  von  Dinosaurieren  dér  ob.  Kreide  im  Liegend  des  eozanen 
Kohlenflötzee  bei  Ko6d.  Földtani  Közlöny.  LI — LII.,  pag.  113. 


6060 

39‘83 

013 


Unlöslich  

Fe-  und  hf20-Spuren 


10056 


DATEN  ZŰR  GEOLOGIE  OER  UMGEBUNG  DES  NAGYSZÁL. 


329 


Tierarten  stammen  und  aueh  dér  Altersunterschied  der  einzelnen  Arten 
in  Betracht  gezogen  werden.  Das  Resultat  der  chemischen  Analyse  ist 
aus  dem  ungarischen  Text  ersichtlicb.  Ein  weiterer  Beweis  gégén  dic 
Koprolithnatur  ist  der  absolute  Mangel  von  Knochenfunden  und  die 
Tatsache,  dass  wir  aus  dem  Eozan  keine  Sumpf-Wirbeltiere  kennen, 
von  denen  so  grosse  Koprolithen  herstanimen  könnten. 

lm  vorliegenden  Fali  habén  wir  es  im  Ganzén  mit  Konkretionen 
enthaltenden  mitteleozanen  Tonen  zu  tuti,  dereit  unterer  Teil  auf  einem 
von  der  Sonne  verbrannten,  öden  Karstgelande  entstand  (roter  Tón), 
ihr  oberer  Teil  aber  der  Absatz  vou  Sümpfen  tistc.  ist  (grauer  Tón), 
der  dem  durch  Senkung  hervorgerufene  Vordringen  des  eozanen  Meeres 
rorausging. 

Hieraus  erklárt  sich  auch  der  Ursprung  der  im  Tón  háufigen 
l’vrit-  und  Markasit-Knollen,  aus  denen  wieder  der  Fe-  und  S-Gehalt 
herstammt. 


Fig.  16.  1.  Molluskenführender  Tonmergel.  2.  Stisswasserkalk.  3.  Kohlé.  4.  Grauer  Tón. 
5.  Koter  Tón.  Y — Y = Yerwürfe.  “ ~ IZ  Schnittrichtung.  — Profil  der  3.  Schnittlinie. 

Die  über  diesen  Tonen  lagernde  Eozanschichten  sind  am  besten 
in  der  Braunkohlengruben  von  Kösd  aufgeschlossen.  Hier  lásst  sich  die 
folgende  Schichtreihe  konstatieren:  zuoberst  Nummulinen-Ortophrag- 
minen  führender  Kaik,  unter  diesem  brackischer.  molluskenführender  Ton- 
mergel, an  seinem  Grunde  ein  20  cm  starker,  dem  Schiefer  eingeschlosse- 
ner  Kohlenstreifen.  Unter  diesem  folgt  wieder  ein  dünnes  Kohlen- 
flötz  oben  mit  Schiefer,  untén  mit  einer  60  cm  dicken  Siissicasserkalk- 
bank,  in  dérén  Liegendem  ein  dünnes  Kohlenfiötz  lágert.  Dann  folgt 
das  Hauptflötz  (80  cm  bis  1 m),  untén  wieder  mit  Süsswasserkalk- 
banken;  unter  diesen  aber  wurden  die  vorerwahnten  Tone  und  der 
Dachsteinkalk  aufgeschlossen  (siehe  Fig.  17).  In  den  Süsswasserkalken 
beobachtet  mán  ausser  Pflanzenresten  nicht  einmal  Bruchstücke  von 
Resten  der  gewöhnlichen  Süsswasserfauna.  Die  um  die  Kohlé  herum 
vorkommenden  Schiefer  aber  enthalten  eine  schlechterhaltene  kleinere 
Fauna:  Faunus  (Melanatria)  vulcanicus  Schloth.,  Faunus  n.  sp., 
Faunus  (Melanatria)  auricalatus  Schloth.,  Cerithium  vivarii  Opp., 
Natica  kosdensis  n.  sp.,  Fasciolaria  sp.,  Otolitus.  Unter  den  Faunus- 


330 


A.  KUBACSKA. 


Exemplaren  finden  wir  Übergánge  von  den  8-rippigen  bis  zu  den  14-rippi- 
gén,  dér  schlechten  Erhaltung  wegen  liessen  sie  sich  aber  nicht  genau 
erkennen.  Dasselbe  steht  auch  bezüglich  dér  Natica- Arten,  die  noch  am 
meisten  den  N.  Rossii  Opp.1 * * 4  ahnlich  sind,  nur  dass  sie  kleiner  als  diese 
bleiben. 

Mit  dér  Kohlé  selbst  befassten  sich  mehrere.5 

Die  Fauna  des  molluskenführenden  Tonmergels  wurde  durch 
Vadász  bekannt.  Sollten  sich  die  Kohlenbildungen  des  Ungarischen 
Mittelgebirges  spáter  altér  als  es  jetzt  angenommen  wird,  erwei- 
sen,  bleibt  dér  Kohlenkomplex  von  Kösd  auch  dann  das  .iüngste 
Glied  dér  bis  heute  von  dórt  bekannten  Eozanablagerungen,  jünger 
noch,  als  dér  Kohlenflötz  von  Moór.  Dér  unmittelbar  über  diesen  Bil- 


Fig.  17.  1.  Nummulinenkalk.  2.  Molluskenführender  Tonmergel.  3.  Schiefer.  4.  Kohlé. 

5.  Süsswasserkalk.  6.  Grauer  Tón.  7.  Roter  Tón.  8.  Dachsteinkalk.  9.  Verwürfe. 
Profil  des  Hauptschnittes.  (Wegen  Faltuugen  ist  das  Streichen  fortwahrend  wechselnd, 
deshalb  das  Profil  ohne  Richtungsangabe  bloss  schomatisch  cntworfen  wurde.) 

dungen  gelagerte  Kaik  gehört  auch  zum  Obereozán  ( Nummulina  incras- 
sata  De  la  Harpe,  N.  Chavannesi  De  la  Harpe,  N.  iabianii  Prév.)* 
Die  oberen  Schichten  dieses  obereozanen  Kalkes  sind  Lithotham- 
nium  führend,  mit  sehr  wenigen  Numviulinen  und  Ortophragminen.  Die 
grösseren  Pet.refakten  aus  diesen  Schichten  sind:  Spondylus  sp.,  Pecten 
corneus  Sow.  (sehr  haufig),  Pecten  Thorenti  (haufig),  Gryphaea  Bron- 
giarti,  Ostrea  gigantica  Sow.,  Echinodermata  sp.,  Lamna  sp.,  Otodus  sp. 
Die  obere  Partié  umschliesst  ausserdem  Mergelbanke  (Mergelfazies). 

1 P.  Oppenheim:  Die  Priabona6chichten  und  ihre  Fauna.  Palfiontograph.  p.  XLA'll 
Taf.  III.  Fig.  10-10 c. 

5 E.  Vadász.2 

A.  Kalecsinszky  : Die  Mineralkohlen.  Budapest,  1903,  p.  152.  Mitteil.  aus  dóm 
chem.  Laboratórium  dér  Kgl.  Ung.  Geol.  Reichsanstalt,  C.  Papp  : Dér  Eisenerz-  und 

Kohlenvorrat  des  ung.  Reiches.  Budapest.  1915,  p.  676,  920. 

* llerr  Chefgcolog  P.  Hozlozsnik  war  so  liebenswürdig  die  von  inir  gesaminelten 
iV ummulin en  zu  bestiáimon. 


DATEN  ZŰR  GEOLOGIE  DER  U MGEBUNG  I»ES  NAGYSZAL. 


331 


Der  oligozane  Hárshegyer  (Lindenberg-er)  Sandstein  und  der  Kisceller 
(Kleinzell-er)  Tón  sind  auf  mernem  Gebiete  ebenfalls  vorhanden  (siehe 
Fig.  18.)  Ebenso  der  oberoligozáne  Sand  (Tón  mit  Schottereinlagerun- 
gen),  aus  dóm  die  folgende  Fauna  hervorging:  Dentalium  sp.,  Caliptraea 
sp.,  Natica  sp.,  Turritella  Geinitzi  Spey.,  Turritella  sp.,  Potamides 
(Pyrenella)  plicaUis  Brug.,  Tympanotomus  submargaritaceus  Brocc.. 
\furex  sp.,  Fasciollaria  sp.,  Melongena  sp.,  Voluta  sp.,  Anomia  sp., 
Ostrea  sp.,  0.  callifera  Lám.,  0.  fimbriata  Grat.,  0.  cyathula  La.m., 
0.  digitalina  Dub.,  Mytilus  sp.,  Modiola  sp.,  Nucula  sp.,  Arca  sp.,  Pec- 
tunculus  sp.,  P.  obovatus  Lám.,  Lucinia  sp.,  Cardium  sp.,  C.  Heeri 
May  Eym.,  C.  ( Laevicardium)  cingulatum  Goldf.,  Isocardia  cyprinoi- 


Fig.  18.  1.  Löss.  2.  Pleistozán-holozáner  bröekeliger  Tón.  3,  Oberoligozüner  Sand.. 
4.  Oligozaner  Tón.  5.  Nummulinenkalk.  6.  Molluskenführcnder  Tonmergel.  7.  Kohlen- 
führende  Gruppé.  8.  Dachsteinkalk.  9.  Verwiirfe. 

Profil  über  den  Nagyszál  und  den  Anna-Schacht. 


des  A.  Braun.  Cyprina  sp.,  Meretrix  sp.,  M.  incrassata  Sow.,  Teliina 
Nysti  Goldf.,  Panopaea  sp.,  P.  Heberti  Bosqu.,  Pholadomya  Puschi 
Goldf.,  P.  arcuatus  B.,  Corbula  sp.,  C.  Basteroti  Horn,  Teredo  sp., 
Bryozoa  sp.,  Vermes,  Fischzahn-  und  Pflanzenreste. 

Auch  das  Mediterrán  ist  vorhanden,  und  zwar  der  unterste  TeiI 
der  I.  Mediterranstiefe,  der  Anomiensand,  mit  Anomia  ephippium  var. 
costata  Brocc.,  sowie  der  Sand  mit  Pecten  praescabriusculus  Font.,  in 
dem  ausser  • einigen  Anomien-  und  Ostreen-Bruehstücken  viele  Bryozoen 
vorhanden  sind.  Hierauf  folgen  schlierartige,  petrefaktenleere  Schichten, 
in  ihrem  Hangenden  mit  Andesittuffen  und  Breccien  (die  ich  den  Ana- 
ogien  nach  in  die  Mitte  der  II.  Mediterranstufe  stelle).6 

Endlich  findet  sich  auf  meinem  Gebiet  pleistozaner  Schotter  und 

6 1.  Majer  : Die  sedimentaren  Bildungen  der  Börzsönyei-  Gebirge.  Földtani  Köz- 
löny. XLV.,  pag.  67. 


332 


A.  KOCH. 


Sand  mit  Scherben  von  Unió  sp.  Mán  findet  auch  pleistozánen  Löss, 
sowie  alluviale  Kalktuffe  am  Donauufer. 

Auch  Spuren  von  Thermalquellen  sind  vorhanden;  diese  Quellén 
brachen  langs  der  Verwerfungen  empor  und  führten  Eisen,  Mangan, 
Silicium  mit  sich.  Zum  Teil  wandelten  sie  den  Dolomit,  Dachsteinkalk 
und  den  Hárshegyer  Sandstein,  sowie  die  oberoligozanen  Schichten  um, 
zum  Teil  füllten  sie  die  Höhlen  und  Spalten  mit  den  heraufgebrachten 
Substanzen  aus. 


NEUERLICHES  vorkommen  EíNIGER  seltenerer 
MINERALIEN  IN  UNGARN. 

— Mit  Fig.  19—21.  — 

Von  A.  Koch.* 

Es  mögen  in  nachstehenden  Zeilen  einige  weniger  bekannte  Mineral- 
vorkommen  beschrieben  werden,  die  mir  auf  mein  Ersuchen  von  Herrn 
Dr.  Béla  Fülöpp  in  Temesvár  zűr  Bearbeitung  überlassen  wurden. 
Genehmige  derselbe  hiefiir  auch  an  dieser  Stelle  meinen  besten  Dank. 

» N ‘ . ‘ 

L Gediegen  Antimon  von  Pernek. 

Neben  dem  am  untersuchten  Exemplar  im  Gneis  feine  körnige 
Adern  bildenden  dunkelgrauen  Antimonit  fielen  mir  die  Körnchen  und 
kleineren  Flecken  von  unregelmassiger  Form  eines  licht.  zinnweissen, 
vorzüglich  spaltenden  Metalls  auf.  Die  Körnchen  des  Minerals  schmelzen 
vor  dem  Lötrohr  zu  einer  Kugel,  nach  langerer  Erhitzung  entzünden 
sie  sich  und  es  lágert  sich  auf  die  Kohlé  ein  weisser  Beschlag  ab.  In 
Königswasser  gelöst  gibt  die  Probe  die  Antimon-Reaktion.  lm  Verlauf 
der  mit  meinem  geringen  Matéria!  durchgeführten  qualitativen  chemi- 
schen  Analyse  konnte  ich  alléin  nur  die  Spuren  von  Eisen  darin  nach- 
weisen.  Unser  Mineral  ist  alsó  gediegen  Antimon  und  als  solches  ein 
ncueres  Glied  der  interessanten  Perneker  Mineralassoziation. 

In  Betracht  gezogen,  dass  mán  in  den  Karpathen  das  gediegen 
Antimon  ganz  sicher  nur  von  Kapnikbánya  und  Oláhláposbánya  kennt, 
ist  Pernek  in  IJngarn  der  dritte  Fundort  dieses  Minerals. 

2.  Zeolithe  von  Sztanizsa. 

Von  Sztanizsa  kannten  wir  bisher  zwei  Zeolithe,  den  Desmin  und 
den  Laumontit,  beide  fand  Primics  und  beschrieb  sie.1  Zu  beiden 

* Vorgetragen  in  (ier  Fach6itzung  der  Ungariechen  Geologischen  Gesellechaft  am 
7.  Október  1925. 

1 G.  Primics:  Mineralisch-geologische  Notizen  aue  Siebenbiirgen  1891. 


NEUERLICHES  VORKOMMEN  El  NIGER  SELTENERER  MINERALIEN  IN  UNGARN.  333 


gesellt  sieh  jetzt  der  Chabasit  und  dér  Apophyllit  und  mit  ihnen 
erhöht  6Ích  die  Zahl  der  Zeolithe  der  Sztanizsaer  Gruben  auf  vier. 

Der  Chabasit,  der  altér  als  der  Apophyllit  ist,  zeigt  milchweisse 
Farbe,  seine  durchsichtigen  Kristalle  sitzen  unmittelbar  dem  die  Pyrit- 
Körnchen  enthaltenden  Gestein  auf.  Die  auch  einen  Zentimeter  Kanten- 
lánge  erreichenden  Kristalle  sind  Kombinát  ionén  der  folgenden  drei 
Formen: 

fl{1011),  e {0112},  s {0221}. 

Die  herrschende  Form  der  würfelartigen  Kristalle  ist  R,  ihre 
Flachen  sind  von  Glasglanz  und  in  der  Richtung  der  Kantén  der  Kom- 
bination  schwach  gestreift.  Die  schmalen  Streifchen  von  c,  sowie  die 
kleinen,  trapezförmigen  Flachen  von  s besitzen  vollstándigen  Glanz. 
Die  Kristalle  sind  zumeist  Penetrations-Zwillinge,  die  Form  ihres 
Erscheinens  stimmt  mit  den  von  Heddle3  beschriebenen  und  abgcbil- 
deten,  von  Lindáié  stammenden  Chabasit-Kristallen  überein.  Unter 
unseren  Kristallen  finden  sich  auch  einige  nach  R Juxtapositiv-Zwil- 
linge. 

Auf  den  Chabasit-Kristallen  sitzen  die  sehr  einfachen  Kombina- 
tionen  des  rosenfarbigen,  ganz  durchsichtigen,  1 cm  Lángé  und  nahezu 
ebensoviel  Breite  erreichenden  Apophyllite,  auf  denen  die  hier  folgenden 
drei  Formen  figurieren: 

c {001},  a {100}.  p {111}. 

Vorherrschend  ist  p,  der  Habitus  der  Kristalle  ist  pyramidenartig. 
Die  gut  ausgebildeten  p-Fláchen  sind  glánzend,  etwas  gekrümmt,  die 
a-rhombischen  Flachen  glánzen  ebenfalls  gut,  auf  ihnen  sind  die  mit 
der  Gestalt  der  Flache  übereinstimmend  geformten,  aber  gekrümmten 
kreisförmigen  Zuwachsformen  zu  sehen.  Auf  den  c winzigen  quadrat-, 
beziehungsweise  ziegelformáhnlichen  kleinen  Flachen  beobachtet  mán 
gleichfalls  an  einen  stumpfen  Kegel  erinnernde  Zuwachsformen. 

Die  Kristalle  erinnern  sowohl  in  der  Farbe,  als  auch  in  der 
Gestalt  an  das  durch  seine  Schönheit  berühmte  Andreasberger  Vor- 
kommen. 

Die  auf  den  Chabasit  bezüglichen  gemessenen  und  berechneten 
Winkelwerte  sind  die  folgenden: 


Gemessen 

Berechnet 

R:RH  1011):  (1101) 

85°06' 

85°14' 

R:e 

(1011): (0112) 

42°32' 

42°37' 

R:s 

(1011): (0221) 

53°29' 

53°32'56 

e:s 

(0112): (0221) 

36°09' 

36°10' 

2 Min.  Seotland,  1901,  2.  Bd.  Taf.  82,  Fig.  8. 


.334 


A.  KOCH. 


3.  Pyrrhotin,  Siderit  und  Arsenopyrit  von  Kisbánya. 

Die  Pyrit-  und  Markasit-Pseudomorfosen  nach  Pyrrhotin  von 
Kisbánya  (Komitat  Szatmár)  waren  schon  von  langer  her  bekannt, 
von  ihnen  sind  auch  in  dér  Sammlung  des  Nationalmuseums  einige 
bessere  Stücke  vorhanden.  Diese  sechsseitigen,  dünneren  oder  dickeren 
tafeligen  Pseudomorfosen  sitzen  auf  scbwarzen  Sphalerit,  wáhrend  sie 
von  stark  abgerundeten  Sideritkristallen  und  einem  rostfarbigen,  von 
feinen  Fádén  gebildeten,  ziemlicb  dichten  Matériái  überzogen  sind.  Das 
letztere  erwies  sich  unter  dem  Mikroskop  als  das  Gewebe  von  haar- 
feinen  Plumosit  Fádén,  auf  welche  sich,  den  auf  einen  Fádén  angereihten 
Korallen  áhnlich,  walzenförmige  Sphárosiderit-Teilchen  ablagerten. 

In  dér  neuesten  Zeit  erschien  nach  den  Pseudomorfosen  auch  dér 
Pyrrhotin  selbst,  und  zwar  unerwartet  in  schönen  Stücken.  Die  Breite 
des  grössten  Pyrrhotin-Kristalls,  dér  von  diesem  Fundort  dér  Fülöpp’- 
schen  Sammlung  stammt,  mass  ich  mit  45  mm,  die  Höhe  mit  nahezu 
5 mm.  An  einem  mit  kleinen  glánzenden  Fláchen  begrenzten  Kristáll- 
chen  konstatierte  ich  auf  Grund  von  Winkelmessungen  die  folgenden 
zwei  Formen: 

c {0001},  v {1122}. 

Die  gut  ausgebildete  c-Fláche  dér  dünnplattigen  Kristalle  ist 
etwas  gekrümmt,  auf  ihr  beobachtet  mán  eine  mit  den  Randkanten 
parallel  laufende  schwache  Kerbung  und  auf  einigen  ein  orientiertes 
Fortwachsen.  Die  schmalen  Streifchen  dér  v-Pyramide  sind  lebhaft 
leuchtende,  glánzende  Fláchen.  Die  Kristalle  sind  dem  schwarzen 
Sphalerit  aufgelagerten  derben  Pyrrhotin  aufgewachsen  und  bilden, 
nach  dér  c-Achse  parallel  zusammengewachsen,  5 — 7 cm  hőbe,  sechs- 
seitige  Sáulen.  Die  von  diesem  Fundort  stammenden  Exemplare  des 
in  schönen  und  grösseren  Kristallen  ziemlich  seltenen  Pyrrhotins  wett- 
eifern  auch  betreffs  Schönheit  mit  den  berühmten  Pyrrhotin-Vorkomm- 
n issen  von  Morro-Velko. 

Auf  den  Pyrrhotin-Kristallen  sitzen  in  grosser  Zahl  heller  oder 
dunkler  bráunliche,  2 — 3 mm  grosse  Siderit  - Kristállchen  von  Ska- 
lenoeder-Typus. 

Unsere  Kristalle  werden  durch  die  folgenden  sechs  Formen  auf- 

gebaut : 


Bravais 

Miller 

e 

{0001} 

{111} 

a 

{1120} 

{101} 

P 

{1011} 

{100! 

0 

{0551} 

{223} 

V 

{2131} 

{201} 

y 

{3251} 

{302} 

NEUERLICHES  \ ORKOMMEN  EINICKK  SELTENF.RER  MINKRALIEN  IN  UNGARN. 


335 


Vorherrschend  sind  die  beiden  Skalenoéder,  unter  ihnen  ist  an 
•einem  Teil  dér  Kristalle  das  eine,  an  dem  anderen  Teil  das  andere 
besser  ausgebildet,  es  finden  sich  aber  Kristalle,  an  denen  das  y gar 
nicht  vorkommt. 

Von  den  Fláchen  dér  einzelnen  Formen  kann  ich  das  Folgende 
sagen.  Am  grössten  Teil  dér  Kristalle  ist  die  mit  grossen  Fláchen  ent- 
wickelte  Oberfláche  c immer  trüb,  zum  Messen  nicht  geeignet.  Die 
Fláchen  des  an  einzelnen  Kristallen  gleichfalls  gut  entwickelten,  an 
anderen  nur  als  schmaler  Streifen  auftretenden  a-Prismas  sind  glán- 
zend,  beziehungsweise  bisweilen  mit  den  Schnittkanten  des  Skalenoeders 
parallel  gerifft.  An  allén  Kristallen  sieht  mán  die  glánzenden,  gut 
spiegelnden  Fláchen,  die  kleinen  Dreiecke  des  p-Grundrhomboeders. 
wáhrend  das  <t>  negative  Rhomboeder  mit 
verdunkelten,  gekrümmten  Fláchen  an  den 
Kombinationen  figuriert.  Unter  den  herr- 
schenden  Skalenoédern  sind  die  Fláchen  des 
v etwas  verdunkelt,  wáhrend  die  Fláchen 
des  y glánzender,  gut  genug  spiegelnd  sind 
(Fig.  19). 

Die  Kristalle  sind  zum  Teil  nur  an 
dem  einen,  fzum  Teil  an  beiden  Enden  ent- 
wickelt  und  gedrungen,  :wenn  die  c-Fláche 
stárker,  und  schlanker,  wenn  sie  schwácher 
an  ihnen  ausgebildet  ist. 

Als  letzten  teile  ich  von  diesem  Fund- 
orte  den  von  hier  gleichfalls  noch  unbekannten 
Arsenopyrit  mit.  Seine  Kristalle  kommen  in 
Gesellschaft  des  Markasites  vor  und  eine 

jüngere  aus  Quarzkristallen  bestehende  Schichte  überzieht  sie  zum 
Teil.  Auf  dieser,  sowie  auf  den  Arsenopyrit-Kristallen  sitzen  licht- 
braune,  1 — 2 mm  grosse,  von  für  diesen  Fundort  charakteristische 
Siderit-Kristállchen  von  Skalenoeder-Typus  mit  gekrümmten  Fláchen. 

Die  Arsenopyrit-Kristalle  bauen  drei  Formen  auf: 


c {001},  m {110},  e {101}. 


Die  Fláchen  dér  beiden  ersten  Formen  sind  stark  ausgebildet, 
^ekrümmt,  die  Oberfláche  dér  e-Fláche  irisiert  in  grünen  und  rőten 
Farben.  Die  e-Form  tritt  nur  an  einigen  Kristallen  auf  in  Form  win- 
ziger  glánzender  Dreiecke. 

Die  zirka  3 — 5 mm  grossen  Kristalle  sind  nach  dér  a-Achse 
parallel  miteinander  zusammengewachsen. 


336 


A.  KOCH. 


Die  auf  den  Siderit  bezüglichen  gemessenen  und  berechneten 
(Schaller)  Winkelwerte  sind  die  folgenden: 


Geme6sen 

Berechnet 

p:  v 

(1011) :(2131> 

29°17' 

29°13' 

v:y 

(2131): (3251) 

8°56' 

9°05'25 

v:v 

(2131) : (2311) 

74°51' 

74°57'04 

v : vv 

(2131) :(3121) 

35°29' 

35°26'20 

yy' 

(3251): (3521) 

7C°51'30" 

70°50' 

y\yv 

(3251): (5231) 

45°24' 

45°27'20 

&-P 

(0551) : (1011) 

60°13' 

60°54'16 

<&:y 

(0551): (3251) 

36°09' 

35°41'40 

Die  beiden  letzten  gemessenen  Werten  zeigen  wegen  dér  starken 
Krümmung  dér  O-Flachen  eine  grössere  Abweichung  von  den  berech- 
neten Werten. 

4.  Pyrostilpnit  und  Pyrargyrit  von  Borpatak. 

In  Borpatak  bei  Nagybánya  kamen  in  den  Hohlráumen  eines 
zelligen  Quarzstückes  mit  irisierenden  Pyritkristállchen  zusammen 
kleine  Kristalldrusen  von  Pyrargyrit  und  Pyrostilpnit  vor.  Dér  Pyrar- 
gyrit ist  in  dem  benachbarten  Nagybánya  ein  bekanntes  Mineral,  den 
Pyrostilpnit  hingegen  kennen  wir  in  unserer  Heimat  sicher  nur  von 
Felsőbánya,8  wáhrend  das  von  Becke  von  Schemnitz3 4  beschriebene 
Stück  dem  Fundorte  nach  nicht  ganz  sicher  ist. 

An  unserem  Exemplar  ist  dér  Pyrargyrit  dunkelrot,  stark  glán- 
zend,  seine  1 — 2 mm  lángén  und  zu  Drusen  verwachsenen  Kristállchen 
sind  im  ganzen  in  den  Fláchen  zweier  Formen  aufgebaut,  und  zwar: 

a {1120},  e {0112}. 

Die  herrschenden  Prismafláchen  zeigen  mit  den  schneidenden 
Kantén  des  Rhomboeders  parallel  laufende  schwache  Riffelung,  die 
kleinen  Rhomboederfláchen  sind  durchaus  glánzend.  Die  Kristállchen 
sind  nur  an  einem  Ende  ausgebildet  und  miteinander  zu  Drusen  verwachsen. 

Die  dünnen  Bláttchen  des  anderen  Minerals  gébén,  in  dér  offencn 
Glasröhre  erhitzt,  ein  weisses  Antimontrioxyd-Sublimat,  den  Rest  in 
Salpetersáure  gelöst  und  mit  Salzsáure  behandelt,  erhielt  ich  einen 
aus  Ag  Cl  bestehenden  weissen  Rückstand.  Das  Mineral  ist  alsó  Pyro- 
stilpnit. An  seinen  dünnen,  nach  b-tafeligen,  1 — 2 mm  lángén  Kristáll- 
chen treten  die  folgenden  Formen  auf: 

a {100}  d {101} 

b {010}  D { 1 01 } 

3 Krenner:  Silbcrcrzc  von  Felsőbánya.  Térni.  Tud.  Közi.,  1877,  p.  200. 

4 Beckk:  Rittingerit  und  Feuerblende  von  Schemnitz.  Tschermak:  Min.  Mitt.r 
1880,  2.  Bd.,  p.  94. 


NEUERLICHES  VORKOMMEN  EINIGER  SELTENERER  MINERAL1EN  IN  UNGARN.  33 1 


I)ie  herrschenden  6-Fláchen  zeigen  in  dér  Richtung  dér  Doma- 
ilache  Kerbung  und  háufig  parallelé  Verwachsung,  die  a-Fláchen  sind 
schmale,  glánzende  Streifen,  die  DomaHachen  sind  trüb,  ihre  Bestim- 
mung  erfolgte  durch  Messung  des  cingeschlossenen  Winkels  unter  dem 
Mikroskop. 

d:D(  101) : (101)  53°30'  gemessen(Mittel\v.  v.  15  Messung.)  53 '21'  berechn. 

Die  Kristallchen  sind  dem  mehrfachen  Zusammenwachsen  zufolge 
in  einzelnen  Stellen  dicker,  ilirc  Farbe  ist  hier  hyazintrot,  die  dünneren 
Blatt  eh  en  sind  in  orangeroter  Farbe  durehseheinend.  Die  terminálén 
Enden  einzelner  Kristallchen  teilen  sich  in  Bláttchen,  die  in  entgegen- 
gesetzte  Richtung  sich  krümmen,  bei  anderen  ist  die  Hasis  dünn  und 


mehrfach  geneigt,  wáhrend  die  Mitte  des  Kristalls,  dem  öfteren  Auf- 
wachsen  zufolge,  drei-viermal  dicker  ist.  Die  Kristallchen  sind  mit- 
einander  zu  unregelmassigen  Kristallgruppen  verwachsen. 

Borpatak  ist  alsó  in  unserem  Vaterlande  dér  zweite  sichere  Fund- 
ort  dieses  seltenen  Minerals. 


Dér  Brochantit  ist  ein  von  Vaskő  schon  bekanntes  Mineral,  seine 
dünnen,  nadelförmigen  Kristalle  fand  Löw  auf  einem  aus  dér  Reichen- 
stein-Grube  stammenden  Hamatit-Stück.0 

An  unserem  Exemplar  sitzen  die  gedrungenen,  schön  giftgrünen, 
aueh  4 — 5 mm  Lángé  und  Breite  erreiehenden,  nach  dér  b-Achse  ge- 
streckten  Kristalle  auf  Limonit-Pseudomorfosen  nach  Pyrit,  in  Gesell- 
schaft  stark  glanzender,  rötlicher  Eisenquarz-Kristallchen. 

3 Lüw:  Einige  seltenere  Mineralien  aus  den  Vaskő-Gruben.  Földt.  Közi.  Bd.  41, 
1911,  p.  746. 


5.  Brochantit  und  Libethenit  von  Vaskő. 


Földtani  Közlöny.  LV.  köt.  1925. 


22 


338 


A.  KOCH. 


An  den  Kristallen  stellte  ich  die  folgenden  fünf  Formen  fest : 

ö{010{  d)  120} 

h { 110}  e {012} 

x {201} 

Vorherrschend  ist  das  gekrümmte  x mit  trüber  Fláche,  die  Flachen 
dieser  Form  bestimmen  den  Habitus  des  Kristalles:  gut  ausgebildet 
sind  auch  die  glanzenden,  schwach  gerifften,  sowie  die  etwas  gekrümmten 
und  trüben  e-Flachen  dér  Prismazone.  (Fig.  20.)  Die  miteinander  zu 
Drusen  verwachsenen  Kristalle  sind  nur  an  dem  einen  Ende  ent- 
wickelt  und  an  einigen  sieht  mán  die  vorzügliche  Spaltung  nach  dér 
fc-Fláche  gut. 

Diese  Kristalle  sehen  den  von  Schrauf'1  beschriebenen  und  fraglich 
von  Dognácska  herstammenden  Kristallen  ahnlich,  dérén  Fundort  wahr- 
sc-heinlich  gleichfalls  Vaskő  ist. 

Die  behufs  Festsetzung  dér  'Formen  gemessenen  und  berechneten 
Winkelwerte  sind  die  folgenden : 


b:d 

(010): (120)  = 

Gemessen 

32°42' 

Berecknet 

32°44' 

d:h 

(120) : ( 1 10)  = 

19°19' 

19°23' 

b:e 

(010): (012)  = 

76°06' 

76°13' 

e:x 

(012): (201)  = 

53°28' 

53°01'40 

An  einem  gleichfalls  von  Vaskő  stammenden  Limonit-Stück  sitzen, 
mit  Azurit  vergesellschaftet,  die  kleinen  1 — 2 mm  betragenden  Kristall- 
chen  eines  schwarzlich-grünen  Minerals.  Dér  salpetersauren  Lösung 
des  Minerals  Ammoniummolibdat  zugesetzt,  erhielt  ich  nach  schwacher 
Erhitzung  einen  aus  Ammoniumphosphormolibdat  bestehenden  gelben 
Niederschlag,  die  Kristallchen  sind  alsó  Libethenit-Kristalle. 

Von  Vaskő  ist  dieses  Mineral  noch  nicht  bekannt,  vöm  nahen 
Dognácska  aber  erwáhnt  es  Tóth  Mike,  dér  in  dér  Sammlung  des 
Nationalmuseums  ein  von  liier  stammendes  Exemplar  vorfand.7 

Unsere  Kristalle  von  sáulenförmigem  Habitus  sind  von  den  fol- 
genden drei  Formen  atifgebaut: 

m |110|,  e J011!,  s {111  f. 

Herrschend  ist  m,  die  Flachen  sind  von  etwas  ungeordneter  Ober- 
fláche,  wáhrend  die  gleichfalls  gut  ausgebildeten  s-Flachen  genügend 
glatt,  glanzend  sind,  ebenso  auch  die  e-schmalen  Streifchen. 

" Schraof:  Minerali8chc  Beobachtungen.  V.  Sitzung6bericht  dér  Wiener  Akademie. 
LXVII.  Bd.,  I.  Abt.,  275.  resp.  334.  p.,  Taf.  II. 

7 M.  Tóth:  Magyarország  ásványai,  p.  306.  (Ungarisch.) 


DATEN  ZŰR  FRAGE  DÉR  TÉRTI  ARCRINOIDEEN. 


339 


Die  Gcstalt  dér  Kristalle  ist  ungewohnt,  denn  das  beim  Libethenit 
gewöhnlich  vorherrschend  auftretende  e figuriert  hier  nur  als  schmaler 
Streifen,  wáhrend  das  im  allgemeinen  mit  kleineren  Fláchen  auftretende 
m und  s an  unseren  Kristallen  die  herrschenden  Formen  sind  (Fig.  21). 
Die  gemessenen  und  berechneten  Winkelwerte  sind  die  folgenden: 


Gemessen 

Berechnet 

(110) : (110) = 

87°08' 

87°38' 

s:s’ 

(111):(1U)  = 

59°36' 

59°07' 

s:s'" 

(111) :(111) — 

89c22' 

89°08' 

e:e' 

(011) : (011)  = 

66°16' 

66°31' 

DATEN  ZŰR  FRAGE  DÉR  TERTIÁRCRINOIDEEN. 

— Mit  einer  Kunstbeilage.  — 

Von  T.  Szalad* 

Die  Crinoideen  des  NO.  Cserhát-Gebirges  wurden  zuerst  von 
Vadász'  erwáhnt.  Hierauf  befasste  sich  Gislen2  mit  dem  Matériái  des 
obigen  Fundortes  und  taufte  das  VADÁsz’sche  Genus  um. 

Bei  Mátraverebély  wurden  bisher  fünfzehn  Crinoideen  vorgefunden, 
von  denen  drei  durch  mehr  als  zwei  Individuen  vertreten  sind.  obwohl 
hier  bisher  bloss  die  sorgfaltigsten  Aufsammlungen  stattgefunden  habén 
Trotz  dér  Anpassungsfáhigkeit  dér  organischen  Wesen,  ermöglicht  es, 
dass  sie  sich  an  die  jeweiligen  physikalischen  Verháltnisse  anpassen, 
ist  es  unmöglich,  dass  in  einem  Meeresteile,  in  welchen  eine  Art  in 
mehreren  hunderten  von  Exemplaren  vertreten  war,  eine  so  zahlreiche 
Reihe  von  Variertaten  auftauchen  könne. 

Auf  Grund  von  Antedow-Skeletten  kann  mán  zwar  keine  Bestim- 
mungen  vornehmen.  lm  vorliegenden  Falle  aber  muss  ich  mich  doch 
an  die  alté  Bestimmungsmethode  haltén,  von  dér  ich  nur  darin  ab- 
weichen  werde,  dass  ich  von  den  Fossilien,  an  denen  auch  die  ovalen 
Plattén  fehlen,  beweisen  will,  dass  sie  nach  den  bisherigen  Methoden 
nicht  zu  bestimmen  sind. 

Die  Kelchanalyse  beginnen  wir  mit  dér  Beschreibung  dér  Anord- 
nung  dér  Schmörkeleindrücke.  Parallel  mit  dér  Centrodorsale  können 
wir  drei  bis  vier  Reihen  von  Schmörkeleindrücken  wahrnehmen.  Wenn 
wir  den  Kelch  in  vier  oder  fünf  Abschnitte  teilen,  finden  wir  im  all- 
gemeinen Unregelmassigkeit  in  dér  Zahl  und  in  dér  Verteilung  dér, 

* Vorgetragen  in  dér  Fachsitzung  dér  Ung.  Geol.  Gesellsch.  am  7.  Október  1925. 

1 E.  M.  Vadász:  Die  mediterránén  Echinodermen  Ungarns.  (Geologica  Hun- 
garica.  I.  Bd.) 

2 T.  Gislen:  Studies  Echinoderm.  Academical  Dissertation,  Zoologiska  Bidrag 
Frán  Uppsala  B.  9. 


22 


340 


T.  SZALAI. 


in  die  verschiedene  Teile  fallenden  Schmörkeleindrücke,  wir  bekommen 
z.  B.  die  folgenden  Zahlen  dér  Schmörkeleindrücke,  wenn  wir  den  Kelch 
des  Antedon  pannonicus  Vadász1  (Figur  12)  in  fünf  Teile  zerstückeln: 


S-er 

SW-er 

NW-er 

NO-er 

SO-er 


Teil:  10.  Schmörkeleindrücke  davon  streckt  6ich  1.  nach 


11. 

13. 

19. 

11. 


SO.  1.  nach  SW. 
S.  2.  „ NW. 

SW.  3.  „ NO. 

NW.  2.  „ SO. 

NO.  1.  „ S. 


Dabei  treffen  wir  immer  dieselben  Unregelmassigkeiten,  wenn  wir 
unsere  Untersuchungen  nach  dér  obigen  Methode  fortsetzen.  Diese 
Unregelmassigkeit  wird  sich  auf  die  verschiedenen  Individuen  derselben 
Art  verschiedenartig  zeigen. 

Bei  dér  Untersuchung  dér  Form  dér  Schmörkeleindrücke  finden 
wir  ahnliche  Unregelmassigkeit.  Wir  können  daher  nicht  behaupten,. 
dass  dér  Antedon  hungaricus  sechseckige  Schmörkeleindrücke  hatte  und 
infolgedessen  können  wir  auch  die  Zahl  dér  Ecken  auch  bei  den  übri- 
gen  nicht  feststellen.  Allgemein  müssen  wir  daher  sagen,  dass  vöm 
Bolygón  bis  zum  Kreise  allé  Schmörkelformen  auftreten  können. 

Die  Anordnung  dér  Schmörkeleindrücke  ist  abhángig  von  dei 
Zahl,  dér  Form  dér  Schmörkeleindrücke  und  von  dér  Gestalt  des 
Kelches,  ferner  sind  sie  auch  gegenseitig  voneinander  abhangig.  Das 
die  Gestalt  des  Kelches  und  die  oben  besprochenen  Geprage  keinen 
wesentlichen  Einfluss  auf  das  Leben  des  Tieres  üben,  kann  auch  aus 
dér  Dicke  dér  Kelchwand  geschlossen  werden.  Ihr  Diameter  ist  grösser 
als  dér  dér  Körperhöhle.  Es  ist  sehr  wahrscheinlich,  dass  nicht  die 
Lebenskraft  dér  Art,  sondern  die  Lebensumstande  bei  dér  Ausbildung 
diesel-  Geprage  eine  wesentliche  Rolle  gespielt  habén. 

Aus  dem  Vorstehenden  ist  es  klar,  dass  mán  von  dér  bisherigcn 
Bestimmungsmethode  abweichen  muss  und  nur  die  Antedon-Kelehe  zűr 
Bestimmung  für  geeignct  erachten  kann,  welche  die  óraién  Plattén  nicht 
entbehren. 

Ferner  zahle  ich  die  Namen  dér  von  mir  dargestellten  Arten  auf 
mit  Angabe  des  Masstabes,  in  dem  sie  gezeichnet  wurden.  Antedon 
Bölcskeyensis  nov.  sp.,  Antedon  A eogradiensis  n.  sp.,  Antedon  hun- 
garicus Vadász  nov.  form,'1  Antedon  quinquepetallus  nov.  sp. 

3 Vadász  empfehlt  in  seinem  Werkc  „Fajfogalom  az  ősállattanban“  (Koch-Emlck- 
künyv  1912,  ung.)  zűr  Bczeichnung  dér  Variationen  das  Wort:  Forma.  In  diesem  Sinnc  gelic 
ich  vor,  als  ich  von  meinen  Arten  diejenigen,  von  welehen  es  nicht  beweisbar  ist,  ob  die 
Abweichungen  von  dér  Stammart  wesentliche  sind  oder  nicht,  mit  Forma  bezeichne.  Indem 
mán  in  dér  Paleontologic  von  den  neu  vorgefundenen  Variationen  nie  wissen  kann,  ob  die 
Abweichungen  wesentlich  sind  odor  nicht,  wiire  es  empfelilenswert,  immer  die  neue  \ aria- 
tion  mit  Forma  bezeiehnen  und  nicht  mit  neuem  Namen  versehon,  solange  bis  es  sich 
wenigstens  auf  zwei  Fundorten  voríindet. 


RE1TRACE  ZŰR  KENNTNIS  DÉR  UNGARISCHEN  DIORITE. 


341 


Die  bisher  besprochenen  Antedone  stammen  aus  dcm  Aufschluss 
neben  Remetelak  an  dér  8üdlichen  Seite  des  Meszestető. 

Es  fanden  sich  ausser  an  diesem  Fundorte  noch  AntedonkAche 
in  Szúpatak,  u.  zw.  Antedon  excavatus  Schff. 

Ebenso  auch  Exemplare  von  den  Bergen  Várhegy — Budahegv — 
Halastóhegy  bei  Sámsonháza  und  Mátraszőllős.  Sámtliche  Fundorte 
befinden  sich  in  dér  neritischen  Region  des  Torton-Stockes,  beziehungs- 
weise  im  Übergange  zwischen  dér  neritischen  und  littoralen  Region, 
nach  L.  Strausz4  Isocrinus  stellata  nov.  sp.,  Actinometra  Mátravere- 
bélyensis  nov.  sp.  Die  zwei  letzteren  Kelche  wurden  auch  aus  dem 
Aufschluss  neben  Remetelak  an  dér  südlichen  Seite  des  Meszestető 
gesammclt. 


BE1TRÁGE  ZŰR  KENNTNIS  DÉR  UNGARISCHEN  DIORITE. 

lm  Auszuge  mitgeteilt  von  Fr.  Papi*.* 

Dioritísche  Gesteine  werden  in  dér  petrographischen  und  geologi- 
schen  Literatur  Ungarns  haufig  erwahnt.  Da  in  dér  letzten  Zeit  mehrere 
dieser  Angaben  als  unriehtige  Bestimmungen  erkannt  worden  sind. 
untersuchte  Verfasser  mehrere  in  den  Gesteinsammlungen  als  Diorite 
bezeichnete  Handstticke,  sowie  auch  einige  innerhalb  dér  Grenzen 
Ungarns  vorkommende  Gesteine. 

Von  den  bisher  zweifelhaften  Vorkommen  gelang  es  folgende 
klarzustellen: 

1.  Dér  Gránit  des  Zobor-Berges  bei  Nyitra  (Neutra)  enthalt 
primáren  Quarz,  sausuritisierten  (zoizitisierten  und  serizitisierten) 
Oligoklasz,  Biotit,  ferner  als  akzessorisehe  Gemengteile  Apátit,  Zirkon, 
Magnetit,  Pyrit  und  Hamatit.  Wenn  mán  ausserdem  die  chemische  Analyse 
berücksichtigt,  so  ist  das  Gestein  als  ein  Quarz-Glimmer-Diorit  — 
ein  Übergang  zu  den  Gránitén  — zu  betrachten.  Die  chemische  Ana- 
lyse derselben  wurde  bereits  von  K.  Emszt  und  A.  Vendl1  erwahnt, 
die  Beschreibung  des  Gesteins  in  ausführlicher  Weise  von  Professor 
Franz  Scöafarzik2  mitgeteilt. 

2.  SW  von  dér  Kleinen-Fátra  befindet  sich  bei  dér  Gemeinde 
Galgóc  ein  ausserordentlich  zersetztes  Gestein,  das  bisher  als  Gránit 

* Strausz  L.:  Az  Északkeleti  Cserhát  Mediterrán  faciesei  (Eötvös-Hefte.  Unga- 

risch.)  ‘ -■ 

* Vorgetragen  in  dér  Facheitzung  dér  Ung.  Geol.  Gesellscli.  am  2.  Dezember  1925. 

1 K.  Emszt-A.  Vendl  : Quarzdiorit  Zobor-Berg.  Ung.  Jahrb.  dér  Ung.  Ge^l. 
Anst.  für  1913,  p.  431. 

2 F.  Schafarzik  : Gesteine  von  K.  Neutra.  Jahrssber.  d.  Ung.  Géol,  Anst.  für 

189S,  p.  239.  ' c.  .. . . 


342 


FR.  PAPP. 


bezeichnet  wurde.  Dasselbe  erwies  sich  aber  als  ein  dem  vorstehend 
erwahnten  Diorit  des  Zobor-Berges  ahnliches  Gestein.  Es  ist  demnach 
ebenfalls  als  ein  Quarz-Glimmer-Diorit  zu  betrachten.  Dieses  Vor- 
kommen  wurde  auch  von  St.  Ferenczi3  als  ein  Diorit  ahnliches  Gestein 
gedeutet. 

3.  In  dér  Gegend  von  Selmec  (Schemnitz)  bezeichnen  die  Berg- 
leute  das  vorwaltende  Gestein  auch  heute  noch  als  Syenit.  Es  ergab 
sich  jedoch,  dass  es  primáren  Quarz  entha.lt,  als  dér  jetzigen  Auí- 
fassung  nach  — auch  die  übrige  Zusammensetzung  vor  Augen  hal- 
tend  — ein  Quarz-Glimmer-Diorit  ist. 

Laut  dér  Analyse  H.  F.  Harwood’b  (Tab.  Nr.  3)  und  meiner  mikro- 
skopischen  Untersuchungen  finden  wir  in  dér  Umgebung  von  Selmec 
auch  Quarz-Glimmer-  und  Quarz- Augit-Diorite.  Dieses  Gebiet  wrurde 
früher  auch  von  J.  Szabó4 5 6  und  spater  von  H.  Böckh9  untersucht. 

4.  Auf  Grund  dér  Analyse  H.  F.  Harwood’s  (Tab.  Nr.  1)  und  meiner 
mikroskopischen  Untersuchungen  ist  das  Gestein  vöm  Zemberg  bei 
Dobsina  (Dobschau,  im  Gömörer  Komitat)  ein  Gabbro,  ahnlich  dem, 
wie  es  vöm  Gugl-Berg  auch  schon  von  Woldrich8  beschrieben  wrurde. 

5.  Ausser  diesem  Gabbro  sind  aber  in  Dobsina  auch  die  echten 
Diorite  vertreten,  wie  es  bereits  P.  Rozlozsnik7  festgestellt  hat. 
Meine  Untersuchungen  einiger  „Dobschauer“  Gesteinsstücke  konnten 
letztere  Tatsache  in  jeder  Hinsicht  bestatigen. 

6.  Von  dér  W-Seite  des  Bükk-Gebirges  bei  Szarvaskő  erwáhnt 
bereits  J.  Szabó8,  spater  M.  Herrman9  Diorite.  Hier  fand  sich  auch 
ein  Gestein  (Üj-Határvölgy),  das  auch  Diallag  enthalt,  alsó  nach 
meiner  Meinung  als  Gabbro  zu  betrachten  wáre.  Ausser  diesem  ist 
hier  ferner  auch  noch  ein  Gestein  zu  finden,  w'elches  als  Übergangs- 
glied  zum  Gabbro  betrachtet  werden  muss. 

7.  In  Siebenbürgen  findet  mán  in  den  Gebieten  dér  Fiüsse  Maros 
und  Fehér-Kőrös  typische  Diorite.  Bei  Nagy-Halmágy  gibt  es  einen 
Quarz-Augit-Glimmer-,  bei  Paulis  einen  Quarz-Glimmer-Diorit,  in  dér 

3 St.  Ferenczi:  Die  geologischen  Verhaltnisse  Galgóc’s  und  ihrer  Umgebung. 
.Jahrcsber.  d.  Ung.  Geol.  Anst.  für  1914,  p.  213. 

4 J.  Szabó:  Geschichte  dér  Geologie  von  Schemnitz.  1885. 

5 H.  Böckh:  Über  die  in  Selmecbánya  vorkommenden  Eruptivgesteine.  Földt. 
Közi.  1901,  p.  369. 

6 J.  Woldrich:  Geologische  und  tektonieche  Studien  in  den  Karpathen  nördlich 
von  Dobschau.  Bulletin  international  de  l’Academie  des  Sciences  Bohémé  1912,  p.  20. 

7 P.  Rozlozsnik:  Geologische  Notizen  von  Dobschau.  Jahrcsber.  dér  Ung.  Geol. 
Anst.  für  1913,  p.  379. 

8 .1.  Szabó:  Geologie  1883,  p.  608. 

* M.  Herrman  : Beitráge  zűr  Kenntnisse  dér  Eruptivgcsteine  des  Bükk-Gcbirgcs. 
(Diescrtation  1923.) 


BEIT  RAGÉ  ZCR  KENNTNIS  DÉR  UNG.  DIORITE 


34:3 


c/fm  — 0'56  1\jí  I c/fm=:  0 65 


344 


R.  REICHERT. 


Gegend  von  Temesd  und  Kladova  sind  Quarz-Diorite  und  bei  Soborsin 
Diorite  zu  finden. 

Ich  konstatierte  in  dem  Gestein  von  Kladova  eine  auffallend  blaue 
Farbe  des  Amfibols  in  dér  Richtung  dér  kleinsten  Elastizitátsachse. 

8.  Das  Gestein  von  Zsidóvár  (Kom.  Krassószörény)  ist  ein 
Granodiorit,  denn  es  enthált  wesentlich  Quarz,  Oligoklas,  Biotit, 
grünen  Amphibol,  ferner  als  akzessorische  Gemengteile  Apátit,  Zirkon, 
Titanit,  Magnetit,  als  sekundaren  Produkten  Hamatit,  Chlorit,  Kalzit 
und  Serizit.  Es  würde  bereits  anlásslich  dér  geologischen  Aufnahme 
in  dér  „Pojána-Ruszka“  von  Professor  Franz  Schafarzik10  als 
Granodiorit  (mit  vorwaltendem  Plagioklas,  untergeordnetem  rőten 
Orthoklas)  angesprochen  und  als  solches  kartiert. 

9.  Die  Angaben  endlich,  dass  bei  Kotterbach  (Kom.  Zips.),  bei 
Szomolnok  (Kom.  Gömör),  im  Ditroer  Massive  (Kom.  Csik)  und  im 
Mecsek-Gebirge  (Kom.  Baranya)  Diorite  zu  finden  waren,  bestatigten 
sich  nicht. 


PETROCHEMISCHE  UNTERSUCHUNGEN  AN  DEN 
BASALTISCHEN  GESTEINEN  DÉR  UMGEBUNG 
VON  SALGÓTARJÁN.  (KOM.  NÓGRÁD,  UNGARN.) 

— Mit  Fig.  22.  — 

lm  Auszuge  mitgeteilt  von  R.  Reichert.* 

(Mit  neuen  Analysen  von  H.  F.  Harwood  und  A.  v.  Endrédy.) 

In  den  letzteren  Jahren  wurde  das  Basalt-Gebiet  nördlich  von 
Salgótarján  von  Paul  Rozlozsnik  und  Koloman  Emszt1  petro- 
graphisch  untersucht,  ebenso  auch  das  Gestein  des  Steinbruches  Ereszt- 
vény  am  Medves.  Die  geologischen  Yerhaltnisse  bearbeitete  ausführlich 
Eugen  Noszky.2 

Die  neuen  chemischen  Analysen  H.  F.  Harwood’s  verdanke  ich 
Herrn  Prof.  Dr.  B.  Mauritz. 

Die  von  mir  untersuchten  Gesteine  stammen  von  Plateau  des 
Medves  und  vont  Eruptionsgebiet,  welches  sich  von  diesem  südlich 
hefindet. 

10  F.  Schafarzik  : Ungarische  Steinbrüche.  1904.  No.  914. 

* Vorgetragen  in  dér  Fachsitzung  dér  Ung,  Geol.  Gcsellsch.  am  2.  December  1925. 

1 P.  Rozlozsnik  — K.  Emszt:  Beitriige  zűr  Kenntnis  dér  Basaltgesteine  des 
Medvesgebirges.  [Földt.  Közi.  XLI.  (1911)  p.  343 — 361.] 

2 E.  Noszky:  A salgótarjáni  szénterület  földt.  vi6z.  (Ungarisch).  „Koch  Album" 
1912.  p.  67—90. 

— — : lm  .Jahre&ber.  d.  königl.  ung.  Geol.  Anst.  f.  1915. 

— — : Geol.  u.  entwicklungsgeseh.  Verhaltnisse  d.  Zagyvatales,  (Zentralbl.  für 
Min.  etc.  1924.  p.  500-512.) 


l’ETROCHEMISCHE  UNTEUSUCHUNGEN  AN  DEN  B AS ALTI SC H E N USW. 


345 


Das  genannte  Gebiet  enthált  máchtige  Decken,  die  zum  I eil 
bereits  durch  die  Erosion  zerstlickelt  sind,  — sowie  zahlreiche  Gangé 
und  Lavaströme. 

Die  Gesteine  sind  dunkelgrau  bis  bláulich-schwarzgrau.  Sic  zeigen 
oft  schöne  und  mannigfaltige  Absonderungsfonnen.  (Grosser  und 
Kleiner  Salgó,  Pécskő.)  Als  Einsprenglinge  kommen  Olivine  (olivin- 
reich  am  Pécskő)  Angi  te, ymphibole  (Medves  SW.,  Pécskő  S.,  Somlyó), 
feine  Pia gioklas-N adeln  (Pécskő,  Somlyó),  1—2  cm  grossc  Oligpklas- 
einschlüsse3  und  Quarzkörner  — eingeschmolzen  aus  dem  durch- 
brochenen,  oligozánen  und  miozánen  Sandsteine  — vor. 

Die  S t r u k t u r ist  hypokrist.-porphvrisch,  grösstenteils  glas- 
arm,  sich  dér  holokrist.  Struktur  náhernd.  lm  Gestein  des  Medves 
finden  wir  intersertalen,  im  Salgóer  fluidalen  Charakter.  Die  Grund 
masse  vöm  Medves  ist  glasreicher,  die  von  Somlyó  holokrist allin. 

Die  ungefáhr  0‘02 — 0*1  mm  grossen  M ineralbestandteile 
dér  Grundmasse  sind:  Apátit . Magnetit , Olivin . Biotit.  Plagioklas 
(Labrador  Ab4l,  An„„ — Ab5„  Ans„)  und  nephelinitoides  Glas.  Nephelin 
findet  sich  (Medves  SW.)  in  beinahe  quadratförmigen  Prismen,  mit 
nadelartigen  Mikrolithen  in  dér  Richtung  dér  Hauptaxe.  — Sodalith 
kommt  (KI.  Salgó)  in  kleinen  zerklüfteten,  isometrischen  Főimen  vor, 
Analcim  in  rundén  oder  ovalen  Ausfüllungen,  mit  anomaler,  schwacher 
Doppolbrechung  und  Felderteilung  (Medves,  Salgó,  Kővár). 

Als  Einsprenglinge  findet  mán  folgende  Minerale:  leli o- 
morpher,  háufig  korrodierter,  oder  Maschenstruktur  aufweisender  Oli- 
vin, mit  den  Formen  {010}.  >021),  {10},  {001?}  (Pécskő).  Manchmal 
kommt  derselbe  in  Tafeln  nach  (010),  öfter  in  Zwillingen  nach  dem 
Gesetz  (120)  — velches  feststellbar  war  — voi^.  Als  Einschlüsse  fand 
ich  Magnetit,  Pikotit  und  Glas.  Sekuncfare  Bildungsprodukte  sind 
Serpentin  (Chrysotil),  Iddingsit,  Chlorit.  Dér  Rand  dér  Kővárer 
Olivine  wird  durch  Eisen  gefarbt.  — Augit  findet  mán  in  idiomorphen 
korrodierten  Formen.  Seine  Farbe  ist  hellgrünlichgelb,  oft  aber  am 
Rande  mit  einem  Stich  in’s  Violette.  Pleochroismus  ist  manchmal 
bemerkbar  (Medves),  ausgeprágte  Zonen  und  Sanduhrstruktur  all- 
gemein,  cy  = 45°— 55°.  Dér  Auslösehungswinkel  ist  im  prismatischen 
Wachstumskegel  grösser,  die  Differenz  schwankt  zwischen  5° — 7 . 
Dieselben  sind  oft  rosetten-  oder  knotenartig.  Zwillinge  nach  (100) 
und  (122),  sowie  interessante  Korrosionsformen  sind  háufig.  Titan- 
reiche  Augdte  kommen  vor  im  Gestein  des  Medves,  Salgó,  Kővár,  mehr 
diopsidische  am  Somlyó.  Einige  Augite  des  Grossen  und  Kleinen  Salgó 

* B.  Mauritz:  Über  einige  gesteinsbildende  Mineralien  aus  Ungarn.  [Földt.  Közi 
XL..  (1910)  p.  581—590:]. 


346 


R.  REICHERT. 


PETROCHEMISCHE  UNTERSUCHUNGEN  AN  DEN  BAS ALTISCHEN  USW 


347 


habén  cinen  aegirin-augitischen  Kern.  — Dér  Amphibol  erlit.t  meistens 
magma tische  Resorption,  wodurch  tipische  Opacitsüume  entstanden  sind, 
so  auch  Augite  — in  kleinen  Prismen,  oder  schw  ammartigen  Bildungen 
und  prismatische,  rosettenartige,  oder  sich  untcr  60°  schneidende, 
Gitterstruktur  bildende  Rhönite,  von  0-05 — 0’10  mm  Grösse,  dérén 
Pleochroismus  dunkelgriinlichbraun  — kastanien-  oder  rotbraun  (/)  ist, 
und  Diotit.  Die  Resorptionspseudomorphosen  bestehen  sehr  oft  nur  aus 
Erzkörnern.  lm  Gesteine  dér  Pécskőer  Abhange  finden  wir  jedoch 
Amphibolreste.  Dieser0-5 — 10  mm.  grosso,  von  dér  Resorption  stark  an- 
gegriffene  Amphibol  ist  basaltische  Hornblende,  mit  starkem  Pleo- 
chroismus: ;'>«  Die  Auslöschungsschiefe  cy  = 8 — 13  . Mit  wachsen- 
dem  Amphibol-Gehalt  sinkt  im  Gestein  die  Menge  dér  Augite.  — Ürítői- 
den Einsprengl ingen  muss  auch  dér  Plagioklase  Envahnung  getan 


werden.  Basischer,  als  in  dér  Grundmasse  habén  dieselben  einen  zonaren 
Aufbau  und  sind  hauptsachlich  nach  dem  Albit-Gesetz,  oder  auch 
konjugiert  mit  dem  Karlsbader  Gesetz  verzwillingt.  Selten  íindet  mán 
Periklin-Zwillinge.  In  chemischer  Hinsicht  gehören  sie  dér  basischen 
Labrador-Bytownit-Reihe  mit  Ab4„  An60 — Ab2r,  AnT5  Zusammensetzung 
an  (Pécskő,  Somlyó,  Kővár).  Endlich  kommen  noc-h  optisch  positive 
Plagioklase  vor,  die  keinerlei  Zwillingslamellierung  aufweisen.  Bei 
diesen  ist  auch  n>  Balsam.  Die  Ausscheidung  dér  Feldspate  dauerte 
eine  geraume  Zeit  láng.  Gégén  dérén  Rand  nimmt.  die  Aciditát  zu,  hier 
sind  Magnetit,  Augit,  Hornblende-Reste  als  Einschlüsse  háufig. 

Als  secundáre  Bildungen  treten  haufig  Colát , Chlorit  und  Zeo- 
lithe  auf. 

Endlieh  sind  als  eingeschmolzene  fremde  Einschlüsse  undulös  aus- 
löschende  Quarzkörner  wahrnehmbar,  die  immer  von  einem  Kranz  aus 
Augitmikrolithen  umsaumt  sind. 


li.  REICHEUT. 


348 


Differentiations-Tabelle  nach  Osann. 
(Die  Zahl  s wáchst  von  N nach  S an.) 


Vorkommen 

s 

A 

C 

F 

a 

c 

f 

n 

• 

Reihe 

k 

SiÜ2% 

Eresztvény  . . 

4b'S3 

5-72 

4-55 

30-63 

4-2 

3-3 

225 

79 

a 

0-66 

4466 

Kis-Salgó  .... 

52-81 

6-12 

4-20 

26-55 

5*0 

3-4 

21-6 

7"5 

a 

0-74 

46-78 

Kővár  a)  .... 

53-81 

5-32 

4-63 

26-29 

4-4 

3-8 

218 

7-0 

p 

0-79 

46-28 

Kővár  b) ... . 

53-63 

4-76 

5-43 

25-99 

4 

4-5 

21-5 

6-3 

p 

0-82 

46-39 

Pécskő 

54-02 

536 

4-89 

25-48 

4-5 

41 

2P4 

7-9 

a 

0-78 

48-59 

Somlyó 

55-57 

5-48 

5-04 

23-39 

4-8 

4-5 

20-7 

7-6 

a 

0-84 

4934 

Differentiations-Tabelle  nach  Niggli. 


Vorkommen 

si 

qz 

al 

fm 

c 

alk 

k 

mg 

c/fm 

Schn. 

ti 

P 

h 

Eresztvény 

95 

—49 

20 

46-5 

22-5 

ii 

0-21 

053 

0-49 

IV. 

0-46 

0-09 

15-2 

Kis-Salgó . . 

108 

—44 

22 

4P5 

23-5 

13 

0-25 

0-54 

0-57 

IV. 

375 

0-53 

103 

Kővár  a)  . . 

112 

-34 

21-5 

40 

27 

11-5 

0-29 

0-55 

0-675 

IV/V. 

4-72 

0-55 

25-1 

Kővár  b)  . . 

112 

—28 

22 

40-5 

27"5 

10  I 

0-37 

0-54 

068 

V. 

3-85 

0-64 

263 

Pécskő  .... 

115 

—31 

22-5 

41-5 

24-5 

11-5 

0-21 

0-62 

0-59 

IV. 

2-83 

0-51 

19-0 

Somlyó .... 

122 

—28 

235 

39-5 

24-5 

12*5 

0-24 

' 

0-60 

0-61 

IV. 

332 

0-52 

232 

Vorkommen:  Magma:  Gestein: 

Eresztvény  theralithgabhroidisch  Nephelinbasanit 

Kis(Kleiner)Salgó  theralithisch — ther.  gabbroidisch  Basanitoid. 

Kővár theralithgabbroidisch  „ 

Pécskő  „ „ „ 

Somlyó  gabbrodioritisch — theralithgabbroidisch  Basalt — basanitoid, 


Zusammenfassung.  1.  l)io  untersuchten  Gosteino  gehören 
zu  dón  Nephelin-Basaniten  (Medves  SW.)  und  Basanitoiden  (Gr.  und 
KI.  Salgó,  Pécskő,  Kővár),  dió  int  südlichen  Gobiote  oinon  Übergang 
zu  dón  Foldspatbasaltcn  (Somlyó)  bildon. 

2.  Laut  dón  aus  dón  Analyson  gerechneten  Osann-,  bozw.  Niggli’- 
schen  Werten  gehören  dieselben  im  System  Osann  zu  dón  Tephrit- 
Bnsaniten  und  schliosson  sich  dón  Typcn  von  Lintburg,  Mto  Caffé, 
Londorf,  Ragou,  Serrado  an.  Nach  dóm  NiGGLi’schon  System  sind  die- 
selben Gosteino  dós  theralith-gabbroidischen  Magvws. 

3.  Dió  magmatische  Differentiation  bestehl  von  Nőni  nach  Síid  in 
Erhöhung  dós  si  und  Sínkön  dós  fm  Gehaltos,  dagegon  isi  dér  Alkali- 
Gehalt  ungofahr  bostándig.  (Sioho  Tabollen  und  Diagramm.  Fig.  22.) 


DATEN  ZŰR  GEOLOGIE  DES  BUDA-KOVÁCSIER  GEBIRGES. 


349 


4.  In  chemischer  und  peírographiseher  Hinsicht  ist  die  Áhnlichkeit 
mit  den  Basanitoiden  dér  Umgebung  des  Balatons  (Plattensee)  auf- 
fallend. 

Mineralogisches  und  petrographisehes  Institut  dér  kön.  ung.  Uni- 
versitat  zu  Budapest  1925. 


D.ATEN  ZŰR  GEOLOGIE  DES  BUDA-KOVÁCSIEk 

GEBIRGES. 

— Mit  Fig.  23.  — 

Von  St.  Febenczi.* 

Nach  dem  Kriege  beschloss  die  Kgl.  Ung.  Geologische  Anstalt 
die  gründliche  Untersuchung  des  Esztergoméi-  Kohlenbeekens.  Bei  Beginn 
dicsér  Arbeit  wurde  auch  ich  dér  das  Esztergoméi-  Becken  studierenden 
Gruppé  zugeteilt  und  mir  die  Aufgabc  gestellt,  das  Stúdium  des  Ost- 
randes  des  Beckens  und  hiemit  untéi  einem  das  Stúdium  dér  Westseite 
des  Buda-Kovácsier  Gebirges  zu  untersuchen.  Dieser  Aufgabe  wurde  ich 
in  den  Jahren  1919. — 20.  gerecht,1  fortsetzungsweise  ergab  sich  daraus 
die  Gelegenheit  dazu,  dass  die  Leitung  dér  Anstalt  im  Jahre  1924.  das 
Stúdium  des  Buda-Kovácsier  Gebirges  abermals  mir  übertrug.  Meine 
neuere  Aufgabe  wurde  die  Aufarbeitung  jenes  Gebietes,  welches  einer- 
seits  zwischen  die  hauptstádtischen  Aufnahmen  Schafakzik’s,  Pálfy’s, 
Schréter’s,  andererseits  zwischen  die  Kohlenaufnahmen  Rozlozsnik’s 
und  Schréter’s  falit,  damit  auch  dér  aus  den  obigen  Arbeiten  aus- 
gebliebene  Teil  des  Budapest  nördlichen  Blattes  zűr  Reambulation 
gelange. 

Auf  meinem  Arbeitsgebiet  arbeitete  eine  achtungswerte  Reihe 
von  Yorgángern;  es  ist  genug,  wenn  ich  die  Namen  Szabó,  Hantken, 
Hofmann,  Schafarzik  erwáhne. 

Ich  wünsche  weder  die  Literatur,  noch  die  einzelnen  Bildungerl 
zu  besprechen,  wir  kennen  die  essayartige  Zusammenfassung  dieser 
sámtlich  aus  Schafarzik’s  Kartenerláuterung.  Auf  einige  Dinge  in 
dér  Reihe  dér  Bildungen  muss  ich  doch  mic-h  erstrecken,  damit  ich 
dann  auf  Grund  dér  geomorphologischen  Beobachtungen  auf  die  Dar- 
stellung  des  paláogeographischen  Bildes  übergehen  kann. 

Mein  aus  den  mesozoischen  Sedimenten  gesammeltes  Petrefakten- 
Material  beschrieb  Dr.  Kutassy,2  er  befasste  sich  auch  mit  dér  Frage 

* Yorgetragen  in  dér  Fachsitzung  dér  Ung.  Geol.  Gesellseh.  am  2.  Dezember  1925. 

1 Siehe  den  Jahresbericht  von  1920 — 1923.  dér  Kön.  Ung.  Geolog.  Anstalt,  p.  40. 
(Nur  ung.) 

2 lm  Vortrag  „Die  ‘Budaer  Trias“  am  2.  Dez.  1925.  in  dér  Sitzung  dér  Ung. 
Geologischen  Gesellschaft. 


350 


ST.  FERENCZI. 


dér  Horizontierung.  Aus  dér  Reihe  dér  Trias  will  ich  mich  nur  mit 
einer  Frage  befassen,  und  zwar  mit  dér  Frage  des  porosén,  auseinander- 
fallenden  Kalkes  und  Dolomitéi.  Die  neuesten  Untersuehungen  Kutassy’s 
zeigen,  worauf  iibrigens  auch  Pálfy3  schon  hinwies,  dass  die  Faunén 
vöm  Remete-  und  Fazekas-Berg  trennbare  geologische  Niveaus  reprá- 
sentieren.  Pálfy4 5  gedenkt  auch  dessen,  dass  dér  zu  Staub  zerfallende 
Kaik  von  mehreren  Stellen  in  den  Budaer  Bergen  bekannt  ist,  wo  er 
früher  zu  den  Dolomitgebieten  gezáhlt  wurde,  aber  auch  dér  typische, 
zu  Staub  zerfallende  Dolomit  ist  von  mehreren  Orten  bekannt. 

Zu  Staub  zerfallenden  Dolomit  erwáhnt  zwischen  frischen  Dolo- 
mitén auch  Aladár  Vénül”  aus  den  Csiker  Bergen,  ein  solcher  findet 
sich  auch  an  dér  Ostseite  des  Gellért(Blocks)-Berges  usw.  Es  scheint, 
dass  diese  eigentümliche  Veránderung  des  Kalkes  und  Dolomites  an 
ke;inen  bestimmten  Horizont  gebunden  ist  und  daher  wahrscheinlich 
nicht  eine  originale  Bildung  darstellt.  Auf  eine  nachtragliche  Ver- 
ánderung schliesse  ich  daraus,  dass  ich  diese  Ausbildung  nur  dórt 
vorfand,  wo  ich  Bruchlinien  und  mit  ihnen  zugleich  bisweilen  auch 
die  bestimmten  Quellensedimente  ausscheiden  konnte  und  daraus,  dass 
von  dér  Bruchlinie  oder  von  dem  Schnittpunkt  dér  Bruchlinien  sich  ént' 
fernend,  dér  Dolomit  und  Kaik  normál  ausgebildet  erscheint.  Das 
Petrefaktenmaterial,  wie  ich  das  in  den  Steinbrüchen  aus  dem  Remete- 
defilé  von  Hidegkút  und  Nagykovácsi  beobachten  konnte,  ist  auch  in 
dem  harten  Kaik  vorhanden,  aus  ihm  aber  lásst  es  sich  nur  dann  ent- 
fernen,  wenn  dér  Kaik  an  dem  dér  Bruchlinie  náher  gelegenen  Teil  mehr 
staubförmig  wird. 

Auf  Grund  des  obigen  schreibe  ich  die  eigentümliche  Art  des 
Auftretens  des  Triasdolomites  und  Kalkes  einer  nachtráglichen  Ver- 
ánderung zu,  was  die  Möglichkeit  dessen  durchaus  nicht  ausschliesst, 
dass,  wie  es  Pálfy0  erklárt,  bei  dér  Ausgestaltung  dér  eigentümlichen 
Fazies  dér  Faunén  die  unterseeischen  triadischen  Quellén  eine  Rolle 
spielten. 

Auf  die  Frage,  was  diese  Formenveránderung  sei,  kann  ich  noch 
nicht  antworten.  Auf  meine  Bitté  setzte  dér  Chemiker-Ingenieur-Hörer 
Sürü  mit  einer  sorgfáltigen  Untersuchung  die  mitgebrachten  Dolomité 
und  Kaiké  in  ihren  wichtigsten  chemischen  Bestandteilen  fest  und,  obwohl 
die  beiden  Kalkanalysen  aus  dem  noch  ganz  frischen  und  dem  zu  Staub 

3 Pálfy  M. : Submarine  Quellenablagcrungen  in  den  Triasbildungen  von  Buda- 
pest. (Földtani  Közlöny,  L.,  p.  104.) 

* Pálfy:  Földtani  Közlöny,  Bd.  L.,  p.  103. 

5 Vendl : Reambulation  in  dér  Gegend  von  Budaörs,  (.lahresbericlit  dér  Kgl.  Ung. 
Geologischen  Anstalt  1917—1919,  p.  47.)  (Nur  ung.) 

" Pálfy:  loc.  cit.  p.  104 — 105. 


OATEN  ZŰR  GEOLOGIE  DES  BlIDA-KOVÁCSIER  GEBIRGES. 


351 


zerfallenden  Teil  desselben  Stückes,  die  beiden  Dolomitanalysen  aus 
dem  frisch  verbliebenen  Teil  zwischen  dem  Staub  und  einem  Dolomit- 
staub hervorgingen,  ist  zwischen  ihnen,  wie  das  die  Tabelle  zeigt, 


Frischer 

Kaik 

Porö6er 

Kaik 

Frischer 

Dolomit 

Zerfallener 

Dolomit 

Kemete-Berg 
Grosser  SteinbrucL 

Solymár 

„Auf  dér  öden“-Höhe 

Siü,  

Fe,03  + AlaOs 

MgO  

CaO  

co 

0-71% 

3-48% 

3-71% 

46-65% 

45-13% 

0- 48% 

1- 67% 
0-16% 

54*55% 
44  07% 

021% 

1-18% 

14-48% 

37"36% 

470-2% 

042% 
3 75% 
19-41% 
28-47% 
47-88% 

Im  ganzen 

99-68% 

10093% 

10025% 

9993% 

CaC03  Molekule  % . . . . 

91-48% 

96-68% 

68-76% 

55  59% 

MgCOa  Molekule  % 

8-52% 

3 32% 

31-24% 

44  41  % 

Schwefel 

in  S p u r e n 

kein  wesentlicher  Unterschied.  Wáhrend  dér  Kaik  in  eine  reinere  Varietát 
überging,  hauften  sich  im  Dolomit  nicht  nur  die  verunreinigenden  Stoffe 
mit  dér  Zerstörung  an,  sondern  auch  das  Verhaltnis  zwischen  Ca  und  Mg 
anderte  sich  zu  Gunsten  des  Mg.  Vielleicht  können  wir  auf  eine  lángé 
Zeit  andauernde,  durch  schwache  einwirkende  Krafte  (schw'aches  kohlen- 
saures  Wasser?,  Exhalationen  in  geringem  Masse?)  hervorgerufene  Ver- 
anderung  von  Kaik  und  Dolomit  denken,  auf  irgend  einen  solchen  Vorgang, 
dér  auf  die  Einwirkung  dér  Athmospharilien  den  Kaik  und  Dolomit  zer- 
stáubt.  Dieser  langsam  wirkenden  Kraft  und  nicht  etwa  einer  raschen 
Auslaugung  ist  dér  Dolomit  und  Kaik  in  seiner  Umwandlung  zu  einer 
standigeren  Modifikation  zuzuschreiben.  Dórt,  wo  lángs  dieser  Brüche 
in  den  Wirkungskreis  dér  Einwirkungen  auch  Petrefakten-Horizonte 
hineingerieten,  veranderte  sich  auch  die  Schale  dér  Petrefakten,  sie 
löste  sich  von  ihrer  Umgebung  und  wurde  gut  herauspraparierbar,  die 
Wirkungen  erreichten  aber  auch  in  petrefaktenfreien  Horizontén  unsere 
Gesteine  und  dann  resultierte  petrefaktenfreier  Kaik-  und  Dolomit- 
staub. Ja,  wie  das  Hofmann7  beschreibt,  beobachtete  er  im  Zugliget 
(Auwinkel),  auf  dem  Kissvábhegy-(Berg)  und  im  Lipótmező  (Leopold- 
feld)  auch  zu  Staub  zerfallenden  Nummulinenkalk. 

Die  altesten  Glieder  dér  eozanen  Sedimentreihe  des  begangenen 
Gebietes  kenne  ich  in  zweierlei  Ausbildung.  In  dér  Gegend  von  Nagy- 

7 K.  Hofmann:  Die  geologischen  Verhaltnisse  des  Ofen-Kovácsier  Gebirges. 
(Mitteil.  a.  d.  Jahrbuch  dér  Kgl.  Ung.  Geolog.  Anstalt  I.  p.  187.) 


352 


ST.  FERENCZI. 


kovácsi,  wie  wir  das  aus  Hantken’s8  klassischen  Untersuchungen 
wissen,  entwickelte  sich  eine,  von  dér  Doroger  Ausbildung  nur  wenig 
verschiedene,  vollkommene  eozáne  Schichtenreihe.  Von  dieser  sind  an 
dér  Südseite  des  Solymárer  Felsberges  zwei  Süsswasserkalk-Flocken 
an  dér  Oberfláche  vorhanden,  am  Nordfuss  dér  „Auf  dér  Öden“-Höhe 
aber  lassen  sich  unter  dem  Orbitoidenkalk  die  Reste  eines  Brackwasser-, 
Petrefakten  führenden  Niveaus  nachweisen.  Dér  Süsswasserkalk  stimmt 
mit  dem  aus  den  Gruben  von  Nagykovácsi  bekannten  unter en  Süsswasser- 
kalk vollkommen  überein,  das  petrefaktenführende  Brackwasser-Niveau 
aber  gehört  dér  oberen  Süssvmsser-  und  BröcArwmMer-Bildung  des  viel 
höheren  Horizontes  an.9 

In  dér  Gegend  von  Budakeszi  ist  die  Ausbildung  eine  anderer 
hier  entwickelte  sich  im  unteren  Niveau  ein  grobes  Görosioná-Konglo- 
merat,  im  oberen  Teil  ein  Kohlenspuren  zeigendes,  toniges,  Petrefakten 
führendes,  kalkmergeliges,  Miliolideen  enthaltendes,  kalkiges  Niveau. 
Die  untere,  konglomeratische  Gruppé  wurde  auf  meinem  Gebiet  bisher 
zűr  Hárshegyer(Lindenberger)-Gruppe  gezahlt,  neuestens  wies  dasselbe 
in  einigen  Schuppen  Pálfy10  am  Westgehange  des  János — Széchenyi- 
Bergrückens  in  einer  dér  Wirklichkeit  entsprechenden  Lage  nach.  Mir 
gelang  es  oberhalb  des  Waldhüterhauses  im  Hotter  von  Páty  dieses 
Niveau  nachzuweisen,  dér  schönste  Aufschluss  befindet  sich  aber  am 
westlichen  Teil  dér  Parzelle  des  Budakeszer  Militársanatoriums.  Die 
Schichtgruppe  besteht  aus  mit  roter  terra  rossa  verbundenem  Dolomit- 
schotter,  in  den  Schuppen  aus  dem  Virágvölgy (Blumental)  und  von 
Makkos  Mária (Maria-Eichel,  ö.  v.  Budakeszi)  finden  sich  nebst  Sand- 
steinstücken  porphyr&rtige  Eruptivgesteine  in  ganz  verwitterten  und 
zersetzten  Schottern.  Es  sind  dies  jene  Schottervorkommnisse,  die  zuerst 
Szabó11  erwáhnte  und  die  dann  spater  Hofmann12  den  konglomerati- 
schen  Bánken  des  Nummulinenkalkes  zuzáhlte.Eine  interessante  Frage 
ist  es,  ob  jene  Schotter  aus  eruptiven  Gesteinen,  die  Hofmann13  noch 
aus  dem  Zugliget  (Auwinkel),  vöm  Gugger-  und  den  Csiker  Bergen 
erwáhnt,  nicht  in  dieses  Niveau  gehört?  Es  wáre  dies  eine  interessante 
Date  zűr  Verbreitung  dér  ersten  Transgression  des  Budacr  Gebirgsteiles. 


s Hantken:  Die  Reihe  dér  hier  einschlagenden  Arbeiten  siehe  Schafahzik:  Kar- 
tenerlauterung  Budapest  — Szentendre. 

9 Hantken  : Neue  Daten  zűr  geologischen  und  paliiontologischen  Kenntnis  des 
Buda-Nagykovácsier  Gebirges  und  dér  Esztergomer  Gegend.  (Mitteilungen  aus  dem  Kreise 
dér  Naturwissenschaft  XIV.)  (Nur  ung.) 

10  Auf  dcr  Manuskriptskarte. 

11  Szabó:  Geoiogische  Besehreibung  dér  Umgebung  von  Pest-Buda  1858,  p.  56. 
(Nur  ung.) 

12  Hofmann:  1.  c.  p.  188 — 189. 

13  Hofmann:  1.  c.  p.  189. 


HATÉN  ZŰR  GEOLOGIE  HES  BÚD  A- KOVÁCSIÉ  H GEBIRGES.  353 

Die  obere,  sogenannte  Fornaer  Gruppé  Hofmann’s  scheint  in 
ihrem  Budakeszim-,  lángs  dem  sogenannlen  öde  Kirchenfelder  Graben 
zutage  tretenden  tiefsten  Teile,  untén  aus  kohligen  Schichten,  Tonen 
und  petrefaktenführenden  Kalkmergel  zu  bestehen,  aber  auch  hier 
erscheint  darüber  bituminöxer  Miliolideenk&\k.  Auf  dem  Terrain  des 
Militársanatoriums  Í6t  nur  dér  einige  Meter  starke  Miliolideenkalk 
vorhanden,  stellenweise  folgt  Ilornstein knollen,  Dolomitsincke  enthal- 
tender  plattiger  Kaik  auch  in  dem  Vorkommen  am  Hármaskút(Drei- 
brunnen)-Berg  und  von  Makkos  Mária(Maria-Eichel),  wie  ich  das  aus 
den  Mitteilungen  Pálfy’s  erfuhr.  Wáhrend  dér  HoFMANN’sche  Fundort 
auf  die  Lage  des  „Fornaer“  Horizontes  kaum  eine  Aufklárung  gibt, 
Hnden  wir  in  den  frischen  Einschnitten  an  den  Wegen  des  Militár- 
sanatoriums  in  grosser  Ausdehnung  iiber  dem  Dolomit  das  rote  Grund- 
konglomerat,  iiber  ihm  den  kaum  einige  Meter  betragenden  Miliolideen- 
kalk  und  über  diesem  in  konkordanter  Lagerung  den  normalen  Nummu- 
linen-Orbitoiden- Kaik;  hier  lásst  sich  die  Reihenfolge  dér  Ablagerungen 
scharf  feststellen. 

Die  Nummulinen-Orbitoiden-K?L\kgruY)])e,  das  folgende  Glied  dér 
Eozanreihe,  kartierte  ich  in  dér  transgressiven  Ausbildung  in  grösserer 
Ausdehnung.  Wesentlich  ist  indes  das  im  ganzen  bisher  nicht  bekannte, 
viel  westlicher  gelegene  Vorkommen  im  Hotter  von  Páty,  \vo  in  dér 
Gegend  des  Waldhauses  südlich  von  dér  Landstrasse  diese  Gruppé  in 
kleinen  Steinbruehgruben  ein  grösseres  Gebiet  bedeckt.  In  dieser  Schicht- 
, gruppé  kenne  ich  NO-lich  von  Nagykovácsi,  am  Siidostgehánge  des  Kal- 
varienberges  und  auf  dem  Solymárer  „Auf  dér  Höhe“-Rücken  tuffige 
Einlagerungen. 

Die  Bryozoen  führende  Mergelgruppe  fand  ich  ausser  dem  auch 
von  Hofmann  ausgesehiedenen  kleinen  Vorkommen  von  den  Öden  Kir- 
chenfeldern  am  SO-lichen  Teile  dér  Parzellen  des  Militársanatoriums 
im  Hangenden  des  Nummidinenkalkes.  Hier  ist  diese  Gruppé  typiseh 
entwickelt,  mit  zahllosen  Bryozoen,  wáhrend  südlich  von  Budakeszi 
lángs  dem  Seitental,  das  an  dér  Nordseite  des  „Grossen  Heuwinkelslt 
herabláuft,  dér  verkieselte  Typus  vorhanden  ist. 

Über  dér  auch  an  die  Nordseite  des  erwáhnten  Seitentales  sich 
hinüberziehenden  verkieselten  Bryozoen-Grvcpve  konnte  ich  das  folgende 
Glied,  die  übereinstimmende  Lagerung  des  Budaer  (Ofner)Mergel  gut  aus- 
zunehmen.  Das  heisst,  richtiger  lágert  dér  kieseligen  Bryozoen- Gruppé 
zuerst  eine  lockere,  Diatomaceenschiefer- artige  kleine  Schichtreihe  auf, 
eine  solche,  wie  sie  Vendl14  von  Budaörs  erwáhnt  und  erst  auf  diese 
folgen  die  auch  Kaikén  entsprechenden  Budaer  V/ergeí-Schichten.  Diese 


” A.  Vendl:  1.  c.  p.  46. 
Földtani  Közlöny.  LV.  köt.  1925. 


23 


354 


ST.  FERENCZI. 


letzteren  seben  wir  in  typischer  Entwicklung  an  dér  Nordseite  dér 
bis  Makkos  Mária(Maria-Eichel),  hinein  reichenden  beckenartigen  Par- 
tié. Am  Kalvarienberge  bei  Budakeszi  sitzen  die  Nummulinen-Kalke. 
Auf  dem  Terrain  zwischen  den  beiden  Sanatorien  befinden  wir  uns  ent- 
weder  auf  dér  Grenze  dér  beiden  Bildungen  oder  auf  dera  Übergangsteil. 

Das  nachste  Glied  unserer  Sedimentreihe  ware  die  Hárshegyer 
Sandstein- Gruppé.  Vor  Besprechung  dieser  aber  muss  ich  einer  eigen- 
tümlichen  Bildung  gedenken,  die,  wie  es  scheint,  als  neues  Glied  sicb 
in  unsere  Reihe  einschiebt.  Aus  dér  freundlichen  Mitteilung  Géza 
Toborffy’s  habé  ich  zuerst  Kunde  erhalten  ,von  diesem  unter  dem 
Hárshegyer  Sandtein  liegenden  grauen,  tonigen,  Pflanzen  enthaltenden, 
bröckligen,  Markasitknollen  führenden  Sediment,  welches  mán  bei  einer 
Brunnenabgrabung  nach  Durchfahrung  von  90  m harten  Hárshegyer 
Sandstein  am  Hidegkúter  Steinriegel  erreichte.  Leider  sah  ich  dieses 
Sediment  an  diesem  Orte  nur  in  überwaschenem  Zustand,  konnte  es 
aber  als  ident  nehmen  mit  jener  Bildung,  die  am  östlichen,  auf  die 
Landstrasse  gerichtetén  Gehánge  des  Solymárer  „Auf  dér  Höhe“-Rückens 
unter  kleinen  Lappén  des  Hárshegyer  Sandteine  vorhanden  ist.  Hier 
finden  sich  nebst  lockeren,  grauen  tonartigen,  bisweilen  porosén,  aus- 
gelaugt  erscheinenden  Varietáten  weisslich  oder  verschieden  gefarbte 
Siisswasser-Quarzite  und  schwach  schieferige,  bröcklige,  tuffartige  Ge- 
steine,  solche  schutt-áhnliche  Bildungen  sah  ich  auch  westlich  von  Nagy- 
kovácsi. 

Eine  áhnliche  Bildung  beschrieb  Vadász1  ' aus  dér  Csővár-Nézsaer 
Gruppé;  Schréter10  erwahnt  aus  dér  Pilisborosjenőer  Bohrung  zwischen 
dem  Hárshegyer  Sandstein  und  dem  Doíomií-Grundgebirge  7 m mach- 
tigen,  zum  Teil  limonitisch  braun  gefárbten,  zum  Teil  blaulichgrauen 
Tón.  Neuestens  erwahnt  K.  v.  Roth17  derartige  Sedimentc  aus  dér 
Bohrung  des  Lipina-Berges  zwischen  Vörösvár  und  Piliscsaba.  Áhnliche 
Sedimente  sah  ich  unter  dem  Hárshegyer  Sandstein  an  dér  Oberfláche 
dér  Trias  an  dér  Nordseite  des  Nagyszál  in  dér  Gegend  von  Szende- 
hely. Obwohl  Vadász  auf  Grund  dér  darin  gefundenen  Meletta- Schup- 
pen  dieses  Sediment  mit  dem  tíudaer  Mergel  für  gleichwertig  denkt, 
sebe  ich,  wenigstens  im  höheren  Teil,  terrestrische  Bildungen;  nach 
K.  v.  Roth18  kamen  aus  dér  erwahnten  Piliscsabaer  Bohrung  Süss- 

15  E.  Vadász:  Dic  palüontologischen  und  gcologischen  Verhaltnisse  dér  alteren 
Schollen  am  linken  Ufer  dér  Donau.  (Mitt.  a.  d.  .lahrb.  dér  Kgl.  Ung.  Geologischen 
Anstalt  XVIIIo1^10,  p.  183—184.) 

18  Z.  Schréter  : Die  geologischen  Ergebnissc  dér  Tiefbohrung  in  Pilis-Borosjenö. 
(Földtani  Közlöny  XXXIX,  1909,  p.  102.) 

17  K.  Roth  v.  Telegd  : Über  die  Verbreitung  paliiogener  Bildungen  im  nördlichen 
Teile  des  Ungarischen  Mittelgebirges.  (Földtani  Közlöny,  LXXX,  1923,  p.  13.  im  ung.  Texte). 

18  K.  Roth  v.  Telegd  : Ebendort  p.  13.  im  ung.  Texte. 


daten  zűr  geologie  des  buda-kovác.sier  gebirges. 


3f>5 


wasser-Schnecken  hervor,  zum  Teil  mögen  sie  vielleicht  die  Sedimente 
kleinerer  und  grösserer  Geysiro  sein  auf  dem  unter  dér  infraoligozánen 
Abrasion  gestandenen  Festland,  was  natürlich  nicht  ausschliesst,  dass 
ihre  Bildung  an  den  Ufern  des  sich  zurückziehenden  Meeres  des  fíudaer 
Mergels  begann. 

Die  Gruppé  des  Hárshegyer  Sandsteines  kartierte  ich  in  dér 
Gegend  von  Nagykovácsi — Solymár — Hidegkút  viel  ausgebreiteter,  hin- 
gegen  wurde  in  dér  Gegend  von  Budakeszi,  zum  Teil  zu  Gunsten  des 
schon  besprochenen  Grundkonglomerates,  zum  Teil  zu  Gunsten  dér 
abzusondernden  jüngercn  Sandsteingruppe,  das  von  Hárshegyer  Sand- 
stein  bedeckte  Gebiet  kleiner.  Unsere  gewöhnlich  grobkonglomeratische, 
bisweilen  aus  kleinkörnigem  Sandstein  bestehende,  mehr-weniger  kiesel- 
.saures  Bindemittel  aufweisende  Schichtgruppc  reiclit  über  die  ál  térén 
hinüber  weit  über  das  Grundgebirge  hinauf.  Auf  dem  Kahlriegel  bei 
Nagykovácsi  betűiden  sich  ilire  höchsten  Partién  uin  570  m herum. 
Von  abweichender  Ausbildung  sind  unsere  Schichten  am  nördlichen 
Teil  des  Budakeszier  Hosszúhajtás  (Langertrieb)-Berges,  wo  gleich- 
förmiger,  feinkörniger  und  fást  das  Bindemittel  entbehrender  Sandstein 
gebrochen  wird  und  die  £r?/o3oen-Schichtgruppe  mit  ibren  verkieselten 
Partieen  zum  Verwáchseln  áhnlich  ist  denen  am  Südfusse  dér  Fekete 
(Schwarzen)-Berge  und  dér  „Am  Felsen“-Gruppe,  doch  sind  an  diesen 
Stellen  in  ihrer  Nahe  auch  die  typischen  Schichten  vorhanden. 

An  einzelnen  Orten,  so  am  Fusse  dér  Fekete-Berge  finden  sich 
opalisierte  Stücke  in  dér  Hárshegyer  Sandstein-G ruppe,  als  zweifellose 
Beweise,  wenigstens  stellenweise,  für  das  von  Geysiren  gelieferte  kiesel- 
saure  Bindemittel  dér  Hárshegyer  Sandtein- Gruppé. 

Kis(klein)-celler  Tón  vöm  Typus  des  Budaer  kenne  ich  auf  dem 
begangenen  Gebiet  nicht.  In  dér  Gegend  von  Hidegkút  erfüllen  das 
Becken  mit  sandigen  Partieen  wechselnde  Tone.  Eine  etwas  reinere 
tonige  Schichtgruppe  ist  an  dér  Westseite  des  Kalvarienberges  bei 
Budakeszi  vorhanden.  Eine  Foraminiferen- Fauna  konnte  ich  nur  aus 
dér  letzteren  erhalten,  unsere  Gruppé  lásst  sich  alsó  mit  voller  Sicher- 
heit  in  die  höhere,  oberoligozanc  Schichtgruppe  einreihen.  Hantken 
erwáhnt  aus  dem  Nagykovácsier  Becken,  aus  dem  Ördög(Teufels)- 
graben  Foraminiferen  führenden  Kisceller  Tón,  leider  sieht  mán  diesen 
heute  nicht  aufgeschlossen.  Áhnliche,  stellenweise  aber  in  lockeren 
Sandstein  übergehende,  dünnbankige  Schichten  füllen  den  oberen  Teil  des 
Hosszúhajtás  (Langentrieb)-Tales  westlich  von  Budakeszi  aus.  Diese 
Beckenpartie  gehört,  auf  Grund  dér  im  allgemeinen  nach  West  gerich- 
teten  Einfallsrichtungen  nicht  zum  Budaörs-Törökbálinter  Becken,  son- 
dern  ist  es  als  dér  Rand  des  nach  West  offenen  Zsámbéker  Beckens 
.anzusprechen. 


23* 


356 


ST.  FERENCZ1. 


Aus  dér  neogenen  Reihe  ist  erwáhnenswert,  dass  dér  aus  dér 
Gegend  von  Páty  bekannte  sarmatische  Kaik  stark  zerstückelt  ist. 
Langs  dér  Brüche  wurden  oberoligozane  Flecken  zwischen  die  sarma- 
tischen  Schuppen  eingezwángt,  es  ereigneten  sich  alsó  auch  in  den  dér 
sarmatischen  folgenden  Zeiten  starke  Erdrindenbewegungen.  Interessant 
ist  das  Erscheinen  in  einem  viel  niedereren  Niveau  des  Süsswasserkalkes 
vöm  Svábhegyer  Typus  langs  dem  Pátyer  Weg  und  am  Rand  des 
Telki-Budajenőer  Grundgebirges,  endlich  das  neuerliche  und  höhere 
Vorkommen  des  jüngeren  Süsswasserkalkes  auf  dér  kleinen  Höhe 
nordöstlich  dér  Kirche  von  Máriaremete,  wo  zwischen  dem  Hárs- 
hegy er  Sandstein  und  dem  Nummulincnkalk  die  Bruchlinie  vöm  Vár- 
Fazekas-Berg  ihre  Fortsetzung  bezeichnet. 

lm  folgenden  wünsche  ich  vor  allém  mich  mit  dér  Tektonik  des 
Mesozoikums  des  begangenen  Gebietes  und  hiemit  im  Zusammenhang 
mit  dér  Tektonik  dér  Pilis — Buda-Kovácsi-Gebirgsgruppe  zu  befassen. 
lm  heutigen  Zustand  gibt  ein  machtiges  NW — SO  und  ein  hierauf 
senkrechtes  NO — SW-liches  Bruchsystem  unserer  Gebirgsgruppe  ein 
pragnantes  Antlitz,  nebenbei  erscheinen  auch  nach  N— S gerichtete 
Verwerfer. 

Es  ist  indes  in . dér  Tektonik  des  Mesozoikums  auch  eine  weni- 
ger  scharfe  Linie,  die  vielleic-ht  den  alteren  Zustand  verewigte. 
Auffallend  ist  die  Normalitát,  dass  in  dér  Pilis-Gruppé,  in  dér 
Gegend  von  Piliscsaba,  Leányvár,  Csév  etc.  die  südliche  und  SO-liche 
Seite  dér  mesozoischen  Schollen  steil,  mit  herausstehenden  Schicht- 
köpfen  ist  und,  dass  die  nördlichen  und  NW-lichen  Gehánge  verhált- 
nismássig  sanft  sind.  In  dér  Nagykevély-Gruppe  sind  die  SW-Abfálle- 
die  mit  Schichtköpfen  versehenen,  wáhrend  dér  SO-Abhang  dér  Schollen 
um  den  Hármashatár-  und  Széchenyi-Berg  herum  sanft  ist,  ihre  steilen 
Seiten  nach  N und  NW  gerichtet  sind.  Diese  morphologische  Norm 
lassen  auch  die  sich  in  den  Schollen  zeigenden  durchschnittlichen 
Einfallsrichtungen  zum  Ausdruck  gelangen.  In  dér  Pilis -Gruppé,  wo 
die  Einfallsrichtungen  von  dem  die  Pilismasse  einschliessenden  Bruch 
und  von  dér  Szentendre-Visegráder  Eruptivmasse  einigerraassen  gestört 
wurden,  konstatierte  Schafarzik,1"  Vigh20  Einfallsrichtungen  zwischen 
21h — 2\  in  dér  Nagykevély-Gruppe  sind  nach  Koch21  die  Einfalls- 
richtungen um  3h  herum,  vöm  Budaer  Guggerberg  teilt  Hofmann  9h 

**  F.  Schaearzik:  Bericht  über  die  im  Jahre  1889  iin  Pilis-Gebirge  ausgef.  geol. 
Det.-Aufn.  (Földt.  Közi.  XIV,  p.  417-418.) 

20  Vigh  : Beitriige  zűr  Kenntnia  des  geol.  und  paleont.  Verhaltnisse  dér  obertria- 
dischen  Schichten  des  Pilis-Gebirges.  (Manuscript.) 

21  Koch  : Geol.  Beschreib.  des  Sct.  Andra-Vi6egráder  und  de6  Pilis-Gebirges. 
(Mitth.  a.  d.  kgl.  Ung.  Geol.  Anstalt  Jahrb.  I,  1871,  p.  244.  und  p.  247.) 


DATEN  ZŰR  C.EOLOC.IE  DES  BUDA-KOVÁCSIER  GEB1RGES. 


357 


Einfallen  mit  und  um  10h — 12h  fallen  die  mesozoischen  Schichten  am 
Remete-Berg,  Hosszúerdő-Berg,  Feketefej.  In  den  Csiker  Bergen  sind, 
nach  Vendl’s"  Daten,  die  Haupteinfallsrichtungen  wieder  NW-liche. 
Obgleich  dér  Kreis  nicht.  vollstándig  ist  (aus  dem  SW-lichen  Viertel 
habé  ich  keine  Date),  kann  ich  die  normale  Anordnung  dér  mesozoi- 
schen Schollen  nicht  fiir  eine  reine  Zufálligkeit  haltén,  sondern  ich 
vermuté  in  ihr  eine  llache  Brachyantiklinale.  Áhnlich  dér  mit  den 
Faltén  dér  jungen  Schichtreihe  dér  Alpen  und  Kárpátén  in  Zusammen- 
hang  stehenden,  posthumen  Faltung  staute  sich  auch  das  Mesozoikum 
dér  Budaer  Gegend  in  posthume,  embrionale  Faltén,  vielleicht  mit  dér 
variscischen  Faltung  des  altén  Urinassivs  des  Grossen  Ungarischen 
Alföld,  oder  aber  vielleicht  mit  dér  jiingeren  Faltung  dér  Alpen  und 
Kárpátén  in  Zusammenhang. 

Eine  interessante  Bekraftigung  für  meine  Auffassung  ist  in 
Limanovsky’s23  Arbeit  enthalten,  die  mir  dieser  Tagé  in  die  Hande 
geriet  und  dérén  Daten  und  Karte  auch  Köbér24  übernommen  hat. 
Nach  Limanovsky  ist  die  Vulkanreihe  von  Tokaj,  Eperjes,  Bükk,  Mátra, 
Cserhát,  Szentendre-Visegrád  nichts  anderes,  als  das  Aufleben  zűr 
Neogenzeit  jenes  grossen  Bogens  dér  variscischen  Faltung,  welchen 
<Iie  östlichen  und  SO-lichen  Kárpátén  neuerdings  wiederholten  und 
dessen  (des  Bogens)  Zustandekommen  durch  die  variscische  Faltung 
•des  versunkenen  Massivs  des  Alföld  vorgezeichnet  worden  ist.  Meine 
Daten  sind  ungenügend  dafür,  um  die  vollstándige  Umschreibung 
dér  Brachyantiklinale  auszuarbeiten,  soviel  aber  ist  auch  jetzt  schon 
wahrscheinlich,  dass  zwischen  Nagykovácsi,  Solymár  und  Hidegkút  ein 
antiklinaler  Rücken  hindurchzieht  in  ungefáhr  SW — NO-licher  Rich- 
tung  und,  dass  im  südlichen  Teile  des  Buda-Kovácsier  Gebirges,  am 
Nordfusse  dér  Csiker  Berge  auch  die  südlich  folgende  Synklinale  vor- 
handen  ist,  sowie  die  Reste  dér  weiter  nach  Süden  folgenden  Falté 
•dér  Csiker  Berge,  des  Sas(Adler)-Berges  und  des  Gellért(Blocks)- 
Berges. 

Wenn  diese  Richtungen  Bestárkung  erlangen,  dann  sind  unsere 
Aachen  Faltén  genügend  assymetrisch,  dér  SO-liche  Flügel  von  dér 
Gegend  von  Nagykovácsi — Solymár  bis  zűr  Linie  vor  den  Csiker  Bergen — 
Gellért-Berg  viel  kürzer,  wie  eben  von  dórt  dér  nördliche  Flügel,  dér 
sich  mindestens  bis  zűr  Linie  des  Esztergomer  Kisstrázsa-Berges 
^rstreckt,  wo  die  Einfallsrichtungen  noch  immer  N — NW-liche  sind. 

22  A.  Yenül:  1.  c.  p.  42—46. 

23  Limanovsky:  Sur  le  croisement  successif  des  ehaines  de  l’Europe  centrale  cn 
Pologne  et  sur  les  lignes  anagogiques  de  ces  ehaines.  (Bulletin  du  Service  Géologique 
de  Pologne  I,  p.  583.) 

24  Köbér:  Gestaltungsgeschichte  dér  Erde.  Berlin,  1925.  p.  73,  Fig.  19. 


358 


ST.  FERENCZI. 


Indessen  sind  auch  dafür  Daten  vorhanden,  dass  die  Antiklinale  etwas 
mehr  nördlich,  in  dér  Richtung  von  Nagyszénás — Nagykevély  sich 
hinüberzieht  und  den  eingestürzten  Gipfel  des  Gewölbes  jener  Késsél 
bildet,  den  die  Punkte  Pilis — Nagykevély — C6Úcs-Berg — Hármashatár- 
Berg — Nagyszénás-Gipfel  umschliessen.  Vöm  ganzen  Gewölbe  verblieben 
nur  die  vorerwáhnten  grösseren  Massen,  soweit  es  anging,  an  ihrem 
ursprünglichen  Platz,  nach  aussen  hin  an  den  Flügeln  die  gegebenen 
Einfallsrichtungen  beibehaltend,  nur  brachen  die  einzelnen  Schollen 
mit  vergrössertem  Einfallswinkel  zűr  Zeit  dér  sicb  erneuernden  Erd- 
krustenbewegungen  ab.  Interessant  ist  es,  dass  die  Wirkung  dieser 
tektonischen  Leitlinien  auch  im  Eozán  füblbar  war.  Ein  interessanter 
Beweis  ist  ferner  die  Anordnung  dér  Sedimentreihe  des  Mesozoikums. 
In  dér  Náhe  des  Gewölbdaches  sind  die  áltesten  Horizonté  unseres 
Gebirges  an  dér  Oberfláche:  dér  Hornstein  führende  Kaik  des  Csúcs — 
Hármashatár — Mátyás-Berges,  dér  an  dér  karnisch-norischen  Grenze 
des  Fazekas-Berges  befindliche  Horizont.  Am  Gewölbdach  begann  dér 
Absatz  des  Dachsteinkalkes  nach  den  Faunén  des  Fazekas-  und  Remete- 
Berges  schon  zűr  karnischen  Zeit;  hier  gehört  dér  Dachsteinkalk  in 
die  karnische  und  norische  Stufe,  an  den  Flügeln  aber  gehört  im  Pilis- 
und am  Strázsa-Berg  dér  Dachsteinkalk  über  dem  Kössener- Kaik  ins 
rhatische  System.  Ebenfalls  an  den  Flügeln  erscheinen  die  Reste  vöm 
Jura  und  dórt  erscheint  auch  die  Ereidé.  Hierauf  verwiesen  in  dér 
Esztergoméi-  Kartenerláuterung25  auch  Rozlozsnik,  Schréter  und 
v.  Roth.  Ja,  wenn  sich  auch  das  ladinische  Altér  des  Diplopora 
führenden  Dolomites  des  Hármashatár-Berges — Nagyszénás  als  richtig 
erweisen  würde,  was  wir  aber  auf  Grund  dér  Diploporen  für  wahr- 
scheinlich  haltén  müssen,  dann  würde  in  den  Kaikén  des  Csúcs — Hár- 
mashatár— Mátyás-Berges  vielleicht,  dem  W etterlingkalk  in  den 
NW-Karpaten  entsprechend,  denen  sie  zum  Verwechseln  áhnlich  sind, 
auch  das  Zutagetreten  eines  noch  álteren  Gliedes  zűr  sicheren  Date 
werden. 

Ich  weiss  ferner  nicht,  ob  jener  Erscheinung,  dass  am  Fazekas- 
Berge  dér  Dachsteinkalk  auch  in  die  karnische  Stufe  hinabreicht,  nicht 
eine  einfachere  Erklárung  die  wáre,  dass  wáhrend  dér  Erhebung  am 
Gewölbdach,  vielleicht  eben  den  am  Gewölbe  auftretenden  unterseeischen 
Quellén  zufolge,  sich  Kaik  absonderte  und  zu  gleicher  Zeit  an  den 
Flügeln  sich  Dolomit  ausbildete.  Mit  dieser  Frage  im  Zusammenhang 
aber  ist  es  meine  Püicht  zu  erwáhnen,  dass  dér  Gedanke  dér  Faltung 
dér  Trias  in  dér  Budaer  Gegend  meines  Wissens  nach  die  Idee  Hugó 


25  P.  Kozlozsnik,  Z.  Schréter,  K.  v.  Roth:  Die  bergmiinmsch-geol.  Verhaltnisse 
des  Kohlengebietes  dér  Uingebung  von  Esztergom.  Budapest,  1922  (nur  ungarisch)  p.  14. 


DATEN  ZŰR  GEOLOGIE  DES  BUDA-KOVÁCSIER  GEKIKGES. 


359 


Böckh’s  war,  dér  die  Erklamng  dér  Frage  Simon  Papp  und  Franz 
Pávai  Vájná  überliess.  Ihre  Resultate  kenne  ich  nicht.  Da  bisher  in 


4 305 

$ Kosztol  e 

O 35/ 


700 

o 


Pilissztlászlo 


Ooboyokö 


SPiUssztkereszt 


y 


Csév 


5*56 


ÍS7 

M Somlyo 


0**0 


0 Pilisszántó 
N Zin  bar 

*070 


IzDeq 

é 

s 

Szeniemjre 
Pomá  ző>/ 


Tmnye 


o Pilise  saba 

o 
370 


0329 


Csobánka 

^w£K.Kwél|,h  f ^ 
o Pi hs vörös vá r 'y  ^ ^ e ^ j 
ZPmssztn/án  > jsPborosjenö 

^N.Szénasn 

Q.sitQ  öSolymsr 

.oí^/kerek  h 

S N kovácsi  ojsőSzaivas  h 
^ Remete oP hidegkút 


( 

I 


Jenö\ 


/ W.Kopaszh  " <>333  -^íiKecskeh  // 


2}  3/S 


7é/Á/  5 SS 


Feheie  fej°  ferf 


Széchenyi  b 

“ÍZ?  3 


% Páfu  oK.Kopaszh.  ^Budakeszi 

J 359 


3 US 
•5 


Torba gy  <5 
oBia 


03/2 


<>33*  / 


'■  \\SN 
<^b'  O.’ÍS 


o3őS 


% Budaörs 


p!tter  T 


J. 


ú 

Fig.  23. 

1.  u.  2.  Vorausgesetzte  Antiklinalen.  — 3.  Vorausgesetzte  Synklinale.  — 
4.  Durchsehnittliche  Einfallsrichtungen. 


dieser  Richtung  keine  Mitteilung  erfolgte,  erachtete  ich  die  Mitteilung 
dér  interessanten  Daten  fiir  zweckentsprechend. 

Aueh  bei  dér  Beurteilung  dér  Geomorphologie  des  Palaogen 
bewege  ich  mich  auf  betretenem  Pfade.  Ich  wünsche  die  von  den  Kolle- 


360 


ST.  FERENCZI. 


gén  Rozlozsnik,  Schréter  und  v.  Roth  bei  dér  neuesten  Unter- 
suchung  dér  Kohlenbecken  festgestellten  Gesetzmássigkeiten  und  in 
erster  Linie  Karl  v.  Roth’s26  erwáhnte  und  im  Földtani  Közlöny 
mitgeteilten  paláogeographischen  Festsetzungen  auch  auf  die  Budaer 
Berge  auszudehnen  und  dieselben  hie  und  da  zu  erweitern.  Unser  Gebiet 
vvar  von  dér  Trias  an  Festland;  Jura-  und  Kreidereste  kennen  wir  nur  an 
den  Randern  des  Gebirges.  Worauf  hier  Rozlozsnik  und  seine  Mit- 
arbeiter27  hinwiesen,  beginnt  unser  Gebirge  in  einzelnen  Teilen  zűr 
Palüogenzeit  wieder  unter  Wasser  zu  sinken.  Diesen  Vorgang  wiesen 
Rozlozsnik  und  seine  Mitarbeiter28  als  Ingressionsvorgang  nach,  die 
erste  Senkung  wurde  durch  die  Hebung  des  Karstwasserspiegels,  die 
Kohlenbildung  begleitet,  worauf  dann  mit  dér  Zunahme  dér  Senkung 
ohne  Transgression  auch  das  Meer  anlangt.  lm  anfanglich  tieferen  Wasser 
dieses  lágert  sich  die  Mergelgruppe  mit  Operculinen  ab,  sodann  mit  dem 
Seichterwerden  des  Meeres  gestaltet  sich  dér  perforato-Mergelhorizont 
aus.  Die  diese  Schichtbewegungen  zustandebringenden  Anderungen 
aber  erreichten,  wie  es  scheint,  unser  Gebirge  nicht  gleichförmig,  die 
Senkung  erfolgte  nur  an  den  Gewölbspitzen  und  namentlich  am 
NW-Flügel.  Die  Eozánausbildung  dér  Gegend  von  Dorog  kennen  wir 
nur  in  dér  Gegend  von  Vörösvár — Nagykovácsi,!  die  SO-Flügel  dér 
Antiklinale  blieb  damals  noch  trocken.  lm  oberen  Teile  dér  Auversien'" 
aber  erfolgt  in  den  Krustenbewegungen  ein  Umtausch.  Dieser  áussert 
sich  am  NW-Flügel  in  langsamer  Erhebung,  dérén  Beweis  die  Schicht- 
gruppe  des  Tokoder  Sandsteines  und  die  Süsswasserkalke  des  höheren 
Niveaus  am  Esztergomer  Strázsa-Berg  oberhalb  dér  perforata- Mergel. 
Gleichzeitig  erhebt  sich  auch  dér  antiklinale  Rücken.  Diese  Erhebung 
führt  zűr  Absonderung  dér  Dorog — Tokoder  und  dér  Vörösvár — Nagy- 
kovácsier  Becken,  über  dér  bisher  übereinstimmenden  Schichtreihe  des 
Nagykovácsiéi  Beckens  mit  jenem  dér  Gegend  von  Dorog — 'Fokod 
bildet  sich  eine  von  dér  am  Doroger,  Esztergom — Strázsa-Berge  befind- 
lichen  abweichende  máchtige,  zweite  Süsswasser- Sedimentgruppe  aus. 
Dér  bisher  trocken  verbliebene  SO-Flügel  aber  beginnt  zu  sinken.  Das 
erste  Resultat  dieser  Senkung  ist  die  schon  besprochene,  noch  viel 
Festlandsschutt,  torra  rossa  enthaltende  Abrasions-Breccie.  Diese  im 
Auversien  erfolgte,  heraushebend  gerichtete  Schichtbewegung  war  auch 
am  NW-Flügel  von  kurzem  Bestehen,  langsam.  aber  nicht  mehr  so  sehr 
senkte  sich  auch  dórt  wieder  das  Niveau.  In  dér  Gegend  von  Dorog 

2U  K.  v.  Roth:  loc.  cit.  p.  107—111. 

27  Rozlozsnik,  Schréter,  v.  Roth:  1.  c.  p.  15. 

2H  Ebenda,  p.  15. 

29  In  dér  Horizontierung  des  Paliiogens  gebrauche  ich  die  von  Rozlozsnik  und 
Gefiihrten  in  ilircr  mchrerwahnten  Arbeii  angewendete  üezeichnung. 


DATEN  ZŰR  GEOLOGIE  DE5  BÚD A-KOVÁCSIER  GEBIRGES. 


361 


bildet  sicli  dér  Nummulinen-Orthophragminen-ti andstein-  und  Kalk- 
Horizont,  in  den  Nagykovácsier  Teilen  die  obere  Brackteas  ier-Schicht- 
gruppe,  dann  dér  Nummulinen-Orbitoiden- Kaik  in  dér  Gegend  von 
Budakeszi,  in  den  dér  Synklinale  naher  liegenden  tieferen  Partieen 
bildet  sich  anfangs  dér  „ Fornaer “ Tón,  dér  Miliolideen-Mergel  und 
schliesslich  auch  hier  dér  Nummulinen-Orbitoiden- Kaik  aus. 

Diese  neuere  und  mit  den  paleocenen  verglichen  verháltnismassig 
kleine  Periode  dér  Krustenbewegung  ist  aber  von  grosser  Bedeutung, 
das  Doroger  Becken  sondert  sich  von  dem  von  dér  Antiklinale  SO-lich 
gelegenen  Teil  ab,  das  Priabonien  ist  von  anderer  Ausbildung  hier, 
wie  dórt.  Obwohl  die  kleinen  Krustenbewegungen  des  Priabonien  am 
beiden  Stellen  gleichsinnig  scheinen,  schárft  sich  die  Absonderung  doch 
in  einem  gewissen  Unterschied  dér  Fauna  zu,  das  Meer  dér  Budaer 
Gegend  kommt  mit  dem  Meer  des  Siebenbürger  sog.  Bartonien  in  Ver- 
bindung.  Hiefür  ist  das  Erseheinen  dér  Nummulina  Fabianii  des  Sie- 
benbürger „ Bartonien im  Priabonien  dér  Budaer  Gegend  dér  beste 
Beweis,  worauf  schon  K.  v.  Roth  0 hinweist.  NW-lich  und  W-lich  vöm 
herausgehobenen  antiklinalen  Rücken  ist  im  Nummulinen  führenden 
Priabonien  nirgends  mehr  Nummulina  Fabianii  anzutreffen. 

Die  Senkungsperiode  zu  Beginn  des  Priabonien  glattet  sich  im 
weiteren  zu  kleineren  Sclnvankungen  aus,  im  Doroger  abgesonderten 
Teil  lágert  sich  dér  Bryozoen- Mergel  von  Piszke,  in  den  Budaer  Teilen 
die  ineinander  greifenden  Sedimente  des  Bryozoen-Mergels  und  des 
Budaer  Mergels,  ja  in  den  Grenzteilen  lagern  sich  die  einander  stell- 
zuvertreten  scheinenden  Sedimente  ab.  Ich  sehe  námlich  vöm  Nummu- 
linenkalk  bis  zum  Budaer  Mergel  eine  fortgesetzte  Sedimentreihe,  in 
dér  kleine  örtliche  Krustenschvankungen  Faziesabweichungen  zustande- 
brachten.  Auf  jeden  Fali  besteht  auch  ein  Altersunterschied  zwischen 
den  einzelnen  Gliedern  dér  Reihe,  es  ist  aber  die  Sedimentreihe  eines 
und  desselben  Meeres  und  so  erblicke  ich  die  Wahrheit  in  dem  so 
heftigen  Streit  zwischen  Hantken  und  Hofmann  am  Mittelweg. 

Die  Kohlenforschungen  Rozlozsnik’s  und  seiner  Mitarbeiter 31 
stellten  mit  voller  Sicherheit  fest,  dass  die  einzelnen  Partieen  des 
Dorog — Tokoder  Kohlengebietes  von  nicht  ganz  übereinstimmender 
Ausbildung  sind  und  zwar  in  dem  Sinne  nicht,  dass,  wahrend  auf 
einzelnen  Eohlenfeldern  die  ganze  Eozanreihe  vorhanden  ist,  auf 
anderen  nur  die  unteren  Teile  dér  Reihe  sich  zeigen  und  zwar  bis 
zűr  Höhe  verschiedener  Horizonté.  Die  Ungleichheit  dér  Schicht- 
reihe  schrieben  sie  einer  machtigen  Denudation  zu;  das  Obwalten 

30  K.  v.  Roth:  1.  c.  p.  110. 

31  Rozlozsnik,  Schréter,  K.  v.  Roth:  1.  c.  p.  37. 


362 


ST.  FERENCZJ. 


dieses  Vorganges  rechtfertigte  sich  allmáhlich  im  ganzen  Mittelgebirge.'"' 
Natürlich  konnte  diese  infraoligozane  Denudation  nur  dann  erfolgen, 
als  das  Eozanmeer  von  unserem  Gebiet  sich  bereits  zurückzog,  das  istr 
als  unser  Gebirge  sich  erhob.  Nach  dér  Sedimentreihe  des  Eozánmeeres 
folgte  aüf  unserem  Gebiet  eine  Festlandsperiode,  wáhrend  dérén  ver- 
háltnismássig  langer  Dauer  ein  betráchtlicher  Teil  des  Eozáns  dér 
Doroger  Gegend  zugrunde  ging.  Die  Budaer  Gegend  verspürte,  wahr- 
scheinlich  ihrer  grösseren  Entfernung  halber,  vöm  denudierenden  Wasser- 
system,  wie  es  scheint,  nicht  so  sehr  die  Arbeit  dér  Denudation,  im 
Vörösvárer  Becken  aber  ging  die  eozane  Schichtreihe  bis  zum  Oper- 
culinen- Mergel,33  ja  selbst  bis  zu  den  Kohlenflötzen  zugrunde,  obwohl 
sie  wenigstens  so  weit,  wie  bei  Nagykovácsi,  auch  hier  vollstándig  sein 
konnte."4  Auch  daran  können  wir  nicht  denken,  dass  diesen  Teil  noch 
das  Meer  des  Budaer  Mergels  bedeckt  hátte.  Aus  dem  in  ungeheurem 
Masse  verheerten  Matériái,  das  durch  die  infraoligozane  Denudation 
so  weit  hin  verschleppt  wurde,  dass  mán  auch  in  den  folgenden  jüngeren 
Sedimenten  nur  die  Spuren  desselben  antrifft,  hátte  auch  in  das  Meer 
des  Budaer  Mergels  Schutt  gelangen  können,  was  indes  unbekannt  ist. 
Auf  unserem  Gebiete  erfolgte  eher  einige  Sedimentbildung,  worauf  die 
terrestrischen  und  Geyzirsedimente  unter  dér  Hárshegyer  Gruppé 
hindeuten.  Leider  habén  wir  bloss  wenige  Daten  dafür,  um  die  Rich- 
tung  dieser  Denudationstátigkeit  feststellen  zu  können,  wahrscheinlich 
ist  es,  dass  sie  aus  dem  Massiv  des  Grossen  Alföld,  wie  es  L.  v. 
Lóczy  dér  áltere  angenommen  hat,  gégén  das  heutige  Kleine  Alföld 
gerichtet  war. 

Die  dem  eozanen  Meer  folgende  Festlandsperiode  löst  mit  all- 
máhlicher  Senkung  wieder  eine  Meeresperiode  ab,  als  dérén  erstes  Sedi- 
ment  ich  in  dér  Hárshegyer  Sandsteingruppe  erblicke.  Die  allmáhliche 
Senkung  erfolgte  mit  kleineren  Brüchen,  lángs  dérén  stellenweise  das 
Wasser  dér  kieselsauren  Quellén  das  Bindemittel  zum  Aufbau  des 
transgredierenden  Sedimentes  abgab.  Dieses  Sediment  baute  sich  bis- 
weilen,  z.  B.  an  dér  Nordseite  des  Nagyszénás- Berges,  rein  aus  den 
Schottern  des  Dolomitgebirges  auf,  an  anderen  Orten,  und  dies  ist  die 
typische  Ausbildung,  háufte  sich  das  durch  die  Denudation  von 
weit  hergebrachte  quarzschotterig-sandige  Matériái  am  Ufer  des  vor- 
wártsschreitenden  Meeres  an,  wo  in  einzelnen  ruhigeren  Buchten  auch 
tierisches  Leben  sich  entwickelt,  wie  dies  von  Solymár  Koch,sb  von 

32  K.  Roth  v.  Telegd:  1.  c.  p.  109—110. 

33  K.  Kotii  v.  Telegd:  1.  c.  p.  109. 

34  Schafarzik  : Die  Umgebung  von  Budapest  und  Szentendre.  1904.  p.  24 — 30. 

35  A.  Koch:  Die  geolog.  Struktur  des  Várcrdőberg  bei  Solymár.  (Földt.  Közi.  I, 

1871,  p.  94.)  (Nur  ung.)  t 


DATEN  ZŰR  GEOLOGIE  DES  BUDA-KOVÁCSIER  GERIRGES. 


36$ 


Budakeszi  Hofmann88  nachwies.  Das  allmáhliche  Fortschreiten  dér 
Abrasion  zeigt  am  Nordfusse  des  Nagyszónás-Berges  das  schöne  ab- 
radierte  Plateau  des  Slanicka-Rückens  und  nur  die  heutigen,  über  500  m 
betragenden  Teile  des  Gebirges  blieben  unbedeckt  aus.  Interessant  ist 
es,  dass  das  Meer  des  Hárshegyer  Sandsteines  unserer  heutigen  Kennt- 
nis  nach17  nur  bis  zűr  Linie  des  J ános-Hármashatár-Berges  reiehte, 
woráus  wir  darauf  schliessen  können,  dass  dér  SO-lich  von  dér  obigen 
Linie  fallende  Teil  wahrend  dér  infraoligozanen  Festlandsperiode  sieh 
besser  heraushob.  Es  scheint,  dass  die  Bewegungen  des  Bruchsystems 
den  Zusammenhang  dér  im  Eozan  noch  vorwaltenden  altén  Gewölb- 
struktur  wesentlich  zuerst  jetzt  gelockert  habén. 

In  den  Krustenbewegungen  gestaltete  sich  dér  im  vorigen  ange- 
nommene  Unterschied  bald  wieder  zu  einem  solchen  von  gleichförmiger 
Tendenz.  Unser  Gebirge  beginnt  an  machtigen  Brüchen  rasch  zu  sin- 
ken, wahrend  aber  das  Sinken  des  auch  im  vorigen  sinkenden,  mit 
Hárshegyer  Sandstein  bedeckten  Gebietes  langsamer  und  von  gerin- 
gerem  Masse  ist,  sank  dér  von  dér  Linie  János-Berg — Hármashatár-Berg 
SO-lich  gelegene  Teil  relativ  schneller  und  tiefer,  wenigstens  in  ein- 
zelnen  Teilen,  hinunter.  Die  abgesunkenen  Graben  iiberdeckt  das  Meer 
und  wieder  als  ingressive  Bildung  setzt  sich  die  Schichtgruppe  des 
„ Kisceller  Tones“  ab.  In  den  westlichen  Teilen,  in  dér  Gegend  von 
von  Dorog,  gab  eine  in  kleinem  Masse  erscheinende  Erhebung  zűr  Aus- 
gestaltung  von  Brackwasser-Kohlenüöizen  Veranlassung.  dann  geriet 
mit  wieder  zunehmender  Senkung  von  dem  wahrscheinlich  gleichfalls 
sinkenden  Massiv  weniger  und  feineres  Matériái  in  das  Meer  des  Hárs- 
hegyer Sandsteines  und  es  bildete  sich  dér  Solymár — Vörösvár — Doro- 
ger  Fór aminif erem  führende  Tonmergel.  Zu  gleicher  Zeit  lagerte  sich 
in  den  dér  altén  Synklinale  entsprechenden  tiefsten  Teilen  das  feine 
Sediment  des  Kisceller  Tones  ab.  Diese  Schichtgruppe  bedeutet  eine 
máchtige  Ingression  in  fjordartigen  Buchten  und  über  sámtlichen  bis- 
her  besprochenen  Bildungen  finden  wir  ihn  ohne  grobem  Basalsedi- 
ment.  Auch  diese  Senkungsperiode  beruhigt  sich  allmahlich,  ja  eine 
langsame  Erhebung  löst  sie  wieder  ab.  In  unserer  Schichtreihe  wird 
das  sandige  Sediment  immer  mehr  und  mehr,  es  bildet  sich  die  Pec- 
tunculus  führende  Sandsteingruppe  aus.  Von  dieser  Zeit  an  gelangte 
unser  Gebirge  aufs  Trockene.  Zu  Füssen  desselben  gestalten  sich  die 
Neogen- Meere  aus,  von  denen  im  ganzen  das  spáte  sarmatische  Meer 
in  dér  Gegend  von  Páty — Budajenő  eindringt  und  verháltnismássig 
genug  hoch  transgrediert. 

36  K.  Hofmann  : Geolog.  Verháltnisse  des  Ofen-Kovácsier  Gebirges.  (Kgl.  Ung. 
Geolog.  Anstalt  Jahrb.  I,  1871,  p.  216.) 

37  Hofmann  : 1.  c.  p.  213. 


364 


ST.  FERENCZI. 


Aus  den  im  obigen  skizzierten  paláogeographischen  Veránderungen 
lassen  sich  interessante  Schlüsse  ziehen.  In  erster  Linie  können  wir 
feststellen,  dass  das  palaogene  Meer  von  Westen  her  eindrang  und  bis 
in  die  Gegend  von  Vörösvár — Nagykovácsi  gelangte.  Die  im  Auversien 
erfolgende  hebende  Krustenbewegung  schliesst  in  dér  letzten  Phase  den 
Rand  des  Vörösvár — Nagykő vácsier  Beckens  mit  einem  Damm  vöm 
Teil  des  grossen  Doroger  Beckens  ab.  Dieser  Damm  verursacht  einen 
bedeutenden  Unterschied  zwischen  den  Produkten  dér  am  Ende  des 
Auversien  erfolgenden  neueren  Senkungsperiode.  Im  westlichen  Teile 
des  Mittelgebirges  lebt  das  Eozan- Meer  vöm  Dorog-Tatabányaer 
Typus  in  den  im  Vértes — Bakony  bekannten  Ufer-Faziesen  fórt.  Das 
Priabonien- Meer  dér  Budaer  Gegend  dagegen  kommt  mit  dem  Sieben- 
bürger  Eozan- Meere  in  Verbindung.  Im  Priabonien  dér  Budaer  Gegend 
gestaltet  sich  eine  fortwáhrende  Schichtenreihe  aus,  weshalb  ich  es  für 
richtiger  halté,  auch  die  Budaer  Mergelgruppe  zum  Eozan  zu  rec-hnen. 
Meine  Behauptung  wird  auch  durch  andere  Tatsachen  gesichert.  Das 
bisher  als  unteroligozán  bekannte  Trió,  námlich  dér  Budaer  Mer  gél, 
Kisceller  Tón  und  Hárshegyer  Sandstein  lösten  die  Untersuchungen 
Rozlozsnik’s  und  seiner  Mitarbeiter38  auf,  mit  dér  infraoligozanen 
Denudation  und  dér  Nachweisung  des  Festlandes  ergab  sich  dér  Hárs- 
hegyer Sandstein  als  von  jüngerer  Bildung.  Tatsache  ist  es  ferner, 
dass  dér  Budaer  Mer  gél  und  dér  Hárshegyer  Sandstein  in  geomorpho- 
logischer  Hinsicht  dem  Kisceller  Tón  gegenüber  eine  einheitliche 
Gruppé  ist,  die  beiden  früheren  sind  in  den  den  Grundgebirgsschollen 
sich  anschliessenden  Schuppen  miteinbegriffen,  dér  Kisceller  Tón, 
wie  darauf  auch  K.  v.  Roth39  und  Schafarzik  schon  hinweisen,  er- 
scheint  transgressiv,  richtiger  ingressiv  und  greift  tief  fjordartig  zwi- 
schen die  Schuppen  hinein.  Auch  das  ist  Tatsache,  dass  wir  zwischen 
dem  Hárshegyer  Sandstein  und  dem  Kisceller  Tón  keinen  Übergang 
kennen,  auch  dér  erwáhnten  Pilisborosjenőer  Bohrung  nach  sitzt  dér  Kis- 
celler Tón  dem  Hárshegyer  Sandstein  auf.  Dér  Kisceller  Tón  ist  alsó 
.jünger  als  beide  und  auch  als  Fazienbildung  kann  ich  den  Kisceller  Tón 
dem  Budaer  Mergel  gegenüber  nicht  auffassen,  namentlich  nicht  auf  so 
kleinen  Territorien,  wie  beispielsweise  am  Rózsadomb  (Rosenhügel),  am 
Vár  (Festungs)-Berg  Budaer  Mergel,  am  schmalen  Streifen  zwischen 
beiden  hátte  sich  Kisceller  Tón  ablagern  können.  Als  Fazies  könnte  mán 
eher  den  Budaer  Mergel  und  den  Hárshegyer  Sandstein  betrachten: 
<3111  Verbreitungsgebiet  des  Budaer  Mergels  fehlt  dér  Hárshegyer  Sand- 

38  Rozi.ozsnjk,  Schréter,  K.  v.  Roth  : 1.  c.  p.  35—38. 

39  K.  v.  Roth  . Uber  dér  oberoligoziinen  Schichten  des  nördlichen  Teiles  des 
nngarischen  Mittelgebirges,  mit  besonderer  Hinsicht  auf  das  Oberoligozan  dér  Gegend 
von  Eger.  (Koch:  Emlékkönyv  (Gedenkbuch).  1912,  p.  123.)  (Nur  ung.) 


DATEN  ZŰR  GEOLOGIE  RÉS  BUOA-KOVÁCS1ER  GEBIRGES. 


365 


stein.  Alles  dieses  stellte  schon  Hofmann40  fest.  In  diesem  Falle 
betrachte  ich  das  als  entscheidenden  Beweis,  dass  dér  Budaer  Mer  gél  von 
grobem  Sediment  frei  ist,  denn  auch  das  kann  ich  nicht  anders,  als  mit 
dér  Entstehung  zu  verschiedener  Zeit  erkláren,  warum  z.  B.  am  Grenz- 
riicken  bei  dér  Szép  Juhászné  („Schönen  Schaferin“)  Hárshegy er  Sand- 
stein  und  von  ihm  in  kaum  irgendeiner  Entfernung  Budaer  Mergel  auf- 
tritt,  in  dessen  in  tieferem  Niveau  sich  absetzenden  Sediment  im  Falle 
gleichzeitiger  Entstehung  zűr  Bildung  des  Hárshegyer  Sandsteines  her- 
transportierten  Schotter  gleichfalls  hereingelangt  wáren.  Auch  davon 
könnte  die  Rede  sein,  dass  dér  Budaer  Mergel  dér  Periode  des  infra - 
oligozünen  Festlandes  entspreche,  hier  aber  halté  ich  es  wieder  für  aus- 
geschlossen,  dass  in  dér  starken  Denudationsperiode  kein  gröberes 
Matériái  in  das  Meer  des  Budaer  Mergels  gelangt  ware. 

Aus  all  diesem  ziehe  ich  den  Schluss,  dass  dér  Budaer  Mergel 
noch  die  letzte  Phase  des  eozánen  Meeres  bedeutet.  und  daher  in  das 
Eozan  zu  stellen  ist.  Dér  Festlandszyklus  und  seine  Sediraentflocken 
würden  dem  unteren  Oligozan  ( Lattorfien , Ligurien)  entsprechen  und, 
wie  das  Rozlozsnik  und  seine  Mitarbeiter  annahmen,  würde  dér  Hárs- 
hegyer Sandstein  una  dér  tiefere  Teil  des  Kisceller  Tones  in  das 
im  Mittelgebirge  bisher  fehlende  M itt  el  oligozan  (Rupélien,  Tongrien) 
gelangen.  Die  oligozane  Kohlé  dér  Gegend  von  Dorog,  dér  darüber 
befindliche  Foraminiferen  führende  Mergel,  das  höhere  Niveau  des 
Kisceller  Tones  ware  dér  tiefere  Teil  des  Oberoligozüns  ( Kassélien , 
Chattien),  schliesslich  dér  Pectuncu /ws-Sandstein  ware  dér  obere  Teil 
des  Oberoligozüns. 

Ich  weiss  nicht,  was  meine  Paláontologen-Kollegen  zu  meinen 
Erklarungen  sagen,  alléin  ich  sehe,  dass  allé  die  Bemühungen,  die  auf 
die  Feststellung  dér  Grenze  zwischen  Eozan  und  Oligozan  gerichtet 
waren,  Hantken’s41,  Hofmann’s42-43,  Vogl’s44,  Toborefy’s45  Arbeiten 
auf  Grund  dér  Faunén  die  Frage  nicht  entschieden.  Die  bisher  unge- 
löste  Grenze  scheint  mit  dem  infraoligozanen  Festlandszyklus  die 
natürliche  Lösung  zu  finden.  Auf  jeden  Fali  ware  es  eine  dankbare 
Aufgabe,  auch  die  Faunén  modern  aufzuarbeiten,  obwohl  mán  fürchten 
muss,  dass  dér  Erhaltungszustand  dér  Faunén  kaum  sichere  Resultate 
gébén  wird.  Es  sei  mir  gestattet,  hier  auf  einen  Widerspruch  Hant- 

40  Hofmann:  1.  c.  p.  207 — 227. 

41  Rozlozsnik,  Schréter.  v.  Roth:  1.  c.  p.  16. 

« « Siehe  die  Literaturzusammenstellung  in  Schafarzik’s  Karten-Erláuterung. 

44  Vogl  : Grenze  von  Eozan  und  Oligozan  in  dér  Gegend  von  Budapest.  (Koch: 
Gedenkbuch  1912,  p.  153 — 158.)  (Nur  ung.) 

45  Toborffy  : Über  den  Oligozan  dér  Gegend  von  Budapest,  mit  besonderer 
Rüeksicht  auf  Feststellung  dér  geolog.  Altersgrenzen.  (Jahresber.  dér  Kgl.  Ung.  GeoL 
Anstalt  1917 — 1919,  p.  34—41.)  (Nur  ung.) 


366 


ST.  FERENCZI. 


ken’s41'  hinzuweisen,  dér  an  mehreren  Stellen  die  Identitát  dér  Faunén 
des  Budaer  Mergels  und  des  Kisceller  Tones  aussprieht  und  doch 
zwischen  beiden  das  Verhaltnis  sieht,  das  zwischen  dem  Badener  Tegel 
und  dem  Leithakalk  besteht.  Mit  dér  Ánderung  dér  Fazies  ist  auch 
die  Fauna  nicht  mehr  dieselbe. 

Die  Bekraftigung  meiner  Erklarungen  erblicke  ich  auch  in  dér 
fernen  Sedimentreihe  des  Siebenbürger  Beckens,  in  dér  wir  die  bespro- 
chenen  Krustenschwankungen  fást  genau  wiederfinden.  Nach  Koch’s47 
klassischer  Arbeit  lagerten  sich  zu  Beginn  des  Eozans  auch  im  sieben- 
bürgischen  Becken  Festlands-,  Süsswasser-Sedimente  ab,  zwar  ohne 
Kohlé,  aber  mit  Süsswasserkalken  ( — unterer  bunter  Tón,  unterer 
Siisswasserkalk) . Hierauf  folgen  die  perforaten  Schichten  und  in  den 
unteren  Grobkalk- Schichten  die  Sedimente  dér  auf  ein  sinkendes 
Gebiet  sich  drangenden  Meeresperiode,  die  in  dér  Mitte  des  Mittel- 
eozans  wieder  von  einer  Festlandsperiode  abgelöst  wird,  nach  Zeug- 
nis  dér  oberen  bunten  Tone  und  den  darüber  liegenden  oberen  Süss- 
wasserkalken. Hierauf  folgt  wieder  eine  fortsetzungsweise  Meeres- 
reihe,  als  genaue  Kopie  dér  Reihe  in  dér  Budaer  Gegend,  die  obere 
Grobkalk-Gruppe,  dér  intermedia- Mergel,  dér  Bryozoen  führende  Mergel 
und  dér  Hójakalk,  in  welch  letzterem  ich  das  Áquivalent  des  Budaer 
Mergels  sehe.  In  dér  Gegend  von  Kolozsvár  setzt  sich  scheinbar 
die  Meeresschichtreihe  weiter  fórt,  dem  Hójakalk  lagern  unmittelbar 
die  oft  auch  grobe  Sedimente  enthaltende  Méraer  Schichten  auf. 
Indessen,  wie  das  Hofmann  und  Koch48  nachweisen,  ist  auch  hier 
von  einer  fortgesetzten  Reihe  keine  Rede,  denn  in  den  nördlichen 
Teilen  des  Beckens  schieben  sich  in  den  Révkörtvélyeser  Schichten 
wieder  Süsswasser-,  Brackwasser-Seáimente  zwischen  die  Hójaer  und 
Méraer  Schichten  ein,  die  wieder  eine  Erhebung  bedeuten.  Nach  KochV 
Untersuchungen  war  in  den  westlichen  Teilen  vielleicht  nocli  in  grösse- 
rem  Masse,  doch  diese  Erhebung  gleichfalls  vorhanden:  über  dem  Ilójaer 
Kaik  erscheinen  petrefaktenleere  fárbige  Tone  und  Reste  von  Sand- 
steine.50  Diese  bunten  Tone  und  dér  Révkörtvélyeser  Horizont  ent- 
sprechen  dem  infraoligozanen  Zeitabschnitt  mit  Denudation  und  so 
kann  demnach  unser  Hárshegyer  Sandstein  dér  Méraer  Gruppé  ent- 
sprechen.  Die  Übereinstimmung  wird  noch  vollstándiger,  wenn  wir  im 

48  Hantken:  Über  den  Ofner  Mergel.  (Földt.  Közi.  II,  1872,  p.  170.)  und  Dér 
Ofner  Mergel.  (Jahrb.  dér  Geol.  Anst.  II.  p.  232.) 

47  Koch  : Die  Tertiarbildungen  des  Beckens  dér  siebenbürgischen  Landestheile.  I. 
l’alaogcn-Gruppe.  (Mitth.  a.  d.  Jahrb.  dér  Geol.  Anst.  X.  p.  183.) 

48  Koch  : 1.  c.  p.  333—336. 
i 48  Koch:  1.  c.  p.  336. 

r’°  Koch  : 1.  c.  p.  336. 


NEUERF.  D.VTEN  ZŰR  UNTERMEDITTER  ANEN  FAUNA  VON  FŐT. 


3(i7 


nördliclien  Teil  des  Beckens  die  auf  die  Méraer  Schichten  folgenden 
Schichtgruppen,  die  Nagyilondaer  Fischschiefer , HofmannV'1  tiefsee- 
tonige  Fazies  und  darüber  die  seichtere  Meeressandstein-Fazies  in 
Betracht  ziehen,  vollstándige  Kopie  des  Kisceller  Tones  und  des 
Pectunculus-Sandsteines,  wie  auf  diese  Übereinstimmung  auch  Hof- 
mann  und  Koch  hinweisen. 

Koch  nimmt  zwar  den  Hójaer  Kaik  auf  Grund  dér  Fauna  noch 
für  unteroligozön , aber  icli  weiss  nicht,  ob  nicht  auch  luer  die  paláo- 
geographische  Grenze  zweckmássiger  wáre.  Auf  jeden  Fali  ist  die  Über- 
einstimmung staunenswert  und  ich  glaube,  dass  auch  das  nicht  Zufall 
ist  und  dass  inéin  Gedankengang  mit  einer  Revision  dér  Fauné  Koch’s, 
Hofmann’s,  Hantken’s  und  cinem  Vergleich  Rechtfertigung  erlan- 
gen  wird. 


NEUE  RE  DATEN  ZŰR  UNTERMEDITERRANEN  FAUNA 

VON  FÓT. 

— Mit  Fig.  24.  — 

Von  L.  Strausz.* 

In  dér  Umgebung  von  Főt  sind  an  mehreren  Stellen  fossilien- 
führende  untermediterrane  Schichten  anzutreffen,  die  schon  seit  langer 
Zeit  bekannt  ist.  Am  Somlyó-Berge  unterschied  Victor  Vogl1  im 
Untermediterran  3 Schichten,  und  nimmt  derselbe  an,  dass  diese  von- 
einander  palaontologisch  scharf  getrennt  waren.  Dem  ént,  gégén  fand 
ich,  dass  diese  palaontologischen  Unterschiede  nicht  existieren.  Die 
Anomien  sind  zwar  in  dér  unteren  Schichte  am  haufigsten,  kommen 
aber  auch  in  dér  mittleren  und  oberen  Schichte  vor;  die  Bryozoen 
sind  in  dér  mittleren  Schichte  vorwiegend,  doch  stammen  eben  die 
schönsten  Exemplare  aus  dér  unteren  Schichte.  Pecten  praescabriusculus 
ist  in  dér  ganzen  Schichtenfolge  sehr  haufig,  Pecten  pseudo-Beudanti 
kommt  hauptsachlich  an  dér  Grenze  dér  ersten  und  zweiten  Schichte 
vor.  Am  Somlyó-Berge  befinden  sich  zwei  Steinbrüche;  dér  untere 
schliesst  die  erste  und  zweite  Schichte,  dér  obere  aber  die  zweite  und 
dritte  Schichte  auf. 

Aus  dem  unteren  Steinbrüche  bestimmte  ich  die  folgenden  Arten 
(die  von  V.  Vogl  erwahnten  hinzugerechnet): 

Dentalina  fissicostata  Gümb.,  Anomalina  sp.,  Rotalia  Beccarii  L., 

51  Koch:  1.  c.  p.  183  und  p.  384. 

* Vorgetragen  in  dér  Fachsitzung  dér  Ung.  Geol.  Gesellsch.  am  15.  Február  1922. 

1 V.  Vogl:  Beitráge  zűr  Kenntnis  des  Untermediterran  von  Fót.  (Földt.  Közi. 
Bd.  XXXVII.  (1907),  p.  303—07.) 


/ 


368 


L.  STRAUSZ. 


Truncatulina  sp.,  Ampliistegina  Hauerina  cI’Orb.,  Polystomella  sp., 
Spongiennadeln,  Vioa  sp.,  Amphithelion  sp.,  Plegiocidaris  Peront  Cott., 
Cidaris  avenionensis  Desm.,  Cidaris  sp.,  Conoclypeus  sp.,  Echinolampas 
subpentagonalis  Greg.  (und  varietas),  Prospatangus  fóthiensis  nov.  sp., 
Cellepora  sp.,  C.  globularis  Bronn.,  Salicornaria  farciminoides  Johnst., 
Membranipora  sp.,  Onychocella  angulosa  Rss.,  Schizoporella  sp.,  Rete- 
pora  cellulosa  Smitt,  Crisia  subaequalis  Rss.,  Idmonea  sp.,  Fascicularia 
cerebriformis  Blainv.,  Serpula  sp.,  Chlamys  praescabriuscula  Font., 
Ch.  cfr.  Malvinae  Dub.,  Ch.  tauroperstriata  Sacc.,  Ch.  sp.,  Pecten  sp., 
P.  revolutus  Mice.,  P.  hornensis  Dep.  et  Rom.,  P.  pseudo-Beudanti 
Dep.  et  Rom.,  Anomia  ephippium  L.  und  var.  costata  Br.,  var.  per - 
gibbosa  Sacc.,  var.  rugulosostriata  Br.,  var.  Hörnesi  Foresti.,  Ostrea  sp., 
Exogyra  miotaurinensis  Sacc.,  Pectunculus  pilosus  L.  (=  bimaculatus 
Poli),  Lithodomus  avitensis  L.,  Meretrix  erycinoides  Lk.,  Teliina  sp., 
Calyptraea  chinensis  L.,  Crepidula  sp.,  Fissurella  italica  Defr.,  Turbo 
rugosus  L.,  Turritella  cfr.  vermicularis  Br.,  Murex  sp.,  Pyrula  cfr. 
reticulata  Lk.,  Pleurotoma  sp.,  Scalaria  (Sthenorytis)  nov.  sp.  ind., 
tíalanus  concavus  Bronn.,  B.  tintinnabulum  L.,  Ostracoden,  Lamna 
contortideus  Ag.,  L.  cuspidata  Ag.,  L.  cfr.  compressa  Ag.,  Oxyrhina 
xyphodon  Ag. 

lm  oberen  Steinbruche  sind  sandige  und  tuffhaltige  Kalkschichten 
aufgeschlossen.  Hier  habé  ich  folgende  Fossilien  gesammelt: 

Amphithelion  sp.,  Cellepora  globularis  Bronn.,  Fascicularia  cere- 
briformis Blainv.,  Cidaris  avenionensis  Desm.,  Chlamys  sp.,  Ch.  cfr. 
praescabriuscula  Font.,  Anomia  ephippium  L.,  Exogyra  miotaurinensis 
Sacc.,  Pectunculus  sp.,  Arca  diluvii  Lk.,  Balanus  concavus  Bronn. 
Diese  Fauna  ist  schon  bedeutend  armer,  als  die  vorher  erwáhnte.  Sehr 
auffallend  ist  das  Fehlen  des  für  das  Untermediterran  charakteristisc-hen 
Pecten  pseudo-Beudanti  und  P.  hornensis. 

Eine  ahnliche  Fauna  fand  ich  auch  im  gelben  Sande  am  Kőhegy: 
Cellepora  sp.,  C.  globularis  Bronn.,  Chlamys  praescabriuscula  Font., 
Ch.  tauroperstriata  Sacc.,  Anomia  ephippium  L.,  A.  ephippium  var. 
costata  Br.,  Ostrea  sp.,  Exogyra  miotaurinensis  Sacc.,  Lithodomus 
avitensis  L.,  Cardita  sp.,  Balamis  concavus  Bronn. 

Allé  diese  Schichten  sind  dér  Fauna  und  dér  Gesteinsfazies  nach 
Áquivalente  dér  Eggenburger  Schichten,  so  das  Altér,  wie  auch  die 
faziellen  Verhaltnisse  betrachtet.  In  dér  Umgebung  von  Budapest  sind 
die  untermediterranen  Schichten  von  Budafok  áhnlich  reich  an  Fossilien, 
den  Fazies  betrachtet  aber  sind  die  Cinkotaer  Sand-  und  Gerölh  - 
Ablagerungen  am  áhnlichsten,  wo  auch  die  charakteristischen  Cidaris 
avenionensis  und  Exogyra  miotaurinensis  sehr  haufig  vorkommen. 

Prospatangus  fóthiensis  nov.  sp.  (s.  Fig.  24.). 


NEUERE  DATEN  ZŰR  UNTERMEDITTERANEN  FAUNA  VON  FÓT. 


369 


Die  Gestalt  ist  mittelgross,  ziemlich  tiach,  wenig  verlángert, 
vorne  stark  eingeschnitten.  Dér  Rand  ist  dick,  abgerundet.  Die  obere 
Seite  convex,  Apex  ein  wenig  gégén  die  Vorderseite  vorgeschoben,  dér 
höchste  Punkt  ist  aber  im  hinteren  Drittel  dér  Lángé.  Unterseite 
tiach,  das  Sternum  ragt  nur  sehr  wenig  hervor.  Das  Peristom  ist 
etwas  melír  vorgeschoben  als  dér  Apex  und  hat  starke  Lippen.  Dér 
Anus  liegt  an  dér  hinteren  Aachen,  vertikal  abgeschnitténen  Seite 
ziemlich  hoch,  und  ist  quer  verlángert  (Lángé  9 mm,  Höhe  7'8  mm). 
Die  Petaloiden  sind  gleich  gross,  gerade  (Lángé  30  mm,  Breite  6 mm). 


<9 

Diese  Art  unterscheidet  sich  von  Prospatangus  Botto-Miccai  Vinassa 
durch  ihre  bedeutendere  Höhe,  von  P.  Thieryi  Lamb.  und  P.  hungaricus 
Yadasz  hauptsáchlich  durch  die  vertikal  abgeschnittene  Hinterseite. 
Lángé  68‘5  mm.  Breite  66'5  mm.  Höhe  37  mm. 


Földtani  Közlöny.  LV.  köt.  1925. 


24 


370 


J.  SÜMEGHY. 


DIE  LE  VAN  T1N ISC  H EN  BILDUNGEN  DÉR  UMGEBUNG 
VON  ZALAEGERSZEG. 

Von  J.  SÜMEGHY.* 

In  dér  im  Jahre  1875  erschienenen  Arbeit  Neumayr’s  und  Paul’s: 
„Die  Congerien-  und  Paludineii schichten  Slavoniens  und  dérén  Faunen“ 
ist  zuerst  die  Rede  von  den  ungarischen  levantinischen  Ablagerungen. 
Die  genannten  Autoren  stellten  die  Schichten  einiger  Vivipara- Fund- 
orte  am  Balaton  mit  den  unteren  und  mittleren  Horizontén  dér  sla- 
vonischen  P aludinen&chichten  in  Parallelé.  Mehrere  dér  ungarischen 
Geologen,  so  dér  Lóczy  sen.,1  Halaváts,2  Lörenthey"  nahmen  die 
auf  die  Umgebung  des  Balaton  bezogene  Einteilung  Neumayr’s  und 
Paul’s  nicht  an  und  seither  erhielt  sich  lángé  im  allgemeinen  die 
Ansicht,  dass  die  an  Viviparen  und  Unionen  reichen  Ablagerungen 
jenseits  dér  Donau  pannonischen  Alters  seien.  Lángé  war  es  eine  im 
allgemeinen  angenommene  Festsetzung,  dass  in  Ungarn  in  dér  jün- 
geren  Pliozanzeit  das  Süsswasser  nur  das  grosse  Alföld  und  einzelne 
Teile  Slavoniens  bedeckt  habé  und  dass  jenseits  dér  Donau  keine  levan- 
tinische  Sedimente  seien.  Nach  dem  álteren  Lóczy4  „ist  kein  Über- 
gang  aus  den  pannonischen  Schichten  in  die  levantinischen  vorhanden 
und  jene  einzelnen  Daten,  denen  zufolge  Lörenthey  und  Vitális  mit 
dem  Auffinden  dér  Vipipara  Fuchsi  und  anderer  verwandten  Formen 
das  Vorhandensein  dér  levantinischen  Stufe  ahnten,  ist  nicht  an  aus- 
schlaggebende  Ablagerungen  gebunden.“  Auf  Grund  dér  Fauna  nach- 
weisbare  levantinische  Sedimente  waren  früher  nur  aus  dem  Bohrprofil 
des  Nagyatáder  artesischen  Brunnens  bekannt  und  das  Vorhandensein 
dieser  erklarte  weiland  Lóczy  damit,5  dass  unter  dér  südlich  vöm 
Balatonufer  sich  ausbreitenden  Ebene  noch  Ablagerung  dér  oberpanno- 
nischen  Schichten  ein  grosser  Terraineinriss  erfolgte,  in  dessen  Depres- 
sion  dann  die  levantinischen  Wásser  des  grossen  Alföld  eindrangen. 

Im  folgenden  mache  ich  die  stratigraphische  Lage  und  Fauna 
dér  aus  dér  Literatur  bisher  unbekannten  obigen  beiden  und  des  mittler- 
weile  entdeckten,  als  levantinisch  sich  erwiesenen  Fundortes  bekannt, 

* Vorgetragen  in  dér  Facheitzung  dér  Ung.  Geol.  Gesellsch.  am  1.  Marz  1022. 

1 L.  v.  Lóczy  dér  Áltere:  Zűr  Einteilung  dér  pontischen  Stufe  in  Ungarn.  Natur- 
hietorische  Hefte.  I.  Bd.  S.  111.  Budapest,  1877. 

* J.  Halaváts:  Fauna  dér  pontmchen  Schichten  lang6  des  Balaton.  Resultate 
des  wiseenschaftliehen  Studiums  de6  Balaton,  I.  Bd.,  1.  Teil.  Budapest,  1911,  p.  66. 

3 E.  Lörenthey:  Daten  zűr  Fauna  dér  pannon.  Schichten  lang6  des  Balaton 
und  zűr  stratigraphischen  Stellung  dér  Schichten.  Resultate  des  wiseenschaftliehen  Stú- 
diumé de6  Balaton.  I.  Bd.,  1.  Teil.  Budapest,  1911,  p.  185. 

* L.  c.  p.  423. 

* L.  c.  p.  483. 


D1E  LEV ANTI MSCI1EN  B1LDUNGEN  DÉR  UMGEBUNG  VON  ZALAEGERSZEG. 


371 


die  mit  ilirer  reichen  Fauna  zu  dcn  reiehsten  dér  levantinischen  Fund- 
orte  jenseits  dér  Donau  gehören.  Die  Fauna  diesel-  drei  neuen  Fund- 
orte  erweitert  und  bestarkt  nur  die  in  den  letzten  Jahrcn  geraachten 
geomorphologischen  Beobachtungen  Ferenczi’s"  in  dér  südlichen  Buciit 
des  kleinen  Alföld,  denen  nac-li  mit  voller  Gewissheit  sicli  jetzt  behaup- 
ten  lásst,  dass  das  Niveau  dér  Unió  Wetzleri  dér  pannonischen  Reihe 
und  dér  dariiber  liegenden  Flussablagerungen  levantinischen  Alters  ist. 
Dasselbe  aber  beweist  auch  die  mittlerweile  von  zehn  Fundorten  her- 
vorgegangenen  levantinische  Fauna,  die  ich  in  dér  südlichen  Buciit 
des  kleinen  Alföld  saminclte.  ‘ 

Schichtenreihe  und  Fauna  des  Egervárer  Fundortes. 

Dér  Fundort  liegt  an  dér  Zalaegerszeg — Vasvárer  Strasse,  zwei 
Kilométer  südlicli  von  Egervár,  wo  die  Strasse  vöm  Schotterplateau 
des  Harsas — Vöröserdő  mit  steilem  Abfall  in  das  Sárviztal  sich  abzu- 
lassen  beginnt. 

Die  Schichtenreihe  des  Fundortes  beginnt  untén  mit  falschschich- 
tigem,  gelblichgrauem,  von  Eisengehalt  gefárbtem,  grobem  Quarzsand 
in  2'5  m Máchtigkeit;  Petrefakte  fand  ich  nicht  in  ihm.  Über  ihm 
lágert  eine  1'5 — VI  m máchtige  Schichte  von  glimmerigem,  grauem 
Quarzsand,  aus  dem  ich  die  folgende  Faunén  sammelte:  Unió  Neu- 
mayri  Pen.,  Unió  sp.  ind.,  Pisidium  rugosum  Neum.,  Zonites  n.  sp., 
Galactochilus  levanticum  n.  sp.,  Clausilia  sp.  ind.,  Vivipara  Fuchsi 
Neum. 

In  diesel-  Schichte  sitzen  übereinander  vier,  20 — 40  cm  betragende, 
plötzlich  auskeilende,  aus  Schalenbruchstücken  von  Unió  Wetzleri  und 
aus  sandigem  Schlamm  bestehende  Linsen.  Aus  dér  einen  oder  anderen 
Linse  gingen  auch  in  genügend  guter  Erhaltung  Exemplare  von  Unió 
Wetzleri  Dunk.  hervor.  Dér  Sand  dieser  Schichte  geht  nach  oben  in 
feineren  gelblichgrauen,  50 — 60  cm  starken  Quarzsand  über,  dér  in  sehr 
grosser  Zahl  die  Unió  Wetzleri  Dunk.  enthált,  ausserdem  die  gut 
erhaltenen  Exemplare  von  Unió  Neumayri  Pen.,  Unió  atavus  Partsch, 
Eulota  n.  sp.,  Helise  (Tachea)  Etelkae  Hal.,  Galactochilus  levan- 
ticum n.  sp.,  Melanopsis  Entzi  Brus.,  Melanopsis  decollata  Stoll., 
Vivipara  Fuchsi  Neum.,  Valvata  piscinalis  Müll. 

lm  oberen  Drittel  ist  diese  Schichte  schon  stark  schotterig.  Die 
Ablagerungszeit  dieses  Schotters  stellte  Ferenczi*  zuletzt  in  das 
obere  Levanticum. 

* St.  Ferenczi:  GeomorphologÍ6che  Studien  in  dér  südlichen  Bucht  de6  Kleinen 
Ungari6chen  Alföld.  Földtani  Közlöny.  LIV.  Bd.  Budapest,  1925,  p.  17 — 38. 

7 J.  Sümeghy:  Geologisehe  Beobachtungen  von  dem  Gebiete  zwisehen  Zala-  und 
Raab-Fluss.  Földtani  Közlöny.  Lili.  Bd.  Budapest,  1924,  p.  18 — 28. 

* L.  c.  p.  21. 


24* 


372 


J.  SÜMEGHY. 


Fauna  des  Jánosmajor-Fundortes. 

Vier  Kilométer  nördlich  von  Zalaegerszeg,  an  dem  vöm  Nekeresdi 
major  gégén  die  Gemeinde  Nagypáli  führenden  Feldweg,  vöm  János- 
major  auf  500  m nördlich,  sind  in  einem  6 — 8 m tiefen  Graben  die 
unterlevantinischen  Sedimente  aufgeschlossen.  Ihr  unterer  Teil  besteht 
hier  aus  rötlichem  und  grauem,  grobem  Quarzsand,  dér  hie  und  da 
auch  aus  kleinem  Quarzschotter  bestehende  kleinere  linsenartige  Ab- 
lagerungen  in  sich  schliesst.  Aus  einer  derartigen  schotterigen  Linse 
gelang  es  mir  die  nachstehenden  Arten  herauszubekommen: 

Procampylaea  n.  sp.,  Procampylaea  pf.  miocenica  Andr.,  Galacto- 
chilus  levanticum  n.  sp.,  Eulota  n.  sp.,  Triptichia  hungarica  Hal., 
Triptychia  sp.  ind.,  Vivipara  Lóczyi  Hal.,  Vivipara  cf.  íuchsi  Neum., 
Valvata  piscinalis  Müll.,  Valvata  sp.  ind. 

Auffallend  ist  die  Haufigkeit  dér  Triptychien. 

Schichtenreihe  und  Fauna  des  Boldogasszonyfaer  Fundortes. 

Die  Gemeinde  Boldogasszonyfalva  (Kom.  Vas)  14  km  nördlich 
von  Zalaegerszeg,  liegt  am  linken  Ufer  des  Sárvíz-Baches,  am  SW-Fusse 
des  Baltavárer  Plateaus.  Dér  Fundort  ist  am  Osteingang  dér  Gemeinde, 
zu  beiden  Seiten  des  zum  Gyöpi-major  führenden  tiefen  Wegeinschnittes, 
in  einer  18 — 20  m hohen  Wand  aufgeschlossen. 

Das  tiefste  Glied  des  hier  entblössten  Schichtklomplexes  ist  dér 
vollkommen  leere  rötlichgraue,  zusammenhaltende  Sand  (Schichte  1). 
Darüber  lágert  eine  1 — 1‘20  m máchtige,  faustgrosse  sandige  Quarz- 
schotterschichte  (Schichte  2).  Hierauf  folgt  1 — l'5m  machtiger  glimm- 
riger,  grauer  Quarzsand  (Schichte  3).  Die  Schichte  3 ergab  Melanopsis 
decollata  Stoll.,  Melanopsis  Entzi  Brus.,  Melanopsis  sp.  ind.,  Vitrina 
sp.  ind.,  Xerophila  cf.  miocenica  Gaál,  Helix  sp.  ind.  Die  hierauf  fol- 
gende  Schichte  ist  ein  50 — 60  cm  starker,  glimmeriger,  grauer  Quarz- 
sand (Schichte  4),  kleine  Tonkonkretionen,  die  einige  cm  dicken  Adern 
von  Schlammeinwaschungen  machen  die  Schichte  abwechselnd.  Seiten 
verstreute  Bruchstücke  von  Schneckengehausen  finden  sich  reichlich 
darin,  von  besser  erhaltenen  Arten  fanden  sich  nur  in  einigen  Exem- 
plaren  Limnaea  (Limnophysa)  palustris  Müll.,  Limnaea  (Limnophysa) 
palustris  Müll.,  var.  minor  Sandb.  Valvata  piscinalis  Müll. 

Die  Schichte  5 ist  eine  2 — 3 m machtiger  sandiger  Quarzschotter, 
darinnen  dér  grösste  Schotter  von  Hühnereigrösse,  dér  nach  oben  klein- 
körniger  wird  und  zu  oberst  in  grauem  Sand  übergeht.  Die  von  hier 
gesammelten  Petrefakte  sind  die  folgenden:  Unió  Wetzleri  Dunk., 
Unió  Neumayri  Pen.,  Unió  Zelebori  Horn.,  Unió  Partschi  Pon., 
Congeria  sp.  ind.,  Pisidiúm  rugosum  Neum.,  Hyalmia  (polita)  n.  sp., 
Zonites  n.  sp.,  Tachea  Etelkae  Hal.,  Sulota  n.  sp.,  Galactochilus  levan - 


OIE  LEVANTIN1SCHEN  B1LDUNGEN  DÉR  UMGEBUNG  VON  ZALAEGERSZEG. 


373 


ticum  n.  sp.,  Helix  sp.  ind ..  Triptychia  hungarica  Hall.,  Triptychia 
sp.  ind.,  Xerophila  striata  Müll.,  Procampylaea  cf.  miocenica  Andr., 
Promcapylaea  n.  sp.,  IIelicoge7ia  sp.,  Planorbis  (Coretus)  cor.ieus  L., 
Vivipara  Fuchsi  Neum.,  Vivipara  cf.  Lóczyi  Hal.,  Neritina  (Theo- 
doxus)  cf.  transversalis  Ziegl.,  Neuritina  sp.  ind. 

Die  Landschnecken  findet  mán  überall  im  Schotter  in  mehr-weni- 
ger  Máchtigkeit  erscheinenden  sandigen  und  tonigen  Schlammadern, 
vermengt  mit  Sumpf-  und  Arten  des  fliessenden  Wassers.  Die  Exein- 
plare  dér  Unió  Wetzleri  Dunk.  aber  finden  sicb  in  einem  bestimmten 
Höhenniveau,  im  oberen  Teile  dér  schon  sandig  gewordenen  Schichte. 

Dér  darüber  befindliche  5 — 6 m máehtige,  wie  geschichtet  aus- 
sehende  rötlichgrüne,  grobe  Quarzsand  (6.  Schichte),  ist  auch  an  dér 
rechten  Seite  des  tiefen  Weges  aufgeschlossen.  Im  unteren  Teile  dieses 
saminelte  ich  die  nachstehenden  Arten:  Unió  Neumayri  Pen.,  Unió 
atavus  Partsch,  Pisidium  rugosum  Neum.,  Zonites  n.  sp.,  Eulota 
n.  sp.,  Xerophila  striata  Mull.,  Triptychia  hungarica  Hal.,  Procam- 
pylaea n.  sp.,  Planorbis  (Gyrorbis)  baconicus  Hal.,  Planorbis  cf. 
filocinctus  Sandb.,  Planorbis  (Coretus)  corneus  L.,  Prososthenia  Sturi 
Brus.,  Bythinia  tentaculata  L.,  Bythinia  sp.  ind.  openculina,  Valvata 
piscinalis  Müll.,  Valvata  sp.  (Wirbelteil),  Neritina  ( Theodoxus ) cf. 
transversalis  Zieg.,  Hydrobia  longova  Neum. 

Über  dér  Schichte  6 lágert  dann  ein  10—12  m máchtiger,  stark 
von  Eisen  gefarbter,  falschschichtiger,  grober  Quarzsand,  dér  auch 
0'50 — 1 m starke  Tonschnüre  in  sich  schliesst  (17.  Schichte)  und  über 
diesem  zu  oberst  lágert  ein  2 m máchtiger,  roter  Quarzschotter  in 
Nussgrösse,  dér  die  charakteristische  oberlevantinische  Schotterdecke 
des  Baltavárer  Plateaus  ist  (8.  Schichte). 

* 

Unter  den  acht  Schichten  dér  Boldogasszonyfaer  Aufschlüssen 
gelang  es  mir  aus  vier  Schichten  zűr  Bestimmung  geeignete  Petrefakte 
zu  sammeln.  Das  Verháltnis  dér  Schichten  untereinander  betrachtet, 
lásst  sich  auf  ihre  Entstehung  bezüglich  das  folgende  sagen. 

Dér  rote  Sand  dér  Schichte  1 erwies  sich  als  leer,  seine  Bildungs- 
art  ist  ungewiss.  Petrographisch  aber  ist  er  mit  jenen  oberpannonischen 
rőten  Sand-  und  Sandsteinablagerungen  identisch,  die  im  Nagykutaser 
Tál  den  Untergrund  bilden.9  Den  groben  Quarzschotter  dér  Schichte  2 
können  wir  als  das  erste  Produkt  jener  máchtigen  Erosion  betrachten, 
die  auf  unserem  Gebiet  nach  Zurückziehung  des  pannonischen  Sees  im 
hierauf  folgenden  Zeitabschnitt  dér  Denudation  dér  Ur-Zala-Fluss 
vollzog. 

9 J.  Sümeghy:  Geologische  Beobachtungen  auf  dem  Gebiete  zwiechen  dér  Raab 
und  Zala.  Földtani  Közlöny.  Lili.  Bd.  Budapest,  1924,  p.  19. 


374 


J.  SÜMEGHY. 


In  dér  Schichte  3 sind  für  das  Süsswasser  eharakteristische  Arten 
vorhanden,  wo  Melanopsis  Entzi  Brus.  die  vorherrschende  Art  ist. 
Ohne  Ausnahrae  glatte  und  verzierte  Formen  iiberbrückender  Typus 
komraen  sie  hier  vor,  welcher  Typus  jenseits  dér  Donau  in  den  obersten 
pannonischen  Ablagerungen  den  Gipfelpunkt  seiner  Blüte  erreicht.  Den 
in  geringerer  Zahl  auftretenden  Melanopsis  decollata  Stol.  können  wir 
zeitliche  oder  stratigraphische  Wichtigkeit  nicht  beimessen.  In  den 
samtlichen  brackischen  Ablagerungen  dér  oberen  pannonischen  Unter- 
stufe  ist  sie  haufig,  auch  ira  Zsider  Unió  W etzleri-Sd,r\d  fand  sie  sich, 10 
ja  auch  im  slavonischen  unteren  Paludinen-Horizont  figuriert  sie  als 
wichtiges  Petrefakt. 

Die  Schichte  4 ist  charakteristisch.  Ein  Sumpfsediment,  in  dem 
aber  auch  die  Verkünder  Flusswasser-Fauna  vorhanden  sind. 

Die  Schichte  5 ist  ein  Sediment.  des  fliessenden  Wassers.  In  ihrer 
Fauna  finden  wir  nur  eine  auch  aus  dér  oberen  pannonischen  Unter- 
stufe  bekannte  Art,  das  mangelhafte  Exemplar  einer  Congeria  sp.  Die 
Fauna  dér  Schichte  5 unterscheidet  sich  scharf  von  jener  dér  unteren 
Schichten.  Hauptsáchlich  in  grosser  Einzelzahl  tritt  darin  eine  Trocken- 
heit  und  die  Wárme  liebende  xeroterme  Fauna,  auf,  und  so  macht  sich 
hierin  die  Wirkung  dér  geanderten  klimatischen  Verháltnisse  geltend. 
Nach  Ablagerung  dér  Schichte  4 trat  ein  bestimmt  trockener  Zeit- 
abschnitt  ein.  Felder,  sonnenbestrahlte  Flachen  und  Moos  bewachsene 
Gebiete  dér  Walder  wechselten  in  dér  nahen  Umgebung,  was  die 
Galactochilus-,  Zonites-,  Eulota-,  Campylaea-,  Triptychia-,  Hyalinia- Gat- 
tungen  beweisen.  Das  Vorkoramen  in  grosser  Einzelzahl  dér  terrestri- 
schen  Arten  ist  ein  sicheres  Zeichen  dér  günstigen  Lebensverháltnisse, 
die  unversehrt  erhaltenen  Schalen  dér  Schnecken  aber  beweisen  ihr 
Leben  an  Őrt  und  Stelle.  Ihre  Oberflache  ist  kaum  abgerieben,  das 
Wasser  konnte  sie  alsó  nicht  weit  mit  sich  schleppen.  Es  zeigt  sich 
aber  auch  die  rasche  und  gleichförmige  Bildung  dér  Schichte,  denn  die 
Sauren  dér  Bodenfeuchtigkeit.  hatten  nicht  genug  Zeit  zűr  Auflösung 
dér  Gehause.  In  das  schon  trockengewordene  Terrain  nagte  sich  das 
íliessende  Wasser  ein  und  gelegentlich  dér  Überflutungen  waschte  es 
die  Schnecken  in  grosser  Menge  in  den  Sand  und  Schlamm  ein,  wo  die 
Gehause  konserviert  wurden.  Die  Süsswasserarten  dér  Schichte  sind 
Unionen  und  Viviparen , die  Bewohner  dér  Elüsse  am  Festland. 

Das  Gesteinsmaterial,  die  physikalischen  Eigenschaften  und  die 
Fauna  dér  Schichte  6 betrachtet,  ist  das  dér  spiiter  abgelagerte  Absatz 
des  Flusses.  Eine  ruhigerc,  standige  Flussablagerung,  die  in  ihrem 
oberen  Drittel  eine  Schotterlinse  führt.  Die  Reihenfolge  dér  Sumpf- 
arten  bezcichnet  im  vorliegenden  Fali  mehr  die  Ánderung  dér  Natúr 

10  L.  c.  p.  18. 


IHE  LEVANTINISCHEN  BILDUNGEN  DÉR  UMGEBUNG  VON  ZALAEGERSZEG. 


375 


des  Wassers.  Dér  Fluss  füllte  zu  dér  Zeit  sein  Bett  schon  hoch  an, 
wurde  langsamer  fliessend,  dér  Sand  dér  Felder  Iliéit  ihn  öfter  in  sei- 
nem  Lauf  auf,  er  breitete  sich  aus  und  wurde  zu  surapfigem  Uferland. 
Zűr  Zeit  dér  Ablagerung  dér  Schichte  müssen  wir  schon  ein  aus- 
gesprochen  tropisches  Kiima  annehmen;  unsere  xeroforme  Arten  setzen 
ausschliesslich  die  Naturverháltnisse  des  nördlichen  Teiles  Afrikas  und 
Arabiens  voraus.  Schon  eine  jede  Art  dér  Fauna  dieser  Schichte  ist 
oline  Ausnahme  für  das  ohere  Pliozan  charakteristisch.  Schichte  7 und  8 
sind  Absátze  Hiessenden  Wassers. 

♦ 

Aus  dem  obigen  können  wir  schliessen,  dass  im  letzten  Drittel 
dér  Pliozánzeit  in  dér  Gegend  von  Boldogasszonyfa  und  Egervár  ein 
von  West  nach  Őst  tiiessender  Schotter  und  Sand  mit  sich  führender 
sich  ausbreitender  Fluss,  die  Ablagerung  dér  Schichte  1,  alsó  nach  dér 
Zeit  dér  obersten  pannonischen  Stufe,  nachdem  die  grossen  pannoni- 
schen  stehenden  WTásser  von  hier  verschwanden. 

Dér  an  dér  Basis  dér  Sediraentreihe  lagernde  grobe  Schotter 
breitet  sich  in  180  m abs.  Höhe  aus.  In  meinen  álteren  Untersuchungen, 
in  dér  Gegend  von  Zalaháshágy,  Nagykutas,  Nyirespuszta,  Egervár, 
Boldogasszonyfa,  Baltavár  zog  ich  die  Achse  des  Beckens11  in  dér  von 
Őst  nach  West  ziehenden  synklinalen  Einschniirung,  aus  dérén  oberen 
Schichten  schon  von  mehreren  Fundorten  eine  mit  dér  Boldogasszony- 
faer  übereinstimmende  reiche  levantinische  Fauna  hervorging.  Bei  Eger- 
vár und  Boldogasszonyfa  können  wir  die  Máchtigkeit  dér  altén  Becken- 
ausfüllung  auf  50 — 60  m veranschlagen.  Dér  Ur-Zalafluss  breitete  hier 
sein  flaches  Schotter-  und  Sanddelta  aus,  am  tiefsten  Orte  kennen  wir 
die  Ausgestaltung  des  Flussystems  aus  den  Untersuchungen  Ferenczy’s.12 

Stratigraphische  Lage  des  Unió  W etzleri-Horizontes. 

In  dér  Basis  dér  Deltasedimente  des  Ur-ZalaÜusses,  im  oberen 
sandigeren  Teil  dér  dem  pannonischen  rőten  Sand  und  Sandstein  auf- 
gelagerten  groben  Schotterschichte,  auch  in  den  Boldogasszonyfaer, 
Egerváréi-,  Nagypálier  und  den  übrigen,  eine  unterlevantinische  Fauna 
einschliessenden,  den  bekannten  Aufschlüssen  in  áhnlicher  Weise  aus- 
gebildeten  und  gelagerten  Ablagerungen,  in  zirka  180  m Seehöhe  finden 
wir  den  durch  das  massenhafte  Auftreten  dér  Unió  Wetzleri  Dunk. 
charakterisierten  Horizont. 

Das  sichere  unterlevantinische  Altér  des  Horizontes  beweist  das 

11  J.  Sümeghy:  Die  stratigraphische  Stellung  des  Baltavárer  Fundortes.  Földtani 
Közlöny. 

11  L.  c.  p.  23—28. 


376 


J.  SÜMEGHY. 


folgende.  Mit  diesem  für  die  levantinische  Zeit  für  charakteristiseh 
gehaltenen  Vertreter  dér  XJnionen  von  amerikanischem  Typus  bezeich- 
neten  die  bisherigen  Autoren  im  allgemeinen  in  den  Ausfüllungen  dér 
altén  Flussbetten  die  oberen  Grenzbildungen  des  obersten  Pannon.  In 
unserem  Lande  var  diese  Art  lángé  unbekannt  und  die  Bezeichnung 
„ Unió  WetzlerV^Honzont  wurde  erst  in  dér  neueren  Literatur  gebrauch- 
lich.  Namentlich  von  jenseits  dér  Donau  kennen  wir  sie  heute  schon 
von  mehreren  Orten.  Von  Rohonc,  Baltavár,  Vasvár,  Egervár,  Nagv- 
páli,  Besenyő,  Bakonok,  Söjtör,  Zalabér,  Zalaújlak,  Zsid,  Dióskál, 
Karád,  Nagyberény,  Fonyód,  Peremárton,  Ács,  Szőny,  Almás,  Köböl- 
kút, Érd,  Szentlőriric,  Csákvár  ist  diese  Art  aus  dér  Gemarkung  dieser 
Gemeinden  jenseits  der  ponau  zum  Teil  eingesammelt,  zum  Teil  er- 
wáhnt. 

Eine  vollstándige  und  genaue  Faunaaufzáhlung  aus  dem  Unió 
Wetzleri- Horizont  kennen  wir  nur  aus  der  álteren  Literatur  aus  den 
Schichtenfolgen  des  Peremártoner  Somlódomb13  und  des  Fonyóder  Ber- 
ges.14  An  beiden  Orten  lágert  den  Bildungen  der  oberpannonischen  Süss- 
wasser-Facies  der  Unió  Wetzleri-üoviiont  auf. 

Anfánglich  nahm  Lörenthey  des  Fonyóder  Basaltbomben  führen- 
den  Sandes  unteren  Petref aktén  enthaltenden  Teil  auf  Grund  der  Vivi- 
para  Fuchsi  für  levantinisch  an,  erst  als  er  im  Unió  W etzleri-Sand 
das  kleine,  junge  Exemplar  einer  Congeria  Neumayri  fand  und  bei 
Peremárton  fünf  mangelhafte  Exemplare,  stellte  er  den  Unió  Wetzleri- 
Horizont  zurück  in  das  oberste  Pannon.  Lörenthey  begründete  den 
nur  auf  die  obere  pannonische  Unterstufe  bezogenen,  Horizont  bezeich- 
nenden  Wert  der  Congeria  Neumayri  mit  dem  Verhaltnis  zwischen 
den  Congeria-  und  Dreissenia- Arten.  In  seiner  Arbeit  „Über  die  geo- 
logischen  Verháltnisse  der  Kohlenbildung  des  Széklerlandes“  beweist 
er,  dass  in  der  pannonischen  Stufe  nach  aufwártsgehend  auf  Kosten 
der  Congerien  die  Dreissensia- Arten  zunehmen,  und  dass  mán  in  den 
levantinischen  Schichten  nur  mehr  Dreissensien  findet. 

Es  ist  nicht  ganz  verstandlich,  wie  Lörenthey  eine  so  bestimmte 
Norm  auf  Grund  eines  Faunaunterschiedes  aufstellen  konnte  dann,  als 
mán  jenseits  der  Donau  dem  Háromszéker  Becken  áhnliche  levantinische 
Sedimente  noch  nicht  kannte  und  wie  er  mit  neuen  Arten,  die  auch 
mit  den  levantinischen  Arten  des  grossen  Alföld  kaum  übereinstimm- 
ten,  auch  jenseits  der  Donau  idente  Beziehungen  geltend  machte. 

So  ist  das  überhaupt  mit  jeder  fremdartigen  Art,  wie  auch  mit 
der  Unió  Wetzleri  Dunk.,  bis  mán  ihre  stratigraphische  Lage  von 

1S  St.  Vitális:  Die  pliozane  Schichtenfolge  und  Fauna  de6  Peremártoner  Somló- 
domb. Földtani  Közlöny.  XLII.  Bd.,  2.  Heft.  Budapeat,  1912.  p.  151 — 167. 

14  E.  Lörenthey:  1.  c.  p.  30. 


DIF  LEVANTINISCHEN  BILDUNGEN  DEB  UMGEBUNG  VON  ZALAEGERSZEG. 


377 


grösserem  Gebietc  nicht  kenni.  Ein  Übergang  aus  dem  Oberpannoni- 
schen  und  das  Levantinische  — bei  Süsswasser-  und  Sumpf-Fauna  — 
ist,  wie  es  scheint,  viel  allmáhlicher,  als  mán  glaubte  und  so  ist  dies 
auch  mit  dér  die  Basi6  des  oberen  Pliozán  bezeichnenden  Flusswa66er- 
Fauna,  dérén  Verbreitungskreis  auch  viel  grösser  ist,  als  mán  das 
früher  annahm. 

Eine  sehr  charakteristieche  Übergangs-Fauna  beschrieb  Vitális 
aus  dem  Unió  W etzleri-Hoúzooi1''  des  Pcremártoner  Somlódomb.  Den 
Unió  W etzleri-Wov'xzont  stellt  er  zwar  noch  in  das  obere  Pannon,  aber 
als  hauptpaláontologische  Namhaftigkeit  hebt  er  hervor,  dass  in  dér 
pannonischen  Fauna  hier  schon  viele  auch  solche  Arten  erscheinen, 
die  entschieden  von  pleistozánem  Typus  sind.  Solche  sind  das  Cary- 
chium  minimum  Müll.  foss.,  Planorbis  (Gyrorbis)  bacanicus  Hal., 
Pl.  (Segmentinu)  Lóczyi  Hal.  und  wenn  wir  aus  diesem  Horizont 
auch  die  Arten  Pisidium  sp.,  Helix  (Xerophila)  striataf ormis  Lörent., 
Limnaea  minima  Hal.,  Planorbis  (Coretus)  cornu  Brong.,  Vivipara 
cf.  Fuchsi  Neum.,  Valvata  sp.,  und  Bythinien  aufzahlen,  dann  steht 
das  Beispiel  dér  die  oberpannonischen  und  levantinischen  Bildungen 
verbindenden  Fauna  vor  uns. 

Das  levantinische  Altér  des  Unió  Wetzleri-Honzontes.  aber  macht 
dér  IJmstand  klarer,  dass  bei  Egervár,  Boldogasszonyfa,  Vasvár,  Balta- 
vár,  Nagypáli  mit  Unió  Wetzleri  Dunk.,  zusammen  in  einem  Horizont 
in  grosser  Zahl  Unió  Neumayri  Pen.  auftritt.  Diese  Art  ist  im  Museum 
dér  Kgl.  Ungar.  Geologischen  Anstalt  von  den  Unió  W etzleri-Fund- 
orten,  dér  Ortschaften  Doroszló,  Besenyő,  Zalabér,  Almás,  Dióskál, 
Köbölkút,  Baltavár,  mit  dér  Bestimmung  Unió  baltavárensis  Hal.  n.  sp- 
als  oberpontisches  Petrefakt  eingesammelt.  Mit  dér  gtitigen  Erlaubnis 
dér  Direktion  dér  Geologischen  Anstalt  hatte  ich  Gelegenheit,  diese 
Exemplare  zu  besichtigep  und  nach  lángerer  Untersuchung  musste  ich 
diese  hauptsáchlich  mit  Penecke’s  Unió  Neumayri  n.  cf.  identifizieren. 
Hier  bemerke  ich  nur,  dass  auch  schon  dér  Umstand,  dass  wir  von 
mehreren  Punkten  jenseits  dér  Donau  das  Zusammenvorkommen  von  Unió 
Wetzleri  Dunk.  und  Unió  Wetzleri  Pen.  kennen,  die  stratigraphische 
Stellung  des  Unió  Wetzleri- Horizontes  erschiittert,  dér  bisher  als  ober- 
pannonisch  festgestellt  war.  Unió  Neumayri  Penecke  kommt  im  unteren 
Paludinen-Horizont  von  Malino  in  Gesellschaft  des  Unió  maximus. 
Unió  Partschi,  Vivipara  Neumayri  und  V.  Fuchsi  vor.  Mit  Ausnahme 
von  U.  maximus  und  V.  Neumayri  gingen  diese  bezeichnenden  Arten 
schon  aus  den  levantinischen  Sedimenten  jenseits  dér  Donau  hervor. 

Bei  dér  stratigraphischen  Feststellung  des  Unió  Wetzleri- Hori- 


,5  X.  c.  p.  154—157. 


378 


J.  SÜMEGHY. 


zontes  aber  muss  mán  in  erster  Linie  die  hier  in  grosser  Zahl  vor- 
kommenden  Festlandsarten  in  Betracht  ziehen.  Obwohl  die  mit  ihnen 
zusammen  auftretenden  Süsswasserarten  auch  Leitformen  dér  slavoni- 
sehen  und  dér  levantinischen  Bildungen  des  grossen  Alföld  sind,  können 
sie,  die  Con^erien-Bruchstücke  abgerechnet,  eine  bestimmte  Fazies- 
ánderung  doch  nicht  darstellen.  Am  Ende  dér  pannonischen  Zeit,  als 
das  einheitliche  Binnenmeer  auf  kleinere  und  grössere  Seen  sich  auf- 
löste,  anderten  die  selbstándigen  Seen  und  Buchten  ihre  Eigenschaften 
am  schnellsten,  in  denen  auch  eine  kleine  Ánderung  die  selbstandig 
gewordenen  Typen  ihrer  Fauna  hervorbrachte.  In  dér  Zeit  zwischen 
den  pannonischen  und  levantinischen  Stufen  zeigt  die  scharfe  Grenze 
jene  grosse  Ánderung  am  besten,  als  jenseits  dér  Donau  die  Wasser 
dann  auf  die  tiefsten  Punkte  gedrangt  waren  und  vielmehr  die  Fiüsse 
anfingen  Wasserbehalter  zu  werden.  Mán  muss  alsó  mit  einem  Erosions- 
zyklus  die  Grenze  zwischen  beiden  ziehen  und  ebendann  erscheinen  in 
grosser  Zahl  auch  die  Festlandsschnecken.  Mit  ihrem  Erscheinen  will 
ich  nicht  ausdrücken,  dass  wir  die  Sedimente  dér  einander  folgenden 
beiden  Pliozanstufen  auf  Grund  dér  Festlandsfauna  ohne  jeden  Über- 
gang  trennen  können,  sondern,  dass  mit  dér  raschen  Aussiissung  zu 
Ende  dér  pannonischen  Zeit  auf  Kosten  dér  Meeresfauna  die  Festlands- 
arten in  den  Vordergrund  zu  treten  beginnen. 

Die  in  dér  unteren  Halfte  des  Unió  W císim'-Horizontes  dér  Gegend 
von  Zalaegerszeg  auftretende  Festlandsschneckenfauna  steht  in  engem 
genetischem  Zusammenhang  mit  dér  Rákosder  sarmatischen  Schnecken- 
fauna  von  ostasiatischen  Beziehungen  und  füllt  die  Lücke  aus,  die  sich 
in  dér  Festlandsfauna  unseres  jüngeren  Pliozans  zeigte.  Den  Zonites-, 
Galactochilus-,  Xerophila-,  Campylara-,  Hyalina-Arteu  müssen  wir  eine 
derartige  Stammentwicklungs-Wichtigkeit  beimessen,  die  den  folgenden 
Grad  im  Entwicklungsgang  dér  Rákosdi — Dévaer  Fauna  bedeutet,  welche 
Fauna  im  Sarmaticum  lebte. 

Als  neue  Altén  sind  sie  zűr  vergleichenden  Altersbestimmung 
einstweilen  nicht  sehr  geeignet,  doch  ist  ihre  Blutsverwandtschaft  zu 
den  Faunén  des  oberen  Pliozans  und  jenen  dér  noch  jüngeren  Zeit 
unzweifelhaft. 

Ihr  massenhaftes  Erscheinen  in  dér  Liegend-  und  Hangendschichte 
des  Uoldogasszonyfaer  U nio-W  etzleri- Horizontes  bűiden  sie  an 
die  am  bestimmtesten  festsetzbare  Zeit:  den  durch  das  massenhafte  Auf- 
treten  des  Unió  W etzleri  Dunk.  charakterisierten  Horizont  des 
unteren  Levanticurn. 


I BER  ENTSTEIIUNG  UND  ALTÉR  DÉR  BASALTAUSBRÜCUE  U.  S.  W. 


379 


ÜBER  ENTSTEHUNG  UNO  ALTÉR  DÉR  BASALTAUS- 
BRÜCHE  ÍM  ÖSTLICHEN  STEIRISCHEN  BECKEN  AM 
RANDE  DÉR  KLEINEN  UNGARISCHEN  EBENE. 

Von  A.  Winkler  (Wien). 

Seit  dem  Jahre  1911  habé  ich  raich,  unterbrochen  durch  die  Kriegs- 
zeit,  mit  geologisrhen  Aufnahmen  und  Studien  im  jungen  Eruptivgebiet 
an  dér  steirisch-ungarischen  Grenze  bescháftigt.  Die  ersten  Ergeb- 
nisse  meiner  Untersuchungen  wurden  in  drei  grösseren  Arbciten,  er- 
schienen1  in  den  Jahren  1913 — 1914,  veröffentlicht.  Spáter  habé  ich 
in  dér  Studie  „Beitrag  zűr  Kenntnis  des  oststeirischen  Pliozans“  im 
Jahr bucii  dér  Geologischen  Staatsanstalt  Wien  1921  LXX1.  Bd.  (mit 
mehreren  Textfiguren)  einen  ausführlichen  Bericht  über  rneine  weiteren 
Resultate  vorgelegt.  Erst  im  vergangenen  Jahre  wurde  die  geologisehe 
Aufnahme  auf  dem  Spezialkartenblatt  Gleichenberg — St.  Gotthard, 
welches  den  Hauptteil  des  Basalt-  und  Trachyt-Eruptivgebiets  umfasst. 
abgeschlossen.  Die  Kartierung  wurde  ostwárts  einerseits  bis  an  die  jetzige 
österreiehisch-ungarische  Grenze  und  ein  kleines  Stück  darüber,  anderer- 
seits,  über  die  österreichisch-jugoslavische  Grenze  bis  zum  Silberberge 
(Srednibreg)  und  bis  über  Ober-Limbach  (Felső-Lendva)  hinaus  aus- 
gedehnt.  Die  Karte  liegt  nunmehr  in  Farbendruc-k  (im  Masse  1:75,000) 
vor  und  erscheint  in  diesem  Frühjahr  in  dem  Karténwerk  dér  Geo- 
logischen Bundesanstalt.2  Die  Erlauterungen  hiezu  sind  in  Ausarbeitung. 

Wáhrend  dér  Kriegszeit  hatte  mein  sehr  geehrter  Freund  L.  Jugo- 
vics  mit  dér  Untersuchung  „dér  am  Fusse  dér  östlichen  Endigung  dér 
Alpen  und  im  Kleinen  Ungarischen  Alföld  (Tiefland)  im  Komitate 
Vas  auftauchenden  Basalte  und  Basalttuffe“  begonnen3  und  über  seine 
Ergebnisse  in  zwei  Publikationen  berichtet.4 

1 A.  Winkler:  „Das  Eruptivgebiet  von  Gleichenberg",  Jahrbuch  dér  Geol.  Reichs- 
anstalt.  Wien,  1913.  Idem:  „Untersuchungen  zűr  Geologie  und  Palaontologie  des  steiri- 
schen  Tertiars.  Jahrbuch  dér  Geol.  Reichsanstalt.  Wien,  1913.  Idem:  „Die  Eruptiva  am 
Ostrande  dér  Alpen  und  ihre  Beziehungen  zu  tektonischen  Vorgangen“.  Zeitschrift  für 
Vulkanologie.  Bánd  I.  Berlin,  1914. 

2 Vorberichte  über  die  Aufnahmen  sind  erschienen  in  den  Verhandlungen  dér 
Geolog.  Bundesanstalt  in  den  Jahresberichten,  speziell  in  den  Verhandlungen  dér  Géolog. 
Bundesanstalt  1925.  Nr.  1.  (Abschliessender  Vorbericht.) 

3 Veröffentlicht  in  dem  Jahresbericht  dér  Kgl.  Ungar.  Geol.  Reichsanstalt  1915> 
Budapest,  1916.  Seite  51 — 79.  Ferner  unter  dem  Titel:  „Die  am  Ostfusse  dér  Alpen  und 
in  dér  Kleinen  Ungarischen  Tiefebene  im  Komitate  Veszprém  auftretenden  Basalte  und 
Basalttuffe" ; enthalten  in  dem  Jahresbericht  dér  Kgl.  Ung.  Geolog.  Reichsanstalt  für 
1916.  Budapest,  1919.  Seite  69—84. 

* Einer  freundlichen  Einladung  L.  Jugovics  folgend  hatte  ich  im  Jahre  1916 
Gelegenheit  unter  dessen  liebenswürdiger  Führung  die  Basalte  am  Sághegy  bei  Czell- 
dömölk  zu  besichtigen. 


380 


A.  WINKLER. 


Ich  kann  nur  betonén,  dass  sich  die  Angaben  L.  Jugovics’,  soweit 
es  sich  um  Beobachtungen  handelt,  durchaus  bestatigt  habén  und  dass 
ich  auf  Grund  meiner,  über  einen  viel  grösseren  Zeitraum  erstreckten 
Begehungen,  dessen  genaue  und  gewissenhafte  Arbeitsweise  anerkennen 
muss.  Indessen  bin  ich  in  dér  Deutung  mancher  Beobachtungen,  speziell 
in  dér  Auffassung  dér  Vulkánt ektonik  zu  einer  abweichenden  Meinung 
gelangt. 

Über  das  Altér  dér  Vulkáné  hat  sich  Jugovics  nicht  naher  aus- 
gesprochen.  Jedoch  hat  L.  v.  Lóczy  in  seinem  bewundernswerten  Werke 
„Die^geologischen  Formationen  dér  Balatongegend  und  ihre  regionale 
T ektonik'1'’  auf  Grund  dér  Angaben  von  L.  Jugovics  eine  Meinung 
über  das  Altér  dér  von  letzterem  und  nunmehr  auch  von  mir  unter- 
suchten  Vulkáné  geaussert,  die  von  meiner  Auffassung  abweicht.  Da 
inzwischen  die  Probleme  des  westungarischen  Tertiars  Gegenstand 
interessanter  neuer  Untersuchungen  von  seiten  zweier  ungarisc.her  Geo- 
logen5 6 7  geworden  sind,  möchte  ich  die  Ergebnisse  meiner,  im  ungarischen 
Grenzgebiete  durchgeführten,  langjáhrigen  Studien  zűr  Kenntnis  bringen, 
denn  ich  glaube,  dass  sich  aus  denselben  manche  Vergleichsmomente 
für  die  Geschichte  auch  des  westungarischen  Beckens  ergeben. 

Es  sollen  zuerst  dér  Reihe  nach  die  von  L.  Jugovics  beschrie- 
benen,  an  dér  ehemaligen  steirisch-ungarischen  Grenze,  jetzt  im  Burgen- 
lande,  bzw.  in  Jugoslavien  gelegenen,  jungen  Eruptivdurchbrüche  be- 
sprochen  und  sodann  einige  allgemeinere  Bemerkungen  über  ihr  Altér 
angeknüpft,  werden.  Es  handelt  sich  um  die  Basalte  und  Tuffe  von 
Neuhaus  (Vas-Dobra),  Ober-Limbach  (Felső-Lendva),  Güssing  (Német- 
Újvár),  Tobaj  und  Limbach  bei  Kukmirn  (Hárspatak).' 

Neuhaus  (Vas-Dobra) . 

Nach  L.  Jugovics  würde  dér  Neuhauser  Burghügel  einem  Tuff- 
vulkan  entsprechen,  von  welchem  aus  dér  südlich  von  Neuhaus  gelegene 
Basalt  als  Lavastrom  abgeflossen  ware.8 

Dieser  Lavastrom  sei  von  Tuff  überdeckt.  „Die  Ausbrüche  erfolg- 
ten  auf  dér  unebenen  pontischen  Oberílache  . . . Dér  Ausbruch  begann 
in  260 — 270  m Meereshölie  mit  Tuffstreuung  . . (Loc.  cit.  S.  73 — 74.) 

5 Resultate  dér  wissenschaftlichen  Erforschung  des  Balatonseee.  I.  Bd.,  1.  Teil, 
1.  Sektion.  1916. 

6 Geologische  Beobachtungen  über  das  Gebiet  zwischen  dér  Rába  (Raab)  und 
Zala.  Von  J.  SOmeghy  in  dem  Földtani  Közlöny.  Bánd  Lili.  1923.  „Geomorphologische 
Studien  in  dér  südlíchen  Bucht  des  kleinen  ungarischen  Alföld."  Von  St.  Ferenczi  in 
d*>m  Földtani  Közlöny. JjBand  L1V.  1924. 

7 Die  ebenfalls  in  dem  betrachteten  Raume  gelegenen  Tuffe  von  Krieselstein  bei 
Jennersdorf  hat  L.  Jcgovics  in  seine  Untersuchung  nicht  einbezogen  gehabt. 

H Siehe  Abbildung  bei  L.  Jugovics  im  Berichte  vöm  Jahro  1919  auf  Seite  75. 


l’BER  ENTSTEHUNG  UND  ALTÉR  DÉR  BASALT  AUSBRÜCIIE  U.  S.  W.  .‘{81 

Das  Ergebnis  meiner  eigenen,  eingehenden,  diesem  kleinen  Gebiete 
gewidmeten  Studien  ist  nachstehendes:  In  dem  Gebiet  von  Neuhaus 
liegen  nicht  alté,  vulkanische  Oberüachengebilde  vor,  sondern  die  Reste 
von  sieben  Basalt-  und  Tuffdurchbrüchen  dérén  Aufschüttungen  (auf 
dér  altén  Landoberfláehe  dér  Eruptionszeit),  dér  Abtragung  schon  völlig 
zum  Opfer  gefallen  sind.  Dér  aus  TufT  gebildete  Burghügel  von  Neu- 
haus entspricht  einem  trichterförmigen  Durchbruch,  dér  sich  mit  steilem 
Rand  gégén  die  anschliessenden  pontischen  Schichten  (Tone  und  Sande) 
abgrenzt.  Die  in  den  Tuffen  von  Neuhaus,  wie  in  fást  allén  anderen, 
liier  zu  besprechenden  Durchbrüchen,  in  ungezahlten  Schinitzen  enthal- 
tenen,  groben  Quarzschotter  entstammen  nicht  den  heute  noch  vorhan- 
denen  pontischen  Schichten,  sondern  einer  hier  bereits  vollstándig  denu- 
dierten,  grobschottrigen  Hangenddecke  (Silberbergschotter).  Dér  Basalt 
südlich  von  Neuhaus  entspricht  zwei  Spalten-Eruptionen,  ist  instrusiver 
Entstehung,  alsó  kein  Lavastrom. 

Ein  Riss  innerhalb  dér  pontischen  Schichtfolge  erscheint  hier  mit 
Basalt  erfüllt.  Bei  kurzer  Betrachtung  sieht  es  tatsachlich  so  aus,  als 
würde  dieser  Basalt  von  TufT  überlagert  werden.  Inde6sen  zeigte  die 
genaue  Untersuchung,  dass  es  sich  hier  um  einen  stark  mit  Sedimenten 
gespickten,  schollig  zerfallcnden  Sonnenbrenner-Basalt  handelt,  welcher 
dér  Hülle  des  festen  Basaltes  entspricht.  Es  wurde  alsó  in  dér  Spalte 
zuerst  dér  wohl  schon  halb  erstarrte,  zerklüftete  Basalt  vorgepressi, 
worauf  noch  flüssige,  zum  festen  Basalt  erstarrende  Lava  nachdrang. 
Trefflich  hat  L.  Jugovics  die  zahlreichen  Einschlüsse  von  Sediment- 
gesteinen  im  TufT  geschildert.  Es  ist  ihm  schon  aufgefallen,  dass  die 
Gerölleinschlüsse  in  den  Tuffen  grösser  sind,  als  jene,  die  mán  in 
den  Schotterlagen  des  angrenzenden  pontischen  Hügellandes  antrifft. 
Erstere  entstammen  eben,  wie  angegeben,  einer  denudierten  machtigen 
Hangendschotterdecke.  Nirgends  habé  ich  in  den  pontischen  Schichten 
(oder  in  tieferen  Niveaus)  derartige,  grobe  Quarzschotter  beobachten 
können.  Ganz  gleichartige  machtigere  Grobschotter  sind  aber  am 
ungarisch-jugoslavischen  Grenzkamm  vöm  Silberberg  (Srednibreg)  bis 
zum  Katharinaberg  (südwestlich  von  St.  Gotthard)  und  auch  unter 
dér  Basaltdecke  des  Hochstradens  und  im  Klöcher  Basaltgebiet,  in 
einzelnen  hochgelegenen  Resten  erhalten  geblieben.  Im  Gebiete  von 
Neuhaus  muss  zűr  Eruptionszeit  noch  eine  100 — 200  m machtige 
Schotterdecke  über  den  Kammhöhen  des  Hügellandes  gelegen  sein.  Die 
Eruptionen  sind  — und  dafür  liegen  hinreichend  si chere  Anhaltspunkte 
vor  — auf  dieser  ausgedehnten  Schotterflache,  hoch  über  dem  heutigen 
Landniveau,  nicht  aber  in  einer  dem  gegenwartigen,  bzw.  dem  jung- 
pliozan-quartáren  Relief  entsprechenden  Landschaft  erfolgt.  Zűr  Zeit 
des  Basaltvulkanismus  war  alsó  die  heutige  Topographie  noch  nicht 
einmal  in  den  Grundzügen  gegeben. 


382 


A.  WINKLER. 


Ober-Limbach  (Felső-Lendva). 

Meine  eigene  Aufnahme  des  Ober-Limbacher  Tuffgebiets,  die  ic-h 
vor  drei  Jahren  durchgeführt  habé,  ergab  eine  gute  Übereinstimmung 
mit  dér  Darstellung,  wie  sie  L.  Jugovics  auf  seiner,  das  Gebiet  betref- 
fenden  Kartenskizze  zum  Ausdruck  gebracht  hat. 

Auch  hier  sind  die  massenhaft  in  den  Tuff  eingestreuten,  groben 
Schotter  von  einer  in  dem  Raume  von  Ober-Limbach  schon  ganz  abge- 
tragenen  Schotterdecke  abzuleiten.  Ich  fasse  eben,  sowie  bei  Neuhaus, 
auch  diese  circa  acht  Tuffvorkommnisse  als  selbstándige  Durchbrüche 
auf,  von  denen  uns  aber  nur  mehr  die  alté  Landoberflache  eingesenkten, 
tieferen  Trichterteile  vorliegen.  Auch  hier  grenzen  sich  die  Tuffe  steil 
gégén  íhre  Schichtumgürtung  ab. 

Güssing  (Német-Újvár) . 

Hier  liegt  ein  sehr  regelmassig  gebauter,  in  die  pontischen  Schich- 
ten  eingesenkter  und  spater  wieder  herauspraparierter  Tufftrichter  vor. 
Die  konzentrisch  einwarts  geneigte  Lagerung  dér  Schichten  hat  schon 
L.  Jugovics  beschriehen. 

Limbach  (Hárspatak)  und  Tobaj  sind  Schlotfüllungen.  Dér  Tuff 
von  Tobaj  ist  schichtungslos  und  überreich  an  Einschlüssen  dér  durch- 
brochenen  Schichten.  Auch  hierüber  hat  schon  Jugovics  berichtet. 

Allgemeine  Bemerkungen. 

Eines  meiner  Hauptergebnisse  besteht  in  dér  Feststellung,  dass 
dér  junge  Basaltvulkanismus  auf  einer  bedeutend  über  dem  heutigen 
Landniveau  (500 — 600  m hoch)  gelegenen  Schotterflaehe  vor  sich 
gegangen  ist.  Sie  entsprach  dem  trockengelegten  und  machtig  über- 
schotterten  Bódén  des  pontischen  Sees.  Was  uns  an  vulkanischen 
Gesteinen  vorliegt,  entspricht  fást  ausschliesslich  Massen,  die  sich 
100 — 300  m unter  dem  Niveau  dér  seinerzeitigen  Landoberflache  in 
Explosionstrichtern,  Schloten  und  Spalten  eingelagert  hatten.  Durch 
Abtragung  einer  100 — 200  m máchtigen  Schotterdecke  und  durch^Erosion 
dér  unterlagerndon,  pontischen  Schichten  wurden  die  etwas  harteren, 
vulkanischen  Gesteine  mehr  oder  minder  aus  dér  pontischen  Schicht- 
umrahmung  herausprapariert. 

Das  Altér  dér  abgetragenen,  am  Silberberg,  am  Hochstraden  usw. 
in  Resten  noch  erhaltenen  Schotterdecke  ist  palaontologisch  leider  noch 
nicht  íixiert,  Es  könnte  sich  nach  dér  Lagerung  um  jüngste,  pontische 
Schichten  oder  um  alteres  Levantin  handeln.  Ich  neige  dér  Annahme 
eines  pontischen  Alters  zu,  und  zwar  aus  folgenden  Gründen:  1.  Die 
Grobschotter  entwickeln  sich  am  Silberberge  konkordant  und  durch 


über  entstehung  ind  altér  dek  basaltausbkücbe  u.  s.  w. 


38:3 


Wechsellagerung  aus  dcn  pontischen  Schichten.  2.  Sic  bilden,  wie  die 
pontischen  Schichten,  noch  ein  Glied  (u.  zw.  das  jüngste)  in  dcr  Reihe 
jener  Ablagerungen,  die  sich  auf  dem  Scnkungsgrundc  des  steirisch- 
kleinungarischen  Beckens  abgelagert  hatten.  Ihrem  Auftreten  nach 
schliessen  sie  sich  alsó  viel  enger  an  die  pontische  Stufe  an,  als  an 
das  jüngere  Pliozan.  3.  Sie  sind  durch  bedeutende  Niveauunterschiede 
(100—200  m)  von  den  als  mittelpliozán  anzusprechenden  Landfláchen 
getrennt  und  daher  vermutlich  altér  als  die  letztgenannte  Zeit. 

Für  das  Altér  des  Basaltvulkanismus  ergeben  sich  nunmehr  fol- 
gende  Anhaltspunkte.  Die  Ausbrüche  sind  jiinger  als  die  Aufschüttung 
dér  Hauptmasse  dér  jungpontischen  Silberbergschotter,  dérén  Einschlüsse 
sie  fást  allenthalben  enthalten.  An  den  steirischen  Basaltbergen  von 
Klöch  und  am  Hochstraden  wurde  ermittelt,  dass  die  Ausbrüche  — 
wenigstens  hier  — noch  mit  dér  letzten  Phase  dér  Schotteraufschüttung 
zedtlich  zusammenfallen.  Andererseits  ist  dér  Vulkanismus  bestimmt 
altér  nicht  nur  als  die  jungpliozanen  Schotter-  und  Lehmterrassen  an 
dér  Raab  und  Mur,  sondern  auch  noch  altér,  als  die  bis  zu  180  m 
über  den  heutigen  Tálern  gelegenen,  vermutlich  mittelpliozanen  Land- 
niveaus.  Aller  Wahrscheinlichkeit  nach  — mán  möchte  sagen,  fást  mit 
Sicherheit  — sind  allé  Eruptionen  auch  noch  altér  als  ein  von  mir  ím 
oststeirischen  Vulkangebiete  zirka  220 — 300  m über  den  Hauptteilböden 
nachgewiesenes,  als  Levantin  angesehenes  Terassenniveau  (mit  Schotter- 
und  Lehmbedeckung). 

In  die  Basaltdecke  des  Hochstradens,  die  allerdings  durch  jün- 
gere  tektonische  Bewegungen*  etwas  starker  aufgewölbt  wurde,  ist  eine 
hierhergehörige,  kilometerbreite,  mit  Quarzgeröllen  und  Lehmen  bedeckte 
Terassenílache  in  einer  Seehöhe  von  550 — 570  eingeschnitten. 

Die  grossen  Erosionsleistungen,  die  seit  dér  Ausbruchsperiode 
vorsichgegangen  sind  und  die  sich  in  den  hochgelegenen  Erosionskerben 
an  den  Vulkanbauten  und  in  dér  weitgehenden  Abtragung  dér  ober- 
fláchlichen  vulkanischen  Gebilde  zu  erkennen  gébén,  sind  ein  Hinweis 
darauf,  dass  die  Ausbrüche  schon  vor  dem  Levantin  eingetreten  waren. 
In  anderer  Hinsicht  lasst  die  enge  Beziehung,  die  zwischen  den  erwahn- 
ten,  jungpontischen  Grobschottern  und  den  Basaltausbrüchen  besteht, 
schliessen,  dass  letztere  am  aussersten  Ende  dér  pontischen  Zeit,  knapp 
vor  Eintritt  des  Levantins,  vorsichgegangen  sind. 

Solange  nicht  zwingende,  palaontologische  Argumente,  die  eine 
andere  Deutung  erheischen,  beigebracht  sind,  muss  ich  daher  an  dem 
jüngstpontinischen  Altér  des  Basaltvulkanismus,  als  dér  wahrschein- 
lichstcn  Deutung,  festhalten. 

* Dér  Einfiuse  dér  püozanen  Bewegungen  wurde  von  mir  weitgehend  berücksichtigt. 


384 


E.  KUTASSY. 


Ich  hoffe,  dass  durch  eine  weitere  Diskussion  dér  Tertiarprobleme 
im  oststeirisch-kleinungarischen  Becken,  welche  durch  die  neueren  Arbei- 
ten  von  Jugovics,  v.  Lóczy,  Ferenczy,  v.  Sümeghy  und  die  eigenen  an- 
geregt  erscheinen,  eine  Klarung  dér  noch  strittigen  Fragen  in  gemein- 
saraen  Bemühungen  baldigst  herbeigeführt  werden  wird. 


ZŰR  STRATIGRAPHIE  DÉR  TRIAS  DÉR  BUDAPESTER 

(OFENER)  GEGEND. 

Von  E.  Kutassy.* 

Dér  im  ungarischen  Text,  befindliche  Artikel  enthalt  bloss  eine 
gedrangte  Zusammenfassung  dér  stratigraphischen  Ergebnisse  bezüg- 
lich  dieses  Gebietes.  Die  ausführliche  Arbeit  selbst,  mit  Tafeln  aus 
Profilén  wird  demnachst  im  Jahrb.  dér  Kön.  ung.  Geologischem  Anstalt 
auch  in  deutscher  Sprache  erscheinen. 


Vorgetragen  in  dór  Pachsitzung  dér  Ung.  Geol.  Geeellach.  ain  2.  Dezember  1925. 


KURZE  MITTEILUNGEN. 


ÜBER  DIE  ENTSTEHUNG  DÉR  ERIST ALLINEN 
MAGNESITLAGERSTATTEN  DÉR  ALPEN. 

Von  M.  Rózsa.* 

Dér  ír  agnesit  bűdet  eines  dér  wichtigsten  Mineralprodukte  öster- 
Teichs,  seine  Entstehung  wurde  bisher  als  eine  durch  aszendente  \fagne- 
siumhydrokarbonat-haltige  Laugen  bedingte  Umwandlung  des  Kalksteins 
•erklárt,  wobei  auch  Dolomit  entstehen  sollte: 

Ca  CO;(  + Mg  GO,  ->  Ca  Mg  (Cü3)2 
Ca  Mg  (COJ,  + Mg  CO,  — 2 Mg  CO,  + Ca  CO, 

Nachdem  sich  die  \t agnesit straten  im  Liegenden  des  jüngeren  Zech- 
steinsalzlagers  als  primőr  erniesen.  habé  ich  aucli  die  österreichischen 
Magnesitlagerstatten  in  diesem  Sinne  naher  in  Augenschein  genommen. 
Bisher  beobachtete  ich  die  Lagerungs  verhaltnisse  und  chemische  Zu- 
samniensetzung  dér  Schichtenfolge  folgender  Magnesitvorkommen: 
Radenthein  und  St.  Oswald  in  Karnten,  Veitsch  und  St.  Erhard  in  Sfceier- 
mark.  Die  Lagerungsverhaltnisse  dieser  dem  Grundgebirge  eingeschal- 
teten  Magnesitlagerstatten  erwiesen  sich  mit  Berücksichtigung  dér  tekto- 
aischen  Verhaltnisse  als  identisch.  Dolomit-  und  Magnesitlager  lassen 
in  vertikaler  Richtung  eine  u iederholte  Differenzierung  erkennen.  solche 
Lagerungsverlialtnisse  schliessen  eine  metasomatische  Bildting  aus.  Auch 
fehlt  das  CaCO„  dass  sich  nach  dem  obigen  Schema  ausscheiden  sollte, 
gánzlich.  Da  das  Calcium-  und  Magnesiumkarbonat  die  zwei  Ausgangs- 
stoffe  dér  Gleichgewichtsserien  bei  dér  Dolomitentstehung  bilden,  wider- 
spricht.  dérén  gleichzeitige  und  selbstandige  Ausscheidung  bereits 
den  Grundgesetzen  dér  chemischen  Gleichgewichtslehre.  Die  in  den  ge- 
nannten  Bergwerken  und  im  Mineralogischen  Institut  dér  Grazer  Uni- 
versitat  vorgenommenen  Beobachtungen  bewiesen  einstimmig , dass  die 
,,v  e r k a 1 k t e n“  Zonen  des  ír  agnesit,  sowie  die  „m  ag  n e s i t i sier- 
t e n“  Teile  des  Kalkes  ausschhesslich  aus  Dolomit  bestehen. 

* Vorgelesen  in  dér  Fachsitzung  dér  Ung.  Geol.  Gesellsch.  am  15.  April  1925 
von  J.  Rakusz. 


Földtani  Közlöny.  LV.  köt.  1925. 


26 


386 


KURZE  MITTEILUNGEN. 


Demzufolge  erscheint  die  epigenetisch-metasomalische  Bildungs- 
tceise  dér  Alpinen  krist.  Magnesite  durch  die  Lagerungsverhaltnisse 
sowie  durch  mineralogische  und  phy  sikál  ische-chemische  Beobachtungen 
ausgeschlossen.  Die  Entstehung  des  Pinolitmagnesit  lásst  sich  dadurch 
erkláren,  dass  zeit-  und  stellenweise  wahrend  dér  Karbonatausscheidung 
auch  klastischer  Detritus  zűr  Ablagerung  gelangte.  Jene  mystische 
Voraussetzung  dér  metasomatischen  Verdrángungshypothese,  dass  einer 
von  Tirol  bis  weit  in  die  Kárpátén  reiehenden  einkeitlichen  Zone  ent- 
lang  nur  Magnesiumhydrokarbonat-haltige  Laugen  emporgedrungen 
waren,  muss  auch  aus  rein  rationellem  und  geologischem  Gesichtspunkt 
als  unhaltbar  bezeichnet  werden. 

Die  Eliminierung  dér  Metasomatose  macht  uns  daher  die  Eruierung 
dér  tatsachlichen  Bildungsweise  zűr  Aufgabe.  Analóg  dem  Stassfurter 
primőrén  Magnesit  betrachte  ich  die  österreichischen  Magnesitlager  als 
in  den  Buchten  des  paleozischen  Urmeeres  erfolgte  primőré  Ausscheidun- 
gen.  In  den  lagunenartigen  Abschnürungen  des  Urmeeres  ist,  ahnlich 
den  rezenten  Sedimentierungsvorgangen  des  Kaspischen  und  Tótén 
Meeres,  auch  die  vertikale  und  horizontale  Differenzierung  dér  ausschei- 
denden  Karbonáté  erfolgt.  Die  nach  dér  Entstehung  in  tiefere  Zonen 
gelangten  und  z.  T.  hvdratisierten  Karbonatschichten  waren  infoige  dér 
yeranderten  Gleichgewichtsverháltnisse  neueren  Umwandlungen  unter- 
worfen,  in  welchen  das  Magnesiumkarbonat  bereits  als  solches  teilge- 
nommen  hat.  Die  bisher  unbeachtet  gelassenen,  in  dér  Tiefe  erfolgten 
Umwandlungen  werden  alsó  in  dér  Zukunft  ebenfalls  zu  berücksich- 
tigen  sein. 

Nördlich  von  den  alpinen  Magnesitlagerstatten  kann  eine  parallelé 
Reihe  von  warscheinlich  gleichfalls  primáren  Sideritlagern  verfolgt  wer- 
den und  es  ist  zu  erwarten,  dass  eine  Hevision  dér  geologischen  Auf- 
nahmen  und  neuere  geologisch-chemische  Untersuchungen  diese  Zone  als 
ein  Gebiet  dér  im  horizontúién  Sinne  erfolgten  Differenzierung  mecha- 
nischer  und  chemischer  Ablagerungen  des  Urmeeres  erkennen  lassen 
werden. 


ÜBER  DIE  LEVANTINISCHEN  QUELLENKALKE  AUF 
DÉR  PESTER  SEITE. 

Von  J.  Noszky. 

An  dér  südlichen  Seite  des  Cserhát-Gebirges,  in  dér  gégén  das 
Alföld  abflachenden  Hügelgegend  konnten  neuerdings  interessante  Süss- 
wasserkalke  jungen  Alters  aufgefunden  werden,  dérén  Vorkommen 
eigentlicli  schon  in  den  alteren  Arbeiten  J.  v.  Böc.kh’s  Erwáhnung  fand. 
Das  Altér  dieser  Bildungen  ist  levantinisch , da  sie  an  mehreren  Stellen 


Kl'ltZE  MITTEILUNCEN. 


387 


den  oberpannonischon  Unió  Wetzleri-Honzont  (die  oberste  pannonische 
Stufe  nach  Lörenthey)  liberlagern,  das  Hangende  bildet  anderseits 
dér  tipische  Löss  odor  eine  unter  diesem  liegende  sandig-schotterigo 
Schichte  terrestrischen  ITrsprunges  (alteres  Pleistoziin).  Nach  den 
gleichwertigen  Vorkommen  jenseits  dér  Donau  — wo  die  Kalkbildung 
auch  im  Pleistozan  fortdauert  — waren  diese  Kaiké  sogar  als  ober- 
levantinisch  zu  bezeichnen,  da  sie  ja  auch  langs  den  im  Mittelgebirge 
dominierenden  tektonischen  Linien  (NW — SO-liche  Querverwerfungen, 
dérén  Entstehung  schon  die  Nógrád-Gömörer  Basaltdecken  zerstiickelte) 
zu  beobaehten  sind. 

Die  Verbreitung  dieser  Kalkbildungen  kann  von  Mogyoród  und 
Rákosliget  an  gégén  Osten  an  beiden  Seiten  des  Rákos-Tales  weit  bis 
nach  Aszód  hin  in  das  Galga-  und  Tápió-Tal  verfolgt  werden.  Zwischen 
den  normalen,  hellen,  porosén  Süsswasserkalken  sind  auch  farbige, 
dichterc  Banké  eingelagert.  Unter  den  jüngeren  Deckschichten  treten 
ausser  dem  anstehenden  Gestein  an  vielen  Orten  auch  gelockerte  Schol- 
len  zu  Tagé.  Charakteristische  Versteinerungen  konnten  darin  bis  jetzt 
noch  nicht  entdeckt  werden. 


ZŰR  FRAGE  DÉR  BODENBEZE1CHNENDEN  MOOSE. 

Von  A.  Boros. 

St.  Győrffv  imputiert  mir  in  seiner,  seinem  Artikel  auf  S.  55  de6 
„Földtani  Közlöny44  LIV.  (1924.)  beigefügten  nachtraglichen  Bemerkung 
die  Áusserung,  als  ob  ich  in  meiner,  seinem  Vortrege  beigefügten  Be- 
merkung gesagt  hatte,  es  gabe  keine  substratbezeichnende,  sondern 
bodenbezeichnende  Pflanzen.  Dér  richtige  Wortlaut  meiner  Bemerkung 
in  meiner  eigenen  Verfassung  ist  in  demselben  Jahrgange  auf  S.  130 — 
131  und  226  zu  lesen. 

Die  mir  von  St.  Györffy  zugeschriebene  Aussage  enthalt  eine  Ab- 
surditat,  insofern  mán  substratbezeichnende  und  bodenbezeichnende 
Pflanzen  nicht  einander  gegenüberstellen  kann.  Unter  Bódén  ist  derjenige 
Stoff  zu  verstehen,  auf  dem  die  Planze  lebt ; im  Falle  dér  Felsenbewohner 
alsó,  die  nicht  nur  in  den  Alpenregionen,  sondern  auch  in  Hügelregionen, 
ja  auf  Mauern  sogar  in  dér  Tiefebene  leben,  muss  dér  Fels  auch  in  den 
Begriff:  Bódén  einbezogen  werden.  Da  es  ungewohnt  ist,  den  Felsen  als 
Bódén  zu  bezeichnen,  und  diess  eine  starke  Erweiterung  des  Begriffs 
Bódén  ware,  wendetn  wir  statt  dessen  den  Ausdruck  „ substratumil  an. 
Meine  Bemerkung  bezieht,  sich  alsó  nur  darauf,  dass  die  Moose  die  Ver- 
háltnisse  des  Substrates  wahrnehmen,  den  Unter  grund,  das  Gestein,  das 
unter  dem  eigentlichen  Bódén  liegt,  nur  in  dem  Masse,  in  welchem 
dieses  die  Ausbildung  des  Bodens  beeinflusst.  Dér  Geologe  kann  alsó 
die  Pflanzen  beim  Kartografieren  seiten  verwenden,  da  die  Pflanzen  den 
Obergrund  (den  Bódén)  bezeichnen  und  um  daraus  auf  den  Untergrund 
zu  folgern,  bedarf  es  grosser  Umsicht  und  vieler  botanischer  und  Boden- 
kenntnisse,  diess  alsó  nur  vorsichtig  angewendet  werden  kann.  Von 
Pflanzen,  die  auf  Felsen  leben  — in  dem  Falle,  wenn  Untergrund  und 
Obergrund  identisch  sind  — lasst  sich  schon  viel  eher  auf  ein  gewisses 
Gestein  folgern.  Doch  falit  diess  von  praktischem  Standpunkte  fórt; 

25* 


388 


KURZE  MITTEILUNGEN. 


wenn  dér  Geologe  das  Gestein  auf  dér  Oberflache  sielit,  erkennt  er  das- 
selbe  auf  Grund  seiner  petrografischen  Kenntnisse  ohne  Zweifel  viel 
sicherer  als  indirekte  nach  den  darauf  lebenden,  für  ihn  fremderen,  oft 
schwer  zu  letrkennenden  Moose,  abgesehen  davon,  dass  für  eine  sichere 
Folgerung  nicht  immer  die  Möglichkeit  vorhanden  ist. 

Umso  wertvoller  sind  die  Pflanzen  bei  den  Untersuchungen  des 
Bodens.  Da  dér  Bódén  uns  in  erster  Reihe  als  dér  Ernahrer  dér  Flanzen 
interessiert,  so  erreicht  dér  Bodenuntersucher  sein  Ziel  am  besten, 
wenn  er  die  Bődén  nach  ihrer  auf  die  Pflanzen  ausgeübte  Wirkung 
kartografiert.  In  vielen  Falién  leisten  die  Moose  — als  sehr  gut  reagie- 
rende  Lebenwesen  — gute  Dienste,  hier  dürfen  wir  aber  nicht  vergessen, 
dass  die  Schichte,  auf  dér  ein  bestimmtes  Moos  lebt  und  von  dérén  Ver- 
háltnissen  das  Leben  desselben  abhángt,  vielleicht  nur  einige  cm.  dick 
ist,  alsó  nicht  zugleich  au  eh  dér  Bódén  dér  tiefer  wurzelnden  Blüten- 
pflanzen  ist.  Wenn  wir  nur  jeno  in  Betracht  ziehen,  gewinnen  wir  in 
vielen  Fallen  eine  ganz  irrige  Vorstellung  und  entdecken  auf  derselben 
Stelle  nach  etwaigem  Verschwindan  dér  dünnen  Deckschichte  einen  ganz 
anders  gearteten  Bódén.  Es  bedarf  in  d'ieser  Hinsicht  alsó  dér  gróssten 
V orsicht. 

Die  chemisch-bodenbezeichnende  Eigenschaft  dér  Moose  und  Pflan- 
zen überhaupt,  bezieht  sich  — meinier  Ansicht  nach  — nur  auf  das 
Vorhandensein  oder  Fehlen  von  in  Wasser  löslichen  Stoífen  (Kaik,  Nát- 
ron, u.  s.  w.),  das  heisst,  auf  die  Aciditat  (PH.-Wert)  des  Bodens. 
Handelt  es  sich  um  ein  Gestein,  so  kann  die  weitere  Einteilung  nur  mehr 
auf  Grund  dér  physischem  Eigenschaften  des  betreffenden  Gesteins,  z.  B. 
dér  Schichtung  dér  Glimmerschiefer,  dér  abweichenden  Eigenschaften  dér 
sich  bröckelnden  Gesteine  (dér  Möglichkeit  dér  Ablagerung  von  Humus, 
dem  Grade  des  Zerfallens  des  Gesteins,  u.  s.  w.)  geschehen.  Auf  solche 
Ursachen  ist  die  Verschiedenheit  zwischen  dér  Flóra  z.  B.  von  Dachstein- 
kalk  und  dér  von  Dolomitfelsen  zurückzuführen;  dér  vorige  weist  Schich- 
ten,  Banké  auf,  letzterer  löst  sich  in  Blöcken  ab.  Auf  den  Bankén  des 
Kalksteins  lágert  sich  dér  Humus  leicht  an,  zwischen  den  grossen  Stein- 
blöcken  von  Dolomit  kaum;  desshalb  finden  wrir  auf  dem  Turul-Berge 
von  Bánhida  und  auf  unseren  übrigen  Bergen  aus  Dachsteinkalk  so 
schöne  Riccieten  und  nicht  darum,  als  ob  die  chemische  Verschiedenheit 
von  Kaik  und  Dolomit  vöm  Standpunkte  dér  Pflanzen  so  wichtig  ware. 

Wir  können  alsó  bloss  von  kalkliebenden  und  kalkmeidenden  Pflan- 
zen íeden,  die  weitere  Einteilung  (abgesehen  von  den  Halophiten,  den 
Moorbewohnem,  den  Saprophiten,  u.  s.  w.)  kann  nur  auf  Grund  dér 
physischen  Eigenschaften  geschehen;  von  Silicium-liebenden  Pflanzen  zu 
reden  würde  nur  zu  Missverstandnisscn  führen,  es  hatte  den  Anschein, 
als  ob  wir  voraussetzen  viliden,  dass  Si.  als  chemischer  Sloff,  einen  Ein- 
fluss  ausüben  würde. 


BESPRECHUNGEN. 


1.  W.  Eitei.  : Physikalisch-chemische  Mineralogi * und  Petrologie.  Die  Fortschritte  in 

den  letzten  zehn  Jahrtn.  Wisscnschaftl.  Forschungsberichte,  Naturwiesenschaftl. 
Reihe.  Fd.  XIII.  Dresden  — Leipzig  1925. 

Eine  6ach]iche  und  systeniatische  Gruppierung  dér  neup6ten  Fortschritte,  die 
besonders  eine  gute  Über6icht  dér  genetischen  Fragen  ermöglicht.  Die  ausführlichen 
Literaturangaben  erhöhen  noch  den  Wert  dieser  lobenswerten  Arbeit.  M.  Vendl. 

2.  F.  Zunker:  Probleme  dér  Erde  und  ihre  Lösung  durch  das  Gesetz  von  dér  Um- 

leandlung  dér  Rotationsenergie.  Breelau,  1925.  Verlag  d.  Zeitschr.  „Dér  Kultur- 
techniker“. 

Verfa6ser  ver6ucht  eine  Reihe  geophysischer  und  geologischer  Fragen  von  einem 
günzlich  neuen  Ge6ichtspunkte  aus  zu  deuten.  Wenn  einige  dieser  Lösungen  auch  zu 
hypothetisch  kiingen,  finden  wir  doch  in  dieser  Schrift  vielfach  wertvolle  Anregungen. 

J.  Finkey. 

3.  0.  Hauser:  Urgeschichte  auf  Grundinge  praktischer  Ausgrabungen  und  For- 

sehungen.  280.  S.  342  Fig.  5 Tafeln  u.  1 chronologiscbe  Tabelle.  Jena,  1925. 

Eine  leiehtverstandliche  und  sachliche  Darstellung  dér  Urgeschichte  des  Menschen 
auf  Grund  dér  Knochen-  und  Kulturüberreste.  Letztere  werden  in  vier  Entwicklungs- 
gruppen  geteilt,  die  von  den  üblichen  chronologischen  Einteilungen  mehr-weniger 
nbweichen  . Verfasser  scheint  die  klassischen  solutréen  Funde  Ungarns  nicht.  zu  kennen. 
sonst  würde  er  diese  Kulturstufe  kaum  dér  aurignacischen  untergeordnet  habén. 

0,  Ka  die. 

4.  R.  Grahmann:  Diluvium  und  Pliozan  in  Nordwestsachsen  Abh.  d.  Math,  Phys 

KI.  d.  Sach6Í6chen  Akad.  d.  Wissenschaften  Bd.  XXXIX.  No  IV.  Leipzig.  1925. 
p.  1 — 82.  (24  Fig.,  4 Tafeln). 

Eine  auf  sorgfaltigen  Untersuchungen  basierende  Studie,  die  das  Geprage  einer 
originellen  Selbstandigkeit  aufweist.  Die  individuelle  Auffassung  des  Verfassers  komnit 
besonders  in  dér  Art  dér  zeitlichen  Einteilung,  welche  mit  dem  Vordringen  dér  Ver- 
eisung  in  Verbindung  gebracht  wird,  zum  Ausdruck.  J.  Ehik. 

5.  B.  Dornyai:  Tata-Tóváros  hőforrásai  és  közgazdasági  jövőjük  (Die  Thermen  von 
Tata-Tóváros  und  ihre  wirtschaftliche  Zukunft).  Tata.  1925.  Ungarisch. 

Verfasser  dieser  Studie  befasst  sich  hauptsáchlich  mit  dér  ahnlich  betittelten 
Arbeit  von  H.  Horusitzky.  Es  werden  zahlreiche  Originalbeobachtungen  und  Literatur- 
angaben mitgeteilt.  A.  Boros. 

6.  A.'W.  Grabau:  Stratigraphy  of  China.  Part  I.  Paleozoic  and  older,  Published  bv 

the  Geol.  Surv,  of  China.  Peking  1923 — 24.  — 528  Seiten  mit  306  Textfíg  und 
sechs  paliiogeogr.  Tafeln. 

Ein  grosszügig  angelegtes  Werk  (eigentlich  Lehrbueh),  das  durch  die  zahlreichen 
palaogeographisehen  Karten  besonders  in  dieser  Hinsicht  viel  Interessantes  bringt.  Es 


390 


BESPFECHUNGEN. 


werden  folgende  Formationen  behandelt:  Archaean,  Wutaian,  Sinian,  Cambrian,  Ordo- 
vician,  Silurian,  Devonian,  Dinantian,  Carbonic  und  Permian,  wobei  die  ersten  drei 
wohl  etwas  zu  kurz  beeprochen  sind.  Etwas  problematisch  scheint  die  etratigraphische 
Stellung  dér  Tayuan-Series  zu  sein,  welche  zwisclien  da6  Viséen  und  Moscovien  gestellt 
z.  B.  im  Donetz-Bassin  kelne  Áquivalente  besitzt.  Eine  wenig6tens  kurze  Besprechung 
dér  tektonischen  Verhaltnisse  und  dér  Kohlenvorkommen  wáre  wünschenswert  gewesen, 
ferner  hatte  mán  gerne  nur  Abbildungen  chinesischer  Fossilien-Exemplare  gesehen. 
Durch  die  umsichtige  Zusammenfassung  dér  neuen  Resultate  chinesischer  Forschungen 
hat  uns  Grabau  jedenfalls  zu  grossem  Dank  verpflichtet.  J.  Rakusz. 

7.  B.  Petronievics:  Über  die  Berliner  Archaeornis.  Beitrag  zűr  Osteologie  dér 
Archaeornithes.  Mit  6 Taf.  52  Seiten.  Genf.  1925. 

Die  Berliner  Archaeopteryx-Reste  werden  eingehend  beschriebcn  und  mit  dem 
Londonéi1  Archaeopteryx  verglichen.  Auf  Grund  genauer  Untersuchungen  wird  das  Ber- 
liner Exemplar  mit  dem  Gattung6namen  Archaeornis  belegt.  Schliesslich  folgen  interes- 
sante  Betrachtungen  über  die  Abstammung  und  Entwdcklung  dér  Vögel.  0.  Kadic. 

8.  W.  Gothan:  Studien  über  die  Bildung  dér  Schwelkohle  und  des  Pyropissits.  Abh. 
a.  d.  Braunkohlen  und  Kali-Industrie.  Heft  6.  Halle.  1925.  1 — 42  S. 

Die  Eigenschaften,  Bildung,  Vorkommen  und  Verbreitung  dér  Piropissits  (eine 
interessante  Braunkohlenart)  werden  eingehend  behandelt.  Die  Arbeit  enthalt  noch 
einige  wichtige  Folgerungen  über  die  Entstehung  dér  Braunkohlenlager.  A.  Boros. 

9.  I.  Pia:  Über  einen  merkwürdigen  Landpflavzenrest  aus  den  Nötscher  Schichten 
(Carbon  dér  Gegend  von  Bleiberg  in  den  östlichen  Gailtaler  Alpen).  Sitzungsber. 
d.  Akad.  d.  Wi6senschaften  i.  Wien,  Math.-naturw.  KI.  Abt.  I.  Bánd  133.  Heft  10. 
1924. 

Aus  den  Grenzschichten  de6  unteren  und  oberen  Karbon  wird  Gymnoneuropteris 
carinthiaca  Pia  nov.  gén.  nov.  6p.  (Fám.  Zygopteridae)  beschrieben  und  abgebildet. 

A.  Boros. 

10.  H.  Wevland:  Beitrage  zűr  Kenntnis  fossiler  Moose.  Senckenbergiana  VII.  (Heft 
1 — 2.)  8 — 16.  Frankfurt  a.  M.  1925. 

lm  ersten  Teil  dieser  Arbeit  gibt  dér  Verfasser  eine  Revision  dér  oberpliozanen 
Moose  des  Frankfurter  Klarbeckens.  lm  zweiten  Teil  finden  wir  interresante,  allgemein- 
gültige  Mitteilungen  über  die  Fossilisation  und  den  Erhaltungszustand  dér  Moose. 

A.  Boros. 


GESELLSCHAFTSANGELEGENHEITEN. 

I.  Jahres-,  zugleich  Festsitzung  anlásslich  des  75-jáhrigen 
Bestandes  dér  Ung.  Geol.  Gesellschaft. 

Dér  Vorsitzende  Prof.  Béla  Maukitz  eroffnetc  die  Sitzung  mit  einer  6onellen 
Rode,  in  dér  er  einen  kurzen  Rückblick  auf  dió  Entwicklung  dér  Ung.  Geol.  Gesellschaft 
warf.  Nach  dem  vorkriegszoitlichen  Aufschwunge  dér  Gesellschaft  erfolgte  in  den  Jahron 
wiihrend  des  Krieges  und  noch  mehr  nach  demselben  ein  sehr  beklagenswerter  Rückfall, 
dér  nur  schwer  zu  verwindcn  sóin  wird.  Bloss  langsain  bessern  sich  dicse  prekaren  Ver- 
haltnisse. Mit  mehrseitiger  Unterstützung  ist  es  im  Vorjahre  endlich  gelungen  von  den 
rückstiindigen  Biinden  des  „Földtani  Közlöny“-&  die  Jahrgiinge  1921,  1922  und  1923  in 


GESELLSCH  AFTSANG  ELEGEN  HEITEN. 


391 


JÜruck  erscheinen  zu  lassen,  wodurch  dér  Verband  dér  Gesellschaft  mit  ihren  Mitgliedem 
őich  wieder  gekraftigt  hat,  und  in  dieser  Bcziehung  hegen  wir  für  den  weiteren  Bestand 
dér  Gesellschaft  unsere  volle  Zuversicht.  Dér  Protektor  dér  Ung.  Geol.  Gesellschaft 
Herzog  Dr.  Paul  Esterházy,  dér  Kultusminister,  ebenso  auch  dér  Ackerbauminister 
verfolgten  erfreulicher  Weise  mit  offenem  Auge  unsere  missliche  pekuniiire  Lage  und 
sSumten  auch  nicht  durch  bedeutende  Zuweisungen  die  Herausgabe  des  „Földtani  Köz- 
löny" -6  zu  eichern.  In  seinen  weiteren  Ausführungen  befürwortete  Kedner  eindringlich 
die  Wiederbesetzung  dér  nun  seit  mehreren  Jahren  vacanten  Professur  für  Palaeontologie 
an  dér  budapester  Universitát.  Ferner  führte  er  aus,  dass  die  zűr  Zeit  noch  freie 
Direktorstelle  dér  Ung.  Geol.  Anstalt  ebenfalls  besetzt  werden  möge,  wobei  cs  wünschens- 
wert  erschiene,  diese  wiclitige  Anstalt  weniger  bürokratisch  zu  behandeln,  sondern  im 
Gegenteil  ihr  bis  zu  einem  gewissen  Grade  Autonomie  zu  gewáhreii.  Schliesslich  erklárte 
Prasident  nach  dér  Begrüssung  des  Vizedirektors  dér  kön.  Ung.  Geol.  Anstalt  Thomas 
von  Szűnt agh,  sowie  de6  Oberbergrates  und  Chefgeologen  Julius  v.  Halaváts,  die 
jüngst  aus  dem  aktiven  Dienste  in  den  bleibenden  Ruhestand  übertreten  aind  und  nach 
VVürdigung  ihrer  Verdienste  um  die  heimische  Geologie,  für  eröffnet. 


II.  Fachsitzungen. 

7.  Januar  1925. 

E.  Scherf  : Über  die  Methoden  und  neueren  Ergebnisse  dér  modernen  Bodenlehre. 
Zum  Thema  6prachen  : A.  Boros,  P.  Treitz,  E.  Cholnoky,  A.  Sigmund, 
L.  Ilosvay. 

4.  Mar:  1925. 

Z.  Schréter  : Über  das  Erdbeben  von  Eger  (Erlau)  am  21.  .Janner  1925.  (S.  p.  272.) 
Fr.  Pávai  Vájná:  Über  die  Gebirgsstruktur  des  Gebietes  jenseits  dér  Donau 
sowie  über  Vorgeschichte  ihrer  Erkennung. 

18.  Mür z 1925. 

L.  v,  Lóczy  jun.:  Über  die  Tektonik  Transdanubiens  in  Ungarn.  (S.  p.  276.) 
Zum  Thema  spraeh:  B.  Mauritz. 

J.  Eakusz:  Über  die  Brachiopoden  dér  Dobschauer  Karbonsehichten. 

Zum  Thema  spraeh  : M.  Pálfy. 

H.  Strobentz:  Analysen  von  ungarischen  Dolomitkristalle.  (S.  p.  275.) 

Zum  Thema  6prach:  B.  Mauritz. 

I.  April  1925. 

A.  Liffa  : Über  geologische  Verhaltnisse  von  Telkibánya  mit  besonderem  Rück- 
sicht  auf  das  Edel-Erzvorkommen. 

Dér  Vortragende  gab  einen  geschichtlichen  Überblick  über  die  Vergangenheit  des 
einst  60  blühenden  Berglandes.  Hierauf  skizzierte  er  die  geologischen  Verhaltnisse  des 
Gebietes,  die  sediment-  und  eruptív  Gesteine,  ihr  Altér,  endlich  die  postvulkanischen 
Wirkungen,  ferner  kurz  den  Bergbau,  dann  ausführlicher  die  Entstehung  und  das  Altér 
dér  Erzlager  und  ihren  Erzgehalt.  Endlich  spraeh  er  von  den  Aussichten  des  hiesigen 
Bergbaues.  (In  ung.  Sprache  erschienen  in  Bányászati  és  Kohászati  Lapok,  Bpest  1925.) 
Zum  Thema  spraeh;  M.  Pálfy. 

15.  April  1925. 

M.  Rózsa:  Über  die  Entstehung  dér  kristallinen  Magnesitlagerstátten  dér  Alpen- 
'(S.  p.  385.).  Vorgelegt  von  J.  Rakusz. 

Zum  Thema  spraeh:  Fr.  Schafarzik. 

Fr.  v.  Pávai  Vájná:  Über  die  jüngsten  tektonischen  Bewegungen  dér  Erdrinde. 
<S.  p.  282.) 

Zum  Thema  sprachen:  E.  Maros,  D.  Pékár,  M.  Pálfy,  A.  Vendl,  D Pantó, 

J.  Ferenczi  und  Fr.  Schafarzik. 


392 


gesellschaftsangelegenheiten. 


22.  April  1925. 

J.  Simkó:  Daten  zűr  Bodenkunde  des  Tokajer-  (Kopasz-)Berges  und  seiner  Um- 
gebung.  (S.  p.  298.) 

Zum  Thema  sprach  : P.  Treitz. 

J.  Vigh:  Über  einen  interessanten  Fali  dér  Mumifikation. 

T.  Szalai:  Über  die  obermediterrane  Fauna  von  Várpalota, 

6.  Mai  1925. 

E.  Lengyel:  Petrogenetische  Beobachtungen,  au  den  Andesiten  dér  Umgebung 
von  Pilisszentlászló  (Kornitat  Pest).  (S.  p.  309.) 

Zum  Thema  sprach:  S.  Szentpétery. 

M.  Löw:  Erzlagerstatten  in  dér  Mátra.  (Komitat  Heves,  Ungarn.)  (S.  p.  319.) 
Zum  Thema  sprachen:  St.  Vitális,  M.  Pálfy,  Fr.  v.  Pávai  Vájná. 

E.  v.  Szádeczky-Kardoss:  Beitráge  zűr  Geologie  dér  Gegend  von  Alsójára — 
Fenes  in  Siebenbürgen,  II.  (S.  p.  324.) 

14.  Mai  1925.  Festsitzung  anlasslich  dér  75.  Jahresfeier  dér  JJng.  fíeol.  Gexellschoft . 

B.  Mauritz:  Rückblick  in  die  Vergangenheit  dér  Ungarischen  Geol.  Gesellschaft- 
(S.  p.  257.) 

M.  v.  Pálfy:  I.  Entwicklung  und  gegemvártiger  Stand  dér  geologischen  Detail- 
aufnahmen.  II.  Besprechung  dér  neuen  geologischen  Übersichtskarte  dér  kgl.  ung.  Geol. 
Anstalt.  (S.  p.  261.) 

P.  Treitz:  Über  die  Vergangenheit  dér  Agrogeologie  und  ihre  Aufgaben  in 
Ungarn.  (S.  p.  267.) 

3.  Jani  1925. 

A.  Hoffer:  Über  die  Lagerungs-  und  Altersverhaltniese  dér  Eruptiven  im 
Tokajer  Gebirge. 

Als  Tokajer  Gebirge  bezeichnet  Verf.  — in  Ermanglung  eines  entsprechenderen 
Lokalnamens  — die  südliche  Hálfte  des  Eperjes — Tokajer  Gebirges,  das  im  Norden 
vöm  tektonisehen  Bózsvatal  begrenzt  wird.  Ér  erwahnt  die  Namen  dér  alteren  Forscher 
de6  Gebirges:  Beudant,  Freiherr  v.  Richthofen,  Szabó,  Wolf,  ferner  Szádeczry 
und  Pálfy  und  die  Fixierungen  dér  Lagerungs-  und  Ausbruchsfolge  dér  Vulkáné.  Neue 
Petrefaktenfundorte  (in  dér  Gemarkung  von  Sárospatak,  dér  Gellértető,  Kádasgödör, 
Gombos,  in  dér  Umgebung  von  Erdőbénye,  dér  Tilalmaska  mit  seinem  Rhyolittuff,  dér 
sehr  schöne  Pflanzenabdrücke  enthalt)  und  neue  Beobachtungen,  die  sich  auf  jeden 
einzelnen  Teil  des  Gebietes  zwischen  Tokaj — Sátoraljaújhely  erstrecken,  lie6sen  die 
folgende  Eruptionsreihe  feststellen:  1.  Obermediterran:  Rhyolit,  Pyroxenandesit,  Rhyolit, 
Pyroxen-  und  Amphibolführender  Pyroxenandesit;  2.  Untersarmatisch  und  post-unter- , 
xarmatisch.  Rhyolit  (hauptsachlich  Plagioklas-Rhyolit),  Pyroxenandesit.  Es  waren  alsó, 
betreffs  dér  Hauptmassen,  im  Tokajer  Gebirge  im  Mittelmiozán,  mit  einander  wech6elnd, 

3 Rhyolit-  und  3 Pyroxenandesit-Éruptionen. 

Au6  den  mitgeteilten  Faunén  hebt  sich  durch  sein  Interessé  dér  im  Kádasgödöri 
Rhyolittuff  in  mehreren  Exemplaren  gefundene  Pecten  scissus  E.  Favre  heraus,  dér 
in  dér  bisherigen  Literatur  von  ungarischen  Gebieten  nur  von  Felsőorbó  (Komitat 
Alsófehér)  erwahnt  wird  und  dér  eine  Verbindung  mit  den  galizischcn  gleichzeitigen 
Meer  anzeigt,  in  dessen  Absatzen  diese  Pecten-Art  háufig  ist. 

Zum  Thema  sprach  : M.  Pálfy. 

A.'  Kubacska:  Daten  zűr  Geologie  dér  Umgebung  des  Nagyszál.  (S.  p.  327.). 
Vorgelegt  von  T.  Zeller. 

7.  Október  1925. 

M.  Rózsa:  Über  die  Entstehung  dér  Karbonatgesteine.  Vorgetragcn  von  L.  Tokody. 
Auf  Grund  seiner  zu  Ei6enerz  ausgeführten  Beobachtungen  und  chemischen 
Untersuchungen  be6pricht  Verfasser  die  Entstehung  des  Dolomite6,  Magnesitce  und 
Siderites,  welchc  als  primiire  Ablagerungen  zu  betrachten  sind.  Da  diese  Feststellungen 
das  geistige  Eigentum  des  Verfassers  bilden,  wird  dér  Anspruch  an  seine 
Prioritat  betont. 

(Vgl. : M.  Rózsa:  DifTerenzierungserscheinungen  sedimentárer  Karbonatgesteine. 
Káli.  1925.  Heft  6 und  12.  — Über  die  primáre  Entstehung  des  kristallincn  Magnesits^ 
Centralblatt  fiir  Min.  etc.  1925.  p.  195.  — Talk  und  Magnesit.  Zeitschr.  fiir  prakt,. 


GESEI.LSCHAFTSANGELEGENHE1TEN. 


393 


Geol.  1925.  p.  153.  — Mechanismus  und  physikalisch-chemischo  Bedingungen  dór 
Differenzierung  sedimentárer  Carbonatgesteine.  Centralblatt  für  Min.  etc.  1925  p.  357.) 

Zum  Thema  sprachen  : B.  Maorit/.,  M.  Vendl. 

A.  Koch:  Neuerliches  Vorkommen  einiger  seltenerer  Mineralien  in  Ungarn. 
(S.  p.  332.) 

F.  Szalai:  Daten  zűr  Frage  dér  Tertiiircrinoideen.  (S.  p.  339.) 

Fr.  Pávai  Vájná:  Über  die  bisherigen  Resultate  dér  ung.  staatlichen  Hjdro- 
karbonuntersuchungen.  I. 

Zum  Thema  sprack:  L.  LóC/.y. 

4.  November  1925. 

Zu  Ehren  des  zűr  Begrüssung  dér  Ungar.  Akademie  dér  Wissenschafteu  anlásslich 
ihre6  100-jiihrigen  Bestandee  und  zűr  Teilnahme  an  ihrer  .lubilaum66itzung  von  Seite 
dér  „Göttinger  Gelehrten  Gesell6chaft“  nach  Budapest  exmittierten,  und  an  unserer 
gerade  in  diesen  Festtagen  folgenden  Fachsitzung  dér  Ung.  Geol.  Qesellschaft  als  Gast 
erechienenen  Prof.  Dr.  H.  Stíllé,  improvisierte  dér  Vorsitzende  Prof.  Dr.  B.  Maoritz  eine 
zum  Teil  in  deut6cher  Sprachc  verlaufende  Verhandlung.  Nach  dér  Begrüssung  des 
Gastes  durch  den  Prii6Ídenten,  ergriff  al6  Er6ter  Prof.  Dr.  Fr.  Schafarzik  da6  Wort 
und  hielt  unter  Vorweisung  von  geol.  Karten  und  Profilén  und  kurzen  orientierenden 
Vortrag  über  die  geologischen  Formationeu,  die  Tektonik  und  die  hydrographischen 
V erhiiltnisse  des  hauptstüdtischen  Bodens  von  Budapest.  Nach  Anführung  des  ober- 
tags  tatsachlich  bekannten  Glieder  dér  obercn  Trias  (Hauptdolomit  dér  norischen  und 
Daclmteinkalk  dér  rhiitischen  Stufe),  streifte  sein  Blick  auf  die  tieferen  Horizonté  de6 
Ofner  Gebirges  und  eraehtete  er  es  für  am  wahrscheinlichsten,  dass  die  absteigende 
Serie  dér  Formationen  ganz  dér  von  weil.  v.  Lóczy  sen.  für  die  Umgebung  de6  Balaton 
aufgestellten  Reihe  ent6prechen  dürfte,  namlich  mittl.  und  untere  Trias,  Perm,  event. 
auch  Karbon  und  kristallinischer  Schiefern  und  dérén  Granitkerne,  da  ja  das  Ofner' 
Gebirge  ebenfalls  dem  ung.  Mittclgebirge  angehört  und  auch  die  streichende  Fortsetzung 
jener  Gegenden  bildet.  Daraus  ergeben  sich  für  das  aus  Urgesteinen,  palaeozoischen 
und  inesozoischen  Formationen  aufgebaute  Ofner  Schollengebirge  mehrere  untereinander 
folgenden  Stufen  von  Thermalivasseraufspeicherungen  — zu  denen  zuunterst  auch  einige 
juvenile  Bestandteile  hinzukommen,  — die  an  dér  Donauruptur,  am  Rande  dér  maeh- 
tigen,  über  900  m tiefen  tertiaren  Ausfüllung  dér  Absenkung  auf  dér  linken  Donau- 
ufer-(Pester-)Seite,  zugleich  dem  Beginne  des  grossen  ungarischen  Alföldbeckens  in  ver- 
6chiedener  Mischung  ansteigen  und  die  verschieden  heissen  Thermen  auf  dér  Ofner 
„Thermallinie“  ergeben.  lm  Komplexe  des  linksseitigen,  aus  vorwiegend  schlecht  wiirme- 
leitenden  tonigen,  tertiaren  Beckensedimenten  kann  mán  den  abnorm  kleinen  Geother- 
mischen  Gradienten  von  12’6  m.  auf  den  heissen  (80  9°  C)  kleinzeller  Tegel  und  14'8  m 
auf  das  mit  73‘8°  C ausströmende  Thermalwasser  des  970  m tiefen  artesischen  Brunnens 
im  Stadtwáldchen  bezogen,  anrechnen,  wohingegen  auf  dér  Ofner  Seite  ein  normaler 
Geotherm.  Gradient  von  30  m angenommen  werden  kann.  Daraus  ergibt  sich  ein  sehr 
bezeichnender  Knick  dér  Geoisothermen  an  dér  thermalen  Bruchlinie.  (Soweit  als  vor- 
láufige  Anzeige  aus  einem  demnachst  in  den  „Hydrologischen  Mitteilungen“  dér  Ung. 
Hydr.  Fachsektion  d.  Ung.  Geol.  Gesellsch.  erscheinenden  Aufsatze.) 

Fr.  Báron  Nopcsa:  Beitrage  zűr  Verteilung  dér  Eruptivgesteine. 

Zu  beiden  Themen  sprach : H.  Stíllé,  Göttingen,  zu  letzterem  auch  Fr. 
Schafarzik. 

0.  Eisele:  Über  die  geomorphologischen  und  montangeologischen  Verhaltnisse  des 
Kohlenbecken6  von  Salgótarján. 

Zum  Thema  sprach:  E.  Noszky. 

J.  Sümeghy:  Über  die  geologischen  Verhaltnisse  dér  Umgebung  von  Szeged. 

Zum  Thema  sprachen:  L.  Lóczy,  G.  László  und  Fr.  Schafarzik. 

2.  Dezember  1925. 

Fr.  Papp:  Beitrage  zűr  Kenntnis  dér  ungarischen  Diorite.  (S.  p.  341.) 

Zum  Thema  sprach:  B.  Mauritz. 

R.  Reichert  : Petrochemische  Untersuehungen  an  den  basaltischen  Gesteinen 
dér  Umgebung  von  Salgótarján  (Kom.  Nógrád,  Ungarn.)  (S.  p.  344.) 

Zum  Thema  sprach : Fr.  Schafarzik. 

J.  Ferenczi  : Daten  zűr  Geologie  des  Buda-Kovácsier  Gebirges.  (S.  p.  349.) 

Zum  Thema  sprachen : K.  Roth  v.  Telegd,  M.  Pálfy,  Fr.  Schafarzik. 

E.  Kutassy  . Über  die  Stratigraphie  dér  Trias  dér  Budapester  Gegend. 

Zum  Thema  sprachen : M.  Pálfy  und  Á.  Boros. 


394 


GESELLSCHAFTSANGELEGENHEITEN. 


Á.  Boros  bemerkt,  dass  die  Meinungen  bezüglich  dér  Entstehung  dér  Oolithe 
und  oolithartigen  Gebilde  gewissermassen  auseinandergehen.  Dass  das  in  üede  stehende 
oolithartigé  Gebilde  von  Máriaremete  mit  Rothpletz’s  Sphaeroeodium  Bornemanni 
identisch  ist,  erleidet  seiner  Meinung  nach  keinen  Zweifel  und  er  meint  aus  dem  Vor- 
trag  folgern  zu  dürfen,  dass  diess  aucli  Vortragender  nicht  anzweifelt.  Unser  Gebilde 
fitimmt  namlich  mit  dér  Beschreibung  Bothpletz’s  in  Allém  überein,  und  auch 
Rothpletz  hebt  hervor,  dass  das  Petrefakt  ein  um  einen  Fremdkörper  gelagertes 
Gebilde  eei.  Sphaeroeodium  wird  auch  in  dér  neuesten  Literatur  betrachtet,  Übrigens 
beweieen  die  rezenten  Algen,  dass  ahnliche  Gebilde  auch  heute  noch  auf  organischem 
Wege  entstehen.  Er  gibt  zu,  dass  in  zahlreichen  Fallen  die  organische  oder  unorganische 
Entstehung  dér  oolithartigen  Gebilde  kaum  zu  entscheiden  sei,  nach  seiner  Meinung 
ist  es  aber  nicht  gewiss,  da6s  — wie  dér  Vortragende  behauptet  — die  unorganische 
Entstehung  dieses  Gebildes  „bewiesen“  ware.  Da  die  feinere  Struktur  eher  auf  eine 
Alge  hinweist  (die  mikroskopische  Struktur  ist  auf  den  weniger  gut  erhaltenen 
Exemplaren  von  Máriaremete  nicht  deutlich  zu  sehen),  betrachtet  er  durch  die  vöm 
Vortragenden  vorgebrachten  den  organischen  Ursprung  des  Gebildes  noch  nicht  als 
widerlegt. 

III.  Ausschuss-Sitzungen. 

Am  31.  Januar,  14.  Február,  4.  und  18.  Márz,  22.  April,  6.  Mai,  3-  Juni, 
7 Október,  4.  November,  und  2.  Dezember. 


BIBLIOGRAPHIA  GEOLOGICA  HUNGARICA  ANNI  1925. 


Bárány  L.:  Az  egri  földrengés.  [Földr.  Köziem.  Lili.  (1925)  p.  87.] 

Bokor  E.:  Az  abaligeti  barlang.  | Földi'.  Köziem.  Lili.  (1925)  p.  105. J 
Boros,  á.:  Two  fossil  species  of  mosses  from  the  diluvial  lime-tufa  of  Hungary.  [The 
Bryologist,  Vol.  XXVIII.  1925.  p.  29-32.  (New-York.)] 

— A talajjelző  mohok  kérdéséhez.  [Földt.  Közi.  LV.  (1925.)  p.  239.] 

— • Zűr  Frage  dér  bodenbezeichnenden  Moose.  [Ibid.  p.  387.] 

— A szőlő  Európa  jégkorszakbeli  növényzetében.  [Terin. -tud.  Közi.  LVII.  (1925.) 
p.  393.] 

DáLMADY  Z.:  Az  ásványvizekről  és  néhány  új  magyar  ásvány  vízről.  [Terin. -tud.  Közi. 
LVII.  (1925.)  p.  80.] 

Emszt  K.:  Jelentés  a m.  kir.  Földt.  Int.  chemiai  laboratóriumának  1919—1923.  évi 
működéséről.  [M.  k.  Földt.  Int.  Évi  jel.  1920/23.  p.  140.] 

— Az  ásványos  források  chemiai  alkatának  állandósága.  [Orv.  Hetik  1925.] 

Ferenczi  I.:  Adatok  a Buda— Kovácsi-hegység  geológiájához.  [Földt.  Közi.  LV.  (1925.) 

p.  196.] 

— Dateu  zűr  Geologie  des  Buda—Kovácsier  Gebirges.  [Ibid.  p.  349.] 

— A tűzhányók  életéről.  [A  Természet,  XXI.  (1925.)  p.  85.] 

— .4  tinnyevidéki  harmadkori  medencerészlet  földtani  viszonyai.  [M.  k.  Földt.  Int.  Évi 
jel.  1920/23.  p.  40.] 

Francé  R.  (Vadász  E.):  A föld  élete.  Budapest  (Pantheon),  1925. 

Freund  M.:  Csonka-Magyarország  szeneinek  kátránytartalmáról.  [Mérn.-  és  Ép.-Egvl. 
Közi.  LIX.  (1925.)  p.  225.] 

Gaál  I.:  Földünk  geológiai  múltja  években.  [Term.-tud.  Közi.  LVII.  (1925)  p.  329.] 

— .4  szárnyas  csúszómászók  (Pterosauriusok)  ősének  magyar  rekonstrukciója.  [Term.- 
tud.  Közi.  LVII.  (1925.)  Pótf.  p.  70.] 

— A Mixnitz  melletti  ,, Sárkánybarlang “ ősállat maradványai.  [Term.-tud.  Közi.  LVII. 
(1925.)  Pótf.  p.  69.] 

Halaváts  Gy.:  Die  oberpontische  Mollusken fauna  von  Baltavár.  [Mitt.  a.  d.  Jalirb. 
d.  kgl.  ung.  geol.  Anst.  XXIV.  5.] 

Hanzséros  J. : A taungsi  ásatag  emberszabású  majom  (Australopithecus  africanus  Dart). 

[Term.-tud.  Közi.  LVII.  (1925.)  p.  187.] 

Horusitzky  H.:  Győr  és  Gy  őr  szent  márton  környékének  agrogeológiai  viszonyai.  [M.  k. 
Földt.  Int,  Évi  jel.  1920/23.  p.  123.] 

Ilosvay  L.:  Dr.  Semsey  Andor  t.  tag  emlékezete.  [Magv.  Tud.  Akad.  Emlékb.  XIX.  2.] 

— Dr.  Semsey  Andor  emlékezete.  [Term.-tud.  Közi.  LVII.  (1925.)  p.  138.] 

Jekeuus  E.:  Die  mezozoischen  Faunén  dér  Berge  von  Brassó.  [Mitt.  a.  d.  Jahrb.  d. 

kgl.  ung.  geol.  Anst.  XXIV.  2.] 

Kadic  O.:  Az  ősember  első  magyar  mellszobra.  [Barlangkut.  X — XIII.  (1925.)  p.  56.] 

— Die  erste  nngarische  Büste  des  Urmenschen.  [Ibid.  p.  79.] 

— Szekszárd,  Tevel  és  Bonyhád  vidékének  földtani  viszonyai.  [M.  k.  Földt.  Int.  Évi 
jel.  1920/23.  p.  89.] 


396 


BIBLIOGRAPHIA  GEOI.OGJCA  HLNGARICA  ANNI  1925. 


Kéz  A.:  Cj  kőszéntelepek  Erdélyben.  [Földr.  Köziem.  Lili.  (1925)  p.  33.] 

— Törmelékkúpokon  lejutó  vizek  gyors  mederváltozása.  [Földr.  Köziem.  Lili.  (1925) 

p.  154.] 

— A pesthidegkúti  medence.  [Földr.  Köziem.  Lili.  (1925)  p.  2.] 

Koch  S. : Néhány  ritkább  ásvány  újabb  előfordulása  Magyarországon.  [Földt.  Közi. 
LV.  (1925.)  p.  162.] 

— Neuerliches  V orkommen  einiger  seltenerer  Miiieralien  in  Ungarn.  [Ibid.  p.  332.] 

— • A rajzos  kövekről.  [Term.-tud.  Közi.  LVII.  (1925.)  p.  381.] 

— Üjabb  előfordulású  wolframit-kristályok  Felsőbányáról.  [Annales  Mu6.  Nat.  Hung. 
XXII.  1925.  p.  142.] 

— A new  occurrence  of  wolframite  at  Felsőbánya.  [Ibid.  p.  146.] 

Ki'kacsk a A.:  Adatok  a Nagyszál  környékének  geológiájához.  [Földt.  Közi.  LV. 
(1925.)  p.  150.] 

— Daten  zűr  Geologie  dér  Umgebung  des  Nagyszál.  [Ibid.  p.  327.] 

Kutassy  E.:  Volt-e  élet  az  őskorszakban?  [Term.-tud.  Közi.  LVII.  (1925.)  p.  313.] 

— =-■  .4  legújabb  hegyképződési  elméletek.  [Term.-tud.  Közi.  LVII.  (1925.)  Pótf.  p.  67.] 

— .4  budai  triász  sztratigrafiája.  [Földt.  Közi.  LV.  (1925.)  p.  231.] 

László  G.:  Részletes  újrafelvételek  Pest  és  Fejér  megyében.  [M.  k.  Földt.  Int.  Évi  jel. 
1920/23.  p.  117.] 

Leidenfrost  Gy.:  Die  Jossilen  Siluriden  Vngarns.  [Mitt.  a.  d.  Jahrb.  d.  kgl.  ung. 
geol.  Anst.  XXIV.  3.] 

Lengyel  E.:  Külföldi  tanulmány  utam.  [Bány.  és  Koh.  Lapok.  LVI1I.  (1925.)  p.  40. 
és  52.] 

— .4  Szentendre  és  Pilisszentlászló  közötti  terület  andezites  kőzetei.  [Bány.  és  Koh. 
Lapok.  LVIII.  (1925.)  p.  240.] 

— Andesittypen  aus  dér  Szentendre— Visegráder  Berggruppe.  [Tschenn.  Min.  u.  petr. 
Mitt.  Bd.  36.  Wien,  (1925.)  p.  357.] 

— Petrogeuetikai  megfigyelések  a Pilisszentlászló  környéki  andeziteken.  [Földt.  Közi. 
LV.  (1925.)  p.  118.] 

— Petrogenetische  Beobachtungen  au  den  Andesiten  dér  Umgebung  von  Pilisszentlászló 
(Komitat  Pest.  Ungarn).  [Ibid.  p.  309.] 

Liffa  A.:  Telkibánya  ércelőfordulásának  viszonyai.  [Bány.  ée  Koh.  Lapok,  LVIII. 
(1925.)  p.  129.] 

— Geológiai  jegyzetek  Telkibánya,  Gönc,  és  Hejce  környékéről.  [M.  k.  Földt.  Int.  Évi 
jel.  1920/23.  p.  26.] 

Lóczy  L.:  A Dunántúl  hegyszerkezetéről.  [Földt.  Közi.  LV.  (1925.)  p.  57.] 

— Uber  die  Tektonik  Travsdavuhiens  in  Ungarn.  [Ibid.  p.  276.] 

Lőw  M.:  Ércelőfordulások  a Mátrában.  [Földt.  Közi.  LV.  (1925.)  p.  127.] 

— Erzlagerstatten  in  dér  Mátra  (Komitat  Heves  in  Ungarn).  [Ibid.  p.  319.] 
Marczeli.  Gy.:  .4  palüoklimatológia  legújabb  eredményeiről.  [Az  Időjárás,  XXIX. 

(1925.)  p.  45.] 

Maros  I.:  .4  déli  Bálatonpart  egy  részévek  geológiai  és  agrngeológiai  viszonyai.  [M.  k. 
Földt.  Int.  Évi  jel.  1920/23.  p.  128.] 

Mauritz  B. : Újabban  felfedezett  ásványok.  [Term.-tud.  Közi.  LVII.  (1925.)  Pótf.  p.  65.] 

— Az  ásványtan  és  kőzettan  múltja,  jelene  és  jövője  hazánkban.  [A  Magyar  Term.-tud. 
Orsz.  Kongr.  Ref.  1925.  p.  114.] 

— Visszapillantás  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  múltjára.  [Földt.  Közi.  LV.  (1925.) 
p.  5.] 

— Rückblick  in  die  V ergangevheit  dér  Ungarischen  Geologischen  Gesellschaft.  [Ibid. 
p.  247.] 


B1BLIOGRAPHIA  CEOLOGICA  HUNGARICA  ANNI  1925.] 


397 


MaURITZ  B.:  Elnöki  megnyitó  a Magyarhoni  Földtani  Társulat  LXXV.  közgyűlésén. 
[Földt.  Közi.  LY.  (1925.)  p.  257.] 

— Eröffnungsrede  des  Prösidenlen  in  dér  LXXV.  Haupversamml.  d.  Ung.  Geol.  Gesellsch. 
[Ibid.  p.  390. J 

— A magmatikus  difíerenciáció  a ditrói  és  a mecseki  foyoitos  kőzetekben.  [Math.  ón 
Terin. -tud.  Ért.  XLI.  (1925.)  p.  241.] 

— Die  magmatische  Differentiation  in  den  foyaitischen  Gesteinen  von  Ditró-  und  des 
Mecsekgebirges.  [Ibid.  p.  252.] 

— Die  magmatische  Differentiation  in  den  foyaitischen  Gesteinen  des  Ditró-  und  Mecsek- 
gebirges. Mit  chemischen  Analysen  von  H.  F.  tiarwood  in  London.  [Tscherm.  Min. 
u.  Petrogr.  Mitteil.  XXXVIII.  (Neue  Folge)  Festband  F.  Becke.  1925.  p.  195.] 

— Petrochemixche  Untersuchung  ungarischer  Eruptivgesteine.  Mit  Analysen  von  H.  F. 
Harirood  in  London.  [Zentralbl.  f.  Min.  etc.  Jahrg.  1925,  Abt.  A.  No.  12.  p.  371.] 

M'iháltz  I.:  Die  liöhle  von  Kiskoh.  [Fér.  Józs.  T.  Egy.  Tud.  Köziéin,  ronn.-tud. 
Értek.  Szeged.  II.  1.  (1925.)  p.  11.] 

Murányi  J.:  A váci  löszképződmények  rétegtani  viszonyai.  [Barlaugkut.  X— XIII. 
(1925.)  p.  17.] 

— Die  stratigraphischen  Verhöltnisse  dér  Lössbildungeu  von  Vác.  [Ibid.  p.  03.] 

Br.  Nopcsa  F.:  Askeptosaurus,  eiv  ueues  Repül  dér  Trias  von  Besano.  [Geol.  Zentral- 
blatt.  1925.  p.  265—67.] 

— Zűr  Geologie  dér  Küstenkettev  Nordalbaniens.  [Mitt.  a.  d.  Jahrb.  d.  kgl.  ung.  geol. 
Anst.  XXIV.  4.] 

— On  the  systematic  positiov  of  Saurosternum  und  Tangasaurus.  [S.  Afr.  Joum. 
of  Sci.  1925.] 

— On  somé  reptilian  bones  from  the  Eocéné  of  Sokoto.  [Rep.  Geol.  Surv.  Nigéria. 
1925.  Occ.  pap.  2.] 

Noszky  J.:  Adalékok  a magyarországi  lajtameszek  faunájához.  [Annales  Musei  Nat. 
Hung.  XXII.  230.] 

— A levantei  forrásmeszek  a pesti  oldalon.  [Földt.  Közi.  LV.  (1925.)  p.  238.] 

— Levantinische  Sprudelkalksteine  in  Budapester  Gegend.  [Ibid.  p.  385.] 

P.:  A hetvenötéves  Földtani  Társulat.  [Bánv.  és  Koh.  Lapok,  LVIII.  (1925.)  p.  168.] 
Papp  F.:  Adatok  a magyarországi  dioritok  ismeretéhez.  [Földt.  Közi.  LV.  (1925.) 
p.  174.] 

— Beitröge  zűr  Kenvtnis  dér  ungarischen  Diorite.  [Ibid.  p.  341.] 

Papp  K.:  Az  őslénytan  (paleontológia)  múltja,  jelene  és  jövője  hazánkban.  [Magy. 
Term.-tud.  Kongresszus  Referat.  p.  103.] 

Pálfy  M.:  A geológiai  felvételek  fejlődése,  mai  állása  és  a m.  kir.  Földtani  Intézet 
legújabb  kézirati  átnézetes  térképe.  [Földt.  Közi.  LV.  (1925.)  p.  11.] 

— I.  Entmcklung  und  gegenwörtiger  Stand  dér  geologischen  Detailaufnahmen  dér  kgl. 
Ung.  Geologischen  Anstalt.  II.  Besprechung  dér  neuen  geologischen  Übersiehtskarte 
dér  kgl.  Ung.  Geologischen  Anstalt.  [Ibid.  p.  261.] 

Pávai  Vájná  F.:  A legfiatalabb  tektónikus  kéregmozgásokról.  [Földt.  Közi.  LV.  (1925.) 
p.  63.] 

— Ü bér  die  jiingsten  tektonischen  Beicegungen  dér  Erdrinde.  [Ibid.  p.  282.] 

Pongrácz  S.:  Adatok  a lengyelországi  barlangok  palaeolith-kiiltúrájának  ismeretéhez. 

[Barlangkut.  X— XIII.  (1925.)  p.  3.] 

— Beitröge  zűr  Kenntnis  dér  Palaeolith-Knltur  polnischer  Höhlen.  [Ibid.  p.  59.] 

— Goethe  emléke  a palaeontológiában.  [Term.-tud.  Közi.  LVII.  (1925.)  p.  374.] 


398 


BIBLIOGRAPHIA  GEOLOGICA  HUNGARICA  ANNI  1925. 


Re ic he rt  R.:  Űjabb  adatok  a Salgótarján-környéki  bazaltos  kőzetek  petrokémiai  isme- 
retéhez. [Földt.  Közi.  LV.  (1925.)  p.  181.] 

— i Petrochemische  Untersuchungen  an  den  basaltischen  Gesteinen  dér  Umgebung  von 
Salgótarján  (Komitat  Nógrád).  [Ibid.  p.  344.] 

Réthly  A.:  Az  1923.  évi  tokiói  nagy  földrengésről.  [Földr.  Köziem.  Lili.  (1925.) 
p.  27.] 

Rotarides  M. : Beitrage  zűr  Kenntnis  des  sarmatischen  Landschnecken  fauna  des  Réz- 
gebirges,  im  Komitate  Bihar.  [Annales  Mus.  Nat.  Hung.  XXII.  127.] 

T.  Röth  K. : Das  ulbanisch-montenegrimsche  Grenzgebiet  bei  Plav.  [Neues  Jahrbuch 
f.  Miner.  Geol.  1925.  Sondbd.  I.  p.  422.] 

— A tokod — dorogi  és  a tatabányai  barnaszénmedencék  között  elterülő  vidék  és  a 
móri  árok  környéke.  [M.  k.  Földt.  Int.  Évi  jel.  1920/23.  p.  69.] 

Rózsa  M.:  A kristályos  magnezit  alpesi  telepeinek  képződéséről.  [Földt.  Közi.  LV. 
(1925.)  p.  237.] 

— Über  die  Entstehung  dér  kristallinen  Magnesitlagerstiitten  dér  Alpen.  [Ibid.  p.  385.] 
Rozlozsnik  P.:  Földtani  jegyzetek  az  esztergomvidéki  paleogén  medence  nyugati  részé- 
ről. [M.  k.  Földt,  Int.  Évi  jel.  1920/23.  p.  50.] 

— Adatok  Ajka  vidékének  geológiájához.  [Ibid.  p.  82.] 

Schafarzik  F.:  Adatok  a Csernavölgy  és  Mehádia  geológiájához.  [M.  k.  Földt,  Int. 
Évi  jel.  1920/23.  p.  151.] 

Schréter  Z.:  Az  1925.  januárivs  31-i  egri  földrengés.  [Földt.  Közi.  LV.  (1925.) 

p.  26.] 

— Über  das  Erdbeben  rom  31.  Jönne r 1925.  von  Eger  (Erlau)  im  Komitate  Heves 
(Vngarn).  [Ibid.  p.  272.] 

— Az  egri  földrengés.  [Terin. -tud.  Közi.  LVII.  (1925.)  p.  57.] 

— Az  egri  földrengés  utórengései.  [Ibid.  p.  309.] 

— A „Fonóházi  barlang “ Bihar  megyében.  [Barlangkut.  X — XIII.  (1925.)  p.  9.] 

— Die  Fouóházaer  Höhle  im  Komitate  Bihar.  [Ibid.  p.  61.] 

— Adatok  a Sajó-medence  és  a Bükk  déli  oldalának  geológiai  viszonyaihoz.  [M.  k. 
Földt.  Int.  Évi  jel.  1920/23.  p.  33.] 

Simkó  Gy.:  Adatok  a Tokaji-Nagyhegy  és  vidékének  talajismeretéhez.  [Földt,  Közi. 
LV.  (1925.)  p.  86.] 

— Daten  zűr  Bodenkunde  des  Tokajer-Berges  (Kopasz)  und  seiner  Umgebung.  [Ibid. 
p.  298.] 

Steiner  S. : A kurski  földmágneses  zavar.  [Term.-tud.  Közi.  LVII.  (1925.)  p.  255.] 
Strausz  L.:  Az  északkeleti  Cserhát  mediterrán  fáciesei.  [Eötvös-fiizetek,  I.] 

— Üjabb  adatok  Fót  alsómediterrám  faunájához.  [Földt.  Közi.  LV.  (1925.)  p.  212.] 

— Neuere  Daten  zűr  untermediterranen  Fauna  von  Fót.  [Ibid.  p.  367.] 

Strobentz  I.:  A magyarországi  dolomitkristályok  újabb  elemzései.  [Földt.  Közi.  LV. 

(1925.)  p.  49.] 

— Analysen  von  ungarischen  Dolomitkrystallen.  [Ibid.  p.  275.] 

StrÖMPL  G. : A gömör — tornai  karszt  csonkamagyarországi  barlangjai.  [Barlangkut. 
X-XIII.  (1925.)  p.  55.] 

— Die  Höhlen  des  Gömör-Tornaer  Karstes.  [Ibid.  p.  79.] 

SÜMEGHY  I.:  Zalaegerszeg  környékének  lerantei  korú  képződményei.  [Földt.  Közi.  LV. 
(1925.)  p.  217.) 

— Levantinische  Bildungen  dér  Umgebung  von  Zalaegerszeg.  [Ibid.  p.  370.] 
SzáDECZKY-Kardoss  E. : Adatok  az  alsójára— szászfenesi  eocénterület  és  környékének 

geológiájához.  11.  [Földt.  Közi.  LV.  (1925.)  p.  144.] 

— Zűr  Geologie  dér  Gegend  von  Szászfenes — Alsójára.  II.  [Ibid.  p.  324.] 


Bl  BLIOGRAPHI A GEOLOG1C.A  HUNGARICA  ANNI  1925. 


399 

S/alai  T.:  Adatok  a harmadkon  Críiioidedk  kérdéséhez.  [Földt.  Közi.  LV.  (1925.) 
p.  169.] 

— Daten  zűr  Frage  dér  Tertiürcrinoideeii.  L Ibid.  p.  339.] 

SzENTPÍJTERY  Zs. : Kemence  vidékének  földtani  viszonyai  Ilont  menyében.  [M.  k.  Földt. 
Int.  Évi  jel.  1920/23.  p.  164.] 

Timkó  I.:  Yoyl  Viktor  dr.  [Barlangkut.  X — XIII.  (1925.)  p.  2.  és  58.] 

— Felvételi  jelentés  1919—1923.  évekből.  [M.  k.  Földt.  Int.  Évi  jel.  1920/23.  p.  105.] 
Toborffy  G.:  Jelentés  az  1921—23.  években  Tolna  megye  területén  végzett  részletes 

geológiai  felvételről.  [M.  k.  Földt.  Int.  Évi  jel.  1920/23.  p.  94.  | 

Tokody  L. : Kristályszerkesztés.  | Függelékül : Bevezetés  a kristály  számításba.  Buda 
pest,  1925.] 

— Zűr  Kristallographie  des  llealgars  von  Felsőbánya.  [Zeitschr.  für.  Krist.  1925.  Bd. 
61.  p.  553.] 

— Adatok  a schafarzikit  kristálytani  és  fizikai  sajátságainak  ismeretéhez.  [Matli.  és 
Térni. -tud.  Ért.  1925.  p.  123. J 

— Beit  ragé  zűr  Kenntnis  dér  krist.  u.  yhys.  Eigenschaften  des  Schufarzikits.  [Zeitschr. 
für  Krist.  1925.  Bd.  62.  p.  123.] 

— llessit  von  botes.  [Centralbl.  für  Min.  1925.  p.  129.] 

Treitz  P.:  Az  agrogeológia  múltja  és  feladatai  hazánkban.  fFöldt.  Közi.  LV.  (1925.) 
p.  20.] 

— Über  die  V ergangenheit  dér  Agrogeologie  und  ihre  Aufgaben  in  Ungaru.  [Ibid.  p.  267.] 
- Jelentés  az  1919—1923.  években  végzett  agrogeológiai  munkálatokról.  [M.  k.  Földt. 

Int,  Évi  jel.  1920/23.  p.  137.] 

Vadász  E.:  A szén  és  petróleum  maltja  és  jövője.  [Athenaeum,  Élet,  és  tudomány, 
Budapest,  1925.] 

Vfghelyi  L. : Előzetes  jelentés  a Strázsa-barlang  kutatásáról.  [Barlangkut.  X — XIII. 
(1925.)  p.  24.] 

— Vorl&ufiger  Bericht  üb.  die  Durchforschung  dér  Strázsahöhle.  [Ibid.  p.  68.] 

— A strázsahegyi  barlang.  [Esztergom  évlapjai,  I.  p.  103.] 

Vendi.  A.:  Az  ásványtan  és  kőzettan  főbb  eredményei  és  irányai  az  utolsó  években. 
[Teleki-Kari:  Magy.  Földr.  Évk.  és  Zsebatl.  1925.  p.  108.] 

— Az  altér — pedrosoi  Riebeckit.  [Math.  Terin. -tud.  Értés.  XLI.  (1925.)  p.  205.] 

— Dér  Riebeckit  von  Altér — Pedroso.  [Ibid.  p.  214.] 

— Beitrag  zűr  Kenntnis  dér  sogen.  Pikrite  im  Bánát.  [Zentralbl.  f.  Min.,  Geol.  etc. 
Stuttgart,  1925.  Abt.  A.  p.  297.] 

— — Vendi.  M.:  Beitrag  zűr  Bestimmung  dér  Plagioklase.  [Ibid.  p.  177.] 

Vendl  Mária:  Titanit  és  diopsid  Svédországból.  — Titanite  et  diopside  de  Suéde. 

[Ami.  Mus.  Nat.  Hung.  XXII.  1925.  p.  109-118.] 

Vigh  Gy.:  A piszkei  „Sárkányluk“-i  kőfejtő  egykori  barlangjai.  [Barlangkut.  X — XIII. 
(1925.)  p.  30.] 

— Die  einstigen  Höhlen  des  ..Sárkányluk“-Steinbruches  bei  Piszke.  [Ibid.  p.  71.] 

— Földtani  jegyzetek  a Gerecse-hegységből.  [M.  k.  Földt.  Int.  Évű  jel.  1920/23.  p.  60.] 
t Vogl  V.:  Adatok  Dunaföldvár  vidékének  földtani  ismeretéhez.  [M.  k.  Földt.  Int. 

Évi  jel.  1920/23.  p.  101.] 

Winkler  A.:  A Kis-M  a gyár-  Alföld  szegélyén  a kelelsteier  medencében  fellépő  bazalt- 
kitörések  kora  és  keletkezése.  [Földt.  Közi.  LV.  (1925.)  p.  227.] 

— D(vs  Altér  und  die  Entstehung  dér  im  oststeirischen  Becken  am  Rande  des  Klánén 
ungarischen  Alföld  auftretenden  Basalte.  [Ibid.  p.  379.] 

Zimányi  K.:  Kristallographische  Untersuchungen  an  den  Pyriten  des  Komitates  Krassó- 
Szörény.  [Zeitschrift  fiir  Kristallographie.  1925.  LXII.  p.  506.] 


400 


BIBLIOGRAPHl  A GEOLOGICA  HUNGARICA  ANNI  1925 


Zsivny  V.:  A recski  Lahocza-hegy  néhány  ásványáról.  [Math.  és  Term.-tud  Értesítő, 
1925.  XLII.  p.  128.] 

— Vber  einige  Mineralien  des  Lahoczaberges  bei  Recsk.  [Zeitschr.  f.  Krist.  1925.  LXII. 
p.  489.] 

— Die  chemische  Zusammensetznng  des  Savidins  von  Végardó  [Centralblatt  fiir  Wine- 
ralogie  etc.  1925.  p.  279.] 


APPENDIX. 

Boros  á.:  Űjabb  adatok  a Didymodon  tophaceus  recens  és  fosszilis  középmagyarországi 
előfordulásához. 

— Neuere  Daten  zum  recenten  und  fossileu  Vorkommen  des  Didymodon  tophaceus  in 
Mittelungarn.  [Magyar  Botanikai  Lapok,  1922.  p.  71.] 

Colé  G.  A.:  Federal  Science  during  the  World-  War:  Geology  in  Avstro-JInugary  in 
1914—1919.  [Natúré,  CVI.  p.  675-676.  1921.] 

Fisch  W. : Beitrage  zűr  Geologie  des  Bihargebirges.  [Jahrb.  dér  Philo6oph.  Fakultat  II. 
dér  Universitat  Bern.  Bd.  IV.  1924.] 

Gaál  1. : Fosszilis  csontok  szembetűnővé  tétele.  [Term.-tud.  Közi.  L1V.  (1922.)  Pótf. 
p.  68.] 

— Fosszilis  csigamúmiák.  [Term.-tud.  Közi.  L1V.  (1922.)  Pótf.  p.  69.] 

— óriási  ösemlősök  maradványai  Belső- Ázsiában.  [Term.-tud.  Közi.  LV.  (1923.)  p.  165.] 
Hézser  A.:  Az  emberiség  őshazája.  [Föld  és  Ember.  III.  1923.  p.  27.] 

Hoffer  A.:  Adatok  Székelyudvarhely  környékének  geológiájához.  [Tisza  István  Tud. 
Társ.  II.  o.  Munkái.  I.  1924.  p.  475.] 

Kadig  0.:  A pálvölgyi  cseppkőbarlang  Budapest  határában.  [Természet.  XVI.  1920.  1.] 

— A jánoshegyi  átjáró  a budai  hegységben.  [Természet.  XVI.  1920.  11.] 

— A hámori  barlang  Borsod  megyében.  [Természet.  IX — X.  1921.  5.  fűz.] 

Kéz  A.:  Petróleumot  vagy  földigázt  találtak.  [Föld  és  Ember.  11.  1922.  p.  171.] 

— A new-foundlandi  vasérctelepek.  [Föld  és  Ember.  1923.  III.  p.  41.] 

Kutassy  E.:  A barlangok  állatvilága.  [A  Természet,  XVIII.  1922.] 

— Gaál  István:  Föld  története  ( ismertetés ).  [A  Természet,  XX.  1924.] 

Lambrecht  K.:  Az  őslények  világából.  Budapest,  Kultúra-kiadás,  1924. 

László  G.:  Bibliographia  geologica  hnngarica  annorum  1916 — 1924.  [Földt.  Közi.  LIV. 
(1924.)  p.  227.] 

Mauritz  B. : Emlékbeszéd  semsei  Semsey  Andor  dr.  t.  tag  felett.  [Földt.  Közi.  LIV. 
(1924.)  p.  125.] 

— Gedenkrede  über  das  Ehrenmitglied  Andor  Semsey.  [Ibid.  p.  221.] 

Muecke  K.  von:  Beitrag  zűr  Kenntnis  des  Karpathensandsteins  im  siebenbilrgischen 
Erzgebirge.  [Verhandlungen  d.  k.  k.  Geol.  Reichsanstalt,  Wien.  1915,  p.  154. 
íig.  (Geol.  Karte).  1915.] 

Br.  Nopcsa  F.:  Die  Symoliophisreste.  (Erg.  d.  Forschungsr.  Pr.  E.  Stromers.)  [Abh. 

d.  bayr.  Akad.  Math.-naturw.  Abt.  München.  XXX.  (1924.)] 

Nolko  .].:  Eocéné  de  Liptov.  [Sbornik  Statn.  Geol.  Üst.  Cechosl.  II.  p.  277.  tigs., 
gool.  map.  pl.  X.  1923.] 

Papp  K.:  Függelék  Schaffer  X.  F.:  Alt.  Geológia  c.  müvéhez.  | P.  623.  676.] 

Rapabcs  R.:  Szikeseink  életjelenségei.  [Föld  és  Ember,  1922.  II.  p.  137.] 

Székány  B.:  Die  FAszeit  in  Ungarn.  [Zeitschr.  f.  Glotscherkunde,  X.  p.  211.  1917.] 


A MAGYARHONI  FÖLDTANI  TÁRSULAT  TAGJAINAK 
NÉVJEGYZÉKE  1926.  ÉV  ELEJÉN. 


VERZEICHNIS  DÉR  MITGLIEDER  DÉR  UNGARISGHEN 
GEOLOGISCHEN  GESELLSCHAFT  AM  ANFANG  1926. 

Jelzések : t.  t.  = tiszteleti  tag,  p.  t.  — pártoló  tag,  ö.  t.  = örökítő  tag, 
r.  t.  = rendes  tag,  1.  t.  = levelező  tag. 

Bemerkung : t.  t.  = Ehrenmitglied,  p.  t.  = Unterstützendes  Mitglied,  ö.  t.  = Griin- 
dendes  Mitglied,  r.  t,  = Ordentl.  Mitgl.,  1.  t.  = Korrespond.  Mitgl. 

Az  évszám  a belépés  évét  jelzi;  ahol  két  szám  fordul  elő,  ott  az  első  (zárójel- 
ben) a rendes  taggá  választás  évét,  a másik  a tiszteleti,  pártoló,  örökítő,  v.  levelező 
taggá  választás  idejét  jelzi. 

Pártfogó.  (Protektor.) 
jGalánthai  herceg  Esterházy  Pál  dr.,  1920. 

Külföldi  tagok.  (Auslündisehe  Mitglieder.) 

Beyschlag  Franz  dr.,  t.  t.  a porosz  geol.  int.  igazg.,  Berlin,  1916. 

Dijt  v.  Egerházy  Gizella,  r.  t.  Texel,  den  Burg,  Park.  straat  Hollandia,  1921. 
Fisch  Walter  dr.,  r.  t.  Neuhausen,  Schweiz,  Schaffhauserstr.  40.,  1926. 

5.  Gabert  C.  dr.,  geológus,  r.  t.  Naumburg  a/S.  Kösenerstr.  18.,  1912. 

Groth  Paul  dr.,  egyet,  tanár,  t.  t.  München,  VI,  1913. 

Haltenberger  Mihály  dr.,  egyet.  m. -tanár,  r.  t.  Révai  (Estland),  1910. 

Heim  Albert  dr.,  polytechnikumi  tanár,  t.  t.  Zürich,  Hoffingerstrasse  25.  1913. 
Kickelhayn  F.  M.,  sörfőző  igazgató,  r.  t.  Kaufbeuren,  Bajorország,  1921. 

10.  Kronfcss  Vilmos  ifj.,  egyet,  hallgató,  r.  t.  München,  Herzogstr.  8.,  1923. 

Mrazec  Lajos  dr.,  egyet,  tanár,  a román  geol.  int.  igazg.,  r.  t.  Bucuresti,  1897. 
Petraschek  Wilhelm  dr.,  főisk.  tanár,  r.  t.  Leoben,  1915. 

Scherf  Emil  dr.,  oki.  vegyészmérnök,  r.  t.  Zürich.  Techn.  Hochschule,  1914. 
Strausz  László  dr.,  egyet,  halig.,  r.  t.  Berlin  NW.  6.,  Coll.  Hung.  Marien- 
strasse  5.,  1921. 

15.  Szemián  József  vegyész,  r.  t.  Angora,  1922. 

Teppner  Wilfried  dr.,  egyet,  tanársegéd,  r.  t.  Graz,  Leechgasse  30.,  1917. 
Tschermak  Gustav  dr.,  egyet,  -tanár,  t.  t.  Wien,  XVIII.  Anastasius-Grün- 
gasse  52.,  1916. 

Waagen  Lukács  dr.,  főbányatan.,  1.  t.  Wien,  1922. 

Magyarországi  tagok.  (Inlándische  Mitglieder.) 

Aczél  Blanka  egyet,  hallgató,  r.  t.  Bp.  I.,  Árok-u.  53.,  1923. 

20.  Albel  Ferenc  fúrási  üzemvezető,  r.  t.  Dorog,  1924. 

Alföldi  Rezső  máv.  tisztviselő,  r.  t.  Bp.  III.,  Szemzőhegv-u.  18.,  1923. 
Ambrózy  Gusztáv  főv.  polg.  isk.  tanár,  r.  t.  Bp.  I.,  Villányi  út  10.,  1921. 

Földtani  Közlöny.  LV.  köt,  1925.  26 


02 


TAGNÉVSOR.  — M1TGLIEDERVERZEICHNIS. 


Ambrózy  György  banktisztviselő,  r.  t.  Bp.  I.,  Villányi-út  10.,  1923. 

Andreich  János  ny.  min.  tan.,  r.  t.  Bp.  VII.,  Thököly-út  94.,  1890. 

25.  Angol  Kisasszonyok  polg.  isk.  tanítónőképző  intézete,  r.  t.  Bpest  IV.,  Váci- 
utca 47.,  1910. 

Angol-Magyar  Bank,  p.  t.  Bp.  V.,  Vilmos  császár-út  32.,  1918. 

Angol-Osztrák  Bank  budapesti  fióktelepe,  p.  t.  Bp.  V.,  Gr.  Tisza  I.-u.  6.,  1918. 
Arany  Erzsébet,  r.  t.  Bp.  IX.,  Vámház-körút  7.,  1919. 

Ascher  Antal  műegyet.  quaestor,  r.  t.  Bp.  I.,  Műegyetem-rakp.  3.,  1907. 

30.  Állami  „Bólyai  Farkas11  reáliskola,  r.  t.  Bp.  V.,  Markó-u.  20.,  1890. 

„ „Fazekas  Mihály11  reáliskola,  r.  t.  Debrecen,  1909. 

„ „Garay  János11  reálgimnázium,  r.  t.  Szekszárd,  1909.- 
„ „Kemény  Zsigmond11  reáliskola,  r.  t.  Bp.  VI.,  Bulyov6zky-u.  26.,  1897. 

„ „Kölcsey  Ferenc11  reálgimnázium,  r.  t.  Bp.  VI.,  Munkácsi-u.  26.,  1918. 

35.  „ Népiskolai  Tanítóképző  Intézet,  r.  t.  Jászberény,  1918. 

„ Polgári  Fiú-  és  Leányiskola,  r,  t.  Dunaharaszti,  1924. 

„ „Révai  Miklós11  reáliskola,  r.  t.  Győr,  1913. 

„ „Somsich  Pál11  reálgimn.,  r.  t.  Kaposvár,  1890. 

„ „Széchenyi  István11  reáliskola,  r.  t.  Sopron,  1902. 

40.  „ Tanítóképző  Intézet,  r.  t.  Kiskúnfélegyháza,  1917. 

Balás  Jenő  oki.  bányáméra.,  r.  t.  Bp.  II.,  Krisztina-körút  7.,  1909. 
Ballenegger  Róbert  dr.,  kert.  tanint.  igazg.,  ö.  t.  Bpest  I.,  Vérmező-út  16. 
(1910)  1917. 

Ballya  Mária  egyet,  halig.  r.  t.  Bp.  VII.,  Damjanich-u.  41.,  1923. 

Balogh  Ilona  dr„  tanárnő,  r.  t.  Bp  IV.,  Korona-u.  4.,  1921. 

45.  Bandat  Horst  dr.,  egyetemi  tanársegéd,  r.  t.  Bp.  VII.,  Szt.  Domonkosai.  14.  1919. 
Baranyi  Angyalka  egyet,  halig.  r.  t.  Bp.  VIII.,  Práter-u.  59/d.  1923. 
Bányakapitányság,  r.  t.  Bp.  II.,  Fő-u.  34.,  1910.  , 

Bányamérnöki  és  Erdőmérnöki  Főiskola,  r.  t.  Sopron,  1903. 

Bányay  János  tanitóképző  int.  tanár,  r.  t.  Székelykeresztúr,  1914. 

50.  Bárány  Géza  igazg.-főmérnök,  Városfeji.  R.-T.  igazg.,  r.  t.  Eger,  1921. 

Begsey  Antal  mérnök,  r.  t.  Bp.  I.,  Horthy  M.-út  1.,  1918. 

Bella  Lajos  ny.  főreálisk.  igazg.,  r.  t.  Bp.  VIII.,  Baross-u.  89.,  1912. 

Benedek  Zsolt  dr.,  m.  kir.  koTmányfőtanácsos,  r.  t.  Bp.  Abonyi-út  21.,  1923. 
Beocsini  Cementgyári  Unió  R.-T.,p.  t.  Bp.  V.,  Alkotmány-u.  10.,  (1909)  1918. 
55.  Berender  Ferenc  bányamérnök,  r.  t.  Moór,  1924. 

Bibel  János  műépítész,  r.  t.  Bp,  VII.,  Jókai-u.  6.,  1886. 

Bittera  Gyula  dr.,  gyárigazgató,  r.  t.  Bp.  I.,  Krisztina-körút  155.,  1916. 

Boda  Antal  dr.,  b.  mérn.  főisk.  tanársegéd,  r.  t.  Sopron,  Bányáméra.  Főiskola,  1922. 
Bogsch  László  egyet,  halig.,  r.  t.  Bp.  I.,  Ménesi-út  11 — 13.,  1925. 

60.  Bohn  Mihály  téglagyáros  és  kőszénb.-tulajd.,  p.  t.  Bp.  III.,  Bécsi-út  166.,  1910. 
Bokor  Elemér  dr.  őrnagy,  főreálisk.  tanár,  ö.  t.  Bp.  VII.,  Damjanich-u.  36., 
(1913)  1921. 

Borrély  Andor  egyet,  tanársegéd,  r.  t.  Szeged.  Egyet,  földr.  int.,  1921. 

Boros  ádám  dr.,  főisk.  tanársegéd,  r.  t.  Bp.  II.,  Áldás-u.  4.  1921. 

Borosné  Murányi  Jolán  dr.,  r.  t.  Bp.  11.,  Debrői-út  15.,  1921. 

65.  Borsodi  Szénbányák  Részv. -Társasága,  p.  t.  Bp.  V.,  Zoltán-u.  2 — 4.,  1918. 
Bortnyák  István  bányaigazg.,  r.  t.  Nagybátony,  1923. 

Böckii  Hugó  dr.  ny.  h.  államtitkár,  r.  t.  Bp.  II.,  Alvinci-út  14  b.,  1895. 

Bőiim  Ferenc  min.  tanácsos,  r.  t.  Bp.  II.,  Margit-u.  17,  1906. 

Braun  Gyula  dr.,  a New-York  R.-T.  igazg.,  r.  t.  Bp,  I.,  Verpeléti-út  14„  1885. 


TAGNÉVSOR.  — MITCLIEDERVKRZFICHNIS. 


403 


70.  Brázay  Zoltán,  ö.  t.  Bp.  I.,  Váralja-u.  (5.,  1917. 

Bruck  Albert  bányát ulajd.,  igazg.,  r.  t.  Bp.  V.,  Vörösmarty-tér  3,.  1910. 
Bründl  János  kútfúró  vállalk.,  r.  t.  Bp.,  VII,,  Péterffy  Sándor-u.  34.,  1918. 
Bryson  Piroska  gépírónő,  r.  t.  Bp.  VII.,  Stefánia-út  14.,  1910. 

Budapest  Fö-  és  Székváros,  p.  t.  Bp,,  Oj-Városháza,  1881. 

75.  Bpest  Székesföv.  Gázmüvei,  p.  t.  Bp.,  Óbuda,  1913. 

Budapest-vidéki  Köszénránya  R.-T.,  r.  t.  Bp.  V.,  Lipót-körút  12.,  1909. 
Bujaló  Lajos  oki.  bányáméra.,  r.  t.  Diósgyőr,  Szénbánya  R.-T.,  1925. 
Burovszky  János  bányafőmérn.,  r.  t.  Szászvár  (Baranya  m.),  192G. 

Ciiolnoky  Jenő  dr.,  egyet.  ny.  r.  tanár,  r.  t.  Bp.  VIII.,  Gyulai  Pál-u.  1.,  1899 
80.  Gr.  Csáky  László,  Prakfalvi  vas-  és  acélgyár  R.-T.,  p.  t.  Bp.,  IX.,  Csillag-u.  4., 
(1910)  1918. 

Csányi  Zoltán  oki.  vegyészmérn.,  r.  t.  Vác,  Kossuth-u.  6.,  1924. 

Csíki  Ernő  dr.,  múz.  igazg.,  r.  t.  Bp.  II.,  Bogár-u.  3.,  1925. 

Czibakházai  ármentesítö  És  Belvízszabályozó  Társulat,  r.  t.  Cibakháza,  1919. 
Danzwith  Anna  tanárnő,  r.  t.  Bp.  IX.,  Tüzoltó-u.  15.,  1921. 

85.  Darányi  Ignác  dr.,  v.  b.  t.  t.  v.  miniszter  t.  t.  Bp.  VI.,  Andrássy-út  52.,  1904. 
Darvas  Rozália  egyet,  halig.,  r.  t.  Bp.  IV.,  Királyi  Pál-u.  20.,  1923. 

Debrecen  sz.  kir.  város  Törvényhatósága,  ö.  t.  Debrecen,  1909. 

Dezső  Rezső  mérnök,  r.  t.  Kárász  (Baranya  m.),  1926. 

Dornyay  Béla  dr.,  főgimn.  tanár,  r.  t.  Salgótarján,  1908. 

90.  Dudicii  Endre  dr.,  egyet.  m. -tanár,  múz.  őr,  r.  t.  Bp.  Baross-u.  17.,  1922. 
Dunagőzhajózási  Társaság,  p.  t.  Bp.  V.,  Rudolf-rakp.  3.,  1873. 

Ebner  József  főmérn.,  r.  t.  Bp.  I.,  Gellért-rakp.  1.,  1922. 

Ecsedy  István  dr.,  egyet.  m. -tanár,  ref.  coll.  tan.,  r.  t.  Debrecen,  Mester-u.  23., 
1913. 

Egri  Egyházmegyei  Takarékpénztár,  ö.  t.  Eger,  1921. 

95.  Egyesült  Budapesti  Fővárosi  Takarékpénztár,  p.  t.  Bp.  V.,  Dorottya-u.  4. 
1918. 

Eisele  Ottó  bányafőmérnök,  ö.  t.  Salgótarján,  1923. 

Első  Magyar  általános  Biztosító  Társulat,  p.  t.  Bp.  IV.,  Vigadó-tér  1.,  1916. 
Emszt  Kálmán  dr.  főgeal.,  fővegyéez,  ö.  t.  Bp.  VII.,  Stefánia-út  14.  (1900)  1919. 
Endrey  Elemér  meteor,  int.  asszisztens,  r.  t.  Bp.  II.,  Kitaibel  Pál-u.  1.,  1901. 
100.  Endrédy  Endre  egyet,  halig.,  r.  t.  Bp.  I.,  Ménesi-út  11 — 13.,  1924. 

Erdödy  S.  árpád  dr.  egyet,  tanársegéd,  r.  t.  Bp.  II.,  Ápolda-u.  4.  1923. 

Ifj.  gr.  Esterházy  Pál  főrendiházi  tag,  ö.  t.  Réde  (Veszprém  m.),  1919. 
Esztergomi  Főkáptalan,  ö.  t.  Esztergom,  1886. 

Esztergom  város  Tanácsa,  r.  t.  Esztergom,  1873. 

105.  Éhik  Gyula  dr.,  múz.  őr,  r.  t.  Bp.  II.,  Csalogány-u.  53.,  1912. 

Északmagyarországi  Egyesített  Köszénbánya  és  Iparvállalat  R.-T.  Bánya- 
gondnoksága, r.  t.  Mizserfa,  u.  p.  Kisterenye  (Nógrád  m.),  1909. 

Farkass  Kálmán  államtitkár,  r.  t.  Bp.  IV.,  Veres  Pálné-u.  34.  1917. 

Br.  Fejérváry  Géza  Gyula  dr.,  egyet,  tanár,  múz.  ig.  őr,  ö.  t.  Bp.  I.,  Döbrentei- 
utca  6.,  (1916)  1917 

Felsőmagyarországi  Bánya  és  Kohómü  R.-T.,  p.  t.  Bp.  V.,  Akadémia-utca  3.7 
(1905)  1918. 

110.  Ferenc  József  Tud.  Egyet.  ásv.-Földt.  Intézete,  ö.  t.  Szeged,  Tisza  Lajos- 
körút  6.,  (1923)  1925. 

Ferenc  József  Tud.  Egyet.  Földrajzi  Intézete,  r.  t.  Szeged,  1905. 

„ „ „ „ Növénytani  „ r.  t.  „ 1914. 


26* 


404 


TAGNÉVSOR.  — MITCLIEDÉRVERZEICHNIS. 


Perenczi  István  dr..  oszt.-geol.,  ö.  t.  I3p.  VII.,  Stefánia-út  14.,  (1913)  1918. 
Frohner  Román  dr.,  vegyész,  ö.  t.  Bp.  VIII.,  József-u.  12.,  (1909)  1912. 

115.  Futó  Gyula  szénnagykeresk.,  r.  t.  Bp.  V.,  Személynök-u.  25.,  1912. 

Gaál  István  dr.  egyet.  m. -tanár,  r.  t.  Pestújhely,  Nándor-u.  29.,  1904. 

„Gaea“  Mezőgazdasági,  Ipari  és  Kereskedelmi  R.-T.,  p.  t.  Bp.  VI.,  Gróf 
Zichy  Jenő-u.  19.,  1921. 

Gálffy  Ignác  áll.  felsőkereskedelmi  isk.  igazg.  r.  t.  Miskolc,  1911. 

Ganz-féle  Villamossági  R.-T.,  p.  t.  Bp.  II.,  Lövőház-u.  39.,  1918. 

120.  Ganz  és  Tsa  Danubius  R.-T.  Kereskedelmi  Osztálya,  r.  t.  Bpest  X.,  Kő- 
bányai-út  31..  1912. 

G aratva  Mária  Mercedes  iskola-néne,  r.  t.  Kalocsa.  Zárda,  1923. 

Gazdasági  Akadémia  Könyvtára,  r.  t.  Keszthely,  1911. 

„ „ „ r.  t.  Magyaróvár,  1911. 

„ „ „ r.  t.  Debrecen — Pallag,  1912. 

125.  Gedeon  László  középisk.  tanár,  r.  t.  Makó,  1925. 

Golodai  Kornél  MÁK.  R.-T.  igazg.,  r.  t.  Bp.  V.,  Zoltán-u.  2 — 4.,  1911. 

Gorka  Sándor  dr.,  egyet.  ny.  r.  tanár,  r.  t.  Bp.  VIII.,  Esterházy-u.  16.,  1917. 
Grosz  Lajos  székesfőv.  polg.  isk.  igazg.,  r.  t.  Bp.  VII.,  Deinbinszky-u.  16.,  1903. 
Győrffy  István  dr.,  egyet.  ny.  r.  tanár,  r.  t.  Szeged,  Iskola-utca  29.,  1922. 
130.  György  Albert  főbányamérnök,  r.  t.  Bp.  I.,  Budafoki-út  22.,  1898. 

Gyürky  Gyula  bányaigazg.,  főtanácsos,  r.  t.  Ózd  (Borsod  m.),  1885. 

IIadfy  Borbála  egyet,  halig.,  r.  t.  Bp.  IV.,  Kaplonv-u.  5.,  1923. 

Halaváts  Gyula  dr.,  főgeol.,  főbányatan.,  t.  t.  Bp.  VII.,  Stefánia-út  14.,  1926. 
Hangos  Géza  papirkereskedő,  r.  t.  Bp.  IV.,  Kálvin-tér  5.,  1910. 

135.  „HangyA“  Fogyaszt,  és  Ért.  Szövetk.,  p.  t.  Bp.  IX.,  Közraktár-u.  34.,  1918. 
Háberl  Viktor  szobrász,  r.  t.  Bp.  VII.,  Stefánia-út  14.,  1920. 

Hegyi  Dezső  min.  tanácsos,  ö.  t.  Bp.  I.,  Lovas-út  3.,  (1915)  1920. 

Heidt  Dániel  térképrajzoló,  r.  t.  Bp.  VII.,  Stefánia-út  14.,  1911. 

IIermann  Margit  dr.,  tanárnő,  r.  t.  Bp.  I.,  Ugocsa-u.  11.,  1924. 

140.  II illebr and  Jenő  dr.,  múz.  oszt.-igazg.,  r.  t.  Bp.  VIII.,  Nemz.  Múz.,  1908. 
IIirschler  Lili  egyet,  halig.,  r.  t.  Bp.  VIII.,  Jázmin-u.  7.,  1923. 

IIoffer  András  dr.,  ref.  coll.  tanár,  r.  t.  Debrecen,  Collegium,  1912. 

IIoitsy  Pál  dr.,  földbirtokos,  r.  t Bp.  V.,  Csáky-u.  3.,  1885. 

Hojnos  Rezső  dr.,  r.  t.  Bp.  IX„  Ráday-u.  29.,  1916. 

145.  Hollós  András  dr.,  MÁV.  mérnök,  r.  t.  Bp.  VII.,  Aréna-út  17.,  1916. 

Horusitzky  Ferenc  dr.,  egyet,  tanársegéd,  ö.  t.  Bp.  VII.,  Damjanich-u.  30., 
(1921)  1924. 

Horusitzky  Henrik  főgeologus,  ö.  t.  Bp.  VII.,  Stefánia-út  14.,  (1S97)  1916. 
Hrozientsik  István  bányaigazg.,  r.  t.  Salgótarján,  1924. 

Hűnek  Emil  középisk.  tanár,  r.  t.  Nyíregyháza,  Üzemi  telep,  1909. 

150.  Illés  Vilmos  min.  tanácsos,  r.  t.  Bp.  II  , Batthyány-u.  26.,  1900. 

Ilosvay  Lajos  dr.,  müegyet.  ny.  r.  tanár,  t.  t.  Bp.  I.,  Gellért-tér  4.,  (1883)  1913. 
Jai.oveczkyné  Czinkovszky  Kornélia  tanítónőképzői  tanárnő,  r.  t.  Bpest 
L,  Németvölgyi  dűlő  12.786/1.,  1918. 

Jaszovszky  Miklós  dr.,  székesfőv.  polg.  isk.  tanár,  r.  t.  Bp.  II.,  Batthyány-u.  61., 
1921. 

Jellaciiicii  Lajos  bányáméin. -h.,  r.  t.  Sopron.  Főiskola,  1926. 

155.  Jézustársasági  Atyák  főgimnáziuma,  ö.  t.  Kalocsa,  1909. 

Jordán  Károly  dr.,  földreng.  intézet  igazg.,  ö,  t.  Bp.  I.,  Berényi-út  7.,  (1900) 
1916. 


TAGNÉVSOR.  — MITGL1EDERVERZE1CHNIS. 


405 


József  Műegyetem  ásvány-földtani  tanszéke,  ü.  t.  Bpest  I.,  Műegyetem,  (1906)  1!H8. 

ft  ,,  könyvtára,  p.  t.  Bp.,  I.,  Budafoki-út  6 — 8.,  1916. 

Jugovics  Lajos  dr.,  föisk.  tanár,  r.  t.  Bp.  VII.,  István-út  91 — 93.,  1910. 

160.  Kádig  Ottokár  dr.,  egyet.  in. -tanár,  főgeol.,  ö.  t.  Bp.  VII.,  Stefánia-út  14.,  (1901) 

1919. 

Kalamaznik  Nándor  vízműépítési  vállalkozó,  ö.  t.  Bp.  IX.,  Angyal-u.  31.,  1910. 
Karczag  István  bérlő,  ö.  t.  Keszthely,  (1902)  1913. 

Karl  János  dr.,  főgimn.  tanár.  r.  t.  Bp.  IV.,  Váci-u.  33.,  1921. 

Kary  Sarolta  egyet,  halig.,  r.  t.  Bp.  IV.,  Városház-u.  16.,  1923. 

165.  Karvázy  Zsigmond  térképrajzoló,  r.  t.  Bp.  VII.,  Baross-u.  88.,  1921. 

Katona  Györgyi  egyet,  halig.,  r.  t.  Bp.  VII.,  Gyarmat-u.  7/b.,  1923. 

Kállai  Géza  bánvaigazg..  r.  t.  Rudabánya  1918. 

Káposztás  Pál  főmérnök,  r.  t.  Királd  (Borsod  in.),  1925. 

Kecskemét  városa,  p.  t.  Kecskemét  1922. 

170.  Kegyestanítórendi  Főgimnázium,  r.  t.  Bp.  Piarista-u.  5.,  1905. 

„ „ p.  t.  Vác,  1923. 

Keller  Oszkár  dr.,  gazd.  akad.  tanár,  r.  t.  Keszthely,  1920. 

Kertész  Zoltán  egyet,  halig.,  r.  t.  Bp.  II.,  Tudor-n.  5.,  1924. 

Kilián  Frigyes  utóda  könyvkereak.,  r.  t.  Bp.  IV.,  Váci-u.  32.,  1880. 

175.  Kisbirtokosok  Orsz.  Földhitelintézete,  p.  t.  Bp.  V.,  Géza-u.  2.,  1918. 

Kiss  Károly  oki.  mérnök,  bányáig.,  r.  t.  Felnémet  (Heves  in.),  1918. 

Klotild  első  magyar  vegyiipari  r.-t.,  p.  t.  Bp.  V.,  Deák  Fer.-u.  18.,  1918. 

Klősz  György  és  Fia  gráf.  műint.,  r.  t.  Bp.  VI.,  Vilma  királyné-út  49.,  1910. 
Koch  Antal  dr.,  ny.  egyet,  tanár,  t.  t.  Bp.  VII.,  Bethlen-u.  8.,  (1866)  1910. 

180.  Koch  Nándor  dr.,  főgimn.  tanár,  r.  t.  Bp.  VII.,  István-út  69.,  1909. 

Koch  Sándor  dr.  múz.  őr,  r.  t.  Bp.  VII.,  Bethlen-u.  8.,  1919. 

Kossuch  János  üveg-  és  favence-gyáros,  r.  t.  Bp.  IX.,  Vámház-körút  5.,  1880. 
„Kossuth  Lajos"  ág.  ev.  főgimn.,  r.  t.  Nyíregyháza,  1905. 

Kovách  Antal  dr.,  üzemfőnök,  r.  t.  ózd  (Borsod  m.),  1910. 

185.  Kováts  József  dr.,  főorvos,  r.  t.  Bp.  IX.,  Bakáts-tér  9.,  1922. 
Kőolajfinomítógyár  R.-T.,  p.  t.  Bp.  V.,  Dorottya-u.  5.,  1918. 

Köpeczy  Mária  egyet,  halig.,  r.  t.  Pestújhely,  gr.  Hadik  János-u.  9..  1924. 
Köszénbánya  és  Téglagyár  Társulat,  p.  t.  Bp.  VII.,  Király-u.  67.,  1872. 
Közgazdasági  Egyetem  Gazdasággeologiai  Intézete,  r.  t.  Bp.  Vili.,  Eszter- 
házy-u.  3.,  1925. 

190.  Krausz  Béla  dr.,  ügyvéd,  r.  t.  Bp.  V.,  Fáik  Miksa-u.  3.,  1910. 

Kriston  Ferenc  igazg. -főmérnök,  r.  t.  Kisvárda,  1918. 

Kubacska  András  egyet,  tanársegéd,  r.  t.  Bp.  VII.,  Komóésy-u.  4.,  1921. 
Kubinyecz  Lajos  közs.  adóügyi  jegyző,  r.  t.  Rákosszentmihály. 

Kuncz  Jenő  dr.,  földbirtokos,  ö.  t.  Bp.  V.,  Vilmos  császár-út  76.,  1918. 

195.  Kutassy  Endre  dr.,  egyet,  tanársegéd,  r.  t.  Bp.  IV.,  Vámház-körút  10.,  1920, 
Laczkó  Dezső  főigazg.,  ö.  t.  Veszprém,  (1897)  1922. 

Lakner  Antal  vegyészmérnök,  r.  t.  Bp.  V.,  Szabadság-tér  10.,  1921. 

Lapp  HENRiK-féle  mélyfúrások  stb.  R.-T.,  r.  t.  Bp.  V.,  Báthory-u.  3.,  1910. 

Lasz  Samu  dr.  főgimn.  igazg.,  r.  t.  Bp.  II.,  Margit-körút  64.,  1908. 

200.  Laufer  Sándor  főmérnök,  bányatulajd.,  p.  t.  Salgótarján,  1923. 

Lányi  Béla  műegyet.  tanársegéd,  r.  t.  Bp.  I.,  Műegyetem,  1923. 

László  Gábor  dr.,  főgeologus,  ö.  t.  Bp.  VII.,  Stefánia-út  14.,  (1899)  1918. 
Leféber  Lajos  kút-,  vízműépítési  stb.  vállalat,  ö.  t.  Bp.  VI.,  Botond-u.  17.,  1909. 
Legányi  Ferenc  földbirtokos,  1.  t.  Eger,  Egedi  tanya,  (1912)  1923. 


406 


TAGNÉVSOR. 


MITGLIEDERVERZEICHNIS. 


205.  Lengyel  Endre  dr.,  egyet,  adjunktus,  r.  t.  Szeged,  Tisza  L.-körút  6.,  1921. 

Lengyel  Géza  dr.,  mezőgazd.  kísérletügyi  áll.  igazg.,  r.  t.  Bp.  II.,  Kisrókus- 
utca  15.',  1910. 

Lengyel  Zoltán  dr.,  ügyvéd,  r.  t.  Bp.  Vili.,  .József-u.  12.,  1917. 

Lévai  Sándor  főgimn.  tanár,  r.  t.  Csongrád,  Síp-u.  18.,  1915. 

Liffa  Aurél  dr.,  műegyet.  c.  rk.  tanár,  főgeol.  stb.,  ö.  t.  Bp.  VII.,  Stefáuia-út  14., 
(1898)  1919. 

210.  Lipótvárosi  Kaszinó  Könyvtára,  r.  t.  Bp.  V.,  Nádor-u.  10.,  1910. 

Lipták  és  Társa  építési  R..-T.,  p.  t.  Pestszentlőri-nc,  1918. 

Litschauer  Lajos  min.  tan.,  r.  t.  Bp.  IX.,  Lónyai-u.  41.,  1886. 

Littke  Aurél  dr.,  pedagógiumi  tanár,  r.  t.  Bp.  IX.,  Kinizei-u.  9.,  1911. 

Lóczy  Lajos  dr.,  egyet.  ny.  r.  tanár,  r.  t.  Bp.  VIII.,  Baross-u.  28.,  1911. 

215.  Lob  Erzsébet  tanárnő,  r.  t.  Bp.  VIII.,  Főherceg  Sándor-u.  13.,  1921. 
Löblowitz  Zsigmond  könyvkeresk.,  r.  t.  Bp.  VII.,  Thököly-út  40.,  1909. 

Löw  Márton  dr.,  műegyetemi  adjunktus,  ö.  t.  Bp.  VII.,  Cserhát-u.  9.,  (1907)  1923. 
Ludovika  Akadémia,  r.  t.  Bp.  VIII.,  Üllői-út^80.,  1926. 

Magasházy  László  őrnagv,  kormányzói  szárnysegéd,  r.  t.  Bp.  I.,  Várpalota.  1911. 
220.  Magnezit  Ipar  R.-T.,  r.  t.  Bp.  V.,  Nádor-u.  26.,  1912. 

Magyar  Agrár  és  Jákadékbank  R.-T.,  p.  t.  Bp.  V.,  Nádor-u.  16.,  1918. 

„ általános  Hitelbank,  p.  t.  Bp.  V.,  Józscf-tér  2/3.,  1918. 

„ általános  Kőszénbánya  R.-T.,  p.  t.  Bp.  V.,  Zoltán-u.  2/4.,  (1905)  1918. 

„ állami  Vas-,  Acél-  és  Gépgyárak  Igazgatósága,  p.  t.  Bpest  X.,  Kő- 
bányai-út  21.,  1909. 

225.  Magyar  államvasutak  Igazgatósága,  p.  t.  Bp.  VI.,  Andrássy-út  73.,  1918. 
„ Fém-  és  Lámpaárúgyár,  p.  t.  Bp.  X.,  Gergely-u.  27.,  1918. 

„ Gazdaszövetség,  r.  t.  Bp.  IX.,  Üllői-út  25.,  1916. 

„ Folyam-  és  Tengerhajózási  R.-T.,  p.  t.  Bp.  V.,  Mária  Val.-u.  11.,  1918. 

„ Mezőgazdák  Szövetkezete,  r.  t.  Bp.  V.,  Alkotmány-u.  29.,  1911. 

230.  „ Országos  Központi  Takarékpénztár,  p.  t.  Bp.  V.,  Deák  F.-u.  7.,  1918. 

„ Siemens— Sciiuckert  Müvek  Villamossági  R.  T.,  p.  t.  Bpest  VI., 

Teréz-körút  36.,  1918. 

Maier  István  egyet,  halig.,  r.  t.  Bp.  I.,  Váríok-u.  8.,  1921. 

Majer  István  dr.,  egyet,  adjunktus,  r.  t.  Bp.  IX.,  Bakáts-tér  9.,  1912. 

Marenzi  Ferenc  gr.,  v.  b.  t..  t.,  ny.  tábornok,  r.  t.  Bp.  VIII.,  Múzeum-u.  3.,  1916, 
235.  Maros  Imre  főgeológus,  p.  t.  Bp.  VII.,  Stefánia-út  14.,  (1906)  1916. 

Marzsó  Lajos  dr.,  földt.  int.  titkár,  r.  t.  Bp.  VII.,  Stefánia-út  14.,  1910. 
Maucha  Rezső  dr.,  halélettani  áll.  adjunktus,  r.  t.  Bp.  II.,  Batthánvi  u.  55., 
1917. 

Mauks  Károly  dr..  főorvos,  r.  t.  Diósgyőr,  Vasgyár,  Lukács  László-u.  15.,  1922. 
Maühitz  Béla  dr.,  egyet.  ny.  r.  tanár,  ö.  t.  Bp.  VII.,  Thököly-út  79.,  (1903)  1917. 
240.  Mayer  Rezső  bányafőmérnök,  r.  t.  Tatabánya.  1916. 

Mágocsy-Dietz  Sándor  dr.,  egyet.  ny.  r.  tanár,  ö.  t.  Bp.  Vili..  Múzeum-korút  4., 
(1877)  1885. 

Mátyás  Lajos  bányaigazgató,  r.  t.  Bp.  X.,  Család-u.  12.,  1910. 

Meteorológiai  és  Földmágnességi  Intézet,  r.  t.  Bp.  II.,  Kitaibel  Pál-u.  1. 
1902. 

Mezőgazdasági  Múzeum,  r.  t.  Bp.  VI.,  Városliget,  Széchenyi  sziget,  1911. 

245.  Méhes  Gyula  dr.,  főgimn.  tanár,  r.  t.  Bp.  II.  Zsigmond-u.  9.,  1906. 

Miháltz  István  egyet,  tanársegéd,  r.  t.  Szeged,  Tisza  Lajos-körút  6.,  1921. 
Mikolicza  Mihály  ifj.,  r.  t.  Bp.  VI.,  Dévai-u.  9.,  1921. 


TAGNÉVSOR.  MITGLIEDERVERZEICHNIS. 


407 


Mikoss  Mária  cgvct.  halig.,  r.  t.  Bp.  Vili.,  Horánszky-u.  17.,  1923. 

Milleker  Rezső  egyet.  ny.  r.  tanár,  ö.  t.  Debrecen,  Egyet,  füldr.  tanszék,  1923. 
250.  MüLLER  Elek  honvédgy  égy  szerész,  r.  t.  Győr,  Katonakórház,  1923. 

Müller  Sándor  bányaigazg.,  Rozsnyó,  1907. 

Myskovszky  Emil  bányafdligyclö,  ö.  t.  Pécs,  Széchenyi-tér  9.,  (1903)  1904. 

Nagy  László  tanárképző-int.  Bzakfelügy.,  r.  t.  Dp.  \III.,  Üllői-út  16/b.,  1880. 
Nagykörös  r.  t.  város,  r.  t.  Nagykőrös,  1909. 

255.  Nagyváradi  városi  vasút  R.  T.,  p.  t.  Bp.  V.,  Sa6-u.  1.,  1918. 

Nemzeti  Kaszinó  Könyvtára,  r.  t.  Bp.  IV.,  Kossuth  Lajos-u.  5.,  1910.  , 

NEUSCHLOSS-féle  Nasiéi  Tanningyár  és  Gőzfürész  R.-T.,  p.  t.  Bp.  V.,  Nádor-u.  21. 
1918. 

Némethy  Gyula  tanárjelölt,  r.  t.  Bp.  Vili.,  Múzeum-körűt  ti— 8.,  Gólyavár, 
1925. 

Nopcsa  Ferenc  br.  dr.,  m.  kir.  Földt.  Int.  igazgatója,  r.  t.  Bp.  1 11.,  Stefánia-út  14., 
1899. 

260.  Noszky  Jenő  dr.,  múz.  igazg.-őr,  ö.  t.  Bp.  Vili.,  Nemzeti  Múzeum,  (1906)  1921. 
Novák  Emil  malomigazgató,  ö.  t.  Tápiósüly,  1923. 

Nyári  Albert  br.  dr.,  archeológus,  r.  t.  Bp.  VIII.,  Népszinház-u.  47.,  1910. 
Ochtinszky  András,  p.  t.  Hódoscsépány  1923. 

Oltay  Károly  müegyet.  ny.  r.  tanár,  r.  t.  Bp.  I.,  Horthy  Miklós-út  63.,  1917. 
265.  Országos  Kaszinó  Könyvtára,  r.  t.  Bp.  ÍV.  Semmelvcis-u.  1—3.,  1910. 

Orsz.  Magy.  Bányászati  és  Kohászati  Egyesület  salgótarjáni  osztálya, 
r.  t.  Salgótarján,  1905. 

Osztrák-Magyar  államvasut  Társaság  magyar  bányái,  hutái  és  uradalmi 
igazgatósága,  p.  t.  Bp.  IV.,  Egyetem-u.  1.,  (1885)  1909. 

Pantó  Béla  főgonduok,  főmérnök,  r.  t.  Mátranovák  (Nógrád  m.),  1921. 

Pantó  Dezső  főbányatanácsos,  r.  t.  Újpest,  Nyár-u.  85.,  1910. 

270.  Papp  Ferenc  dr.,  müegyet.  tanársegéd,  r.  t.  Bp.  VIII.,  Vas-u.  8.,  1921. 

Papp  János  földbirtokos,  ö.  t.  Tápióságh,  (1916)  1917. 

Papp  Károly  dr.,  egyet.  ny.  r.  tanár,  p.  t.  Bp.  VII  , Ilka-u.  22.,  (1897)  1916. 
Papp  KÁROLYné  sz.  Balogh  Margit,  ö.  t.  Bp.  VII.,  llka-u.  22.,  (1910)  1917. 
Papp  Pál  földbirtokos,  ö.  t.  Tápióságh,  1917. 

275.  Papp  Simon  dr.,  geol.  mérnök,  ö.  t. 

Pazar  István  városi  közművek  igazg.,  r.  t.  Miskolc,  Hunyadi-u.  10.,  1910. 

Pál  Zoltán  egyet,  halig.,  r.  t.  Bp,  IV.,  Fővám-tér  8.,  1923. 

Pálfy  Móric  dr.,  főgeol.  főbányatan,  ö.  t.  Bp.  VII.,  Stefánia-út  14.,  (1894)  1917. 
Pávai-Vajna  Ferenc  dr.,  főgeol,  főbányatan.,  ö.  t.  Bp.  II.,  Fő-u.  1.,  (1910)  1925. 
280.  Pázmány  Péter  tud.-egyet.  ásványkőzettani  intézete,  r.  t.  Bp.  VIII.,  Múzeum- 
kőrút  4.,  1914. 

Pázmány  Péter  tud.-egyet.  földrajzi  intézete,  r.  t.  Bp.  VIII.,  Múzeum-kőrút  6., 
1915. 

Pázmány  Péter  tud.-egyet.  földtani  intézete,  ö.  t.  Bp.,  VIII.,  Múzeum-kőrút  4. 
(1896)  1917. 

Pázmány  Péter  tud.-egyet.  paleontológiái  intézete,  ö.  t.  Bp.,  VIII.,  Múzeum- 
kőrút  6.,  1917. 

Pékár  Dezső  dr.,  min.  tanácsos,  ö.  t.  Bp.  VIII.,  Eszterházy-u.  7.,  1919. 

285.  Pesti  Hazai  Első  Takarékpénztár  Egyesület,  p.  t.  Bp.  IV.,  Egyetem-u.  2., 
1S83. 

Pesti  Magyar  Kereskedelmi  Bank,  p.  t.  Bp.  V.,  Gr.  Tisza  I.-u.  2.,  1918. 
Pethe  Lajos  min.  tanácsos,  r.  t.  Bp.  I.,  Pauler-u.  21.,  1918. 


408 


TAGNÉVSOR.  — M1TGL1EDERVERZEICHNIS. 


Petrik  Lajos  ny.  felsőiparisk.  igazg.,  r.  t.  Bp.  IX.,  Lónyai-u.  41.,  1887. 
Petrovics  András  ny.  MÁV.  főfelügyelő,  r.  t.  Szászvár,  1884. 

290.  Pettenkoffer  Sándor  szőlészeti  felügyelő,  r.  t.  Budafok,  Fő-u.  98.,  1901. 

Péch  István  egyet,  halig.,  r.  t.  Bp.  VII.,  Bethlen-u  45.,  1922. 

Pécsi  Albert  dr.,  székesfőv.  tanár,  r.  t.  Bp.,  Budafoki-út  13.,  1907. 
Pénzügyminisztérium  Bányászati  XV.  A)  ügyosztálya,  r.  t.  Bp.  II.,  Fő-u.  1., 
1908. 

Pfléger  Mihály  kr.  tanárjelölt,  r.  t.  Bp.  IV.,  Váci-u.  33.,  1923. 

295.  Pinkert  Zsigmond  áll.  tanítóképzőint.  igazg.,  r.  t.  Bp.  VII.,  Damjanich-u.  28/a., 
1918. 

Pitter  Tivadar  térképész,  r.  t.  Bp.  VII.,  Stefánia-út  14.,  1915. 

Polgár  Sándor  dr.,  főreálisk.  tanár,  r.  t.  Győr,  Bisinger-u.  4.,  1926. 

Póra  János  bányaigazgató,  r.  t.  Baglyasalja  (Nógrád  m.),  1924. 

Prost  János  dr.,  főisk.  tanár,  r.  t.  Sopron,  Bányáméra.  Főiskola,  1922. 

300.  Raisz  Ervin  egyet,  halig,  r.  t.  Bp.  VI.,  Hegedűs  S.-u.  23.,  1924. 

Rakusz  Gyula  dr.,  müegyet.  tanársegéd,  r.  t.  Bp.  VII.,  Murányi-u.  34.,  1919. 
Razsovich  József  igazgató,  r.  t.  Bp.  III.,  Vérhalom-u.  38.,  1917. 
Rábaszabályozó  Társulat,  r.  t.  Győr,  1918. 

Református  Főgimnázium,  ö.  t.  Mezőtúr,  1913. 

305.  Református  Főiskolai  Nagykönyvtár,  r.  t.  Debrecen,  1912. 

Református  Gimnázium,  r.  t.  Gyönk  (Tolna  m.),  1910. 

Reichel  Henrik  mérnök,  r.  t.  Bp.  VI.,  Vörösmarty-u.  61.,  1917. 

Reiciiert  Róbert  dr.,  egyet,  tanársegéd,  r.  t.  Bp.  VII.,  Erzsébet-körút  56.,  1921. 
Reiszl  Sándor  tanár,  ö.  t.  Bp.  II.,  Tölgyfa-u.  8.,  (1910)  1918. 

310.  Resch  Katalin  dr.,  tanárnő,  r.  t.  Bp.  VIII.,  Hunyadi-u.  33.,  1921. 

Répászky  Tivadar  főgimn.  tanár,  r.  t.  Mezőkövesd  (Borsod  m.),  1922. 

Réz  Géza  főisk.  tanár,  r.  t.  Sopron,  Bányáméra,  főisk.,  1888. 

Rimamurány — Salgótarjáni  Vasmű  R.-T.,  p.  t.  Bp.  V.,  Nádor-u.  36.,  1885. 
Rom  Flóris  a Salgótarj.  kőszénb.  igazg.,  r.  t.  Salgótarján,  1904. 

315.  telegdi  Roth  Károly  dr.,  főgeológus,  r.  t.  Bp.  VII.,  Stefánia-út  14.,  1909. 

telegdi  Roth  Lajos  ny.  főgeológus,  főbányatan.,  t.  t.  Bp.  IX.,  Csarnok-tér  4., 
(1870)  1912. 

Rotiibauer  Ferenc  bányamérnök,  r.  t.  Királd  (Borsod  m.),  1908. 

Rottmanné  Oswai.d  Erzsébet,  r.  t.  Bp.  VI.,  Lövölde-tér  4.,  1919. 

Rozlozsnik  Pál  főgeológus,  r.  t.  Bp.  VII.,  Stefánia-út  14.,  1903. 

320.  Rózsa  Mihály  dr.,  1912. 

Salgótarjáni  Kőszénbánya  R.-T.,  p.  t.  Bp.  V.,  Arany  J.-u.  25.,  (1872)  191S- 
Sass  Lóránt  vegyészmérnök,  r.  t.  Bp.  VIII.,  Erzsébet  királvné-út  114.,  1911. 
Saxlehner  Andor  belga  főkonzul,  ö.  t.  Bp.  VI.,  Andrássy-út  3.,  1911. 

„ Kálmán  nagykercsk.,  „ „ „ „ „ „ (1891)  1911. 

325.  „ Ödön  „ „ „ „ „ „ ,,  1911. 

’Sigmond  Elek  dr.,  müegyet.  ny.  r.  tanár,  r.  t.  Bp.  I.,  Gellért-tér  4.  1902. 

Sí  kor  a Gyula  bányaigazg.-h.,  r.  t.  Szabolc6bányatelep  (Baranya  m.),  1903. 

Simkó  Gyula  dr.,  tanár,  r.  t.  Debrecen  Űjkert,  Lehel-u.  45.,  1925. 

Sinkovits  Dániel  dr.,  tanár,  r.  t.  Székesfehérvár,  Budai-út  108.,  1919. 

330.  Soltész  Nagy  Lajos  műsz.  főtan.,  r.  t.  Tass  (Pest  m.),  1918. 

Somogyi  Kálmán  dr.,  főreálisk.  tanár,  r.  t.  Bp.  V.,  Markó-u.  18—20.,  1913. 
Sopron yi  J.  Frigyes  főgimn.  tanár,  r.  t.  Bp.  V.,  Visegrádi-u.  66.,  1919. 
Steinert  Katalin  tanárnő,  r.  t.  Bp.  IX.,  Soroksári-út  42.,  1921. 

Straub  Lajos,  r.  t.  Nádudvar  (Hajdú  m.),  1923. 


TAGNÉVSOR.  — SlITGLlEDERVERZEICHNIS. 


40!) 


335.  Strausz  József  egyet,  halig.,  r.  t.  Pesterzsébet,  Erzsébet-u.  49.,  1924. 

Streda  Hezső  dr.,  hitoktató,  r.  t.  Bp.  VIII.,  József-u.  15.,  1913. 

Strohentz  Ilona  dr.,  kémikus,  r.  t.  Bp.  IX.,  Üllői-út  < 1 .,  1921. 

Sümegiiy  József  dr.,  egvet.  tanársegéd,  r.  t.  Szeged,  Tisza  L. -körút  6.,  1920. 
Sürü  János  miiegyet.  halig.,  r.  t.  Bp.  \ II.,  Tábornok-u.  3.,  1925. 

340.  Schafarzik  Ferenc  dr.,  miíegvet.  ny.  r.  tanár,  t.  t.  Bp.  VI.,  Yörösmarty-u.  10/b., 
(1875)  (1884)  1918. 

Schaumburg  Lippe  herceg  beremendi  portland-cement  é6  mészmíivci,  ö.  t.  Bere- 
mend  (Baranya  ni.),  1911. 

Se  h mi  őr  Lajos  ifj.  bányaigazg.,  r.  t.  Mátrabánya,  1909. 

SciiMiDT  Sándor  bányafőtan.,  r.  t.  Dorog,  1911. 

ScHNiRTZ-né  Sciioltz  Margit  dr.,  leánygimn.  tanárnő,  r.  t.  Miskolc,  Bottyán 
János-u.  12.,  1916. 

345.  Se  uréter  Zoltán  dr.,  főgeológus,  ö.  t.  Bp.  VII.,  Stefánia-út  14.,  (1906)  1913. 
Schürger  János  dr.,  gazd.  akad.  tanár,  r.  t.  Keszthely,  1911. 

Schwetz  József  bányaüzemvezető,  ö.  t.  Nagybátony,  1921. 

Szalai  Tibor  dr.,  múz.  gyakornok,  r.  t.  Pomáz,  Laszlovszky-u.  13,  1921. 
Szappanos  Imre  ny.  százados,  r.  t.  Bp.  I.,  Orlai-út  2/b  , 1922. 

350.  Szarvasy  Imre  dr.,  míiegy.  ny.  r.  tanár,  ö.  t.  Bp.  I.,  Budafoki-út  8.,  1914. 

Szathmáry  László  dr.,  akadémiai  tanár,  r.  t.  Bp.  Y.,  Alkotmány-u.  11.,  1907. 
Szádeczky-Kardoss  Elemér  dr.  főisk.  tanársegéd,  r.  t.  Sopron,  Főiskola,  1922. 
Szeged  sz.  kir.  város  törvényhatósága,  ü.  t.  Szeged.  1909. 

Szemere  Huba  földbirtokos,  r.  t.  Gomba  (Pest  in.),  1911. 

355.  Szentpéi  ery  Zsigmond  dr.,  egyet.  ny.  r.  tanár,  ö.  t.  Szeged,  Tisza  L.-körút  6., 
(1906)  1916. 

Szeszt ay  László  miiegyet.  m. -tanár,  r.  t.  Bp.  I.,  Kelenhegyi-út  "23/a.,  1918. 
Székely  György  bányaigazg.,  r.  t.  Bp.  I.,  Horthy  M.-út  3(i.,  1917. 

Széky  Pálma  egyet,  halig.,  r.  t.  Bp.  Vili.,  Tavaszmező-u.  19.,  1923. 

Szilády  Zoltán  egyetemi  m.-tanár,  r.  t.  Bp.,  VIII.,  Nemzeti  Múzeum,  1899. 

360.  Szinyei-Merse  Zsigmond  főmérnök,  r.  t.  Bp.  III.,  Bécsi-út  4.,  1910. 

Szongott  Ilona  dr.  r.  t.  Bp.  IV.,  Só-u.  8.,  1918. 

Szontagh  Tamás  dr.,  udv.  tan.,  ny.  int.  igazg.,  t.  t.  Bp  II.,  Kitaibel  Pál-u.  1., 
(1879)  (1887)  1922. 

Szőlészeti  Kísérleti  állomás,  r.  t.  Bp.  II.,  Debrői-út  13—15.,  1911. 
Szörényi  Erzsébet  egyet,  halig.,  r.  t.  Bp.  VII.,  Hózsa-u.  8.,  1924. 

365.  Taeger  Henrik  dr.,  r.  t.  Bp.  V.,  Zoltán-u.  2 — 4.  1904. 

Tapolgai  Tavasbarlang  Társulat,  r.  t.  Tapolca,  1912. 

Technológiái  és  Anyagvizsgáló  Intézet  Könyvtára,  r.  t.  Bp.  VIII.,  József- 
körút  6.,  1890. 

Teleki  Pál  gr.  dr.,  v.  miniszterelnök,  egyet.  ny.  r.  tanár,  ö.  t.Bp.  V.,  József-tér  7., 

1916. 

Thirring  Gusztáv  dr.,  ny.  székesfőv.  statiszt.  hiv.  igazg.,  r.  t.  Bp.  I.,  Karátsonyi- 
utca  15.,  1883. 

370.  Tihanyi  István  honvéd-gyógyszerész,  r.  t.  Bp.  I.,  Alkotás-u.  25.,  1923. 

Tiles  János  MÁK.  bányaigazgató,  r.  t.  Bp.  X.,  Család-u.  54.,  1908. 

Timkó  Imre  főgeol.  főbányataD.,  ö.  t.  Bp.  VII.,  Stefánia-út  14.,  (1899)  1918. 
Toborffy  Géza  dr.,  oszt.-geológus,  r.  t.  Bp.  VII.,  Stefánia-út  14.,  1911. 
Toborffy  Zoltán  dr.,  egyet,  m.-tanár,  r.  t.  Bp.  Budafoki-út  35.,  1903. 

375.  Tokody  László  dr.,  miiegyet.  adjunktus,  r.  t.  Bp.  IX.,  Drégely-u.  10. 

Treitz  Péter  főgeológus,  r.  t.  Bp.  VII.,  Stefánia-út  14.,  1891. 


410 


TAGNÉVSOR.  — MlTGLIEDERVERZEICHNlS. 


Trenck  László,  a Városi  Bank  titkára,  r.  t.  Bp.  V.,  Nádor-u.  5.,  1921. 
Tribuszer  Károly,  a Magv.  Kovaföldmíívek  B.-T.  igazg.,  r.  t.  Bp.  V.,  Fáik 
Miksa-u.  24.,  1920. 

Tulogdi  János  dr.,  r.  t.  Pahi  (Pestm.),  1912. 

380.  Tuzson  János  dr.,  egyet.  ny.  r.  tanár,  r.  t.  Bp.  VIII.,  Múzeum-kőrút  4.,  1900. 
Újlaki  Tégla  és  Mészégető  R.-T.,  p.  t.  Bp.  V.,  Akadémia-u.  9.,  1918. 
Ulicsny  Károly  szol.  és  borászati  felügyelő,  r.  t.  Bp.  VII.,  Nefelejts-u.  17.,  1902. 
Unió  Vas-  és  Bádocgyár  Társ.  (Rimamur.-Salgótar.iáni  Vasmű  B.-T.),  p.  t.  Bp. 
V.,  Nádor-u.  36. 

Urikány-Zsilvölgyi  Magyar  Kőszénránya  R.-T.,  ö.  t.  Bp.  V.,  Nádor-u.  12.,  1895. 
385.  Vasváry  Béla  gyógyszerész,  r.  t.  Bp.  I.,  Márvány-u.  23.,  1922. 

Velty  István  bányatulajd.,  r.  t.  Veszprém. 

Vendl  Aladár  dr.,  műegyetemi  ny.  rk.  tanár,  oszt.-geológus,  ö.  t.  Bpest 
VII.,  Stefánia-út  14.,  (1910)  1913. 

Vendl  Mária  dr.,  múz.  őr.  r.  t.  Bp.  I.,  Dübrentei-u.  12.,  1916. 

Vendl  Miklós  dr.,  főisk.  ny,  rk.  tanár,  r.  t.  Sopron,  Bányáméra,  főisk.,  1919. 
390.  Veress  József  dr.,  egyet,  tisztviselő,  r.  t.  Rákosliget,  VII. -u.  6.,  1918. 

Veress  Zoltán  ifj.  egyet,  halig.,  r.  t.  Bp.  I.,  Ménesi-út  98.,  1925. 

Versényi  László  százados,  tanár,  r.  t.  Kőszeg,  Főreálisk.,  1922. 
Veszprémmegyei  Múzeum  r.  t.  Veszprém,  1908. 

Véghelyi  Lajos  dr.,  múz.  gyakornok,  r.  t.  Esztergom,  Dobozy  M.-u.  6.,  1924. 
395.  Viczián  Ede  min.  tan.,  r.  t.  Bp.  I.,  Váli-út  4.,  1920. 

Vid  Gábor  bencésr.  tanár,  ö.  t.  Pannonhalma  (Győr  m.),  1916)  1918. 

Vigii  Gyula  dr..  oszt.-geológus,  ö.  t.  Bp.  VII.,  Stefánia-út  14,  (1910)  1919. 
Vitális  István  dr.,  főisk.  ny.  r.  tanár,  ö.  t.  Sopron,  Bányáméra.  Főisk.,  (1902) 
1916. 

Vitális  Sándor  dr.,  bányamérnök,  r.  t.  Szászvár  (Bányatelep)  (Baranya  m.),  1924. 
400.  Vizer  Vilmos  MÁK.  bányaigazg.,  b.-ügyi  főtan.,  r.  t.  Bp.  V.,  Zoltán-u.  2 — 4.,  1910. 
Wenckheim  Géza  gr.,  ö.  t.  Gerla,  1922. 

Weszelszky  Gyula  dr.,  egyetemi  tanár,  r.  t.  Bp.  IX.,  Lónyai-u.  25.,  1912 
Wiegner  Gusztáv  bányaigazgató,  r.  t.  Bp.  II. , Margit- rakpart  15.,  1910. 
Zalányi  Béla  dr.,  főreálisk.  tanár,  r.  t.  Bp.  X.,  Család-n.  42.,  1912. 

405.  Zeller  Tibor  dr.,  egyet,  adjunktus,  r.  t.  Vác,  Báthory-u.  1.,  1912. 

Zichy  Gyula  gr.  dr..  kalocsai  érsek,  ö.  t.  Kalocsa,  1910. 

Zimányi  Károly  dr.,  múz.  oszt. -igazg.,  ö.  t.  Bp.  II.,  Batthyány-u.  59.,  (1885) 
1893. 

Zsigmondy  Dezső  mérnök,  ö.  t.  Bp.  I.,  Attila-körút  2.,  1917. 

Zsigmondy  Hugó  mérnök,  r.  t.  Somsálybánya,  u.  p.  Hodoscsépány,  1919. 

410.  Zsivny  Viktor  dr.,  múz.  ig.-őr.,  ö.  t.  Bp.  I.,  Horthy  M.-út  25.,  (1907)  1923. 
Zsolnay  Vilmos  keramikai  gyár  R.-T.,  p.  t.  Pécs,  1918. 

Előíizetők.  (Abbonnemenls.) 

Állami  „Hunfalvy  János"  főreáliskola,  Miskolc. 

„ „József  Nádor“  reálgimnázium,  Jászberény. 

„ „Szent  László"  „ Bp.  X.,  Jászberény i-út  32. 

415.  „ „Széchenyi  István"  „ Bp.  X.,  Elnök-u.  3. 

„ Tanítónöképzö,  Bp.  Vili.,  Szentkirályi-u.  7. 

Ciszterci  Főapátság  Könyvtára,  Zirc  (Veszprém  m.). 

Eötvös  Kollégium,  Bp.  I.,  Méne6i-út  11 — 13. 


TAGNÉVSOR.  — M1TGLIEDERVERZEICHNIS. 


411 


Erzsébet  Nőiskola,  Bp.  VII.,  István-út  91. 

420.  Ev.  „Petőfi  SAnoor“  reálgimn.  tanári  könyvtára,  Aszód. 

Gyakorló  Fögimn.  tanári  könyvtára,  Bp.  VIII.,  Trefort-u.  8. 
KegyestanItórendi  reálgimn.,  Tata. 

Kerekes  István  vegyész  Szeged,  Kossuth  L.-u.  40. 

Pannonhalmi  Fömonostor  Könyvtára,  Pannonhalma  (Győrszentiván)  . 
245.  Pesti  Izr.  Hitközs.  alapítv.  Fiúgimnáziuma.  Bp  VII.,  Abonyi-u.  7. 

„ „ „ „ Leány  „ Bp.  VII.,  Munkácsy-u.  5. 

Bef.  Reálgimnázium,  Karcag. 

„ „ Könyvtára,  Kisújszállás. 

„ „ Miskolc. 


Esetlsges  helyreigazítások  bejelentését  kérjük.  — Wir  bitien  die  eventuellen  Veránde- 

rungen  anmelden. 


J . 


•-  * } - • 


1.  Antidon  Hölcske.ijensit  nov.  sp.  o)  felülről  1:11,  b)  alulról,  <■)  oldalról  1:11. 

<i)  von  oben,  b)  von  untén,  c)  von  dér  Seite, 


!.  Antedon  Meogradiensls  uov.  sp.  ni  felülről  1:11.  b)  alulról,  c)  oldalról  • - 11- 

) von  oben.  b)  von  untén,  r)  von  elér  Seítp. 


3.  Anfcdon  hungaricu*  YA  D ASZ  nov.  forma  u)  felülről  1:7,  b)  alulról,  <•)  oldalról  1 : 7’5. 

a)  von  oben,  b)  von  untén,  ej  von  dér  Seite. 


4.  Antedon  Quinguegetullus  nov.  sp.  a)  felülről  1:6,  ó)  alulról,  <■)  oldalról  1:6. 

a)  von  oben,  b)  von  untén,  c)  von  dér  Seite. 


5,  ísoerintts  stellata  nov.  sp.  a)  felülről  1:5,  b)  alulról,  r)  oldalról  1:5. 

a)  von  oben,  b)  vou  untén,  e)  von  dér  Seite. 


6.  Actinomctrea  Mdtravprebélyeusis  nov.  sp.  a)  felülről  1:4, 

a)  von  oben. 


b)  alulról,  c)  oldalról  1:4. 
b)  von  untén,  c)  von  dér  Seite. 


Az  ábrák  az  adott  arányban  vannak  nagyítva.  Az  eredeti  példányok  a M.  N.  Múzeum 
Asvány-Öslénytárának  gyűjteményében  vannak. 

Rajzolta  a 3.  és  4.  ábrát  Szalai  Margit,  a többit  dr.  Strobentz  Ilona. 

Die  Abbildungen  wurden  nach  den  beistehenden  Verhaltniszablen  vergrössert.  Dié  Origi- 
nale  sind  in  dér  Mineralogisch-palaeontologischen  Abteilung  des  Ungarischen  Nationnl- 

Museums  deponiert. 

Abbild.  3 und  4 gezeichnet  von  Morgarethe  Szalui,  die  übrigen  von  Dr.  Ilona  Strobentz. 


.Ií:í  íóiíabío  (t>  .Íőilulís  (d  .IÍ:I  íöilülol  (n  .qa  .?o«  holott  ,i 

,oíi9c  it>b  nov  (*>  fu9tinr  nov  (d  ,ri9do  nov  (o 


..«*  SbnoíR  .nslnn’nov  (d  '“'.mdo  nov  In  *°'a  *‘*"aib,íl°oVA  WüfaM,,K  •* 


.(:  T:r  löiíiiblo  (•)  .IóiIuIb  (d  ,7  :í  löil/ilo't  (n  íui  •••!  .von  X ?.  V (\  KM  mni'Hwn.nA  noh  A n K .£ 
oíoS  isb  nov  ( i.ri-jtnu  nov  (d  .nodo  nov  (n 


.fl:I  lót  [a  bio  (>  .fóilnla  (d  ,8:1  löiliiíol  (n  .íj*  .von  ítfUutao momiíuv  nobaittt.  M 
.9tÍ9ö  19 í>  nov  (o  .nolrm  nov  (d  .nsrfo  nov  (o 


•C:I  Idillibb)  (•>  .löiluln  (d  : X bViliifol  (n  .< j«  .von  iMoJb)\/  tun'ri9o«\  ,C 

,9)Í98  lob  nov  (i  .nolnn  nov  (d  .noilo  nov  (n 


M:1  íóilnblo  (■>  .loiluíit  (d  >:f  [öilnlal  (n  n»  .von  síim  ni  Ibdawi  n \\b\ft  no  i\ ■>>.> . .« ■'  .1 . .1 
.9)198  isii  nov  (o  .notnu  nov  (d  .nodo  nov  (o 

mnosiiM  .V  U r.  jJo-jnéblóo  hobmo  xA  ir/ti^ann  tfunuiv  nnd^n/iix  ItoliB  xn  Jinifn  \A 
.ilnnnitv  n nl9v:n9ui9li,fi'{v  di-.nniB  I v.iiiUO  -v.iiövb/ 

.ono)\  slitadotWi  .ib  liddd)  n MivimU  ivdnsV,  Iftidí:  I só  .11  b bIIoxídM 

iaiiO  óid  .)i9HBöiai9v  noldnxMin  Ili  11  ívV  nobnöfloíBlvd  nsb  donit  nol>  m //  iinunuhlidif  A oiM 
liinoitnH  noilüniinauM  n»b  snulioidA  n9d  iHÍaolo)no'iMlnn  dy*ljjol8isai  1/  iob  ni  hni»  oli.n 

. tvii nonyli  nnuioBiil/. 

\mdot)2  imoH  .iü  nov  noainlu  9ib  ,inb>i3  odlnntvioV.  nov  Jondoioxo?!  1 bnn  l .bíidilA 


Földtani  Közlöny.  Bánd  LV.  kötet. 


q / Crinoidedk. 

oZALAI  i Crinoideen. 


Földtani  Közlöny.  Bánd  LV.  kötet. 


AZ  1925  JANUÁRIUS  31-1  EGRI  FÖLDRENGÉS  TÉRKÉPE. 

ISOSEISTENKARTE  DES  ERDBEBENS  VÖM  31.  JÁNNER  1925  IN  DÉR  UMGEBUNG  VON  EGER  (ERLAU). 


Jflmooporózot.  1.  Felső  miocén  fa  pliocén  (szarmata  és  pannoniai-pontusi  cm.)  rétegcsoport;  a déli  alföldi  részeken  vékonyabb-vostagabb  pleisztocén  korú  üledékkel  fedve.  2.  Andezit,  alárendelten 
andezit  tufa  es  breccia.  3.  Riolittufa,  alárendelten  riolit  és  gyéren  andezit  tufa.  -1.  középső  és  alsó  miocén  rétegcsoport.  5.  Oligocén  rétegcsoport.  C.  A Bükk-heeyeée  mezozoikus-palaeozoikus  kÍDZÖdménvei  • 
rajtuk  itt-ott  a felső  eocénnek  és  alsó  miocénnek  vékony  takarói.  7.  Vetődések.  8.  Feltételezett  vetődési  vonalak.  9.  Az  egyenlő  erősen  megrázott  területeket  (Vili— III.)  kürülliatárohf  isoseisták! 

1 Ol,eres-Miozan  und  Pliotün  (Snrmatiiche  und  Pont.sche  Stufe).  in  den  südlicheu  Gebieten  von  mehr  oder  minder  inJtcl.tigen  ploistozanen  Bildungen  vrrdeekt  2 Andesit  unter- 

U“|d  VerínZCF  Th  An1de,zittuff-  1 ‘'ÍÍt,leres-  '*°d  «'°teree  Mioziin.  5 Oligoziin.  6.  Die  mesozoiseben 
mindermuclitigen  Ablagerungen  des  oberen  Eozáns  und  des  unteren  Miozüns  verdeckt.  7.  Konstatierbnre  Verwerfungen.  8.Vormutete 


Földtani  Közlöny,  Bánd  LV.  kötet.  1925. 


. ffQRYÁTÉs  ERDELyi  NEÜGEN  MEDENCEI^ 

TEKTONIKAI  És  GEOFIZIKAI  TÉRKÉPE. 


Simon dr,  Vendt  Madár  dr.  a Br  Eötvös  Ló- 
ránt Geofíz.lntézetésaFöldm  Ministe- 
rumi  Vízrajzi  osztmah  1925  ív  végéig 
terjedő  felvételi  adatai  alapján 

,r 

rácai  lajnajemncdr 

m ki r föbényaianacsos- 
íögeologus 


FpIhö  szelvény  jelmagyarázata. 

Zcichrnerklörungen  de*  obcrrn 
Pro  fi  les. 

1.  Lösz.  _ Löss. 

2.  Rét  égés  plciszt.  homok  és  agy  ag. 
Gcschiclitctcr  Plcistociin  ■ Saml 
und  -Tón. 

•t  Lcvuiiti'i  rétegek. — Le  vont  ische 
bchichtcn. 

I.  Pannóniái  rétegek.  — Pannoni- 
sclir  Schichtcn. 

i.  Szarmata  rétegek.  - Surma- 
tisene  Schichtcn. 


G.  Mediterrán  rétegek.  — Medi- 
terrán Schichtcn. 

7.  Középsőtriász  rétegek.—  Min- 
iére Trias-Schichtcn. 

S.  Kitilt  rétegek.  — Fillit. 
í>.  Krist.  palarétegek.  — Ií  listai- 
1 1 nischcuSch  iefer. 

10.  Gránit.—  Gránit. 


I.  Fntóhoniok.  — Flugsand. 

•1.  Lösz.  - Löss. 

:t.  Réteges  pleis/.t.-homok  és  agyag.  - Geschichlrtcr  Plcistocön-Sand 
und  -Tón. 

4.  Konkréciós  plelsztagyag  — Plcistocdn-Ton  mit  Konkrclloííen. 

5.  Levantei  rétegek.  — Lcvuntinischc  Schichtcn. 


Tektonische  und  geophysische  Karte  dér  U nga risch= K roatischen  und  Siebenbüvgischen  Neogen=Becken. 

Z usa m me ngcs telit  mit  Betvilligung  dós  k.  «.  Finanzministeriums  aus  dal  Datcn  der  his  Ende  1925  dunhgefuhrte, 


• ttianzministeriums  aus  dal  Daten  dór  his  Ende  1925  durchgrführten  rigaién  Aufnahmen,  sotric  derjniigcn  der  Herrn  Dr.  Hugó  r.  Böckh,  Dr.  Stephan  Ferenczi,  Dcsidor  Fantó.  Dr.  Simon  Faun,  iJi . Aladár  Vaull  und  de 

. Báron  Bolond  Eötvössvhen  geophysischcn  Instituts  und  der  hydrographischrn  Abteilung  des  k.  u.  Arkerbauministeriums  von  Dr.  Franz  Pávai  Vájná,  k.  u.  Obcrbergrat  und  Chefgeologe. 

/eichenerklarung : l.  Palcogen  und  altere  Formationen.  II.  Ncogen/ormationen.  III.  Plcistociin-  und  Holocan-Schichten  IV.  Antiklinale.  V.  Synklinate.  VI.  Wnhrschrinliche  Achse  des  gcophysischen  Moximums.  VII.  Wahrscheinliche  Achsc  des  geophysischcn  Minimuma.  VlU.Gcovhusischcs  Maximum  iy  r ,■  , 

Minimum.  X.  + 25  Erhebung  der  Fixpuklr  in  mm.  XI  - 32  Senki,,, n der  Fixnunkte  in  mm.  XII.  Hichtung  der  (Jucrschnitte.  maximum.  ijl.  Geophysischci 

(Dic  Abgrcmungcn  der  altercn  Formationen  und  cin  Tcil  der  Ncogcn/or  inat  ionén  wurden 


i der  Ludwig  v.  Lóczy  sen.’ seben  geologisclien  Karte  übemommen.)  Gezcichnct  von  Desider  Fantó  und  Theodor  Filter.